2011. jan. 5.

. . .

Csak jelezném közeljövőbeli terveimet a bloggal.
Először is, megkeresem a kephost üzemeltetőjét, és minden képet virtuálisan feldugok tudjuk, hogy hová.
Másodszor, ezeket a képeket, amiket elvesztettem, újra feltöltöm egy saját tárhelyre, és szépen megcsinálom megint az oldalmenüt.
Harmadszor: kibővítem a számomra várós idei filmek listáját. Elárulom, hogy lesz bőven film, amit szerintem érdemes lesz megnézni, főleg szélesvásznon, aminek már van, azoknak a trailerét is feldobom.
Negyedszer: megnézek még pár filmet, amit 2010-ben meg akartam nézni, és megcsinálom a 2010-es listámat.
Ezek a teendők, akármilyen kis pitinek tűnnek is, időbe fognak telni, de nagyon igyekszem. Ráadásul mindezek mellett még több filmleírás is érkezik, és agyalok valami újításon is. Addig kénytelen az idetévedők élvezni a régebbi írásaimat. Szegénykék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése