Bestia az 51-esből VS kölykök a kisvárosból [Super 8]

Hát aztamindenit, és hű és ha. Mikor láttam az első előzetest, arra gondoltam, hogy hűű, valami jó kis szörnyes film, ami jóóó látványos, erre kaptam egy tökéletesen összerakott, egy percig sem unalmas, édes kis karakterekkel megtömött, félelmetes szörnnyel fűszerezett filmet. A legelső spot teljesen beizzított, és szerencsére most nem az történt, hogy feleolyan jó lett a film, mint a reklámja. A Super 8 szerény véleményem szerint az év eddigi legjobb mozis élménye. Igen, túlszárnyalja az X-Ment, a Thort, és bármelyik másik filmet, még akkor is, ha egyetlen helyes pasi vagy jó csaj sem szerepel benne, nincsenek világmegváltó hősök, mélyreható kérdéseket boncolgató feltevések, csak egy csapat kis tinédzser, egy szürke ohio-i kisváros, és egy rejtélyes szörnyeteg.
A történet röviden: a tizenéves Joe-nak és barátainak hobbija a filmkészítés. Éppen egy zombis projecten dolgoznak, és úgy döntenek, éjszaka forgatják le az egyik jelenetet, az állomás mellett. El is kezdik a dolgot, érkezik a vonat is, minden klappol, egészen addig, amíg a vonat ki nem siklik, a kocsik egymásra nem torlódnak, fel nem robbannak, és darabjaikra nem hullanak körülöttük. Nem tudják, mi történik, de egy figyelmeztetést követően inkább gyorsan lelépnek, mielőtt nagyon beleártanák magukat, és ezt nagyon jól is teszik. A szerelvény ugyanis az Amerikai Légierő tulajdonát képezi. A szerencsétlenséget követően rejtélyes eltűnések, áramkimaradások jellemzik a városkát, rövid időn belül minden kutya elszökik, a mikróknak, rengeteg kocsi motorjának és minden villanyvezetéknek nyoma vész, a hadsereg pedig továbbra is titkolózik. Nem tudják, hogy a gyerekek kamerája felvette az említett balesetet, és hogy mind a hat srác tanúja volt a félelmetes lény kiszabadulásának, ami a környékbeli furcsa eseményekért felelős. Mikor egyiküket elrabolja a titokzatos szörny, a légierő pedig evakuálja a települést, nem tétováznak, és önállósítják magukat: visszaszöknek a városba, és megmentik a barátjukat, kerül, amibe kerül. Persze csak ha még nem késő...
A történet maga nem túl bonyolult, viszont izgalmas, és a "ki tudja?" hangulat végig uralkodik. Mert hogy ugyebár a vonat, ami felrobban-borul-perdül-fordul, az abból a titkos körzetből jön, ahol elviekben az amcsik ufo-kat dugdosnak, szóval az, hogy a titokzatos szökevény, aminek nyolc lábszerű izéje van, és nagyon rusnya feje, lehet, hogy tényleg létezik. Vagy nem. A film viszont kifejezetten félelmetes lesz ettől a bestiától, plusz attól, hogy J.J. Abrams annyira mesterien rejti el az ember elől sokáig, hogy a közepe táján kezdtem azt hinni, hogy nem is fogom megtudni, mi ez a cucc, hogy élőlény-e egyáltalán, esetleg valami gép, vagy csak egy lila ködfelhő... Persze megtudtam, és váó, hát szerintem elég rusnyára sikerült szerencsétlen. A jó értelemben véve rusnyára, annyira groteszk lett, hogy csak néztem, hogy most biztos, hogy jó dolgot bámulok, EZ az, ami kiszabadult? Szerencsére nem csak, hogy látjuk a "szörnyet" (amiről kiderül, hogy csak egy honvágytól szenvedő, érzékeny lelkű behemót, aki azért szeret emberlábakat rágcsálni vacsora gyanánt, megbántottságát gyógyítván a gusztustalan nasival), de még azt is megtudjuk, hogy kerül az ohio-i városba, és miért mennek bele szándékosan kocsival az idegent szállító tehervonatba.
Ami a legjobban tetszett a filmben, az viszont korántsem a pókszabású ufo - ami egyébként kísértetiesen emlékeztetett a rendező haverja által rendezett Cloverfield című, szintén szörnyes film főszereplő gyilkos rondaságára - , hanem a főszereplő gyerekek. Olvastam sokat a filmről, még írtam is, de nem gondoltam volna, hogy ennyire jó kis színészpalántákat össze tudnak válogatni. Iszonyú jól játszottak, és még a magyarhangokkal sem volt gondom. Annyira hitelesek voltak, hogy volt pillanat, mikor majdnem megríkattam az eseményeket, de legtöbbször prüszkölve nevettem fel a szövegeiken, mivel teljesen életszerű dumáik voltak. Tökéletes összhang volt köztük, és a felnőtt színészekkel sem döcögött a dolog. Sokszor látom, hogy szülő-gyerek kapcsolatot elbagatellizálnak, itt viszont hihető volt a megözvegyült, tanácstalan apa és fia közti konfliktus, majd természetesen a Nagy Békülés, és a többieknek sem volt szürreális az alakítása, mikor mondjuk katonák körül sürögtek-forogtak. Nagyon jó kis gárdát sikerült összehozni.
Most gondolkozom, gondolkozom, hogy miért is merem állítani, hogy ez volt eddig idén a legjobb moziélmény (és nem film! csak élmény), de nem nagyon tudom ezt megmagyarázni. Az alkotók azt ígérték, hogy egyszerre lesz nosztalgikus, és teljesen új. Teljesítették az ígéretüket, az idő nagy részében mosolyogtam a bicajos bandázásokon, a baráti csipkelődéseken, merengtem, hogy nem túlozták-e el a gyerekek reakcióit, nem lettek-e túl heroikusak a végére, és dehogynem, egy cseppet igen, de talán ez volt a filmben az, amitől egy ilyen sci-fi igazán nézhető. Az aranyos, szerethető karakterektől, az izgalmas, egy pillanatig sem unalmas cselekménytől, és a klisé- de szinte szabályszerű, rózsaszín befejezéstől. Kicsit olyan, mint az E.T. modernebb, véresebb, ijesztőbb kiadása. Még az idegen kommunikációja, és a végén a gyerekekhez való hozzáállása is meglepően hasonló volt az öreg, ráncos, de kedvesebb ufoéhoz, bár E.T. minden bizonnyal nem rejtegetett hullákat a föld alatti bunkerében.
J.J. Abrams és Steven Spielberg keze nyoma egyértelműen meglátszik a Super 8-on (amit valamiért nem tudok szuper nyolcnak mondani, és a jegyet is szuper eight-ként kértem automatikusan XD), együtt tényleg sikerült megalkotniuk egy mozit, amit kicsi és nagy is élvez. Nagyon pici gyerekeket mondjuk ne vigyen rá senki, nem véletlenül tizenhatos karikával van ám ellátva, és akinek olyan érzékeny a hallása, mint nekem, az füldugóval is készüljön. Egyszer muszáj volt befognom a fülem, annyira hangos volt a jelenet, ami nem baj igazából. Ez inkább újabb pozitívum, és érv a film mellett: semmit sem apróztak el, a hangokat sem. Utóbbi meglátásomat úgy láttam, más is osztja, de ez nem mindenkinek jelent egyértelműen jót. Hát én azt mondom, a látvány nem volt túladagolva, néhol hihetetlenül durva dolgok történtek, amikre nem számítottam, de alapjában véve nem tömték meg túlzottan a fejem robbantgatásokkal, véleményem szerint megvolt az egyensúly a vizuális és tartalmi részek közt.
Összefoglalva tehát ez az a film, amit bárkinek ajánlok. A legfiatalabbaknak a szereplők miatt, korombelieknek a látvány, a szövegek és a légkör miatt, a nálunk valamivel idősebbek pedig átadhatják magukat a teljes nosztalgiának, elvégre a film a hetvenes években játszódik, hitelesen adva vissza az adott időszak hangulatát. Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de most, pár órával a film után ez bizony nekem 10/10. Sci-fi, akció, dráma, humor... Minden van, ami egy jó nyári mozihoz kell. Így kell ezt csinálni.

Super 8 [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 108 perc
IMDb: 8,0 [11 210 szavazat alapján]

Színészek: Joel Courtney, Ryan Lee, Zach Mills, Riley Griffiths, Gabriel Basso, Elle Fanning, Kyle Chandler, Ron Eldard

Trailer

A farkasfalka kiütve - megint [Másnaposok 2.]

Szinte biztos, hogy ha egy baráti társaságban megemlíted a Phil, Stu és Alan neveket, lesz valaki, aki felnevet. Todd Philips egy olyan filmmel ajándékozta meg az embereket két éve, amit azóta is sokan a történelem egyik legjobb vígjátékaként tartanak számon - köztük én is. A második ugyan "csak" egy második rész marad, de azért méltó folytatása a mára klasszissá vált filmnek.
A történet röviden: Ugye emlékszünk még arra a legendás legénybúcsúra Las Vegasban? Klasszikus helyszín, klasszikus végkimenetel, amit végül a vőlegény elvesztése, és más egyéb kalandok kissé felturbóztak, az egész sztori izgalmassá vált, többek közt a remek karakterek miatt. Szerencsére a srácok, vagy nevezhetjük őket akár farkasfalkának is, mit sem változtak az alatt a két év alatt, amióta Doug megházasodott. A történet egy újabb házassággal folytatódik, ezúttal viszont Stu - persze, hogy nem Alan - a vőlegény, aki egy thaiföldi lányt készül feleségül venni, csak hogy tanult a két évvel ezelőtti esetből, és esze ágában sincs még egyszer olyen gázos legénybuliba keveredni. Hogyne, de nem számol Alannel, és a ténnyel, hogy az említett falkatag rettentő féltékeny a menyasszony öccsére, Teddyre, akit Stu, Phil és Doug viszont örömmel lát maguk közt. Hogy kipöccintse a csapatból a kisöcsit, akcióba kezd, de - ki gondolná? - a dolog kissé balul sül el. Kissé nagyon, hőseink ugyanis Thaiföld veszélyes fővárosának, Bangkoknak sötét szívében találják magukat, egy elveszett testrész, egy mellényes majom, és a megint meztelen Chow társaságában, de hogy miképp kerültek oda, mikor és egyáltalán miért, mikor csak egy tábortüzes sörözésnek indult az este, az rejtély. A falka ezúttal nem csak egy pezsgő nagyvárossal találja szemben magát, de nem kevés maffiózóval, néma papokkal, sőt, még az Interpollal is, Stu-t pedig várják az esküvőn, Teddy-vel együtt, aki az éjszaka során köddé vált, és csak egy gyűrűsujjat hagyott maga mögött.
Sok vígjátékot láttam már, de nekem abszolút dobogós a Másnaposok, méghozzá azért, mert a helyzetek, bármilyen elszálltak, de elképzelhetőek, a karakterek reakciói pedig nagyon is életszerűek. A rendező elképesztően jól mutatta be az első részben a három főszereplőt, akik szerintem bármilyen helyzetben megnevettették volna az embereket, nem hogy egy ilyen elvetemült kalandban, és mind magukat adták a folytatásban is. Stu, az alapvetően higgadt és cinikus, Phil, a kissé bunkó, de talpraesett, és Alan, az agyilag totálisan elszállt srác együtt biztos, hogy kasszasiker, tehát garantálom, hogy ha valaki beül a folytatásra, nevetni fog. De előre szólok, hogy ez nem az első rész, sőt, bár ez gyakorlatilag az alap teljesen megegyezik, és a fordulatok is ugyanazok, mégis más. A filmben igazából nem sok olyan pillanat van, mikor az ember nagyon meglepődne, de rengeteg olyan helyzet adódik, ahol bizony fogni fogod a fejed. A film durvább az előzőnél, minden szempontból. Az érzékenyebb hallást már ott is zavarhatta egy-két káromkodás, de most senki sem fogta vissza magát, és meztelenségből is kapunk éppen eleget (nem lövöm le a poént, csak annyit mondok: Stunak megint meggyűlik a baja a lányokkal), sőt, még vér is lesz itt-ott.
Rengeteget lehet nevetni a filmen, de nem lesz olyan üdítő élmény, mint az egy, több okból. Először is: vannak elvárások, amiket lehetetlen lett volna teljesíteni, ha csak nem egészen újfajta történettel állnak elő az alkotók, márpedig miért írjanak más sztorit, ha az első bevált? Másodszor: a film némileg durvább, a poénok egyszerűbbek, de talán csak mert legtöbben úgy ismerjük már a karaktereket, mint a tenyerünket. Harmadszor: ez nem Vegas. Bangkok izgalmas, nyüzsgő, de sötét, a helyszín nem köti le az embert, így viszont máris jobban tudunk figyelni a falkára, amit viszont már ismerünk, ergo nem lesz sokkoló a sok iszonyat, ami körülöttük történik.
Nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze újra és újra az elsővel, mert tényleg hasonlóak. Filmlieg most is teljes a dolog, a színészek és a körítés tökéletes. Már a mocskos hotelszobának is, ahonnan az egész indul, baljós a hangulata, nem vidám és őrült, mint Vegas volt, csak hogy egy példát említsek. Remekül el van találva a hangulat, a helyzet komolysága, most ugyanis nem egy elhagyott barátot kell megkeresniük, hanem egy tizenhat éves srácot, akit lehet, hogy már el is adtak szervenként, ami egyáltalán nem gyerekjáték, és nem is vicces. Csak a nézőknek, bár nekik nagyon. Ennek az alapszituációnak köszönhetően a film veszélyesebb, mégis őrültebb, mivel a három pasas nem arról híres, hogy gyorsan és egyszerűen oldja meg a stresszes helyzeteket, ami akad most is bőven. Lesz itt lövöldözés, autós üldözés, hulla, és jópár olyan dolog, ami az első részből kimaradt, viszont igazából nem hiányzott. Elismerem, kellett valami új is, teljesen ugyanazt nem lehetett eladni az embereknek, ugye. Viszont az a kérdés: kit mennyire fog bántani vagy feldobni, megérte-e a változás? Engem szórakoztatott, nagyon is, de ha választani kell, én maradok az eredeti verziónál, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül.

A véleményt elolvashatjátok a júniusi FilmMagazinban is, ahol többek közt az idei nyár egyik legnagyobb durranásának ígérkező, Super 8 című akcióban gazdag sci-firől, vagy az érzelmes és elgondolkoztató, Hanna című thrillerről is tájékozódhattok; valamint a friss infókkal szolgáló Mozihírek weboldalán is megtaláltok.

Másnaposok 2. - Hangover Part 2. [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 102 perc
IMDb: 7,0 [28 414 szavazat alapján]
Színészek: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha, Ken Jeong, Paul Giamatti, Mike Tyson
Trailer

Egy újabb isteni szuperhős [Thor]

Tudni kell rólam, hogy a valóságtól minél elrugaszkodottabb egy történet, minél több benne a fantasy elem, én annál jobban szeretem. A szuperhősös-mutánsos sztorik épp ezért kötnek le szinte kivétel nélkül, de a Thor most valamilyen szinten új eleme a „gyűjteményemnek”: most nem egy génkezelt, fertőzött vagy szuperintelligens csodabogár, hanem egyenesen egy isten csöppen az emberek közé, majd menti meg látványosan és bölcsebbé válva a világot. Még ha ezúttal nem is a miénket.

A történet röviden – elég bonyolult, mivel annak ellenére, hogy nem egy mély cselekményről van szó, elég sok minden történik benne, de nagy vonalakban azért menni fog. Végeredményben leginkább talán a hamarosan a mozikba kerülő Zöld Lámpás sztorijához hasonlít, mivel itt sem egy földi halandóból válik hős, ugyebár, hanem mindjárt egy egész univerzum ismeri meg Thort, már ha eddig nem hallottak róla.
Valószínűleg sok embernek hangzik ismerősen a Loki vagy az Odin név, akiket mi, az egyszerű földi halandók ma már csak legendáknak és skandináv meséknek hiszünk, és eszünkbe sem jut, hogy egy másik dimenzióban, univerzumban, nevezzük, aminek akarjuk, bizony még mindig élnek ezek a legendás alakok, akik egykor megmentették a Föld népét egy másik, Jégóriásoknak nevezett fajtól. Persze attól, hogy istenek, ezáltal pedig jóval többek fizikailag, mint a halandók, nekik is megvannak a maguk bajai, mint például az utódlás kérdése. Odinnak, Thor és Loki apjának is eljön az ideje, és nagyobbik, forrófejű, makacs és harcias fiára, Thorra szeretné hagyni a trónt, aki azonban apja egyik parancsának ellenszegülve megtámad egy másik világot, a legyőzött Jégóriásokét, akik épp királlyá koronázása napján döntenek úgy, hogy megtorolják Odin egy régi háborús lépését, és meglopják Odint. Thor viszont ezzel az akciójával csak azt éri el, hogy apjánál betelik a pohár, és száműzi a Földre, legendás kalapácsával együtt, így esik – szó szerint - Thor halandóvá válva egy fizikus egyetemista, Jane kocsija elé az új-mexikói sivatagba, ahol Tony Stark filmje végén megtalálják Thor kalapácsát is, remélem mindenki emlékszik. Ettől kezdve Thorra rögös út vár, amin megismerkedik a felelősség, a bölcsesség és a szerelem fogalmával is, hogy a végén méltó utódja lehessen Odinnak. Ehhez elég sok mindenen kell keresztülmennie, többek közt rájön, hogy öccse, Loki egy áruló, és egyszer meg is hal, hogy aztán feltámadva, istenként megmentse szerelmét, aztán a Jégóriások bolygóját, és bár semmi sincs ingyen, Thor megtanulja, hogy van, ami megéri az árát.
Ehhez a filmhez őszintén szólva nem fűztem nagy reményeket, amúgy sem vagyok képregény olvasó, csak a megfilmesített változatokat szeretem, de azokat általában nagyon. Chris Hemsworth a Star Trekben már feltűnt, de akkor csak pár percet kapott, nem igazán tudtam eldönteni, milyen színész, csak azt, hogy szőke létére szimpatikus (igen, vannak előítéleteim). Kicsit féltem, hogy olyan lesz, mint a képeken és megjelenéséneken: túl visszafogott, túl semleges, de csalódnom kellett. Thor élettel teli, lendületes figuráját száz százalékosan hozta, és alaposan ki is gyúrta magát, nem beszélve az akciójelenetekről, amiket sokszor ő maga csinált, tisztán látszott. Minden tiszteletem az övé, tényleg. Ráadásul végeztem egy kis kutatást személyét illetően, és sejtéseim igaznak bizonyultak, Chris ausztrál. Nem tudom, miért, de az ausztrál színészekben van valami, amitől a karaktereik tényleg életre tudnak kelni, vegyük például Sam Worthingtont, vagy Hugh Jackmant.
Natalie Portman volt a másik fő-főszereplő. Nem volt eddig a szívem csücske, de a Black Swan óta csökkentek az ellenérzéseim, és a karaktere is egészen jó fej volt, épp eléggé ahhoz, hogy ne Natalie-t, hanem a Jane-t lássam. A mellékszereplők is szimpatikusak voltak, az egész film dinamikus volt, bár nem annyira, mint a Vasember esetében, de hát valljuk be, Tony Starkot nehéz lekörözni… Viszont Thornak majdnem sikerült behoznia, azt kell mondanom. Sokszor kellett nevetnem a film alatt, és a meglepően sok ember velem kacarászott, szóval nem csak nekem volt vicces például a kávézós jelenet, és sok másik. Értékeltem még, hogy nem vitték túlzásba a romantikát, és nem csak egy női karakterben volt „élet” (kösz, alkotók), meg az apró átfedéseket, amik egyre csak felcsigázzák azokat, akik az Avangers filmet várják türelmetlenül. Szó esett Tony Starkról, és aki elég fanatikus, annak feltűnhetett a pár percre megjelenő Hawkeye is, aki elméletben szintén nagy szerepet kap majd a Bosszúállókban.
Ami még pozitívum volt, az a mozis élmény maga. Csak 3D-ben lehetett megnézni, én meg el nem tudtam képzelni, mi lesz ebben olyan, amit muszáj térhatással nézni, de a végén bántam volna, ha lemondok a szemüvegről. Látványos, és ami talán még jobb, végre egy igazán hangos film! A Dolby majdnem levitte a fejem, szerintem kicsit károsult a hallásom a robbantások miatt, de maximálisan megérte. Remegett a kóla az üvegben, a telefon a zsebemben… Ami viszont most nem volt rám nagy hatással, de amit mindig figyelek, a zene. Egy taktust nem tudnék felidézni, ami nem tudom, negatívum-e, mert olyan jellegtelen volt, vagy pozitívum, mert annyira lekötött a film, hogy ilyesmire nem figyeltem. De ezernyi más dolog volt, ami kárpótolt, például Thor otthonának a látványvilága, főleg a három dimenziónak köszönhetően. Csodálatos színek és formák uralták a vásznat, ahányszor csak "hazatértünk", és az egész egyáltalán nem tűnt műnek, sőt, nagyon szépen és igényesen meg volt oldva a dolog.
Szóval még ha a zene hiányzik is a filmből, minden más megvan: látvány, humor, történet, színészi játék, úgyhogy a nyár első szuperhősös filmjét mindenképp érdemes moziban, a vászonhoz közel megnézni, mert szó szerint ütős. És ne felejtsünk el benn maradni, és megvárni, amíg elő nem bukkan Nick Fury a sok-sok név után, akkor is, ha a mozi dolgozói kihessegetnének. Megint csak egy érdekes extra jelenet lesz a jutalma a kitartó ellenállóknak.

Thor [2011]
12 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 114 perc
IMDb: 7,5 [31 661 szavazat alapján]
Szereplők: Chris Hemsworth, Natalie Portman, Anthony Hopkins, Tom Hiddleston, Kat Dannings, Stellan Skrasgard, Idris Elba
Trailer

Mission:Impossible diákmódra [Halálos vizsga]

Nem vagyok oda az ilyen Amerikai pite vagy Jay és Néma Bob típusú állatságokért, és bár azt hittem, hogy ez a film is valami ilyesmi lesz, mégis beraktam (a DVD lejátszóba), mert ez volt az egyetlen a DVD-tokban, amit még nem láttam, és gondoltam: na, valahogy azért elütünk másfél órát, még ha szenvedés is lesz. Végül is gondolhattam volna, hogy nem rossz, mert vígjáték, és az imdb-n elég gyenge osztályzatot kapott, ami azt jelenti, hogy nem elég nagy ökörség, hogy jobbat kapjon. Végül aztán a 90 percnyi agyzsibbasztás helyett egy kellemes vígjátékot sikerült kifognom. Nem mai darab, nem is túl népszerű, de szerintem kifejezetten aranyos és szórakoztató film.

A történet röviden: Kyle álma, hogy mérnők legyen, barátja, Matt pedig szeretne barátnője, Sandy mellett tanulni az egyetemen. De hogy mindketten megkapják, amit szeretnének, el kell érniük az egyetemek által megszabott ponthatárokat a SAT elnevezésű teszten. Mivel egyiküknek sem sikerült, ezért kétségbeesett tettre szánják el magukat: eltervezik, hogy ellopják a tesztek megoldásait, hogy a két hét múlva esedékes újabb teszten ezúttal jól szerepeljenek. Sem Kyle, sem Matt nem mozog olyan körökben, hogy ez könnyen menjen, így kénytelenek bevonni másokat is. Francesca, a netguru, akinek az apja mellesleg ott dolgozik, ahol a teszteket tárolják, tökéletes partnernek tűnik, és a fiúk szerencséjére be is száll. Kyle valami belső késztetésnek engedve meghívja Anna-t, is a buliba, aki viszont szól Desmondnak, a suli sztárkosarasának, akinek viszont, hogy esélyes legyen később az NBA-re, jó egyetemen kell sportolnia, a pontjai alapján pedig ez nem lehetséges. Mialatt Kyle közli Mattel a vécében a létszámbővülést, hallja őket Roy is, a suli "szelleme", aki mindent lát és hall, de őt (eddig legalábbis) soha senki. Ja és állandóan fű kellemes befolyásolása alatt áll... Így kénytelenek őt is bevenni az akcióba. A fél tucat elkeseredett diákra duzzadt kis csoport eltervezi lépésről lépésre, hogy fogják ellopni a megoldásokat, és a dolog kisebb döccenőkkel, de sikerül. Igaz, kénytelenek ők maguk két óra alatt, felosztva megoldani a feladatlapot, mert a válaszok jelszóval vannak védve, de kiderül, hogy a kis csapat tagjai cseppet sem olyan buták, mint hitték magukról. Az izgis éjszaka azonban kellemetlen véget ér: Mattet elkapják, és lecsukják. Másnap ugyan kiengedik, hála Francescának, aki gazdag apja pénzéből hozta ki a srácot, mi több, még egymásba is habarodnak, de mikor mindenki összejön, hogy a másolatokat megkapják, rájönnek, hogy nincs szükségük csalásra, ahhoz, hogy elérjék, amit akarnak. Végül is nyertek egy izgalmas estét, ami összekovácsolta őket, ennél többre pedig az életben nincs is szükség... Mégis kapnak pluszt. Mindegyiküknek sikerül a vizsgája, sőt! Roy, aki nem hagyta veszendőbe az éjszaka gyümölcsét, pár olyan embernek is lehetőséget adott, akik soha az életben nem írtak volna jó tesztet...
Összességében egy remek kis film volt ez. Szerintem mindenki, aki jár iskolába, átérzi azt, mikor egy vizsga vagy dolgozat rosszul sikerül, és elönt az a fajta kétségbeesés, ami után sötét folttá válik a jövő... Hát ez a film észrevétlenül csúszik át ebből az érzésből az új barátság és az élet örömeinek felfedezésével járó izgalomba. Nem azt mondom, hogy korszakalkotó cucc lenne, de így érettségi után valamiért különösen tetszett, és azt kell mondanom, hogy bizony az egész.
Aranyosak voltak a színészek, látszott, hogy átélik az átlagos, de jól megformált karaktereket, és biztos vagyok benne, hogy jókat röhögtek egy-egy érdekesebb jelenet forgatásakor. Ebben a filmben még Scarlette Johansonnal is megbékéltem, akit nem tartok nagy színésznőnek, és megkévésbé szimpatikus embernek, de a gazdag, különc lány szerepe, aki nem hord alsóneműt, passzolt hozzá. Chris Evans is szokás szerint hiteles volt. Vele az az egy gondom, hogy nem csinál elég sok jó filmet. A Fantasztikus Négyes egy elég elfuserált képregény-adaptáció, ahol Chrisen kívül szerintem senki sem volt eltalálva a szerepére, és ettől az egész film erőltetett lett. Kettőjükön kívül viszont csupa kevésbé híres színész játszik, és a Royt alakító srác irtózatosan viccesen hozza a figurát. Majdnem minden jelenetén elnevettem magam, pedig még életemben nem láttam máshol. Azaz lehet, de mivel kis vágott szemű ficsúrról van szó... Nem, nem vagyok rasszista, csak hát valljuk be: eléggé hasonlóak.
Szóval nem is szaporítom tovább a szót: jó kis nyári szórakoztató filmecske ez, semmi komoly, de nem is teljesen üres. Jó egyszer megnézni, aztán pár év múlva, mikor már valószínűleg a hátam közepére sem fogom képzelni a vizsgákat, és szerencsémre nem is kell többet letennem, akkor majd megint megnézem, és megint jót röhögök azon, mennyire görcsölünk mi, diákok egy vizsgán, mikor az élet igazából nem is ezen múlik...

Halálos vizsga - Perfect Score [2004]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 93 perc IMDb: 5,3 [8 907 szavazat alapján]
Színészek: Chris Evans, Bryan Greenberg, Scarlett Johansson, Leonardo Nam, Erika Christensen, Darius Miles
Trailer

A szépség a szörnyetegben [Penelope]

Kedves társoldalam szerkesztője írt nemrégiben erről a filmről, és ezzel emlékeztetett rá, hogy én is meg akartam nézni még akkor, amikor elkapott először a James McAvoy-láz. Ez elég régen volt, konkrétan a Narnia első részekor, ahol James szerepe szerint félig kecske volt, de még így is elbűvölt. Akkoriban készült ez a film, és tökéletesen emlékszem a pillanatra, mikor a kóterban megnéztem az előzetest. Már akkor is a klasszikus Disney történetre emlékeztetett (ami az egyik kedvenc mesém, megjegyzem), és nagyon meg akartam nézni, csak akkoriban még nem volt ennyi lehetőségem netezni. De most végre eljött a pillanat, és nagyon örültem, hogy Carson eszembe juttatta.

A történet röviden: Penelope gazdag, "kékvérű" családja súlyos átokkal küzd nemzedékek óta, ugyanis egyik felmenője beleszeretett egy cselédbe, teherbe ejtette, de végül nem vette el, és a cselédlány öngyilkos lett. A város boszorkája ezért átkot szórt a családra: az első lány, aki megszületik, malac arccal jön a világra, és addig úgy marad, amíg valaki az ő saját fajtájából össze nem köti vele az életét. Az átkot lassan elfelejtik, ugyanis sokáig csak fiúk születnek. Mikor megszületik Penelope, azzal minden remény szertefoszlik. A kislányt elzárják a külvilágtól, még temetését is eljátsszák, ugyanis nem lehet műteni az orrát. A nyaki artéria ugyanis áthalad rajta, és belehalna a műtétbe. Szülei, pontosabban anyja ezért 18 éves korától keresi a kérőket neki, hogy valaki megtörje a varázst. Csakhogy aki meglátja a lányt, azonnal elmenekül. Titoktartási szerződés köti a férj jelölteket, amit a megpillantás után kell aláírniuk, így nem tudódik ki, hogy Penelope még él. Egy nap azonban egyikük megszökik, és nem írja alá a szerződést, ezzel pedig veszélybe kerül a család hírneve és Penelope nyugalma. Penelope családja rendíthetetlenül keresi továbbra is azt, aki megtörheti az átkot, és mikor a lány találkozik Maxxel, aki nem rohan el előle, és akit megkedvel, végül ő is eltűnik. Penelope ezért bánatában megszökik otthonról, és elküldi az újságoknak a képét, hogy igenis létezik. Végül a város megbarátkozik vele, mi több, imádni kezdi, Edward, a megszökött kérő ráadásul feleségül akarja venni, csakhogy Penelope nem rajongásra vágyik, hanem igazi életre. Végül Edward (aki váltig állította az újságoknak, hogy Penelope egy bestia agyarakkal, és akit végül az apja kényszerített bele a házasságba, hogy a cége visszanyerje a befolyását) mégsem lesz Penelope férje, a disznóorrú lány ugyanis nem hajlandó Edwardhoz menni csak azért, hogy eltűnjön az orra, mert ő szereti magát, ahogy van. És az átok ekkor törik csak meg, Penelope pedig "eltűnik", hiszen ha nincs disznó orr, nincs Penelope sem. Új néven új életet kezd, valóra váltja az álmait, mégsem érzi magát teljesnek. És a végén rájön, hogy ami hiányzik, az Max, aki még csak nem is a "saját fajtája", hiszen kiderül, hogy igazából Johnny a neve, és egy vízvezeték-szerelő fia. De megtalálja egy Holloween parti alkalmával, ahol a sok más emberhez hasonlóan ő is Penelope-nak öltözik, és ahol Johnny rájön, hogy a maszk alatt Penelope van, de ekkor még nem tudja, hogy a maszk alatt már nem a malacorrú csúfság rejtőzik, mégis megcsókolja...
Hepi end.
Kezdem a negatív részével, mert abból nincs sok.
Az egyetlen, ami zavart, hogy a történet túl gyors volt, és bár remekül alakított mindenki, nekem mégis olyan érzésem volt, hogy nem ismertük meg eléggé a karaktereket. Kicsit olyan volt, mintha novellát olvasnék regény helyett, gondolom azért, mert elég jellegzetes karakterek voltak. Mégis, szívesen láttam volna valami mélyebbet. Valószínűleg a forgatókönyv hibája.
A magyar cím pedig megint borzalmas. Fájt volna egyszerűen Penelope-nak hagyni? Vajon mennyire fenyegették meg a felelősöket, hogy riasztó címet adjanak egy amúgy nagyon jó kis filmnek? Na mindegy... És ezzel ki is merült a negatív része a mondandómnak.
A színészi alakítás a fenti ellenére nagyon-nagyon jó volt. A filmipar legnépszerűbb törpéje (bocsánat a kifejezésért) fantasztikusan játszott. Egy megszállott újságíró volt szerepe szerint, az a tipikus jegyzetelős, okéokéokéoké-zós típus, és annyira jól játszott, hogy hol röhögtem, hol, meghatódtam. James McAvoyról nem is szólok. Ő minden egyes szerepében tökéletesen hozza a karaktert, és most nem túlzok. Legyen szó akciófilmről, drámáról, vagy épp vígjátékról, sosincs hiba abban, ahogy előadja magát. Minden szerepében belesimul a történetbe, minden karaktere egyedi, nincs két egyforma gesztus, még a hangja is megváltozik. Nagyon jó színésznek tartom. Christina Ricci-t érdekes volt ilyen szerepben látni, valamiért én mindig csak az Adams Family-ben tudom elképzelni. :D Pedig a New York I Love You-ban is aranyos szerepe volt. Itt volt még Reese Witherspoon is, aki Penelope barátját alakította, egy kemény motoros kiszállító csajt, szintén viccesen, de hitelesen. A színészi munkára tehát nem lehet panasz.
A helyszínek elég egyediek voltak, kicsit groteszk, kicsit elvont, de hát a film is ilyen. Penelope szobája csupa zöld, csupa növény, még madarak is vannak. A kastély udvarában hatalmas, csupasz, rémisztő fák, tipikus kúria körüli erdő. A város csupa fény és felhőkarcoló, meg szűk utcák és pubtenger egyben. Engem valamiért a Halottnak a csók című sorozatra emlékeztetett. Egyszerre volt vidám és elvont.
A zenéről nem sokat tudok mondani, mert jobban lekötött a film maga, maximum csak azt, hogy volt benne egy zongora darab, amit James karaktere játszott, és az nagyon szép volt. A főcím alatti zenék tetszettek nagyon, többször meghallgattam, de a filmből nem volt semmi, ami megragadt volna bennem. Mindazonáltal hiába vannak ilyen-olyan apró hibák, maga a történet sem eredeti, a film mégis egyedi lett, megható és egyben vicces. Nagyon kellemes időtöltés néha egy-egy ilyen típusú filmet megnézni a rengeteg Oscar-szagú remekmű és villogó-csattogó akciófilm mellett így nyáron. Nem kell mindig mozizni, hogy találjunk egy jó filmet. Ez a film ugyanis bájos, kedves, vicces, és szórakoztató mindamellett, hogy tanulsággal is szolgál. Felmerül a kérdés az emberben, vajon mit tenne, ha más hibájából kellene szenvednie? Vajon tényleg szörnyeteg az, aki furán néz ki? Érdekes, mert mindenki tudja, mi ezekre a helyes válasz, mégsem foglalkozik vele a legtöbb ember. Talán ha gyakrabban néznénk ilyen szájbarágós filmeket, többen megértenék. Hajh... Na de hagyjuk a lelkizést, nézzük meg a filmet! :D
És ráadásul, ami igazán különlegessé tette számomra a filmet, körülbelül ez volt az első olyan, ahol élveztem az angol akcentust. James valami elképesztően elbűvölő volt, kicsit megint beleszerettem, azt hiszem. *-*
Édes kis malackám - Penelope [2006]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 104 perc
IMDb: 7,1 [15 479 szavazat alapján]
Színészek: James McAvoy, Christina Ricci, Catherine O'Hara, Peter Dinklage, Reese Witherspoon, Richard E. Grant
Trailer

Acélos ötvözet lett másodszor is [Vasember 2]

Robert Downey Jr. egyike azon színészeknek, akikért őszintén rajongok. Minden egyes filmjében, amit láttam (már pedig láttam egy csomót) van valami jó. Valószínűleg ő maga. Sosem úgy nézek meg egy filmet, hogy a színészre koncentrálok, mondhatjuk, hogy nyitott vagyok bármire, ami a képernyőn vagy mozivásznon megjelenhet. Robert Downey Jr. egykori enyhén szólva balhés múltja sem zavart sosem. Nem is tudom, melyik filmje volt az, amit a tisztán való visszatérése után forgatott. Csak azt az egyet tudom, hogy egyszerűen magával ragadó a játéka, legyen szó vígjátékról, thrillerről vagy akciófilmről. A Marvel hőse, Vasember ma pedig már teljesen összeforrt vele, nem véletlenül. A karakter és közte érdekes párhuzamok húzódnak. A filmeknél, ha tetszett, mindig végzek egyfajta kutatómunkát. A Vasember pedig az örök favoritok közt van. Egyrészt, mert képregény adaptáció, azok pedig szinte kivétel nélkül jók és szórakoztatóak, de fontos, hogy a forgatókönyv is remek, nem beszélve a rendezésről, és a vesszőparipámról: a zenéről. És az örökifjú örököst senki más nem tudná jobban eljátszani R.D.Jr-nál. Mert ő Vasember, és most Tony Stark is visszatért, akárcsak ő egykor.

A történet röviden: Tony Starkot az egész világ Vasemberként ismeri, mióta elárulta, hogy bizony ő volt a dögös, vörös-arany színű, testhezálló fémhacukában, és mentette meg a világot. Azóta privatizálta a világbékét, az emberek imádják, a kormány viszont nem. Stark ugyanis nem hajlandó odaadni a Vasember szerkó terveit, mivel fél, hogy akkor az egész rendszer, amit felépített és amitől a gonoszok félnek is rendesen, összeomlik, és pusztítás, háború lesz megint a vége. (Lehet, hogy érdekes ezt a világ vezető fegyvergyártócégének vezetőjétől hallani, de meg kell nézni akkor az első filmet.) Az USA vezetősége viszont nem ezen a véleményen van. Tony ugyanis nem épp a felelősség mintapéldánya, és az utóbbi időben egyre többet tombol. Senki sem tudja, hogy azért, mert haldoklik a géptől, ami távol tartja a szívétől a repeszeket, amiket a Közel-Keleti fogsága alatt szerzett be (lásd: első rész). Egyre ramatyabbul fest, ráadásul a kormány amiatt aggódik, hogy máshol már próbálják összerakni a Vasembert saját tervek alapján. Stark persze váltig állítja, hogy az még legalább 5-10 év, hogy az ő cucca használható versenytársra leljen. Hammer, a rivális fegyvergyártó cég feje pedig nyalja a kormány seggét, természetesen. Tony a nyomás és a rosszullét miatt kezd szétesni. És ha ez nem lenne elég, megjelenik egy orosz pasas az egyik autóversenyen, és a semmiből előkap egy elég durva szerkót, amivel alaposan tönkreteszi a bulit, és bebizonyítja a világnak, hogy nem csak Tony Stark képes ilyen szuper cuccot összeeszkábálni. Tony kiakad, mígnem legjobb barátjának arra kell vetemednie, hogy ellopja a "ruhát" Tonytól, mivel ő már nem képes megvédeni az országot. Pepper, Tony volt asszisztense, újonnan kinevezett főigazgató is kiteszi kedvenc fegyvergyárosunk szűrét (persze csak képletesen, mivel nincsenek együtt), és az új titkárnő, Natalie sincs épp jóban Tonyval. Úgy tűnik, a zavarodásoknak vége, az oroszt lecsukták, a rucit lekoppintják, Tonyt egyedül hagyják. De ekkor megjelenik Fury, a rejtélyes, félszemű néger figura, a S.H.I.E.L.D. vezére (első rész), és kijelenti, hogy a világnak igenis szüksége van Vasemberre, aki nem piál és nem döglődik. Natalie feltűnik, mint tapadó rucis szuperügynök, Tonynknak leesik az álla, pláne akkor, mikor Fury közli vele, hogy megoldást kell találni a mérgezésére, amit az elemei okoznak neki, mivel fontos. Ehhez pedig húsz éve halott apjától kell segítséget kérnie. Úgyhogy Tony kénytelen-kelletlen felfedez gyorsan egy új elemet, ami nem tudom hányezerszer több energiát termel, mint egy atomreaktor, és még új, egészséges elemet is csinál magának. Oké, mehet a menet. De jaj! Az orosz nincs dutyiban, és nem halt meg egy robbanásban, ahogy a híradó mondta! Hammer (a genya rivális) ugyanis felfogadta, hogy segítsen már neki olyan jó kis cuccokat csinálni, mint amivel szétvagdalta azokat a kocsikat a versenyen... A bosszúszomjas orosz pedig belemegy. A Stark Expon, az új fegyvereket bemutató "gálán" készül Hammer bemutatni az új robotjait, élükön Tony acélba bújt barátjával, Rhodes-szal. Mindenki néz egy nagyot, mikor Tony betoppan a bulira, amire őt nem hívták meg, mert hát ugye... piált, verekedett, rossz kisfiú volt. És ekkor kezdődik a csihipuhi. Az oroszunk ugyanis nem nézi tétlenül, hogy a Vasember megússza a dolgokat, és a robotokat meg Rhodes cuccát is Vasemberre uszítja. Megkezdődik egy hosszú és akciódús jelenet, amiben Rhodes besegít Tonynak, ezáltal két csúcs fémpáncélt figyelhetünk meg bunyó és lövöldözés közben, aztán a filmnek majdnem vége. Előtte azért még összejövünk Pepperrel, kibékülünk a legjobb barátunkkal, és belépünk a Shield-be. Ja és legyőzünk minden rosszat. És ekkor van vége a filmnek.
Nem is tudom, hol kezdjem. Én imádom az első részt, egy csomószor láttam már. Mint mondtam, egyszerre humoros és akciódús, de RDJr arca tökéletesen kifejez egy csomó érzelmet is, ami a vadóc és különc pasasban lappang. A második rész sem lett rosszabb ilyen szempontból. Őszintén szólva arra számítottam, hogy nem lesz olyan jó, mint az első volt, de tévedtem. Jó volt, habár nem volt jobb sem. Hozta a szintet, nem úgy, mint a Transformers 2... Aminek az első részét szintén imádom. Itt is volt humor, és meg kell jegyeznem, hogy a Vasember beletartozik a kivételek közé, amik szinkronnal talán még jobbak, mint eredeti hanggal. Mindenkié tökéletesen el van találva, habár az orosz nyelv kicsit fura volt valamiért. Na mindegy, nm szőrszálhasogatok, nincs kedvem, mert jó film szinkronnal is, és kész.
A zene remek. Highway to hell, Robot Rock, csomó olyan dal, ami amúgy is "fílinges", de mondjuk egy olyan jelenetben, ahol két robot verekedik, tör zúz... hát állati. Az ember csak vigyorog, és néz ki bambán a fejéből, aztán odaböknek valami poént, és az agyhalottak, mint én, kacarászni kezdenek. Hát ez van.
Az az egy zavart, de az is csak egy kicsit, hogy Rhodes szerepében nem ugyanaz a színész volt, aki az első részben, ugyanis az exRhodes egy bunkó, nagypofájú állat volt, és a rendező felbontotta vele a szerződést, helyébe pedig Dont szerződtette, aki nem sokat gondolkozott az ajánlaton már csak azért sem, mert szeretné, ha több fekete ember bújhatna szuperhős bádogba. Izé, jelmezbe na. Az új színészek közt ott van Mickey Rourke is, akinek az isten felvitte a dolgát az utóbbi időkben, és ezúttal egy orosz gonosztevőt alakít. Hiába tartják nagy színésznek, én nem sok filmjét láttam, és most sem tett rám nagy benyomást... A szerepéhez képest olyan cukin nézett mindig, hogy eszembe nem jutott volna, hogy egy kattant ruszkival van dolgom. A
film kellemes meglepetése viszont Scarlette Johansson volt. Nem szeretem őt, ne kérdezze senki, miért. Egyszerűen unszimpatikus, és kész. Most viszont vörös göndör lobonccal jelent meg a titokzatos titkárnő szerepében, és hát mit ne mondjak, ha nem is játszotta a szerepét rosszul, az biztos, hogy a nőkben azért némi féltékenység feléled, mikor meglátják. A tapadós ruhájában tényleg jól nézett ki, és elég ügyesen rugdalózott egy jelenetben. A pasiknak biztos megindult a nyáltermelésük. Vagy másuk.
Végül itt van Sam Rockwell, akit a Moonban láttam (egyszerre két szerepben is), ahol totálisan megfogott. Most egy görény pasast alakított, annyira jól, hogy egy pillanatra megutáltam. xD De még mindig irtó jól játszik, és ez a lényeg. Ha nem így lenne, nem tudta volna elérni, hogy idegesítsen.
Most mondjak még? A zenék (a szerzett és bedobott filmzene is egyaránt) remek. Jól vannak összevágva a jelenetek, semmi sem felesleges, és nincs hiányérzetem sem. Talán csak annyi, hogy még elnéztem volna egy darabig. :D De hát majd megnézem megint, és slussz. Ezen ne múljon. Tony Stark dumái állatiak, de a többieknek sem lehet oka panaszra, néha egy-egy szállóigévé váló duma is elhangzik. Kis butaságok, de olyan jól hangzik, miközben a pasason szétzúzott fémpáncél van... Szerintem a Vasember az a típusú film, amit az ember szívesen megnéz újra meg újra, és nem unja meg. Ráadásul érdemes a hangok és a látvány miatt egyszer legalább egy ezrest kiadni a 110 percnyi akcióért. Meg hát Robert fanok is vegyék útba a mozit. Nem mintha lenne olyan fanatikus, aki ne nézte volna meg az első három napban... :P
Szóval csak annyit mondanék így a végén, hogy nem én vagyok Vasember.
Én vagyok az, aki imádja őt. *bebújik a vasemberes pizsijébe és benyomja Ironmant a DVD-be*
Vasember 2 - Iron Man 2 [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 110 perc
IMDb: 7,7 [12 505 szavazat alapján - USAban csak holnap kerül mozikba!]
Színészek: Robert Downey Jr., Don Cheadle, Scarlett Johansson, Gwyneth Paltrow, Sam Rockwell, Mickey Rourke, Samuel L. Jackson, Jon Favreau (aki egyben a rendező), Clark Gregg, Paul Bettany (mint Jarvis hangja)
Trailer

Félezer nap és a szerelem [500 nap nyár]

Azon rejtélyes filmek egyike, amiket nem mutattak be nálunk moziban, csak DVD-n lehet megnézni. Talán azért, mert független filmről van szó. Mégsem értem, miért kellett ezt kihagyni nálunk, otthonában hatalmas sikere volt és van, és Magyarországon is imádják. A Vox véleménye szerint 100 százalékos filmről van szó, és a magazin nem sűrűn szokott ennyire szépre értékelni egy filmet. Viszont lehet, hogy bennem hiba van, mert nekem azért annyira nem tetszett, hogy tökéletesnek nevezzem.

A történet röviden: hogy kezdődik, hogy zajlik és hogy ér véget egy szerelem egy romantikus srác szemszögéből. Ennyi. Nincsenek nagy kalandok, nincsenek különösebb fordulatok, semmi extra poén vagy izgalmas akciók. Adott egy srác, Tom, aki képeslapokat tervez, pedig valaha építészmérnök szeretett volna lenni, de ahogy az lenni szokott, közbejött az élet. Főnöke felveszi titkárnőnek Summert, egy csinos és igazán érdekes lányt. Tom azonnal belezúg, úgy érzi Summer az igazi, a nagy Ő. Remekül el is vannak, de Summer már az elején kiköti, hogy nem akar komoly kapcsolatot, és az egész igazából nem is "járás", csak olyan... izé. Tom bólint, és persze esze ágában sincs bevallani Summernek, hogy totálisan szerelmes belé. És ahogy az lenni szokott, a szerelem ha nem volt, akkor nem is lesz: Summer megunja Tomot, és nem állíthatjuk, hogy otthagyja vagy kidobja, egész egyszerűen nem foglalkozik vele már annyit, és eltávolodik tőle, megvonja magát a sráctól gyakorlatilag, aki ettől teljesen kiborul. Nem megy be dolgozni, ha mégis, akkor csak arról mesél, hogy mekkora hazugság, amit csinálnak, hogy szerelem nem létezik. Mikor boltba megy, nem öltözik fel, csak köntöst ránt magára és kész, szóval igen. Összeomlik, Summer pedig éli tovább vadóc és önző életét. Mindez a történet kétszázadik napja körül történik. Azt hinnénk, hogy a végére, azaz az ötszázadik napra minden rendbe jön, megint összejönnek. Ennek csak a fele igaz. Az egész filmben az utolsó öt perc tetszett a legjobban. Summer ugyanis megházasodik, és nem Tommal. Bezony, az a Summer, aki azt hangoztatta, hogy a komoly kapcsolatok halálra vannak ítélve, és hogy neki nem kell olyan, még csak barátnő sem akar lenni, nem hogy feleség. És mégis összeházasodik egy olyan valakivel, akit a film során összesen egyszer látunk, akkor is hátulról két másodpercre, és még a nevét sem tudjuk. Tom ezen már nem különösebben akad ki. Felmond, és a kezébe veszi az életét: jelentkezik több céghez építészmérnöknek. Az utolsó jelenet az egyik állásinterjújára való érkezés. A narrátor, aki sokszor megszólal, arról beszél, hogy Tom mit tanult a Summerrel való kapcsolatából, miszerint nincs Végzet, a tündérmesék pedig tényleg csak mesék. Ennek ellenére, mikor lehuppan az előtérbe, megismerkedik a másik interjúra érkezett emberrel, egy lánnyal, aki felismeri őt a plázából. Beszélgetni, viccelődni kezdenek, Tomot pedig beszólítják az interjúra. Mielőtt bemegy, elhívja egy kávéra a lányt, és bemutatkozik neki. A lány pedig szintén elmondja a nevét. Úgy hívják, hogy Autumn (Ősz). :D

Igazából jó film, nagyon is. A történet kicsit zavaros volt ugyan az elején, mivel az időben ugrálva ismerjük meg a sztorit, de könnyen belejön az ember. A színészi alakítások egytől egyig remekek. Joseph Gordon-Levitt mindig is valami különös bájjal játszotta a szerepeit (ezért is örültem, mikor a G.I. Joe esetében nem láttuk az arcát, mikor gonoszkodott), Zoe Deschanel is hozta a formáját, habár bevallom, a karaktere kifejezetten unszimpatikus volt. Ami pedig szörnyű, az a szinkron. TILOS szinkronosan megnézni. Iszonyatos. Az eredeti hangok viszont isteniek.
Ez nem az a fajta film, amin nem kell gondolkodni, meg nem kell megérteni, szóval nem Titánok Harca kategória, hanem kicsit tényleg művészfilmes beütése van, csak sokkal jobb a rengeteg elvont hülyeségnél. Lehetne nyári limonádénak titulálni, de inkább nem tenném, mert az kevés. Inkább egy egyszerű, de ütős hűsítő koktélhoz hasonlítanám, ami egy cseppet az ember fejébe száll, de nem üli meg a gyomrát. És a Halottnak a csókhoz.

500 nap nyár - 500 days (of) Summer [2010]
Besorolás: PG 13
Játékidő: 95 perc
IMDb: 8,0 [60 835 szavazat alapján]
Színészek: Joseph Gordon-Levitt, Zoe Deschanel, Geoffrey Arend, Chloe Moretz
Trailer

Valami mindig elkezdődik [New York, szeretlek!]

Nem igazán tudom hogy bevezetni ezt, valójában egy olyan filmről írok most, ami az utóbbi hónapok legjobb filmje számomra. Simán megverte az egekig magasztalt 500 nap nyarat (amiről szintén készül az "elemzésem") vagy a kedvenc színészem filmjét, a Titánok Harcát. Hasonlít az Igazából szerelemre, mert itt is fontos szerepet kap a szerelem és a kapcsolatok, de igazából minden arról szól az emberek életében, nem?
A történet röviden: az élet pillanatai New Yorkban élők tündöklő szempárjain keresztül. Nem tűnik valami soknak, az tény, de meg kell nézni, hogy lássuk: sokkal többről van itt szó egy összefércelt független filmnél.
A szereplőgárda amúgy parádés, és nem csak a neveikkel tűnnek ki, hanem azzal is, ahogy játszanak... Orlando Bloomot például sosem tartottam túl nagy színésznek, de ezúttal valami hihetetlen, ahogy játszik. Igaz, nem túl bonyolult a szerepe, mégis jól csinálja. A sok sok sztár nem tűnik túlzásnak, fel sem tűnik az embernek, hogy éppen Andy Garciát látja besétálni egy kávézóba, vagy hogy Robin Wright Penn cigizik a járdán. Csak azt lehet észlelni, hogy mindennapi emberek élik a mindennapi életüket, és egy nem mindennapi filmbe ezt betették. A zenék tökéletesen passzolnak egy-egy jelenethez. Hol vidám, hol komoly. Van, hogy külföldi, azaz nem angol nyelvű a zene, és minden kis részletnek jelentősége van. Az ember nem is figyel oda, csak szívja magába a filmet, ahogy a film is a nézőt. Szó szerint magával ragad minden perc. Én végignéztem és hallgattam a stáblistát is, rengeteg a név, a helyszín, de csak üldögéltem, és gondolkoztam, miután vége volt. Aztán arra gondoltam, mekkora szívás, hogy ilyen filmeket még letölteni is kínkeserv, nem hogy DVD-n megszerezni, vagy ne adj isten moziban megnézni... A mozik manapság kizárólag a látványos vagy erőltetett vicces filmeket adják le. Vagy a másik végletet, ami annyira elvont, hogy nem is tudod, mit néztél, miután kijössz a teremből. Ez a film viszont tökéletes, szerintem legalábbis.
Fantasztikus. Minden kis történet maximum nyolc perces, és mégis, annyira jó, annyira részletes és jellegzetes, hogy az alatt az ötszáz másodperc alatt egy egész történet elevenedik meg előttünk, egy vagy két főszereplővel, akiknek nem is volt sok munkájuk. Mindenki tökéletesen hiteles. A rendezés mindegyik kis filmben egyszerűen tökéletes, és egyben egyedi. Apró kis képek a városról, a helyszínekről, az épp központban álló emberekről, egy hajtincs, egy szempár, egy meggyulladó cigi, egy tükör, egy fénykép, egy szín kiemelése, pár ismerősen csengő szó, jellegzetes gesztus, és máris benne vagyunk a filmben, magába szippant, és nem is enged el. A történetek közti váltás észrevétlen, alig feltűnő. Egymásba siklik minden, és talán azt várjuk, mikor futnak össze a szálak, ami néha megtörténik, néha nem, akárcsak az életben. Tragédiák, csodák, megtört életek és valóra vált álmok, ez mind-mind New York, és a film végére kiderül, hogy nem is lehetne más város. Egy érintés, egy szó, és máris úgy érezzük, mindez körülöttünk is történhet, pedig nem: New York valóban az a hely, ahová mindenki máshonnan érkezik, és mindenkinek megvan a maga története, de nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy találjunk egy idegent, akivel ezt megoszthatjuk. Más amúgy sem alkalmas rá.
Egy idős hölgy, egy jóképű tolvaj, egy lusta zeneszerző, egy csalódott kamasz, egy luxus kurva, egy kamerás utazó, egy ismeretlen pár, egy elvált apa és a kislánya, egy bizonytalan szerető, egy egy friss zsidó házaspár, egy lecsúszott festő, és egy kínai eladó mutatja meg nekünk Amerika legnépszerűbb városának különböző arcait. Rávilágít a nemzetiségek közti különbségekre, az idő múlására, a lehetőségekre, amiket legtöbben elszalasztunk, és még jó pár tanulságra. Nem akarok semmit sem belemagyarázni a filmbe, mert valószínűleg mindenkinek másról szól, de szerintem nagyon jó. Úgy értem, nagyon. Nem voltam sírás közeli állapotban, mikor és miután megnéztem, de hatott rám, sokkal jobban, mint mondjuk a fent említett 500 nap nyár.
A New York, szeretlek! nem romantikus, nem drámai, nem pörög, és nem ríkat meg. Olyan, mintha valaki fogott volna egy kamerát, és felvette volna az életben adódó érdekesebb pillanatokat, habár még ez sem teljesen igaz. Mert mi rendkívüli van abban, hogy leáll az ember beszélgetni valakivel, akinek tüzet ad? Mi olyan különleges abban, hogy egy szállodában kedves a kiszolgálás a vendéggel? Hogy a gyógyszertáros, akit évek óta ismersz, segít a szalagavatódra párt találni? Semmi. Akármikor folytathatnánk a filmet, temérdek olyan perc van bárki életében, ami helyet kaphatna ebben a filmben. És éppen ettől lett olyan gyönyörű film: hogy akár igaz is lehetne.
Érdemes megnézni. Minimum egyszer.

New York, szeretlek! - New York, I love you! [2009]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 103 perc (ebből 11 a stáblista)
IMDb: 6,8 [7765 szavazat alapján]

Színészek: Hayden Christensen, Christina Ricci, Andy Garcia, Justin Bartha, Bradley Cooper, Rachel Bilson, Natalie Portman (rendezett és írt is egy részt, nem a sajátját), Shia LaBeouf, Julie Kristie, Orlando Bloom, Ethan Hawke, Maggie Q, Chris Cooper, Robin Wright Penn, Blake Lively, Anton Yelchin, James Caan, Drea De Matteo, John Hurt, Carlos Acosta, Ugur Yucel, Shu Qi, Elli Wallach, Cloris Leachman, Emilie Ohana, Eva Amurri

Winchester Powa [Odaát]

Megint egy sorozattal jövök, méghozzá a szívemnek egyik legkedvesebbel. Azon gondolkoztam, hogy minden részt elemeznem kéne, de akkor nagyon-nagyon hosszúra nyúlna egy-egy írásom, meg nemsokára jön az évad vége amúgy is, és akkor senki sem olvasná el az ömlengésem... Maximum a nagyon nagy fanatikusok, mint én. Így is rengeteget írok róla, de még így is úgy érzem, korántsem eleget. Nekem ugyanis ez az egyik kedvenc sorozatom, egy azon kevesek közül, amit már a kezdetektől néztem, és töretlen lelkesedéssel falom a részeket mind a mai napig. A két srác szinte a szemem előtt "nőtt fel", minden egyes részt legalább egyszer láttam, de a kedvenceket többször is. Még anno videóra is felvettem az első évadot, mikor nem volt netem és lehetőségem letölteni, és rosszabb napjaimon vagy inkább éjszakáimon azt néztem. Szóval teljes az imádat. Hogy miért, azt később kifejtem, ha lesz elég helyem. Előbb viszont jöjjön...

A történet "röviden": Nem olyan könnyű leírni, annál is inkább, mivel a sorozat gyakorlatilag két külön egységre bontható. Jelenleg az ötödik évadban járunk, ezért aztán részekre bontva mesélem el a fivérek kalandjait, mert hogy abból van bőven...
Első évad: megismerjük a Winchester testvéreket, múltjukat, munkájukat. Ők ugyanis gyakorlatilag régen "szellemírtók" voltak. Vámpírokat, mumusokat, kísérteteket, minden mocskos gonoszt megöltek, amivel összeakadtak. Minderre apjuk, John tanította őket, aki édesanyjuk gyilkosa után kutat. Maryt ugyanis egy rejtélyes gonosz ölte meg, mikor Sam (Jared Padalecki) csupán hat hónapos volt, Dean (Jensen Ackles) pedig négy éves. A gyerekek a vadászok közt nőnek fel, ők maguk is ügyes vadászokká cseperednek, de Sam kiszáll a buliból. Ő normális életre vágyik, ezért egyetemre megy. Dean és John nem tudják visszatartani. Minden zajlik tovább a megszokott kerékvágásban, míg egy nap John szó és nyom nélkül eltűnik. Maga a sorozat itt veszi kezdetét. Dean elmegy Samhez, hogy a segítségét kérje apjuk megtalálásában. A fiatalabb tesvér nagy nehezen belemegy egy feltétellel: hogy akkor megy vissza az egyetemre, amikor szeretne. És bár nem találják meg Johnt, találnak helyette egy különösen vad szellemet, és sikeresen elpusztítják. Samnek ekkor lesz elege, és hazamegy, ahol azonban barátnője és egyben már majdnem menyasszonya ugyanúgy van a plafonhoz szegezve, vérző hassal, tágra nyílt szemekkel, mint egykor édesanyjuk. A lakás kigyullad, a lány meghal, Dean pedig megmenti az öccsét, akit ez indítja arra, hogy visszaálljon a vadászok közé, és bátyjával együtt megkeresse apjukat, és segítsen az öreg Winchesternek megtalálni a rejtélyes fenevadat, aki a számukra kedves nőket megölte. Az első évad elég epizódos. Minden részben van valami csúfság, szörnyeteg, akiket a srácok általában kiiktatnak, és minden részben közelebb kerülnek az apjukhoz, aki egy naplóban vezetgeti őket tovább. Végül a srácok ráakadnak az apjukra, aki végig figyelte őket. Természetesen azért bevadulnak a dolgok, és rusnya démonok erednek a Winchesterek nyomába. Az évad egy nagyon csúnya balesettel zárul.
Második évad: mindenki kórházba kerül. Sam és John túlélik az autóbalesetet, de Dean kómába kerül. Végül ez-az történik, és John eladja a lelkét Deanért cserébe. A démon azonban, akivel az alkut köti, nem csak a lelkét akarja, hanem egy különleges fegyvert is: egy coltot, ami mindent elpusztít. De szó szerint mindent, egyetlen lövéssel. John ezt a fegyvert kereste, amíg távol volt, hogy később ezzel ölhesse meg a bestiát, aki Maryt elpusztította. Az évadban megismerkedhetünk egy csomó új szereplővel, akik később is felbukkannak majd, és sokan nagy jelentőségre tesznek szert, ami csak később derül ki. Az évad lényegében arról szól, hogy a fiúk hogy teszik túl magukat apjuk halálán, és hogy boldogulnak egyedül, miközben igyekeznek apjuk démonját és anyjuk gyilkosát is elkapni. Az évad végén kinyílik az Pokol Kapuja, és rengeteg démon kerül ki az emberek közé. De a jó része az a dolognak, hogy megtalálják a démont, aki megölte az apjukat, és mint kiderült, az anyjukat is. Persze elpusztítják. De marad a sok kicsinálni való démon, ami szétszóródott a világban, ráadásul a Winchestereknek köszönhetően, mivel elbaltáztak ezt-azt, és ez nem tűnteti fel őket a legjobb színben a többi vadász közt. Itt még mindig voltak epizodikus részek, de elég nagy hangsúlyt kapott a keresés és bosszúállás. Megismerkedhetünk Ellennel, akinek a férje vadász volt, Joval, a lányával, Ash-sel, aki velük lakik, és hát szépen fogalmazva is egy fura alak; Bobbyval, aki apjuk helyett apjuk lett, és pár démonnal. Később kiderül, hogy Mary nem véletlenül akkor halt meg, mikor Sam fél éves volt: a démon ugyanis gyerekeket válogatott ki, hogy a végén valamiféle hadsereg élére állítsa a legerősebb, démonvérrel táplált embert. Nem derül ki, hogy minek és kinek kell ez a sereg, de az évad vége meglehetősen durvára sikerül: Sam ugyanis meghal. És mikor visszatér - mert persze visszatér - már nem ugyanaz lesz, aki volt. Itt kezdődnek a bonyodalmak. Dean eladja a lelkét, ahogy apja tette, Samért cserébe. Az alkuk általában ilyen esetben 10 évet adnak az alkut kötőnek, de mivel ezúttal a démonok közt elég rossz hírnévnek örvendő Winchesterekről van szó, ezért Dean csak egy évet kap. Sam, mikor feltámad, nem tudja, mi van, és mikor értesül az akcióról, eléggé kiakad a bátyja miatt, aki végül is pozitívan fogja fel a dolgot.
Harmadik évad: ez a kapocs gyakorlatilag a sorozat első és második része közt, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt rövidebb is lett a többinél pár résszel. Ez az évad már elég össze-vissza, úgy tűnik, mintha a démonvadászatra koncentrálna, de sok apró kis dolog, elköpött mondatok, néhány talált fegyver utal arra, hogy valami nagy készül. Az évad igazából arról szól, hogy Sam és Dean hogyan akarják megoldani az üzlet felbontását, hogy az alkut megtörjék, vagy csak hogy időt nyerjenek. Az évad vége felé egyre elkeseredettebben keresik a megoldást, minden kilátás egyre reménytelenebb. Ezen kívül fény derül arra is, hogy Sam miféle csapat potenciális vezére is volt, és Dean háta mögött megismerkedik az erejével, amit a démonvér szolgáltat neki. Mindezt egy Ruby nevű démon segítségével, aki melléjük áll, habár Dean ki nem állja. Sam bízik benne, hogy Ruby képes lesz segíteni nekik kiutat találni az alkuból (a csaj utalgat is erre párszor, és a végén természetesen kiderül, hogy hazudott), de az évad szomorúan ér véget: Dean végül meghal Sam karjaiban.
Negyedik évad: mit ad Isten (ezt érthetjük szó szerint, később kiderül, miért), Dean feltámad. Ez az évad a kapu az utolsóhoz, és elég sok minden történik benne. Visszatérnek régi szereplők, akikről azt hittük, csak futó "kalandok" a történet során. Bobby sokkal nagyobb szerepet kap, mint addig bármikor, és végre viszonylag tisztán láthatjuk az egész képet az elejétől fogva. Deant angyalok, azaz egy angyal hozta vissza a Pokolból. Az illető neve Castiel, és innentől fogva főszereplőként tekinthetünk rá is. Az angyalokról is elég sok minden kiderül az évadban, és az epizodikus szerkesztés is gyakorlatilag megszűnik, a részek kapcsolódni kezdenek egymáshoz. Alig-alig vannak már boszorkák és vámpírok, már semmi ijesztő nincs a sorozatban, inkább dráma, mint horror, ami nem is baj. Sokkal több az érzelem, mint addig, nagy hangsúlyt kap a két testvér közt egyre hangsúlyosabb ellentét. Sam démonvérből merített ereje nem nagyon tetszik a bátyjának, sem az angyaloknak, akik kifejezetten gyűlölik a fiatalabb testvért. Megismerkedhetünk egy bukott angyallal, Anna-val is. Dean szerepe megnő, mert Castiel végül elárulja neki, hogy mekkora jelentősége van egy olyan harcban, aminek a vége az egész világ sorsát eldöntheti. A harcot nevezzük Apokalipszisnek, ami végül el is érkezik az évad végén, hála Samnek. Legalábbis látszólag. Sam volt ugyanis az, aki az Ördög Ketrecének utolsó pecsétjét feltörte, Dean viszont az elsőt törte fel, miután meghalt, és más lelkeket kezdett kínozni a Pokolban.
Ötödik évad: az eddigi legérzelmesebb, legbonyolultabb fejezete a sorozatnak, és egyben ennek az elég bonyolult cselekményszálnak a vége, állítólag... Sam és Dean kapcsolata csupa hullámvölgy, mindketten a saját elveik és döntéseik után mennek. Castiel még az előző évadban megtagad egy parancsot Istentől, ezért menekülnie kell, ő is bukott angyallá válik, és a Winchesterek mellett marad. Csakhogy immár nem csak a démonok, hanem az angyalok is üldözik őket, miután Dean megtagad egy elég fontos dolgot, ami a kulcsa lenne a győzelemnek. Ő ugyanis Mihály arkangyal tökéletes porhüvelye, míg Sam Luciferé. Márpedig egy angyal nem szállhat meg addig embert, amíg az nem mond igent erre. Most felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem egyezik bele, és hagyja kitombolni magukat? Mert abba rengeteg ember halna bele, márpedig az ő dolguk mindig is az volt, hogy a legkevesebb áldozattal járó megoldást találják meg. Lucifer eközben kiszabadul, mivel Sam megöli az első démont, amivel viszont feltöri az utolsó pecsétet "Lucifer celláján", és a gonosz angyal talál egy másik testet magának, ami korántsem olyan tökéletes, de egy időre megfelel. Előhívja az Apokalipszis lovasait, rengeteg nagy hatalmú démont, és más szörnyeket. És ha ez nem lenne elég, az angyalok is lázadozni kezdenek, megtagadják a parancsokat, és az a pletyka terjed, hogy Isten elhagyta az embereket és az angyalokat is, és magukra lettek utalva. Elég nagy pech, mikor kiderül, hogy tényleg így van. A két Winchester viszont még mindig a leghatásosabb módszert keresi, amivel megállíthatják az ördögöt. Gyerekjáték. És el is érünk "napjainkba", amikor is Dean feladni látszik a harcot, és hajlik a nagybetűs Igenre Mihálynak. Ezúttal viszont Sam az eltökéltebb, és nem hagyja, hogy bátyja feladja a harcot, és Castiel is nagy segítségnek bizonyul makacsságával és a testvérekbe vetett hitének utolsó maradványaival.Hogy miért szeretem ezt a sorozatot? Lássuk csak...
Horror, ijesztegetés és vér - ez volt régen. Plusz két (vagy akár mondhatjuk, hogy három) jó pasi, aki ezek után futkos egy állati jó kocsival, és még lövöldöznek is. Mindezek mellé remek zenéket, ütős poénokat és szép tájakat tettek az alkotók. Szórakoztató, és nem bonyolult. Megszerettem a történetet és a karaktereket. Később pedig egyre több, egyre furcsább figura tűnt fel, és mindenkiben volt valami, amiért odafigyelt rá az ember. A démon Ruby, aki úgy látszott, őszintén unja a gonosz oldalt, és szívesen lóg a srácokkal. Vagy Bela, a luxustolvaj, aki bármit ellopott bárhonnan és bárkinek a megfelelő összegért (még a testvérektől is sikerült lenyúlnia a Coltot), mint kiderült azért, mert ő is eladta a lelkét, és utolsó éveit kellemesen, pénzszagban és adrenalinfolyóban akarta tölteni. Vagy Ash, a dilinyós zseni, aki már a frizurájával is a röhögőgörcsöt hozta az emberre, a beszólásairól meg ne is ejtsünk szót... A vendégkarakterek is sokszor voltak érdekesek, és nem egyszer elég elgondolkodtató történetek voltak elrejtve egy-egy részben. Legtöbbször persze az erkölcsi kérdéseket feszegették: mi a jó, mi a rossz? Hol húzódik a határ? Mi a fontosabb: a család vagy minden más? Mennyit áldoznál azért, hogy túléld? Mennyit azért, hogy más túlélje? Minden évadban egyre jobban megismertem a testvéreket, ahogy fény derült a múltjukra, és arra is, hogy ők is milyen keveset tudtak saját magukról, egyre közelebb érzi magát az ember hozzájuk, és mégis egyre távolabb, köszönhetően a képtelenül borzalmas és kemény életüknek. Nem lehet eldönteni, hogy sajnálni vagy irigyeljük őket.
Dean, a nagyobb testvér a család feje még akkor is, mikor John él. Ő kapcsolja össze az öccsét az apjával, ő vigyáz rá, mikor John vadászik, később is Sam inkább rá hallgat, és nem Johnra. Dean remek vadász, előbb lő, aztán kérdez. Irtó jó humora van, és persze nagy nőcsábász, az elején legalábbis. Róla is kiderül, hogy nem olyan kemény legény, mint amilyennek tűnik, csak az élet keményítette meg, ami neki jutott, és amivel amúgy semmi gondja nincsen. A lelke mélyén ő az érzékenyebb testvér, és komoly szabályai vannak, pedig látszólag ő lázadó, az örökké lazuló bátyó, aki elcsavarja minden jó csaj fejét, és szívesen fitogtatja az erejét. Imád enni és imádja a kocsiját, amit az apjától örökölt, és amit - bocsánat, akit - senki más nem vezethet rajta kívül.
Sam a kistestvér, aki szembeszáll a szülővel, ki akar lépni a testvér és a múlt árnyékából, menne a saját feje után. Ezért is lép le többek közt a családtól és kezd saját életbe, ha lehet így fogalmazni. Később pedig ugyanezért megy vissza a "családi bizniszhez". Ő a békésebb megoldásokat keresi, de sokszor látszik, hogy veszélyesebb, mint bátyja. Persze azért ne higgyük, hogy egy vadállat, csak ő könnyebben engedi szabadjára a felgyülemlett indulatait, erősebben és koncentráltabban adja ki, és olyankor nagyon durva tud lenni. Nem hiába ő lett a démonvérű öcsi, és Lucifer porhüvelye. Amúgy rendes srác, udvarias, és barátságos. A kiskutyus szemeivel szinte bárkit levesz a lábáról. Ja és kocka. Imádja a laptopját.
Castiel pedig a triumvirátus új tagja, a bukott angyal. Érdekes jelleme van, de tökéletesen passzol a sztoriba és nem lóg ki a csatasorból. Azt hinnénk, az angyalok mind kedvesek és megértőek, de ez az Odaátban nem így van. Castiel mondjuk a nyugisabbak közé tartozik, nem harcos típus, de mikor valami a testvéreket veszélyezteti, akkor bizony komoly ellenfél, és nem fél önmagát sem feláldozni, vagy saját testvéreit megölni, ami eleinte nagyon nehéz neki. Később viszont szinte szemrebbenés nélkül kész elpusztítani a többi angyalt, és sokat edződik a Winchesterek mellett. Egy alkalommal el is pusztítják, de valaki vagy valami visszahozza az élők (mondhatjuk így egy angyal esetében?) sorába. A végsőkig hűséges Deanhez, és jó barátja lesz, nem hagyja, hogy feladja a harcot. Már csak saját áldozatai miatt sem, amik semmivé válnának, ha Dean megadná magát a Menny akaratának.Igazából nem tudom, ki a kedvencem. Minden karaktert lehet valamiért szeretni. Volt egy idő, amikor Samet nagyon idegesítőnek találtam, valahol a második-harmadik évad környékén. Érdekes módon most kezdtem el igazán megszeretni, mikor egyre komolyabbra fordulnak a dolgok, és rajta is sok múlik. Nem okoz csalódást a bátyjának, és mindent megtesz, hogy enyhítsen a korábbi (megjegyzem: óriási) hibáin.
Dean úgy, ahogy van, imádni való. Komolyan mondom. Őt szeretik a legtöbben, de ez érthető is, elég pár részt megnézni a sorozatból. Igyekszik felelősségteljes lenni, de közben szórakoztatóan adja elő magát. Profi abban, amit csinál, és mindig azon van, hogy a legjobbat hozzon ki mindenből és mindenkiből. A sorozatban talán ez a legnagyobb csavar, hogy most őt kell noszogatni és biztatni, neki kell támaszt nyújtani, hogy ne zuhanjon össze, és Sam Castiel meg Bobby segítségével derekasan el is látja ezt a feladatot.
Castiel, mikor megjelent, abszolút kedvenccé lépett elő nálam egy időre. És nem, nem a kinézete miatt. xD Meg lettem vádolva, hogy az külső miatt, de nem. Castielben a karaktere az, amit szeretek nagyon, nem igazán tudom elmondani, miért. A lojalitás megtestesítője, és nagyon érdekes volt az a pár rész, mikor a testvérek és személyes meglátásai, valamint a vak parancsok és a saját fajtája közt őrlődött. Végül feladta a sok évszázados múltját, és az emberek mellé állt. Cserébe elvárt pár dolgot, és elég nehezen viselte a kitaszított szerepét, de végül is belejött. Még telefonálni is megtanult.A színészek remekül játszanak, és már össze is nőttek a karakterekkel. Jared Padalecki ugyan pár mozifilmben szerepelget néhanapján, és Jensen Ackles is elvállalt egy főszerepet tavaly (mindketten eléggé a horror felé húznak), de amúgy az Odaát a fő munkájuk. Volt szó arról, hogy vége lesz a sorozatnak ezzel az évaddal, de (hála az égnek) nem, és lesz még rész. Hogy miről fog szólni, az mondjuk rejtély. Csak remélni tudom, hogy Castielt nem dobják ki a kukába, ha lefut ez az Apokalipszis-dolog, mert nagyon sokan szeretik, és már ő is beépült a körbe. Ha valaki a Supernaturalt emlegeti, egyből Castiel is beugrik neki, ahogy csendben a háttérben ácsorog, akárcsak Bobby karaktere, aki tolószékbe került, de így is hatalmas segítség tapasztalataival és atyáskodásával a fiúknak. Ja, a "fiúknak", akik a nézők szeme láttára lettek ifjú színészpalántákból férfias színészek. Jared Padalecki már nem is emlékeztet a régi, kisfiús önmagára a Szívek szállodájából, Jensen Ackles pedig elfelejtheti a borzalmas Smallville-es, hosszú hajas korszakát. Mindketten belenőttek ebbe a durrogtatós szerepkörbe, éjjel-nappal együtt vannak a forgatások miatt, és a valóságban is nagyon jó barátok. Misha Collins, aki Castielt játssza, a sorozatnak köszönhetően tett szert komolyabb hírnévre, és meg is érdemli: nagyon jól játssza a mogorva, bizonytalan bukott angyalt, de volt két rész, ahol a Castiel "porhüvelyét", Jimmyt kellett játszania, akinek elég erősen elüt a a személyisége Castielétől, és ott is remekül alakított. A többi szereplőről nem is beszélnék, nagyon sokan vannak, akik megérdemelnének pár sort, többek közt Jeffrey Dean Morgan, aki Johnt játssza, és akinek a karaktere az elején nagyon is meghatározó eleme volt a sorozatnak.
Szóval szerintem egy remek szériáról van szó. Van benne izgalom, humor, érzelmek, dráma, remek kocsik, remek pasik, remek csajok (habár az utóbbi időben a női karakterek háttérbe szorultak), úgyhogy nincs olyan ember, aki ne találna valamit, ami tetszik neki. Elismerem, nem az a fajta sorozat, amit az ember egy fáradt nap után betesz a DVD lejátszójába, hogy kikapcsolja az agyát vele és lenyugodjon, de jó szórakozás, mikor valamit nézni akar. Értjük, ugye? Nézni, és gondolkozni, és figyelni, mi történik. Ezen felül még maga a sztori is érdekes, a mitológia és a hitvilág, amit beleszőttek a történetbe, egészen egyedi és nagyon ötletes. Azon például nagyot néztem, mikor az Apokalipszis egyik lovasa, a Háború, aki ugye a Biblia szerint vörös lovon érkezik, megjelent egy vérvörös Ford Mustanggal... Szóval vannak itt ötletek bőven, és az alkotók szeretnek játszani a nézőkkel. Nem unalmas egyetlen rész sem, és ha a színészeken múlik, soha nem is lesz az. Szerintem az IMDb-s értékelés is hűen tükrözi, hogy akik szeretik, mennyire szeretik, és azok is értékelik, akik nem szeretik. Mert valljuk be őszintén, profin meg van csinálva, még a látvány is.
Ötcsillagos sorozat, egyszerűen hatalmas kedvenc. Nem tudom, mennyi jött át a rajongásból, mert egyrészt próbáltam objektíven állni a dolgokhoz, másrészt konkrétan éjfél van, és egy órája folyamatosan írok (ami fel sem tűnt Oo), és már össze van zagyválódva az agyam, ezért a fogalmazás kicsit nagyon gyatra, de bekavarnak az érzelmek is, ez van...

Láv jú bojz enivéj! Kiss kiss bang bang!

Odaát - Supernatural [2005 - ? ]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 9,0 [4990 szavazat alapján]
Színészek: Jensen Ackles, Jared Padalecki, Misha Collins, Jim Beaver
Spot

Jó ez neked? [Meet Bill]

Néha elgondolkozom azon, hogy miért vannak még olyan filmek, amiket a magyarok nem nézhetnek meg sem moziban, sem DVD-n, és miért csak a hiperszuperultra-produkciókat lehet megnézni "legálisan". Én a közelmúltban találtam egy olyan filmet, amiben Logan Lerman, Aaron Eckhart és Timothy Olyphant is játszik, mindhármukat nagyon szeretem. Le is töltöttem, habár nem sokat hallottam róla, és itthon még magyar címe sincs, nem ám esetleg valami DVD lehetőség. Na de a lényeg, hogy megnéztem, és bár nem az a fajta film volt, amit az ember egy életre megjegyez, inkább az a típus, aminek a nyomaival viszont párhuzamot lehet felfedezni a saját életünkben. Nem azt mondom, hogy megindító darab, de hat az emberre.
A történet röviden: Bill apósa bankjában dolgozik egy elméletben magas pozícióban. Van egy szép szőke felesége, nagy háza, terepjárója, ezek mellé sörhasa, csokoládé-függősége és megzabolázhatatlan haja. Az élete összességében egy nagy rakás unalom. Egy nap a régi iskolája mentorprogramot szervez, ő pedig kifog egy érdekes, nagyszájú, pénzes kölyköt, aki úgy viselkedik, mintha legalábbis egy harmincas kiégett pasas volna, de mindenképpen élettel telibb, mint mentora, aki közben egy kamera segítségével rajtakapja feleségét a helyi szépfiú riporterrel hetyegni. Mikor megtámadja a riportert, azt az egész ország látja, mivel a stáb éppen dolgozik. Lecsukják, miközben nála van a kamera, rajta a felvétellel. Az őrök természetesen megnézik, és "rejtélyes" módon az anyag kiszivárog, felkerül a netre, satöbbi. Bill tanítványa (akit végig csak a kölyöknek neveznek, nincs is neve) pedig őrült, mégis kézenfekvő ötleteivel kisegíti mentorát. Kölcsönadja barátnőjét, aki egy alsónemű boltban dolgozik, mindenféle hülyeségbe belerángatja, magyarul megtanítja élni. Bill pedig szépen lassan rátalál önmagára, és rájön, hogy az az élet, amit addig élt, nem is az övé...
A filmben nekem leginkább a karakterek tetszettek, nem is a sztori. Annyira tipizáltak voltak, annyira mindennapiak, hogy az már elképesztő. Ott volt a feleség, aki szereti is meg nem is a lúzer férjet. Ott volt a riporter, aki foggal-körömmel ragaszkodott az imidzséhez és a hajszínéhez. Ott volt az eladó kiscsaj, akiről azt hinnénk, hogy butus, de közben nagyon is jó lélek, és segít a bénácska Billnek meg a tanítványának is. Na és maga a kölyök, aki inkább volt egy tapasztalt életművész, mint 15 éves diák. Így leírva meg elmondva biztosan nem kelti fel az emberek érdeklődését, de gondoljunk csak bele, mennyire ragaszkodnak manapság ahhoz egy filmben, hogy mindenképpen legyen valami hatalmas csavar, a szereplők vagy tragikusak, vagy különcök legyenek, extra helyekkel, izgalmas fordulatokkal akarják feldobni az egész művet.
Ebben a filmben ilyen nincs. Egyik sem. Semmi átlagon felüli. Semmi szokatlan. Csak pár olyan élethelyzet, ami bárkivel előfordulhat. Nem szabad világmegváltó dolgokra számítani, ez egy egyszerű de nagyszerű film.
Sem több, sem kevesebb.

Meet Bill [2007]
Korhatár: R (17 éven felülieknek ajánlott)
Játékidő: 93 perc
IMDb: 6,5 [8017 szavazat alapján]
Színészek: Aaron Eckhart, Logan Lerman, Elizabeth Banks, Jessica Alba, Timothy Olyphant, Holmes Osborne
Trailer

Az istenek Hollywoodba estek [Percy Jackson és az olimposziak]

Istenem, milyen jól esik néhanap olyan filmre beülni moziba, ami nem igényel mindenféle fejtörést...

Ez a film pont olyan volt, és nem rossz értelemben véve. Az elejétől fogva élvezhető, cseppet sem komoly,inkább felszínes, de némi kis értelmet vitt bele az a kevés mitológia, amit beleszőttek. Lehet figyelni közben, és igazából a karakterek is igazán szerethetőek, még ha nem is túl bonyolultak. Nem kellett sokat agyalni azon, mi miért történik, és valójában azt hiszem ez volt az egyetlen gondom. Mert ugyan nem volt a sztori annyira bonyolult, de én még pár perccel megtoldottam volna, hogy mindent részletesen kifejtsek. Lehet, hogy én voltam nagyon letompulva, de az elején nem vágtam pár dolgot, például, hogy miért is Percy-t gyanúsítják Zeusz villámának ellopásával.
A történet röviden: Percy Jacksont egyedül neveli az édesanyja. A srác kábé 17 éves lehet. Különlegessége, hogy baromi sokáig vissza tudja tartani a lélegzetét a víz alatt, de vannak hibái is: diszlexiás és hiperaktív. Egyik nap egy múzeumi körút során az irodalomtanárnője megtámadja, miután szárnyas csúfsággá válik. Ekkor megjelenik az tolószékes töritanár valamint Percy mankós barátja, és elkergetik a hirtelenharagú tanerőt, akiről kiderül, hogy egy fúria. Persze Percy haverja sem mindennapi fickó: szatír, akit a srác védelmével bíztak meg, és aki ezután elviszi őt (elég kalandos úton) a félvérek táborába. Percy ugyanis Poseidon, a tenger istenének fia, ennél fogva különleges képességei vannak, akárcsak sok más társának. A táborban összehaverkodik pár emberrel, és megtudja, miért is akarják kinyiffantani őt, és miért rabolták el időközben az édesanyját, és tartják fogva az Alvilágban. Minden isten azt hiszi, hogy ő lopta el a nagy erejű villámokat Zeusztól, ez pedig háborúval fenyeget, amit az emberiség nagy valószínűséggel nem élne túl. Percy felkerekedik szatír testőrével és újdonsült barátjával, Athéné lányával Annabeth-szel az oldalán, hogy visszaszerezzék az édesanyját, és közöljék Hádésszal (aki a villámért cserébe akarja csak kiadni az anyukát), hogy az nincs náluk. Lucastól, Hermész fiától kapnak egy különleges pajzsot, egy repülő cipellőt Hermész örökségéből és egy térképet, ami elvezeti őket az Alvilágba, aztán útnak indulnak. Jó sok hercehurca után végülis eltalálnak az USA csillogó szívébe, Hollywoodba, aminek felirata alatt bejutnak a Pokolba, visszaszerzik anyucit, és megtalálják a villámot - a Lucastól kapott pajzsban. Mikor épp el akarnák vinni az Olymposra a frissen talált értékes cuccot, ami megszüntetheti a viszályt az istenek közt, megjelenik Lucas, és kijelenti, hogy ő lopta el a villámot, és azonnal kéri is vissza. Micsoda fordulat, mi? Ennek oka pedig csupán a gyermeki sértettség, magyarán szólva, hogy sosem látogatta meg apukája a félvér Lucast Zeusz törvényének engedelmeskedve, így pedig elérné, hogy az istenek végezzenek egymással, ezáltal félvér gyermekeik kerülnének a világ képzeletbeli trónjára. A végén - természetesen - minden jóra fordul, és érezhető a második rész előszele.
Mennyire voltam érthető? Nem nagyon gondolom, valószínűleg azért, mert a film is kábé ilyen szinten jött át legelőször, mert valamilyen oknál fogva én kicsit rágósabb sztorira számítottam, és meglepett, hogy ennyire durván csiszolt a történet. Bőszen kerestem is a fogót. De nincs.
Ami hiányzott nekem, az a Cerberus volt. De komolyan! A háromfejű bestiális kutyát vétek volt kihagyni, ha már fúria, hidra és minotaurusz is ott bulizott...
A film különben pont elég szépen meg volt csinálva, és jó kis szörnyek kerültek elő a poros mitológiai lexikonokból. Az már más kérdés, hogy az alig egy hónap múlva mozikba kerülő Titánok harcában (ami némileg nagyobb költségvetéssel és magasabb korhatárral készült) mindezeket hogy fogják előadni, de a Villámtolvaj jó kis bevezetés volt a komolyabb legendákhoz. Én élveztem ezt is, meseszerű volt, elég fiatal színészekkel, de jó dumákkal és épp elég eléggé keménynek mondható harci jelenetekkel. Ahhoz képest nagyon is durva ütések és pofonok repkedtek, hogy gyakorlatilag csak gyerekek voltak a szereplők. Viszont nekem tetszett pár ötlet, pláne a kivitelezésük és a modern világba való átültetésük.
Ilyen volt például Persephone három gyöngyének megtalálása, amikhez át kellett vágni az USA-n. Ezek a gyöngyök segítik ki a látogató halandókat a marasztaló Hádész karmai közül. Az egyik például Las Vegasban volt, egy tuti kis kecóban, amiben csini csajok osztogatták a lótuszvirágot, és aki belekóstolt a kajcsiba, könnyen elfeledkezhetett a külvilágról. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint a flipperező csávó, aki 1971 óta játszott a géppel, miközben tömte a fejét a virág alakú finomsággal és legeltette a szemét a felszolgálókon. Na, kik lehettek az édes és kedves hölgyemények? Naná, hogy a szirének, akik már letettek a dalok általi megbűvölésről, mivel gondolom rájöttek, hogy Miley Cyrussal nem vehetik fel a versenyt. Vagy ott volt Hermész cipője, ami nem az ógörög szandálszerű lábbeliként jelent meg, hanem fekete Converse-dorkóként. Vagy maga a Pokol, meg ahogy kinézett. Sajnos elég rövid ideig mutatták, de látványos és ötletes megoldás volt.
Szóval voltak ebben vicces és mutatós pillanatok, szívhez szóló és megragadó annál kevesebb, de nem is ez volt a lényeg. Ez egy kellemes kis kalandfilm, két óra elütésére egy fárasztó nap után tökéletesen alkalmas (és nem is tűnik annyinak).
Na jó, őszintén szólva felnőtteknek nem ajánlom mozizni, csak ha tényleg agykikapcsolásra vágynak és görög neveket akarnak hallani 110 percen keresztül, miközben Pierce Brosnan ló altesttel vágtat be a vászonra, esetleg jó napot akarnak szerezni a 10 éves fiúknak, aki él-hal a kardokért. Korombelieknek (16-22) akkor, ha szeretik a vagdalkozást, esetleg figyelemmel szeretnék kísérni a jövő ígéretesnek titulált színészpalántáit, akik itt elég jól teljesítettek, esetleg emlékeznek még Boromirra, azaz Sean Beanre, és hiányolják a mozivászonról. És Uma Thurman is emlékezetes, mint Medúza. Az ennél fiatalabb korosztály nagyra értékelheti a sok tüzet, robbantást, ütést-vágást, a szépszemű fiúkat és jó alakú csaj(oka)t. Mondjuk annak, akivel megnéztem, a szatír jött be. Hát van ilyen...
A moziban mellesleg összesen hárman voltunk. Egyikünk a jegyszedő. És ennyire azért nem mondanám rossznak a filmet. Én adnék neki egy hetest a tízes skálán. Voltak benne elég butus dolgok is, valamiért az ilyeneket nem lehet kihagyni egy gyerekeknek szánt akciófilmből, ezt sajnos el kell ismerni, meg néha ratyik és erőltetettek voltak a poénok is.
A film különben egy Rick Riordan könyvön alapszik, ahol a főszereplő - kapaszkodni! - 12 éves. Gondolom ezért csapott le a sztori megfilmesítésére Chris Colombus, a HP filmek első részének atyja is. Bukik a gyerkőc-sztorikra. De a filmben? Egy fél évtizeddel "öregebb" a srác, gondolom hogy a kiscsajoknak is legyen valami jó a vásznon... A főszereplőt a Gamerben láthattuk mostanában, ahol tetszett az alakítása, az előtt pedig a Jack és Bobby című sorozatban játszotta a fiatalabb testvért. Azóta eltelt 6 évnyi, több filmszerepnyi és kábé negyven centinyi idő.
Öregszünk...

Villámtolvaj:Percy Jackson és az olimposziak - Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief [2010]
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 121 perc
IMDb: 5,9 [12 661 szavazat alapján]
Színészek: Logan Lerman, Brandon T. Jackson, Alexandra Daddario, Jake Abel, Sean Bean, Uma Thurman, Pierce Brosnan, Rosario Dawson, Melina Kanakaredes
Trailer

Fel, egészen a nyáltenger felszínéig... [Fel!]

Kellemes kis mese, bár itt-ott csöpög. A történet nem bonyolult, de mégis. A Fel! egy kalandról szól. Gyakorlatilag három emberi főszereplője van, egy a gonosz( rusnya felfedező) és kettő a jó oldalon (öregúr és kiscserkész).

Az idős bácsika álma, hogy eljusson egy Wonder Falls nevű vízeséshez, amit még kedves feleségével akart megnézni, de sajnos a néni meghalt. Szerintem nem így kéne a kisgyerekek könnycsatornáira hatni, pláne, hogy nem is értik szerintem a ködös képeket, ugyanis még mondanám, hogy a film felnőtteknek szól, de nekik nem. A madár, egy bizonyos nőstény, ami a Kevin névre hallgat, olyan hanggal rendelkezik, mint egy berekedt dinoszaurusz, és ahányszor csak "megszólalt", legszívesebben valamit hozzávágtam volna a vászonhoz.

A kisgyerekről, ha nem olvastam volna előtte, az életben nem gondoltam volna, hogy ázsiai (talán a kerek feje miatt?). Ő sem volt kirívó személyiség. Mint minden kisfiú, kutyát akart, amit meg is kapott a beszélő nyakörvvel ellátott Doug személyében. Douggal az út közben ismerkedik meg. De a kissrác sem volt ám olyan kis vidám, mint ahogy elsőre tűnt. Az apukája ugyanis abszolúte nem foglalkozott vele állítólag, pedig szegény kölök végig miatta gyűjtögette a kis cserkészjelvényeket, amik közül már csak az idősek megsegítésért járó hiányzott, hogy megkapjon valami hiperszuper kitüntetést. Pecchére kifogta a házsártos, álmodozó öregurat, akinek eszében sem volt megkérni, hogy segítse át az úton.

A bácsi különben régen rajongott egy bizonyos felfedezőért, akivel (úú na neee DE IGGENN) összefutnak az út során, aki viszont azt hiszi, a nagy felfedezésére fáj a foguk, ami persze nem más, mint Kevin, a megamadár. És innentől mindenkinek a fantáziájára bízom a sztori végét, úgyis kitaláljátok.

Látványos film, pláne 3D-ben, de hogy kinek is szól, számomra rejtély. Kissé túlzás szerintem azt feltételezni, hogy kisebb gyerekek is végig élvezik, mert amikor mindenféle árnyalt utalások vannak, akkor biztosan unatkoznak. Viszont (igaz, vannak benne vicces jelenetek) nekem kicsit unalmas volt. Összességében én tízből hét pontot adnék rá, ha kérdeznének. Pixar-látvány volt bőven, de a történet nekem kicsit nyálas.

Fel! - Up [2009]
korhatárra tekintet nélkül megtekinthető
Játékidő: 96 perc
IMDb értékelés: 8,4 [94 687 szavazat alapján]
Hangok: Edward Asner, Christopher Plummer, Jordan Nagai
Trailer

Muzsikus kalózok [Rockhajó]

Én szeretem a musicaleket, de csak azokat, amikben vannak jó zenék, amik szólnak valamiről, amik nem unalmasak. Ez a három kikötésem van, és ha mindegyiknek megfelel a cucc, akkor meg is nézem. A musicalek alapja a zene és a színészi játék valamint zenei előadás összhangja. A Rockhajó nem musical. Ettől függetlenül az alapjai ugyanezek, és a film szilárd alapokon nyugszik, biztosíthatok mindenkit.
Nem vagyok kifejezetten brit-párti, sem zenében, sem filmben, sem semmiben. Még az angolnyelvű angolt sem szeretem annyira hallgatni, mint mondjuk az amerikait. Ezt a filmet viszont nem bántam meg, hogy megnéztem, annak ellenére, hogy végig megy a susogó és finom angol akcentus, és még régi rock'n'rollal is elnyomják az ember agyát. Mindezek ellenére nagyon, tényleg nagyon jó a film, bár talán egyeseknek hosszú lesz.
A történet röviden: Nagy-Britanniában az 1960-as években alig-alig nyomták a népnek a rockot és popot, az emberek nagy bánatára. Néhányan azonban, ahogy az lenni szokott, kiszakadtak a kormány elnyomásából, és fittyet hányva a hivatalos adókra megalapították a saját csatornájukat. A Rockhajó a Rádió Rock nevű középhullámú csatorna történetét meséli el. A hajó tele van furábbnál furább figurákkal, változatosabbnál változatosabb bakelitekkel és tömve van élettel, valamint humorral. Így aztán aérthető, hogy az emberek odaáig vannak minden egyes DJ-ért, éjjel-nappal őket hallgatják, és imádják őket heves kis szívük minden dobbanásával. De minden csoda három napig - esetünkben kábé három évig - tart. Néhány elszántan prüd és konzervatív ember a kormányban, aztán lassacskán minden "fejes" arra az álláspontra jut, hogy a kalózrádiók, élükön a Rádió Rock-kal, csak terjesztik a züllést, hitvány életmódjukkal csak rossz útra térítik a fiatalságot. Ennek következtében kitör a háború a hajó és a kalózrádiók ellen törvényt hozó kormány közt. Hős kalózaink azonban nem adják fel. Életük árán is adják tovább a világnak amire szükségük van: a vidámságot, a híreket, a zenét és önmagukat. A végén pedig, feláldozzák, amilyük van, hogy másnak ne kelljen hiányt szenvednie belőle... Meglepő a végkifejlet. Hogy megnyerik-e a háborút a tenger lázadó ördögei? Hát mivel manapság csak Nagy-Britanniában
Mindezen események közepette tanúi lehetünk az élet apróbb "csodáinak", például, hogy hogy talál rá egy fiatal srác az apjára a tenger közepén. Tanulhatunk egyet s mást a nagybetűs Életről, a lojalitásról és természetesen a barátságról. Na meg persze a hatvanas évek rocklegendáiról...
Az angol filmek kedvelőinek nem lesznek ismeretlenek az akkori divat szerint nyírt színészek, de a hollywoodi Philip Seymur Hoffman is a főszereplők közt van, akit jó volt végre valami könnyedebb, kedvesebb szerepben is látni. Az egész film alatt nagyon jól éreztem magam. Remek karakterek, mindannyian annyira különbözőek, hogy egyszerűen elképesztő, hogy képesek voltak egy hajón élni évekig, csak hogy tehessék, amit tenniük kell, történetesen, hogy szórakoztassák a világot. Barátságok szövődnek, szerelmek születnek, csaták és háborúk dúlnak és közben szívszaggató vagy épp adrenalin pumpaként szolgáló zenék másznak a fülünkbe, és benne is ragadnak. Ezt mondom én, aki igazán nem vagyok egy rock'n'roll vagy brit-pop rajongó, igen.
Az egész film életszagú, ha fogalmazhatok így, ezért aztán egy percig sem lehet unatkozni rajta. Vidám hangvétele ellenére komoly dolgokról mesél, fordulatokban gazdag, és (számomra) felejthetetlen élményt nyújtó film a Rockhajó. Az egyik legemlékezetesebb zenés (mármint zenével foglalkozó) film, amit valaha láttam. Emlékeztet rá, hogy abban, amiben hiszünk és ami jó, azt nem szabad feladni, semmi áron, akkor sem, ha olyan akadályba ütközünk, ami hatalmasabb nálunk. Elég néhány hasonlóan elvetemült őrült, mint mi, és a siker így vagy úgy, de garantált. Mert, ahogy a Báró mondta volt: "Évek jönnek, évek mennek, politikusok b*sszák a rezet, hogy jobb legyen a világ, de szerte a világon fiatal férfiak és nők mindig fognak álmodni, és álmaikat dalba öntik. Ma semmi fontos nem hal meg, csak pár ronda pasi egy szaros hajón... Egyedül az a szomorú ebben, hogy a jövendő években annyi fantasztikus dal születik, amiket mi nem fogunk lejátszani. De higgyétek el, meg fogják írni őket, eladják őket és a csodájukra jár majd a világ!" Szóval bármi történjék, az élet mindig megy tovább, és ha ilyen kalózok uralják az élet vizeit, akkor nincs mit tenni, csatlakozni kell hozzájuk, és velük sodródni tovább. Ki tart velem? :)

Rockhajó - The Boat That Rocked [2009]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 130 perc
IMDB értékelés: 7,5 (21 248 szavazat alapján)

Színészek: Philip Seymour Hoffman, Bill Nighy, Kenneth Brannagh, Nick Frost, Chris O'Dowd, Tom Sturrigde, Rhys Ifans, Emma Thompson

Trailer