Maradt mese... [A lány és a farkas]

Ezt a filmet egy napon néztem meg a Thorral, és szerencsére előbb ezt ütemeztem be, hogy úgymond rákészüljek a második, nagyobb durranásnak beharangozott szuperhősös mozira. Úgy gondoltam, hogy ez majd megalapozza a hangulatomat, lesz benne egy kis izgalom, egy kis romantika, bla bla bla, egy szóval feltuningolja az agyam, és majd élesebben látom majd a második filmet. Tudtam én, hogy az a nőszemély rendezi, aki a Twilight sorozat első részéért felelős. (Igen, felelős, mert meggyőződésem, hogyha nem ő rendezi az első részt, akkor a sorozat ma nem örvend ilyen eltérő véleményeknek, hanem sokkal normálisabb reakciókat válthatott volna ki a nézőközönségből. Na de ez most nem ide tartozik.) Catherine kedves keze nyomán azonban úgy tűnik, amiben vérfarkas vagy vámpír van, abból normális film nem sülhet ki.

A történet röviden: egészen biztos, hogy a mozis közönség száz százaléka ismeri az eredeti Piroska és a farkas történetet. Maga a sztori nem sokat változott a filmben, ugyanúgy van nagymama, aki a falun kívül, az erdőben él, ugyanúgy van a butus lány, aki a nagymamájától kapott vörös kabátkában mászkál, de nincs vadász, helyette egy elvetemül bíborost kaptunk. A pap azért kell, mert a falut egy vérfarkas fenyegeti, ami minden teliholdkor állatáldozatot követel, majd egy gikszernek köszönhetően kissé bevadul, és megfenyegeti a lakosságot: ha Piroska (nevezzük így a lányt, a történet szempontjából mindegy is, bár itt Valerie-nak hívják, lehetett volna akkor már mondjuk Scarlette, nem?) nem tart vele, és hagyja el örökre a falut, folyamatosan ölni fog. Az érkező bíboros elárulja a falubelieknek azt, amit valamiért eddig nem tudtak: hogy a vérfarkas bizony bárki lehet. A szomszédjuk, a barátjuk, de akár a tulajdon férjük vagy feleségük is. Ekkor megkezdődik a találgatás, a gyanúsítgatás, hogy ki lehet a falut rettegésben tartó szörnyeteg, majd az eszeveszett hajtóvadászat is kezdetét veszi, aminek sokkal több a hátulütője, mint a haszna, de hát ez senkit sem foglalkoztat.
A film alapvetően nem lenne rossz, ha... Igen, most jön a ha, nem is egy, mert túl sok olyan pillanat és mozzanat volt, aminél fogtam a fejem. Az első, ami talán a legfontosabb, a színészi játék. Amanda Seyfrieddel nekem semmi gondom, bár nem lesz belőle legenda, az biztos. A másik főszereplő, bizonyos Shiloh Fernandez, akit leginkább sorozatokból ismerhettünk, ha egyáltalán, talán megütötte az elfogadható szintet, és nála sokáig nem is tudtam, hogy most akkor jófiú, vagy nem. De tényleg, mindenki más úgy játszott, mintha a rendezőnő ráordított volna, hogy nem, nem szabad színészkedni, kivéve, mikor vérszomjas vagy, vagy nagyon-nagyon szerelmes. Mondom én, hogy megártott neki a sok vámpír téma.
De ha már a színészek, köztük olyan nevek, mint Gary Oldman, vagy Julie Christie, akik azért köztudottan tudnak színészkedni, mégsem voltak hajlandóak rendesen játszani, akkor lehetett volna maga a történet csavaros és tényleg izgalmas, de nem. Lehet, hogy tényleg túl sok filmet néztem már, de nem kellett eltelnie sok időnek, hogy leessen, ki a vérfarkas, csak egy kicsit kellett gondolkozni, és egyértelművé vált. Az viszont idegesítő volt, hogy lépten-nyomon próbálták félrevezetni szerencsétlen nézőt, aki amúgy is el lehetett kenődve, hogy micsoda film ez, és még akkor hülye is vagyok, amiért nem jövök rá? Nem, mindenkit megnyugtatok, hogy rá fog jönni, ki a farkas, csak nem szabad elhinni a mindenféle utalásokat, amik már túl nyilvánvalóvá tennék a dolgot.
És a negatívumok még mindig nem értek véget. A vérfarkas kifejezetten rusnya volt, és kissé igénytelen. Ugyanolyan furán mozgott, mint a Twilight animált kutyusai, pedig mikor előbukkantak a második részben, Catherine Hardwicke már messze járt... Ez engem igazából csak azért dühít, mert meggyőződésem, hogy ha az első, debütáló része az Alkonyat sorozatnak egy jobb, normálisabb felfogású, kevésbé szentimentális ember kezébe kerül, akkor a visszajelzések sem lettek volna ennyire szélsőségesek. Persze tudom, hogy egy vámpír és ember közti szerelem alapvetően nyálas téma, de ettől még nem kellett volna mindjárt el is butítani a sztorit, és belefojtani a mozizót a nyáltengerbe és izzadságszagú "akciójelenetekbe", ahogy A lány és a farkas esetében is történt.
Az egyetlen jó dolog a filmben a látvány, konkrétan a stúdió volt. Egyáltalán nem volt élethű, ne értsen félre senki, de hangulatos volt, sőt, kifejezetten aranyos. A színek, a hatások is mind kellemesek voltak, csak hát a megoldások megint... Kinn fagy, fél méteres hó, persze semmi pára, mikor levegőt vesznek és kifújják az emberek, de akkor bent, a tágas, sőt, hatalmas házakban mindössze egy kis tűz ég, és mindenki vidáman mászkál kis semmi ruhákban? Lehet, hogy nem figyeltem, és eszkimó faluról volt szó?
Tehát a film számomra nagy csalódás volt, Catherine Hardwicke pedig elérte, hogy ha lesz is filmje mostanában, ne nézzem meg, moziban semmiképp... Nem szeretek negatív véleményt mondani, mindig próbálom a jó oldaláról megközelíteni a dolgokat, de A lány és a farkas nem sok pozitívumot tudott felmutatni, és mikor kijöttünk a moziból, a szokásos hallgatózásom során azt vettem észre, hogy ezzel nem voltam egyedül. Túl sok erőltetett romantika, túl kevés izgalom, túl sablonos karakterek jellemzik a filmet. Csak annak ajánlom, aki... Nem, igazából senkinek sem ajánlom.

A lány és a farkas - Red Riding Hood [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 100 perc
IMDb: 4,6 [6 817 szavazat alapján]

Színészek: Amanda Seyfried, Gary Oldman, Billy Burke, Shiloh Fernandez, Max Irons, Lukas Haas

Trailer

A jó, a rossz és Ben Affleck [Tolvajok városa]

Hosszú kihagyás után visszatérek kis időre a mozi világába.

Ezt akár egy kiégett, hollywoodi színész is mondhatta volna, de csak én vagyok, és a bejelentés igaz: mostantól megint több időt szentelek a blognak. Mivel már hónapok óta nem rittyentettem ide semmi érdemlegeset, nézzétek el nekem, ha kijöttem a lendületből...
Az első film, amit a 2011-es évben minősíteni és boncolgatni fogok, az a Ben Affleck által rendezett Tolvajok városa. Azt a filmjét, amit Matt Damonnal rendezett, és amiért Oscart is kaptak, egyelőre nem láttam, mivel bevallom, nem vagyok egy nagy Ben Affleck-fan. Viszont ez a film nem csak azt érte el, hogy teljesen lekössön több, mint két órán keresztül, hanem azt is, hogy az ellenszenvem Blake Lively-val, Ben Affleck-kel és a Bombák földjén (eddig azt hittem, méltatlanul) nagyra tartott színészével, Jeremy Rennerrel szemben jelentősen csökkenjen. Ugyanis mindegyikük remekül, hitelesen és teljes átéléssel játszotta a szerepét, és a mellékszereplőket is dicséret illeti, mivel amikor csak megjelentek, nem szorultak háttérbe, hanem teljes értékű tagjai voltak az adott jelenetnek. Ben Affleck ügyes főnök, ez az igazság.
A történet röviden: Boston, Charlestown, a maffia egyik melegágya. Kis bandák, drogok, fű, alkohol, minden megvan a tökéletes bűnözéshez. Itt éldegél Doug, három barátjával, akikkel főállásban bankokat rabolnak és páncélautókat törnek fel, néha elagyabugyálják azt, aki nem szimpatikus nekik. A kemény kvartettből Doug a legbékésebb, legmegfontoltabb tag, míg Jem, a barátja meggondolatlan, veszélyes fickó, aki már 9 évet ült emberölésért. Egy bankrablásuk alkalmával túszul magukkal visznek egy nőt, a bankfiók vezetőjét, Claire-t, akit később elengednek. Csak hogy kiderül, a nő alig pár utcányira lakik tőlük, és félő, hogy a hangjukról vagy valami másból egy nap felismeri majd őket. Doug vállalja, hogy ellenőrzi a nőt, figyeli, mit akarnak tőle a zsaruk. Ez szépen megy is, olyannyira, hogy szépen lassan egymásba szeretnek Claire-rel. Doug haverjai, főleg Jem ezt cseppet sem nézik jó szemmel, főleg, hogy egyre nagyobb bulikra készülnek, Doug pedig egyre erősebb késztetést érez kiszakadni ebből a közegből. Csak hogy azt nem olyan könnyű... A "charlstowni keresztapa" megfenyegeti, hogy kinyírja a nőjét, Jem az orra alá dörgöli, hogy miatta ült 9 évet a sitten, Jem húga pedig azt állítja, a lánya Doug gyereke. Így a pasasnak nincs más választása: bele kell mennie az utolsó, nagy melóba, ami után végleg el akar tűnni a környékről, Claire-rel együtt. Közben viszont az FBI sem tétlenkedik, keveri azt a bizonyos végterméket, közlik Claire-rel, hogy kivel épp összefekszik, az ejtette túszul a bankban és rabolta ki, és megfenyegetik Jem húgát is, hogy az elárulja nekik, mire készül Doug. Egy szóval mindenki keresztbe akar tenni a másiknak, ki akarja használni a többieket, mindezt úgy, hogy közben valójában mindenki összetartozik, és a betyárbecsület is dolgozik. Hogy mi lesz az egész vége? Hát érdemes megnézni a filmet...
Ami azt illeti, a film az első perctől kezdve teljesen lekötött. Mindig is szerettem az izgalmas maffia-sztorikat, főleg, ha van bennük némi érzelem is. Nőből vagyok, szóval ezen nem lehet csodálkozni. Viszont amennyire a romantika, úgy a fegyverropogás és a bunyók is kellenek nekem egy ilyen típusú filmbe, a Tolvajok városában pedig - ami egyébként egy könyv alapján készült - tökéletes az egyensúly. Nem zuhan rózsaszín nyáltengerbe, és nem is fröcsög minden pillanatban a vér. Életszagú párbeszédek, szép képek, jó zene, és remek színészi játék jellemzi az egész filmet. A szereplők akcentusát elképesztően jó volt hallgatni. Mivel nem értek ehhez annyira, hogy hallás után felismerjem, melyik ország vagy állam fiairól van szó, így konkrétumot nem mondhatok, de kicsit angolosnak, kicsit íresnek tűnt néhányuk beszéde, és ez elég kellemes az olyan fülnek, aki ugyan ebből hallás után hirtelen nem sokat ért, de már csömöre van a keményen hangzó amerikai dumából.
Nem csak a film "külsője" volt jó, hanem a történet vezetése is, nem voltak zökkenések, nem bukdácsolt a sztori egyszer sem, a film nem tűnt hosszúnak, de rövidnek sem, hogy hiányoljak belőle valamit. Minden szépen el volt magyarázva, nem maradtak fekete foltok, és a vége sem hihetetlen, vagy rosszul befejezett. Azt mondanám, lehetne akár folytatást is csinálni neki, de az olyan hiba volna, mint mondjuk a Füstölgő Ászok második része... Vannak filmek, amiket egyszerűen hagyni kell úgy és annyiban, ahogy vannak. A tolvajok városa néhol már irritálóan izgalmas, de csak pár percig, tehát a film végére azért még marad ujjunk, legfeljebb a körmünk tűnik el nyomtalanul. Értékeltem azt is, mint említettem már, hogy a romantikus szál sem lett túl finom és kiemelkedő. A történek egyik alappillére a túsz és túszul ejtő szerelme, de csak az egyik, és Ben Affleck szerencsére nem is akarta erre az egyre helyezni a filmet. Ott volt még a bajtársiasság, a közös gyerekkori traumák, a hasonlóan életvitel, mint összekötő kapocs, és ettől volt a végére az egész dinamikus és érthető, mégsem kiszámítható. Persze azért érezni, hogy a Tolvajok városa az álomgyárban készült, nem is tagadhatják, de ahhoz képest véleményem szerint egy egészen ütős, pörgős és értelmes lövöldözős film lett, már csak azért is, mert amennyire tudom, a dolgok arrafelé tényleg így működnek. Ezek után, ha véletlenül Boston környékén járok, ezt a területet messze elkerülöm...

Tolvajok városa - The Town [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 7,8 [39 214 szavazat alapján]
Színészek: Ben Affleck, Rebeca Hall, Blake Lively, Jeremy Renner, Titus Welliver, Jon Hamm, Pete Postlethwaite, Chris Cooper
Trailer

Kész rémálom [Alan Wake]

Megint egy új típusú bejegyzés következik.

Hölgyeim és uraim, hadd mutassam be a "játék" címke első tagját, Alan Wake-et! Úgy gondolom, mivel manapság valami félelmetes, milyen minőségű cuccokat csinálnak PCre, Play Station-re, Xbox-ra és hasonló kütyükre, ezért érdemes róluk is pár szót ejtenem, ha már előzetesekről is ódákat zengek. Ráadásul az Alan Wake az első nekem... *-* xD XBoxon kezdtem vele játszani pár napja, és az ok, amiért most ajánlom, az a következő: teljesen filmszerű.

A történet röviden: Alan Wake egy 30-as évei elején járó író, aki két éve kiadott könyvének sikere óta képtelen normális történetet papírra vetni, és kezd ideges lenni az ihlethiánytól. Így aztán feleségével úgy döntenek, kikapcsolódnak, és elutaznak Bright Fallsba, egy hegyek közt húzódó kisvárosba. Az első nap körbenéznek, és Alan máris összefut egy idegborzoló nyanyával, mikor át akarnák venni a kulcsot az erdei bungallóhoz. A fekete cuccos nénike megígéri Alannek, hogy hamarosan látják egymást, írónk pedig (aki amúgy horrortörténetek írásával keresi a kenyerét), nem parázik különösebben. Mivel nagyvárosból való, azt hiszi, csak egy kattant banya a faluból... De mekkorát téved! Mikor végre elfoglalják a kis házikót egy tó közepén, és kipakolnak, már sötét van. Alice, Alan fiatal felesége meg akarja lepni Alant egy írógéppel, de a srác, mikor meglátja, teljesen berág a csajra, amiért még ő sem hagyja békén, nem elég a sok rajongó és a menedzsere. Így kirohan a házból az éjszakába, tudván, Alice nem fogja követni, mivel retteg a sötétségtől. Pár perc múlva azonban iszonyú sikítás és kiabálás hallatszik a házból, Alice segítségért kiállt, de Alan beérve a házba nem találja, csak egy, a tóra néző törött ablakot. Abban a hitben, hogy Alice ott esett ki (vagy lökték, az ember egy idő után mindig a rosszabbik eshetőségre gondol), utána ugrik - a játék pedig gyakorlatilag itt indul el igazán. Alan ugyanis hirtelen a szétzúzott kocsijában ébred, az út szélén, és nem emlékszik, hogy kerül oda az éjszaka közepén. Nincs más nála, csak egy zseblámpa, és hirtelen beugrik neki egy visszatérő rémálma, amiről anno könyvet is akart írni; amiben a sötétben rejtőző, valami gonosz által megszállt emberek, madarak, sőt gyakran tárgyak lesnek rá, és próbálják megölni. Fogalma sincs, mi van, de mikor csörög a telefonja, és kiderül, hogy a feleségét elrabolták, kiakad, és elindul, hogy segítséget szerezzen. Az ám, ha ez ilyen könnyen menne... De az a bizonyos álom egyszer csak mintha megelevenedne: üvöltő, hörgő, sötét árnyékokkal körülvett emberek törnek rá minden ok nélkül az erdőben, akik a fény hatására ugyan megszabadulnak a sötétségtől, de ugyanúgy ki akarják nyírni hősünket, akinek nincs sok választása még azután sem, hogy elér a benzinkúthoz: fel kell magát fegyvereznie ellenük, ugyanis senki sem hiszi el, hogy a felesége eltűnt, mivel még a sziget sem létezik, ahol elméletben voltak. Mindenki azt hiszi, megkattant, egyedül a menedzserét és egyben barátját sikerül meggyőznie a dolgokról. Kicsit persze kételkedik a saját épelméjűségében, de mikor találkozik az emberrablóval az erdőben, aki szintén látja a baltával, kaszával, láncfűrésszel és egyéb klasszikus fegyverekkel felszerelt gyilkosokat, rájön, hogy bizony valami nem stimmel Bright Fallssal... És Alice-t sem kapja vissza, mert az emberrabló cserét ajánl: megírja a könyv utolsó fejezetét (ami alapján a dolgok történnek ugyebár), vagy Alice meghal. Alannek nincs sok választása. Egyszerre kell megküzdenie az ihlethiánnyal; a város lakóival, akiknek meggyőződésük, hogy a híres író becsavarodott és veszélyes, ezért üldözni kezdik; na meg saját rémálmával, ami tárt karokkal fogadja minden sötét zugban.
Ez az első olyan játék, amit nem PC-n játszom, és mit ne mondjak, az élmény hatalmas. Minden este lekuporodom a tévé elé (persze éjszaka, mikor sötét van, hehe), és már nyomom is. Igazság szerint a játék szerintem meglehetősen félelmetes. A sötétből előbukkanó fószereknek nem habzik a szája vagy ilyesmi, de elég jól tudok angolul ahhoz, hogy értsem, milyen idiótaságokat vágnak Alan fejéhez (akivel játszunk, és akinek a szemszögéből az egészet látjuk), ki is van írva, mindezt pedig elvetemült, őrülten hörgő hangon adják elő, sötét pofával, és ez azért ijesztő. De remekül fel van építve nem csak a történet, hanem a grafika és maga a játéktér is (nem tudom, hogy mondják ezt, egyelőre nem vagyok otthon a témában xD), ahol igazán oda megy az ember, ahová csak akar, megvizsgálhat minden fűcsomót és követ, ha akar, csak éjszaka kell vigyázni: ha letérünk az útról, egyből lesz jelentkező, aki le akarja majd csapni a fejünket, a muníció pedig véges, nem is beszélve a lámpák elemeiről, amik nélkül semmi esély túlélni egy-egy éjszakát. Mindezek alatt pedig sejtelmes zene megy, tényleg tiszta horror, habár a zenei téma amúgy nagyon szép, kicsit szomorkás, kicsit nyomasztó, mint az egész történet.
A Max Payne, a Perzsia Hercege és számtalan másik játékból lett film általában kisebb-nagyobb sikert arat, de mindig van valami kis bibi. Példának okáért a Max Payne annak, aki nem játszott vele *magára mutogat*, annak tök érthetetlen, zavaros és semmitmondó volt. Nem is emlékszem semmire belőle Mark Wahlbergen kívül, akit amúgy nagyon szeretek. A Perzsia Hercege meg a ló másik oldala volt: semmi köze nem volt az ég világon a játékhoz a neveken és a kinézeten kívül, olyannyira, hogy a filmből csinálnak játékot. Nem a fordítottja volt a cél?

Ezek a filmek általában tényleg látványosak, és igyekeznek visszaadni az adott játék hangulatát. Ezt csak azért mondom, mert ha az Alan Wake-et valaha megfilmesítik (márpedig a jobb kezem gyűrűsujjának a körmehegyét tenném rá, hogy meg fogják, mivel hat részes "előzményfilm" is készült, és ami szintén meglehetősen hátborzongatóra sikerült), akkor ez lehetne az eddigi legjobb játék-film adaptáció. A történet ugyanis csavaros és izgalmas, a karakterekben van élet, személyiség és egyediség, és még csak változtatni sem kéne a sztorin, aminek a végét ugyan még nem tudom, mert nem végeztem vele és eszem ágában sincs megnézni, de így is egy csomóan megnéznék, köztük én. Mert igen, egy cseppet durva, manapság mi nem az? De csak úgy száguldanak az események, gyakran agyalni is kell, és nem hagyni magunkat átverni, és ha valakinek sikerül is "meghalás" nélkül végigrohannia egy-egy epizódon, akkor is sokáig tart, méghozzá nagyon, összesen 12 óra kijátszani, ha valaki nagyon profi, és így egy 100 perces filmet simán össze lehetne hozni, vágva mondjuk 85. És ki ne nézne meg egy jó kis eredeti thrillert, amivel ráadásul utána, otthon még játszhat is?
Alan Wake [2010]
Típus: akció, thriller
Kiadja: a Microsoft és a Remedy
Mire: XBox
IMDb: 9.1 [353 szavazat alapján]

Ha az álom a valóság... [Eredet]

Tegnap döbbenten olvastam, hogy az Eredet már most (pontosabban még most, mert úgysem marad ott) az IMDb minden idők legjobb filmjeinek a listáján a dobogó harmadik helyén terpeszkedik. Már nagyon vártam a filmet, az adat láttán mégis kicsit elbizonytalanodtam... Nem hittem abban, hogy ennyire jó lehet, pedig ha valaminek, akkor ennek a sikernek igazán hihettem volna, hiszen az Eredet körül - ami mellesleg szerintem iszonyatosan nagy baromság címnek, nem tudom, miért nem lehetett volna Incepció vagy akár Beültetés, na mindegy - nem volt akkora felhajtás, mint pl az Avatar körül, amit még mindig játszanak a haza mozik, fél évvel a premier után. Így tehát ma délelőtt csökkent lelkesedéssel csüccsentem be a piros székbe, karmaim közt egy friss Inception-plakáttal, és vártam, hogy elkezdődjön a film. Olyannyira koncentráltam arra, hogy ne várjak el semmit tőle, hogy nem is emlékszem, milyen előzetesek voltak, pedig nálam azokat majdnem akkora lelkesedés fogadja, mint magát a filmet. Csak ültem, ráztam a lábam, nagy kíváncsian meredtem a vászonra, és vártam... Majd felzúgott a tenger, és valamiért azonnal tudtam, hogy Nolan megint nem hibázott.

A történet röviden: képzeljük el, hogy kitalálnak egy szerkezetet, amivel emberek képesek a velük összekötött emberek álmaiba belépni, vagy a sajátjukba bevinni a másikat, és szétnézni a tudatalattiban. Hogy ez mire jó? Első sorban titkok leleplezésére, információk megszerzésére, hiszen mikor álmodunk, nem vagyunk vele tisztában, hogy nem a valóság, ahol járunk. Cobb, akinek ez volt a munkája, mára körözött bűnözőnek számít, mivel felesége halálát rákenték. Nincs más választása, mint a fekete piacon felajánlani a szolgálatait Arthurral, a barátjával és munkatársával. Egy nap azonban kudarcot vall, de Saito, akinek az álmában jártak, felajánl nekik egy alkut: segít Cobbnak visszaszerezni a szabadságát és a gyerekeit, ha hajlandó a rivális cég fiában elültetni egy incepciót. Az incepcióban az a fontos, hogy a személy, akin "végrehajtják" a végén azt higgye, neki jutott eszébe az adott gondolat, ötlet. Csakhogy akármilyen könnyűnek tűnik valakit rávenni, hogy darabolja fel a cégét, rengeteg olyan tényező akadályozza ezt, ami miatt egy egyszerű álom nem elég: a tudatalatti legmélyebb rétegeit kell felkaparni, és elültetni a magot, hogy aztán kihajtson. Cobb mégis vállalkozik rá, Arthur pedig fanyalogva bár, de vele megy, és kénytelenek összeszedni egy csapatot, hogy a dolog sikerüljön. Cobb feleségének apjától kér segítséget, aki egyetemen tanít, és aki beajánl neki egy diákot ahelyett, aki feldobta Cobbékat Saitonál. Ariadne lesz tehát a csapat építésze, azaz ő tervezi meg az adott álmok helyszínét részletesen. Cobb egy régi barátja tanácsát és véleményét is kikéri. Eamsnek annyira tetszik a dolog, hogy beszáll, és segítségével egy ötödik embert, Yusuf-ot is bevonják, aki az elalvás stabilizálásában játszik majd fontos szerepet. Megkezdődik tehát a tervezés, gondolkozás, pedig mindössze pár órára van szükségük, hogy elültessék a gondolatot, de az álmok nagyon instabil dolgok, könnyen összeomlanak akkor is, ha egy gondolat elég, hogy városok szülessenek a semmiből, és minél mélyebbek, annál kevésbé biztonságosak. Ami a valóságban egy másodperc, az egy álomban húsz, de egy álombeli álomban már húsz a másodikon, és ez így megy tovább. A harmadik szinten, ami már elég mély, tíz évet is eltölthet valaki, miközben a valóságban csak egy pillanat telt el. Mindezzel tisztában is van a csapat, ahogy azzal is, hogy csak egy lehetőségük van. A tervbe viszont hiba csúszik, pontosabban titok, ugyanis Yusuf szere miatt, nem ébrednek fel csak úgy, és ha meghalnak az álomban (ami egy egyszerű álomban csupán felébredéshez vezet, mint tudjuk), akkor bennragadtnak a tudatalattiban egészen addig, amíg el nem múlik a szer hatása. És tudjuk, hogy ha egy harmadik szinten tíz év egy pillanat, akkor a legmélyebb tudat rengeteg idő... Elég ahhoz, hogy mikor valaki végre felébred, ne higgye el, hogy az a valóság. De ez hagyján, hiszen mindenki tudna magára vigyázni - ha Fischer, az üzletember nem kapott volna "kiképzést" az agyában turkálók ellen, amiről nekik nem volt tudomásuk. Így aztán hőseink Cobbsra dühösen, amiért titkolózott, és Arthurra, amiért nem volt elég alapos, és nem közölte velük, hogy Fischernek tudatalatti testőrsége van, nekiállnak a melónak. Azt hinnénk, ez így már elég bonyolult, de nem. Közbejön Cobbs múltjának szelleme, Mal, a feleség emléke. Tudni kell, hogy ha valaki a másik álmában turkál, akkor a tudat automatikusan ellenáll a behatolónak, minél nagyobb feltűnést kelt, és ha többen vannak összekapcsolva, akkor akarva-akaratlanul beszivárog pár dolog. A tudatalatti legnagyobb ellenségének azt tekinti, aki megváltoztat az álomban dolgokat, tehát általában az építészt, de van, hogy egyes gondolatok annyira erősek, hogy mindenki ellen irányulnak. Mal pedig Cobbs bűntudatából erősödik, és szabotálni akarja a tervet. A nő ugyanis valóban Cobbs hibájából lett öngyilkos: mindketten bennragadtak egy álomban, leéltek egy életet együtt, és Cobbs rajta végezte el az első incepciót: elhitette Mallel, hogy az a valóság. Arra viszont nem számított, hogy Mal felébredve is ezt fogja gondolni, és mivel az álomból akkor ébredünk fel, ha meghalunk, így Mal abban a hitben ugrott le az emeletről, hogy így visszatér a valóságba. Cobbs nem tudott magának megbocsátani, és Mal szelleme megkeseríti az életét, a többiekét pedig veszélybe sodorja. Egyedül Ariadne tudja Cobbs titkát, és ő figyel rá, hogy ne legyen gond, de egy fiatal lány nem elég a bűntudat leküzdéséhez... Hogy végül sikerül-e az incepció, ki szenved károkat, milyen mértékben, és hogy végződik a történet, azt itt nem árulom el, csak megemlítem kicsit lejjebb. Christopher Nolan által írt és rendezett filmről van szó, így gyakorlatilag nem is lehet eldönteni, marad a találgatás, a bizonytalanság, az agymunka.
Ez nem minden idők legjobb filmje. Ez minden idők egyik olyan filmje, amire mindenki emlékszik majd, aki látta, az pedig nem ugyanaz. Vannak emészthetőbb, megragadóbb, szórakoztatóbb, mozifilmek, de az Eredet olyan, ami beférkőzik az ember agyába, akárcsak a történetben az incepció, és belegondol a cselekménybe, és a történet mögött húzódó érzelmek kibogozásába, a kapcsolatokba. Eleinte nem is volt olyan bonyolult, de ahogy haladtunk előre-hátra, fel-le a szintek közt, egyre jobban összezavarodtam, és még mindig emlékszem a görcsös koncentrálásra, hogy a helyén tudjam tartani, kinek az álmában vagyunk, mit is kell csinálniuk, és pláne, hogy miért. Ha nem lett volna elég maga az álomstruktúra megértése, még arra is figyelni kellett, hogy Fischerrel való manipulálás hol tart éppen, ki kivetülés, ki a beépített ember, és hasonlók.
Nekem viszont vannak kérdéseim, csak az a baj, hogy alig négy órája láttam, és még mindig kavarog a fejem. Lehet, hogy holnapra megértem, de például egy álomban, ha abban is mélyebbre akarunk menni, akkor az hogy lehetséges? Egyszerűen a tudat elhiszi, hogy rákötötték a gépre? Vagy hogy van ez?
Na és a vége...! Nolan megint játszik a szerencsétlen nézővel. A pesszimisták és a kombinálók, akik szeretik dramatizálni a dolgokat (pl: ÉN), azok szerint a csiga csak forgott, forgott tovább. Az optimisták, akik szeretik, ha egy történetnek megnyugtató a vége, azok meg azt, hogy a pörgettyű leállt. Hát nem tudom. Ha lenne második rész, abból kiderülne, de Nolan a Tökéletes Trükköt is meghagyta tökéletesnek, mikor nem csinált hozzá folytatást. Remélem az Eredet is így marad, ahogy van, max a DVD-re csinálnak valami alternatív befejezést.
A színészgárda meg kifejezetten zseniális volt. Minden egyes ember, még a mellékszereplők is fantasztikusak voltak. Mindig is szerettem Leonardo DiCapriot, és nem a Titanic beli ömlengése miatt. Habár szerintem ott is jól játszott, de nem. Rengeteg filmjét láttam, és mindig kifogástalanul alakít, bármilyen karaktert is kell hoznia, ráadásul igényesen válogatja meg a szerepeit. Azzal meg nem értek egyet, hogy helyes pasas. Sőt. De a színészi teljesítménye vitathatatlan, akárcsak a csinos Marion Cotillardnak, akit még a Taxiban ismert meg a világ, aztán tovább fejlődött, és pár éve már Oscart is nyert, vagy a szintén mindig lenyűgöző Joseph Gordon-Lewittnek, aki általában függetlenebb, kisebb költségvetésű filmekben szerepel, és ugyan itt nem túl komplikált karaktert játszott, mégis sikerült életet csempésznie bele, ami sok más színésznek nem ment volna, és a végén Arthur karaktere egy unalmas, kifejezetten szürke, néha szarkasztikus másodhegedűssé vált volna. Ellen Page-re sem lehet panasz, a fiatal tehetségre, aki a Juno-ban már megmutatta, hogy bizony Hollywood felkészülhet egy újabb sztárra, vagy Cillian Murphy, aki legyen szó pszihopatáról, atomfizikusról, identitászavarral küzdő fiatalról vagy világméretű cég örököséről, mindig tudja, hogyan ragadja magával a nézőt. A legérdekesebb, hogy hiába a rengeteg elismert vagy közismert sztár, akik nem sűrűn dolgoztak még együtt, és eddig mindenki más típusú filmben játszott, mégis sikerült kerek egészet alkotniuk. Sokszor vagyok úgy egy-egy olyan filmnél, ami túl sok sztárt vonultat fel, hogy csak a színészeket látom, ahogy dolgoznak, és nem a karaktereket. Az Eredet csapatának viszont elhittem, hogy évek óta álomban mászkálnak, és ismerik egymást, egyetemisták, elgyötört gyerekek, és hasonló. Christopher Nolan története gyakorlatilag magában is megállná a helyét az eredetiségével, a rengeteg hihető elemmel és a fordulatos csavarokkal, de egy ilyen cast birtokában képtelenség lett volna rossz filmet csinálni. Ráadásul a látvány is elképesztő volt, nem beszélve a zenéről. Hans Zimmer hozta a formáját, benne sem csalódtam semmit, ráadásul a trailer zenéjéhez elég hasonló a score is. Dallamos, finom, egy csomószor mégis a hideg rázott a feszültségkeltéstől, pláne, mikor egy ijesztő jelenetben a zene is felbőgött. Hát jaj. Zimmernek viszont az érzelmes jelenetekhez íródott dalait szeretem igazán. Leírhatatlan, mennyire zseniálisan bánik a benyomások, a képek hangszerekkel való kifejezésével.
Az Eredet tehát valószínűleg benne marad a top 50-ben, és biztos, hogy az év legmaradandóbb filmélménye. Érdemes minimum egyszer megnézni, és bár én mikor kijöttem a moziból, arra gondoltam, hogy ezt még egyszer megnézni nem érdemes, mert nem lesz olyan izgalmas, amúgy ugyanis már csak azért sem tud rendesen koncentrálni az ember az elméletre, mert szétrobban az adrenalintól, de szívesen megnézném még egyszer. Csak hogy gondolkodjak és érezzek egyszerre. Az Eredetben ugyanis ez a lényeg: együtt izgulunk, gondolkozunk, mérlegelünk, érzünk és álmodunk a szereplőkkel, márpedig a mozifilmeknek ez a lényege.

Eredet - Inception [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 148 perc
IMDb: 9,2 [131 426 szavazat alapján]
Színészek: Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Tom Hardy, Ken Watanabe, Dileep Rao, Cillian Murphy, Tom Berenger, Marion Cotillard, Michael Caine
Trailer

Winchester Powa [Odaát]

Megint egy sorozattal jövök, méghozzá a szívemnek egyik legkedvesebbel. Azon gondolkoztam, hogy minden részt elemeznem kéne, de akkor nagyon-nagyon hosszúra nyúlna egy-egy írásom, meg nemsokára jön az évad vége amúgy is, és akkor senki sem olvasná el az ömlengésem... Maximum a nagyon nagy fanatikusok, mint én. Így is rengeteget írok róla, de még így is úgy érzem, korántsem eleget. Nekem ugyanis ez az egyik kedvenc sorozatom, egy azon kevesek közül, amit már a kezdetektől néztem, és töretlen lelkesedéssel falom a részeket mind a mai napig. A két srác szinte a szemem előtt "nőtt fel", minden egyes részt legalább egyszer láttam, de a kedvenceket többször is. Még anno videóra is felvettem az első évadot, mikor nem volt netem és lehetőségem letölteni, és rosszabb napjaimon vagy inkább éjszakáimon azt néztem. Szóval teljes az imádat. Hogy miért, azt később kifejtem, ha lesz elég helyem. Előbb viszont jöjjön...

A történet "röviden": Nem olyan könnyű leírni, annál is inkább, mivel a sorozat gyakorlatilag két külön egységre bontható. Jelenleg az ötödik évadban járunk, ezért aztán részekre bontva mesélem el a fivérek kalandjait, mert hogy abból van bőven...
Első évad: megismerjük a Winchester testvéreket, múltjukat, munkájukat. Ők ugyanis gyakorlatilag régen "szellemírtók" voltak. Vámpírokat, mumusokat, kísérteteket, minden mocskos gonoszt megöltek, amivel összeakadtak. Minderre apjuk, John tanította őket, aki édesanyjuk gyilkosa után kutat. Maryt ugyanis egy rejtélyes gonosz ölte meg, mikor Sam (Jared Padalecki) csupán hat hónapos volt, Dean (Jensen Ackles) pedig négy éves. A gyerekek a vadászok közt nőnek fel, ők maguk is ügyes vadászokká cseperednek, de Sam kiszáll a buliból. Ő normális életre vágyik, ezért egyetemre megy. Dean és John nem tudják visszatartani. Minden zajlik tovább a megszokott kerékvágásban, míg egy nap John szó és nyom nélkül eltűnik. Maga a sorozat itt veszi kezdetét. Dean elmegy Samhez, hogy a segítségét kérje apjuk megtalálásában. A fiatalabb tesvér nagy nehezen belemegy egy feltétellel: hogy akkor megy vissza az egyetemre, amikor szeretne. És bár nem találják meg Johnt, találnak helyette egy különösen vad szellemet, és sikeresen elpusztítják. Samnek ekkor lesz elege, és hazamegy, ahol azonban barátnője és egyben már majdnem menyasszonya ugyanúgy van a plafonhoz szegezve, vérző hassal, tágra nyílt szemekkel, mint egykor édesanyjuk. A lakás kigyullad, a lány meghal, Dean pedig megmenti az öccsét, akit ez indítja arra, hogy visszaálljon a vadászok közé, és bátyjával együtt megkeresse apjukat, és segítsen az öreg Winchesternek megtalálni a rejtélyes fenevadat, aki a számukra kedves nőket megölte. Az első évad elég epizódos. Minden részben van valami csúfság, szörnyeteg, akiket a srácok általában kiiktatnak, és minden részben közelebb kerülnek az apjukhoz, aki egy naplóban vezetgeti őket tovább. Végül a srácok ráakadnak az apjukra, aki végig figyelte őket. Természetesen azért bevadulnak a dolgok, és rusnya démonok erednek a Winchesterek nyomába. Az évad egy nagyon csúnya balesettel zárul.
Második évad: mindenki kórházba kerül. Sam és John túlélik az autóbalesetet, de Dean kómába kerül. Végül ez-az történik, és John eladja a lelkét Deanért cserébe. A démon azonban, akivel az alkut köti, nem csak a lelkét akarja, hanem egy különleges fegyvert is: egy coltot, ami mindent elpusztít. De szó szerint mindent, egyetlen lövéssel. John ezt a fegyvert kereste, amíg távol volt, hogy később ezzel ölhesse meg a bestiát, aki Maryt elpusztította. Az évadban megismerkedhetünk egy csomó új szereplővel, akik később is felbukkannak majd, és sokan nagy jelentőségre tesznek szert, ami csak később derül ki. Az évad lényegében arról szól, hogy a fiúk hogy teszik túl magukat apjuk halálán, és hogy boldogulnak egyedül, miközben igyekeznek apjuk démonját és anyjuk gyilkosát is elkapni. Az évad végén kinyílik az Pokol Kapuja, és rengeteg démon kerül ki az emberek közé. De a jó része az a dolognak, hogy megtalálják a démont, aki megölte az apjukat, és mint kiderült, az anyjukat is. Persze elpusztítják. De marad a sok kicsinálni való démon, ami szétszóródott a világban, ráadásul a Winchestereknek köszönhetően, mivel elbaltáztak ezt-azt, és ez nem tűnteti fel őket a legjobb színben a többi vadász közt. Itt még mindig voltak epizodikus részek, de elég nagy hangsúlyt kapott a keresés és bosszúállás. Megismerkedhetünk Ellennel, akinek a férje vadász volt, Joval, a lányával, Ash-sel, aki velük lakik, és hát szépen fogalmazva is egy fura alak; Bobbyval, aki apjuk helyett apjuk lett, és pár démonnal. Később kiderül, hogy Mary nem véletlenül akkor halt meg, mikor Sam fél éves volt: a démon ugyanis gyerekeket válogatott ki, hogy a végén valamiféle hadsereg élére állítsa a legerősebb, démonvérrel táplált embert. Nem derül ki, hogy minek és kinek kell ez a sereg, de az évad vége meglehetősen durvára sikerül: Sam ugyanis meghal. És mikor visszatér - mert persze visszatér - már nem ugyanaz lesz, aki volt. Itt kezdődnek a bonyodalmak. Dean eladja a lelkét, ahogy apja tette, Samért cserébe. Az alkuk általában ilyen esetben 10 évet adnak az alkut kötőnek, de mivel ezúttal a démonok közt elég rossz hírnévnek örvendő Winchesterekről van szó, ezért Dean csak egy évet kap. Sam, mikor feltámad, nem tudja, mi van, és mikor értesül az akcióról, eléggé kiakad a bátyja miatt, aki végül is pozitívan fogja fel a dolgot.
Harmadik évad: ez a kapocs gyakorlatilag a sorozat első és második része közt, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt rövidebb is lett a többinél pár résszel. Ez az évad már elég össze-vissza, úgy tűnik, mintha a démonvadászatra koncentrálna, de sok apró kis dolog, elköpött mondatok, néhány talált fegyver utal arra, hogy valami nagy készül. Az évad igazából arról szól, hogy Sam és Dean hogyan akarják megoldani az üzlet felbontását, hogy az alkut megtörjék, vagy csak hogy időt nyerjenek. Az évad vége felé egyre elkeseredettebben keresik a megoldást, minden kilátás egyre reménytelenebb. Ezen kívül fény derül arra is, hogy Sam miféle csapat potenciális vezére is volt, és Dean háta mögött megismerkedik az erejével, amit a démonvér szolgáltat neki. Mindezt egy Ruby nevű démon segítségével, aki melléjük áll, habár Dean ki nem állja. Sam bízik benne, hogy Ruby képes lesz segíteni nekik kiutat találni az alkuból (a csaj utalgat is erre párszor, és a végén természetesen kiderül, hogy hazudott), de az évad szomorúan ér véget: Dean végül meghal Sam karjaiban.
Negyedik évad: mit ad Isten (ezt érthetjük szó szerint, később kiderül, miért), Dean feltámad. Ez az évad a kapu az utolsóhoz, és elég sok minden történik benne. Visszatérnek régi szereplők, akikről azt hittük, csak futó "kalandok" a történet során. Bobby sokkal nagyobb szerepet kap, mint addig bármikor, és végre viszonylag tisztán láthatjuk az egész képet az elejétől fogva. Deant angyalok, azaz egy angyal hozta vissza a Pokolból. Az illető neve Castiel, és innentől fogva főszereplőként tekinthetünk rá is. Az angyalokról is elég sok minden kiderül az évadban, és az epizodikus szerkesztés is gyakorlatilag megszűnik, a részek kapcsolódni kezdenek egymáshoz. Alig-alig vannak már boszorkák és vámpírok, már semmi ijesztő nincs a sorozatban, inkább dráma, mint horror, ami nem is baj. Sokkal több az érzelem, mint addig, nagy hangsúlyt kap a két testvér közt egyre hangsúlyosabb ellentét. Sam démonvérből merített ereje nem nagyon tetszik a bátyjának, sem az angyaloknak, akik kifejezetten gyűlölik a fiatalabb testvért. Megismerkedhetünk egy bukott angyallal, Anna-val is. Dean szerepe megnő, mert Castiel végül elárulja neki, hogy mekkora jelentősége van egy olyan harcban, aminek a vége az egész világ sorsát eldöntheti. A harcot nevezzük Apokalipszisnek, ami végül el is érkezik az évad végén, hála Samnek. Legalábbis látszólag. Sam volt ugyanis az, aki az Ördög Ketrecének utolsó pecsétjét feltörte, Dean viszont az elsőt törte fel, miután meghalt, és más lelkeket kezdett kínozni a Pokolban.
Ötödik évad: az eddigi legérzelmesebb, legbonyolultabb fejezete a sorozatnak, és egyben ennek az elég bonyolult cselekményszálnak a vége, állítólag... Sam és Dean kapcsolata csupa hullámvölgy, mindketten a saját elveik és döntéseik után mennek. Castiel még az előző évadban megtagad egy parancsot Istentől, ezért menekülnie kell, ő is bukott angyallá válik, és a Winchesterek mellett marad. Csakhogy immár nem csak a démonok, hanem az angyalok is üldözik őket, miután Dean megtagad egy elég fontos dolgot, ami a kulcsa lenne a győzelemnek. Ő ugyanis Mihály arkangyal tökéletes porhüvelye, míg Sam Luciferé. Márpedig egy angyal nem szállhat meg addig embert, amíg az nem mond igent erre. Most felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem egyezik bele, és hagyja kitombolni magukat? Mert abba rengeteg ember halna bele, márpedig az ő dolguk mindig is az volt, hogy a legkevesebb áldozattal járó megoldást találják meg. Lucifer eközben kiszabadul, mivel Sam megöli az első démont, amivel viszont feltöri az utolsó pecsétet "Lucifer celláján", és a gonosz angyal talál egy másik testet magának, ami korántsem olyan tökéletes, de egy időre megfelel. Előhívja az Apokalipszis lovasait, rengeteg nagy hatalmú démont, és más szörnyeket. És ha ez nem lenne elég, az angyalok is lázadozni kezdenek, megtagadják a parancsokat, és az a pletyka terjed, hogy Isten elhagyta az embereket és az angyalokat is, és magukra lettek utalva. Elég nagy pech, mikor kiderül, hogy tényleg így van. A két Winchester viszont még mindig a leghatásosabb módszert keresi, amivel megállíthatják az ördögöt. Gyerekjáték. És el is érünk "napjainkba", amikor is Dean feladni látszik a harcot, és hajlik a nagybetűs Igenre Mihálynak. Ezúttal viszont Sam az eltökéltebb, és nem hagyja, hogy bátyja feladja a harcot, és Castiel is nagy segítségnek bizonyul makacsságával és a testvérekbe vetett hitének utolsó maradványaival.Hogy miért szeretem ezt a sorozatot? Lássuk csak...
Horror, ijesztegetés és vér - ez volt régen. Plusz két (vagy akár mondhatjuk, hogy három) jó pasi, aki ezek után futkos egy állati jó kocsival, és még lövöldöznek is. Mindezek mellé remek zenéket, ütős poénokat és szép tájakat tettek az alkotók. Szórakoztató, és nem bonyolult. Megszerettem a történetet és a karaktereket. Később pedig egyre több, egyre furcsább figura tűnt fel, és mindenkiben volt valami, amiért odafigyelt rá az ember. A démon Ruby, aki úgy látszott, őszintén unja a gonosz oldalt, és szívesen lóg a srácokkal. Vagy Bela, a luxustolvaj, aki bármit ellopott bárhonnan és bárkinek a megfelelő összegért (még a testvérektől is sikerült lenyúlnia a Coltot), mint kiderült azért, mert ő is eladta a lelkét, és utolsó éveit kellemesen, pénzszagban és adrenalinfolyóban akarta tölteni. Vagy Ash, a dilinyós zseni, aki már a frizurájával is a röhögőgörcsöt hozta az emberre, a beszólásairól meg ne is ejtsünk szót... A vendégkarakterek is sokszor voltak érdekesek, és nem egyszer elég elgondolkodtató történetek voltak elrejtve egy-egy részben. Legtöbbször persze az erkölcsi kérdéseket feszegették: mi a jó, mi a rossz? Hol húzódik a határ? Mi a fontosabb: a család vagy minden más? Mennyit áldoznál azért, hogy túléld? Mennyit azért, hogy más túlélje? Minden évadban egyre jobban megismertem a testvéreket, ahogy fény derült a múltjukra, és arra is, hogy ők is milyen keveset tudtak saját magukról, egyre közelebb érzi magát az ember hozzájuk, és mégis egyre távolabb, köszönhetően a képtelenül borzalmas és kemény életüknek. Nem lehet eldönteni, hogy sajnálni vagy irigyeljük őket.
Dean, a nagyobb testvér a család feje még akkor is, mikor John él. Ő kapcsolja össze az öccsét az apjával, ő vigyáz rá, mikor John vadászik, később is Sam inkább rá hallgat, és nem Johnra. Dean remek vadász, előbb lő, aztán kérdez. Irtó jó humora van, és persze nagy nőcsábász, az elején legalábbis. Róla is kiderül, hogy nem olyan kemény legény, mint amilyennek tűnik, csak az élet keményítette meg, ami neki jutott, és amivel amúgy semmi gondja nincsen. A lelke mélyén ő az érzékenyebb testvér, és komoly szabályai vannak, pedig látszólag ő lázadó, az örökké lazuló bátyó, aki elcsavarja minden jó csaj fejét, és szívesen fitogtatja az erejét. Imád enni és imádja a kocsiját, amit az apjától örökölt, és amit - bocsánat, akit - senki más nem vezethet rajta kívül.
Sam a kistestvér, aki szembeszáll a szülővel, ki akar lépni a testvér és a múlt árnyékából, menne a saját feje után. Ezért is lép le többek közt a családtól és kezd saját életbe, ha lehet így fogalmazni. Később pedig ugyanezért megy vissza a "családi bizniszhez". Ő a békésebb megoldásokat keresi, de sokszor látszik, hogy veszélyesebb, mint bátyja. Persze azért ne higgyük, hogy egy vadállat, csak ő könnyebben engedi szabadjára a felgyülemlett indulatait, erősebben és koncentráltabban adja ki, és olyankor nagyon durva tud lenni. Nem hiába ő lett a démonvérű öcsi, és Lucifer porhüvelye. Amúgy rendes srác, udvarias, és barátságos. A kiskutyus szemeivel szinte bárkit levesz a lábáról. Ja és kocka. Imádja a laptopját.
Castiel pedig a triumvirátus új tagja, a bukott angyal. Érdekes jelleme van, de tökéletesen passzol a sztoriba és nem lóg ki a csatasorból. Azt hinnénk, az angyalok mind kedvesek és megértőek, de ez az Odaátban nem így van. Castiel mondjuk a nyugisabbak közé tartozik, nem harcos típus, de mikor valami a testvéreket veszélyezteti, akkor bizony komoly ellenfél, és nem fél önmagát sem feláldozni, vagy saját testvéreit megölni, ami eleinte nagyon nehéz neki. Később viszont szinte szemrebbenés nélkül kész elpusztítani a többi angyalt, és sokat edződik a Winchesterek mellett. Egy alkalommal el is pusztítják, de valaki vagy valami visszahozza az élők (mondhatjuk így egy angyal esetében?) sorába. A végsőkig hűséges Deanhez, és jó barátja lesz, nem hagyja, hogy feladja a harcot. Már csak saját áldozatai miatt sem, amik semmivé válnának, ha Dean megadná magát a Menny akaratának.Igazából nem tudom, ki a kedvencem. Minden karaktert lehet valamiért szeretni. Volt egy idő, amikor Samet nagyon idegesítőnek találtam, valahol a második-harmadik évad környékén. Érdekes módon most kezdtem el igazán megszeretni, mikor egyre komolyabbra fordulnak a dolgok, és rajta is sok múlik. Nem okoz csalódást a bátyjának, és mindent megtesz, hogy enyhítsen a korábbi (megjegyzem: óriási) hibáin.
Dean úgy, ahogy van, imádni való. Komolyan mondom. Őt szeretik a legtöbben, de ez érthető is, elég pár részt megnézni a sorozatból. Igyekszik felelősségteljes lenni, de közben szórakoztatóan adja elő magát. Profi abban, amit csinál, és mindig azon van, hogy a legjobbat hozzon ki mindenből és mindenkiből. A sorozatban talán ez a legnagyobb csavar, hogy most őt kell noszogatni és biztatni, neki kell támaszt nyújtani, hogy ne zuhanjon össze, és Sam Castiel meg Bobby segítségével derekasan el is látja ezt a feladatot.
Castiel, mikor megjelent, abszolút kedvenccé lépett elő nálam egy időre. És nem, nem a kinézete miatt. xD Meg lettem vádolva, hogy az külső miatt, de nem. Castielben a karaktere az, amit szeretek nagyon, nem igazán tudom elmondani, miért. A lojalitás megtestesítője, és nagyon érdekes volt az a pár rész, mikor a testvérek és személyes meglátásai, valamint a vak parancsok és a saját fajtája közt őrlődött. Végül feladta a sok évszázados múltját, és az emberek mellé állt. Cserébe elvárt pár dolgot, és elég nehezen viselte a kitaszított szerepét, de végül is belejött. Még telefonálni is megtanult.A színészek remekül játszanak, és már össze is nőttek a karakterekkel. Jared Padalecki ugyan pár mozifilmben szerepelget néhanapján, és Jensen Ackles is elvállalt egy főszerepet tavaly (mindketten eléggé a horror felé húznak), de amúgy az Odaát a fő munkájuk. Volt szó arról, hogy vége lesz a sorozatnak ezzel az évaddal, de (hála az égnek) nem, és lesz még rész. Hogy miről fog szólni, az mondjuk rejtély. Csak remélni tudom, hogy Castielt nem dobják ki a kukába, ha lefut ez az Apokalipszis-dolog, mert nagyon sokan szeretik, és már ő is beépült a körbe. Ha valaki a Supernaturalt emlegeti, egyből Castiel is beugrik neki, ahogy csendben a háttérben ácsorog, akárcsak Bobby karaktere, aki tolószékbe került, de így is hatalmas segítség tapasztalataival és atyáskodásával a fiúknak. Ja, a "fiúknak", akik a nézők szeme láttára lettek ifjú színészpalántákból férfias színészek. Jared Padalecki már nem is emlékeztet a régi, kisfiús önmagára a Szívek szállodájából, Jensen Ackles pedig elfelejtheti a borzalmas Smallville-es, hosszú hajas korszakát. Mindketten belenőttek ebbe a durrogtatós szerepkörbe, éjjel-nappal együtt vannak a forgatások miatt, és a valóságban is nagyon jó barátok. Misha Collins, aki Castielt játssza, a sorozatnak köszönhetően tett szert komolyabb hírnévre, és meg is érdemli: nagyon jól játssza a mogorva, bizonytalan bukott angyalt, de volt két rész, ahol a Castiel "porhüvelyét", Jimmyt kellett játszania, akinek elég erősen elüt a a személyisége Castielétől, és ott is remekül alakított. A többi szereplőről nem is beszélnék, nagyon sokan vannak, akik megérdemelnének pár sort, többek közt Jeffrey Dean Morgan, aki Johnt játssza, és akinek a karaktere az elején nagyon is meghatározó eleme volt a sorozatnak.
Szóval szerintem egy remek szériáról van szó. Van benne izgalom, humor, érzelmek, dráma, remek kocsik, remek pasik, remek csajok (habár az utóbbi időben a női karakterek háttérbe szorultak), úgyhogy nincs olyan ember, aki ne találna valamit, ami tetszik neki. Elismerem, nem az a fajta sorozat, amit az ember egy fáradt nap után betesz a DVD lejátszójába, hogy kikapcsolja az agyát vele és lenyugodjon, de jó szórakozás, mikor valamit nézni akar. Értjük, ugye? Nézni, és gondolkozni, és figyelni, mi történik. Ezen felül még maga a sztori is érdekes, a mitológia és a hitvilág, amit beleszőttek a történetbe, egészen egyedi és nagyon ötletes. Azon például nagyot néztem, mikor az Apokalipszis egyik lovasa, a Háború, aki ugye a Biblia szerint vörös lovon érkezik, megjelent egy vérvörös Ford Mustanggal... Szóval vannak itt ötletek bőven, és az alkotók szeretnek játszani a nézőkkel. Nem unalmas egyetlen rész sem, és ha a színészeken múlik, soha nem is lesz az. Szerintem az IMDb-s értékelés is hűen tükrözi, hogy akik szeretik, mennyire szeretik, és azok is értékelik, akik nem szeretik. Mert valljuk be őszintén, profin meg van csinálva, még a látvány is.
Ötcsillagos sorozat, egyszerűen hatalmas kedvenc. Nem tudom, mennyi jött át a rajongásból, mert egyrészt próbáltam objektíven állni a dolgokhoz, másrészt konkrétan éjfél van, és egy órája folyamatosan írok (ami fel sem tűnt Oo), és már össze van zagyválódva az agyam, ezért a fogalmazás kicsit nagyon gyatra, de bekavarnak az érzelmek is, ez van...

