Ha az én szememmel láthatnád... [The Ultimate Gift]

Az utóbbi időben hanyagoltam a blogot megint, pedig gondolok ám rá, ahányszor csak látok egy jó vagy rossz filmet, csak épp energiám és időm nincs rá. Ha filmekről írok, általában a magazinnak, és akkor sem sűrűn véleményeket, hanem ilyen-olyan, más témájú összefoglalót, sajtóanyagból készült cikkeket, ilyesmit, ha pedig még emellett is marad időm írásra, akkor azt RPG-be ölöm (lefogadom, hogy sokan nem tudják, mi az, nem is baj, ez Vampka Titkos Élete). Mostanában viszont láttam pár nagyon jó filmet, és most épp egy olyanról szeretnék beszélni, amit a fent említett RPG okán az egyik saját karakteren keresztül találtam. (Aki nem tudja, mi az RPG, mondom: ne firtassa. Igazából nem is tudom, akkor miért szajkózom… Na mindegy.) Egy könyv feldolgozása a dolog, magyar címet nem ismerek hozzá, lehet, hogy van, de nem merültem bele nagyon, én úgyis feliratos filmnéző vagyok, az eredeti hangot jobban szeretem, főleg, ha angol nyelvű a film. Ez pedig az.

A történet röviden: adott egy burzsuj, sznob család, és annak a feje. Na, már most, ha egy ilyen „fej” meghal, és van neki nem tudom, hány hektár ilyen földje, nem tudom, hány részből álló olyan cége, a hatalma szinte korlátlan, a vagyona pedig több, mint egy milliárd dollárra rúg, akkor ott nem kevés cápa gyűlik a vérre, ha meghal. Márpedig egyszer mindenki meghal, a Red becenévre hallgató öregúr azonban mindig is kilógott a családból, és halála után is megbotránkoztatja a népet: senkire nem hagy semmit, mindent feltételekhez köt, és végrendeletében mindenkit jól ki is oszt. Kivéve az unokáját, Jasont, aki azonban látszólag semmiben sem különbözik a pénzben fürdő, kapzsi, kiállhatatlan család többi tagjától. Meg is lepődik, mikor megtudja, hogy nagyapja rá mégis hagyott valamit, egy ajándékot – persze nem „ingyen”: meg kell tennie pár dolgot, hogy megkapja az örökségét, ami feltehetőleg nem kevés, és ha menet közben abbahagyja a dolgot, a végén nem kap semmit. Végig kell hát csinálnia, bármiről szól is a titokzatos alku, ha meg akarja kapni a pénzét. Barátnője kevés rábeszélése után elfogadja az ajánlatot. Az első dolga, hogy elutazzon Texasba, de már az odaút is katasztrofális, ugyanis a turistaosztályon kell utaznia. Hát nem felháborító? Aztán ott meg munkára fogják. Elképesztő. De azt mondják, hogy ha megcsinálja, amit meg kell, megkapja az ajándékát, tehát a fogát szívva, savanyú képpel, de elvégzi a dolgát. És üres kézzel hazaküldik. Otthon azonban nagyapja barátjától, akire Red az örökösödési dolgok elrendezését hagyta, megtudja, hogy megkapta ő az ajándékot, csak az nem kézzel fogható: a munka megbecsülésének ajándékát. A srác ezen persze felkapja a vizet, de hamar kiderül, hogy tényleg több van benne, mint a rokonaiban. Hetek, hónapok alatt nem csak azt tanulja meg, hogyan becsülje meg más és saját munkáját, de megismerkedik az élet valódi értékeivel, a küzdelemmel, az igaz barátsággal és szerelemmel, valamint a nehezen gyógyuló sebek fájdalmával is, a végén pedig rádöbben, hogy sokkal többet kapott a nagyapjától, mint egy tíz számjegyű csekket.
Összességében egyetlen egy gond van a filmmel: a két órás játékidő ellenére is nagyon-nagyon rövid. Ebből sorozatot kellett volna csinálni, vagy bátrabbnak lenni, és még hosszabbra csinálni. Így is rengeteg olyan jelenet volt, ahol az ember szíve összeszorult; jól átjöttek a lassan kialakuló, törékeny kapcsolatok, és a drámai téma ellenére humor is akadt bőven, de nem volt elég idő a sztori vonalára. Több hónapnyi időt próbáltak meg beletömöríteni 117 percbe úgy, hogy nagyon fontos cselekményrészletek elvesztek a semmiben. Huss – átsiklottunk rajtuk, ami nagy kár.
Viszont aminek én személy szerint örültem, hogy egyetlen Brad Pitt-kalibrű szupersztár sem szerepel benne, amitől olyan lett az egész, mintha tényleg kiragadták volna az amerikai felsőosztály egy kis szeletét, és felboncolták volna. A főszereplő srácot (Drew Fuller névre hallgat) ugyan ismerhetjük több helyről, leginkább a Bűbájos Boszorkákból, zenei klippekből és a Katonafeleségekből, de nem számít A-kategóriás színészóriásnak, amit én itt és most egy rossz ügynöknek tulajdonítok, esetleg saját butaságának, amiért nem foglalkozik többet a karrierjével, mert ebben a filmben minden percben nyomon követhető rajta, hogy fejlődik a karaktere. Először azt hittem, szar színész, és kész, (már bocsánat a kifejezésért) ezért olyan Jason, amilyen. De a végére egészen más emberré vált, egészen más karakterré, ebből pedig – számomra – egyértelmű, hogy a színész vagy nagyon jó, vagy nagyon szerencsés, amiért valamiért, véletlenül így megváltozott a film alatt az elviselhetetlen, jellegtelen, flegma pasasból a figyelmes, elszánt férfivá. Ma megnéztem egy másik filmjét is, és az előbbi az igaz. Jó színész. Pluszban nem véletlen, hogy klippekben is mutogatják: nem tudom, jó szót használok-e azzal, hogy azt mondom, jóképű, de hogy van benne valami, amitől megbámulod, az is biztos. Nem is jóképű… ez már inkább a szép kategória.
A film másik főszereplője egy kislány, Abigail Breslin, aki viszont Drewval ellentétben nem szép, viszont már most szupersztár, nem is véletlenül. Itt is bűbájos volt, nagyszájú, talpraesett, és tragikus sorsú lány, akiért az egész film alatt izgulhatunk, és akinek a karaktere katalizátor-hatással van Jasonre. A két színész közt egyébként megvolt a kémia, és ezt ne értse félre senki. Egyszerűen édesek voltak együtt, és látszott, hogy tényleg jól elvannak.
De persze, mint mondtam, az előzetes mellett (az alapján meg nem néztem volna) a film sem tökéletes, és ezt még a magamfajta hozzá nem értő is észreveszi. Sok a pontatlan vágás, kimaradnak pillanatok, kissé amatőr hatást keltve ezzel. Mert még ha úgy lettek volna ezek a helyzetek megszerkesztve, hogy úgy tűnjön, direkt és hatásos, azt mondanám, rendben, de nem. Ezek inkább a felületességre, és nem művészi vénára utalnak. Mindemellett viszont tényleg könnyen élvezhető, nyugis, mégis tanulságos és sajnos elég életszagú filmről van itt szó, a dúsgazdag család ellenére is. Minden szereplőnek megvan a maga gyenge pontja, még az apró kislánynak és a pénzes rokonoknak is. Az élet már csak ilyen, senki sem tökéletes.
A történet, tehát ha nem is izgalmas különösebben, de leköti az embert, és egy kicsit talán tanít is, de nem erőszakosan, vagy különösebben szájbarágósan. Aki nem akarja, az nem érti a konzekvenciát, amit a poszteren is megtalálunk: „life is how you live it not how you spend it” azaz az életet élni, nem eltölteni kell, nem üres idő, amit csak úgy el kell ütni valamivel. Ezt az időt meg kell tölteni azzal, amivel csak tudod. Jensen megtanulta ezt, de sokkal többen vagyunk, akiket emlékeztetni kellene erre több ilyen filmmel, mint azt hinnénk.
Ó, és még egy jó pont: több kellemes zene mellett ez. Passzolt.

The Ultimate Gift [2007]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 117 perc
IMDb: 7,2 [6 634 szavazat alapján]
Színészek: Drew Fuller, Abigail Breslin, James Garner, Ali Hillis, Bill Cobbs, Lee Meriwether
Trailer

Maradt mese... [A lány és a farkas]

Ezt a filmet egy napon néztem meg a Thorral, és szerencsére előbb ezt ütemeztem be, hogy úgymond rákészüljek a második, nagyobb durranásnak beharangozott szuperhősös mozira. Úgy gondoltam, hogy ez majd megalapozza a hangulatomat, lesz benne egy kis izgalom, egy kis romantika, bla bla bla, egy szóval feltuningolja az agyam, és majd élesebben látom majd a második filmet. Tudtam én, hogy az a nőszemély rendezi, aki a Twilight sorozat első részéért felelős. (Igen, felelős, mert meggyőződésem, hogyha nem ő rendezi az első részt, akkor a sorozat ma nem örvend ilyen eltérő véleményeknek, hanem sokkal normálisabb reakciókat válthatott volna ki a nézőközönségből. Na de ez most nem ide tartozik.) Catherine kedves keze nyomán azonban úgy tűnik, amiben vérfarkas vagy vámpír van, abból normális film nem sülhet ki.

A történet röviden: egészen biztos, hogy a mozis közönség száz százaléka ismeri az eredeti Piroska és a farkas történetet. Maga a sztori nem sokat változott a filmben, ugyanúgy van nagymama, aki a falun kívül, az erdőben él, ugyanúgy van a butus lány, aki a nagymamájától kapott vörös kabátkában mászkál, de nincs vadász, helyette egy elvetemül bíborost kaptunk. A pap azért kell, mert a falut egy vérfarkas fenyegeti, ami minden teliholdkor állatáldozatot követel, majd egy gikszernek köszönhetően kissé bevadul, és megfenyegeti a lakosságot: ha Piroska (nevezzük így a lányt, a történet szempontjából mindegy is, bár itt Valerie-nak hívják, lehetett volna akkor már mondjuk Scarlette, nem?) nem tart vele, és hagyja el örökre a falut, folyamatosan ölni fog. Az érkező bíboros elárulja a falubelieknek azt, amit valamiért eddig nem tudtak: hogy a vérfarkas bizony bárki lehet. A szomszédjuk, a barátjuk, de akár a tulajdon férjük vagy feleségük is. Ekkor megkezdődik a találgatás, a gyanúsítgatás, hogy ki lehet a falut rettegésben tartó szörnyeteg, majd az eszeveszett hajtóvadászat is kezdetét veszi, aminek sokkal több a hátulütője, mint a haszna, de hát ez senkit sem foglalkoztat.
A film alapvetően nem lenne rossz, ha... Igen, most jön a ha, nem is egy, mert túl sok olyan pillanat és mozzanat volt, aminél fogtam a fejem. Az első, ami talán a legfontosabb, a színészi játék. Amanda Seyfrieddel nekem semmi gondom, bár nem lesz belőle legenda, az biztos. A másik főszereplő, bizonyos Shiloh Fernandez, akit leginkább sorozatokból ismerhettünk, ha egyáltalán, talán megütötte az elfogadható szintet, és nála sokáig nem is tudtam, hogy most akkor jófiú, vagy nem. De tényleg, mindenki más úgy játszott, mintha a rendezőnő ráordított volna, hogy nem, nem szabad színészkedni, kivéve, mikor vérszomjas vagy, vagy nagyon-nagyon szerelmes. Mondom én, hogy megártott neki a sok vámpír téma.
De ha már a színészek, köztük olyan nevek, mint Gary Oldman, vagy Julie Christie, akik azért köztudottan tudnak színészkedni, mégsem voltak hajlandóak rendesen játszani, akkor lehetett volna maga a történet csavaros és tényleg izgalmas, de nem. Lehet, hogy tényleg túl sok filmet néztem már, de nem kellett eltelnie sok időnek, hogy leessen, ki a vérfarkas, csak egy kicsit kellett gondolkozni, és egyértelművé vált. Az viszont idegesítő volt, hogy lépten-nyomon próbálták félrevezetni szerencsétlen nézőt, aki amúgy is el lehetett kenődve, hogy micsoda film ez, és még akkor hülye is vagyok, amiért nem jövök rá? Nem, mindenkit megnyugtatok, hogy rá fog jönni, ki a farkas, csak nem szabad elhinni a mindenféle utalásokat, amik már túl nyilvánvalóvá tennék a dolgot.
És a negatívumok még mindig nem értek véget. A vérfarkas kifejezetten rusnya volt, és kissé igénytelen. Ugyanolyan furán mozgott, mint a Twilight animált kutyusai, pedig mikor előbukkantak a második részben, Catherine Hardwicke már messze járt... Ez engem igazából csak azért dühít, mert meggyőződésem, hogy ha az első, debütáló része az Alkonyat sorozatnak egy jobb, normálisabb felfogású, kevésbé szentimentális ember kezébe kerül, akkor a visszajelzések sem lettek volna ennyire szélsőségesek. Persze tudom, hogy egy vámpír és ember közti szerelem alapvetően nyálas téma, de ettől még nem kellett volna mindjárt el is butítani a sztorit, és belefojtani a mozizót a nyáltengerbe és izzadságszagú "akciójelenetekbe", ahogy A lány és a farkas esetében is történt.
Az egyetlen jó dolog a filmben a látvány, konkrétan a stúdió volt. Egyáltalán nem volt élethű, ne értsen félre senki, de hangulatos volt, sőt, kifejezetten aranyos. A színek, a hatások is mind kellemesek voltak, csak hát a megoldások megint... Kinn fagy, fél méteres hó, persze semmi pára, mikor levegőt vesznek és kifújják az emberek, de akkor bent, a tágas, sőt, hatalmas házakban mindössze egy kis tűz ég, és mindenki vidáman mászkál kis semmi ruhákban? Lehet, hogy nem figyeltem, és eszkimó faluról volt szó?
Tehát a film számomra nagy csalódás volt, Catherine Hardwicke pedig elérte, hogy ha lesz is filmje mostanában, ne nézzem meg, moziban semmiképp... Nem szeretek negatív véleményt mondani, mindig próbálom a jó oldaláról megközelíteni a dolgokat, de A lány és a farkas nem sok pozitívumot tudott felmutatni, és mikor kijöttünk a moziból, a szokásos hallgatózásom során azt vettem észre, hogy ezzel nem voltam egyedül. Túl sok erőltetett romantika, túl kevés izgalom, túl sablonos karakterek jellemzik a filmet. Csak annak ajánlom, aki... Nem, igazából senkinek sem ajánlom.

A lány és a farkas - Red Riding Hood [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 100 perc
IMDb: 4,6 [6 817 szavazat alapján]

Színészek: Amanda Seyfried, Gary Oldman, Billy Burke, Shiloh Fernandez, Max Irons, Lukas Haas

Trailer

Harmadik vér [Eclipse]

Tisztán emlékszem, mikor a kezembe vettem a könyvet a kórházban, és elkezdtem olvasni. (Nem, nem a könyv miatt kerültem kórházba. xD) Arra is tisztán emlékszem, hogy Edwardot még mindig nem bírtam, de megkönnyebbülés volt, hogy Bella már nem sír folyton. Sőt, nagyon is izgalmasnak találtam, és tetszett, hogy voltak új szereplők. Természetesen vártam a filmet is, és nem lepődtem meg, mikor a Nagy Filmes Portálon már második nap 3/10-es értékelést kapott. Mióta Catherine Hardwick az Edward iránti nyílt szerelmétől hajtva összenyálazta a Saga mozis imidzsét, minden szkeptikus így áll a történethez: egy unalmas, túlromantikus, zagyva akármi, amiben semmi élvezet nincs. Sokan csak "divatból" és csökönyösségből nem hajlandóak megnézni vagy elolvasni, mert csak azért sem fognak a rajongók közé vegyülni, és látatlanban lepontozzák a filmet. Őszintén szólva szánom az ilyen embereket, mert aki ismer, tudja jól, hogy én pl minden vagyok, csak nem hisztérikus fan. Ennek ellenére nagyon szeretem a történetet, és akár hiszitek, akár nem, azelőtt olvastam az első részt, hogy megfilmesítették, és igen, az első részt én magam is elég pocséknak találtam, hogy őszinte legyek, viszont minden filmben vannak hibák. Tény. Ebben is, és most nem az elsőről akarok beszélni, hanem a harmadik részről, az Eclipse-ről, ami a második legjobb könyvben, és filmben... Hát arról később. Amúgy a New Moonról is írtam már. Itt ni.
A történet röviden: Edward az Újholdban magára hagyja szerelmét, azzal az ürüggyel, hogy nem jó neki a halandó lány, miközben valójában csak meg akarja védeni. Ennek hatására Bella kiborul, sálálá... New Moon. Ez a rész békésnek indul. Edward belement, hogy Bellából is vámpír legyen, egy feltétellel: ha előbb hozzámegy feleségül. Bella ezt nem tartja épp reális mértékű kikötésnek, ezért nem is mond igent. Egyelőre. Eközben azonban Jacob, az alakváltónak (mert nem vérfarkas, olvasd el a Breaking Dawnt), aki az Edward mentes, szenvedésteljes időkben Bella mellett ült, vállát ajánlva a könnyeknek, bevallja a lánynak az érzéseit, és szerelme Bella iránt még erősebb lesz. Csak hogy a lány őt barátként szereti, úgy viszont nagyon. És természetesen ha szerencsétlen halandó csajnak nem lenne elég a természetfeletti szörnyekkel csúcsozott szerelmi háromszög, Victoria, egy bosszúszomjas vámpír is a nyomában van, és sikerül újra meg újra közel kerülnie a sérülékeny lányhoz, hiába a Cullenek és az indián farkastörzs védelme. A Culleneknek pedig emellett még valamiért főhet a fejük. Seatle-ben, a Forkhoz legközelebbi nagyvárosban egyre több furcsa, brutális haláleset történik, emberek tűnnek el, és rájönnek, hogy a tettesek vámpírok, méghozzá a legveszélyesebb fajtából: újszülöttek, akik még a saját embervérüktől nagyon erősek, és friss vérszomjuk csillapíthatatlan. A Culleneket nem is zavarná különösebben a dolog, ha a túlzott vérfürdő nem hívná fel a figyelmet szerte a világon; többek közt Olaszországba is eljuthatott a hír, ezáltal pedig a Volturi, a vámpírok fajának császári családja is hallhatta. Ez azért nem túl jó a békés Culleneknek, mert legutóbbi találkozásukkor azt ígérték a veszedelmes vámpíroknak, hogy legközelebb, mikor látják Bellát, már vámpír lesz. Bellának nem szabadna élnie, mivel ismeri a vámpírok titkát, a Volturi pedig csak ezzel a kikötéssel engedte el, a vérfürdő pedig Seattle-be csábíthatja a Volturit, és ki tudja... Talán beugranak egy teára Bellához, hogy megnézzék, vajon dobog-e még a szíve. Ha nem, arról gondoskodnának. Úgyhogy a Culleneknek sürgősen véget kell vetniük a városi mészárlásnak. Nem részletezem nagyon: az akció sikeres, habár kiderül, hogy az egészet Victoria szervezte meg, és Alice jövőbelátó képessége azért nem látta, hogy ő, mert Victoria nem tervezett. Megharapott egy Riley nevű srácot, és megbízta, hogy egy egész vámpírsereget hozzon létre neki. Szegény srác meg bedőlt a szép macskaszemeknek. Ez lett a veszte, akárcsak Victoriának, akinek a története itt véget is ér. Ha azt hisszük, hogy akkor nem marad semmi izgalom a negyedik (és filmben ötödik) részre, nagyot tévedünk...
Nos, én azért jobbra értékelném a filmet egy négyesnél (lásd lent). Tény, hogy eddig szerintem filmileg a második volt a legjobb. Ez a darab jobb lett volna, ha hosszabb, akkor is, ha még így is több, mint két órás lett. A könyv hosszú, és bár a filmben igazából minden lényeges benne van, ezzel ki is merült a dolog. Olyan érzésem volt, mikor néztem, hogy csak a fontos részeket darálták bele a filmbe, és nem kapkodták el ugyan, de valami mégis hiányzott... Már-már túl gyors volt az egész.
A rendező ezúttal a horrorszakmában ismert David Slade. A rendezéssel nem volt gondom, sőt, kifejezetten tetszett. Az a jelenet, mikor Riley és a csapat megérkezik a tó vizén keresztül (az előzetesben is benne van egy kis része sajnos), hát ott kirázott a hideg... Sok volt az arcra közelítés, ez Bella esetében nem volt túl szerencsés. Nem szeretem őt valami nagyon, sem a színésznőt, de amúgy egészen jó volt minden, kivéve a hegyes jelenetet... Bella vacog a sátorban, de kint egy szál ingben még csak a lehelete sem látszik, a műhó meg úgy porzott, mint a habszivacs. *fejcsóva*
A külsőről... Vicces. Minden filmben TÖKRE máshogy néznek ki a szereplők. De teljesen. Jasper frizkója volt most a legszembetűnőbb. Ez a lenyalt valami, hát nem tudom... És Emmett a bilire nyírt hajával! Jesszus... Mindenkinek olyan semmilyen volt a feje, túl átlagos és mégis túl szembetűnően. Lehet, hogy ez csak azért zavar, mert az első két részben meg ehhez képest túl voltak cicomázva. Az egyetlen, akinek jót tett ez a fajta változás, Kristen Stewart, alias Bella, aki ebben a részben mintha eljárt volna egy színésztanfolyamra, vagy lehet, hogy csak lyukas egy foga, mert nem tátogott. Annyit. És szemcseppet is kaphatott, mert nem pislogott. Annyit.
Amit hiányoltam, az Paul. Oké, tudom, nem főszereplő, de én szeretem, mert egy bunkó, igggazi nagypofájú srác, és olyan jó kis párbeszédek szoktak lenni Jacobbal meg a falka többi tagjával nála. Most összesen két megnyilvánulása volt, a farkasalakkal együtt talán három. Helyette viszont kaptam egy másik figurát, akit szerethettem: Riley-t. Őszinte leszek: nem emlékeztem rá a könyvből. Szinte semmire vele kapcsolatban, de szerencsés volt rá építeni a filmet (az első jelenet is az övé). Nagyon szimpatikus volt, ahogy a színész előadta a karaktert, pedig még életemben nem hallottam róla. Xavier Samuel a neve, és remek Riley volt. Béke poraira. (Mármint Riley-éra, Xavier még él.) Seth is aranyos volt, ő egy új alak a falkában, egy 15 éves fiú. Aranyos kissrác. Leah viszont teljesen elütött attól, amilyennek képzeltem, de ennek örömére alig láttam. Robert Pattinson szerintem még mindig kicsit túljátssza Edwardot, de Taylor Lautner remekül alakít. Véleményem szerint. De lehet, hogy csak a karakterek iránti szimpátia szól belőlem? Á nem. Nem vagyok én ilyen elfogult.
A zene. Howard Shore, nagy név, de ezúttal kis teljesítmény. Nem emlékszem semmire a zenék közül, pedig általában fülbemászó, igényes zenékkel kápráztatja el a közönséget. Ezúttal egy hang nem sok, annyi sem maradt meg bennem, csak az emlék, hogy mikor valami szólt, akkor az passzolt az adott szituhoz, de ezen kívül semmit sem tudok mondani. Nagy kár, mert nem erre számítottam.
Összegezve: eleget kaptam ahhoz, hogy elhiggyem, lesz ez még jobb is, és elégedett legyek azzal is, amit most láthattam. A színészek szerintem határozottan fejlődnek, talán kezdenek beleszokni a felhajtásba, egyre több másik filmben is szerepelnek, meglovagolva a hihetetlen népszerűséget. Okos döntés. Én csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy hajrá! A Breaking Dawn szerintem könyvben a legjobb darab, utána a listámon az Eclipse áll, aztán az első rész, végül a New Moon. Viszont filmben talán épp a második volt a leghűbb a könyv hangulatához... Nem tudom. Még két évet várnom kell, hogy összehasonlíthassam a filmsorozatot a kultikus könyvekkel.
Fenébe.

Napfogyatkozás - Eclipse [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 4.6 [18 111 szavazat alapján]
Színészek: Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner, Xavier Samuel, Bryce Dallas Howard, Billy Burke, Jackson Rathboone, Ashley Greene, Kellan Lutz, Nikki Reed, Peter Facinelli, Elizabeth Reaser, Sarah Clarke, Chaske Spencer, Alex Meraz

Trailer Trailer 2

Sosevolt, mindiglesz [Emlékezz rám]

Üdítő volt Robert Pattinsont sárga kontaktlencse és egy bután pislogó lány nélkül látni. Az arca ugyan végül is ugyanolyan fájdalmas volt a film nagy részében, és ezúttal is volt rá oka, de valamiért ebben a filmben nagyon is szimpatikus volt. Amúgy sincs vele semmi problémám, csak a hatalmas rajongást nem értem, ami övezi, mármint ami a külsejét illeti. Szerintem nem egy hűdenagyon helyes pasas, viszont színészileg annál jobb. Ebben a filmben azért többet mutatott meg, mint a Twilight Saga részeiben, viszont itt sem adott eleget ahhoz, hogy biztosan lehessen állítani róla, hogy nagy színész lesz. Ennek ellenére én megelőlegezem neki ezt a címet. A film keserédes történet, a végén olyan "csavarral", amitől liftezett egyet a gyomrom, az egész film hangulatát megváltoztatta, és számomra a lényeget is átfestette. Az Emlékezz rám valóban arról szól, hogy ne felejtsünk el semmit és senkit, akivel és amivel valaha kapcsolatunk volt. Ezek alakítanak minket, formálják a jelenünket és jövőnket.

A történet röviden: Tyler egy 21 éves fiatalember. Szülei elváltak, anyja szociális munkás, és újraházasodott, apja egy nagy cég vezetője, aki úgy tűnik sem vele, sem 11 éves húgával nem nagyon foglalkozik. Tyler egyetemen tanul, de ennek ellenére nem egy elit alak. Lepukkant lakásban él a lepukkant barátjával, ő maga is eléggé lestrapált, nemtörődöm. Ennek azonban megvan a maga oka, és az nem az apa ridegsége, hanem bátyja, Michael öngyilkossága. Michael 22-dik születésnapján, hat éve akasztotta fel magát, és öccse, aki mindig felnézett rá, képtelen volt ezen túltenni magát. Majdnem minden reggel ugyanabban a kávézóban reggelizik, ahová régen bátyjával jártak el, és naplót vezet. Pontosabban leveleket ír halott bátyjának egy kopott füzetbe. Egyik nap barátja, hogy kirángassa a letargiából, elviszi bulizni, de az este rosszul végződik: Tyler verekedésbe keveredik, ahol ugyan jogos volt a beavatkozása, de a kiérkező nyomozó nem veszi jó néven, hogy a fiatal srác kioktatja, ezért lecsukja. Tylert apja hozza ki a sittről, de a fia nem túl hálás neki. Másnap a haverja lája a rendőrt, aki lecsukatta őket a lányával, és azt tervezi, hogy rajta keresztül vág vissza neki. Ráveszi Tylert, hogy szédítse magába a csajt. Tyler eleinte ódzkodik ettől, végül viszont a szép Allynek sikerül igazából is magába bolondítania. Eközben mindkét családban olyan dolgok történnek, amik bármelyik olyan családban megeshetnek, ahol kemény tragédiák is megestek: Ally elköltözik az apjától, miután az egy kimaradt éjszaka után felpofozza, és aki ennek ellenére rettenetesen félti. Ally anyja ugyanis gyilkosság áldozata lett a metróban 10 éve. Tyler húgát az iskolában nem hagyják békén, kiközösítik, amiért gyönyörűen rajzol, és gyakran elkalandozik a figyelme. Odáig mennek, hogy egy házibulin levágják a haját. Ráadásul Ally rájön, hogy Tyler csak az apja iránti bosszúból kezdett el vele randizni. Szóval minden összejön mindenhol, és furcsa módon Caroline, Tyler húgának balhéja kell ahhoz, hogy mindenki újra összejöjjön. Úgy látszik, minden helyreáll, Tyler és apja megint beszélőviszonyban vannak, Ally megbocsát a fiúnak és barátjának, Caroline zaklatóit kirúgják az iskolából. Sajnos azonban van, amiről nem lehet dönteni. A nap ugyanis, mikor a családban minden helyrerázódik, az a nap, ami egyben az amerikai történelemben az eddigi legnagyobb terrormerénylet is: 2001. szeptember 11-e. Tyler apjának irodája pedig, ahol a fiú az apját várja, hogy beszélgessenek végre egyet, az ikertornyok egyikében van. Azt hiszem nem kell magyaráznom, mi lesz a történet vége.
Robert Pattinson, mint a történetből kiderül, megint egy búbánatos fiatalt játszik, ezúttal viszont (persze) sokkal emberibb a karaktere, és nem olyan kis szende. Nekem szimpatikus volt, és hiteles. Emily De Ravin, akit a Lostból ismerhetünk elsősorban, szintén, habár nekem valamiért sokkal idősebbnek tűnt Tylernél, habár a filmben egyidősek... Amúgy öregebb? Mindegy is. Ettől még jól elvoltak a vásznon.
Amúgy viszont nem sokat tudok mondani a filmről. Valójában nem volt az a tipikus világmegváltó darab, és még csak halálosan meghatónak sem tituláltam volna soha, ha nem az a vége, ami. Ettől ugyanis minden megváltozott, amit a filmben láttam, és szerintem ezzel mindenki így van. Őszintén szólva szinte végig úgy éreztem, hogy jaj, hát igen, ez tragikus, meghalt a bátyád, neked az anyád, szörnyű, de hát istenem, mással is történnek szar dolgok, lépjetek túl rajta... Mikor pedig kiírták a dátumot, és felhangzott halkan a gépek turbináinak a hangja, aztán mutatták az ikertornyokat, megfagyott bennem a vér egy pillanatra. Én ugyanis valamiért nagyon emlékeszem arra a napra. Emlékszem, hogy itthon voltam, és a konyhában matattam, mikor valami sorozat közé beszúrták a híreket, és leközölték a videókat, amiket csináltak a szemtanúk. Eddigi életem egyik legszörnyűbb élménye. 10 éves voltam csak, több száz, ezer kilométerrel arrébb a világban, mégis elborzadtam. Valahogy annyira más volt, mint a filmek, amikben láttam ezeket, meg a mindenféle "kis" terrormerényletek, autós bombák... Több ezer ember halt meg akkor, és ez azonnal tudatosult bennem. Ráadásul később összeomlott az egész épület... Mind a mai napig iszonyatos, ha visszagondolok rá, és hiába állítják, hogy az egész kamu volt, hogy az amcsik rendezték így, hogy ürügyük legyen megtámadni az arabokat, nem érdekel, hogy milyen származású a felelős, csak remélem, hogy megkapja a méltó büntetését. Az Emlékezz rám megmutatta, mik szakadtak meg emiatt, mi minden veszett el.
De a film azt is megmutatta egyben, hogy nem szabad az ilyenek miatt feladni a reményt. Elvégre ahogy mondják, ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. A tragédiák könnyen elindíthatnak olyan dolgokat, amiket amúgy sosem tettünk volna; eszünkbe juttatnak olyan dolgokat, amikről nem szabadott volna elfeledkezni; olyan tettekre vesznek rá, amikhez nem volt bátorságunk.
Az Emlékezz rám gyakorlatilag egy morzsányi történet az élet nagy tortájából, ami hol édes, hol keserű, néha tömény, néha könnyű, de mindenkinek meg kell kóstolnia akkor is, ha végül nem jut belőle sok. Igazából csak ajánlani tudom mindenkinek, akkor is, ha nem szeretik Robert Pattinsont a sok fanatikus rajongó miatt, ugyanis itt cseppet sem ő a lényeg, igaz, erre csak a végén jövünk rá.
Emlékezz rám - Remember me [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 113 perc
IMDb: 6.8 [10 203 szavazat alapján]
Színészek: Robert Pattinson, Emilie de Ravin, Tate Ellington, Pierce Brosnan, Ruby Jerins
Trailer

Egy írónőről [Jane Austin magánélete]

Jane Austin regényei közül a Büszkeség és balítélet címűt biztos, hogy mindenki ismeri, ha nem is a könyvváltozatot, akkor a filmet vagy a filmsorozatot. Jane Austin kora egyik különös egyénisége volt, csendes lázadó, egy szeretni való különc. Ez a film pedig nem egyik érzelemgazdag művét mutatja be, hanem az írónő (regényeihez nagyon is hasonlító) életének állít emléket, mégpedig, amennyire tudom, hiteles adatok alapján.

A történet röviden: Jane Austin egy viszonylag szegény család fiatalabbik lánygyermeke. Bátyja friss diplomás, nővére egy parókia leendő vezetőjének (? angolul néztem, lehet, hogy van, amit nem jól értettem) menyasszonya, édesapja pap. A vidék nemesasszonyának unokaöccse kezd érdeklődést mutatni Jane irányába, akit azonban cseppet sem köt le a csendes, ügyetlen fiatal férfi, és inkább saját kitalált férfi alakjai, női karakterei közé bújik. Jane szenvedélye ugyanis az írás, ami azonban ebben a korban nem volt éppenséggel elfogadott elfoglaltság egy nő számára. Jane nem törődik ezzel, a családja meg a barátok amúgy is élvezik, mikor felolvas a szellemes, humoros és fordulatos történeteiből. Bár, ahogy ez lenni szokott, édesanyja egyre a házasságon töri a fejét kétségbeesetten, Jane jól elvan egyedül is, és nem hajlandó érdekből férjhez menni. Egy nap persze, mikor bátyja hazatér Londonból, vele érkezik Tom Lefroy, egy ismerősük jogász rokona, akit nagybátyja küld vidékre. A célja ezzel, hogy illemet és mértéktartást tanuljon a neveletlen unokaöcs. Tom ugyanis nem a tipikus békés, higgadt nemesember, inkább boxol, élvezi az életet, egy igazi tűzről pattant figura, akinek sikerül Jane csendes világát élettel megtöltenie gúnyos, ironikus humorával, intelligens csipkelődésével, csakhogy rá is befolyással lesz a fiatal lány vonzó személyisége, különc magatartása. Jane beleszeret az egykor csapongó fiatal férfibe, és több alkalommal is megszöknek a pénztelenség, az ítélkező rokonság, a lehetetlen életvitel elől, csakhogy az élet mindenhol rájuk talál, és bár bizony majd' megszakad a szívük, de kénytelenek beismerni, hogy sosem élhetnek együtt. Az üde és mindig derűs lány otthagyja a megkomolyodott férfit, mivel maradásával megfosztaná egy ígéretes karrier lehetőségétől, hiszen neki nincs vagyona, és az írónői ambíciókkal Lefroy jóhírét is tönkretenné. Jane Austin élete tehát, regényeivel ellentétben, keserű véget ér. Évekkel később, mikor már elismert író, újra találkozik Lefroyyal, akin tisztán látszik, hogy ugyanolyan szerelmes Jane-be, mint több, mint egy évtizede, és bemutatja az írónőnek legidősebb lányát. Jane-t.
Elég érdekes a "kulisszák mögé" pillantani, és megismerni egy ilyen híres ember, pláne nő múltjának azt a részét, ami olyan nagy befolyással lett a műveire. Én tőle két regényt olvastam el: az Értelem és érzelem meg a Büszkeség és balítélet címűt, utóbbiból a régebbi filmváltozatot is láttam, és ahhoz képest, hogy ezeknek mennyire boldog, már-már eufórikus végük van, saját élete kissé kilátástalan és szomorú volt. Persze akadtak megindító, gyönyörű pillanatok is, ezek nélkül biztos nem tudta volna a regényeit olyanra írni, amilyenek lettek, de hát a vége a lényeges, az pedig az ő esetében inkább keserű volt, mint édes.
Anne Hathaway szerintem az első perctől fogva teljesen jól hozza az elvarázsolt, öntudatos írónőpalántát. Visszafogott volt, mégis erős, határozott. Szimpatikussá tette az amúgy elvakult, mondhatni elborult lányt, aki képes volt kora hajnalban zongorajátékba kezdeni, amíg mindenki más aludt - volna, vagy a Lady látogatásakor minden átmenet nélkül elvonulni, és írni. A mellékszereplők közt Julie Waters és Maggie Grace mellett sok ismerős arc tűnik fel, akik csak színesítik a filmet azzal, hogy számomra elég ismeretlen neveik ellenére remekül játsszák a kor karaktereit. Ez segít abban, hogy ne csak Anne-nel legyünk elfoglalva a játékidő alatt, és karakterével, Jane-nel, na meg persze a férfi főszereplőről, akiről még nem szóltam, és aki nem más, mint Lefroy bőrébe bújt *dobpergés* James McAvoy! :D
Az elmúlt héten két olyan filmjét is láttam, amit még sosem, mivel nem volt rá alkalmam. Hála az internet nyújtotta korlátlan lehetőségeknek, most sikerült. Az egyik ugye a Penelope (lásd lejjebb), a másik meg persze ez. Anne miatt ezt már régebben is terveztem, mivel a filmjeit szeretem, és jó színésznőnek tartom, de a Penelope felébresztette régi rajongásom, ez pedig jelentősen felgyorsította a beszerzési folyamatot. :D És hát most sem csalódtam. Nincs is sok értelme ömlengeni. James McAvoy nem tartozik a jóképű, sármos színészek táborába, nem magas, nem kigyúrt, szóval a tipikus hálivúdi csillagok közé nem sorolnám, annál is inkább, mivel nem emlékszem olyan pletykára, ami róla szólt volna. Mégis van benne, és abban, ahogy a karaktereivel bánik valami, amitől az ember egyszerűen megszereti. Egyszerűen tehetséges. Lefroy alakja elég ellentmondásos, egyszerre van benne a humoros, kicsapongó, cinikus rosszfiú, és a gyengéd, törődő férfi, potenciális férj lehetősége. Mint kiderül, az utóbbi kerekedik felül, de Jane Austin csak a végeredménnyel szembesülhet, magával a férjjé válással nem.
Maga a film elég egyszerű. Nincs túlcicomázva, ahogy az emberek sem. Valamiért én arra számítottam, hogy bár nem tűnik valószínűnek, hogy ez lehetséges lett volna akkor, de mindenki szépséges ruhákban fog tombolni a képernyőn. Hála az égnek ez nem így történt, sőt, talán túlzottan is visszafogták magukat az alkotók. De lehet, hogy végülis csak a letöltött anyag minősége volt gyatra... Fene tudja .xD
Összességében már csak azért is érdemes megnézni, mert érdekes betekintést nyerni a világ egyik legelismertebb és legkedveltebb írójának életébe, és felfedezni, mennyi párhuzam és mennyi fájó ellentét húzódik hősei és saját életének története közt. A zenék, ha néha felcsendüülnek, kellemesek és visszafogottak (kivéve, mikor Lefroy szerelmes kis unokahúga próbál énekelni), a tájak természetesen gyönyörűek, tipikus angol vidék, és hamar belefeledkezünk a filmbe, nem gondolva rá, hogy valódi, igaz történetet látunk, amíg a végén meg nem pillantjuk az idősödő embereket, akiknek be nem teljesedett szerelme olyan hatással volt az irodalomra, amit még ma is újra meg újra felelevenítenek. Jane Austin példa és ellenpélda egyszerre, amiben mindenki megtalálja saját, szerelemre és elkötelezettségre feltett kérdéseire a választ, miközben figyelheti egy élet olyan mozzanatait, amik végülis mondhatjuk, hogy megváltoztatták a világot. A végén meg kiderül, hogy a nők gyakorlatilag kétfélék: vagy kedvelik és tisztelik Jane Austint (ha ismernék), vagy pont olyanok, mint ő.
Ezzel a végszóval megyek is olvasni. Talán egy kis Értelem és érzelmet...

Jane Austin magánélete - Becoming Jane [2007]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 120 perc
IMDb: 7,0 [14 732 szavazat alapján]
Színészek: Anne Hathaway, James McAvoy, Maggie Grace, Julie Waters, Anna Maxwell Martin, Laurence Fox, James Cromwell, Joe Anderson
Trailer

A szépség a szörnyetegben [Penelope]

Kedves társoldalam szerkesztője írt nemrégiben erről a filmről, és ezzel emlékeztetett rá, hogy én is meg akartam nézni még akkor, amikor elkapott először a James McAvoy-láz. Ez elég régen volt, konkrétan a Narnia első részekor, ahol James szerepe szerint félig kecske volt, de még így is elbűvölt. Akkoriban készült ez a film, és tökéletesen emlékszem a pillanatra, mikor a kóterban megnéztem az előzetest. Már akkor is a klasszikus Disney történetre emlékeztetett (ami az egyik kedvenc mesém, megjegyzem), és nagyon meg akartam nézni, csak akkoriban még nem volt ennyi lehetőségem netezni. De most végre eljött a pillanat, és nagyon örültem, hogy Carson eszembe juttatta.

A történet röviden: Penelope gazdag, "kékvérű" családja súlyos átokkal küzd nemzedékek óta, ugyanis egyik felmenője beleszeretett egy cselédbe, teherbe ejtette, de végül nem vette el, és a cselédlány öngyilkos lett. A város boszorkája ezért átkot szórt a családra: az első lány, aki megszületik, malac arccal jön a világra, és addig úgy marad, amíg valaki az ő saját fajtájából össze nem köti vele az életét. Az átkot lassan elfelejtik, ugyanis sokáig csak fiúk születnek. Mikor megszületik Penelope, azzal minden remény szertefoszlik. A kislányt elzárják a külvilágtól, még temetését is eljátsszák, ugyanis nem lehet műteni az orrát. A nyaki artéria ugyanis áthalad rajta, és belehalna a műtétbe. Szülei, pontosabban anyja ezért 18 éves korától keresi a kérőket neki, hogy valaki megtörje a varázst. Csakhogy aki meglátja a lányt, azonnal elmenekül. Titoktartási szerződés köti a férj jelölteket, amit a megpillantás után kell aláírniuk, így nem tudódik ki, hogy Penelope még él. Egy nap azonban egyikük megszökik, és nem írja alá a szerződést, ezzel pedig veszélybe kerül a család hírneve és Penelope nyugalma. Penelope családja rendíthetetlenül keresi továbbra is azt, aki megtörheti az átkot, és mikor a lány találkozik Maxxel, aki nem rohan el előle, és akit megkedvel, végül ő is eltűnik. Penelope ezért bánatában megszökik otthonról, és elküldi az újságoknak a képét, hogy igenis létezik. Végül a város megbarátkozik vele, mi több, imádni kezdi, Edward, a megszökött kérő ráadásul feleségül akarja venni, csakhogy Penelope nem rajongásra vágyik, hanem igazi életre. Végül Edward (aki váltig állította az újságoknak, hogy Penelope egy bestia agyarakkal, és akit végül az apja kényszerített bele a házasságba, hogy a cége visszanyerje a befolyását) mégsem lesz Penelope férje, a disznóorrú lány ugyanis nem hajlandó Edwardhoz menni csak azért, hogy eltűnjön az orra, mert ő szereti magát, ahogy van. És az átok ekkor törik csak meg, Penelope pedig "eltűnik", hiszen ha nincs disznó orr, nincs Penelope sem. Új néven új életet kezd, valóra váltja az álmait, mégsem érzi magát teljesnek. És a végén rájön, hogy ami hiányzik, az Max, aki még csak nem is a "saját fajtája", hiszen kiderül, hogy igazából Johnny a neve, és egy vízvezeték-szerelő fia. De megtalálja egy Holloween parti alkalmával, ahol a sok más emberhez hasonlóan ő is Penelope-nak öltözik, és ahol Johnny rájön, hogy a maszk alatt Penelope van, de ekkor még nem tudja, hogy a maszk alatt már nem a malacorrú csúfság rejtőzik, mégis megcsókolja...
Hepi end.
Kezdem a negatív részével, mert abból nincs sok.
Az egyetlen, ami zavart, hogy a történet túl gyors volt, és bár remekül alakított mindenki, nekem mégis olyan érzésem volt, hogy nem ismertük meg eléggé a karaktereket. Kicsit olyan volt, mintha novellát olvasnék regény helyett, gondolom azért, mert elég jellegzetes karakterek voltak. Mégis, szívesen láttam volna valami mélyebbet. Valószínűleg a forgatókönyv hibája.
A magyar cím pedig megint borzalmas. Fájt volna egyszerűen Penelope-nak hagyni? Vajon mennyire fenyegették meg a felelősöket, hogy riasztó címet adjanak egy amúgy nagyon jó kis filmnek? Na mindegy... És ezzel ki is merült a negatív része a mondandómnak.
A színészi alakítás a fenti ellenére nagyon-nagyon jó volt. A filmipar legnépszerűbb törpéje (bocsánat a kifejezésért) fantasztikusan játszott. Egy megszállott újságíró volt szerepe szerint, az a tipikus jegyzetelős, okéokéokéoké-zós típus, és annyira jól játszott, hogy hol röhögtem, hol, meghatódtam. James McAvoyról nem is szólok. Ő minden egyes szerepében tökéletesen hozza a karaktert, és most nem túlzok. Legyen szó akciófilmről, drámáról, vagy épp vígjátékról, sosincs hiba abban, ahogy előadja magát. Minden szerepében belesimul a történetbe, minden karaktere egyedi, nincs két egyforma gesztus, még a hangja is megváltozik. Nagyon jó színésznek tartom. Christina Ricci-t érdekes volt ilyen szerepben látni, valamiért én mindig csak az Adams Family-ben tudom elképzelni. :D Pedig a New York I Love You-ban is aranyos szerepe volt. Itt volt még Reese Witherspoon is, aki Penelope barátját alakította, egy kemény motoros kiszállító csajt, szintén viccesen, de hitelesen. A színészi munkára tehát nem lehet panasz.
A helyszínek elég egyediek voltak, kicsit groteszk, kicsit elvont, de hát a film is ilyen. Penelope szobája csupa zöld, csupa növény, még madarak is vannak. A kastély udvarában hatalmas, csupasz, rémisztő fák, tipikus kúria körüli erdő. A város csupa fény és felhőkarcoló, meg szűk utcák és pubtenger egyben. Engem valamiért a Halottnak a csók című sorozatra emlékeztetett. Egyszerre volt vidám és elvont.
A zenéről nem sokat tudok mondani, mert jobban lekötött a film maga, maximum csak azt, hogy volt benne egy zongora darab, amit James karaktere játszott, és az nagyon szép volt. A főcím alatti zenék tetszettek nagyon, többször meghallgattam, de a filmből nem volt semmi, ami megragadt volna bennem. Mindazonáltal hiába vannak ilyen-olyan apró hibák, maga a történet sem eredeti, a film mégis egyedi lett, megható és egyben vicces. Nagyon kellemes időtöltés néha egy-egy ilyen típusú filmet megnézni a rengeteg Oscar-szagú remekmű és villogó-csattogó akciófilm mellett így nyáron. Nem kell mindig mozizni, hogy találjunk egy jó filmet. Ez a film ugyanis bájos, kedves, vicces, és szórakoztató mindamellett, hogy tanulsággal is szolgál. Felmerül a kérdés az emberben, vajon mit tenne, ha más hibájából kellene szenvednie? Vajon tényleg szörnyeteg az, aki furán néz ki? Érdekes, mert mindenki tudja, mi ezekre a helyes válasz, mégsem foglalkozik vele a legtöbb ember. Talán ha gyakrabban néznénk ilyen szájbarágós filmeket, többen megértenék. Hajh... Na de hagyjuk a lelkizést, nézzük meg a filmet! :D
És ráadásul, ami igazán különlegessé tette számomra a filmet, körülbelül ez volt az első olyan, ahol élveztem az angol akcentust. James valami elképesztően elbűvölő volt, kicsit megint beleszerettem, azt hiszem. *-*
Édes kis malackám - Penelope [2006]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 104 perc
IMDb: 7,1 [15 479 szavazat alapján]
Színészek: James McAvoy, Christina Ricci, Catherine O'Hara, Peter Dinklage, Reese Witherspoon, Richard E. Grant
Trailer

Vámpír vámpír nyakán [Vampire Diaries]

Ezúttal egy olyan sorozatról van szó, ami ugyan kis hazánkba még nem mostanában jut el, mégis minden második 14 és 20 év közti leányzó tudja, miről van szó, mikor azt mondom, Salvatore vagy verbéna. Bizony, felcsillant a szemünk? Nem is csodálom. Esetünkben egy újabb vámpírtörténetről van szó, amiről nem állítanám, hogy jobb, mint a többi, még csak azt sem, hogy sokban különbözik, de azt mindenképpen kijelenthetem, hogy fordulatos, ötletes, érzelmekben gazdag, de nem nyálas, és mondhatjuk, hogy eredeti, már amennyire a vámpírtörténetek reneszánszában lehet ilyet állítani valamiről...

