A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. máj. 27.

Vámpír vámpír nyakán [Vampire Diaries]

Ezúttal egy olyan sorozatról van szó, ami ugyan kis hazánkba még nem mostanában jut el, mégis minden második 14 és 20 év közti leányzó tudja, miről van szó, mikor azt mondom, Salvatore vagy verbéna. Bizony, felcsillant a szemünk? Nem is csodálom. Esetünkben egy újabb vámpírtörténetről van szó, amiről nem állítanám, hogy jobb, mint a többi, még csak azt sem, hogy sokban különbözik, de azt mindenképpen kijelenthetem, hogy fordulatos, ötletes, érzelmekben gazdag, de nem nyálas, és mondhatjuk, hogy eredeti, már amennyire a vámpírtörténetek reneszánszában lehet ilyet állítani valamiről...
A történet röviden: Elena egy kisvárosban, Mystic Fallsban lakik. Szülei nyáron, egy autóbalesetben meghalnak, így egyedül marad öccsével, Jeremyvel, és nagynénjével, Jennával. Mikor ősszel kezdődik a suli, mindenki nagyon rendes vele, szegény lány, hasonlók, de az ő figyelmét szerencsére egészen más köti le: Stefan Salvatore, a rejtélyes új srác. Bár Stefan elég hallgatag, hamar kiderül róla, hogy udvarias, kedves, barátságos, és elég távolságtartó is egyben. Elena ennek ellenére vonzódni kezd hozzá, és a dolog kölcsönös. Végül összejönnek, de a dolgok ekkor szokás szerint bonyolódni kezdenek, hiszen minden csoda túl kevés ideig tart... Feltűnik Stefan bátyja, a laza és csajozós, megnyerő Damon. A városka környékén emberek tűnnek el, és találják meg a holttesteket vér nélkül az erdőben. Lassacskán kiderül, hogy a két fivér nem egészen olyan jó arc, mint amilyennek kinéz, Damon legalábbis semmiképp: ugyanis mind a ketten vámpírok. Stefan ugyan a "vega" fajta, nem iszik emberből, de Damon bármikor képes megcsapolni bárkit. Ha Elenának nem lenne elég ezzel az infóval megbarátkoznia, akkor fény derül nem egy régebbi balhéra Mystic Fallsban, és a fiúk múltjáról is megtudunk egyet s mást. Többek közt, hogy egy titokzatos, Katherine nevű hölgy változtatta át őket, és hogy ők valaha a város alapítói közé tartoztak. Damon pedig minden erejével azon van, hogy a szeretett nőt, Katherine-t, akit apjuk vetett "börtönbe", kiszabadítsa. A cella, ahol jópár másik vámpír is foglyul van ejtve, Mystic Falls mellett, az erdőben, egy föld alatti járatban van. Mire sikerül kinyitni Bonnie, Elena legjobb barátnője segítségével (aki mellesleg boszorkány), a városban egyre több másik vámpír tűnik fel, és okoz zűröket, ez pedig a városi tanács, mellékállásban vérszívókat hajkurászó bandának is szemet szúr, és ahogy Damon fogalmaz: átkapcsolnak a vámpírvadász üzemmódba. Ráadásul az egész herce-hurca hiába: Katherine nincs a tömegsírban. Viszont kiderül, hogy Elena anyjának van hozzá köze. Mert hogy a lány igazi, vér szerinti anyja a helyi, frissen érkezett, és mellesleg Constantine-éval vetekedő vadász felszereléssel rendelkező töritanár felesége, akit anno Damon változtatott át vámpírra. Aha. Tudtuk követni? Idő közben a felelőtlenül visszazárt barlangból előszivárognak a többszáz éves vámpírok, és gyilkolászni kezdenek. Egyikük belezúg Jeremybe, Elena öccsébe. Ismerős szitu, nem? A sorozat jelenleg az első évadot fejezte be, és még most is képesek az alkotók megtömni a szegény néző fejét mindenféle agysorvasztó információval, többek közt egy halhatatlan nagybácsival, aki mindent tud mindenkiről, de megöli rossz és rejtélyes vámpírleány, vagy hogy Stefan át, azaz visszaáll a setét oldalra, aztán mégse, végül Damon meg kelezd jópofizni. Szóval a szokásos "keverek egyet a vége felé" előadásmódot játsszák.
A tévésorozat egy 1991-es könyvsorozat alapján készül, szóval senki sem foghatja rá, hogy a Twilight Saga koppintása. Amúgy sincs hozzá a vámpír fiú - ember lány szerelmen kívül semmi köze. A vámpírok itt szénné égnek a napon, kivéve, ha van egy speckó ékszerük, ami megvédi őket, míg az Alkonyatban a csillámló bőrön kívül semmi gondjuk nincs a napsugarakkal. Akit ebben a sorozatban megharap egy vámpír, nos... Az nyálas lesz és fáj. De nem lesz belőle is vérszívó, csak abban az esetben, ha vámpírvért iszik, és amíg a vér a szervezetében van, addig meghal. Ez esetben kellemetlen lesz az ébredés. Szóval elég erős különbségek vannak, és itt a külső sem változik meg, nem lesznek csudiszépek, épp ellenkezőleg. Mikor éhesek, és kezd rajtuk eluralkodni a kínzó éhség, eltorzul az arcuk, bármilyen helyesek/szépek amúgy.
