Nem vagyok oda a háborús filmekért... Sosem értettem a háborúk lényegét, főleg a rengeteg emberáldozatot, amit minden ország önként bedob a közösbe. Lehet, hogy ez valami természetes kiválasztódás, mármint mindenkiben megvan, hogy ha nem halnának meg időnként jóóóó sokan, akkor bajok lennének itt, vagy én nem tudom. Minden esetre az biztos, hogy szemét dolog, én legalábbis így gondolom, és tartom is magam ehhez. Éppen ezért nem szoktam szeretni a tömény háborúról szóló filmeket, mivel engem nem köt le, ha már háború, akkor szóljon azokról, akik megvívják, és így esett (és esik még mindig), hogy kedvenc filmjeim közé tartozik például a Vágy és vezeklés, aminek a központjában áll a katona és szerelme, vagy a Gladiátor, ami ugyan nem egy nemzet harcáról szól, hanem értelemmel bíró célért küzd a hős. A most kivesézendő filmhez utóbbi áll közelebb. Egyszer már akartam írni róla, de valamiért elmaradt, most pedig eljutottam ide, mivel X-Men: First Class - Magneto - Michael Fassbender, aki ennek a filmnek is a főszereplője. Tudtam én, hogy láttam már ezt a cápavigyort máshol is, nem csak a Becstelen Brigantikban... De miért felejtettem el, hogy ebben? Ez egy jó film! Habár igaz, nem olyan, amire az ember évtizedek múlva is emlékszik, de egyszer-kétszer simán meg lehet nézni.
A történet röviden: időszámításunk kezdete után nem sokkal a rómaiak még mindig a brit szigetvilágot ostromolták, mert természetesen nem volt nekik elég egész Európa, sőt, gyakorlatilag a fél világ, nem, nekik a nagy sziget északi csücskére is fájt a foga. A rettentő időjárást a katonák zöme ki nem állhatta, akárcsak a bennszülött pikteket, akiknek megvolt a magukhoz való eszük, és fűtötte őket a gyűlölet is rendesen. Na persze, ki ne utálná az fennhéjázó megszállókat, és támadna rájuk minden egyes adandó alkalommal? Hát senki. Quintus Dias, az egyik római csapat katonája tanúja lesz, és egyetlen túlélője egy pikt támadásnak, majd csodával határos módon túléli a szökést fogvatartóitól, és egyenesen a kilencedik légió karjaiba rohan. Szó szerint. A légió azonban parancsot kapott, hogy megkeressék, és megküzdjenek a piktek vezetőjével, Quintus Dias pedig nem is akar mást tenni, mint jó katonaként visszatérni oda, ahol megkínozták, és harcolni. A légió saját nyomkövetője, Etain azonban árulónak bizonyul (mit is vártunk egy pikttől, aki ráadásul NŐ?), és a piktek kis híján mindenkit lemészárolnak. A maroknyi túlélő közt Quintus Dias is ott van, a légió vezetőjét azonban elhurcolják. A megmaradt katonák úgy döntenek, megpróbálják kiszabadítani, elvégre a becsület ezt diktálja. Majdnem sikerül nekik az akció, de végül kudarcot vallanak, ráadásul egyikük óriási hibát vét: megöli a pikt uralkodó fiát. Ezzel a piktek első számú célpontjává válnak, nyomukba Etaint küldik, aki állítólag sosem vall kudarcot, hihetetlen bosszúszomjának és csalhatatlan ösztöneinek köszönhetően. Quintus Diasnak és társainak el kell érniük a délebbre húzódott római helyőrséget, ha életben akarnak maradni, mielőtt a könyörtelen és néma Etain rájuk talál.
A film, ha úgy vesszük, a legendásnak mondható kilencedik légióról is mesél, de nem túl sokat. Sokkal több benne a hangsúly a megmaradt férfiakon, különösen Quintus Diason, akiről nem sokat tudunk meg, de éppen eleget, hogy megértsük. Gladiátor fia, jó katona, hűséges a hazájához, de nem esztelenül veti alá magát az ország akaratának, ezért képes túlélni, és segíteni másnak is a túlélésben, akkor is, ha utóbbi nehezebbnek tűnik, mint a saját élete megóvása. Nem fél megbízni a társaiban, és nincs benne egy cseppnyi arrogancia sem, a kapcsolata mindenkivel jó, társai megbíznak benne. Jól is teszik. Quintus Dias tényleg mindent megtett, de Etain elől valóban nincs menekvés. Nincs, mert Etain vérszomja évekkel a történet előtti időkre nyúlik vissza. A lányt római katonák erőszakolták meg, majd vágták ki a nyelvét, hogy senkit se ócsárolhasson. Így máris kevésbé lehet utálni a tökéletes vadászt, nem? Ó, és nézzünk oda - egy újabb szörny, amit a háború alkotott.
A filmben a tájakon kívül (gyönyörű, hideg, rideg vidék) a történet is tetszett, pedig aztán nem nagy sztori. Semmi eget rengető nincs benne, de a háború sokak számára értelmetlen voltát is hangsúlyozzák, főleg a végén. Ezt mondjuk könnyebb egy emberen keresztül megmutatni, mint egy egész sereg segítségével. Nem szájbarágós, mint a Pearl Harbor esetén, nem is romantikus, mint a Vágy és Vezeklésben, hanem egyszerű. A háború szívás, nincsenek jó döntések, és nincs annál elkeserítőbb, fájdalmasabb és dühítőbb, ha kiderül, hogy a semmiért veszítetted el a barátaid, akiknek családja, múltja, jövője volt. Michael Fassbender a főszereplő karaktert úgy formálta, hogy már az elejétől szimpatikus, és végig figyeled, hogy mi lesz vele, milyen döntések hatnak ki rá, és milyeneket hoz ő maga. A végére azért izgultam, hogy ne csalódjak benne, mint karakterben, aminek az okát nem tudom megmagyarázni. Szerencsére nem is kellett.
Egyébként a filmet nem a színészek és nem is a sztorija miatt néztem meg először, hanem mert egy nagyon durva, véres filmnek volt beharangozva. Ez így is van. Borzalmasan sok benne a vér, a vagdalkozás, az ordítozás, vannak benne érdekes megmozdulások, a szó nem éppen pozitív értelmében. A felfokozott érzelmi állapotban lévő emberek élvezni fogják, de akinek érzékeny a gyomra, az ne vacsoraidőre ütemezze be... Fejek, karok repkednek, ömlenek a testnedvek, szóval van itt minden, mi abszolút nem szem-szájnak ingere. Én bírom az ilyen filmeket, legtöbbször zombi fejtépések alkalmával látni ennyi vért, meg ilyen Fűrész-típusú horroroknál, történelmi-szerű mozinál nem várna az ember ennyi vért. Ez már azért szürreális, szerintem. De attól még szórakoztató. (NEM vagyok pszichopata.)
Igazából ez egy meglepően jó film, nincs benne semmi különös, de pár percig azért elgondolkozol utána, hogy na igen. Már megint a hódítgatások, a háborúskodás... de minek?! Hogy étlen-szomjan, minden nap a farkasoktól, fejvadászoktól és fagyhaláltól rettegve aludj el, és azért imádkozz, hogy átadhasd az üzenetet egy elhízott katonai vezetőnek, aki még csak nem is látott kardot évek óta? És hogy aztán hátba veregessenek, hogy ügyes vagy, de ez a szitu nekünk ciki, inkább leölünk téged is? Taktikázás, az emberi életek megbecsülésének teljes hiánya, ez a háború, és a háborúban nincsenek nyertesek. A Kilencedik légió ezt meséli el egy emberen keresztül, hitelesen, egyszerűen, érthetően, még akkor is, ha ezzel a filmmel nem ez volt az elsődleges cél. Úgy látszik, néha véletlenül is beletrafálhatnak Hollywoodban.
A történet röviden: időszámításunk kezdete után nem sokkal a rómaiak még mindig a brit szigetvilágot ostromolták, mert természetesen nem volt nekik elég egész Európa, sőt, gyakorlatilag a fél világ, nem, nekik a nagy sziget északi csücskére is fájt a foga. A rettentő időjárást a katonák zöme ki nem állhatta, akárcsak a bennszülött pikteket, akiknek megvolt a magukhoz való eszük, és fűtötte őket a gyűlölet is rendesen. Na persze, ki ne utálná az fennhéjázó megszállókat, és támadna rájuk minden egyes adandó alkalommal? Hát senki. Quintus Dias, az egyik római csapat katonája tanúja lesz, és egyetlen túlélője egy pikt támadásnak, majd csodával határos módon túléli a szökést fogvatartóitól, és egyenesen a kilencedik légió karjaiba rohan. Szó szerint. A légió azonban parancsot kapott, hogy megkeressék, és megküzdjenek a piktek vezetőjével, Quintus Dias pedig nem is akar mást tenni, mint jó katonaként visszatérni oda, ahol megkínozták, és harcolni. A légió saját nyomkövetője, Etain azonban árulónak bizonyul (mit is vártunk egy pikttől, aki ráadásul NŐ?), és a piktek kis híján mindenkit lemészárolnak. A maroknyi túlélő közt Quintus Dias is ott van, a légió vezetőjét azonban elhurcolják. A megmaradt katonák úgy döntenek, megpróbálják kiszabadítani, elvégre a becsület ezt diktálja. Majdnem sikerül nekik az akció, de végül kudarcot vallanak, ráadásul egyikük óriási hibát vét: megöli a pikt uralkodó fiát. Ezzel a piktek első számú célpontjává válnak, nyomukba Etaint küldik, aki állítólag sosem vall kudarcot, hihetetlen bosszúszomjának és csalhatatlan ösztöneinek köszönhetően. Quintus Diasnak és társainak el kell érniük a délebbre húzódott római helyőrséget, ha életben akarnak maradni, mielőtt a könyörtelen és néma Etain rájuk talál.