Láv jú bojz enivéj! Kiss kiss bang bang!

Odaát - Supernatural [2005 - ? ]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 9,0 [4990 szavazat alapján]
Színészek: Jensen Ackles, Jared Padalecki, Misha Collins, Jim Beaver
Spot

Sötét éjszaka [Újhold]

Ahogy mondtam, most újholdolok egy kicsit.

Az elmúlt évek nagy hisztériája lett Stephenie Meyer (eddig) négy részes könyvsorozata, a Twilight Saga. Én is bekaptam a horgot tavaly, de valamilyen isteni sugallat hatására még azelőtt elolvastam a könyvet, hogy a film megjelent volna. Egész egyszerűen láttam a Bookline-on (akkoriban még több pénzt költöttem könyvekre, mint mozira), és tetszett a sztori, gondoltam vámpírok meg miegymás, Anna Rice és társai, csak jó lehet. Jó is volt, csak nem úgy ahogy vártam. Természetesen kölcsön adtam másnak is (én fedeztem fel elsőnek a környezetemben), és bár tetszett nekem is nagyon, azt a tömeghisztériát, amiit már a könyv is okozott, ezért nehéz volt elhinni... És akkor jött a film. Jesszusanyám. Sikító lányok, őrjöngő nők a kasszáknál. Két barátnőmmel néztem meg, még jó, hogy nem középen ültem, mert így tudtak egymás nyakába olvadozni, én pedig igyekezhettem a vászonra és nem Edward mosolyára koncentrálni. Kristen Steward játéka, emlékszem, valami iszonyatos módon irritált. Az állandó szempillarebegtetés, a szájnyitogatás, a levegőkapkodás rettenetes volt. Robert Pattinson viszont kellemes csalódás volt, be kell vallanom. Összességében azért rám is hatott a tömeg, én is szerettem a történetet, érdekes volt a szerelmes-érzékeny vámpíros dolog, úgyhogy gyors oldalszerkesztésbe kezdtem.
[Azóta is elég sikeres. Itt meg lehet lesni. Reklám vége. xD]
Aztán jöttek a kalózfordítások, angol nyelvű ebookok böngészései, végre-valahára pedig magyarul is az Újhold! Nekem annyira nem tetszett könyvben, filmben viszont véleményem szerint klasszisokkal jobb volt, mint az Alkonyat, amit egy olyan nő rendezett, aki szerelmes volt Robert Pattinsonba vagy Edwardba, ezt még nem sikerült tisztázni.
Habár úgy hiszem, kevesen vannak, akik ne ismernék, de íme a történet nagyon röviden:
Bella és Edward közt dúl a láv, ámde Bella öregszik, vámpírbarátja pedig nem, ez pedig elég érzékenyen érinti a lányt, de születésnapi bulit szervez neki természetesen a halandóságot pozitívumnak felfogó Cullen család. Egy ajándék kibontása közben azonban Bella megvágja az ujját, Jasper pedig, aki azért még rácuppanna az emberekre, megkísérli szárazra szívni Bellát, ezt azonban öccse nem nézi jó szemmel, és kerekedik egy kis pervatvar, aminek a végső következménye, hogy a Cullen család inkább elköltözik jó messzire az ínycsiklandozó Bella Swan közeléből.
Bella ezért természetesen mély depresszióba esik, egyetlen segítsége Jacob Black, az indián srác, aki egy évvel fiatalabb ugyan nála, de elég érett a feladathoz. Jól kijönnek egymással, Jacob túlontúl is szeret Bella közelében lenni, de a lányt ez láthatóan alig zavarja, legalábbis önző módon próbál ezen átnézni. Egész jól sikerül Edwardról elterelnie a figyelmét (habár rájön, hogy adrenalinlöket idején látja őt maga előtt), mikor a megemberesedett Jacob egyszer csak lerázza, minden magyarázat nélkül. Újabb tragédia, újabb gondok. Eközben egy hosszú történet után rádöbben, hogy Jacob vérfarkas, és az a Victoria, aki vadászik rá, hát... Még mindig vadászik rá. Bella azonban egyedül van, magyányos és fél is szegény. Nincs más választása, visszamenekül Edward látomásához, és hogy kapjon egy kis adrenalint, leveti magát egy szikláról, egyenesen a jeges tengerbe. És ekkor megjelenik Jacob, és megmenti. Szóval Bella rájön, hogy vámpírt ugyan nem kaphat, de van helyette vérfarkas. Tök jó!
Éééés ekkor beállít Alice, Edward nővére, és nagyon boldog, hogy Bellát élve találja, ugyanis neki látomásai vannak, amikben csak annyit látott, hogy Bella úszóleckét vesz, és az nem igazán megy neki. Eztán pedig egy végzetes félreértés, egy temetés és egy rövid de velős telefonbeszélgetés folytán Edward öngyilkos akar lenni, mivel ő úgy tudja, Bella meg is halt, ő pedig nélküle nem akarélni, vagy létezni, vagy amit a vámpírok csinálnak. Uccuneki, Bella és Alice elindulnak Volterrába, ahol a vámpírok "fejedelmei", a Volturi élnek, mert Edward hozzájuk fordul öngyilkossági hajlamával. Ám a Volturi túl értékesnek találja gondolatolvasási funkciója miatt, és elutasítja a kérést, ezért Edward úgy dönt, hogy akkor rákényszeríti őket, és kisétál az emberek közé a verőfényes napsütésben, ahol ugyebár ragyogni fog, mint egy nagy darab gyémánt. Bella és Alice egy sárga Porshe segítségével végszóra érkezik, de a Volterra is meginvitálja hősnőnket egy kis csevejre, ahol aztán ultimátummal és egy kis elfenekeléssel elengedik őket. A feltétel: vagy a Cullenek átváltoztatják Bellát a legközelebbi látogatásig, vagy kénytelenek lesznek elpusztítani az emberlányt, ami vétek lenne különös képessége miatt: a vámpírok képességei -gondolatolvasás, emlékolvasás, fájdalom okozása mentálisan, érzékeltompítás - nem hatnak rá. Edward otthon biccent is a felkérésre, de csak ha Bella előbb hozzámegy. Az utolsó jelenet a "leánykérés", az utolsó képkocka pedig Kristen Steward döbbent ábrázata. Gyönyörű.
Olvastam több kritikában, hogy Taylor Lautner játékát szapulják benne. Hát pedig szerintem igencsak jó volt. Sőt, tökéletesen passzolt. A Volturit játszó színészek, köztük Dakota Fanning, akinek nagy jövőt jósolok, abban a pár percben is fantasztikus volt. Komoly vámpírrá tudtak átlényegülni, minden mozdulatuk és mimikájuk profi volt, és érdekes módon mellettük még Kristen Steward is megtáltosodott, és csukva tartotta a száját, habár sikítani még mindig nem tud rendesen, pedig alaposan a földbe döngölték szívszerelmét.
Hajh, hát nehéz szólnom objektíven, szubjektíven pedig vegyes érzelmeket táplálok a történet iránt. Könyvben rosszabb volt, mondhatni unalmas. Az még unalmasabb, hogy a nőneműek ellepték a mozit, az a kevés pasi meg, aki bejött, mind egy csaj karján lógott. Szerencsétlenek... A színészi játékokkal én meg voltam elégedve. Tetszett, hogy nem volt benne túl nagy színész, kivéve talán Dakotát, és a farkasfiúk is jók voltak annak ellenére, hogy még életemben nem hallottam a srácokról. A színek melegebbek voltak - gondolom a testhőmérsékletileg is forróbb farkasok központi szerepének köszönhetően -, és az operatőri munka is valahogy más volt. Mindenesetre nekem sokkalsokkalsokkal jobban tetszett ez, mint az első rész - de szigorúan csak filmben. 8/10 volt nekem.
Manapság a tvájlájtfanok közt megy ez a team-dolog, hogy most akkor "te Team Edward, Team Jacob vagy, esetleg Svájc?". Értelemszerűen a Svájc a köztes megoldás. Én a film után asszem Team Jacob lettem. Ez van.
Régen imádtam a vámpíros történeteket, elbűvöltek ezek a nemes de félelmetes, elegáns szörnyetegek. Anne Rice történetei magával ragadóak, Lestat, a vámpír a kedvenc kötetem. Viszont ebben a történetben a vámpírok nyálasak... Puhányok. Rendes a Cullenektől, hogy nem mészárolják le Forks népét, de azért mégis... A vérfarkas banda legalább heves volt, erős, ahogy egy vérfarkasnak lennie kell. A Volturi volt a legvámpírosabb, és ők tetszettek is. Kemények voltak, és veszélyesek. Több gonosz kellene egy kicsit ide, ezért várom a harmadik rész megfilmesítését, aminek a végén harc is lesz, sok vámpír sok farkas ellen, és nem csak romantika. Nem kell félreérteni, romantikus alkat vagyok én azt hiszem, de hogy vámpírok lefejeztessék magukat egy csaj kedvéért... Cöh.
Na mindegy. Még mindig szeretem a vámpírokat, de a vérfarkas-tempó szimpatikusabb. Lehet, hogy azért, mert kiskoromban is inkább négykézláb mászkáltam, és nem a rokonok nyakát harapdáltam?

Újhold - New Moon [2009]
12 éven aluliak számára megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 130 perc
IMDb értékelés: 4,6 [60 734 szavazat alapján]
Színészek: Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner
Trailer

És az ember megteremté az embert... [A sziget]

Ugyan Hans Zimmer és Harry Gregson-Williams a kedvenc mai filmzeneszerzőim, mellettük foglal helyet a dobogóm legfelső fokán Steve Jablonsky is. Ő az az ember, akinek a zenéje miatt néztem meg két Micheal Bay-filmet, és egyikben sem csalódtam. A rendező valamiért szereti Steve-et alkalmazni, és nem is véletlenül. Jablonsky olyan mértékben hat az emberre, pontosabban a zenéje, hogy akarva-akaratlanul ráhangolódunk, és akkor persze meg is akarjuk nézni a művet, aminek az aláfestését adja. Az egyik ilyen film a Transformers volt (szigorúan az első rész), ami még olyan embereknek is tetszik az ismerősi körömből, akik utálják a robotokat, nem szeretik az akció filmeket, szóval teljesen antieksönök, mégis Bay-nek sikerült elkápráztatnia a nézőket. Ebben pedig biztosan segített a filmzene is. A másik ilyen film, amivel ebben a pillanatban végeztem, a Sziget című sci-fi szerű, utópikus akciófilm. És imádtam.