Elég nagy kultusza van már idehaza is, pedig ahogy mondtam, még nem is játsszák magyarul. Ez úton is köszönöm a rajongók nevében Voldemortsangelnek, aki rettentő gyorsan és pontosan fordítja a szöveget, és tölti fel a feliratokat minden részhez.
A színészeket, és ezáltal a karaktereket is egytől egyig szeretem. Kevés olyan sorozat van, ahol nincs olyan arcjáték, gesztikuláció vagy hanghordozás, ami ne irritálna, de ide annyira jó embereket válogattak be, hogy nem lehet panasz semmire. Ráadásul az egész légkör, hála a játékuknak, tökéletesen hihető. Nem játsszák túl a szerepeket, nincs pojácáskodás, de nem lapos egyetlen rész sem. Tényleg olyan az egész, mintha csak fogtak volna egy operatőrt, és bedobták volna egy kisvárosba. A jellemrajzok mindennapi embereket takarnak, és a két Salvatore testvéren is látszik, hogy nem manapság születtek, még ha próbálják is lazára venni a figurát. Habár oké, elismerem, Damonnak azért elég jól megy.
Nem tudom, kit nevezzek meg kedvencnek. Eleinte a két testvér közül egyértelműen Stefan volt a szimpatikusabb. Sosem voltam az a tipikus, rosszfiúkra bukó csaj, de a nyámnyila pasiktól is ráz a hideg. Stefan viszont kifejezetten mimózának, és olyan "beszéljükmegadolgot"-típusnak tűnt, mégis szimpi lett. később Damon is belopta magát a szívembe elsősorban a dumáival, a játékával, na és nem utolsó sorban a vakítóan kék szemével... Elena is egészen jó fej, tényleg átlagos lány, nem lehet rá panasz, sok a haverja, de nem a bulis típus, naplót ír, jól tanul, a barátai számíthatnak rá, nem egy szépségkirálynő (szerintem), de azért csinos, szóval mondom: átlagos tini lány. Az öccse a balhés kistesó, drogügyek, temetőben tartott bulik, verekedések, hála a szülők balesetének. Később viszont túlteszi magát a dolgon, Damon "segítségével", és megint a jóarc Jeremy lesz belőle, aki titokban rajzol, és később magától rájön, hogy vámpírok bizony vannak. És hogy ő is az akar lenni. Majd karácsonyra kapsz vámpírvért, kisfiam...
Aztán ott van még a harmadik keménylegény, Alaric Saltzman, Elena igazi anyjának a vőlegénye. Mikor rájött, hogy hogy halt meg a felesége- pontosítok: hogy miért tűnt el - magánháborúba kezdett, és elég komoly felszerelésre tett szert verbénából (ez egy növény, az egyetlen dolog, ami árthat a napfényen, és a szívbe döfött karón kívül a vámpíroknak), nyílpuskából és speciális injekciókból. Meg van egy szuper gyűrűje is, amiről kiderült, hogy megakadályozza, hogy meghaljon vámpír keze által. Állati cucc. Ja és ő azért jött Mystic Fallsba, mert azt kereste, aki megölte a menyasszonyát. Aki ugye Damon. Mondanom sem kell, megtalálta, de még mindketten élnek, habár Damon egy nyaktekeréssel próbálta megoldani a konfliktust, de a gyűrű erősebb volt nála. Azóta egész jól elvannak, szinte baráti a viszonyuk.
És megjelent még egy gonosz fickó a színen: John Gilbert, akiről hamar kiderült, hogy nagyobb szerepe is van azon kívül, hogy a Tanácsot megint a vámpírokra uszítsa: ő Elena igazi-igazi apja (szegény csaj), és hát az évadzáróban csúnya halált hal, mivel Katherine Is Back, hogy klasszikus kifejezésekkel éljek, és az első évad utolsó perceit alaposan összekuszálja. Rátesz egy lapáttal a zárásra hogy kiderül: a polgármester és drága kisfia sem egészen emberi, mivel a verbéna ugyan nem, de a vámpírokat lebénító hanghullám hatott rájuk, és Tyler, azaz a fiú egy karcolás nélkül túlélt egy autóbalesetet. Meg hát a szeme is érdekes színekben pompázott egy pillanatig, mikor belevilágítottak... Én arra tippelek, hogy ezzel feltűntek a színen a vérfarkasok. Örülnék neki, már hiányoztak.