A film, ha úgy vesszük, a legendásnak mondható kilencedik légióról is mesél, de nem túl sokat. Sokkal több benne a hangsúly a megmaradt férfiakon, különösen Quintus Diason, akiről nem sokat tudunk meg, de éppen eleget, hogy megértsük. Gladiátor fia, jó katona, hűséges a hazájához, de nem esztelenül veti alá magát az ország akaratának, ezért képes túlélni, és segíteni másnak is a túlélésben, akkor is, ha utóbbi nehezebbnek tűnik, mint a saját élete megóvása. Nem fél megbízni a társaiban, és nincs benne egy cseppnyi arrogancia sem, a kapcsolata mindenkivel jó, társai megbíznak benne. Jól is teszik. Quintus Dias tényleg mindent megtett, de Etain elől valóban nincs menekvés. Nincs, mert Etain vérszomja évekkel a történet előtti időkre nyúlik vissza. A lányt római katonák erőszakolták meg, majd vágták ki a nyelvét, hogy senkit se ócsárolhasson. Így máris kevésbé lehet utálni a tökéletes vadászt, nem? Ó, és nézzünk oda - egy újabb szörny, amit a háború alkotott.
A filmben a tájakon kívül (gyönyörű, hideg, rideg vidék) a történet is tetszett, pedig aztán nem nagy sztori. Semmi eget rengető nincs benne, de a háború sokak számára értelmetlen voltát is hangsúlyozzák, főleg a végén. Ezt mondjuk könnyebb egy emberen keresztül megmutatni, mint egy egész sereg segítségével. Nem szájbarágós, mint a Pearl Harbor esetén, nem is romantikus, mint a Vágy és Vezeklésben, hanem egyszerű. A háború szívás, nincsenek jó döntések, és nincs annál elkeserítőbb, fájdalmasabb és dühítőbb, ha kiderül, hogy a semmiért veszítetted el a barátaid, akiknek családja, múltja, jövője volt. Michael Fassbender a főszereplő karaktert úgy formálta, hogy már az elejétől szimpatikus, és végig figyeled, hogy mi lesz vele, milyen döntések hatnak ki rá, és milyeneket hoz ő maga. A végére azért izgultam, hogy ne csalódjak benne, mint karakterben, aminek az okát nem tudom megmagyarázni. Szerencsére nem is kellett.
Egyébként a filmet nem a színészek és nem is a sztorija miatt néztem meg először, hanem mert egy nagyon durva, véres filmnek volt beharangozva. Ez így is van. Borzalmasan sok benne a vér, a vagdalkozás, az ordítozás, vannak benne érdekes megmozdulások, a szó nem éppen pozitív értelmében. A felfokozott érzelmi állapotban lévő emberek élvezni fogják, de akinek érzékeny a gyomra, az ne vacsoraidőre ütemezze be... Fejek, karok repkednek, ömlenek a testnedvek, szóval van itt minden, mi abszolút nem szem-szájnak ingere. Én bírom az ilyen filmeket, legtöbbször zombi fejtépések alkalmával látni ennyi vért, meg ilyen Fűrész-típusú horroroknál, történelmi-szerű mozinál nem várna az ember ennyi vért. Ez már azért szürreális, szerintem. De attól még szórakoztató. (NEM vagyok pszichopata.)
Igazából ez egy meglepően jó film, nincs benne semmi különös, de pár percig azért elgondolkozol utána, hogy na igen. Már megint a hódítgatások, a háborúskodás... de minek?! Hogy étlen-szomjan, minden nap a farkasoktól, fejvadászoktól és fagyhaláltól rettegve aludj el, és azért imádkozz, hogy átadhasd az üzenetet egy elhízott katonai vezetőnek, aki még csak nem is látott kardot évek óta? És hogy aztán hátba veregessenek, hogy ügyes vagy, de ez a szitu nekünk ciki, inkább leölünk téged is? Taktikázás, az emberi életek megbecsülésének teljes hiánya, ez a háború, és a háborúban nincsenek nyertesek. A Kilencedik légió ezt meséli el egy emberen keresztül, hitelesen, egyszerűen, érthetően, még akkor is, ha ezzel a filmmel nem ez volt az elsődleges cél. Úgy látszik, néha véletlenül is beletrafálhatnak Hollywoodban.
A kilencedik légió - Centurion [2009] 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 97 perc
IMDb: 6,4 [20 260 szavazat alapján]
Színészek: Michael Fassbender, Olga Kurylenko, Dominic West, David Morrissey, JJ Feild, Imogen Poots, Liam Cunningham
Trailer
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése