A jó, a rossz és Ben Affleck [Tolvajok városa]

Hosszú kihagyás után visszatérek kis időre a mozi világába.

Ezt akár egy kiégett, hollywoodi színész is mondhatta volna, de csak én vagyok, és a bejelentés igaz: mostantól megint több időt szentelek a blognak. Mivel már hónapok óta nem rittyentettem ide semmi érdemlegeset, nézzétek el nekem, ha kijöttem a lendületből...
Az első film, amit a 2011-es évben minősíteni és boncolgatni fogok, az a Ben Affleck által rendezett Tolvajok városa. Azt a filmjét, amit Matt Damonnal rendezett, és amiért Oscart is kaptak, egyelőre nem láttam, mivel bevallom, nem vagyok egy nagy Ben Affleck-fan. Viszont ez a film nem csak azt érte el, hogy teljesen lekössön több, mint két órán keresztül, hanem azt is, hogy az ellenszenvem Blake Lively-val, Ben Affleck-kel és a Bombák földjén (eddig azt hittem, méltatlanul) nagyra tartott színészével, Jeremy Rennerrel szemben jelentősen csökkenjen. Ugyanis mindegyikük remekül, hitelesen és teljes átéléssel játszotta a szerepét, és a mellékszereplőket is dicséret illeti, mivel amikor csak megjelentek, nem szorultak háttérbe, hanem teljes értékű tagjai voltak az adott jelenetnek. Ben Affleck ügyes főnök, ez az igazság.
A történet röviden: Boston, Charlestown, a maffia egyik melegágya. Kis bandák, drogok, fű, alkohol, minden megvan a tökéletes bűnözéshez. Itt éldegél Doug, három barátjával, akikkel főállásban bankokat rabolnak és páncélautókat törnek fel, néha elagyabugyálják azt, aki nem szimpatikus nekik. A kemény kvartettből Doug a legbékésebb, legmegfontoltabb tag, míg Jem, a barátja meggondolatlan, veszélyes fickó, aki már 9 évet ült emberölésért. Egy bankrablásuk alkalmával túszul magukkal visznek egy nőt, a bankfiók vezetőjét, Claire-t, akit később elengednek. Csak hogy kiderül, a nő alig pár utcányira lakik tőlük, és félő, hogy a hangjukról vagy valami másból egy nap felismeri majd őket. Doug vállalja, hogy ellenőrzi a nőt, figyeli, mit akarnak tőle a zsaruk. Ez szépen megy is, olyannyira, hogy szépen lassan egymásba szeretnek Claire-rel. Doug haverjai, főleg Jem ezt cseppet sem nézik jó szemmel, főleg, hogy egyre nagyobb bulikra készülnek, Doug pedig egyre erősebb késztetést érez kiszakadni ebből a közegből. Csak hogy azt nem olyan könnyű... A "charlstowni keresztapa" megfenyegeti, hogy kinyírja a nőjét, Jem az orra alá dörgöli, hogy miatta ült 9 évet a sitten, Jem húga pedig azt állítja, a lánya Doug gyereke. Így a pasasnak nincs más választása: bele kell mennie az utolsó, nagy melóba, ami után végleg el akar tűnni a környékről, Claire-rel együtt. Közben viszont az FBI sem tétlenkedik, keveri azt a bizonyos végterméket, közlik Claire-rel, hogy kivel épp összefekszik, az ejtette túszul a bankban és rabolta ki, és megfenyegetik Jem húgát is, hogy az elárulja nekik, mire készül Doug. Egy szóval mindenki keresztbe akar tenni a másiknak, ki akarja használni a többieket, mindezt úgy, hogy közben valójában mindenki összetartozik, és a betyárbecsület is dolgozik. Hogy mi lesz az egész vége? Hát érdemes megnézni a filmet...
Ami azt illeti, a film az első perctől kezdve teljesen lekötött. Mindig is szerettem az izgalmas maffia-sztorikat, főleg, ha van bennük némi érzelem is. Nőből vagyok, szóval ezen nem lehet csodálkozni. Viszont amennyire a romantika, úgy a fegyverropogás és a bunyók is kellenek nekem egy ilyen típusú filmbe, a Tolvajok városában pedig - ami egyébként egy könyv alapján készült - tökéletes az egyensúly. Nem zuhan rózsaszín nyáltengerbe, és nem is fröcsög minden pillanatban a vér. Életszagú párbeszédek, szép képek, jó zene, és remek színészi játék jellemzi az egész filmet. A szereplők akcentusát elképesztően jó volt hallgatni. Mivel nem értek ehhez annyira, hogy hallás után felismerjem, melyik ország vagy állam fiairól van szó, így konkrétumot nem mondhatok, de kicsit angolosnak, kicsit íresnek tűnt néhányuk beszéde, és ez elég kellemes az olyan fülnek, aki ugyan ebből hallás után hirtelen nem sokat ért, de már csömöre van a keményen hangzó amerikai dumából.
Nem csak a film "külsője" volt jó, hanem a történet vezetése is, nem voltak zökkenések, nem bukdácsolt a sztori egyszer sem, a film nem tűnt hosszúnak, de rövidnek sem, hogy hiányoljak belőle valamit. Minden szépen el volt magyarázva, nem maradtak fekete foltok, és a vége sem hihetetlen, vagy rosszul befejezett. Azt mondanám, lehetne akár folytatást is csinálni neki, de az olyan hiba volna, mint mondjuk a Füstölgő Ászok második része... Vannak filmek, amiket egyszerűen hagyni kell úgy és annyiban, ahogy vannak. A tolvajok városa néhol már irritálóan izgalmas, de csak pár percig, tehát a film végére azért még marad ujjunk, legfeljebb a körmünk tűnik el nyomtalanul. Értékeltem azt is, mint említettem már, hogy a romantikus szál sem lett túl finom és kiemelkedő. A történek egyik alappillére a túsz és túszul ejtő szerelme, de csak az egyik, és Ben Affleck szerencsére nem is akarta erre az egyre helyezni a filmet. Ott volt még a bajtársiasság, a közös gyerekkori traumák, a hasonlóan életvitel, mint összekötő kapocs, és ettől volt a végére az egész dinamikus és érthető, mégsem kiszámítható. Persze azért érezni, hogy a Tolvajok városa az álomgyárban készült, nem is tagadhatják, de ahhoz képest véleményem szerint egy egészen ütős, pörgős és értelmes lövöldözős film lett, már csak azért is, mert amennyire tudom, a dolgok arrafelé tényleg így működnek. Ezek után, ha véletlenül Boston környékén járok, ezt a területet messze elkerülöm...

Tolvajok városa - The Town [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 7,8 [39 214 szavazat alapján]
Színészek: Ben Affleck, Rebeca Hall, Blake Lively, Jeremy Renner, Titus Welliver, Jon Hamm, Pete Postlethwaite, Chris Cooper
Trailer

Ha az álom a valóság... [Eredet]

Tegnap döbbenten olvastam, hogy az Eredet már most (pontosabban még most, mert úgysem marad ott) az IMDb minden idők legjobb filmjeinek a listáján a dobogó harmadik helyén terpeszkedik. Már nagyon vártam a filmet, az adat láttán mégis kicsit elbizonytalanodtam... Nem hittem abban, hogy ennyire jó lehet, pedig ha valaminek, akkor ennek a sikernek igazán hihettem volna, hiszen az Eredet körül - ami mellesleg szerintem iszonyatosan nagy baromság címnek, nem tudom, miért nem lehetett volna Incepció vagy akár Beültetés, na mindegy - nem volt akkora felhajtás, mint pl az Avatar körül, amit még mindig játszanak a haza mozik, fél évvel a premier után. Így tehát ma délelőtt csökkent lelkesedéssel csüccsentem be a piros székbe, karmaim közt egy friss Inception-plakáttal, és vártam, hogy elkezdődjön a film. Olyannyira koncentráltam arra, hogy ne várjak el semmit tőle, hogy nem is emlékszem, milyen előzetesek voltak, pedig nálam azokat majdnem akkora lelkesedés fogadja, mint magát a filmet. Csak ültem, ráztam a lábam, nagy kíváncsian meredtem a vászonra, és vártam... Majd felzúgott a tenger, és valamiért azonnal tudtam, hogy Nolan megint nem hibázott.

A történet röviden: képzeljük el, hogy kitalálnak egy szerkezetet, amivel emberek képesek a velük összekötött emberek álmaiba belépni, vagy a sajátjukba bevinni a másikat, és szétnézni a tudatalattiban. Hogy ez mire jó? Első sorban titkok leleplezésére, információk megszerzésére, hiszen mikor álmodunk, nem vagyunk vele tisztában, hogy nem a valóság, ahol járunk. Cobb, akinek ez volt a munkája, mára körözött bűnözőnek számít, mivel felesége halálát rákenték. Nincs más választása, mint a fekete piacon felajánlani a szolgálatait Arthurral, a barátjával és munkatársával. Egy nap azonban kudarcot vall, de Saito, akinek az álmában jártak, felajánl nekik egy alkut: segít Cobbnak visszaszerezni a szabadságát és a gyerekeit, ha hajlandó a rivális cég fiában elültetni egy incepciót. Az incepcióban az a fontos, hogy a személy, akin "végrehajtják" a végén azt higgye, neki jutott eszébe az adott gondolat, ötlet. Csakhogy akármilyen könnyűnek tűnik valakit rávenni, hogy darabolja fel a cégét, rengeteg olyan tényező akadályozza ezt, ami miatt egy egyszerű álom nem elég: a tudatalatti legmélyebb rétegeit kell felkaparni, és elültetni a magot, hogy aztán kihajtson. Cobb mégis vállalkozik rá, Arthur pedig fanyalogva bár, de vele megy, és kénytelenek összeszedni egy csapatot, hogy a dolog sikerüljön. Cobb feleségének apjától kér segítséget, aki egyetemen tanít, és aki beajánl neki egy diákot ahelyett, aki feldobta Cobbékat Saitonál. Ariadne lesz tehát a csapat építésze, azaz ő tervezi meg az adott álmok helyszínét részletesen. Cobb egy régi barátja tanácsát és véleményét is kikéri. Eamsnek annyira tetszik a dolog, hogy beszáll, és segítségével egy ötödik embert, Yusuf-ot is bevonják, aki az elalvás stabilizálásában játszik majd fontos szerepet. Megkezdődik tehát a tervezés, gondolkozás, pedig mindössze pár órára van szükségük, hogy elültessék a gondolatot, de az álmok nagyon instabil dolgok, könnyen összeomlanak akkor is, ha egy gondolat elég, hogy városok szülessenek a semmiből, és minél mélyebbek, annál kevésbé biztonságosak. Ami a valóságban egy másodperc, az egy álomban húsz, de egy álombeli álomban már húsz a másodikon, és ez így megy tovább. A harmadik szinten, ami már elég mély, tíz évet is eltölthet valaki, miközben a valóságban csak egy pillanat telt el. Mindezzel tisztában is van a csapat, ahogy azzal is, hogy csak egy lehetőségük van. A tervbe viszont hiba csúszik, pontosabban titok, ugyanis Yusuf szere miatt, nem ébrednek fel csak úgy, és ha meghalnak az álomban (ami egy egyszerű álomban csupán felébredéshez vezet, mint tudjuk), akkor bennragadtnak a tudatalattiban egészen addig, amíg el nem múlik a szer hatása. És tudjuk, hogy ha egy harmadik szinten tíz év egy pillanat, akkor a legmélyebb tudat rengeteg idő... Elég ahhoz, hogy mikor valaki végre felébred, ne higgye el, hogy az a valóság. De ez hagyján, hiszen mindenki tudna magára vigyázni - ha Fischer, az üzletember nem kapott volna "kiképzést" az agyában turkálók ellen, amiről nekik nem volt tudomásuk. Így aztán hőseink Cobbsra dühösen, amiért titkolózott, és Arthurra, amiért nem volt elég alapos, és nem közölte velük, hogy Fischernek tudatalatti testőrsége van, nekiállnak a melónak. Azt hinnénk, ez így már elég bonyolult, de nem. Közbejön Cobbs múltjának szelleme, Mal, a feleség emléke. Tudni kell, hogy ha valaki a másik álmában turkál, akkor a tudat automatikusan ellenáll a behatolónak, minél nagyobb feltűnést kelt, és ha többen vannak összekapcsolva, akkor akarva-akaratlanul beszivárog pár dolog. A tudatalatti legnagyobb ellenségének azt tekinti, aki megváltoztat az álomban dolgokat, tehát általában az építészt, de van, hogy egyes gondolatok annyira erősek, hogy mindenki ellen irányulnak. Mal pedig Cobbs bűntudatából erősödik, és szabotálni akarja a tervet. A nő ugyanis valóban Cobbs hibájából lett öngyilkos: mindketten bennragadtak egy álomban, leéltek egy életet együtt, és Cobbs rajta végezte el az első incepciót: elhitette Mallel, hogy az a valóság. Arra viszont nem számított, hogy Mal felébredve is ezt fogja gondolni, és mivel az álomból akkor ébredünk fel, ha meghalunk, így Mal abban a hitben ugrott le az emeletről, hogy így visszatér a valóságba. Cobbs nem tudott magának megbocsátani, és Mal szelleme megkeseríti az életét, a többiekét pedig veszélybe sodorja. Egyedül Ariadne tudja Cobbs titkát, és ő figyel rá, hogy ne legyen gond, de egy fiatal lány nem elég a bűntudat leküzdéséhez... Hogy végül sikerül-e az incepció, ki szenved károkat, milyen mértékben, és hogy végződik a történet, azt itt nem árulom el, csak megemlítem kicsit lejjebb. Christopher Nolan által írt és rendezett filmről van szó, így gyakorlatilag nem is lehet eldönteni, marad a találgatás, a bizonytalanság, az agymunka.
Ez nem minden idők legjobb filmje. Ez minden idők egyik olyan filmje, amire mindenki emlékszik majd, aki látta, az pedig nem ugyanaz. Vannak emészthetőbb, megragadóbb, szórakoztatóbb, mozifilmek, de az Eredet olyan, ami beférkőzik az ember agyába, akárcsak a történetben az incepció, és belegondol a cselekménybe, és a történet mögött húzódó érzelmek kibogozásába, a kapcsolatokba. Eleinte nem is volt olyan bonyolult, de ahogy haladtunk előre-hátra, fel-le a szintek közt, egyre jobban összezavarodtam, és még mindig emlékszem a görcsös koncentrálásra, hogy a helyén tudjam tartani, kinek az álmában vagyunk, mit is kell csinálniuk, és pláne, hogy miért. Ha nem lett volna elég maga az álomstruktúra megértése, még arra is figyelni kellett, hogy Fischerrel való manipulálás hol tart éppen, ki kivetülés, ki a beépített ember, és hasonlók.
Nekem viszont vannak kérdéseim, csak az a baj, hogy alig négy órája láttam, és még mindig kavarog a fejem. Lehet, hogy holnapra megértem, de például egy álomban, ha abban is mélyebbre akarunk menni, akkor az hogy lehetséges? Egyszerűen a tudat elhiszi, hogy rákötötték a gépre? Vagy hogy van ez?
Na és a vége...! Nolan megint játszik a szerencsétlen nézővel. A pesszimisták és a kombinálók, akik szeretik dramatizálni a dolgokat (pl: ÉN), azok szerint a csiga csak forgott, forgott tovább. Az optimisták, akik szeretik, ha egy történetnek megnyugtató a vége, azok meg azt, hogy a pörgettyű leállt. Hát nem tudom. Ha lenne második rész, abból kiderülne, de Nolan a Tökéletes Trükköt is meghagyta tökéletesnek, mikor nem csinált hozzá folytatást. Remélem az Eredet is így marad, ahogy van, max a DVD-re csinálnak valami alternatív befejezést.
A színészgárda meg kifejezetten zseniális volt. Minden egyes ember, még a mellékszereplők is fantasztikusak voltak. Mindig is szerettem Leonardo DiCapriot, és nem a Titanic beli ömlengése miatt. Habár szerintem ott is jól játszott, de nem. Rengeteg filmjét láttam, és mindig kifogástalanul alakít, bármilyen karaktert is kell hoznia, ráadásul igényesen válogatja meg a szerepeit. Azzal meg nem értek egyet, hogy helyes pasas. Sőt. De a színészi teljesítménye vitathatatlan, akárcsak a csinos Marion Cotillardnak, akit még a Taxiban ismert meg a világ, aztán tovább fejlődött, és pár éve már Oscart is nyert, vagy a szintén mindig lenyűgöző Joseph Gordon-Lewittnek, aki általában függetlenebb, kisebb költségvetésű filmekben szerepel, és ugyan itt nem túl komplikált karaktert játszott, mégis sikerült életet csempésznie bele, ami sok más színésznek nem ment volna, és a végén Arthur karaktere egy unalmas, kifejezetten szürke, néha szarkasztikus másodhegedűssé vált volna. Ellen Page-re sem lehet panasz, a fiatal tehetségre, aki a Juno-ban már megmutatta, hogy bizony Hollywood felkészülhet egy újabb sztárra, vagy Cillian Murphy, aki legyen szó pszihopatáról, atomfizikusról, identitászavarral küzdő fiatalról vagy világméretű cég örököséről, mindig tudja, hogyan ragadja magával a nézőt. A legérdekesebb, hogy hiába a rengeteg elismert vagy közismert sztár, akik nem sűrűn dolgoztak még együtt, és eddig mindenki más típusú filmben játszott, mégis sikerült kerek egészet alkotniuk. Sokszor vagyok úgy egy-egy olyan filmnél, ami túl sok sztárt vonultat fel, hogy csak a színészeket látom, ahogy dolgoznak, és nem a karaktereket. Az Eredet csapatának viszont elhittem, hogy évek óta álomban mászkálnak, és ismerik egymást, egyetemisták, elgyötört gyerekek, és hasonló. Christopher Nolan története gyakorlatilag magában is megállná a helyét az eredetiségével, a rengeteg hihető elemmel és a fordulatos csavarokkal, de egy ilyen cast birtokában képtelenség lett volna rossz filmet csinálni. Ráadásul a látvány is elképesztő volt, nem beszélve a zenéről. Hans Zimmer hozta a formáját, benne sem csalódtam semmit, ráadásul a trailer zenéjéhez elég hasonló a score is. Dallamos, finom, egy csomószor mégis a hideg rázott a feszültségkeltéstől, pláne, mikor egy ijesztő jelenetben a zene is felbőgött. Hát jaj. Zimmernek viszont az érzelmes jelenetekhez íródott dalait szeretem igazán. Leírhatatlan, mennyire zseniálisan bánik a benyomások, a képek hangszerekkel való kifejezésével.
Az Eredet tehát valószínűleg benne marad a top 50-ben, és biztos, hogy az év legmaradandóbb filmélménye. Érdemes minimum egyszer megnézni, és bár én mikor kijöttem a moziból, arra gondoltam, hogy ezt még egyszer megnézni nem érdemes, mert nem lesz olyan izgalmas, amúgy ugyanis már csak azért sem tud rendesen koncentrálni az ember az elméletre, mert szétrobban az adrenalintól, de szívesen megnézném még egyszer. Csak hogy gondolkodjak és érezzek egyszerre. Az Eredetben ugyanis ez a lényeg: együtt izgulunk, gondolkozunk, mérlegelünk, érzünk és álmodunk a szereplőkkel, márpedig a mozifilmeknek ez a lényege.

Eredet - Inception [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 148 perc
IMDb: 9,2 [131 426 szavazat alapján]
Színészek: Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Tom Hardy, Ken Watanabe, Dileep Rao, Cillian Murphy, Tom Berenger, Marion Cotillard, Michael Caine
Trailer

Harmadik vér [Eclipse]

Tisztán emlékszem, mikor a kezembe vettem a könyvet a kórházban, és elkezdtem olvasni. (Nem, nem a könyv miatt kerültem kórházba. xD) Arra is tisztán emlékszem, hogy Edwardot még mindig nem bírtam, de megkönnyebbülés volt, hogy Bella már nem sír folyton. Sőt, nagyon is izgalmasnak találtam, és tetszett, hogy voltak új szereplők. Természetesen vártam a filmet is, és nem lepődtem meg, mikor a Nagy Filmes Portálon már második nap 3/10-es értékelést kapott. Mióta Catherine Hardwick az Edward iránti nyílt szerelmétől hajtva összenyálazta a Saga mozis imidzsét, minden szkeptikus így áll a történethez: egy unalmas, túlromantikus, zagyva akármi, amiben semmi élvezet nincs. Sokan csak "divatból" és csökönyösségből nem hajlandóak megnézni vagy elolvasni, mert csak azért sem fognak a rajongók közé vegyülni, és látatlanban lepontozzák a filmet. Őszintén szólva szánom az ilyen embereket, mert aki ismer, tudja jól, hogy én pl minden vagyok, csak nem hisztérikus fan. Ennek ellenére nagyon szeretem a történetet, és akár hiszitek, akár nem, azelőtt olvastam az első részt, hogy megfilmesítették, és igen, az első részt én magam is elég pocséknak találtam, hogy őszinte legyek, viszont minden filmben vannak hibák. Tény. Ebben is, és most nem az elsőről akarok beszélni, hanem a harmadik részről, az Eclipse-ről, ami a második legjobb könyvben, és filmben... Hát arról később. Amúgy a New Moonról is írtam már. Itt ni.
A történet röviden: Edward az Újholdban magára hagyja szerelmét, azzal az ürüggyel, hogy nem jó neki a halandó lány, miközben valójában csak meg akarja védeni. Ennek hatására Bella kiborul, sálálá... New Moon. Ez a rész békésnek indul. Edward belement, hogy Bellából is vámpír legyen, egy feltétellel: ha előbb hozzámegy feleségül. Bella ezt nem tartja épp reális mértékű kikötésnek, ezért nem is mond igent. Egyelőre. Eközben azonban Jacob, az alakváltónak (mert nem vérfarkas, olvasd el a Breaking Dawnt), aki az Edward mentes, szenvedésteljes időkben Bella mellett ült, vállát ajánlva a könnyeknek, bevallja a lánynak az érzéseit, és szerelme Bella iránt még erősebb lesz. Csak hogy a lány őt barátként szereti, úgy viszont nagyon. És természetesen ha szerencsétlen halandó csajnak nem lenne elég a természetfeletti szörnyekkel csúcsozott szerelmi háromszög, Victoria, egy bosszúszomjas vámpír is a nyomában van, és sikerül újra meg újra közel kerülnie a sérülékeny lányhoz, hiába a Cullenek és az indián farkastörzs védelme. A Culleneknek pedig emellett még valamiért főhet a fejük. Seatle-ben, a Forkhoz legközelebbi nagyvárosban egyre több furcsa, brutális haláleset történik, emberek tűnnek el, és rájönnek, hogy a tettesek vámpírok, méghozzá a legveszélyesebb fajtából: újszülöttek, akik még a saját embervérüktől nagyon erősek, és friss vérszomjuk csillapíthatatlan. A Culleneket nem is zavarná különösebben a dolog, ha a túlzott vérfürdő nem hívná fel a figyelmet szerte a világon; többek közt Olaszországba is eljuthatott a hír, ezáltal pedig a Volturi, a vámpírok fajának császári családja is hallhatta. Ez azért nem túl jó a békés Culleneknek, mert legutóbbi találkozásukkor azt ígérték a veszedelmes vámpíroknak, hogy legközelebb, mikor látják Bellát, már vámpír lesz. Bellának nem szabadna élnie, mivel ismeri a vámpírok titkát, a Volturi pedig csak ezzel a kikötéssel engedte el, a vérfürdő pedig Seattle-be csábíthatja a Volturit, és ki tudja... Talán beugranak egy teára Bellához, hogy megnézzék, vajon dobog-e még a szíve. Ha nem, arról gondoskodnának. Úgyhogy a Culleneknek sürgősen véget kell vetniük a városi mészárlásnak. Nem részletezem nagyon: az akció sikeres, habár kiderül, hogy az egészet Victoria szervezte meg, és Alice jövőbelátó képessége azért nem látta, hogy ő, mert Victoria nem tervezett. Megharapott egy Riley nevű srácot, és megbízta, hogy egy egész vámpírsereget hozzon létre neki. Szegény srác meg bedőlt a szép macskaszemeknek. Ez lett a veszte, akárcsak Victoriának, akinek a története itt véget is ér. Ha azt hisszük, hogy akkor nem marad semmi izgalom a negyedik (és filmben ötödik) részre, nagyot tévedünk...
Nos, én azért jobbra értékelném a filmet egy négyesnél (lásd lent). Tény, hogy eddig szerintem filmileg a második volt a legjobb. Ez a darab jobb lett volna, ha hosszabb, akkor is, ha még így is több, mint két órás lett. A könyv hosszú, és bár a filmben igazából minden lényeges benne van, ezzel ki is merült a dolog. Olyan érzésem volt, mikor néztem, hogy csak a fontos részeket darálták bele a filmbe, és nem kapkodták el ugyan, de valami mégis hiányzott... Már-már túl gyors volt az egész.
A rendező ezúttal a horrorszakmában ismert David Slade. A rendezéssel nem volt gondom, sőt, kifejezetten tetszett. Az a jelenet, mikor Riley és a csapat megérkezik a tó vizén keresztül (az előzetesben is benne van egy kis része sajnos), hát ott kirázott a hideg... Sok volt az arcra közelítés, ez Bella esetében nem volt túl szerencsés. Nem szeretem őt valami nagyon, sem a színésznőt, de amúgy egészen jó volt minden, kivéve a hegyes jelenetet... Bella vacog a sátorban, de kint egy szál ingben még csak a lehelete sem látszik, a műhó meg úgy porzott, mint a habszivacs. *fejcsóva*
A külsőről... Vicces. Minden filmben TÖKRE máshogy néznek ki a szereplők. De teljesen. Jasper frizkója volt most a legszembetűnőbb. Ez a lenyalt valami, hát nem tudom... És Emmett a bilire nyírt hajával! Jesszus... Mindenkinek olyan semmilyen volt a feje, túl átlagos és mégis túl szembetűnően. Lehet, hogy ez csak azért zavar, mert az első két részben meg ehhez képest túl voltak cicomázva. Az egyetlen, akinek jót tett ez a fajta változás, Kristen Stewart, alias Bella, aki ebben a részben mintha eljárt volna egy színésztanfolyamra, vagy lehet, hogy csak lyukas egy foga, mert nem tátogott. Annyit. És szemcseppet is kaphatott, mert nem pislogott. Annyit.
Amit hiányoltam, az Paul. Oké, tudom, nem főszereplő, de én szeretem, mert egy bunkó, igggazi nagypofájú srác, és olyan jó kis párbeszédek szoktak lenni Jacobbal meg a falka többi tagjával nála. Most összesen két megnyilvánulása volt, a farkasalakkal együtt talán három. Helyette viszont kaptam egy másik figurát, akit szerethettem: Riley-t. Őszinte leszek: nem emlékeztem rá a könyvből. Szinte semmire vele kapcsolatban, de szerencsés volt rá építeni a filmet (az első jelenet is az övé). Nagyon szimpatikus volt, ahogy a színész előadta a karaktert, pedig még életemben nem hallottam róla. Xavier Samuel a neve, és remek Riley volt. Béke poraira. (Mármint Riley-éra, Xavier még él.) Seth is aranyos volt, ő egy új alak a falkában, egy 15 éves fiú. Aranyos kissrác. Leah viszont teljesen elütött attól, amilyennek képzeltem, de ennek örömére alig láttam. Robert Pattinson szerintem még mindig kicsit túljátssza Edwardot, de Taylor Lautner remekül alakít. Véleményem szerint. De lehet, hogy csak a karakterek iránti szimpátia szól belőlem? Á nem. Nem vagyok én ilyen elfogult.
A zene. Howard Shore, nagy név, de ezúttal kis teljesítmény. Nem emlékszem semmire a zenék közül, pedig általában fülbemászó, igényes zenékkel kápráztatja el a közönséget. Ezúttal egy hang nem sok, annyi sem maradt meg bennem, csak az emlék, hogy mikor valami szólt, akkor az passzolt az adott szituhoz, de ezen kívül semmit sem tudok mondani. Nagy kár, mert nem erre számítottam.
Összegezve: eleget kaptam ahhoz, hogy elhiggyem, lesz ez még jobb is, és elégedett legyek azzal is, amit most láthattam. A színészek szerintem határozottan fejlődnek, talán kezdenek beleszokni a felhajtásba, egyre több másik filmben is szerepelnek, meglovagolva a hihetetlen népszerűséget. Okos döntés. Én csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy hajrá! A Breaking Dawn szerintem könyvben a legjobb darab, utána a listámon az Eclipse áll, aztán az első rész, végül a New Moon. Viszont filmben talán épp a második volt a leghűbb a könyv hangulatához... Nem tudom. Még két évet várnom kell, hogy összehasonlíthassam a filmsorozatot a kultikus könyvekkel.
Fenébe.

Napfogyatkozás - Eclipse [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 4.6 [18 111 szavazat alapján]
Színészek: Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner, Xavier Samuel, Bryce Dallas Howard, Billy Burke, Jackson Rathboone, Ashley Greene, Kellan Lutz, Nikki Reed, Peter Facinelli, Elizabeth Reaser, Sarah Clarke, Chaske Spencer, Alex Meraz

Trailer Trailer 2

Sosevolt, mindiglesz [Emlékezz rám]

Üdítő volt Robert Pattinsont sárga kontaktlencse és egy bután pislogó lány nélkül látni. Az arca ugyan végül is ugyanolyan fájdalmas volt a film nagy részében, és ezúttal is volt rá oka, de valamiért ebben a filmben nagyon is szimpatikus volt. Amúgy sincs vele semmi problémám, csak a hatalmas rajongást nem értem, ami övezi, mármint ami a külsejét illeti. Szerintem nem egy hűdenagyon helyes pasas, viszont színészileg annál jobb. Ebben a filmben azért többet mutatott meg, mint a Twilight Saga részeiben, viszont itt sem adott eleget ahhoz, hogy biztosan lehessen állítani róla, hogy nagy színész lesz. Ennek ellenére én megelőlegezem neki ezt a címet. A film keserédes történet, a végén olyan "csavarral", amitől liftezett egyet a gyomrom, az egész film hangulatát megváltoztatta, és számomra a lényeget is átfestette. Az Emlékezz rám valóban arról szól, hogy ne felejtsünk el semmit és senkit, akivel és amivel valaha kapcsolatunk volt. Ezek alakítanak minket, formálják a jelenünket és jövőnket.

A történet röviden: Tyler egy 21 éves fiatalember. Szülei elváltak, anyja szociális munkás, és újraházasodott, apja egy nagy cég vezetője, aki úgy tűnik sem vele, sem 11 éves húgával nem nagyon foglalkozik. Tyler egyetemen tanul, de ennek ellenére nem egy elit alak. Lepukkant lakásban él a lepukkant barátjával, ő maga is eléggé lestrapált, nemtörődöm. Ennek azonban megvan a maga oka, és az nem az apa ridegsége, hanem bátyja, Michael öngyilkossága. Michael 22-dik születésnapján, hat éve akasztotta fel magát, és öccse, aki mindig felnézett rá, képtelen volt ezen túltenni magát. Majdnem minden reggel ugyanabban a kávézóban reggelizik, ahová régen bátyjával jártak el, és naplót vezet. Pontosabban leveleket ír halott bátyjának egy kopott füzetbe. Egyik nap barátja, hogy kirángassa a letargiából, elviszi bulizni, de az este rosszul végződik: Tyler verekedésbe keveredik, ahol ugyan jogos volt a beavatkozása, de a kiérkező nyomozó nem veszi jó néven, hogy a fiatal srác kioktatja, ezért lecsukja. Tylert apja hozza ki a sittről, de a fia nem túl hálás neki. Másnap a haverja lája a rendőrt, aki lecsukatta őket a lányával, és azt tervezi, hogy rajta keresztül vág vissza neki. Ráveszi Tylert, hogy szédítse magába a csajt. Tyler eleinte ódzkodik ettől, végül viszont a szép Allynek sikerül igazából is magába bolondítania. Eközben mindkét családban olyan dolgok történnek, amik bármelyik olyan családban megeshetnek, ahol kemény tragédiák is megestek: Ally elköltözik az apjától, miután az egy kimaradt éjszaka után felpofozza, és aki ennek ellenére rettenetesen félti. Ally anyja ugyanis gyilkosság áldozata lett a metróban 10 éve. Tyler húgát az iskolában nem hagyják békén, kiközösítik, amiért gyönyörűen rajzol, és gyakran elkalandozik a figyelme. Odáig mennek, hogy egy házibulin levágják a haját. Ráadásul Ally rájön, hogy Tyler csak az apja iránti bosszúból kezdett el vele randizni. Szóval minden összejön mindenhol, és furcsa módon Caroline, Tyler húgának balhéja kell ahhoz, hogy mindenki újra összejöjjön. Úgy látszik, minden helyreáll, Tyler és apja megint beszélőviszonyban vannak, Ally megbocsát a fiúnak és barátjának, Caroline zaklatóit kirúgják az iskolából. Sajnos azonban van, amiről nem lehet dönteni. A nap ugyanis, mikor a családban minden helyrerázódik, az a nap, ami egyben az amerikai történelemben az eddigi legnagyobb terrormerénylet is: 2001. szeptember 11-e. Tyler apjának irodája pedig, ahol a fiú az apját várja, hogy beszélgessenek végre egyet, az ikertornyok egyikében van. Azt hiszem nem kell magyaráznom, mi lesz a történet vége.
Robert Pattinson, mint a történetből kiderül, megint egy búbánatos fiatalt játszik, ezúttal viszont (persze) sokkal emberibb a karaktere, és nem olyan kis szende. Nekem szimpatikus volt, és hiteles. Emily De Ravin, akit a Lostból ismerhetünk elsősorban, szintén, habár nekem valamiért sokkal idősebbnek tűnt Tylernél, habár a filmben egyidősek... Amúgy öregebb? Mindegy is. Ettől még jól elvoltak a vásznon.
Amúgy viszont nem sokat tudok mondani a filmről. Valójában nem volt az a tipikus világmegváltó darab, és még csak halálosan meghatónak sem tituláltam volna soha, ha nem az a vége, ami. Ettől ugyanis minden megváltozott, amit a filmben láttam, és szerintem ezzel mindenki így van. Őszintén szólva szinte végig úgy éreztem, hogy jaj, hát igen, ez tragikus, meghalt a bátyád, neked az anyád, szörnyű, de hát istenem, mással is történnek szar dolgok, lépjetek túl rajta... Mikor pedig kiírták a dátumot, és felhangzott halkan a gépek turbináinak a hangja, aztán mutatták az ikertornyokat, megfagyott bennem a vér egy pillanatra. Én ugyanis valamiért nagyon emlékeszem arra a napra. Emlékszem, hogy itthon voltam, és a konyhában matattam, mikor valami sorozat közé beszúrták a híreket, és leközölték a videókat, amiket csináltak a szemtanúk. Eddigi életem egyik legszörnyűbb élménye. 10 éves voltam csak, több száz, ezer kilométerrel arrébb a világban, mégis elborzadtam. Valahogy annyira más volt, mint a filmek, amikben láttam ezeket, meg a mindenféle "kis" terrormerényletek, autós bombák... Több ezer ember halt meg akkor, és ez azonnal tudatosult bennem. Ráadásul később összeomlott az egész épület... Mind a mai napig iszonyatos, ha visszagondolok rá, és hiába állítják, hogy az egész kamu volt, hogy az amcsik rendezték így, hogy ürügyük legyen megtámadni az arabokat, nem érdekel, hogy milyen származású a felelős, csak remélem, hogy megkapja a méltó büntetését. Az Emlékezz rám megmutatta, mik szakadtak meg emiatt, mi minden veszett el.
De a film azt is megmutatta egyben, hogy nem szabad az ilyenek miatt feladni a reményt. Elvégre ahogy mondják, ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. A tragédiák könnyen elindíthatnak olyan dolgokat, amiket amúgy sosem tettünk volna; eszünkbe juttatnak olyan dolgokat, amikről nem szabadott volna elfeledkezni; olyan tettekre vesznek rá, amikhez nem volt bátorságunk.
Az Emlékezz rám gyakorlatilag egy morzsányi történet az élet nagy tortájából, ami hol édes, hol keserű, néha tömény, néha könnyű, de mindenkinek meg kell kóstolnia akkor is, ha végül nem jut belőle sok. Igazából csak ajánlani tudom mindenkinek, akkor is, ha nem szeretik Robert Pattinsont a sok fanatikus rajongó miatt, ugyanis itt cseppet sem ő a lényeg, igaz, erre csak a végén jövünk rá.
Emlékezz rám - Remember me [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 113 perc
IMDb: 6.8 [10 203 szavazat alapján]
Színészek: Robert Pattinson, Emilie de Ravin, Tate Ellington, Pierce Brosnan, Ruby Jerins
Trailer

Acélos ötvözet lett másodszor is [Vasember 2]

Robert Downey Jr. egyike azon színészeknek, akikért őszintén rajongok. Minden egyes filmjében, amit láttam (már pedig láttam egy csomót) van valami jó. Valószínűleg ő maga. Sosem úgy nézek meg egy filmet, hogy a színészre koncentrálok, mondhatjuk, hogy nyitott vagyok bármire, ami a képernyőn vagy mozivásznon megjelenhet. Robert Downey Jr. egykori enyhén szólva balhés múltja sem zavart sosem. Nem is tudom, melyik filmje volt az, amit a tisztán való visszatérése után forgatott. Csak azt az egyet tudom, hogy egyszerűen magával ragadó a játéka, legyen szó vígjátékról, thrillerről vagy akciófilmről. A Marvel hőse, Vasember ma pedig már teljesen összeforrt vele, nem véletlenül. A karakter és közte érdekes párhuzamok húzódnak. A filmeknél, ha tetszett, mindig végzek egyfajta kutatómunkát. A Vasember pedig az örök favoritok közt van. Egyrészt, mert képregény adaptáció, azok pedig szinte kivétel nélkül jók és szórakoztatóak, de fontos, hogy a forgatókönyv is remek, nem beszélve a rendezésről, és a vesszőparipámról: a zenéről. És az örökifjú örököst senki más nem tudná jobban eljátszani R.D.Jr-nál. Mert ő Vasember, és most Tony Stark is visszatért, akárcsak ő egykor.

A történet röviden: Tony Starkot az egész világ Vasemberként ismeri, mióta elárulta, hogy bizony ő volt a dögös, vörös-arany színű, testhezálló fémhacukában, és mentette meg a világot. Azóta privatizálta a világbékét, az emberek imádják, a kormány viszont nem. Stark ugyanis nem hajlandó odaadni a Vasember szerkó terveit, mivel fél, hogy akkor az egész rendszer, amit felépített és amitől a gonoszok félnek is rendesen, összeomlik, és pusztítás, háború lesz megint a vége. (Lehet, hogy érdekes ezt a világ vezető fegyvergyártócégének vezetőjétől hallani, de meg kell nézni akkor az első filmet.) Az USA vezetősége viszont nem ezen a véleményen van. Tony ugyanis nem épp a felelősség mintapéldánya, és az utóbbi időben egyre többet tombol. Senki sem tudja, hogy azért, mert haldoklik a géptől, ami távol tartja a szívétől a repeszeket, amiket a Közel-Keleti fogsága alatt szerzett be (lásd: első rész). Egyre ramatyabbul fest, ráadásul a kormány amiatt aggódik, hogy máshol már próbálják összerakni a Vasembert saját tervek alapján. Stark persze váltig állítja, hogy az még legalább 5-10 év, hogy az ő cucca használható versenytársra leljen. Hammer, a rivális fegyvergyártó cég feje pedig nyalja a kormány seggét, természetesen. Tony a nyomás és a rosszullét miatt kezd szétesni. És ha ez nem lenne elég, megjelenik egy orosz pasas az egyik autóversenyen, és a semmiből előkap egy elég durva szerkót, amivel alaposan tönkreteszi a bulit, és bebizonyítja a világnak, hogy nem csak Tony Stark képes ilyen szuper cuccot összeeszkábálni. Tony kiakad, mígnem legjobb barátjának arra kell vetemednie, hogy ellopja a "ruhát" Tonytól, mivel ő már nem képes megvédeni az országot. Pepper, Tony volt asszisztense, újonnan kinevezett főigazgató is kiteszi kedvenc fegyvergyárosunk szűrét (persze csak képletesen, mivel nincsenek együtt), és az új titkárnő, Natalie sincs épp jóban Tonyval. Úgy tűnik, a zavarodásoknak vége, az oroszt lecsukták, a rucit lekoppintják, Tonyt egyedül hagyják. De ekkor megjelenik Fury, a rejtélyes, félszemű néger figura, a S.H.I.E.L.D. vezére (első rész), és kijelenti, hogy a világnak igenis szüksége van Vasemberre, aki nem piál és nem döglődik. Natalie feltűnik, mint tapadó rucis szuperügynök, Tonynknak leesik az álla, pláne akkor, mikor Fury közli vele, hogy megoldást kell találni a mérgezésére, amit az elemei okoznak neki, mivel fontos. Ehhez pedig húsz éve halott apjától kell segítséget kérnie. Úgyhogy Tony kénytelen-kelletlen felfedez gyorsan egy új elemet, ami nem tudom hányezerszer több energiát termel, mint egy atomreaktor, és még új, egészséges elemet is csinál magának. Oké, mehet a menet. De jaj! Az orosz nincs dutyiban, és nem halt meg egy robbanásban, ahogy a híradó mondta! Hammer (a genya rivális) ugyanis felfogadta, hogy segítsen már neki olyan jó kis cuccokat csinálni, mint amivel szétvagdalta azokat a kocsikat a versenyen... A bosszúszomjas orosz pedig belemegy. A Stark Expon, az új fegyvereket bemutató "gálán" készül Hammer bemutatni az új robotjait, élükön Tony acélba bújt barátjával, Rhodes-szal. Mindenki néz egy nagyot, mikor Tony betoppan a bulira, amire őt nem hívták meg, mert hát ugye... piált, verekedett, rossz kisfiú volt. És ekkor kezdődik a csihipuhi. Az oroszunk ugyanis nem nézi tétlenül, hogy a Vasember megússza a dolgokat, és a robotokat meg Rhodes cuccát is Vasemberre uszítja. Megkezdődik egy hosszú és akciódús jelenet, amiben Rhodes besegít Tonynak, ezáltal két csúcs fémpáncélt figyelhetünk meg bunyó és lövöldözés közben, aztán a filmnek majdnem vége. Előtte azért még összejövünk Pepperrel, kibékülünk a legjobb barátunkkal, és belépünk a Shield-be. Ja és legyőzünk minden rosszat. És ekkor van vége a filmnek.
Nem is tudom, hol kezdjem. Én imádom az első részt, egy csomószor láttam már. Mint mondtam, egyszerre humoros és akciódús, de RDJr arca tökéletesen kifejez egy csomó érzelmet is, ami a vadóc és különc pasasban lappang. A második rész sem lett rosszabb ilyen szempontból. Őszintén szólva arra számítottam, hogy nem lesz olyan jó, mint az első volt, de tévedtem. Jó volt, habár nem volt jobb sem. Hozta a szintet, nem úgy, mint a Transformers 2... Aminek az első részét szintén imádom. Itt is volt humor, és meg kell jegyeznem, hogy a Vasember beletartozik a kivételek közé, amik szinkronnal talán még jobbak, mint eredeti hanggal. Mindenkié tökéletesen el van találva, habár az orosz nyelv kicsit fura volt valamiért. Na mindegy, nm szőrszálhasogatok, nincs kedvem, mert jó film szinkronnal is, és kész.
A zene remek. Highway to hell, Robot Rock, csomó olyan dal, ami amúgy is "fílinges", de mondjuk egy olyan jelenetben, ahol két robot verekedik, tör zúz... hát állati. Az ember csak vigyorog, és néz ki bambán a fejéből, aztán odaböknek valami poént, és az agyhalottak, mint én, kacarászni kezdenek. Hát ez van.
Az az egy zavart, de az is csak egy kicsit, hogy Rhodes szerepében nem ugyanaz a színész volt, aki az első részben, ugyanis az exRhodes egy bunkó, nagypofájú állat volt, és a rendező felbontotta vele a szerződést, helyébe pedig Dont szerződtette, aki nem sokat gondolkozott az ajánlaton már csak azért sem, mert szeretné, ha több fekete ember bújhatna szuperhős bádogba. Izé, jelmezbe na. Az új színészek közt ott van Mickey Rourke is, akinek az isten felvitte a dolgát az utóbbi időkben, és ezúttal egy orosz gonosztevőt alakít. Hiába tartják nagy színésznek, én nem sok filmjét láttam, és most sem tett rám nagy benyomást... A szerepéhez képest olyan cukin nézett mindig, hogy eszembe nem jutott volna, hogy egy kattant ruszkival van dolgom. A
film kellemes meglepetése viszont Scarlette Johansson volt. Nem szeretem őt, ne kérdezze senki, miért. Egyszerűen unszimpatikus, és kész. Most viszont vörös göndör lobonccal jelent meg a titokzatos titkárnő szerepében, és hát mit ne mondjak, ha nem is játszotta a szerepét rosszul, az biztos, hogy a nőkben azért némi féltékenység feléled, mikor meglátják. A tapadós ruhájában tényleg jól nézett ki, és elég ügyesen rugdalózott egy jelenetben. A pasiknak biztos megindult a nyáltermelésük. Vagy másuk.
Végül itt van Sam Rockwell, akit a Moonban láttam (egyszerre két szerepben is), ahol totálisan megfogott. Most egy görény pasast alakított, annyira jól, hogy egy pillanatra megutáltam. xD De még mindig irtó jól játszik, és ez a lényeg. Ha nem így lenne, nem tudta volna elérni, hogy idegesítsen.
Most mondjak még? A zenék (a szerzett és bedobott filmzene is egyaránt) remek. Jól vannak összevágva a jelenetek, semmi sem felesleges, és nincs hiányérzetem sem. Talán csak annyi, hogy még elnéztem volna egy darabig. :D De hát majd megnézem megint, és slussz. Ezen ne múljon. Tony Stark dumái állatiak, de a többieknek sem lehet oka panaszra, néha egy-egy szállóigévé váló duma is elhangzik. Kis butaságok, de olyan jól hangzik, miközben a pasason szétzúzott fémpáncél van... Szerintem a Vasember az a típusú film, amit az ember szívesen megnéz újra meg újra, és nem unja meg. Ráadásul érdemes a hangok és a látvány miatt egyszer legalább egy ezrest kiadni a 110 percnyi akcióért. Meg hát Robert fanok is vegyék útba a mozit. Nem mintha lenne olyan fanatikus, aki ne nézte volna meg az első három napban... :P
Szóval csak annyit mondanék így a végén, hogy nem én vagyok Vasember.
Én vagyok az, aki imádja őt. *bebújik a vasemberes pizsijébe és benyomja Ironmant a DVD-be*
Vasember 2 - Iron Man 2 [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 110 perc
IMDb: 7,7 [12 505 szavazat alapján - USAban csak holnap kerül mozikba!]
Színészek: Robert Downey Jr., Don Cheadle, Scarlett Johansson, Gwyneth Paltrow, Sam Rockwell, Mickey Rourke, Samuel L. Jackson, Jon Favreau (aki egyben a rendező), Clark Gregg, Paul Bettany (mint Jarvis hangja)
Trailer

Félezer nap és a szerelem [500 nap nyár]

Azon rejtélyes filmek egyike, amiket nem mutattak be nálunk moziban, csak DVD-n lehet megnézni. Talán azért, mert független filmről van szó. Mégsem értem, miért kellett ezt kihagyni nálunk, otthonában hatalmas sikere volt és van, és Magyarországon is imádják. A Vox véleménye szerint 100 százalékos filmről van szó, és a magazin nem sűrűn szokott ennyire szépre értékelni egy filmet. Viszont lehet, hogy bennem hiba van, mert nekem azért annyira nem tetszett, hogy tökéletesnek nevezzem.

A történet röviden: hogy kezdődik, hogy zajlik és hogy ér véget egy szerelem egy romantikus srác szemszögéből. Ennyi. Nincsenek nagy kalandok, nincsenek különösebb fordulatok, semmi extra poén vagy izgalmas akciók. Adott egy srác, Tom, aki képeslapokat tervez, pedig valaha építészmérnök szeretett volna lenni, de ahogy az lenni szokott, közbejött az élet. Főnöke felveszi titkárnőnek Summert, egy csinos és igazán érdekes lányt. Tom azonnal belezúg, úgy érzi Summer az igazi, a nagy Ő. Remekül el is vannak, de Summer már az elején kiköti, hogy nem akar komoly kapcsolatot, és az egész igazából nem is "járás", csak olyan... izé. Tom bólint, és persze esze ágában sincs bevallani Summernek, hogy totálisan szerelmes belé. És ahogy az lenni szokott, a szerelem ha nem volt, akkor nem is lesz: Summer megunja Tomot, és nem állíthatjuk, hogy otthagyja vagy kidobja, egész egyszerűen nem foglalkozik vele már annyit, és eltávolodik tőle, megvonja magát a sráctól gyakorlatilag, aki ettől teljesen kiborul. Nem megy be dolgozni, ha mégis, akkor csak arról mesél, hogy mekkora hazugság, amit csinálnak, hogy szerelem nem létezik. Mikor boltba megy, nem öltözik fel, csak köntöst ránt magára és kész, szóval igen. Összeomlik, Summer pedig éli tovább vadóc és önző életét. Mindez a történet kétszázadik napja körül történik. Azt hinnénk, hogy a végére, azaz az ötszázadik napra minden rendbe jön, megint összejönnek. Ennek csak a fele igaz. Az egész filmben az utolsó öt perc tetszett a legjobban. Summer ugyanis megházasodik, és nem Tommal. Bezony, az a Summer, aki azt hangoztatta, hogy a komoly kapcsolatok halálra vannak ítélve, és hogy neki nem kell olyan, még csak barátnő sem akar lenni, nem hogy feleség. És mégis összeházasodik egy olyan valakivel, akit a film során összesen egyszer látunk, akkor is hátulról két másodpercre, és még a nevét sem tudjuk. Tom ezen már nem különösebben akad ki. Felmond, és a kezébe veszi az életét: jelentkezik több céghez építészmérnöknek. Az utolsó jelenet az egyik állásinterjújára való érkezés. A narrátor, aki sokszor megszólal, arról beszél, hogy Tom mit tanult a Summerrel való kapcsolatából, miszerint nincs Végzet, a tündérmesék pedig tényleg csak mesék. Ennek ellenére, mikor lehuppan az előtérbe, megismerkedik a másik interjúra érkezett emberrel, egy lánnyal, aki felismeri őt a plázából. Beszélgetni, viccelődni kezdenek, Tomot pedig beszólítják az interjúra. Mielőtt bemegy, elhívja egy kávéra a lányt, és bemutatkozik neki. A lány pedig szintén elmondja a nevét. Úgy hívják, hogy Autumn (Ősz). :D

Igazából jó film, nagyon is. A történet kicsit zavaros volt ugyan az elején, mivel az időben ugrálva ismerjük meg a sztorit, de könnyen belejön az ember. A színészi alakítások egytől egyig remekek. Joseph Gordon-Levitt mindig is valami különös bájjal játszotta a szerepeit (ezért is örültem, mikor a G.I. Joe esetében nem láttuk az arcát, mikor gonoszkodott), Zoe Deschanel is hozta a formáját, habár bevallom, a karaktere kifejezetten unszimpatikus volt. Ami pedig szörnyű, az a szinkron. TILOS szinkronosan megnézni. Iszonyatos. Az eredeti hangok viszont isteniek.
Ez nem az a fajta film, amin nem kell gondolkodni, meg nem kell megérteni, szóval nem Titánok Harca kategória, hanem kicsit tényleg művészfilmes beütése van, csak sokkal jobb a rengeteg elvont hülyeségnél. Lehetne nyári limonádénak titulálni, de inkább nem tenném, mert az kevés. Inkább egy egyszerű, de ütős hűsítő koktélhoz hasonlítanám, ami egy cseppet az ember fejébe száll, de nem üli meg a gyomrát. És a Halottnak a csókhoz.

500 nap nyár - 500 days (of) Summer [2010]
Besorolás: PG 13
Játékidő: 95 perc
IMDb: 8,0 [60 835 szavazat alapján]
Színészek: Joseph Gordon-Levitt, Zoe Deschanel, Geoffrey Arend, Chloe Moretz
Trailer

Csak azért se vagyok isten... [A Titánok Harca]

Sam Worthington új filmjét tűkön ülve vártam. A köztudatba tavaly üstökösként berobbanó ausztrál, mára A-listás sztár a Terminátorban tűnt fel 2009-ben (habár már előtte is voltak filmjei, köztük egy nemzetközi díjat elnyerő dráma, a Somersault). Ott egy ember-robot elegyet játszott, remekül. Aztán jött az Avatar, amiben Jake Sullyt, a veteránt alakította, aki inkább három méteres űrlényként képzelte el a jövőjét. Hála a filmek sikerének, Samnek nem kellett sokáig várnia, hogy jobbnál jobb filmszerepekkel halmozzák el. Az egyik ezek közül az 1981-ben készült, akkor igencsak jelentősnek számító Titánok harca remake-jének főszerepe: Perseus.

A történet röviden: valószínűleg ismerősen hangzik a történelemkönyvekből, esetleg az ógörög mítoszokból. Perseus csecsemőként egy ládában sodródik egy halász hajójához. A ládában ott fekszik édesanyja is, holtan. A halász és a felesége örökbe fogadják, és felnevelik. Úgy szeretik, mint a sajátjukat, pedig van egy vér szerinti lányuk is. Egyik nap, mikor a sokszori sikertelen halászat után Zeuszt és az isteneket szidják, tanúi lesznek, hogy az argoszi katonák tönkreteszik Zeusz gigantikus szobrát, amit persze nem csak ők, de maguk az istenek is először tátott szájjal, aztán természetesen éktelen dühvel fogadnak. Hádész hárpiákat küld rájuk, és a katonákkal együtt Perseus családját is megölik. A néhány túlélő katona Perseust magával viszi Argoszba, ahol a király és a királyné mérhetetlen gőggel regél arról, hogy az istenek tőlük függnek, hatalmuk az embereken áll, épp ezért mostantól az emberek az istenek, és nem átallanak a királylány, Andromeda szépségét nagyobbnak titulálni maga Aphrodité bájainál. Persze ez ismét hibának bizonyul, és Hádész megint megjelenik (Zeusz úgy tűnik, nem igazán szeretett imádott halandói közé vegyülni, eltekintve néhány csinos asszonykától), és alkut ajánl: 10 napon belül, a Napfogyatkozásig választhatnak: vagy feláldozzák a király lányát, Andromedát, vagy a Kráken elpusztítja az egész várost. Majd a királynőt elég gyorsan vén banyává változtatja, bizonyítván, a halálnál nincs szebb dolog. Aztán szó szerint köddé válik, de csak miután ő is, és mindenki más rádöbben, hogy a frissen kifogott halászfiú történetesen egy félisten, akire nem hatott Hádész gonosz kis mágiája betoppanásakor. Ennek örömére, mivel az emberek már nem igazán szeretik isteneiket, bebörtönzik. Ekkor ismerkedhetünk meg Drákóval, a király egyik emberével, aki különösen sötét színben lát minden istent és félistent, és nem állíthatjuk, hogy a szíve csücske lenne a mi Perseusunk. Perseus persze semmit sem ért az egészből, nem hiszi el, hogy ő isten fia volna, ráadásul forog a gyomra a gondolattól. A film során még többször kerül bajba csak azért, mert nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy az anyját sikerült egy istentől bekapni a legyet. Ionak azonban, a semmiből felbukkanó csinos lánynak más a véleménye. Elmondja Perseusnak, amit csak tud róla és a származásával járó előnyöket, valamint mesél saját magáról is. Io szintén egy félisten. Elutasította egy isten közeledését, aki ezért örök élettel súlytotta, és kénytelen volt végignézni, ahogy mindenkije meghal körülötte, míg őt elkerülte az idő. Io felajánlja a segítségét Perseusnak, aki elhatározza, hogy szembeszáll Hádésszal, és megöli a Krakent, ezzel meggyengítve az alvilág urát, és megmentve a várost. Io mellé kap még pár segítő kezet a megmaradt katonák személyében, akik viszont egyáltalán nem lelkesednek, mikor a félisten az alvilág gyermeke ellen akarja őket vezetni. Végül persze mellé szegődnek (meg két vadász is), és jó pár kisebb-nagyobb galibát követően eljutnak a Párkákhoz, akik elmondják, hogy hogy lehet elpusztítani a lelketlen és agyatlan bestiát: Medúza tekintete az egyetlen, ami véget vethet a szörnyeteg dühöngésének. Szóval irány Medúza kastélya, ahová kissé macerás eljutni. Az Alvilág szélén van ugyanis. Néhány kevésbé acélos szívű ember leválik a csapatból, a többi meg mind elpusztul a kastélyban. Nem marad más, mint Io és Perseus. Történik ez-az velük és köztük (AZ nem), találkoznak csúnyaságokkal, végül Io is eltűnik a képből, hősünk pedig magára marad. A Kraken előbújik, Perseus is felbukkan, és persze Andromeda a várossal együtt megmenekül. Amerikai film görögben. És a legfontosabb, hogy erről egy percre se feledkezzünk meg.
Az alkotók és a színészek is már régen figyelmeztették a rajongókat, hogy bár nem az a céljuk, hogy szétroncsolják a "klasszikus" hatását és nyomát, hanem hogy másfél óra szórakozást nyújtsanak, mindezt amerikai köntösbe bújtatva. Szép nők, sármos és ügyes pasik kaptak helyet a stáblistán, és egyikük játékára sem lehetett panasz. Sőt, szerintem inkább, mint sok más filmben is, túl lett játszva a legtöbb karakter. Sam Worthington nagyon jól alakít minden szerepet. Komolyan átéli őket, legalábbis ezt az érzést nyújtja, és a többi szereplő is látszik, hogy élvezte a forgatást annak ellenére, hogy egy csomó sérülést összeszedtek, még a nők is. Sok negatív kritikát olvastam a filmről, miszerint nem volt cselekménye, a látvány semmitmondó volt, a színészek rosszul és nem elég hitelesen játszottak. Én ezek közül egyikkel sem értek egyet, bár én nem vagyok sem filmipari munkás, sem kritikus...
Először is: a látvány nagyon is profi volt. 3D-ben néztem, de a film az utómunkálatok során lett digitalizálva, ezért ne várjunk el olyan szintű látványvilágot, mint az Avatarnál, mert akkor bizony csalódni fogunk. Az Avatar forradalmian új, csodálatosan kidolgozott film volt, amit több év alatt forgattak le. A Titánok Harca egy évet igényelt, ráadásul egyszerű, mezei kamerákkal lett felvéve, és nem is animációs film, mint a Fel! volt, és nem is ijesztegetős horror, mint a Végső állomás. Itt néhány jelenet látványosabb a térhatásnak köszönhetően, de azon kívül a filmet én szemüveg nélkül néztem egy idő után, és úgy is élveztem.
Másodszor: a színészek. Már említettem, hogy mi lehetett zavaró a legtöbb ember számára. Nem volt idő szépen kialakítani a szereplők köré azt a légkört, és nem ismertük múltjukat sem, amitől elég hitelesek lehettek volna. Drákóról semmit sem tudtunk azon kívül, hogy meghalt a lánya. Perseus gyerekkorát elintézték egy három perces beszélgetéssel, Io mútjáról sem sok derült ki, Adromeda pedig talán összesen szerepelt nyolc percet az egész filmben. Ha nem fukarkodnak a percekkel, és hozzáadnak még fél órát, sokkal hatásosabb lehetett volna az egész szereplőgárda. Hozzá kell tennem, hogy én nem láttam az eredeti verziót, csak a régebbi Perseust láttam, aki valami csini tógában futkosott, és a fejét csodálatos, birkagyapjú-szerű, sűrű sötét haj pompázott. Ez már elég is volt ahhoz, hogy huszonegyedik századi származásom élesen felsikítson, és a borotvált (igen, ókorban borotvált arcú) de kicsit borostás, tüsi haj típusú hősbe vesse a bizalmát, akin volt némi izomzat is azért...
Harmadszor pedig: a történet. Szintén az idő hiányában kell keresni a hibát. Nagyon jó, érdekes kis karakterek és akció jelenetek voltak beletűzdelve a sztoriba, sok lehetőség lett volna kibontani egy-egy szálat, csak egyszerűen nem volt idő szépen kidolgozni őket. Maga a történet nem volt bonyolult, mégis sokszor támadt olyan érzésem, hogy valamit átugrottunk, vagy kimaradt egy perc a filmből. Ez a szakaszosság zavart egyedül, mert az egésznek zanzásított szaga lett tőle.
Ami pozitívum volt számomra, méghozzá elég erősen, hogy nem volt túl nagy a hangsúly a romantikán. Io és Perseus közt voltak szikrák talán, de inkább barátság felé húzott a dolog. Viszont Andromedának elméletben Perseus karjaiba kellett volna roskadnia, ennek ellenére a végén ment ki merre látott, Zeusz pedig visszahozta halottaiból a csinos Iot Perseusnak, mondván: ha már nem megy fel apucival az Olimpuszra, akkor méltó kísérettel folytassa az útját a földön. Röviden: nesze, itt a kis csini, lássák ám elegen! A másik, ami jó volt, a zene. Hangulatos volt, egyedi, nem túl görögös, nem túl tolakodó, pont jó. Belegondolva sokszor szólt valami, és nem tudnám felidézni a dallamot, de tökéletesen passzolt a jelenetekhez. Maguk a hangok is nagyon jóra sikerültek. Mikor a Kraken kitört a vízből, szinte érezni lehetett a becsapódó vízcseppeket. Pegasus hatalmas szárnyának a csapásaitól huppogott a levegő, a hárpiák sikítozása fülsértő volt. Viszont a szinkron... Imádom Széles Tamás hangját, aki úgy tűnik, Sammel össze is nőtt, ami nem baj, mert remekül passzol hozzá. Worthington hangja eredetiben jobb persze (pláne a tipikus, cukker akcentusa miatt), de most Drákón és Ion kívül a többiek hangja kifejezetten nevetséges volt. Hiába játszott Ralph Fiennes jól, ha Voldemort nyűgös hangját akasztották rá, ami abszolút nem passzol az alvilág urához. Liam Neeson, mint Zeusz szintén nem volt hiteles Helyei László hangján, nem értettem, miért nem a megszokott szinkronszínész beszél. A Medúza kislányos effektjeitől meg felállt a hátamon a szőr... A magyar szinkronokkal nem szokott gond lenni, de ezt a filmet javította volna, ha eredeti hanggal nézhetem meg. Tudom, hogy sokan nem szeretik, ha olvasni kell a film alatt, de sokszor megéri szerintem. Ráadásul a nyelvtudásunk is javulhat. :D
Nos, rövidre zárva: mindenkinek, aki még nem látta, üzenem, hogy ne egy második, ógörög Avatart várjanak látványilag, hanem 100 perc kosztümösnek mondható, amcsi humorral tarkított ógörög mítosz-másolatot, ami ha kikapcsoljuk az agyunkat, és csak szürcsöljük a kólát, kellemes is lehet. Aki meg elégedetlenkedik, annak üzenem, hogy olvasson néha háttér-információkat a mozikba kerülő, ígéretes produkciókról, mert akkor nem úgy ültek volna be a filmre, hogy majd maguk alá pisilnek. Sam Worthington a rendezővel a háta mögött már az elején kijelentette: ez egy tipikus popcorn mozi, amiben nem szabad világmegváltó mondanivalóra számítani, és filmtörténelmi mérföldkőként várni rá, hanem hátradőlni, és élvezni. Szinte garantált a második rész (hogy hogy fogják összehozni, az mondjuk rejtély), de én nem bánom. Szívesen elnézegetném egyszer azt a folytatást is.
Ez a Titánok Harca: egy huszonegyedik századi, leülős-kukoricaeszegetős-csaknézős mozifilm parádés szereposztással, és néhol persze butus viccekkel. Semmi vér, semmi szex, semmi különös durvaság, csak a mozivásznon felvillanó harcolós és menekülős jelenetek, látványos effektek, meg a néző 100 kerek percig. Akinek ez nem elég, az nem tehet mást, mint egy másik terembe, egy másik filmre vált jegyet. Én a film után vidáman csapkodtam a szörnnyé korcsosult bodzabokrokat, magam mellé képzelve egy csapatnyi szoknyás harcost, az égre a fekete Pegazust, és egy jó kis kardot a kezembe... :D Élveztem a filmet, és azt az érzést, ami akkor csitult, mikor én is "harcolhattam" a cserjék ellen. Igen, 19 éves vagyok lassan, de még mindig hiszek a mesék erejében. Nem nehéz ám, csak hagyni kell, hogy az agyunk magától építse be azt, amit lát, és olyanná formálja, amilyenné kedve tartja. Ne erőlködjetek a befogadáson és megértésen, mert akkor ezt a filmet is élvezni fogjátok. Higgyétek el. ;)

A Titánok Harca - Clash of the Titians [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 106 perc
IMDb: 6,2 [16 867 szavazat alapján]
Színészek: Sam Worthington, Gemma Arterton, Liam Neeson, Ralph Fiennes, Mads Mikkelsen, Alexa Davalos
Trailer

Telihold idején jól zárd az ajtót! [Farkasember]

A filmet sajnos csak mozis változatban, letöltve volt lehetőségem megnézni, de igyekszem olyan pozitívan átformálni, és elképzelni a szélesvásznon, amennyire csak tudom. Nem rossz film, még így kamerás felvétellel, néhol recsegő hanggal sem, de azért az biztos, hogy moziban nagyobb élmény lett volna. Persze ez minden filmre igaz, amiben ilyen durva akciójelenetek és ilyen hanghatások vannak.
A történet röviden: Lawrence Talbot egy new yorki színész, akinek meghal a bátyja. Apja és bátyja menyasszonya, Gwen is Blackmoore nevű helyen, a Talbot-kúriában várják őt. Lawrence-szel, mikor megérkezik az "édes otthonba", közlik, hogy bátyját valamiféle fenevad pusztította el, és tépte gyakorlatilag darabokra. A férfi elhatározza, hogy kideríti, valóban a közeli cigánykaraván medvéjét szabadították Benre, a bátyjára, vagy valami, esetleg valaki más szedte darabokra. Nem telik bele sok idő, és a Ben holtteste mellett talált medál elvezeti őt végülis a cigányokhoz, de nem tud meg sok mindent tőlük, ugyanis a rejtélyes fenevad megjelenik, lemészárolja a fél tábort és az odacsődülő rendőröket, akik a medvéért jöttek. Lawrence a szörny nyomába ered, de bár ne tette volna... A bestia ugyanis elkapja, bár nincs ideje elpusztítani, mert elkergetik. Sikerül ugyan megharapnia Lawrence-t, aki nem hal bele a sérülésbe, sőt! Gyanúsan gyorsan regenerálódik, és az orvos értesíti a környékbelieket, hogy a férfivel valami nincs rendben. A sok babonás falusi természetesen azonnal a birtokra csődül, és követelik a megmaradt Talbot fiút, de az apja elűzi őket. Persze kiderül, hogy nem pusztán atyai szeretetből... Az idősebbik Talbot ugyanis jól tudja, hogy fiából is ugyanolyan bestia válik majd teliholdkor, mint ami megmarta. Ezután rövid úton egy csapdának és némi atyai beavatkozásnak köszönhetően biztonságosan és gyorsan elszállítják egy elmegyógyintézetbe, oda, ahol Lawrence kiskorában is be lett zárva egy évre, miután látta anyját, aki elvágta saját torkát. Akkor legalábbis így tűnt... Az intézetben, miután szétkínozták már a férfit, és arról győzködték, hogy agressziója és a bestia tévképzet, meglátogatja az apja, és elárulja neki a nagy titkot: hogy ő a farkasember, aki teliholdkor gyilkol, és egészen a bátyja halálának estééig minden teliholdkor bezáratta magát a szolgálóval egy kriptába. Azon az éjjelen azonban ez elmaradt, és azóta rájött, hogy a szörnyeteget nem is kell megzabolázni, hiszen miért tenné, ha egyszer bestia vált belőle. Lawrence természetesen bosszút fogad, pláne, miután kiderül, hogy anyját is apja ölte meg. Gwen, bátyja volt menyasszonya, aki iránt titokban gyengéd érzelmeket táplált mindig is, Londonban van, és Lawrence tudja, hogy nincs tőle biztonságban. Hiába. Teliholdkor átváltozik, és az intézet orvosai is rádöbbennek, kissé későn ugyan, hogy Lawrence-szel valóban van valami gond, de addigra a férfi már szőrös fenevadként őrjöng, és megszökik, jó pár kibelezett, lefejezett hullát hagyva maga után. Másnap reggel Gwenhez megy, aki (természetesen) szintén szerelmes belé, legalábbis kedveli, és eltökéli, hogy segít a férfin, bármibe is kerül. De a cigányoktól megtudja, hogy ezt a kórt csak egy valami gyógyítja: az ezüstgolyó. Végül apa és fia összecsapnak, és Gwen is szembekerül a farkassá vált Lawrence-szel, és nem választja el őket semmi egymástól, csak egy ezüstgolyókkal töltött revolver. Nem árulom el, mi lesz a film vége.
Maga a történet nekem tetszett. A farkasemberek legendáját már egy csomó film feldogozta (persze nem annyi, mint a most divatos vámpírokét), és valamiért a farkasembereket sosem ábrázolják olyan tökéletesen és ötletesen, mint a vérszívókat, pedig szerintem sokkal érdekesebbek. Én azt szeretem, ha lehet ilyet mondani, hogy ezek a teremtmények sokszor, többször próbálnak uralkodni magukon, amíg a vámpírok meg elegánsan és mindenre tojva szívják a vért, vagy nagy hősiesen csak állatokat gyilkolnak le. A vérfarkasoknak nincs esélyük megállítani azt, ami bennük van, hiába küzdenek ellene. A telihold minden történetben erősebbnek bizonyul náluk. Az a gondom, hogy még egy filmben sem láttam őket olyan kifinomultan ábrázolva, mint a vámpírokat. A Harry Potterben egyenesen borzalmasan festett az a nyeszledék. Ebben a filmben viszont (mint szinte minden), a farkasemberek is retrósra lettek megcsinálva. Busa fej, fekete, rövid orr, emberi testfelépítés és vonások. Viszont nagyon szépen meg volt csinálva az átalakulás, amit többször is mutattak: a csontok eldeformálódása, a fogak növekedése, ami természetesen nem kevés sebbel és vérrel járt, még a szem átalakulása is szépen ki volt dolgozva. De most sem voltam elégedett teljesen, valamiért modernebb felfogásra számítottam... Persze mondom, ez sem volt rossz.
A színészek viszont nekem nagyon nagyon tetszettek. Az idős Talbotot az örökké hátborzongató Anthony Hopkins játszotta, akinél jobbat erre a szerepre nemigen találhattak volna. Benicio Del Torot ugyan még életemben nem láttam másik filmben a borzalmas Sin Cityn kívül, de annyira tökéletesen játszotta Lawrence elveszett, de mégis határozott karakterét, hogy érdekelne más filmje is. Elég érdekesen néz ki szegény fickó, és az elején kifejezetten taszító volt, de a végére igazán szimpatikus lett. Emily Blunt pedig itt is nagyon jól alakított. Mostanában egyre több és egyre jobb filmjei vannak, ő is Hollywood trónjára fog szerintem kerülni szépen lassan, ha be nem választ valami hülyeséget, mint Dennis Quaid...
A film nem egy örök darab szerintem, és én nem is adtam volna neki tizennyolcas korhatárt, annyira nem volt durva, csak véres, de sokkal rondább és léleknyomorítóbb jeleneteket látni némely akár 12-es karikás filmben is. Egy este elütésére kíválóan alkalmas, itt sem kell sokat agyalni, csak figyelni a szép kosztümöket, a remek alakításokat, a jó kis díszletezést, a pompás lovakat a hintók elé fogva, és a teliholdat eltakaró farkasember vonyító és most már klasszikusnak mondható sziluettjét.

Farkasember - The Wolfman [2010]
18 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 102 perc (nem 126)
iMDb: 6,2 [13 552 szavazat alapján]
Színészek: Benicio Del Toro, Anthony Hopkins, Emily Blunt, Hugo Weaving
Trailer

Az istenek Hollywoodba estek [Percy Jackson és az olimposziak]

Istenem, milyen jól esik néhanap olyan filmre beülni moziba, ami nem igényel mindenféle fejtörést...

Ez a film pont olyan volt, és nem rossz értelemben véve. Az elejétől fogva élvezhető, cseppet sem komoly,inkább felszínes, de némi kis értelmet vitt bele az a kevés mitológia, amit beleszőttek. Lehet figyelni közben, és igazából a karakterek is igazán szerethetőek, még ha nem is túl bonyolultak. Nem kellett sokat agyalni azon, mi miért történik, és valójában azt hiszem ez volt az egyetlen gondom. Mert ugyan nem volt a sztori annyira bonyolult, de én még pár perccel megtoldottam volna, hogy mindent részletesen kifejtsek. Lehet, hogy én voltam nagyon letompulva, de az elején nem vágtam pár dolgot, például, hogy miért is Percy-t gyanúsítják Zeusz villámának ellopásával.
A történet röviden: Percy Jacksont egyedül neveli az édesanyja. A srác kábé 17 éves lehet. Különlegessége, hogy baromi sokáig vissza tudja tartani a lélegzetét a víz alatt, de vannak hibái is: diszlexiás és hiperaktív. Egyik nap egy múzeumi körút során az irodalomtanárnője megtámadja, miután szárnyas csúfsággá válik. Ekkor megjelenik az tolószékes töritanár valamint Percy mankós barátja, és elkergetik a hirtelenharagú tanerőt, akiről kiderül, hogy egy fúria. Persze Percy haverja sem mindennapi fickó: szatír, akit a srác védelmével bíztak meg, és aki ezután elviszi őt (elég kalandos úton) a félvérek táborába. Percy ugyanis Poseidon, a tenger istenének fia, ennél fogva különleges képességei vannak, akárcsak sok más társának. A táborban összehaverkodik pár emberrel, és megtudja, miért is akarják kinyiffantani őt, és miért rabolták el időközben az édesanyját, és tartják fogva az Alvilágban. Minden isten azt hiszi, hogy ő lopta el a nagy erejű villámokat Zeusztól, ez pedig háborúval fenyeget, amit az emberiség nagy valószínűséggel nem élne túl. Percy felkerekedik szatír testőrével és újdonsült barátjával, Athéné lányával Annabeth-szel az oldalán, hogy visszaszerezzék az édesanyját, és közöljék Hádésszal (aki a villámért cserébe akarja csak kiadni az anyukát), hogy az nincs náluk. Lucastól, Hermész fiától kapnak egy különleges pajzsot, egy repülő cipellőt Hermész örökségéből és egy térképet, ami elvezeti őket az Alvilágba, aztán útnak indulnak. Jó sok hercehurca után végülis eltalálnak az USA csillogó szívébe, Hollywoodba, aminek felirata alatt bejutnak a Pokolba, visszaszerzik anyucit, és megtalálják a villámot - a Lucastól kapott pajzsban. Mikor épp el akarnák vinni az Olymposra a frissen talált értékes cuccot, ami megszüntetheti a viszályt az istenek közt, megjelenik Lucas, és kijelenti, hogy ő lopta el a villámot, és azonnal kéri is vissza. Micsoda fordulat, mi? Ennek oka pedig csupán a gyermeki sértettség, magyarán szólva, hogy sosem látogatta meg apukája a félvér Lucast Zeusz törvényének engedelmeskedve, így pedig elérné, hogy az istenek végezzenek egymással, ezáltal félvér gyermekeik kerülnének a világ képzeletbeli trónjára. A végén - természetesen - minden jóra fordul, és érezhető a második rész előszele.
Mennyire voltam érthető? Nem nagyon gondolom, valószínűleg azért, mert a film is kábé ilyen szinten jött át legelőször, mert valamilyen oknál fogva én kicsit rágósabb sztorira számítottam, és meglepett, hogy ennyire durván csiszolt a történet. Bőszen kerestem is a fogót. De nincs.
Ami hiányzott nekem, az a Cerberus volt. De komolyan! A háromfejű bestiális kutyát vétek volt kihagyni, ha már fúria, hidra és minotaurusz is ott bulizott...
A film különben pont elég szépen meg volt csinálva, és jó kis szörnyek kerültek elő a poros mitológiai lexikonokból. Az már más kérdés, hogy az alig egy hónap múlva mozikba kerülő Titánok harcában (ami némileg nagyobb költségvetéssel és magasabb korhatárral készült) mindezeket hogy fogják előadni, de a Villámtolvaj jó kis bevezetés volt a komolyabb legendákhoz. Én élveztem ezt is, meseszerű volt, elég fiatal színészekkel, de jó dumákkal és épp elég eléggé keménynek mondható harci jelenetekkel. Ahhoz képest nagyon is durva ütések és pofonok repkedtek, hogy gyakorlatilag csak gyerekek voltak a szereplők. Viszont nekem tetszett pár ötlet, pláne a kivitelezésük és a modern világba való átültetésük.
Ilyen volt például Persephone három gyöngyének megtalálása, amikhez át kellett vágni az USA-n. Ezek a gyöngyök segítik ki a látogató halandókat a marasztaló Hádész karmai közül. Az egyik például Las Vegasban volt, egy tuti kis kecóban, amiben csini csajok osztogatták a lótuszvirágot, és aki belekóstolt a kajcsiba, könnyen elfeledkezhetett a külvilágról. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint a flipperező csávó, aki 1971 óta játszott a géppel, miközben tömte a fejét a virág alakú finomsággal és legeltette a szemét a felszolgálókon. Na, kik lehettek az édes és kedves hölgyemények? Naná, hogy a szirének, akik már letettek a dalok általi megbűvölésről, mivel gondolom rájöttek, hogy Miley Cyrussal nem vehetik fel a versenyt. Vagy ott volt Hermész cipője, ami nem az ógörög szandálszerű lábbeliként jelent meg, hanem fekete Converse-dorkóként. Vagy maga a Pokol, meg ahogy kinézett. Sajnos elég rövid ideig mutatták, de látványos és ötletes megoldás volt.
Szóval voltak ebben vicces és mutatós pillanatok, szívhez szóló és megragadó annál kevesebb, de nem is ez volt a lényeg. Ez egy kellemes kis kalandfilm, két óra elütésére egy fárasztó nap után tökéletesen alkalmas (és nem is tűnik annyinak).
Na jó, őszintén szólva felnőtteknek nem ajánlom mozizni, csak ha tényleg agykikapcsolásra vágynak és görög neveket akarnak hallani 110 percen keresztül, miközben Pierce Brosnan ló altesttel vágtat be a vászonra, esetleg jó napot akarnak szerezni a 10 éves fiúknak, aki él-hal a kardokért. Korombelieknek (16-22) akkor, ha szeretik a vagdalkozást, esetleg figyelemmel szeretnék kísérni a jövő ígéretesnek titulált színészpalántáit, akik itt elég jól teljesítettek, esetleg emlékeznek még Boromirra, azaz Sean Beanre, és hiányolják a mozivászonról. És Uma Thurman is emlékezetes, mint Medúza. Az ennél fiatalabb korosztály nagyra értékelheti a sok tüzet, robbantást, ütést-vágást, a szépszemű fiúkat és jó alakú csaj(oka)t. Mondjuk annak, akivel megnéztem, a szatír jött be. Hát van ilyen...
A moziban mellesleg összesen hárman voltunk. Egyikünk a jegyszedő. És ennyire azért nem mondanám rossznak a filmet. Én adnék neki egy hetest a tízes skálán. Voltak benne elég butus dolgok is, valamiért az ilyeneket nem lehet kihagyni egy gyerekeknek szánt akciófilmből, ezt sajnos el kell ismerni, meg néha ratyik és erőltetettek voltak a poénok is.
A film különben egy Rick Riordan könyvön alapszik, ahol a főszereplő - kapaszkodni! - 12 éves. Gondolom ezért csapott le a sztori megfilmesítésére Chris Colombus, a HP filmek első részének atyja is. Bukik a gyerkőc-sztorikra. De a filmben? Egy fél évtizeddel "öregebb" a srác, gondolom hogy a kiscsajoknak is legyen valami jó a vásznon... A főszereplőt a Gamerben láthattuk mostanában, ahol tetszett az alakítása, az előtt pedig a Jack és Bobby című sorozatban játszotta a fiatalabb testvért. Azóta eltelt 6 évnyi, több filmszerepnyi és kábé negyven centinyi idő.
Öregszünk...

Villámtolvaj:Percy Jackson és az olimposziak - Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief [2010]
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 121 perc
IMDb: 5,9 [12 661 szavazat alapján]
Színészek: Logan Lerman, Brandon T. Jackson, Alexandra Daddario, Jake Abel, Sean Bean, Uma Thurman, Pierce Brosnan, Rosario Dawson, Melina Kanakaredes
Trailer