A könyvet elkezdtem olvasni, azaz az első kötetet elolvastam, és nem igazán tudom magam rávenni, hogy a másodikba belekezdjek... Ugyanis nem jó. A sorozat után pedig különösen gyenge és más. A könyvben Elena egy kis ringyó, lássuk be. Egy szőke bálkirálynő, aki minden pasit az ujja köré akar mindenáron csavarni, és Stefanbe első látásra beleszeret, és a nyakába ugrik. Damon egy igazi gonosz, fekete hajjal és fekete szemmel! Katherine egy mimóza, jólnevelt kisasszony volt, aki öngyilkos lett a két testvér vérre menő harcai miatt, Bonnie egy vörös druidaszármazék, Caroline pedig egy számító kis cafka, aki már nem Elena barátnője... Szóval tökéletesen elüt a könyv a sorozattól, és azt kell mondanom, hogy a sorozat ezerszer jobb. Ritkán mondok ilyet, de ezúttal ez az igazság. A könyv kifejezetten unalmas, lassú és sokszor idegesítően egyszerű, míg a sorozat állati zenékkel, szép emberekkel, pörgős sztorival ajándékozza meg az embert, és végre olyan vámpírokat ismerhetünk meg megint, akik képesek használni a túlvilági erejüket anélkül, hogy félnének attól, hogy elveszítik az emberségüket. Anne Rice nyomdokaiba nem léphetnek, de a sorozat feltűnően kilóg a szinte napról napra megjelenő új vámpírtörténetek közül, amiknek a 90%-a vécépapírnak sem lenne alkalmas.
Úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki szereti az eredeti vámpírmítoszokat, a tinisorozatokat, bírja a vért, és nem ijedős. A Vampire Diaries akciódús, érzelemgazdag, véres és izgalmas sorozat, amit júniustól a magyar nézők is megtapasztalhatnak az RTL Klubon.

Vámpírnaplók - Vampire Diaries [2009 - ?]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 8,0 [8 404 szavazat alapján]
Színészek: Nina Dobrev, Paul Wesley, Ian Somerhalder, Steven R. McQueen, Katerina Graham, Candice Accola, Zach Roerig, Matthew Davis

2010. ápr. 20.

Winchester Powa [Odaát]

Megint egy sorozattal jövök, méghozzá a szívemnek egyik legkedvesebbel. Azon gondolkoztam, hogy minden részt elemeznem kéne, de akkor nagyon-nagyon hosszúra nyúlna egy-egy írásom, meg nemsokára jön az évad vége amúgy is, és akkor senki sem olvasná el az ömlengésem... Maximum a nagyon nagy fanatikusok, mint én. Így is rengeteget írok róla, de még így is úgy érzem, korántsem eleget. Nekem ugyanis ez az egyik kedvenc sorozatom, egy azon kevesek közül, amit már a kezdetektől néztem, és töretlen lelkesedéssel falom a részeket mind a mai napig. A két srác szinte a szemem előtt "nőtt fel", minden egyes részt legalább egyszer láttam, de a kedvenceket többször is. Még anno videóra is felvettem az első évadot, mikor nem volt netem és lehetőségem letölteni, és rosszabb napjaimon vagy inkább éjszakáimon azt néztem. Szóval teljes az imádat. Hogy miért, azt később kifejtem, ha lesz elég helyem. Előbb viszont jöjjön...
A történet "röviden": Nem olyan könnyű leírni, annál is inkább, mivel a sorozat gyakorlatilag két külön egységre bontható. Jelenleg az ötödik évadban járunk, ezért aztán részekre bontva mesélem el a fivérek kalandjait, mert hogy abból van bőven...
Első évad: megismerjük a Winchester testvéreket, múltjukat, munkájukat. Ők ugyanis gyakorlatilag régen "szellemírtók" voltak. Vámpírokat, mumusokat, kísérteteket, minden mocskos gonoszt megöltek, amivel összeakadtak. Minderre apjuk, John tanította őket, aki édesanyjuk gyilkosa után kutat. Maryt ugyanis egy rejtélyes gonosz ölte meg, mikor Sam (Jared Padalecki) csupán hat hónapos volt, Dean (Jensen Ackles) pedig négy éves. A gyerekek a vadászok közt nőnek fel, ők maguk is ügyes vadászokká cseperednek, de Sam kiszáll a buliból. Ő normális életre vágyik, ezért egyetemre megy. Dean és John nem tudják visszatartani. Minden zajlik tovább a megszokott kerékvágásban, míg egy nap John szó és nyom nélkül eltűnik. Maga a sorozat itt veszi kezdetét. Dean elmegy Samhez, hogy a segítségét kérje apjuk megtalálásában. A fiatalabb tesvér nagy nehezen belemegy egy feltétellel: hogy akkor megy vissza az egyetemre, amikor szeretne. És bár nem találják meg Johnt, találnak helyette egy különösen vad szellemet, és sikeresen elpusztítják. Samnek ekkor lesz elege, és hazamegy, ahol azonban barátnője és egyben már majdnem menyasszonya ugyanúgy van a plafonhoz szegezve, vérző hassal, tágra nyílt szemekkel, mint egykor édesanyjuk. A lakás kigyullad, a lány meghal, Dean pedig megmenti az öccsét, akit ez indítja arra, hogy visszaálljon a vadászok közé, és bátyjával együtt megkeresse apjukat, és segítsen az öreg Winchesternek megtalálni a rejtélyes fenevadat, aki a számukra kedves nőket megölte. Az első évad elég epizódos. Minden részben van valami csúfság, szörnyeteg, akiket a srácok általában kiiktatnak, és minden részben közelebb kerülnek az apjukhoz, aki egy naplóban vezetgeti őket tovább. Végül a srácok ráakadnak az apjukra, aki végig figyelte őket. Természetesen azért bevadulnak a dolgok, és rusnya démonok erednek a Winchesterek nyomába. Az évad egy nagyon csúnya balesettel zárul.
