Egymás ellen, egymásért [Warrior]

Van nekem az a rossz, de mások számára lehet, hogy ismeretlen szokásom, hogy... hát... mondjuk ki, rajongok. Ezt nem csinálom ugyan olyan feltűnően, mint a legtöbb ember, sőt, nagyon is csendben nyáladzom, értsd: nem aggatom tele a falamat mindenféle képpel, nem tetováltatok magamra feliratokat, nálam a rajongás többnyire azt jelenti, hogy egy dolgot egyszerűen nem tudok kiverni a fejemből, méghozzá tartósan. Ha egy bizonyos filmet, színészt, vagy bármi mást több, mint egy napig képes vagyok a fejemben tartani, és aktívan "dolgozni" vele, akkor az ott is marad. Mondhatni ha túléli a kritikus huszonnégy órát, akkor az be is tokosodik szépen, onnantól kezdve pedig folytonos figyelmet követel ki magának. Még szerencse, hogy egy-egy ilyen rajongás csak kb két-három havonta tör rám, máskülönben már elmegyógyintézetben kezelnének. Így viszont mindig van min törnöm a fejem, kombinálnom, ilyesmiket csinálnom, mert van alapanyag, de még nincs tumultus. És akkor most jelentkezzen, aki felfogta, miről beszélek.

Miért nem látom a kezeket? O_o
De komolyra fordítva a szót... Az utóbbi hetek, sőt, hónapok legemlékezetesebb filmélményéről írnék most egy kicsit; egy olyan filmről, amit már régóta várok, de mivel a hazai mozik szarnak betenni a műsorba (bocsánat a kifejezésért, de baromira bosszantó, hogy ilyenek kimaradnak), szépen-lassan feledésbe merült, és csak az Eredet ismételt megnézése emlékeztetett rá, hogy engem érdekelt ez a film is. A kapocs a két film közt egy elképesztően jó színész, akinek szerintem - legalábbis remélem - elmondhatom, hogy teljesen sínen van a karrierje, és akit Tom Hardynak hívnak.
A történet röviden: van egy család. Azaz csak volt, egy apa, egy anya, és két fiú. Az apából alkoholista lesz, a fiatalabb fiú az anyjával lelép, az idősebb fiú az apjával, aztán a barátnőjével marad és fizika tanár lesz belőle, az anya korán meghal, a fiatalabb fiúból pedig tengerészgyalogos válik. Aztán egy nap a fiatalabb fiú (mostantól hívjuk Tommynak) beállít az apjához, aki anno, még tiszta időszakában egyengette kicsi fia ígéretes birkózó karrierjét, és alaposan felzaklatja az immár ezer napja ismét tiszta apját. Eközben az idősebb fivér (neve legyen Brendan) anyagi gondokkal küszködik, ráadásul az egyik kislánya szívbetegsége is sokat kivesz a kasszából. A két testvér nem beszél egymással, egészen addig a pillanatig, amíg össze nem találkoznak ugyanazon a világméretű MMA bajnokságon - mint ellenfelek.
A sztori nem ilyen csupasz, mint amilyennek leírtam, ez tényleg egy nagyon rövidített változat, de nem szeretném lelőni a poénokat. Annak, hogy végre megszereztem, szintén története van. Mint mondtam, az Eredetet néztem meg megint, franc tudja, hányadszor (és még mindig nem unom), szokás szerint imádtam Arthur és Eames kettősét, mikor beugrott, hogy hé, hát ezt a Tom Hardyt én anno megnéztem magamnak, és kiszúrtam a bunyós filmjét, mint megnézendőt. És most rákerestem. Nincs jobb bizonyítéka annak, milyen mocsokgyorsan rohan az idő, hogy az akkor még forgatás alatt álló Warrior DVD minőségben megszerezhető idehaza is, kis szépséghiba, hogy nincs hozzá felirat magyarul. Mindegy, a lényeg, hogy a szombat estémet rászántam. Gondoltam elütöm azt a két és fél órát, fejlesztem az angoltudásom, és nézek egy jó véres-brutális, klisészerű eszméket hangoztató kis filmet. Viszont már az IMDb oldalon megcsapott a gyanú, hogy itt valami egészen másról van szó, mint egy egyszerű péppé verős, inkább pasis, mint nőcis filmről. Maga az értékelés is meglepett, mivel azt hittem, tudom, miről szól a dolog. Nem merültem nagyon bele a spoilerekbe, elég volt az értékelések címét kicsit jobban megfigyelnem, utána megnövekedett érdeklődéssel álltam neki. Hát gőzöm nem volt róla, hogy egy ilyen témára épülő film ilyen mennyiségű érzelmet hurcolhat a hátán úgy, hogy nekem egyetlen percig sem volt az az érzésem, hogy nyálas vagy erőltetett. A Warrior egész egyszerűen lenyűgöző kívül, belül. De főleg belül.
Már az, ahogy kezdődik... Aki pár posztomat olvasta már, vagy akármi, az jól tudja, hogy zenemániákus vagyok. A Warrior első perceiben bele lehet esni, sőt, zuhanni a film légkörébe. Magába szippant úgy, ahogy vagy, pár kép és egy dal segítségével. Itt már tudtam, hogy ezt a filmet látatlanban eléggé alábecsültem. Utána megjelent Nick Nolte, a nagy öreg, akinek csak a karaktere létezett, Mr Nolte a kezdetektől fogva csak egy név volt a stáblistán. Ha valaki nem értené, mire célzok, elmagyarázom: egy csomó mozinál vagyok úgy, hogy élvezem ugyan a filmet, de nem látok mást, csak a színészkedő színészeket, a karaktert mint egy maszkot magukra húzó embereket. Hát a Warrior aztán nem ilyen. A Nick Nolte által megszemélyesített exalkoholista, magányos, kissé megkeseredett apa él és mozog. A fő attrakció viszont nem az ő karaktere, hanem Tom Hardyé, akiért szombattól hivatalosan is oda vagyok meg vissza. Annyi minden múlt a színészeken, hogy azt elmondani nem lehet. A történet összefoglalásából látszik, mennyire elcsépelt, unalmas, sablonos filmet lehetett volna összehozni, ha a szereplőgárda csak egy hajszállal kevesebb profizmussal rendelkezik, de szerencsére nem így történt. Tom Hardy nem csak testileg volt borzalmasan erős (komolyan olyan érzésem volt, mintha egy embert kereszteztek volna egy bikával, pedig Tom sem volt mindig ilyen kigyúrt... hát, mondjuk ki: állat), hanem lelkileg is. Sugárzott belőle az elfojtott indulat, képernyőn keresztül is izzott körülötte a levegő, vagy talán inkább megfagyott, nem is tudom, melyik írja le jobban azt a feszültséget, amit ontott magából, de az biztos, hogy ahányszor csak megjelent, egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy ez a fickó még valami nagyon durvát fog csinálni. Fizikailag vagy mentálisan, vagy mind a két módon. Ez már csak azért is volt döbbenetes számomra, mert az Eredetben Tom egy halál laza hamisítót, egy kellemesen cinikus férfit játszott, aki nem volt több 80-90 kilónál a megjegyzéseivel csípett összevissza, és ismerjük be, egy ilyen típust nem lehet túl nehéz megformálni, most viszont legalább 115 kilóra saccolom még akkor is uralta a vásznat (esetemben képernyőt, de olyan mindegy), mikor jelen sem volt. Hihetetlen, hogy képes valaki csak a szemével, az arcával ennyit mondani. Tom egyszerre volt kemény és sérülékeny. Természetesen a testvérét játszó Joel Edgertonra sem lehet panasz, sőt, az exbunyós fizika tanár, aki a családja és az otthona megóvása érdekében kénytelen visszaszállni a ketrecbe, életét kockáztatva ezzel, ösztönösen is szimpátiát keltene az emberben. Hab a tortán, hogy olyan ember kapta a szerepet, aki képes volt megőrizni a karakter méltóságát és bizonyos szintű vagányságát anélkül, hogy összeszirupozta volna a nézőt némi eltúlzott, erőltetett színészkedéssel. Totálisan átlagos férfi volt egy nem átlagos szituációban, minden, amit csinált, amit mondott, ahogy csinálta és ahogy mondta, száz százalékig hiteles volt. Őt is imádtam, mert egészen másféle érzelmi töltetet adott a filmnek. Ugyanúgy nagy volt számára a tét, mégis egyfajta pozitív fékezőerőként hatott a robbanásig feszült Tom Hardy mellett. Kiegészítették egymást, és a pillanat, mikor először beszélnek a tengerparton az éjszakában... Hát akkor az ember már tövig rágja a körmét, hogy ennek mi lesz a vége. A Warrior történetvezetés szempontjából is zseniálisan van megszerkesztve, ez a beszélgetős jelenet több mindenről lerántja a fátylat, beláthatunk a Tom által megformált karakter haragja és fájdalma mögé; megtudjuk, miért gyűlöli úgy a testvérét, és az miért hagyta cserben. Nekem mégis olyan érzésem volt, mikor szétváltak az útjaik, hogy Tommy nem csak a testvérét és az apját, hanem valamilyen szinten saját magát is gyűlöli, aztán a kaszinós rész csak rátett erre egy lapáttal. Az a jelenet iszonyatosan nehéz, nem tudok erre jobb szót. Addigra már ismered az apát, a két fiút, a múltjukat, a jelenüket, és a lehetséges jövőjüket, aztán azon kapod magad, hogy elkerekedett szemmel várod, mi fog történni, de nem tudod, kinek adj igazat. Legszívesebben felpofoznád mind a kettőt, a szerencsétlen apát és a kegyetlen fiút, de akkora kín van mind a két férfiben, hogy inkább csak csendben rágod a szád, nehogy elsírd magad ennyi tömény fájdalom láttán. És ez nem csak nőkre érvényes, egy nagy rakás kommentben olvastam, hogy bizony rengeteg férfi néző számára volt történelmi pillanat a Warrior, mivel ezen sírtak először. Ennek szerintem egyszerű oka van: a Warrior szereplői hús-vér emberek, nincs bennük semmi túlzás. A jelenetek hibátlanul egyensúlyoznak az elviselhetetlen erejű érzelmek és fizikai tűréshatár közt. A film kicsit talán metaforikus is, de nem annyira, mint amennyire gondolnánk. Nincs itt olyan nagy átvitt értelem, minden ott van az orrunk előtt, nem kell erőltetni az agyunkat, hogy na most vajon mit akarnak mondani ezzel az alkotók. A Warrior három férfi harcáról szól, egy olyan háborúról, amit egymás ellen vívnak, és amit egyikük sem nyerhet meg, kivéve, ha feladják a küzdelmet. Kérdés csak az, ki a jó harcos? Aki addig küzd, amíg bele nem pusztul akár, vagy aki tudja, hol kell megállni, tiszteli az ellenfelét, és elismeri, ha vesztett?
Így végén akár ki is mondhatom: az év egyik legjobb filmje, és a magyar mozik és kiadók szimplán vadbarmok, mert iszonyú nagyot buktak azzal, hogy nem tűzték műsorra. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, és lassan egy hete volt, de megnéztem egyszer, aztán másnap még egyszer, és most még egyszer... Tudom, mi a vége, megismertem a szereplőket, mégsem tudom megunni. Kevés filmmel vagyok úgy, hogy egymás után ugyanolyan lelkesedéssel meg tudjam nézni, de a Warrior felírta magát erre a listára.
Legszívesebben zengnék még róla pár ódát, mert lenne miről (a mellékszereplőkről is lehetne mesélni), de inkább azt mondom, aki tudja, nézze meg. Száz százalék, hogy Oscar-jelölt, és a három pasi is valószínűleg minimum egy jelöléssel a zsebében megy majd haza az átadóról. Remélem, legalább egyikük a szobrocskát is szorongathatja, mert komolyan, megérdemelné bármelyikük főleg Tom Hardy.

Warrior [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 139 perc
IMDb: 8.3 [14 919 szavazat alapján]
Színészek: Tom Hardy, Joel Edgerton, Nick Nolte, Jennifer Morrison, Frank Grillo, Kevin Dunn
Trailert nem linkelek, mert csak elmegy a filmtől a kedved, olyan rossz. -.-

Ha az én szememmel láthatnád... [The Ultimate Gift]

Az utóbbi időben hanyagoltam a blogot megint, pedig gondolok ám rá, ahányszor csak látok egy jó vagy rossz filmet, csak épp energiám és időm nincs rá. Ha filmekről írok, általában a magazinnak, és akkor sem sűrűn véleményeket, hanem ilyen-olyan, más témájú összefoglalót, sajtóanyagból készült cikkeket, ilyesmit, ha pedig még emellett is marad időm írásra, akkor azt RPG-be ölöm (lefogadom, hogy sokan nem tudják, mi az, nem is baj, ez Vampka Titkos Élete). Mostanában viszont láttam pár nagyon jó filmet, és most épp egy olyanról szeretnék beszélni, amit a fent említett RPG okán az egyik saját karakteren keresztül találtam. (Aki nem tudja, mi az RPG, mondom: ne firtassa. Igazából nem is tudom, akkor miért szajkózom… Na mindegy.) Egy könyv feldolgozása a dolog, magyar címet nem ismerek hozzá, lehet, hogy van, de nem merültem bele nagyon, én úgyis feliratos filmnéző vagyok, az eredeti hangot jobban szeretem, főleg, ha angol nyelvű a film. Ez pedig az.

A történet röviden: adott egy burzsuj, sznob család, és annak a feje. Na, már most, ha egy ilyen „fej” meghal, és van neki nem tudom, hány hektár ilyen földje, nem tudom, hány részből álló olyan cége, a hatalma szinte korlátlan, a vagyona pedig több, mint egy milliárd dollárra rúg, akkor ott nem kevés cápa gyűlik a vérre, ha meghal. Márpedig egyszer mindenki meghal, a Red becenévre hallgató öregúr azonban mindig is kilógott a családból, és halála után is megbotránkoztatja a népet: senkire nem hagy semmit, mindent feltételekhez köt, és végrendeletében mindenkit jól ki is oszt. Kivéve az unokáját, Jasont, aki azonban látszólag semmiben sem különbözik a pénzben fürdő, kapzsi, kiállhatatlan család többi tagjától. Meg is lepődik, mikor megtudja, hogy nagyapja rá mégis hagyott valamit, egy ajándékot – persze nem „ingyen”: meg kell tennie pár dolgot, hogy megkapja az örökségét, ami feltehetőleg nem kevés, és ha menet közben abbahagyja a dolgot, a végén nem kap semmit. Végig kell hát csinálnia, bármiről szól is a titokzatos alku, ha meg akarja kapni a pénzét. Barátnője kevés rábeszélése után elfogadja az ajánlatot. Az első dolga, hogy elutazzon Texasba, de már az odaút is katasztrofális, ugyanis a turistaosztályon kell utaznia. Hát nem felháborító? Aztán ott meg munkára fogják. Elképesztő. De azt mondják, hogy ha megcsinálja, amit meg kell, megkapja az ajándékát, tehát a fogát szívva, savanyú képpel, de elvégzi a dolgát. És üres kézzel hazaküldik. Otthon azonban nagyapja barátjától, akire Red az örökösödési dolgok elrendezését hagyta, megtudja, hogy megkapta ő az ajándékot, csak az nem kézzel fogható: a munka megbecsülésének ajándékát. A srác ezen persze felkapja a vizet, de hamar kiderül, hogy tényleg több van benne, mint a rokonaiban. Hetek, hónapok alatt nem csak azt tanulja meg, hogyan becsülje meg más és saját munkáját, de megismerkedik az élet valódi értékeivel, a küzdelemmel, az igaz barátsággal és szerelemmel, valamint a nehezen gyógyuló sebek fájdalmával is, a végén pedig rádöbben, hogy sokkal többet kapott a nagyapjától, mint egy tíz számjegyű csekket.
Összességében egyetlen egy gond van a filmmel: a két órás játékidő ellenére is nagyon-nagyon rövid. Ebből sorozatot kellett volna csinálni, vagy bátrabbnak lenni, és még hosszabbra csinálni. Így is rengeteg olyan jelenet volt, ahol az ember szíve összeszorult; jól átjöttek a lassan kialakuló, törékeny kapcsolatok, és a drámai téma ellenére humor is akadt bőven, de nem volt elég idő a sztori vonalára. Több hónapnyi időt próbáltak meg beletömöríteni 117 percbe úgy, hogy nagyon fontos cselekményrészletek elvesztek a semmiben. Huss – átsiklottunk rajtuk, ami nagy kár.
Viszont aminek én személy szerint örültem, hogy egyetlen Brad Pitt-kalibrű szupersztár sem szerepel benne, amitől olyan lett az egész, mintha tényleg kiragadták volna az amerikai felsőosztály egy kis szeletét, és felboncolták volna. A főszereplő srácot (Drew Fuller névre hallgat) ugyan ismerhetjük több helyről, leginkább a Bűbájos Boszorkákból, zenei klippekből és a Katonafeleségekből, de nem számít A-kategóriás színészóriásnak, amit én itt és most egy rossz ügynöknek tulajdonítok, esetleg saját butaságának, amiért nem foglalkozik többet a karrierjével, mert ebben a filmben minden percben nyomon követhető rajta, hogy fejlődik a karaktere. Először azt hittem, szar színész, és kész, (már bocsánat a kifejezésért) ezért olyan Jason, amilyen. De a végére egészen más emberré vált, egészen más karakterré, ebből pedig – számomra – egyértelmű, hogy a színész vagy nagyon jó, vagy nagyon szerencsés, amiért valamiért, véletlenül így megváltozott a film alatt az elviselhetetlen, jellegtelen, flegma pasasból a figyelmes, elszánt férfivá. Ma megnéztem egy másik filmjét is, és az előbbi az igaz. Jó színész. Pluszban nem véletlen, hogy klippekben is mutogatják: nem tudom, jó szót használok-e azzal, hogy azt mondom, jóképű, de hogy van benne valami, amitől megbámulod, az is biztos. Nem is jóképű… ez már inkább a szép kategória.
A film másik főszereplője egy kislány, Abigail Breslin, aki viszont Drewval ellentétben nem szép, viszont már most szupersztár, nem is véletlenül. Itt is bűbájos volt, nagyszájú, talpraesett, és tragikus sorsú lány, akiért az egész film alatt izgulhatunk, és akinek a karaktere katalizátor-hatással van Jasonre. A két színész közt egyébként megvolt a kémia, és ezt ne értse félre senki. Egyszerűen édesek voltak együtt, és látszott, hogy tényleg jól elvannak.
De persze, mint mondtam, az előzetes mellett (az alapján meg nem néztem volna) a film sem tökéletes, és ezt még a magamfajta hozzá nem értő is észreveszi. Sok a pontatlan vágás, kimaradnak pillanatok, kissé amatőr hatást keltve ezzel. Mert még ha úgy lettek volna ezek a helyzetek megszerkesztve, hogy úgy tűnjön, direkt és hatásos, azt mondanám, rendben, de nem. Ezek inkább a felületességre, és nem művészi vénára utalnak. Mindemellett viszont tényleg könnyen élvezhető, nyugis, mégis tanulságos és sajnos elég életszagú filmről van itt szó, a dúsgazdag család ellenére is. Minden szereplőnek megvan a maga gyenge pontja, még az apró kislánynak és a pénzes rokonoknak is. Az élet már csak ilyen, senki sem tökéletes.
A történet, tehát ha nem is izgalmas különösebben, de leköti az embert, és egy kicsit talán tanít is, de nem erőszakosan, vagy különösebben szájbarágósan. Aki nem akarja, az nem érti a konzekvenciát, amit a poszteren is megtalálunk: „life is how you live it not how you spend it” azaz az életet élni, nem eltölteni kell, nem üres idő, amit csak úgy el kell ütni valamivel. Ezt az időt meg kell tölteni azzal, amivel csak tudod. Jensen megtanulta ezt, de sokkal többen vagyunk, akiket emlékeztetni kellene erre több ilyen filmmel, mint azt hinnénk.
Ó, és még egy jó pont: több kellemes zene mellett ez. Passzolt.

The Ultimate Gift [2007]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 117 perc
IMDb: 7,2 [6 634 szavazat alapján]
Színészek: Drew Fuller, Abigail Breslin, James Garner, Ali Hillis, Bill Cobbs, Lee Meriwether
Trailer

Bestia az 51-esből VS kölykök a kisvárosból [Super 8]

Hát aztamindenit, és hű és ha. Mikor láttam az első előzetest, arra gondoltam, hogy hűű, valami jó kis szörnyes film, ami jóóó látványos, erre kaptam egy tökéletesen összerakott, egy percig sem unalmas, édes kis karakterekkel megtömött, félelmetes szörnnyel fűszerezett filmet. A legelső spot teljesen beizzított, és szerencsére most nem az történt, hogy feleolyan jó lett a film, mint a reklámja. A Super 8 szerény véleményem szerint az év eddigi legjobb mozis élménye. Igen, túlszárnyalja az X-Ment, a Thort, és bármelyik másik filmet, még akkor is, ha egyetlen helyes pasi vagy jó csaj sem szerepel benne, nincsenek világmegváltó hősök, mélyreható kérdéseket boncolgató feltevések, csak egy csapat kis tinédzser, egy szürke ohio-i kisváros, és egy rejtélyes szörnyeteg.
A történet röviden: a tizenéves Joe-nak és barátainak hobbija a filmkészítés. Éppen egy zombis projecten dolgoznak, és úgy döntenek, éjszaka forgatják le az egyik jelenetet, az állomás mellett. El is kezdik a dolgot, érkezik a vonat is, minden klappol, egészen addig, amíg a vonat ki nem siklik, a kocsik egymásra nem torlódnak, fel nem robbannak, és darabjaikra nem hullanak körülöttük. Nem tudják, mi történik, de egy figyelmeztetést követően inkább gyorsan lelépnek, mielőtt nagyon beleártanák magukat, és ezt nagyon jól is teszik. A szerelvény ugyanis az Amerikai Légierő tulajdonát képezi. A szerencsétlenséget követően rejtélyes eltűnések, áramkimaradások jellemzik a városkát, rövid időn belül minden kutya elszökik, a mikróknak, rengeteg kocsi motorjának és minden villanyvezetéknek nyoma vész, a hadsereg pedig továbbra is titkolózik. Nem tudják, hogy a gyerekek kamerája felvette az említett balesetet, és hogy mind a hat srác tanúja volt a félelmetes lény kiszabadulásának, ami a környékbeli furcsa eseményekért felelős. Mikor egyiküket elrabolja a titokzatos szörny, a légierő pedig evakuálja a települést, nem tétováznak, és önállósítják magukat: visszaszöknek a városba, és megmentik a barátjukat, kerül, amibe kerül. Persze csak ha még nem késő...
A történet maga nem túl bonyolult, viszont izgalmas, és a "ki tudja?" hangulat végig uralkodik. Mert hogy ugyebár a vonat, ami felrobban-borul-perdül-fordul, az abból a titkos körzetből jön, ahol elviekben az amcsik ufo-kat dugdosnak, szóval az, hogy a titokzatos szökevény, aminek nyolc lábszerű izéje van, és nagyon rusnya feje, lehet, hogy tényleg létezik. Vagy nem. A film viszont kifejezetten félelmetes lesz ettől a bestiától, plusz attól, hogy J.J. Abrams annyira mesterien rejti el az ember elől sokáig, hogy a közepe táján kezdtem azt hinni, hogy nem is fogom megtudni, mi ez a cucc, hogy élőlény-e egyáltalán, esetleg valami gép, vagy csak egy lila ködfelhő... Persze megtudtam, és váó, hát szerintem elég rusnyára sikerült szerencsétlen. A jó értelemben véve rusnyára, annyira groteszk lett, hogy csak néztem, hogy most biztos, hogy jó dolgot bámulok, EZ az, ami kiszabadult? Szerencsére nem csak, hogy látjuk a "szörnyet" (amiről kiderül, hogy csak egy honvágytól szenvedő, érzékeny lelkű behemót, aki azért szeret emberlábakat rágcsálni vacsora gyanánt, megbántottságát gyógyítván a gusztustalan nasival), de még azt is megtudjuk, hogy kerül az ohio-i városba, és miért mennek bele szándékosan kocsival az idegent szállító tehervonatba.
Ami a legjobban tetszett a filmben, az viszont korántsem a pókszabású ufo - ami egyébként kísértetiesen emlékeztetett a rendező haverja által rendezett Cloverfield című, szintén szörnyes film főszereplő gyilkos rondaságára - , hanem a főszereplő gyerekek. Olvastam sokat a filmről, még írtam is, de nem gondoltam volna, hogy ennyire jó kis színészpalántákat össze tudnak válogatni. Iszonyú jól játszottak, és még a magyarhangokkal sem volt gondom. Annyira hitelesek voltak, hogy volt pillanat, mikor majdnem megríkattam az eseményeket, de legtöbbször prüszkölve nevettem fel a szövegeiken, mivel teljesen életszerű dumáik voltak. Tökéletes összhang volt köztük, és a felnőtt színészekkel sem döcögött a dolog. Sokszor látom, hogy szülő-gyerek kapcsolatot elbagatellizálnak, itt viszont hihető volt a megözvegyült, tanácstalan apa és fia közti konfliktus, majd természetesen a Nagy Békülés, és a többieknek sem volt szürreális az alakítása, mikor mondjuk katonák körül sürögtek-forogtak. Nagyon jó kis gárdát sikerült összehozni.
Most gondolkozom, gondolkozom, hogy miért is merem állítani, hogy ez volt eddig idén a legjobb moziélmény (és nem film! csak élmény), de nem nagyon tudom ezt megmagyarázni. Az alkotók azt ígérték, hogy egyszerre lesz nosztalgikus, és teljesen új. Teljesítették az ígéretüket, az idő nagy részében mosolyogtam a bicajos bandázásokon, a baráti csipkelődéseken, merengtem, hogy nem túlozták-e el a gyerekek reakcióit, nem lettek-e túl heroikusak a végére, és dehogynem, egy cseppet igen, de talán ez volt a filmben az, amitől egy ilyen sci-fi igazán nézhető. Az aranyos, szerethető karakterektől, az izgalmas, egy pillanatig sem unalmas cselekménytől, és a klisé- de szinte szabályszerű, rózsaszín befejezéstől. Kicsit olyan, mint az E.T. modernebb, véresebb, ijesztőbb kiadása. Még az idegen kommunikációja, és a végén a gyerekekhez való hozzáállása is meglepően hasonló volt az öreg, ráncos, de kedvesebb ufoéhoz, bár E.T. minden bizonnyal nem rejtegetett hullákat a föld alatti bunkerében.
J.J. Abrams és Steven Spielberg keze nyoma egyértelműen meglátszik a Super 8-on (amit valamiért nem tudok szuper nyolcnak mondani, és a jegyet is szuper eight-ként kértem automatikusan XD), együtt tényleg sikerült megalkotniuk egy mozit, amit kicsi és nagy is élvez. Nagyon pici gyerekeket mondjuk ne vigyen rá senki, nem véletlenül tizenhatos karikával van ám ellátva, és akinek olyan érzékeny a hallása, mint nekem, az füldugóval is készüljön. Egyszer muszáj volt befognom a fülem, annyira hangos volt a jelenet, ami nem baj igazából. Ez inkább újabb pozitívum, és érv a film mellett: semmit sem apróztak el, a hangokat sem. Utóbbi meglátásomat úgy láttam, más is osztja, de ez nem mindenkinek jelent egyértelműen jót. Hát én azt mondom, a látvány nem volt túladagolva, néhol hihetetlenül durva dolgok történtek, amikre nem számítottam, de alapjában véve nem tömték meg túlzottan a fejem robbantgatásokkal, véleményem szerint megvolt az egyensúly a vizuális és tartalmi részek közt.
Összefoglalva tehát ez az a film, amit bárkinek ajánlok. A legfiatalabbaknak a szereplők miatt, korombelieknek a látvány, a szövegek és a légkör miatt, a nálunk valamivel idősebbek pedig átadhatják magukat a teljes nosztalgiának, elvégre a film a hetvenes években játszódik, hitelesen adva vissza az adott időszak hangulatát. Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de most, pár órával a film után ez bizony nekem 10/10. Sci-fi, akció, dráma, humor... Minden van, ami egy jó nyári mozihoz kell. Így kell ezt csinálni.

Super 8 [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 108 perc
IMDb: 8,0 [11 210 szavazat alapján]

Színészek: Joel Courtney, Ryan Lee, Zach Mills, Riley Griffiths, Gabriel Basso, Elle Fanning, Kyle Chandler, Ron Eldard

Trailer

A legenda nem is fontos [A kilencedik légió]