A történet röviden: Elena egy kisvárosban, Mystic Fallsban lakik. Szülei nyáron, egy autóbalesetben meghalnak, így egyedül marad öccsével, Jeremyvel, és nagynénjével, Jennával. Mikor ősszel kezdődik a suli, mindenki nagyon rendes vele, szegény lány, hasonlók, de az ő figyelmét szerencsére egészen más köti le: Stefan Salvatore, a rejtélyes új srác. Bár Stefan elég hallgatag, hamar kiderül róla, hogy udvarias, kedves, barátságos, és elég távolságtartó is egyben. Elena ennek ellenére vonzódni kezd hozzá, és a dolog kölcsönös. Végül összejönnek, de a dolgok ekkor szokás szerint bonyolódni kezdenek, hiszen minden csoda túl kevés ideig tart... Feltűnik Stefan bátyja, a laza és csajozós, megnyerő Damon. A városka környékén emberek tűnnek el, és találják meg a holttesteket vér nélkül az erdőben. Lassacskán kiderül, hogy a két fivér nem egészen olyan jó arc, mint amilyennek kinéz, Damon legalábbis semmiképp: ugyanis mind a ketten vámpírok. Stefan ugyan a "vega" fajta, nem iszik emberből, de Damon bármikor képes megcsapolni bárkit. Ha Elenának nem lenne elég ezzel az infóval megbarátkoznia, akkor fény derül nem egy régebbi balhéra Mystic Fallsban, és a fiúk múltjáról is megtudunk egyet s mást. Többek közt, hogy egy titokzatos, Katherine nevű hölgy változtatta át őket, és hogy ők valaha a város alapítói közé tartoztak. Damon pedig minden erejével azon van, hogy a szeretett nőt, Katherine-t, akit apjuk vetett "börtönbe", kiszabadítsa. A cella, ahol jópár másik vámpír is foglyul van ejtve, Mystic Falls mellett, az erdőben, egy föld alatti járatban van. Mire sikerül kinyitni Bonnie, Elena legjobb barátnője segítségével (aki mellesleg boszorkány), a városban egyre több másik vámpír tűnik fel, és okoz zűröket, ez pedig a városi tanács, mellékállásban vérszívókat hajkurászó bandának is szemet szúr, és ahogy Damon fogalmaz: átkapcsolnak a vámpírvadász üzemmódba. Ráadásul az egész herce-hurca hiába: Katherine nincs a tömegsírban. Viszont kiderül, hogy Elena anyjának van hozzá köze. Mert hogy a lány igazi, vér szerinti anyja a helyi, frissen érkezett, és mellesleg Constantine-éval vetekedő vadász felszereléssel rendelkező töritanár felesége, akit anno Damon változtatott át vámpírra. Aha. Tudtuk követni? Idő közben a felelőtlenül visszazárt barlangból előszivárognak a többszáz éves vámpírok, és gyilkolászni kezdenek. Egyikük belezúg Jeremybe, Elena öccsébe. Ismerős szitu, nem? A sorozat jelenleg az első évadot fejezte be, és még most is képesek az alkotók megtömni a szegény néző fejét mindenféle agysorvasztó információval, többek közt egy halhatatlan nagybácsival, aki mindent tud mindenkiről, de megöli rossz és rejtélyes vámpírleány, vagy hogy Stefan át, azaz visszaáll a setét oldalra, aztán mégse, végül Damon meg kelezd jópofizni. Szóval a szokásos "keverek egyet a vége felé" előadásmódot játsszák.

A tévésorozat egy 1991-es könyvsorozat alapján készül, szóval senki sem foghatja rá, hogy a Twilight Saga koppintása. Amúgy sincs hozzá a vámpír fiú - ember lány szerelmen kívül semmi köze. A vámpírok itt szénné égnek a napon, kivéve, ha van egy speckó ékszerük, ami megvédi őket, míg az Alkonyatban a csillámló bőrön kívül semmi gondjuk nincs a napsugarakkal. Akit ebben a sorozatban megharap egy vámpír, nos... Az nyálas lesz és fáj. De nem lesz belőle is vérszívó, csak abban az esetben, ha vámpírvért iszik, és amíg a vér a szervezetében van, addig meghal. Ez esetben kellemetlen lesz az ébredés. Szóval elég erős különbségek vannak, és itt a külső sem változik meg, nem lesznek csudiszépek, épp ellenkezőleg. Mikor éhesek, és kezd rajtuk eluralkodni a kínzó éhség, eltorzul az arcuk, bármilyen helyesek/szépek amúgy.

Elég nagy kultusza van már idehaza is, pedig ahogy mondtam, még nem is játsszák magyarul. Ez úton is köszönöm a rajongók nevében Voldemortsangelnek, aki rettentő gyorsan és pontosan fordítja a szöveget, és tölti fel a feliratokat minden részhez.

A színészeket, és ezáltal a karaktereket is egytől egyig szeretem. Kevés olyan sorozat van, ahol nincs olyan arcjáték, gesztikuláció vagy hanghordozás, ami ne irritálna, de ide annyira jó embereket válogattak be, hogy nem lehet panasz semmire. Ráadásul az egész légkör, hála a játékuknak, tökéletesen hihető. Nem játsszák túl a szerepeket, nincs pojácáskodás, de nem lapos egyetlen rész sem. Tényleg olyan az egész, mintha csak fogtak volna egy operatőrt, és bedobták volna egy kisvárosba. A jellemrajzok mindennapi embereket takarnak, és a két Salvatore testvéren is látszik, hogy nem manapság születtek, még ha próbálják is lazára venni a figurát. Habár oké, elismerem, Damonnak azért elég jól megy.

Nem tudom, kit nevezzek meg kedvencnek. Eleinte a két testvér közül egyértelműen Stefan volt a szimpatikusabb. Sosem voltam az a tipikus, rosszfiúkra bukó csaj, de a nyámnyila pasiktól is ráz a hideg. Stefan viszont kifejezetten mimózának, és olyan "beszéljükmegadolgot"-típusnak tűnt, mégis szimpi lett. később Damon is belopta magát a szívembe elsősorban a dumáival, a játékával, na és nem utolsó sorban a vakítóan kék szemével... Elena is egészen jó fej, tényleg átlagos lány, nem lehet rá panasz, sok a haverja, de nem a bulis típus, naplót ír, jól tanul, a barátai számíthatnak rá, nem egy szépségkirálynő (szerintem), de azért csinos, szóval mondom: átlagos tini lány. Az öccse a balhés kistesó, drogügyek, temetőben tartott bulik, verekedések, hála a szülők balesetének. Később viszont túlteszi magát a dolgon, Damon "segítségével", és megint a jóarc Jeremy lesz belőle, aki titokban rajzol, és később magától rájön, hogy vámpírok bizony vannak. És hogy ő is az akar lenni. Majd karácsonyra kapsz vámpírvért, kisfiam...

Aztán ott van még a harmadik keménylegény, Alaric Saltzman, Elena igazi anyjának a vőlegénye. Mikor rájött, hogy hogy halt meg a felesége- pontosítok: hogy miért tűnt el - magánháborúba kezdett, és elég komoly felszerelésre tett szert verbénából (ez egy növény, az egyetlen dolog, ami árthat a napfényen, és a szívbe döfött karón kívül a vámpíroknak), nyílpuskából és speciális injekciókból. Meg van egy szuper gyűrűje is, amiről kiderült, hogy megakadályozza, hogy meghaljon vámpír keze által. Állati cucc. Ja és ő azért jött Mystic Fallsba, mert azt kereste, aki megölte a menyasszonyát. Aki ugye Damon. Mondanom sem kell, megtalálta, de még mindketten élnek, habár Damon egy nyaktekeréssel próbálta megoldani a konfliktust, de a gyűrű erősebb volt nála. Azóta egész jól elvannak, szinte baráti a viszonyuk.

És megjelent még egy gonosz fickó a színen: John Gilbert, akiről hamar kiderült, hogy nagyobb szerepe is van azon kívül, hogy a Tanácsot megint a vámpírokra uszítsa: ő Elena igazi-igazi apja (szegény csaj), és hát az évadzáróban csúnya halált hal, mivel Katherine Is Back, hogy klasszikus kifejezésekkel éljek, és az első évad utolsó perceit alaposan összekuszálja. Rátesz egy lapáttal a zárásra hogy kiderül: a polgármester és drága kisfia sem egészen emberi, mivel a verbéna ugyan nem, de a vámpírokat lebénító hanghullám hatott rájuk, és Tyler, azaz a fiú egy karcolás nélkül túlélt egy autóbalesetet. Meg hát a szeme is érdekes színekben pompázott egy pillanatig, mikor belevilágítottak... Én arra tippelek, hogy ezzel feltűntek a színen a vérfarkasok. Örülnék neki, már hiányoztak.

A könyvet elkezdtem olvasni, azaz az első kötetet elolvastam, és nem igazán tudom magam rávenni, hogy a másodikba belekezdjek... Ugyanis nem jó. A sorozat után pedig különösen gyenge és más. A könyvben Elena egy kis ringyó, lássuk be. Egy szőke bálkirálynő, aki minden pasit az ujja köré akar mindenáron csavarni, és Stefanbe első látásra beleszeret, és a nyakába ugrik. Damon egy igazi gonosz, fekete hajjal és fekete szemmel! Katherine egy mimóza, jólnevelt kisasszony volt, aki öngyilkos lett a két testvér vérre menő harcai miatt, Bonnie egy vörös druidaszármazék, Caroline pedig egy számító kis cafka, aki már nem Elena barátnője... Szóval tökéletesen elüt a könyv a sorozattól, és azt kell mondanom, hogy a sorozat ezerszer jobb. Ritkán mondok ilyet, de ezúttal ez az igazság. A könyv kifejezetten unalmas, lassú és sokszor idegesítően egyszerű, míg a sorozat állati zenékkel, szép emberekkel, pörgős sztorival ajándékozza meg az embert, és végre olyan vámpírokat ismerhetünk meg megint, akik képesek használni a túlvilági erejüket anélkül, hogy félnének attól, hogy elveszítik az emberségüket. Anne Rice nyomdokaiba nem léphetnek, de a sorozat feltűnően kilóg a szinte napról napra megjelenő új vámpírtörténetek közül, amiknek a 90%-a vécépapírnak sem lenne alkalmas.

Úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki szereti az eredeti vámpírmítoszokat, a tinisorozatokat, bírja a vért, és nem ijedős. A Vampire Diaries akciódús, érzelemgazdag, véres és izgalmas sorozat, amit júniustól a magyar nézők is megtapasztalhatnak az RTL Klubon.

Vámpírnaplók - Vampire Diaries [2009 - ?]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 8,0 [8 404 szavazat alapján]
Színészek: Nina Dobrev, Paul Wesley, Ian Somerhalder, Steven R. McQueen, Katerina Graham, Candice Accola, Zach Roerig, Matthew Davis

Elmúlás van a levegőben [Séta a múltba]

Az utóbbi időben állandóan romantikus filmekbe botlom. Sok köztük az úgy nevezett szutyok, akadnak viccesek meg iszonyatosan nyálasak is. Van, ami komolyan közelíti meg a témát, néhány csak mindennapi közhelyként kezeli magát a szerelmet. Ezt a filmet először csak hallottam. Igen, csak hallottam, azt sem teljesen, ugyanis egy másik laptopon nézték mellettem, én pedig mást fülhallgatóval. Csak néha kaptam el egy-egy iszonyatosan csöpögősnek, és hatásvadásznak érzett mondatot, úgyhogy forgott a gyomrom tőle... És be kell látnom, hogy tévedtem.

A történet röviden: Landon a suli balhésabb nagymenő csapatába tartozik, sportkocsival száguldozik, bandázik, ilyenek. Egyik akciójuk rosszul sül el, és az igazgató csak azzal a feltétellel nem rúgja ki, ha vállal pluszmunkákat, tanít problémás gyerekeket szombaton, és játszik a suli drámacsoportjában. Ez elég sok dolog, pláne a makacs és vadóc srác számára. Jamie a lelkész lánya. Kardigánban jár, segítőkész, csendes, és abszolút nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek. Ott segít, ahol tud. Mikor Landon bekerül a drámacsoportba, meg a szombati suliba, találkoznak, mivel lány önszántából segít mindenütt. Jamie ugyan kis mimózának tűnik, de élesen vág az esze és a nyelve is, nem nagyon kedvelik egymást a sráccal. Mikor Landont a kicsapás veszélyezteti, amiért nem tudja egyedül megtanulni a szövegét, Jamie segítségét kéri, aki persze segít. És természetesen szép lassan egymásba bolondulnak. Landon egyik napról a másikra változik meg, pontosabban lesz igazán önmaga, kinövi a dackorszakát, és megbékél az apjával, aki elhagyta őt és az édesanyját, mikor még kicsi volt. Szép lassan teljesen beleszeret a különc lányba. Egy ideig nagyon jól el is vannak, a régi haverok csak irigykedve és csodálkozva figyelik a nem mindennapi, de kétségkívül boldog párost. De ahogy mondják, semmi sem tart örökké... Jamie ugyanis leukémiás, és nem sok ideje maradt. Landon mikor először hallja a lánytól, teljesen kiborul, nem sokon múlik, hogy összetörjön, de a lánytól tanult hit és bizalom, na meg persze az első és talán egyetlen igazi szerelem segít neki, hogy összeszedhesse magát, és ezáltal segíthessen szerelmének is könnyebben túljutni mindenen. Jamie-nek van egy listája, és Landon szépen sorjában minden pontot segít neki megvalósítani, még az elsőt is: hogy ott legyen Jamie esküvője, ahol a szülei felnőttek. Landon tehát 18 évesen elveszi Jamie-t feleségül, és egy nyarat együtt tudnak tölteni, többre azonban nem marad idejük. De valóban, ahogy a fiú fogalmaz: a pár hónap leforgása alatt több őszinte szeretetben volt részük, mint másoknak egy egész élet alatt.
És a történet itt ér véget. Komolyan mondom, hogy nagyot tévedtem, mikor csak néhány mondat után nyálas amcsi sz*rnak tituláltam, és bánom, hogy nem láttam eddig, mert nagyon szép film. Nem vagyok oda a romantikus filmekért, mert azok vagy nagyon jók, vagy borzasztóan rosszak, és általában az utóbbiakba futok bele (mivel abból van több). Néhány kivétel akad, mint például a Szerelmünk lapjai vagy az Édes November, ezek például nálam klasszikusnak számítanak, bármikor meg tudom őket nézni, mert tényleg van bennük érzelem, és nem az a fajta, amitől még a hajam is rózsaszín lesz, és megédesedik a nyálam... Hanem tényleg az elsöprő , mélyről jövő, szavakkal leírhatatlan szerelemről szólnak, és nem magyaráznak bele semmit, ami nincs ott.

Ez a film nekem azért is tetszett, mert bár kissé azért sarkított és itt-ott elnagyoltak a különbségek, mégis tökéletesen át lehet érezni. Egyrészt, mert ebben a korban mindenkit megérint ennek az érzelemnek a szele, kit így, kit úgy. Másrészt mert nagyon nagyon jók voltak a betétdalok, a Switchfoot kitett magáért. Mindig is szerettem őket, a Caspian hercegnek is "adtak" egy dalt, és mindig tökéletesen passzol a zenéjük az adott szituációhoz. Ez a dal például akkor szól a filmben, mikor Landon megtudja, hogy Jamie haldoklik. Az egész dal gyönyörű, igazából egy szerelmi vallomás. És a harmadik dolog, ami segít az embernek átélni a sztorit, az a színészi játék. Shane Westet legtöbben biztosan a Vészhelyzetből ismerik mostanság, és tény, hogy nem sok mozifilmje akad, pláne nem nagy sikerűek, de igazából szerintem remekül játszott. Már az elején is lehetett érezni a karaktere kettősségét, és mikor együtt voltak Jamie-vel, minden mozdulatából áradt a gyengédség, pedig az elején még brutális módon viselkedett. Kifejező volt a gesztikulációja, a mimikája és a hangja is. Én eredeti hanggal néztem meg, de hallottam a szinkronos változatot is. Az angol most is sokkal sokkal jobb, a srác hangja iszonyatosan más, mint az eredeti, a csaj pedig egy kekeckedő dögös nőci hangját kapta. Mandy Moore-t annyira nem ismerem, de ebben a visszahúzódó, zárkózott paplány-szerepben ügyes volt, meggyőző és kedves, tényleg az az oltalmazni való, de valójában kemény csaj, aki mindent okkal csinál. Amúgy a filmben énekel a darabban, és gyönyörű hangja van. Két másik betétdalt is ő ad elő.

A film címét mondjuk bevallom, nem egészen értem... Séta a múltba. Hát lehet, hogy én vagyok hülye teljesen, de nem találok elég erős párhuzamot a cím meg a sztori közt. Az, hogy "A walk to remeber" szóval "Egy séta, hogy emlékezz" vagy valami ilyesmi, ha lefordítjuk, annak van értelme, csak gondolom ez hülyén hangzott volna a moziban vagy a tévéújságban. Na mindegy, nekem 'A walk to remember' marad.
Most fejeztem be, és egyből neki is álltam írni róla egyet, mert igenis érdemes megnézni, a lányok, ha nem teljesen romantikaellenesek, akkor nagyon fogják szeretni. Nem az évszázad filmje, az Édes November fiatalított és lightosított változata, de szerintem megmarad az emberben valami belőle, miután megnézte. Ha más nem is, akkor egy könnyes zsepi.

Séta a múltba - A Walk to Remember [2002]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 101 perc
IMDb: 7,1 [36 132 szavazat alapján]
Színészek: Shane West, Mandy Moore, Peter Coyote, Al Thompson, Daryl Hannah, Lauren German
Trailer

Félezer nap és a szerelem [500 nap nyár]

Azon rejtélyes filmek egyike, amiket nem mutattak be nálunk moziban, csak DVD-n lehet megnézni. Talán azért, mert független filmről van szó. Mégsem értem, miért kellett ezt kihagyni nálunk, otthonában hatalmas sikere volt és van, és Magyarországon is imádják. A Vox véleménye szerint 100 százalékos filmről van szó, és a magazin nem sűrűn szokott ennyire szépre értékelni egy filmet. Viszont lehet, hogy bennem hiba van, mert nekem azért annyira nem tetszett, hogy tökéletesnek nevezzem.

A történet röviden: hogy kezdődik, hogy zajlik és hogy ér véget egy szerelem egy romantikus srác szemszögéből. Ennyi. Nincsenek nagy kalandok, nincsenek különösebb fordulatok, semmi extra poén vagy izgalmas akciók. Adott egy srác, Tom, aki képeslapokat tervez, pedig valaha építészmérnök szeretett volna lenni, de ahogy az lenni szokott, közbejött az élet. Főnöke felveszi titkárnőnek Summert, egy csinos és igazán érdekes lányt. Tom azonnal belezúg, úgy érzi Summer az igazi, a nagy Ő. Remekül el is vannak, de Summer már az elején kiköti, hogy nem akar komoly kapcsolatot, és az egész igazából nem is "járás", csak olyan... izé. Tom bólint, és persze esze ágában sincs bevallani Summernek, hogy totálisan szerelmes belé. És ahogy az lenni szokott, a szerelem ha nem volt, akkor nem is lesz: Summer megunja Tomot, és nem állíthatjuk, hogy otthagyja vagy kidobja, egész egyszerűen nem foglalkozik vele már annyit, és eltávolodik tőle, megvonja magát a sráctól gyakorlatilag, aki ettől teljesen kiborul. Nem megy be dolgozni, ha mégis, akkor csak arról mesél, hogy mekkora hazugság, amit csinálnak, hogy szerelem nem létezik. Mikor boltba megy, nem öltözik fel, csak köntöst ránt magára és kész, szóval igen. Összeomlik, Summer pedig éli tovább vadóc és önző életét. Mindez a történet kétszázadik napja körül történik. Azt hinnénk, hogy a végére, azaz az ötszázadik napra minden rendbe jön, megint összejönnek. Ennek csak a fele igaz. Az egész filmben az utolsó öt perc tetszett a legjobban. Summer ugyanis megházasodik, és nem Tommal. Bezony, az a Summer, aki azt hangoztatta, hogy a komoly kapcsolatok halálra vannak ítélve, és hogy neki nem kell olyan, még csak barátnő sem akar lenni, nem hogy feleség. És mégis összeházasodik egy olyan valakivel, akit a film során összesen egyszer látunk, akkor is hátulról két másodpercre, és még a nevét sem tudjuk. Tom ezen már nem különösebben akad ki. Felmond, és a kezébe veszi az életét: jelentkezik több céghez építészmérnöknek. Az utolsó jelenet az egyik állásinterjújára való érkezés. A narrátor, aki sokszor megszólal, arról beszél, hogy Tom mit tanult a Summerrel való kapcsolatából, miszerint nincs Végzet, a tündérmesék pedig tényleg csak mesék. Ennek ellenére, mikor lehuppan az előtérbe, megismerkedik a másik interjúra érkezett emberrel, egy lánnyal, aki felismeri őt a plázából. Beszélgetni, viccelődni kezdenek, Tomot pedig beszólítják az interjúra. Mielőtt bemegy, elhívja egy kávéra a lányt, és bemutatkozik neki. A lány pedig szintén elmondja a nevét. Úgy hívják, hogy Autumn (Ősz). :D

Igazából jó film, nagyon is. A történet kicsit zavaros volt ugyan az elején, mivel az időben ugrálva ismerjük meg a sztorit, de könnyen belejön az ember. A színészi alakítások egytől egyig remekek. Joseph Gordon-Levitt mindig is valami különös bájjal játszotta a szerepeit (ezért is örültem, mikor a G.I. Joe esetében nem láttuk az arcát, mikor gonoszkodott), Zoe Deschanel is hozta a formáját, habár bevallom, a karaktere kifejezetten unszimpatikus volt. Ami pedig szörnyű, az a szinkron. TILOS szinkronosan megnézni. Iszonyatos. Az eredeti hangok viszont isteniek.
Ez nem az a fajta film, amin nem kell gondolkodni, meg nem kell megérteni, szóval nem Titánok Harca kategória, hanem kicsit tényleg művészfilmes beütése van, csak sokkal jobb a rengeteg elvont hülyeségnél. Lehetne nyári limonádénak titulálni, de inkább nem tenném, mert az kevés. Inkább egy egyszerű, de ütős hűsítő koktélhoz hasonlítanám, ami egy cseppet az ember fejébe száll, de nem üli meg a gyomrát. És a Halottnak a csókhoz.

500 nap nyár - 500 days (of) Summer [2010]
Besorolás: PG 13
Játékidő: 95 perc
IMDb: 8,0 [60 835 szavazat alapján]
Színészek: Joseph Gordon-Levitt, Zoe Deschanel, Geoffrey Arend, Chloe Moretz
Trailer

Valami mindig elkezdődik [New York, szeretlek!]

Nem igazán tudom hogy bevezetni ezt, valójában egy olyan filmről írok most, ami az utóbbi hónapok legjobb filmje számomra. Simán megverte az egekig magasztalt 500 nap nyarat (amiről szintén készül az "elemzésem") vagy a kedvenc színészem filmjét, a Titánok Harcát. Hasonlít az Igazából szerelemre, mert itt is fontos szerepet kap a szerelem és a kapcsolatok, de igazából minden arról szól az emberek életében, nem?
A történet röviden: az élet pillanatai New Yorkban élők tündöklő szempárjain keresztül. Nem tűnik valami soknak, az tény, de meg kell nézni, hogy lássuk: sokkal többről van itt szó egy összefércelt független filmnél.
A szereplőgárda amúgy parádés, és nem csak a neveikkel tűnnek ki, hanem azzal is, ahogy játszanak... Orlando Bloomot például sosem tartottam túl nagy színésznek, de ezúttal valami hihetetlen, ahogy játszik. Igaz, nem túl bonyolult a szerepe, mégis jól csinálja. A sok sok sztár nem tűnik túlzásnak, fel sem tűnik az embernek, hogy éppen Andy Garciát látja besétálni egy kávézóba, vagy hogy Robin Wright Penn cigizik a járdán. Csak azt lehet észlelni, hogy mindennapi emberek élik a mindennapi életüket, és egy nem mindennapi filmbe ezt betették. A zenék tökéletesen passzolnak egy-egy jelenethez. Hol vidám, hol komoly. Van, hogy külföldi, azaz nem angol nyelvű a zene, és minden kis részletnek jelentősége van. Az ember nem is figyel oda, csak szívja magába a filmet, ahogy a film is a nézőt. Szó szerint magával ragad minden perc. Én végignéztem és hallgattam a stáblistát is, rengeteg a név, a helyszín, de csak üldögéltem, és gondolkoztam, miután vége volt. Aztán arra gondoltam, mekkora szívás, hogy ilyen filmeket még letölteni is kínkeserv, nem hogy DVD-n megszerezni, vagy ne adj isten moziban megnézni... A mozik manapság kizárólag a látványos vagy erőltetett vicces filmeket adják le. Vagy a másik végletet, ami annyira elvont, hogy nem is tudod, mit néztél, miután kijössz a teremből. Ez a film viszont tökéletes, szerintem legalábbis.
Fantasztikus. Minden kis történet maximum nyolc perces, és mégis, annyira jó, annyira részletes és jellegzetes, hogy az alatt az ötszáz másodperc alatt egy egész történet elevenedik meg előttünk, egy vagy két főszereplővel, akiknek nem is volt sok munkájuk. Mindenki tökéletesen hiteles. A rendezés mindegyik kis filmben egyszerűen tökéletes, és egyben egyedi. Apró kis képek a városról, a helyszínekről, az épp központban álló emberekről, egy hajtincs, egy szempár, egy meggyulladó cigi, egy tükör, egy fénykép, egy szín kiemelése, pár ismerősen csengő szó, jellegzetes gesztus, és máris benne vagyunk a filmben, magába szippant, és nem is enged el. A történetek közti váltás észrevétlen, alig feltűnő. Egymásba siklik minden, és talán azt várjuk, mikor futnak össze a szálak, ami néha megtörténik, néha nem, akárcsak az életben. Tragédiák, csodák, megtört életek és valóra vált álmok, ez mind-mind New York, és a film végére kiderül, hogy nem is lehetne más város. Egy érintés, egy szó, és máris úgy érezzük, mindez körülöttünk is történhet, pedig nem: New York valóban az a hely, ahová mindenki máshonnan érkezik, és mindenkinek megvan a maga története, de nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy találjunk egy idegent, akivel ezt megoszthatjuk. Más amúgy sem alkalmas rá.
Egy idős hölgy, egy jóképű tolvaj, egy lusta zeneszerző, egy csalódott kamasz, egy luxus kurva, egy kamerás utazó, egy ismeretlen pár, egy elvált apa és a kislánya, egy bizonytalan szerető, egy egy friss zsidó házaspár, egy lecsúszott festő, és egy kínai eladó mutatja meg nekünk Amerika legnépszerűbb városának különböző arcait. Rávilágít a nemzetiségek közti különbségekre, az idő múlására, a lehetőségekre, amiket legtöbben elszalasztunk, és még jó pár tanulságra. Nem akarok semmit sem belemagyarázni a filmbe, mert valószínűleg mindenkinek másról szól, de szerintem nagyon jó. Úgy értem, nagyon. Nem voltam sírás közeli állapotban, mikor és miután megnéztem, de hatott rám, sokkal jobban, mint mondjuk a fent említett 500 nap nyár.
A New York, szeretlek! nem romantikus, nem drámai, nem pörög, és nem ríkat meg. Olyan, mintha valaki fogott volna egy kamerát, és felvette volna az életben adódó érdekesebb pillanatokat, habár még ez sem teljesen igaz. Mert mi rendkívüli van abban, hogy leáll az ember beszélgetni valakivel, akinek tüzet ad? Mi olyan különleges abban, hogy egy szállodában kedves a kiszolgálás a vendéggel? Hogy a gyógyszertáros, akit évek óta ismersz, segít a szalagavatódra párt találni? Semmi. Akármikor folytathatnánk a filmet, temérdek olyan perc van bárki életében, ami helyet kaphatna ebben a filmben. És éppen ettől lett olyan gyönyörű film: hogy akár igaz is lehetne.
Érdemes megnézni. Minimum egyszer.

New York, szeretlek! - New York, I love you! [2009]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 103 perc (ebből 11 a stáblista)
IMDb: 6,8 [7765 szavazat alapján]

Színészek: Hayden Christensen, Christina Ricci, Andy Garcia, Justin Bartha, Bradley Cooper, Rachel Bilson, Natalie Portman (rendezett és írt is egy részt, nem a sajátját), Shia LaBeouf, Julie Kristie, Orlando Bloom, Ethan Hawke, Maggie Q, Chris Cooper, Robin Wright Penn, Blake Lively, Anton Yelchin, James Caan, Drea De Matteo, John Hurt, Carlos Acosta, Ugur Yucel, Shu Qi, Elli Wallach, Cloris Leachman, Emilie Ohana, Eva Amurri

Sötét éjszaka [Újhold]

Ahogy mondtam, most újholdolok egy kicsit.

Az elmúlt évek nagy hisztériája lett Stephenie Meyer (eddig) négy részes könyvsorozata, a Twilight Saga. Én is bekaptam a horgot tavaly, de valamilyen isteni sugallat hatására még azelőtt elolvastam a könyvet, hogy a film megjelent volna. Egész egyszerűen láttam a Bookline-on (akkoriban még több pénzt költöttem könyvekre, mint mozira), és tetszett a sztori, gondoltam vámpírok meg miegymás, Anna Rice és társai, csak jó lehet. Jó is volt, csak nem úgy ahogy vártam. Természetesen kölcsön adtam másnak is (én fedeztem fel elsőnek a környezetemben), és bár tetszett nekem is nagyon, azt a tömeghisztériát, amiit már a könyv is okozott, ezért nehéz volt elhinni... És akkor jött a film. Jesszusanyám. Sikító lányok, őrjöngő nők a kasszáknál. Két barátnőmmel néztem meg, még jó, hogy nem középen ültem, mert így tudtak egymás nyakába olvadozni, én pedig igyekezhettem a vászonra és nem Edward mosolyára koncentrálni. Kristen Steward játéka, emlékszem, valami iszonyatos módon irritált. Az állandó szempillarebegtetés, a szájnyitogatás, a levegőkapkodás rettenetes volt. Robert Pattinson viszont kellemes csalódás volt, be kell vallanom. Összességében azért rám is hatott a tömeg, én is szerettem a történetet, érdekes volt a szerelmes-érzékeny vámpíros dolog, úgyhogy gyors oldalszerkesztésbe kezdtem.
[Azóta is elég sikeres. Itt meg lehet lesni. Reklám vége. xD]
Aztán jöttek a kalózfordítások, angol nyelvű ebookok böngészései, végre-valahára pedig magyarul is az Újhold! Nekem annyira nem tetszett könyvben, filmben viszont véleményem szerint klasszisokkal jobb volt, mint az Alkonyat, amit egy olyan nő rendezett, aki szerelmes volt Robert Pattinsonba vagy Edwardba, ezt még nem sikerült tisztázni.
Habár úgy hiszem, kevesen vannak, akik ne ismernék, de íme a történet nagyon röviden:
Bella és Edward közt dúl a láv, ámde Bella öregszik, vámpírbarátja pedig nem, ez pedig elég érzékenyen érinti a lányt, de születésnapi bulit szervez neki természetesen a halandóságot pozitívumnak felfogó Cullen család. Egy ajándék kibontása közben azonban Bella megvágja az ujját, Jasper pedig, aki azért még rácuppanna az emberekre, megkísérli szárazra szívni Bellát, ezt azonban öccse nem nézi jó szemmel, és kerekedik egy kis pervatvar, aminek a végső következménye, hogy a Cullen család inkább elköltözik jó messzire az ínycsiklandozó Bella Swan közeléből.
Bella ezért természetesen mély depresszióba esik, egyetlen segítsége Jacob Black, az indián srác, aki egy évvel fiatalabb ugyan nála, de elég érett a feladathoz. Jól kijönnek egymással, Jacob túlontúl is szeret Bella közelében lenni, de a lányt ez láthatóan alig zavarja, legalábbis önző módon próbál ezen átnézni. Egész jól sikerül Edwardról elterelnie a figyelmét (habár rájön, hogy adrenalinlöket idején látja őt maga előtt), mikor a megemberesedett Jacob egyszer csak lerázza, minden magyarázat nélkül. Újabb tragédia, újabb gondok. Eközben egy hosszú történet után rádöbben, hogy Jacob vérfarkas, és az a Victoria, aki vadászik rá, hát... Még mindig vadászik rá. Bella azonban egyedül van, magyányos és fél is szegény. Nincs más választása, visszamenekül Edward látomásához, és hogy kapjon egy kis adrenalint, leveti magát egy szikláról, egyenesen a jeges tengerbe. És ekkor megjelenik Jacob, és megmenti. Szóval Bella rájön, hogy vámpírt ugyan nem kaphat, de van helyette vérfarkas. Tök jó!
Éééés ekkor beállít Alice, Edward nővére, és nagyon boldog, hogy Bellát élve találja, ugyanis neki látomásai vannak, amikben csak annyit látott, hogy Bella úszóleckét vesz, és az nem igazán megy neki. Eztán pedig egy végzetes félreértés, egy temetés és egy rövid de velős telefonbeszélgetés folytán Edward öngyilkos akar lenni, mivel ő úgy tudja, Bella meg is halt, ő pedig nélküle nem akarélni, vagy létezni, vagy amit a vámpírok csinálnak. Uccuneki, Bella és Alice elindulnak Volterrába, ahol a vámpírok "fejedelmei", a Volturi élnek, mert Edward hozzájuk fordul öngyilkossági hajlamával. Ám a Volturi túl értékesnek találja gondolatolvasási funkciója miatt, és elutasítja a kérést, ezért Edward úgy dönt, hogy akkor rákényszeríti őket, és kisétál az emberek közé a verőfényes napsütésben, ahol ugyebár ragyogni fog, mint egy nagy darab gyémánt. Bella és Alice egy sárga Porshe segítségével végszóra érkezik, de a Volterra is meginvitálja hősnőnket egy kis csevejre, ahol aztán ultimátummal és egy kis elfenekeléssel elengedik őket. A feltétel: vagy a Cullenek átváltoztatják Bellát a legközelebbi látogatásig, vagy kénytelenek lesznek elpusztítani az emberlányt, ami vétek lenne különös képessége miatt: a vámpírok képességei -gondolatolvasás, emlékolvasás, fájdalom okozása mentálisan, érzékeltompítás - nem hatnak rá. Edward otthon biccent is a felkérésre, de csak ha Bella előbb hozzámegy. Az utolsó jelenet a "leánykérés", az utolsó képkocka pedig Kristen Steward döbbent ábrázata. Gyönyörű.
Olvastam több kritikában, hogy Taylor Lautner játékát szapulják benne. Hát pedig szerintem igencsak jó volt. Sőt, tökéletesen passzolt. A Volturit játszó színészek, köztük Dakota Fanning, akinek nagy jövőt jósolok, abban a pár percben is fantasztikus volt. Komoly vámpírrá tudtak átlényegülni, minden mozdulatuk és mimikájuk profi volt, és érdekes módon mellettük még Kristen Steward is megtáltosodott, és csukva tartotta a száját, habár sikítani még mindig nem tud rendesen, pedig alaposan a földbe döngölték szívszerelmét.
Hajh, hát nehéz szólnom objektíven, szubjektíven pedig vegyes érzelmeket táplálok a történet iránt. Könyvben rosszabb volt, mondhatni unalmas. Az még unalmasabb, hogy a nőneműek ellepték a mozit, az a kevés pasi meg, aki bejött, mind egy csaj karján lógott. Szerencsétlenek... A színészi játékokkal én meg voltam elégedve. Tetszett, hogy nem volt benne túl nagy színész, kivéve talán Dakotát, és a farkasfiúk is jók voltak annak ellenére, hogy még életemben nem hallottam a srácokról. A színek melegebbek voltak - gondolom a testhőmérsékletileg is forróbb farkasok központi szerepének köszönhetően -, és az operatőri munka is valahogy más volt. Mindenesetre nekem sokkalsokkalsokkal jobban tetszett ez, mint az első rész - de szigorúan csak filmben. 8/10 volt nekem.
Manapság a tvájlájtfanok közt megy ez a team-dolog, hogy most akkor "te Team Edward, Team Jacob vagy, esetleg Svájc?". Értelemszerűen a Svájc a köztes megoldás. Én a film után asszem Team Jacob lettem. Ez van.
Régen imádtam a vámpíros történeteket, elbűvöltek ezek a nemes de félelmetes, elegáns szörnyetegek. Anne Rice történetei magával ragadóak, Lestat, a vámpír a kedvenc kötetem. Viszont ebben a történetben a vámpírok nyálasak... Puhányok. Rendes a Cullenektől, hogy nem mészárolják le Forks népét, de azért mégis... A vérfarkas banda legalább heves volt, erős, ahogy egy vérfarkasnak lennie kell. A Volturi volt a legvámpírosabb, és ők tetszettek is. Kemények voltak, és veszélyesek. Több gonosz kellene egy kicsit ide, ezért várom a harmadik rész megfilmesítését, aminek a végén harc is lesz, sok vámpír sok farkas ellen, és nem csak romantika. Nem kell félreérteni, romantikus alkat vagyok én azt hiszem, de hogy vámpírok lefejeztessék magukat egy csaj kedvéért... Cöh.
Na mindegy. Még mindig szeretem a vámpírokat, de a vérfarkas-tempó szimpatikusabb. Lehet, hogy azért, mert kiskoromban is inkább négykézláb mászkáltam, és nem a rokonok nyakát harapdáltam?

Újhold - New Moon [2009]
12 éven aluliak számára megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 130 perc
IMDb értékelés: 4,6 [60 734 szavazat alapján]
Színészek: Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner
Trailer

És az ember megteremté az embert... [A sziget]

Ugyan Hans Zimmer és Harry Gregson-Williams a kedvenc mai filmzeneszerzőim, mellettük foglal helyet a dobogóm legfelső fokán Steve Jablonsky is. Ő az az ember, akinek a zenéje miatt néztem meg két Micheal Bay-filmet, és egyikben sem csalódtam. A rendező valamiért szereti Steve-et alkalmazni, és nem is véletlenül. Jablonsky olyan mértékben hat az emberre, pontosabban a zenéje, hogy akarva-akaratlanul ráhangolódunk, és akkor persze meg is akarjuk nézni a művet, aminek az aláfestését adja. Az egyik ilyen film a Transformers volt (szigorúan az első rész), ami még olyan embereknek is tetszik az ismerősi körömből, akik utálják a robotokat, nem szeretik az akció filmeket, szóval teljesen antieksönök, mégis Bay-nek sikerült elkápráztatnia a nézőket. Ebben pedig biztosan segített a filmzene is. A másik ilyen film, amivel ebben a pillanatban végeztem, a Sziget című sci-fi szerű, utópikus akciófilm. És imádtam.

A zene miatt néztem meg, hogy őszinte legyek, de maga a történet is lenyűgöző és borzalmas egyszerre.
A történet röviden: a nem túl távoli jövőben (2019-et írunk) megismerkedünk a film főhősével, Lincoln 6-Echo-val, aki egy olyan helyen él, ahol a megmaradt, egy titokzatos fertőzést túlélt többi ember is. Minden katonás rendben zajlik, ésszerű szabályok határozzák meg a mindennapokat, ha unalmas is az élet, de biztonságos. Nincsenek miértek, hogyanok, nincsenek kérdések. Itt él Jordan is, aki szintén egy számmal és kóddal van ellátva (2-delta), akárcsak mindenki más. Ő Lincoln legjobb barátja. Az élet viszont dögunalmas, eltekintve egyetlen izgalmas dologtól, ami végülis az egész létezés és munka értelme: minden héten kisorsolnak valakit, aki ott hagyhatja a helyet, és beköltözhet az utolsó, Földön megmaradt fertőzésmentes helyre, a paradicsomi Szigetre. Lincoln azonban minden nappal egyre kíváncsibb lesz, és ebből lesz majd a bonyodalom.
Egy egyszerű bogár ébreszti rá arra, hogy még mindig van "odakinn" élet, a krómozott, patyolat tiszta épületen kívül, és elindul, hogy kiderítse, igaza van-e. És természetesen igaza van.
A dolog ugyanis nem olyan egyszerű, mint hitte. A szeme láttára ölik meg két társát, akiket anno kisorsoltak az álomutazásra. Ekkor döbben rá, hogy végig hazudtak nekik, és mivel Jordant épp aznap sorsolták ki a kiruccanásra, ezért gyakorlatilag elrabolja szegény lányt, aki eleinte alig akarja elhinni a történteket. Ahogy menekülnek, akad egy segítségük, Mac, aki ott dolgozott, ahol ők éltek, és aki felvilágosítja Lincolnt és Jordant: ők nem mások, mint két dúsgazdag, beteg ember klónjai, akiket 5 millió dollárért rendeltek szervpótlékként. Ráébrednek, hogy az emlékeik is csak implantátumok, az életük nem más, mint előre lejegyzett, primitív történet, amivel a kíváncsiságukat akarták elnyomni, az érzéseiket elfojtani. Mac viszont segít nekik tovább menekülni a cég vezetője, és a rájuk uszított fejvadászok elől. Hiszen ha a világ, a szponzorok, akik rendelték a klónokat, megtudják, hogy az "életbiztosításuk" érez és éli az életét, visszamondanak minden megrendelést, vagy ha ezt nem is, de botrány lesz belőle, nem is kicsi.
Így aztán hőseink futnak, bajba keverednek, megmenekülnek, de a kaland nem fejeződik be ott, hogy helyet cserélnek a szponzorukkal esetleg kiiktatják azt(ez is okosan lesz megoldva), ugyanis a cég, látva a kitörést úgy dönt, minden "sorozatot", amiben kívncsiság éledt, újragyárt. Értsd: a régieket kiiktatja, és újakat csinál. Lincoln és Jordan veszélyes tervük és tudatlanságuk ellenére megkísérlik a lehetetlent: ki akarják szabadítani a többi klónt, és a világ tudtára adni, hogy mi is a helyzet.
Közben olyan szövetségeseket találnak, akik elől menekültek, és olyanok állnak majd az útjukba, akikben megbíztak.
Mondhatnám, hogy a film ledöbbentett, de nem így van. Manapság sokat gondolkoznak, hogyan lehetne klónozni az embert. Én már régen is ellene voltam a dolognak, A Sziget után pedig szerintem sokan egyetértenek majd. Talán.
Nekem nagyon tetszett annak ellenére, hogy egyrészt a főszereplő nőt nagyon nem szeretem, és maga a történet sem tűnt eredetinek, mivel hasonlított az Equilibrium című Christian Bale-es akciófilmre, csak ez kicsit több érzelmet vitt a történetbe, és több szereplőn volt hangsúly. Különben a színészek nagyon jól játszottak, a főszereplők remekek voltak, és a mellékszereplők is remekül hozták a rájuk szabott karaktereket. Itt van például a Halálsoron melákja is, akinek a szerepe is emlékeztet a Stephen King féle sorsra.
Erkölcsi kérdések? Hát azok mindig felmerülnek, de az biztos, hogy bár csak kétszer jön elő a film során a mondat, tényleg ez hajtja a történetet: az ember bármire képes a túlélésért. Most azt hihetnénk, hogy ez a "gonoszok" szájából hangzik el, de nem. Nem csak. És akkor felmerül bennünk (bennem legalábbis), hogy akkor most ez baj? Mármint hogy a túlélésre játszunk.

Kétségek és gondolatok - ezek ébrednek az emberben, mikor megnézi a filmet. Vagyis hát szerintem, mert meglehet, hogy sokan elalszanak rajta, mivel nem egy rövid mű a maga 136 percével.

A film amúgy is tele van olyan kifejezésekkel, szavakkal, amik kellemesen aláfestik az egészet, kicsit megmozgatják az agyat, adnak egy olyan Jéééééé! - érzést a nézőnek, előre utalnak. Pl a latin renovatio szó.

A látvány (köhöm, Michael Bay) szintén remek, pörgős, ugyan néhol nem látni szinte semmit, de a lendület miatt gyakran nem is akarunk. Van pár undi pillanat (szenzorok a szemgolyó alá, a klónok kifejlődése...), de gyönyörű képek is fellelhetőek, a kamera gyakran jár körbe, és az egész látóteret látjuk. Vannak lassított jelenetek, ezek is hatásosak, nem nyálasak. Az ember ahogy nézi a filmet, teljesen bele tudja élni magát a helyzetbe, és hát... nem lenne kellemes.

És ezen érzések közepette ott szól a zseniális Steve Jablonsky zenéje, akit egyszerűen nem tudok megunni. Annyira tökéletesre csinálta a zenét, hogy ha a történetre nem is figyelünk, a zene is eléggé meghat vagy felpörget, főleg a végén, természetesen. Borsódzik az ember háta...

Itt egy track, amit szívesen használnak fel trailerekben, de vigyázat! A link az utolsó jelenet, ahol a legjobb szám szól, szóval spoiler! Ha hallgatja az ember, egyből rájön miért. Mert egyszerűen csodálatos, elgondolkoztató, hat az emberre, és kedvet kapunk megnézni azt, amiben szól.

Jablonsky. Megcsináltad! :D
Ja és a film... Hát az is csodálatos. ^^

A sziget - The island [2005]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
IMDB értékelés: 6,9 [79 456 szavazat alapján]
Színészek: Ewan MyGregor, Scarlette Johanson, Djimon Hounsou, Sean Bean, Steve Buscemi
Trailer

Nem kellesz eléggé - vagy mégis?

Az ember, (legalábbis a leánygyermek) körülbelül 10 éves korában kezdi el a "tiniregényeket" miután kinövi a barbizást, aztán jönnek a romantikus vígjátékok eleinte barátokkal, aztán meg a nagy betűs Baráttal. És hogy mi a helyzet élesben, mikor már minden nőnemű komoly kapcsolatra vágyik? Megtudhatjuk ebből a komédiának szánt filmből.

Sok ember szemszögéből láthatjuk a párkapcsolat kutatásának, fenntartásának vagy épp megszakításának hosszadalmas procedúráját minden bájos lépésével vagy hatalmas bukásával együtt. Megmutatja, hogy menyire félreértik egymást az emberek - olyannyira, hogy a nagy félreértésben ugyanazt értik félre, ebből kifolyólag végülis közös nevezőre jutnak. :D Haverok, testvérek, munkatársak, mind hétköznapi ember hétköznapi problémákkal, amiket jó amcsi filmhez hűen a végén több-kevesebb sikerrel megoldanak.
A történetet nem lehet röviden leírni, hiszen a filmben vagy 5-6 kisebb sztori tárul fel, amik mind összefutnak valahol és mellékszálakra is bomlanak. Eleinte azt hittem, kénytelen leszek keríteni egy papírt meg egy tollat, összeírni a neveket meg hogy ki kivel van/volt/lesz, hogy figyelni tudjak és ne zavarodjak össze, de nem volt rá szükség. A szereplőgárda parádés, ezt el kell ismernem, és mindenki hozza is a formáját. Ennek ellenére maga a film nem volt elég vicces, hogy vígjáték legyen, és nem is volt elég mélyenszántó, hogy drámának nevezhessük. Inkább amolyan ismertető a civilizált, tápláléklánc csúcsán csücsülő ember tévedéseiről némileg meglágyítva a jóképű pasikkal és csinos nőkkel. Bárki is nézi meg (valószínűleg nők lesznek többségben), ne számítson se könnyekre, se hasfogó nevetésre. Nem ajánlatos azoknak megnézni, akik nem ismerik az öniróniát. Egy forró délután vagy esős este elütésére tökéletesen alkalmas, akár egyedül, már csak a színészek miatt is. Mert azért az alábbiak neve csak jelent valamit... Ha mást nem, hát hogy jól játsszák el, amit el kell, legyen az bizonytalan férj, kapcsolatfüggő szingli, tapasztalt vadász vagy romantikus álmodozó. Mindenki magára ismer majd.

Nem kellesz eléggé - He's just not that into you [2009]
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 129 perc
IMDB értékelés: 6,5 (18 167 szavazat alapján)
Színészek: Ben Affleck, Scarlett Johansson, Jeniffer Conelly, Bradley Cooper, Jennifer Aniston, Justin Long, Drew Barrymore
Trailer