Második évad: mindenki kórházba kerül. Sam és John túlélik az autóbalesetet, de Dean kómába kerül. Végül ez-az történik, és John eladja a lelkét Deanért cserébe. A démon azonban, akivel az alkut köti, nem csak a lelkét akarja, hanem egy különleges fegyvert is: egy coltot, ami mindent elpusztít. De szó szerint mindent, egyetlen lövéssel. John ezt a fegyvert kereste, amíg távol volt, hogy később ezzel ölhesse meg a bestiát, aki Maryt elpusztította. Az évadban megismerkedhetünk egy csomó új szereplővel, akik később is felbukkannak majd, és sokan nagy jelentőségre tesznek szert, ami csak később derül ki. Az évad lényegében arról szól, hogy a fiúk hogy teszik túl magukat apjuk halálán, és hogy boldogulnak egyedül, miközben igyekeznek apjuk démonját és anyjuk gyilkosát is elkapni. Az évad végén kinyílik az Pokol Kapuja, és rengeteg démon kerül ki az emberek közé. De a jó része az a dolognak, hogy megtalálják a démont, aki megölte az apjukat, és mint kiderült, az anyjukat is. Persze elpusztítják. De marad a sok kicsinálni való démon, ami szétszóródott a világban, ráadásul a Winchestereknek köszönhetően, mivel elbaltáztak ezt-azt, és ez nem tűnteti fel őket a legjobb színben a többi vadász közt. Itt még mindig voltak epizodikus részek, de elég nagy hangsúlyt kapott a keresés és bosszúállás. Megismerkedhetünk Ellennel, akinek a férje vadász volt, Joval, a lányával, Ash-sel, aki velük lakik, és hát szépen fogalmazva is egy fura alak; Bobbyval, aki apjuk helyett apjuk lett, és pár démonnal. Később kiderül, hogy Mary nem véletlenül akkor halt meg, mikor Sam fél éves volt: a démon ugyanis gyerekeket válogatott ki, hogy a végén valamiféle hadsereg élére állítsa a legerősebb, démonvérrel táplált embert. Nem derül ki, hogy minek és kinek kell ez a sereg, de az évad vége meglehetősen durvára sikerül: Sam ugyanis meghal. És mikor visszatér - mert persze visszatér - már nem ugyanaz lesz, aki volt. Itt kezdődnek a bonyodalmak. Dean eladja a lelkét, ahogy apja tette, Samért cserébe. Az alkuk általában ilyen esetben 10 évet adnak az alkut kötőnek, de mivel ezúttal a démonok közt elég rossz hírnévnek örvendő Winchesterekről van szó, ezért Dean csak egy évet kap. Sam, mikor feltámad, nem tudja, mi van, és mikor értesül az akcióról, eléggé kiakad a bátyja miatt, aki végül is pozitívan fogja fel a dolgot.
Harmadik évad: ez a kapocs gyakorlatilag a sorozat első és második része közt, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt rövidebb is lett a többinél pár résszel. Ez az évad már elég össze-vissza, úgy tűnik, mintha a démonvadászatra koncentrálna, de sok apró kis dolog, elköpött mondatok, néhány talált fegyver utal arra, hogy valami nagy készül. Az évad igazából arról szól, hogy Sam és Dean hogyan akarják megoldani az üzlet felbontását, hogy az alkut megtörjék, vagy csak hogy időt nyerjenek. Az évad vége felé egyre elkeseredettebben keresik a megoldást, minden kilátás egyre reménytelenebb. Ezen kívül fény derül arra is, hogy Sam miféle csapat potenciális vezére is volt, és Dean háta mögött megismerkedik az erejével, amit a démonvér szolgáltat neki. Mindezt egy Ruby nevű démon segítségével, aki melléjük áll, habár Dean ki nem állja. Sam bízik benne, hogy Ruby képes lesz segíteni nekik kiutat találni az alkuból (a csaj utalgat is erre párszor, és a végén természetesen kiderül, hogy hazudott), de az évad szomorúan ér véget: Dean végül meghal Sam karjaiban.
Negyedik évad: mit ad Isten (ezt érthetjük szó szerint, később kiderül, miért), Dean feltámad. Ez az évad a kapu az utolsóhoz, és elég sok minden történik benne. Visszatérnek régi szereplők, akikről azt hittük, csak futó "kalandok" a történet során. Bobby sokkal nagyobb szerepet kap, mint addig bármikor, és végre viszonylag tisztán láthatjuk az egész képet az elejétől fogva. Deant angyalok, azaz egy angyal hozta vissza a Pokolból. Az illető neve Castiel, és innentől fogva főszereplőként tekinthetünk rá is. Az angyalokról is elég sok minden kiderül az évadban, és az epizodikus szerkesztés is gyakorlatilag megszűnik, a részek kapcsolódni kezdenek egymáshoz. Alig-alig vannak már boszorkák és vámpírok, már semmi ijesztő nincs a sorozatban, inkább dráma, mint horror, ami nem is baj. Sokkal több az érzelem, mint addig, nagy hangsúlyt kap a két testvér közt egyre hangsúlyosabb ellentét. Sam démonvérből merített ereje nem nagyon tetszik a bátyjának, sem az angyaloknak, akik kifejezetten gyűlölik a fiatalabb testvért. Megismerkedhetünk egy bukott angyallal, Anna-val is. Dean szerepe megnő, mert Castiel végül elárulja neki, hogy mekkora jelentősége van egy olyan harcban, aminek a vége az egész világ sorsát eldöntheti. A harcot nevezzük Apokalipszisnek, ami végül el is érkezik az évad végén, hála Samnek. Legalábbis látszólag. Sam volt ugyanis az, aki az Ördög Ketrecének utolsó pecsétjét feltörte, Dean viszont az elsőt törte fel, miután meghalt, és más lelkeket kezdett kínozni a Pokolban.
Ötödik évad: az eddigi legérzelmesebb, legbonyolultabb fejezete a sorozatnak, és egyben ennek az elég bonyolult cselekményszálnak a vége, állítólag... Sam és Dean kapcsolata csupa hullámvölgy, mindketten a saját elveik és döntéseik után mennek. Castiel még az előző évadban megtagad egy parancsot Istentől, ezért menekülnie kell, ő is bukott angyallá válik, és a Winchesterek mellett marad. Csakhogy immár nem csak a démonok, hanem az angyalok is üldözik őket, miután Dean megtagad egy elég fontos dolgot, ami a kulcsa lenne a győzelemnek. Ő ugyanis Mihály arkangyal tökéletes porhüvelye, míg Sam Luciferé. Márpedig egy angyal nem szállhat meg addig embert, amíg az nem mond igent erre. Most felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem egyezik bele, és hagyja kitombolni magukat? Mert abba rengeteg ember halna bele, márpedig az ő dolguk mindig is az volt, hogy a legkevesebb áldozattal járó megoldást találják meg. Lucifer eközben kiszabadul, mivel Sam megöli az első démont, amivel viszont feltöri az utolsó pecsétet "Lucifer celláján", és a gonosz angyal talál egy másik testet magának, ami korántsem olyan tökéletes, de egy időre megfelel. Előhívja az Apokalipszis lovasait, rengeteg nagy hatalmú démont, és más szörnyeket. És ha ez nem lenne elég, az angyalok is lázadozni kezdenek, megtagadják a parancsokat, és az a pletyka terjed, hogy Isten elhagyta az embereket és az angyalokat is, és magukra lettek utalva. Elég nagy pech, mikor kiderül, hogy tényleg így van. A két Winchester viszont még mindig a leghatásosabb módszert keresi, amivel megállíthatják az ördögöt. Gyerekjáték. És el is érünk "napjainkba", amikor is Dean feladni látszik a harcot, és hajlik a nagybetűs Igenre Mihálynak. Ezúttal viszont Sam az eltökéltebb, és nem hagyja, hogy bátyja feladja a harcot, és Castiel is nagy segítségnek bizonyul makacsságával és a testvérekbe vetett hitének utolsó maradványaival.Hogy miért szeretem ezt a sorozatot? Lássuk csak...