Nem vagyok oda a háborús filmekért... Sosem értettem a háborúk lényegét, főleg a rengeteg emberáldozatot, amit minden ország önként bedob a közösbe. Lehet, hogy ez valami természetes kiválasztódás, mármint mindenkiben megvan, hogy ha nem halnának meg időnként jóóóó sokan, akkor bajok lennének itt, vagy én nem tudom. Minden esetre az biztos, hogy szemét dolog, én legalábbis így gondolom, és tartom is magam ehhez. Éppen ezért nem szoktam szeretni a tömény háborúról szóló filmeket, mivel engem nem köt le, ha már háború, akkor szóljon azokról, akik megvívják, és így esett (és esik még mindig), hogy kedvenc filmjeim közé tartozik például a Vágy és vezeklés, aminek a központjában áll a katona és szerelme, vagy a Gladiátor, ami ugyan nem egy nemzet harcáról szól, hanem értelemmel bíró célért küzd a hős. A most kivesézendő filmhez utóbbi áll közelebb. Egyszer már akartam írni róla, de valamiért elmaradt, most pedig eljutottam ide, mivel X-Men: First Class - Magneto - Michael Fassbender, aki ennek a filmnek is a főszereplője. Tudtam én, hogy láttam már ezt a cápavigyort máshol is, nem csak a Becstelen Brigantikban... De miért felejtettem el, hogy ebben? Ez egy jó film! Habár igaz, nem olyan, amire az ember évtizedek múlva is emlékszik, de egyszer-kétszer simán meg lehet nézni.
A történet röviden: időszámításunk kezdete után nem sokkal a rómaiak még mindig a brit szigetvilágot ostromolták, mert természetesen nem volt nekik elég egész Európa, sőt, gyakorlatilag a fél világ, nem, nekik a nagy sziget északi csücskére is fájt a foga. A rettentő időjárást a katonák zöme ki nem állhatta, akárcsak a bennszülött pikteket, akiknek megvolt a magukhoz való eszük, és fűtötte őket a gyűlölet is rendesen. Na persze, ki ne utálná az fennhéjázó megszállókat, és támadna rájuk minden egyes adandó alkalommal? Hát senki. Quintus Dias, az egyik római csapat katonája tanúja lesz, és egyetlen túlélője egy pikt támadásnak, majd csodával határos módon túléli a szökést fogvatartóitól, és egyenesen a kilencedik légió karjaiba rohan. Szó szerint. A légió azonban parancsot kapott, hogy megkeressék, és megküzdjenek a piktek vezetőjével, Quintus Dias pedig nem is akar mást tenni, mint jó katonaként visszatérni oda, ahol megkínozták, és harcolni. A légió saját nyomkövetője, Etain azonban árulónak bizonyul (mit is vártunk egy pikttől, aki ráadásul NŐ?), és a piktek kis híján mindenkit lemészárolnak. A maroknyi túlélő közt Quintus Dias is ott van, a légió vezetőjét azonban elhurcolják. A megmaradt katonák úgy döntenek, megpróbálják kiszabadítani, elvégre a becsület ezt diktálja. Majdnem sikerül nekik az akció, de végül kudarcot vallanak, ráadásul egyikük óriási hibát vét: megöli a pikt uralkodó fiát. Ezzel a piktek első számú célpontjává válnak, nyomukba Etaint küldik, aki állítólag sosem vall kudarcot, hihetetlen bosszúszomjának és csalhatatlan ösztöneinek köszönhetően. Quintus Diasnak és társainak el kell érniük a délebbre húzódott római helyőrséget, ha életben akarnak maradni, mielőtt a könyörtelen és néma Etain rájuk talál.
A film, ha úgy vesszük, a legendásnak mondható kilencedik légióról is mesél, de nem túl sokat. Sokkal több benne a hangsúly a megmaradt férfiakon, különösen Quintus Diason, akiről nem sokat tudunk meg, de éppen eleget, hogy megértsük. Gladiátor fia, jó katona, hűséges a hazájához, de nem esztelenül veti alá magát az ország akaratának, ezért képes túlélni, és segíteni másnak is a túlélésben, akkor is, ha utóbbi nehezebbnek tűnik, mint a saját élete megóvása. Nem fél megbízni a társaiban, és nincs benne egy cseppnyi arrogancia sem, a kapcsolata mindenkivel jó, társai megbíznak benne. Jól is teszik. Quintus Dias tényleg mindent megtett, de Etain elől valóban nincs menekvés. Nincs, mert Etain vérszomja évekkel a történet előtti időkre nyúlik vissza. A lányt római katonák erőszakolták meg, majd vágták ki a nyelvét, hogy senkit se ócsárolhasson. Így máris kevésbé lehet utálni a tökéletes vadászt, nem? Ó, és nézzünk oda - egy újabb szörny, amit a háború alkotott.
A filmben a tájakon kívül (gyönyörű, hideg, rideg vidék) a történet is tetszett, pedig aztán nem nagy sztori. Semmi eget rengető nincs benne, de a háború sokak számára értelmetlen voltát is hangsúlyozzák, főleg a végén. Ezt mondjuk könnyebb egy emberen keresztül megmutatni, mint egy egész sereg segítségével. Nem szájbarágós, mint a Pearl Harbor esetén, nem is romantikus, mint a Vágy és Vezeklésben, hanem egyszerű. A háború szívás, nincsenek jó döntések, és nincs annál elkeserítőbb, fájdalmasabb és dühítőbb, ha kiderül, hogy a semmiért veszítetted el a barátaid, akiknek családja, múltja, jövője volt. Michael Fassbender a főszereplő karaktert úgy formálta, hogy már az elejétől szimpatikus, és végig figyeled, hogy mi lesz vele, milyen döntések hatnak ki rá, és milyeneket hoz ő maga. A végére azért izgultam, hogy ne csalódjak benne, mint karakterben, aminek az okát nem tudom megmagyarázni. Szerencsére nem is kellett.
Egyébként a filmet nem a színészek és nem is a sztorija miatt néztem meg először, hanem mert egy nagyon durva, véres filmnek volt beharangozva. Ez így is van. Borzalmasan sok benne a vér, a vagdalkozás, az ordítozás, vannak benne érdekes megmozdulások, a szó nem éppen pozitív értelmében. A felfokozott érzelmi állapotban lévő emberek élvezni fogják, de akinek érzékeny a gyomra, az ne vacsoraidőre ütemezze be... Fejek, karok repkednek, ömlenek a testnedvek, szóval van itt minden, mi abszolút nem szem-szájnak ingere. Én bírom az ilyen filmeket, legtöbbször zombi fejtépések alkalmával látni ennyi vért, meg ilyen Fűrész-típusú horroroknál, történelmi-szerű mozinál nem várna az ember ennyi vért. Ez már azért szürreális, szerintem. De attól még szórakoztató. (NEM vagyok pszichopata.)
Igazából ez egy meglepően jó film, nincs benne semmi különös, de pár percig azért elgondolkozol utána, hogy na igen. Már megint a hódítgatások, a háborúskodás... de minek?! Hogy étlen-szomjan, minden nap a farkasoktól, fejvadászoktól és fagyhaláltól rettegve aludj el, és azért imádkozz, hogy átadhasd az üzenetet egy elhízott katonai vezetőnek, aki még csak nem is látott kardot évek óta? És hogy aztán hátba veregessenek, hogy ügyes vagy, de ez a szitu nekünk ciki, inkább leölünk téged is? Taktikázás, az emberi életek megbecsülésének teljes hiánya, ez a háború, és a háborúban nincsenek nyertesek. A Kilencedik légió ezt meséli el egy emberen keresztül, hitelesen, egyszerűen, érthetően, még akkor is, ha ezzel a filmmel nem ez volt az elsődleges cél. Úgy látszik, néha véletlenül is beletrafálhatnak Hollywoodban.

A kilencedik légió - Centurion [2009]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 97 perc
IMDb: 6,4 [20 260 szavazat alapján]
Színészek: Michael Fassbender, Olga Kurylenko, Dominic West, David Morrissey, JJ Feild, Imogen Poots, Liam Cunningham
Trailer

A farkasfalka kiütve - megint [Másnaposok 2.]

Szinte biztos, hogy ha egy baráti társaságban megemlíted a Phil, Stu és Alan neveket, lesz valaki, aki felnevet. Todd Philips egy olyan filmmel ajándékozta meg az embereket két éve, amit azóta is sokan a történelem egyik legjobb vígjátékaként tartanak számon - köztük én is. A második ugyan "csak" egy második rész marad, de azért méltó folytatása a mára klasszissá vált filmnek.
A történet röviden: Ugye emlékszünk még arra a legendás legénybúcsúra Las Vegasban? Klasszikus helyszín, klasszikus végkimenetel, amit végül a vőlegény elvesztése, és más egyéb kalandok kissé felturbóztak, az egész sztori izgalmassá vált, többek közt a remek karakterek miatt. Szerencsére a srácok, vagy nevezhetjük őket akár farkasfalkának is, mit sem változtak az alatt a két év alatt, amióta Doug megházasodott. A történet egy újabb házassággal folytatódik, ezúttal viszont Stu - persze, hogy nem Alan - a vőlegény, aki egy thaiföldi lányt készül feleségül venni, csak hogy tanult a két évvel ezelőtti esetből, és esze ágában sincs még egyszer olyen gázos legénybuliba keveredni. Hogyne, de nem számol Alannel, és a ténnyel, hogy az említett falkatag rettentő féltékeny a menyasszony öccsére, Teddyre, akit Stu, Phil és Doug viszont örömmel lát maguk közt. Hogy kipöccintse a csapatból a kisöcsit, akcióba kezd, de - ki gondolná? - a dolog kissé balul sül el. Kissé nagyon, hőseink ugyanis Thaiföld veszélyes fővárosának, Bangkoknak sötét szívében találják magukat, egy elveszett testrész, egy mellényes majom, és a megint meztelen Chow társaságában, de hogy miképp kerültek oda, mikor és egyáltalán miért, mikor csak egy tábortüzes sörözésnek indult az este, az rejtély. A falka ezúttal nem csak egy pezsgő nagyvárossal találja szemben magát, de nem kevés maffiózóval, néma papokkal, sőt, még az Interpollal is, Stu-t pedig várják az esküvőn, Teddy-vel együtt, aki az éjszaka során köddé vált, és csak egy gyűrűsujjat hagyott maga mögött.
Sok vígjátékot láttam már, de nekem abszolút dobogós a Másnaposok, méghozzá azért, mert a helyzetek, bármilyen elszálltak, de elképzelhetőek, a karakterek reakciói pedig nagyon is életszerűek. A rendező elképesztően jól mutatta be az első részben a három főszereplőt, akik szerintem bármilyen helyzetben megnevettették volna az embereket, nem hogy egy ilyen elvetemült kalandban, és mind magukat adták a folytatásban is. Stu, az alapvetően higgadt és cinikus, Phil, a kissé bunkó, de talpraesett, és Alan, az agyilag totálisan elszállt srác együtt biztos, hogy kasszasiker, tehát garantálom, hogy ha valaki beül a folytatásra, nevetni fog. De előre szólok, hogy ez nem az első rész, sőt, bár ez gyakorlatilag az alap teljesen megegyezik, és a fordulatok is ugyanazok, mégis más. A filmben igazából nem sok olyan pillanat van, mikor az ember nagyon meglepődne, de rengeteg olyan helyzet adódik, ahol bizony fogni fogod a fejed. A film durvább az előzőnél, minden szempontból. Az érzékenyebb hallást már ott is zavarhatta egy-két káromkodás, de most senki sem fogta vissza magát, és meztelenségből is kapunk éppen eleget (nem lövöm le a poént, csak annyit mondok: Stunak megint meggyűlik a baja a lányokkal), sőt, még vér is lesz itt-ott.
Rengeteget lehet nevetni a filmen, de nem lesz olyan üdítő élmény, mint az egy, több okból. Először is: vannak elvárások, amiket lehetetlen lett volna teljesíteni, ha csak nem egészen újfajta történettel állnak elő az alkotók, márpedig miért írjanak más sztorit, ha az első bevált? Másodszor: a film némileg durvább, a poénok egyszerűbbek, de talán csak mert legtöbben úgy ismerjük már a karaktereket, mint a tenyerünket. Harmadszor: ez nem Vegas. Bangkok izgalmas, nyüzsgő, de sötét, a helyszín nem köti le az embert, így viszont máris jobban tudunk figyelni a falkára, amit viszont már ismerünk, ergo nem lesz sokkoló a sok iszonyat, ami körülöttük történik.
Nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze újra és újra az elsővel, mert tényleg hasonlóak. Filmlieg most is teljes a dolog, a színészek és a körítés tökéletes. Már a mocskos hotelszobának is, ahonnan az egész indul, baljós a hangulata, nem vidám és őrült, mint Vegas volt, csak hogy egy példát említsek. Remekül el van találva a hangulat, a helyzet komolysága, most ugyanis nem egy elhagyott barátot kell megkeresniük, hanem egy tizenhat éves srácot, akit lehet, hogy már el is adtak szervenként, ami egyáltalán nem gyerekjáték, és nem is vicces. Csak a nézőknek, bár nekik nagyon. Ennek az alapszituációnak köszönhetően a film veszélyesebb, mégis őrültebb, mivel a három pasas nem arról híres, hogy gyorsan és egyszerűen oldja meg a stresszes helyzeteket, ami akad most is bőven. Lesz itt lövöldözés, autós üldözés, hulla, és jópár olyan dolog, ami az első részből kimaradt, viszont igazából nem hiányzott. Elismerem, kellett valami új is, teljesen ugyanazt nem lehetett eladni az embereknek, ugye. Viszont az a kérdés: kit mennyire fog bántani vagy feldobni, megérte-e a változás? Engem szórakoztatott, nagyon is, de ha választani kell, én maradok az eredeti verziónál, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül.

A véleményt elolvashatjátok a júniusi FilmMagazinban is, ahol többek közt az idei nyár egyik legnagyobb durranásának ígérkező, Super 8 című akcióban gazdag sci-firől, vagy az érzelmes és elgondolkoztató, Hanna című thrillerről is tájékozódhattok; valamint a friss infókkal szolgáló Mozihírek weboldalán is megtaláltok.

Másnaposok 2. - Hangover Part 2. [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 102 perc
IMDb: 7,0 [28 414 szavazat alapján]
Színészek: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha, Ken Jeong, Paul Giamatti, Mike Tyson
Trailer

Miből lesz a mutáns? [X-Men: Az Elsők]

Mutánsok, hősök, szuperképességek, ennél jobb alapanyag egy nyári mozifilmhez nem sok van (hacsak nem idegen robotok vagy földönkívüliek a téma), ennek köszönhetően idén nem is egy, hanem mindjárt három szuperhősös filmet kapunk, Thorral együtt négyet. Az X-Men annyiban más, hogy nem első darab, legalábbis ami egy filmsorozatot illet, hanem egy nulladik. Amihez szép lassan egy új sorozatot fognak írni, de nem ez a lényeg, hanem hogy a film szereplőit, ha nem is mindet, de nagyon sokan nagyon régről ismertük, és szerintem nem vagyok egyedül, mikor azt mondom, voltak elképzeléseim és elvárásaim, amiket sikerült teljesíteni. Különösebben felülmúlni mondjuk sajnos nem nagyon.

A történet röviden: Nagyon röviden? Az X-Men sorozat prequel darabja, azaz egy eredetsztori. Hogy lett Charles és Erik később X Professzor és Magneto, kik voltak az első-első-első mutánsok a csapatban, ééés... körülbelül ennyi. Ki gondolta volna?
A legfontosabb kérdés, amire választ akartam, hogy miért is lett a két férfiből ellenség, ha egyszer valaha jó barátok voltak, amit meg is válaszoltak, köszönöm szépen. Tartalmilag nem volt ezzel a filmmel az ég világon semmi gond, egy kicsit talán unalmas volt, de valószínűleg csak nekem, mivel a történelem sosem kötött le különösebben. Ha viszont nem lett volna a történelem, akkor nem lett volna Erik a nácizmus áldozata, és nem lett volna belőle később az, aki gyakorlatilag megmenti a világot egy harmadik nagy háborútól. Szóval ha a kubai rakétaválság unalmas téma is, mutánsokkal mindent fel lehet javítani, némi számítógépes effekttel pedig még többet ki lehet hozni egy csatahajók, rakéták, és sortüzek csinos kis csapatából. Engem kicsit zavart egyébként, hogy itt-ott nem volt igazán elsőosztályú a grafika, nem figyeltek eléggé a kivitelezésre, vagy nem tudom. Minden esetre ez egy apró gyengéje volt a filmnek, mintha csak a nagy akciójelenetek érdemeltek volna gondosabb kivitelezést.
Én szeretem az "eredeti" X-Men sorozatot is, de ha megkérdeznék, hogy az ebből készülő új sorozat a jobb (mert hogy ezért prequel ÉS reboot egyszerre a film), akkor viszont már most erre voksolnék, és nem csak James McAvoy miatt, akiről köztudott, hogy nagy kedvencem, és aki képes volt ellőni pár poént a hajával kapcsolatban. Ez volt az egyik kikötése ugyanis, mikor a szerep kérdéses lett: meg kell-e válnia a hajától. Fontos kérdés is, főleg annak, aki látta már James McAvoy haját. Nem kell annak eltűnnie...
Színészileg viszont pozitív csalódás volt a film. Most persze nem Michael Fassbenderre gondolok, mert őt például most konkrétan a Becstelen Brigantykból tudnám felidézni, de neki nem is kellett itt bizonyítania. Akikre gondolok, azok a manapság népszerű, és számomra irgalmatlanul borzalmas modern Disney világ és sorozatok, meg hasonló kaliberű filmecskék sztárjai, Nicholas Hoult és Lucas Till. Remekül játszottak, eszembe nem jutott volna lehúzni őket vagy hurrogni, nagyon jól hozták a karaktereiket, pedig egyik sem volt buta tini, vagy magányos farkas. Még úgy is látszott, hogy összetett karakterekről volt szó, hogy az ő kisgyerekkorukról nem is tudtunk semmit. Lefogadom, hogy egy csomószor megnézték a régebbi X-Meneket, hogy hitelesen alakítsák a későbbi alakokat... Ami nem is baj, legalább alaposak. A női karakterek viszont szerintem kicsit érdekesre sikerültek, bár Mystic (az a szép kis kékség) egészen... hogy is mondjam... tini. January Jones viszont most sem nyűgözött le különösebben, az Ismeretlen férfiben sem mutatott fel túl sok mindent, pedig most Emma Frost karakterét simán feldobhatta volna, ezzel szemben egy nyűgös, unalmas szőke nővé redukálta, ráadásul láttam vele interjút, és elnézést a JJ-rajongóktól, de a színésznő nem csak a vásznon tűnik butuskának...
A két főszereplő viszont tényleg remek volt, James és Michael közt megvolt a "kémia" (remélem nem érti félre senki), totál elhittem, hogy jó barátok, és elnézegetve pár interjút, látszik, hogy nem is tévedek. Nagyon jóban vannak, egy hullámhosszon, ami ha nem is ritka, de nem fordul elő túl gyakran. Megesik, hogy egy-két filmben az istenért nem tudják úgy összehozni az embereket, hogy hihető legyen a pozitív, erős kapcsolat a karakterek közt, most viszont erről szó sincs. Egy informátorom szerint a válogatáson előbb James volt kiválasztva, és úgy keresték Erik szerepére a színészt, hogy megnézték, mennyire jönnek ki jól egymással. Azt kell mondanom, hogy Michael Fassbendernél jobb embert nem is találhattak volna Magneto szerepére. James pedig James - szerintem az ég világon bármit el tudna játszani.
Végezetül pedig természetesen a zene... ami ezúttal tök jó volt. Még mindig a Transformers zenei világa az, ami az ilyen sci-fi féle filmek közül a favoritom, de az X-Men sem okozott csalódást, legfeljebb pozitív irányban ez is. Kellemes, fülbemászó dallamokra emlékszem egy hallgatás után, nem unalmas dübörgésre vagy vonónyektetésre.
Összességében az egész egy pozitív csalódás számomra, mint azt már szerintem párszor mondtam, csak azt nem tudom, miért. Talán mert az eredeti trilógia nem áll olyan nagyon közel hozzám, bár szeretem azt is. Sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Egy látványos akciófilmre számítottam, és kaptam egy épkézláb karakterekkel teletűzdelt, érdekes és tényleg informatív mozit, ami nincs híján humornak sem.

X-Men: Az Elsők - X-Men: First Class [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 132 perc
IMDb: 8,2 [24 645 szavazat alapján]
Színészek: James McAvoy, Michael Fassbender, Kavin Bacon, January Jones, Jennifer Lawrence, Lucas Till, Rose Byrne, Nicholas Hoult, James Flyming, Caleb Landry Jones
Trailer

Maradt mese... [A lány és a farkas]

Ezt a filmet egy napon néztem meg a Thorral, és szerencsére előbb ezt ütemeztem be, hogy úgymond rákészüljek a második, nagyobb durranásnak beharangozott szuperhősös mozira. Úgy gondoltam, hogy ez majd megalapozza a hangulatomat, lesz benne egy kis izgalom, egy kis romantika, bla bla bla, egy szóval feltuningolja az agyam, és majd élesebben látom majd a második filmet. Tudtam én, hogy az a nőszemély rendezi, aki a Twilight sorozat első részéért felelős. (Igen, felelős, mert meggyőződésem, hogyha nem ő rendezi az első részt, akkor a sorozat ma nem örvend ilyen eltérő véleményeknek, hanem sokkal normálisabb reakciókat válthatott volna ki a nézőközönségből. Na de ez most nem ide tartozik.) Catherine kedves keze nyomán azonban úgy tűnik, amiben vérfarkas vagy vámpír van, abból normális film nem sülhet ki.

A történet röviden: egészen biztos, hogy a mozis közönség száz százaléka ismeri az eredeti Piroska és a farkas történetet. Maga a sztori nem sokat változott a filmben, ugyanúgy van nagymama, aki a falun kívül, az erdőben él, ugyanúgy van a butus lány, aki a nagymamájától kapott vörös kabátkában mászkál, de nincs vadász, helyette egy elvetemül bíborost kaptunk. A pap azért kell, mert a falut egy vérfarkas fenyegeti, ami minden teliholdkor állatáldozatot követel, majd egy gikszernek köszönhetően kissé bevadul, és megfenyegeti a lakosságot: ha Piroska (nevezzük így a lányt, a történet szempontjából mindegy is, bár itt Valerie-nak hívják, lehetett volna akkor már mondjuk Scarlette, nem?) nem tart vele, és hagyja el örökre a falut, folyamatosan ölni fog. Az érkező bíboros elárulja a falubelieknek azt, amit valamiért eddig nem tudtak: hogy a vérfarkas bizony bárki lehet. A szomszédjuk, a barátjuk, de akár a tulajdon férjük vagy feleségük is. Ekkor megkezdődik a találgatás, a gyanúsítgatás, hogy ki lehet a falut rettegésben tartó szörnyeteg, majd az eszeveszett hajtóvadászat is kezdetét veszi, aminek sokkal több a hátulütője, mint a haszna, de hát ez senkit sem foglalkoztat.
A film alapvetően nem lenne rossz, ha... Igen, most jön a ha, nem is egy, mert túl sok olyan pillanat és mozzanat volt, aminél fogtam a fejem. Az első, ami talán a legfontosabb, a színészi játék. Amanda Seyfrieddel nekem semmi gondom, bár nem lesz belőle legenda, az biztos. A másik főszereplő, bizonyos Shiloh Fernandez, akit leginkább sorozatokból ismerhettünk, ha egyáltalán, talán megütötte az elfogadható szintet, és nála sokáig nem is tudtam, hogy most akkor jófiú, vagy nem. De tényleg, mindenki más úgy játszott, mintha a rendezőnő ráordított volna, hogy nem, nem szabad színészkedni, kivéve, mikor vérszomjas vagy, vagy nagyon-nagyon szerelmes. Mondom én, hogy megártott neki a sok vámpír téma.
De ha már a színészek, köztük olyan nevek, mint Gary Oldman, vagy Julie Christie, akik azért köztudottan tudnak színészkedni, mégsem voltak hajlandóak rendesen játszani, akkor lehetett volna maga a történet csavaros és tényleg izgalmas, de nem. Lehet, hogy tényleg túl sok filmet néztem már, de nem kellett eltelnie sok időnek, hogy leessen, ki a vérfarkas, csak egy kicsit kellett gondolkozni, és egyértelművé vált. Az viszont idegesítő volt, hogy lépten-nyomon próbálták félrevezetni szerencsétlen nézőt, aki amúgy is el lehetett kenődve, hogy micsoda film ez, és még akkor hülye is vagyok, amiért nem jövök rá? Nem, mindenkit megnyugtatok, hogy rá fog jönni, ki a farkas, csak nem szabad elhinni a mindenféle utalásokat, amik már túl nyilvánvalóvá tennék a dolgot.
És a negatívumok még mindig nem értek véget. A vérfarkas kifejezetten rusnya volt, és kissé igénytelen. Ugyanolyan furán mozgott, mint a Twilight animált kutyusai, pedig mikor előbukkantak a második részben, Catherine Hardwicke már messze járt... Ez engem igazából csak azért dühít, mert meggyőződésem, hogy ha az első, debütáló része az Alkonyat sorozatnak egy jobb, normálisabb felfogású, kevésbé szentimentális ember kezébe kerül, akkor a visszajelzések sem lettek volna ennyire szélsőségesek. Persze tudom, hogy egy vámpír és ember közti szerelem alapvetően nyálas téma, de ettől még nem kellett volna mindjárt el is butítani a sztorit, és belefojtani a mozizót a nyáltengerbe és izzadságszagú "akciójelenetekbe", ahogy A lány és a farkas esetében is történt.
Az egyetlen jó dolog a filmben a látvány, konkrétan a stúdió volt. Egyáltalán nem volt élethű, ne értsen félre senki, de hangulatos volt, sőt, kifejezetten aranyos. A színek, a hatások is mind kellemesek voltak, csak hát a megoldások megint... Kinn fagy, fél méteres hó, persze semmi pára, mikor levegőt vesznek és kifújják az emberek, de akkor bent, a tágas, sőt, hatalmas házakban mindössze egy kis tűz ég, és mindenki vidáman mászkál kis semmi ruhákban? Lehet, hogy nem figyeltem, és eszkimó faluról volt szó?
Tehát a film számomra nagy csalódás volt, Catherine Hardwicke pedig elérte, hogy ha lesz is filmje mostanában, ne nézzem meg, moziban semmiképp... Nem szeretek negatív véleményt mondani, mindig próbálom a jó oldaláról megközelíteni a dolgokat, de A lány és a farkas nem sok pozitívumot tudott felmutatni, és mikor kijöttünk a moziból, a szokásos hallgatózásom során azt vettem észre, hogy ezzel nem voltam egyedül. Túl sok erőltetett romantika, túl kevés izgalom, túl sablonos karakterek jellemzik a filmet. Csak annak ajánlom, aki... Nem, igazából senkinek sem ajánlom.

A lány és a farkas - Red Riding Hood [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 100 perc
IMDb: 4,6 [6 817 szavazat alapján]

Színészek: Amanda Seyfried, Gary Oldman, Billy Burke, Shiloh Fernandez, Max Irons, Lukas Haas

Trailer

Egy újabb isteni szuperhős [Thor]

Tudni kell rólam, hogy a valóságtól minél elrugaszkodottabb egy történet, minél több benne a fantasy elem, én annál jobban szeretem. A szuperhősös-mutánsos sztorik épp ezért kötnek le szinte kivétel nélkül, de a Thor most valamilyen szinten új eleme a „gyűjteményemnek”: most nem egy génkezelt, fertőzött vagy szuperintelligens csodabogár, hanem egyenesen egy isten csöppen az emberek közé, majd menti meg látványosan és bölcsebbé válva a világot. Még ha ezúttal nem is a miénket.

A történet röviden – elég bonyolult, mivel annak ellenére, hogy nem egy mély cselekményről van szó, elég sok minden történik benne, de nagy vonalakban azért menni fog. Végeredményben leginkább talán a hamarosan a mozikba kerülő Zöld Lámpás sztorijához hasonlít, mivel itt sem egy földi halandóból válik hős, ugyebár, hanem mindjárt egy egész univerzum ismeri meg Thort, már ha eddig nem hallottak róla.
Valószínűleg sok embernek hangzik ismerősen a Loki vagy az Odin név, akiket mi, az egyszerű földi halandók ma már csak legendáknak és skandináv meséknek hiszünk, és eszünkbe sem jut, hogy egy másik dimenzióban, univerzumban, nevezzük, aminek akarjuk, bizony még mindig élnek ezek a legendás alakok, akik egykor megmentették a Föld népét egy másik, Jégóriásoknak nevezett fajtól. Persze attól, hogy istenek, ezáltal pedig jóval többek fizikailag, mint a halandók, nekik is megvannak a maguk bajai, mint például az utódlás kérdése. Odinnak, Thor és Loki apjának is eljön az ideje, és nagyobbik, forrófejű, makacs és harcias fiára, Thorra szeretné hagyni a trónt, aki azonban apja egyik parancsának ellenszegülve megtámad egy másik világot, a legyőzött Jégóriásokét, akik épp királlyá koronázása napján döntenek úgy, hogy megtorolják Odin egy régi háborús lépését, és meglopják Odint. Thor viszont ezzel az akciójával csak azt éri el, hogy apjánál betelik a pohár, és száműzi a Földre, legendás kalapácsával együtt, így esik – szó szerint - Thor halandóvá válva egy fizikus egyetemista, Jane kocsija elé az új-mexikói sivatagba, ahol Tony Stark filmje végén megtalálják Thor kalapácsát is, remélem mindenki emlékszik. Ettől kezdve Thorra rögös út vár, amin megismerkedik a felelősség, a bölcsesség és a szerelem fogalmával is, hogy a végén méltó utódja lehessen Odinnak. Ehhez elég sok mindenen kell keresztülmennie, többek közt rájön, hogy öccse, Loki egy áruló, és egyszer meg is hal, hogy aztán feltámadva, istenként megmentse szerelmét, aztán a Jégóriások bolygóját, és bár semmi sincs ingyen, Thor megtanulja, hogy van, ami megéri az árát.
Ehhez a filmhez őszintén szólva nem fűztem nagy reményeket, amúgy sem vagyok képregény olvasó, csak a megfilmesített változatokat szeretem, de azokat általában nagyon. Chris Hemsworth a Star Trekben már feltűnt, de akkor csak pár percet kapott, nem igazán tudtam eldönteni, milyen színész, csak azt, hogy szőke létére szimpatikus (igen, vannak előítéleteim). Kicsit féltem, hogy olyan lesz, mint a képeken és megjelenéséneken: túl visszafogott, túl semleges, de csalódnom kellett. Thor élettel teli, lendületes figuráját száz százalékosan hozta, és alaposan ki is gyúrta magát, nem beszélve az akciójelenetekről, amiket sokszor ő maga csinált, tisztán látszott. Minden tiszteletem az övé, tényleg. Ráadásul végeztem egy kis kutatást személyét illetően, és sejtéseim igaznak bizonyultak, Chris ausztrál. Nem tudom, miért, de az ausztrál színészekben van valami, amitől a karaktereik tényleg életre tudnak kelni, vegyük például Sam Worthingtont, vagy Hugh Jackmant.
Natalie Portman volt a másik fő-főszereplő. Nem volt eddig a szívem csücske, de a Black Swan óta csökkentek az ellenérzéseim, és a karaktere is egészen jó fej volt, épp eléggé ahhoz, hogy ne Natalie-t, hanem a Jane-t lássam. A mellékszereplők is szimpatikusak voltak, az egész film dinamikus volt, bár nem annyira, mint a Vasember esetében, de hát valljuk be, Tony Starkot nehéz lekörözni… Viszont Thornak majdnem sikerült behoznia, azt kell mondanom. Sokszor kellett nevetnem a film alatt, és a meglepően sok ember velem kacarászott, szóval nem csak nekem volt vicces például a kávézós jelenet, és sok másik. Értékeltem még, hogy nem vitték túlzásba a romantikát, és nem csak egy női karakterben volt „élet” (kösz, alkotók), meg az apró átfedéseket, amik egyre csak felcsigázzák azokat, akik az Avangers filmet várják türelmetlenül. Szó esett Tony Starkról, és aki elég fanatikus, annak feltűnhetett a pár percre megjelenő Hawkeye is, aki elméletben szintén nagy szerepet kap majd a Bosszúállókban.
Ami még pozitívum volt, az a mozis élmény maga. Csak 3D-ben lehetett megnézni, én meg el nem tudtam képzelni, mi lesz ebben olyan, amit muszáj térhatással nézni, de a végén bántam volna, ha lemondok a szemüvegről. Látványos, és ami talán még jobb, végre egy igazán hangos film! A Dolby majdnem levitte a fejem, szerintem kicsit károsult a hallásom a robbantások miatt, de maximálisan megérte. Remegett a kóla az üvegben, a telefon a zsebemben… Ami viszont most nem volt rám nagy hatással, de amit mindig figyelek, a zene. Egy taktust nem tudnék felidézni, ami nem tudom, negatívum-e, mert olyan jellegtelen volt, vagy pozitívum, mert annyira lekötött a film, hogy ilyesmire nem figyeltem. De ezernyi más dolog volt, ami kárpótolt, például Thor otthonának a látványvilága, főleg a három dimenziónak köszönhetően. Csodálatos színek és formák uralták a vásznat, ahányszor csak "hazatértünk", és az egész egyáltalán nem tűnt műnek, sőt, nagyon szépen és igényesen meg volt oldva a dolog.
Szóval még ha a zene hiányzik is a filmből, minden más megvan: látvány, humor, történet, színészi játék, úgyhogy a nyár első szuperhősös filmjét mindenképp érdemes moziban, a vászonhoz közel megnézni, mert szó szerint ütős. És ne felejtsünk el benn maradni, és megvárni, amíg elő nem bukkan Nick Fury a sok-sok név után, akkor is, ha a mozi dolgozói kihessegetnének. Megint csak egy érdekes extra jelenet lesz a jutalma a kitartó ellenállóknak.

Thor [2011]
12 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 114 perc
IMDb: 7,5 [31 661 szavazat alapján]
Szereplők: Chris Hemsworth, Natalie Portman, Anthony Hopkins, Tom Hiddleston, Kat Dannings, Stellan Skrasgard, Idris Elba
Trailer

Restart

Vagy ha nem is restart, de előreláthatólag mostantól valamivel aktívabb leszek itt, és írogatok néhanap, több okból kifolyólag is. Egyrészt, mert megint rákattantam a filmekre, megy naponta egy minimum, vagy ha nem film, akkor sorozat, amiről szintén szófoshatok, ha úgy tartja a kedvem. Sőt, néhány klip is elég olyan mostanság, amit szívesen véleményeznék. -.- XD

A másik ok, amiért írni fogok, havonta egyszer minimum, az egy internetes újság. ^^ A májusi számban már meg is jelent két irományom, egy rövidebb meg egy hosszabb, de tessék elolvasni az egészet. 8D És mivel kaptam engedélyt rá, így ide is kikerül, amit ott írtam, de azért érdemes szerintem, ha már valaki arra vetemedik, hogy elolvasson, akkor olyan külsőbe burkolva, ami nem égeti ki a szemet, mint ez a blog, teszem azt...

Szóval blogom elenyésző olvasótábora, figyelmezzetek, mert VérGyilokmókus újra toll helyett klaviatúrát ragad (aminek az a és w betűje többek közt nem működik), és tovább alkot.

Isten áldja Azolvasókat!

Előzetesek

Ezúttal az akció és horror kedvelői fognak örülni. Nem beszélek inkább, a lényeg lejjebb látható.

X-Men: First Class: Jómagam odavagyok a mutánsos-szörnyes-különleges képességű emberekkel teletűzdelt filmekért és sorozatokért, bár tény, hogy maga az eredetu X-Men trilógia cseppet sem áll közel a szívemhez, viszont az újabb, Wolverine (azaz Farkas) születését bemutató film annál jobb. Mivel ebben a filmben már a maguk a felbukkanó színészek is remekek, nagyon rossz nem sülhet ki a dologból. A film története is jó, ami röviden annyi, hogy is lett a fent említett X-Men csapat, ki hogy lett azzá, ami, és ki miért választotta azt az oldalt, amelyik mellett elkötelezte magát. Köszönhetően az egyre csak fejlődő digitális világnak, a trükkök és effektek is precíznek tűnnek, és a puskaport sem lőtték el (egyelőre). Mondjuk épp ideje volt már egy előzetesnek, hozzáteszem...

Vanishing On 7th Street: Alan Wake? Remélem elolvasta mindenki az irományom róla. Nem? Kár, mert ez a film kísértetiesen hasonlít arra, eltekintve a sztori alapjától. Itt nem egy író rémálma elevenedik meg, vagy legalábbis nem ez jön le az előzetesekből, hanem az emberek egyszerűen csak eltűnnek, hogy a lelkük árnyékként vadásszon a sötétben a megmaradt halandókra. Szerintem egész izgalmas film lesz, bár nem tudom elképzelni, hogy miféle lesz a csattanó. Egy mozit mindenesetre megér, hátha nehezebben alszom majd.

Transformers 3: Húha. Hát az előzetes egyelőre nem is előzetes, csak valami dokfilmszerűség, ami felcsigázza az olyanokat, mint én. Én ugyanis a második pocsék eredménye ellenére bizakodva várom a reményeim szerint záró részt, és szintén csak remélni merem, hogy a készítők betartják az ígéretüket, és remek filmet alkotnak, ami nem csak eszetlen durrogtatásból és otromba humorból fog állni, hanem stílusos lesz, vicces és izgalmas, mint az első. Sajnos még elég sokat kell várni, hogy ez kiderüljön.

Csak egy kis bosszú... [Halálos ítélet]

Vannak filmek, amiket csak azért ül le megnézni az ember, mert van benne egy-két színész, akik miatt már kötelességének érzi a filmet. Számomra ilyen színész Garrett Hedlund, akinek ezen filmje kivételével már az összes megvolt, akinek a munkásságát szerény véleményem szerint érdemes lesz figyelni, és mivel a TRONt nemrég láttam moziban, eszembe jutott, hogy ez kimaradt, pedig már akkor meg akartam nézni, mikor elkészült, csak hát nálunk nem került a mozikba. Legalábbis ha jól emlékszem... De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az utóbbi időben olyan filmek kápráztatnak el, amiktől az ellenkezőjét vártam. Ilyen volt az egyszemélyes thriller, a Buried, a Devil című noname színészekkel ellátott horror, és most a Death Sentence, azaz a Halálos ítélet is.

A történet röviden: Nick Hume (akit Kevin Bacon játszik) boldog, kertvárosi életet él két fiával és gyönyörű feleségével, cégigazgatóként. Egy este a nagy hokireménység fiával tart hazafelé egy győztes meccsükről, amikor is két kivilágítatlan kocsi jön velük szembe. Nick jó szándéktól, na meg persze jópolgári kötelességből rájuk villant, hogy kapcsolják fel a lámpáikat, hiszen ez mégiscsak veszélyes... Fogalma sincs - honnan is volna - hogy a két kocsiban ülő csapat épp egy beavatási rituáléhoz keres áldozatot, és hogy a lámpás akcióval magára haragította őket, sikeresen felhívva magukra a figyelmet. A benzinkútnál, ahová muszáj betérniük, megtörténik a tragédia: Nick fiát, Brandont halálosan megsebesítik. Nick látja az elkövető arcát, de később ahelyett, hogy ezt a bíróságon is elmondaná, saját kezébe veszi az ügyet, legalábbis ő így hiszi: megkeresi és meg is öli a fia gyilkosát, de nem számol azzal, hogy a helyi falkavezér öccsét kivégezni nem a legokosabb húzás, ha van még, akit féltenie kell. Ettől kezdve senki sincs biztonságban, mindkét oldalon hullanak az emberek, a rendőrség vallomások, tanuk és bizonyítékok híján tehetetlen, Nick pedig a végére mindent elveszít, és bár valamilyen isteni csoda folytán ő nem hal bele a sérüléseibe, de lelkileg kikészül, és a lecke ezúttal a bandavezérnek szól: az a legveszélyesebb ellenséged, akinek már nincs vesztenivalója.
Hát először is, amiért elsősorban megnéztem (Garrett Hedlund színészi tehetsége), az nem okozott csalódást. Garrettet eddig bárhol láttam, bármilyen típusú szerepben (és sajnos túl sokszor nyúl mellé filmileg, egy nagyobb sikerfilmje sincs még), mindig hitelesen és őszintén játszott. A kopasz, tetovált, bagós rosszfiú keménysége és a nagyobb fivér érzelmei mind benne voltak, akármilyen jelenetről volt is szó, száz százalékosan teljesített, nem játszott túl, nem volt lapos. Le a kalappal. Különösen az utolsó jelenete volt kifejezetten szívhezszóló, még ha túlzásnak tűnik is. Belegondolva nem volt az.
Kevin Baconnel kapcsolatban nincs semmi extra hozzáfűznivalóm, őt annyira nem ismerem, és talán egy cseppet túljátszotta a sokkos, mégis elszánt apát, de még nem láttam szerencsére ilyet (sem gengsztert, ha már itt tartunk), szóval lehet, hogy így reagálnék én is, fene tudja...
Ami még a történeten kívül nagyon bejött, az a rendezés és a zene. Nagyon jól voltak összerakva a jelenetek, hatásosak és tényleg fárasztóak lehettek a hosszú, vágás nélküli üldözések rohanva, és az akciójelenetek is elég életszerűek voltak, nem "lájtositották" őket, de nem is volt eltúlozva. Értsd: ha egy sörétes puskával 6 méterről fejbe küldenek, nem kis lyukacska lesz a fejeden, de azért a felsőtested megmarad. (Oo Jaj, ezt miért E/2-ben mondom?! xDD) A zenék is jók voltak, mint azt mondtam, a szövegük is érdekesen igazodott a filmhez. Aztán a többiek színészi munkája is jó volt, egy két kivételtől eltekintve, pl Billy (aka Garrett Hedlund) apja már túl kattant volt, azon gondolkoztam, hogy miképp lehetett még életben, miért nem csinálta még ki senki...
És mi még fontos nekem nagyon egy filmben maga a sztori. A bosszúállós-lövöldözős filmek nem szoktak rosszak lenni, de nekem ez különösen tetszik, mivel rávilágit arra az egyszerű tényre, hogy édes ugyan a bosszú, de semmi értelme, mert ahogy a bölcs rendőr is megmondta, mindenki csak veszít. De hát ki az, aki szó nélkül üldögél, ha megölik a gyerekét? Vagy az öccsét? Vagy a feleségét? Vagy a barátait? És aztán már nincs megállás... A film csak erről szól, ezért talán unalmasnak is tűnhet, mivel akciójelenetből olyan 4-5 van talán összesen. Nem is ez a leglényegesebb benne, hanem az, hogy a két központi alak egy szintre kerül, és az a pillanat is érdekes, mikor erre rájönnek: az egyik világa pokollá változik, míg a másik megszokott, szépen, stabilan álló közössége darabjaira hullik, és mind a ketten csak magukat okolhatják érte. Az utolsó (előtti) jelenet ezért is szép a maga módján; a háborúnk vége, és talán van, aki megkönnyebbül, és megbánja, amit tett. Persze ekkor már mindenki számára késő. Ráadásul akármilyen hihetetlen, én a gengszterbandát is meg tudtam bizonyos szinten érteni, és néha még sajnáltam is őket egy kicsit, forgott a gyomrom, mert nem önszántukból választották ezt, egyszerűen ebbe születtek és haltak bele.
A maga műfajában az egyik legjobb film, újra meg tudnám nézni, ami nagy szó, mivel akciófilmeket az ember csak akkor néz újra, ha már nincs más, de a Halálos ítéletben annyi a dráma, az érzelem(ből néha kicsit sok?), és az ember orr alá dörgölt igazság, hogy pár ismerősömmel csak ezt nézetném egy hétig. És persze mellettük ülnék, és nézném én is.

Halálos ítélet - Death Sentence [2007]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 111 perc
IMDb: 6,8 [30 930 szavazat alapján]
Színészek: Kevin Bacon, Kelly Preston, Jordan Garrett, Stuart Lafferty, Garrett Hedlund, Aisha Tyler, John Goodman, Matt O'Leary
Trailer

Trailerek

Ahogy ígértem, hozok most pár előzetest, ízelítőül, hogy miféle filmekre számíthatunk idén, azaz 2011 első felében. A legutóbbi ilyen témájú bejegyzésemben is volt nem egy, akit csak idén látunk viszont a moziban, de - ugyebár - amiket most linkelek, azok még hetekig, hónapokig pihennek a reklámok készítésébe, marketingkampányokba, titokzatos utalásokba és képekbe temetkezve, de a kegyes filmipar egy-egy két perces ízelítővel megajándékozott minket, filmfanatikusokat. És akkor nézzük, mit lesz érdemes tavasszal megkukkantani. *-*
Igyekszem olyanokat hozni, ami nem igazán ismert, egyelőre legalábbis. Később könnyen lehet, hogy a populárisabb filmeket is betrailerezem ide. xD Mindenesetre szokás szerint az előzetesek alatt a rövid leírás is olvasható, na meg hogy miért tettem be ide...

Your Highness: mindjárt egy felirat és szinkron nélküli vígjátékba oltott kalandfilmet dörgölök az emberek orra alá. Hogy miért ajánlom? Hát nézzük meg a trailert, szerintem magáért beszél. Kicsit beteg, kicsit barom, de jó. ^^ Ja és James Franco, kell még több indok?
Fast Five: azaz Halálos Iram, méghozzá az ötödik a sorban, még mindig Paul Walkerrel, és a többi nagyágyú is visszatér, még jobb verdákkal, még több csajjal, és valószínűsíthetőleg még több akcióval, ami csak jó mindenkinek, aki szereti (nézni) a száguldozást... Csak remélni tudom, hogy nem lövik el a puskaport előre. Itt sincs még felirat vagy szinkron.
A Negyedik: egy leginkább tiniknek szóló akció sci-fi, de ne ijedjünk meg. Az előzetes után én bizakodó vagyok, Alex Pettyfer nekem sosem volt ismerős, de tör fel a srác rendesen, ami nem is csoda, Timothy Olyphant viszont mindig jó, úgyhogy ez is nézős film. Elég szép visszhangja van amúgy, és a sztori sem rossz, mi szerint vannak köztünk idegenek egy páran, itt rejtőznek, emberi alakban, valaki azonban elkezdi őket sorban megölni. Pettyfer a negyedik a sorban, és ő következik... Jujj-jujj. Itt robantgatások, gyújtogatások, röpködések és autósüldözések lesznek, érzem.
Álomháború: Na ennek a filmnek rosszabb címet nem is adhattak volna a magyarok... A cím alapján valami gagyi, csajos bénaságot várna az ember, holott látványban a 300 és a Watchmen szintjén mozog, mivel a rendező is ugyanaz, ezért a brutalitás sem lesz kevesebb, mint a fent említettekben, habár a történet valóban kicsit fura. Négy lány egy bolondokházába van zárva, és elképzelik, hogy megszöknek. Vagy valami ilyesmi. Széles vásznon, dolby-ban viszont felőlem arról is szólhatna, hogy cukorkát akarnak lopni a szomszédnénitől, akkor is nézős.
Zöld Lámpás: Thor után következő szuperhős a szupersztár Ryan Reynolds főszereplésével, akinek még nem láttam rossz filmjét, ezt teljesen őszintén mondom, ráadásul ebben a filmben annyira gyökér alak a karaktere, hogy bájos lesz nézni. És, ha jól tudom, Ryan egyike azon keveseknek, akik Marvel (Deadpool) és DC (Zöld Lámpás) képregény megfilmesítésében is főszerepet játszik. A történettől ne várjunk sokat, az szokás szerint kicsit butus, de nagyon tanulságos, hősies és szórakoztató, pláne moziban. Az egyetlen negatívuma előreláthatólag a filmnek Blake Lively, aki ugyan a Tolvajok városában pozitív csalódás volt, de a beszédstílusa és szájtartása még mindig irritáló...
A lány és a farkas: éééés a közeljövő legvárósabb filmje: a Piroska és a farkas horror-szerű feldolgozása. Csak egy kicsit féltem először, mivel az rendezi, aki a Twilight Saga megfilmesítését úgy ahogy van, elvágta azzal, hogy szerelmes lett Edwardba, és ez rányomta a bélyegét a munkájára is. De reméljük a farkasba most nem zúg bele, aki nem mellesleg a jelenlegi történet szerint vérfarkas (a rendező mégsem tud szabadulni a vámpír-vérfarkas vonaltól xD), a piros ruhás lány pedig beleszeret. A falu azonban meg akarja ölni a farkast, aki gyilkolászik, csak hogy a lányon kívül senki sem tudja, ki az. Talán a lány sem...? Érdekes lesz, kicsit durva és romantikus is. Soft horror, leginkább nőknek és bátor férfiaknak.

. . .

Csak jelezném közeljövőbeli terveimet a bloggal.
Először is, megkeresem a kephost üzemeltetőjét, és minden képet virtuálisan feldugok tudjuk, hogy hová.
Másodszor, ezeket a képeket, amiket elvesztettem, újra feltöltöm egy saját tárhelyre, és szépen megcsinálom megint az oldalmenüt.
Harmadszor: kibővítem a számomra várós idei filmek listáját. Elárulom, hogy lesz bőven film, amit szerintem érdemes lesz megnézni, főleg szélesvásznon, aminek már van, azoknak a trailerét is feldobom.
Negyedszer: megnézek még pár filmet, amit 2010-ben meg akartam nézni, és megcsinálom a 2010-es listámat.
Ezek a teendők, akármilyen kis pitinek tűnnek is, időbe fognak telni, de nagyon igyekszem. Ráadásul mindezek mellett még több filmleírás is érkezik, és agyalok valami újításon is. Addig kénytelen az idetévedők élvezni a régebbi írásaimat. Szegénykék.

A jó, a rossz és Ben Affleck [Tolvajok városa]

Hosszú kihagyás után visszatérek kis időre a mozi világába.

Ezt akár egy kiégett, hollywoodi színész is mondhatta volna, de csak én vagyok, és a bejelentés igaz: mostantól megint több időt szentelek a blognak. Mivel már hónapok óta nem rittyentettem ide semmi érdemlegeset, nézzétek el nekem, ha kijöttem a lendületből...
Az első film, amit a 2011-es évben minősíteni és boncolgatni fogok, az a Ben Affleck által rendezett Tolvajok városa. Azt a filmjét, amit Matt Damonnal rendezett, és amiért Oscart is kaptak, egyelőre nem láttam, mivel bevallom, nem vagyok egy nagy Ben Affleck-fan. Viszont ez a film nem csak azt érte el, hogy teljesen lekössön több, mint két órán keresztül, hanem azt is, hogy az ellenszenvem Blake Lively-val, Ben Affleck-kel és a Bombák földjén (eddig azt hittem, méltatlanul) nagyra tartott színészével, Jeremy Rennerrel szemben jelentősen csökkenjen. Ugyanis mindegyikük remekül, hitelesen és teljes átéléssel játszotta a szerepét, és a mellékszereplőket is dicséret illeti, mivel amikor csak megjelentek, nem szorultak háttérbe, hanem teljes értékű tagjai voltak az adott jelenetnek. Ben Affleck ügyes főnök, ez az igazság.
A történet röviden: Boston, Charlestown, a maffia egyik melegágya. Kis bandák, drogok, fű, alkohol, minden megvan a tökéletes bűnözéshez. Itt éldegél Doug, három barátjával, akikkel főállásban bankokat rabolnak és páncélautókat törnek fel, néha elagyabugyálják azt, aki nem szimpatikus nekik. A kemény kvartettből Doug a legbékésebb, legmegfontoltabb tag, míg Jem, a barátja meggondolatlan, veszélyes fickó, aki már 9 évet ült emberölésért. Egy bankrablásuk alkalmával túszul magukkal visznek egy nőt, a bankfiók vezetőjét, Claire-t, akit később elengednek. Csak hogy kiderül, a nő alig pár utcányira lakik tőlük, és félő, hogy a hangjukról vagy valami másból egy nap felismeri majd őket. Doug vállalja, hogy ellenőrzi a nőt, figyeli, mit akarnak tőle a zsaruk. Ez szépen megy is, olyannyira, hogy szépen lassan egymásba szeretnek Claire-rel. Doug haverjai, főleg Jem ezt cseppet sem nézik jó szemmel, főleg, hogy egyre nagyobb bulikra készülnek, Doug pedig egyre erősebb késztetést érez kiszakadni ebből a közegből. Csak hogy azt nem olyan könnyű... A "charlstowni keresztapa" megfenyegeti, hogy kinyírja a nőjét, Jem az orra alá dörgöli, hogy miatta ült 9 évet a sitten, Jem húga pedig azt állítja, a lánya Doug gyereke. Így a pasasnak nincs más választása: bele kell mennie az utolsó, nagy melóba, ami után végleg el akar tűnni a környékről, Claire-rel együtt. Közben viszont az FBI sem tétlenkedik, keveri azt a bizonyos végterméket, közlik Claire-rel, hogy kivel épp összefekszik, az ejtette túszul a bankban és rabolta ki, és megfenyegetik Jem húgát is, hogy az elárulja nekik, mire készül Doug. Egy szóval mindenki keresztbe akar tenni a másiknak, ki akarja használni a többieket, mindezt úgy, hogy közben valójában mindenki összetartozik, és a betyárbecsület is dolgozik. Hogy mi lesz az egész vége? Hát érdemes megnézni a filmet...
Ami azt illeti, a film az első perctől kezdve teljesen lekötött. Mindig is szerettem az izgalmas maffia-sztorikat, főleg, ha van bennük némi érzelem is. Nőből vagyok, szóval ezen nem lehet csodálkozni. Viszont amennyire a romantika, úgy a fegyverropogás és a bunyók is kellenek nekem egy ilyen típusú filmbe, a Tolvajok városában pedig - ami egyébként egy könyv alapján készült - tökéletes az egyensúly. Nem zuhan rózsaszín nyáltengerbe, és nem is fröcsög minden pillanatban a vér. Életszagú párbeszédek, szép képek, jó zene, és remek színészi játék jellemzi az egész filmet. A szereplők akcentusát elképesztően jó volt hallgatni. Mivel nem értek ehhez annyira, hogy hallás után felismerjem, melyik ország vagy állam fiairól van szó, így konkrétumot nem mondhatok, de kicsit angolosnak, kicsit íresnek tűnt néhányuk beszéde, és ez elég kellemes az olyan fülnek, aki ugyan ebből hallás után hirtelen nem sokat ért, de már csömöre van a keményen hangzó amerikai dumából.
Nem csak a film "külsője" volt jó, hanem a történet vezetése is, nem voltak zökkenések, nem bukdácsolt a sztori egyszer sem, a film nem tűnt hosszúnak, de rövidnek sem, hogy hiányoljak belőle valamit. Minden szépen el volt magyarázva, nem maradtak fekete foltok, és a vége sem hihetetlen, vagy rosszul befejezett. Azt mondanám, lehetne akár folytatást is csinálni neki, de az olyan hiba volna, mint mondjuk a Füstölgő Ászok második része... Vannak filmek, amiket egyszerűen hagyni kell úgy és annyiban, ahogy vannak. A tolvajok városa néhol már irritálóan izgalmas, de csak pár percig, tehát a film végére azért még marad ujjunk, legfeljebb a körmünk tűnik el nyomtalanul. Értékeltem azt is, mint említettem már, hogy a romantikus szál sem lett túl finom és kiemelkedő. A történek egyik alappillére a túsz és túszul ejtő szerelme, de csak az egyik, és Ben Affleck szerencsére nem is akarta erre az egyre helyezni a filmet. Ott volt még a bajtársiasság, a közös gyerekkori traumák, a hasonlóan életvitel, mint összekötő kapocs, és ettől volt a végére az egész dinamikus és érthető, mégsem kiszámítható. Persze azért érezni, hogy a Tolvajok városa az álomgyárban készült, nem is tagadhatják, de ahhoz képest véleményem szerint egy egészen ütős, pörgős és értelmes lövöldözős film lett, már csak azért is, mert amennyire tudom, a dolgok arrafelé tényleg így működnek. Ezek után, ha véletlenül Boston környékén járok, ezt a területet messze elkerülöm...

Tolvajok városa - The Town [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 7,8 [39 214 szavazat alapján]
Színészek: Ben Affleck, Rebeca Hall, Blake Lively, Jeremy Renner, Titus Welliver, Jon Hamm, Pete Postlethwaite, Chris Cooper
Trailer