Horror, ijesztegetés és vér - ez volt régen. Plusz két (vagy akár mondhatjuk, hogy három) jó pasi, aki ezek után futkos egy állati jó kocsival, és még lövöldöznek is. Mindezek mellé remek zenéket, ütős poénokat és szép tájakat tettek az alkotók. Szórakoztató, és nem bonyolult. Megszerettem a történetet és a karaktereket. Később pedig egyre több, egyre furcsább figura tűnt fel, és mindenkiben volt valami, amiért odafigyelt rá az ember. A démon Ruby, aki úgy látszott, őszintén unja a gonosz oldalt, és szívesen lóg a srácokkal. Vagy Bela, a luxustolvaj, aki bármit ellopott bárhonnan és bárkinek a megfelelő összegért (még a testvérektől is sikerült lenyúlnia a Coltot), mint kiderült azért, mert ő is eladta a lelkét, és utolsó éveit kellemesen, pénzszagban és adrenalinfolyóban akarta tölteni. Vagy Ash, a dilinyós zseni, aki már a frizurájával is a röhögőgörcsöt hozta az emberre, a beszólásairól meg ne is ejtsünk szót... A vendégkarakterek is sokszor voltak érdekesek, és nem egyszer elég elgondolkodtató történetek voltak elrejtve egy-egy részben. Legtöbbször persze az erkölcsi kérdéseket feszegették: mi a jó, mi a rossz? Hol húzódik a határ? Mi a fontosabb: a család vagy minden más? Mennyit áldoznál azért, hogy túléld? Mennyit azért, hogy más túlélje? Minden évadban egyre jobban megismertem a testvéreket, ahogy fény derült a múltjukra, és arra is, hogy ők is milyen keveset tudtak saját magukról, egyre közelebb érzi magát az ember hozzájuk, és mégis egyre távolabb, köszönhetően a képtelenül borzalmas és kemény életüknek. Nem lehet eldönteni, hogy sajnálni vagy irigyeljük őket.
Dean, a nagyobb testvér a család feje még akkor is, mikor John él. Ő kapcsolja össze az öccsét az apjával, ő vigyáz rá, mikor John vadászik, később is Sam inkább rá hallgat, és nem Johnra. Dean remek vadász, előbb lő, aztán kérdez. Irtó jó humora van, és persze nagy nőcsábász, az elején legalábbis. Róla is kiderül, hogy nem olyan kemény legény, mint amilyennek tűnik, csak az élet keményítette meg, ami neki jutott, és amivel amúgy semmi gondja nincsen. A lelke mélyén ő az érzékenyebb testvér, és komoly szabályai vannak, pedig látszólag ő lázadó, az örökké lazuló bátyó, aki elcsavarja minden jó csaj fejét, és szívesen fitogtatja az erejét. Imád enni és imádja a kocsiját, amit az apjától örökölt, és amit - bocsánat, akit - senki más nem vezethet rajta kívül.
Sam a kistestvér, aki szembeszáll a szülővel, ki akar lépni a testvér és a múlt árnyékából, menne a saját feje után. Ezért is lép le többek közt a családtól és kezd saját életbe, ha lehet így fogalmazni. Később pedig ugyanezért megy vissza a "családi bizniszhez". Ő a békésebb megoldásokat keresi, de sokszor látszik, hogy veszélyesebb, mint bátyja. Persze azért ne higgyük, hogy egy vadállat, csak ő könnyebben engedi szabadjára a felgyülemlett indulatait, erősebben és koncentráltabban adja ki, és olyankor nagyon durva tud lenni. Nem hiába ő lett a démonvérű öcsi, és Lucifer porhüvelye. Amúgy rendes srác, udvarias, és barátságos. A kiskutyus szemeivel szinte bárkit levesz a lábáról. Ja és kocka. Imádja a laptopját.
Castiel pedig a triumvirátus új tagja, a bukott angyal. Érdekes jelleme van, de tökéletesen passzol a sztoriba és nem lóg ki a csatasorból. Azt hinnénk, az angyalok mind kedvesek és megértőek, de ez az Odaátban nem így van. Castiel mondjuk a nyugisabbak közé tartozik, nem harcos típus, de mikor valami a testvéreket veszélyezteti, akkor bizony komoly ellenfél, és nem fél önmagát sem feláldozni, vagy saját testvéreit megölni, ami eleinte nagyon nehéz neki. Később viszont szinte szemrebbenés nélkül kész elpusztítani a többi angyalt, és sokat edződik a Winchesterek mellett. Egy alkalommal el is pusztítják, de valaki vagy valami visszahozza az élők (mondhatjuk így egy angyal esetében?) sorába. A végsőkig hűséges Deanhez, és jó barátja lesz, nem hagyja, hogy feladja a harcot. Már csak saját áldozatai miatt sem, amik semmivé válnának, ha Dean megadná magát a Menny akaratának.Igazából nem tudom, ki a kedvencem. Minden karaktert lehet valamiért szeretni. Volt egy idő, amikor Samet nagyon idegesítőnek találtam, valahol a második-harmadik évad környékén. Érdekes módon most kezdtem el igazán megszeretni, mikor egyre komolyabbra fordulnak a dolgok, és rajta is sok múlik. Nem okoz csalódást a bátyjának, és mindent megtesz, hogy enyhítsen a korábbi (megjegyzem: óriási) hibáin.
Dean úgy, ahogy van, imádni való. Komolyan mondom. Őt szeretik a legtöbben, de ez érthető is, elég pár részt megnézni a sorozatból. Igyekszik felelősségteljes lenni, de közben szórakoztatóan adja elő magát. Profi abban, amit csinál, és mindig azon van, hogy a legjobbat hozzon ki mindenből és mindenkiből. A sorozatban talán ez a legnagyobb csavar, hogy most őt kell noszogatni és biztatni, neki kell támaszt nyújtani, hogy ne zuhanjon össze, és Sam Castiel meg Bobby segítségével derekasan el is látja ezt a feladatot.
Castiel, mikor megjelent, abszolút kedvenccé lépett elő nálam egy időre. És nem, nem a kinézete miatt. xD Meg lettem vádolva, hogy az külső miatt, de nem. Castielben a karaktere az, amit szeretek nagyon, nem igazán tudom elmondani, miért. A lojalitás megtestesítője, és nagyon érdekes volt az a pár rész, mikor a testvérek és személyes meglátásai, valamint a vak parancsok és a saját fajtája közt őrlődött. Végül feladta a sok évszázados múltját, és az emberek mellé állt. Cserébe elvárt pár dolgot, és elég nehezen viselte a kitaszított szerepét, de végül is belejött. Még telefonálni is megtanult.A színészek remekül játszanak, és már össze is nőttek a karakterekkel. Jared Padalecki ugyan pár mozifilmben szerepelget néhanapján, és Jensen Ackles is elvállalt egy főszerepet tavaly (mindketten eléggé a horror felé húznak), de amúgy az Odaát a fő munkájuk. Volt szó arról, hogy vége lesz a sorozatnak ezzel az évaddal, de (hála az égnek) nem, és lesz még rész. Hogy miről fog szólni, az mondjuk rejtély. Csak remélni tudom, hogy Castielt nem dobják ki a kukába, ha lefut ez az Apokalipszis-dolog, mert nagyon sokan szeretik, és már ő is beépült a körbe. Ha valaki a Supernaturalt emlegeti, egyből Castiel is beugrik neki, ahogy csendben a háttérben ácsorog, akárcsak Bobby karaktere, aki tolószékbe került, de így is hatalmas segítség tapasztalataival és atyáskodásával a fiúknak. Ja, a "fiúknak", akik a nézők szeme láttára lettek ifjú színészpalántákból férfias színészek. Jared Padalecki már nem is emlékeztet a régi, kisfiús önmagára a Szívek szállodájából, Jensen Ackles pedig elfelejtheti a borzalmas Smallville-es, hosszú hajas korszakát. Mindketten belenőttek ebbe a durrogtatós szerepkörbe, éjjel-nappal együtt vannak a forgatások miatt, és a valóságban is nagyon jó barátok. Misha Collins, aki Castielt játssza, a sorozatnak köszönhetően tett szert komolyabb hírnévre, és meg is érdemli: nagyon jól játssza a mogorva, bizonytalan bukott angyalt, de volt két rész, ahol a Castiel "porhüvelyét", Jimmyt kellett játszania, akinek elég erősen elüt a a személyisége Castielétől, és ott is remekül alakított. A többi szereplőről nem is beszélnék, nagyon sokan vannak, akik megérdemelnének pár sort, többek közt Jeffrey Dean Morgan, aki Johnt játssza, és akinek a karaktere az elején nagyon is meghatározó eleme volt a sorozatnak.
Szóval szerintem egy remek szériáról van szó. Van benne izgalom, humor, érzelmek, dráma, remek kocsik, remek pasik, remek csajok (habár az utóbbi időben a női karakterek háttérbe szorultak), úgyhogy nincs olyan ember, aki ne találna valamit, ami tetszik neki. Elismerem, nem az a fajta sorozat, amit az ember egy fáradt nap után betesz a DVD lejátszójába, hogy kikapcsolja az agyát vele és lenyugodjon, de jó szórakozás, mikor valamit nézni akar. Értjük, ugye? Nézni, és gondolkozni, és figyelni, mi történik. Ezen felül még maga a sztori is érdekes, a mitológia és a hitvilág, amit beleszőttek a történetbe, egészen egyedi és nagyon ötletes. Azon például nagyot néztem, mikor az Apokalipszis egyik lovasa, a Háború, aki ugye a Biblia szerint vörös lovon érkezik, megjelent egy vérvörös Ford Mustanggal... Szóval vannak itt ötletek bőven, és az alkotók szeretnek játszani a nézőkkel. Nem unalmas egyetlen rész sem, és ha a színészeken múlik, soha nem is lesz az. Szerintem az IMDb-s értékelés is hűen tükrözi, hogy akik szeretik, mennyire szeretik, és azok is értékelik, akik nem szeretik. Mert valljuk be őszintén, profin meg van csinálva, még a látvány is.
Ötcsillagos sorozat, egyszerűen hatalmas kedvenc. Nem tudom, mennyi jött át a rajongásból, mert egyrészt próbáltam objektíven állni a dolgokhoz, másrészt konkrétan éjfél van, és egy órája folyamatosan írok (ami fel sem tűnt Oo), és már össze van zagyválódva az agyam, ezért a fogalmazás kicsit nagyon gyatra, de bekavarnak az érzelmek is, ez van...

Láv jú bojz enivéj! Kiss kiss bang bang!

Odaát - Supernatural [2005 - ? ]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 9,0 [4990 szavazat alapján]
Színészek: Jensen Ackles, Jared Padalecki, Misha Collins, Jim Beaver
Spot

2010. ápr. 12.

Én szóltam. [Justified]

Kis bűnügyek, kis megoldások, nagy alakítások. Én így jellemezném a Justified, azaz magyarra fordítva "Jogos" című új sorozatot, aminek eddig négy része látta meg a napvilágot, és úgy tűnik, életerős gyermek lett, mert nem tervezik, hogy abbahagyják a forgatást. Ez a bejegyzésem ilyen szempontból rendhagyó lesz, mert nem szoktam sorozatokat leírni. Ma kivételt teszek, és talán nem utoljára.
A Justified-hoz hasonlót még nem nagyon láttam. Kicsit olyan, mintha a Helyszínelőket lájtosították volna, a csapat helyett lenne egy cowboy-stílusú (de nem májer) rendőr bíró, aki éjjel-nappal a westernt idéző kalapjában feszít, ha előveszi a stukkert, akkor öl vele, de különben egy végtelenül higgadt, már-már ijesztő fazon, akit Timothy Olyphant testesít meg. Megjegyzem, tökéletesen. A történet nem idegőrlő, nem véres, nem durva. Akkor meg mitől érdekes?A történet röviden: Adott ez a marshall, aki elég kemény legény, habár első látásra kifejezetten mimóza hatást kelthet. Megfontolt, mégis ragadozó-szerű mozgás, békés tekintet, de látszik rajta, hogy bármelyik pillanatban durranhat a pisztoly, ha okot adsz rá. És tényleg csak akkor, de akkor halálosan pontos a találat. Na szóval ez a rendőrbíró, Raylan Givens Miami-ban dolgozik, egészen addig, amíg a cowboy-stílusa miatt el nem küldik Kentuckyba, szülőhazájába. Mondanom sem kell, bárhová szívesebben menne, mint ide, de a főnök szava sajnos szent, és sehol sem nézik jó szemmel, ha az ember Miamiban egy szálloda medencéjének a partján lepuffant egy rosszfiút a nyaralók szeme láttára. Szóval Ryalan megérkezik "haza". Itt nem olyan pörgős az élet, mint délebbre a tengerparton Horatio Caine-ék környékén (xD), de azért itt is akadnak gengszterek. Mindjárt az elején a régmúlt egyik alakja bukkan fel a marshall egy volt barátjának alakjában. A neonáci beütésű exbányász előszeretettel robbantgat, de ez még a legkisebb gond, és nem az egyetlen. Minden részben feltűnik egy vagy két fura figura, akik nem közveszélyes sorozatgyilkosok, nem pedofil vadállatok, még csak nem is túl veszélyesek, mégis elég gondot okoznak ahhoz, hogy a rendőrbírónak ne legyen ideje unatkozni. Sikerült úgy megcsinálni a sorozatot, hogy a nézőknek sem kell azon görcsölniük, hogy véletlenül elalszanak a kanapéban. Ugyanis ahogy a sorozat reklámszövege mondja: ...law is coming home... és akkor a rosszfiúk futhatnak, amerre látnak.
Én az eddig leadott négy rész mindegyikét élveztem, pedig nem állíthatom, hogy adrenalinbomba volna. Sőt, kifejezetten nyugis az egész, de mégis jó, kellemes háromnegyed órát lehet szerintem eltölteni egy-egy rész megtekintésével. Ha valaha le lesz szinkronizálva, én akkor is az eredeti hangra esküszöm. A színészek remekül játszanak a szavakkal, a kiejtéssel, az apró kis hanglejtésekkel. Jók a zenék, mikor vannak (a főcím kifejezetten remek szám, nekem nagyon tetszik), a hangulat is olyan kis családias, mégis némi feszültség azért van benne, és nem hagy elaludni a tévé előtt. Nekem egy húzós nap után tökéletes kikapcsolódás egy-egy rész, mindenkinek ajánlom, aki nem szereti a fröcsögő vért, de nem veti meg az érdekes bűnügyeket.

Justified [2010-?]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: még nincs lehetőség szavazni

Színészek: Timothy Olyphant, Natalie Zea, Nick Searcy, Joelle Carter, Jacob Pitts

Spot