A zene miatt néztem meg, hogy őszinte legyek, de maga a történet is lenyűgöző és borzalmas egyszerre.
A történet röviden: a nem túl távoli jövőben (2019-et írunk) megismerkedünk a film főhősével, Lincoln 6-Echo-val, aki egy olyan helyen él, ahol a megmaradt, egy titokzatos fertőzést túlélt többi ember is. Minden katonás rendben zajlik, ésszerű szabályok határozzák meg a mindennapokat, ha unalmas is az élet, de biztonságos. Nincsenek miértek, hogyanok, nincsenek kérdések. Itt él Jordan is, aki szintén egy számmal és kóddal van ellátva (2-delta), akárcsak mindenki más. Ő Lincoln legjobb barátja. Az élet viszont dögunalmas, eltekintve egyetlen izgalmas dologtól, ami végülis az egész létezés és munka értelme: minden héten kisorsolnak valakit, aki ott hagyhatja a helyet, és beköltözhet az utolsó, Földön megmaradt fertőzésmentes helyre, a paradicsomi Szigetre. Lincoln azonban minden nappal egyre kíváncsibb lesz, és ebből lesz majd a bonyodalom.
Egy egyszerű bogár ébreszti rá arra, hogy még mindig van "odakinn" élet, a krómozott, patyolat tiszta épületen kívül, és elindul, hogy kiderítse, igaza van-e. És természetesen igaza van.
A dolog ugyanis nem olyan egyszerű, mint hitte. A szeme láttára ölik meg két társát, akiket anno kisorsoltak az álomutazásra. Ekkor döbben rá, hogy végig hazudtak nekik, és mivel Jordant épp aznap sorsolták ki a kiruccanásra, ezért gyakorlatilag elrabolja szegény lányt, aki eleinte alig akarja elhinni a történteket. Ahogy menekülnek, akad egy segítségük, Mac, aki ott dolgozott, ahol ők éltek, és aki felvilágosítja Lincolnt és Jordant: ők nem mások, mint két dúsgazdag, beteg ember klónjai, akiket 5 millió dollárért rendeltek szervpótlékként. Ráébrednek, hogy az emlékeik is csak implantátumok, az életük nem más, mint előre lejegyzett, primitív történet, amivel a kíváncsiságukat akarták elnyomni, az érzéseiket elfojtani. Mac viszont segít nekik tovább menekülni a cég vezetője, és a rájuk uszított fejvadászok elől. Hiszen ha a világ, a szponzorok, akik rendelték a klónokat, megtudják, hogy az "életbiztosításuk" érez és éli az életét, visszamondanak minden megrendelést, vagy ha ezt nem is, de botrány lesz belőle, nem is kicsi.
Így aztán hőseink futnak, bajba keverednek, megmenekülnek, de a kaland nem fejeződik be ott, hogy helyet cserélnek a szponzorukkal esetleg kiiktatják azt(ez is okosan lesz megoldva), ugyanis a cég, látva a kitörést úgy dönt, minden "sorozatot", amiben kívncsiság éledt, újragyárt. Értsd: a régieket kiiktatja, és újakat csinál. Lincoln és Jordan veszélyes tervük és tudatlanságuk ellenére megkísérlik a lehetetlent: ki akarják szabadítani a többi klónt, és a világ tudtára adni, hogy mi is a helyzet.
Közben olyan szövetségeseket találnak, akik elől menekültek, és olyanok állnak majd az útjukba, akikben megbíztak.
Mondhatnám, hogy a film ledöbbentett, de nem így van. Manapság sokat gondolkoznak, hogyan lehetne klónozni az embert. Én már régen is ellene voltam a dolognak, A Sziget után pedig szerintem sokan egyetértenek majd. Talán.
Nekem nagyon tetszett annak ellenére, hogy egyrészt a főszereplő nőt nagyon nem szeretem, és maga a történet sem tűnt eredetinek, mivel hasonlított az Equilibrium című Christian Bale-es akciófilmre, csak ez kicsit több érzelmet vitt a történetbe, és több szereplőn volt hangsúly. Különben a színészek nagyon jól játszottak, a főszereplők remekek voltak, és a mellékszereplők is remekül hozták a rájuk szabott karaktereket. Itt van például a Halálsoron melákja is, akinek a szerepe is emlékeztet a Stephen King féle sorsra.
Erkölcsi kérdések? Hát azok mindig felmerülnek, de az biztos, hogy bár csak kétszer jön elő a film során a mondat, tényleg ez hajtja a történetet: az ember bármire képes a túlélésért. Most azt hihetnénk, hogy ez a "gonoszok" szájából hangzik el, de nem. Nem csak. És akkor felmerül bennünk (bennem legalábbis), hogy akkor most ez baj? Mármint hogy a túlélésre játszunk.

Kétségek és gondolatok - ezek ébrednek az emberben, mikor megnézi a filmet. Vagyis hát szerintem, mert meglehet, hogy sokan elalszanak rajta, mivel nem egy rövid mű a maga 136 percével.

A film amúgy is tele van olyan kifejezésekkel, szavakkal, amik kellemesen aláfestik az egészet, kicsit megmozgatják az agyat, adnak egy olyan Jéééééé! - érzést a nézőnek, előre utalnak. Pl a latin renovatio szó.

A látvány (köhöm, Michael Bay) szintén remek, pörgős, ugyan néhol nem látni szinte semmit, de a lendület miatt gyakran nem is akarunk. Van pár undi pillanat (szenzorok a szemgolyó alá, a klónok kifejlődése...), de gyönyörű képek is fellelhetőek, a kamera gyakran jár körbe, és az egész látóteret látjuk. Vannak lassított jelenetek, ezek is hatásosak, nem nyálasak. Az ember ahogy nézi a filmet, teljesen bele tudja élni magát a helyzetbe, és hát... nem lenne kellemes.

És ezen érzések közepette ott szól a zseniális Steve Jablonsky zenéje, akit egyszerűen nem tudok megunni. Annyira tökéletesre csinálta a zenét, hogy ha a történetre nem is figyelünk, a zene is eléggé meghat vagy felpörget, főleg a végén, természetesen. Borsódzik az ember háta...

Itt egy track, amit szívesen használnak fel trailerekben, de vigyázat! A link az utolsó jelenet, ahol a legjobb szám szól, szóval spoiler! Ha hallgatja az ember, egyből rájön miért. Mert egyszerűen csodálatos, elgondolkoztató, hat az emberre, és kedvet kapunk megnézni azt, amiben szól.

Jablonsky. Megcsináltad! :D
Ja és a film... Hát az is csodálatos. ^^

A sziget - The island [2005]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
IMDB értékelés: 6,9 [79 456 szavazat alapján]
Színészek: Ewan MyGregor, Scarlette Johanson, Djimon Hounsou, Sean Bean, Steve Buscemi
Trailer

Üdv a földönkívüliek gettójában [District 9]

Kicsit nehéz szavakat találnom a film után, és ez nem hinném, hogy múló hatása volna a District 9-nak. Mi sem bizonyítja jobban, hogy értékes, hogy az iMDb-n már most, minden idők 72-edik legtöbbet megnézett és legjobbra értékelt filmje. Igaz, Amerikában és több másik helyen is augusztus közepén volt a premierje, és hozzánk csak most ért el (elég gyatra felirattal sajnos), de megérte kivárni és moziban megnézni. Nem mondhatom, hogy csodálatos élmény volt megnézni: inkább durván megrázó, de épp ezért valóban megérte. Az emberi faj orra alá dörgöli azt, ami igaz: nem vagyunk képesek kompromisszumot kötni, önzőek vagyunk, nem vagyunk kíváncsiak másra és felsőbbrendűnek hisszük magunkat. De remény mindig akad, és hála az égnek azért némi pozitív felhangja is van a filmnek. De igen-igen kevés...
A történet röviden: huszonakárhány éve a Földre tévedt egy földönkívüli űrhajó, és megrekedt nálunk. Az amcsi filmektől eltérően azonban nem New York vagy Párizs felett cövekelt le, hanem Dél-Afrikában, Johannesburg felett. Egy ideig csak lebegett. Semmi kommunikáció, semmi megnyilvánulás, így az emberek kíváncsiságuktól hajtva bementek, és amit találtak, nem volt kifejezetten szép. Egy millió, körülbelül két méteres, kicsit rovaszerű, alultáplált lényt találtak odafenn a hidegben, szörnyű körülmények között. Kiderült, hogy a hajójuk meghibásodott, és nem tudják elhagyni a Földet, lemenni pedig nemvolt bátorságuk. Megesett hát az afrikaiak szíve, és lehozták őket a felszínre. Kialakítottak nekik egy helyet, ahol ellehettek és nem kellet az emberekkel foglalkozniuk, ahogy nekünk sem velük. Egy ideig békében megvoltak. De ahogy az lenni szokott, a harmónia felborult. Az idegenek, akiket kinézetük miatt rákoknak kezdek el "becézni" , enyhén szólva is különböztek tőlünk viselkedésileg. Kedvenc szórakozásaik közé tartozott az autók felrobbantása, a szeméttúrás és ilyesmik, ezt pedig a jónép nem nézte jó szemmel, érthető módon. Az emberek lázadozni kezdtek, dühösek voltak rájuk, számon kérték a vezetőktől a pénzt, amit az űrlények ellátására fordítottak. Háborús hangulat uralkodott, a körzetekben élősködő emberek, dílerek, csalók, akik kihasználták az űrlényeket, állandóan szinten tartották a feszültséget. Eközben természetesen a világ az űrlények fegyvereit kezdte el vizsgálni. Rájöttek, hogy azok nem működnek, mert biológiai kioldójuk van, és csak az űrlények által lehet őket vezérelni.
Eközben egy MNU nevű szervezet, ami az űrlények ellátásáért, megzabolázásáért, gondozásáért felelt, kialakított Johannesburgtól 200 kilométerre egy nagyobb tábort az idegeneknek, ahol nem zavarják egymást az emberekkel. Ám ahhoz, hogy a rákokat elvihessék a jelenlegi körzeteikből, alá kellett iratniuk, pontosabban "kapartatniuk" velük egy beleegyező nyilatkozatot, miszerint benne vannak a költözésben. A több,mint egy millió lény felkutatása közben figyelemmel kísérhetjük életmódjukat, viselkedésüket, és szép lassan megérthetjük őket. Ezt segíti egy Christopher névre keresztelt rák, annak fia és barátjának megmutatása, akik épp valami kis kütyün dolgoznak. Ez a kütyü, mint később kiderül, arra jó, hogy feljuttassa őket az anyahajóra, és beindítsa azt. Wikus azonban, az MNU frissen kinevezett vezetője véletlenül magára fúj az anyagból, ezzel pedig önnön sorsát pecsételi meg: az anyagtól ugyanis néhány nap alatt lezajló folyamat indul be, aminek a végén W átalakul rákká. Ezt látva a kormány lehetőségek egész tárházát véli felfedezni Wikusban, mivel a DNS-e már átalakulóban, így használni tudja a szuperszónikus fegyvereket is. A hajtóvadászat tehát W-ért azonnal megindul,a ki csupán Chris segítségére számíthat.
Amit eddig elmondtam, az a film körülbelül egynegyedét foglalja magába időben, a maradék 80 perc W kálváriáját és Christpher elkeseredett küzdelmét a hazajutásért mutatja be. Eközben a film készítői görbe tükröt mutatnak az emberi jellemről, többféle személyiséget ismerhetünk meg, és mivel tényleg jó (és ismeretlen) színészeket alkalmaztak, így a történetet is könnyebben elfogadjuk és közelibbnek érezzük, mint ha mondjuk Tom Cruise vagy Salma Hayek parádézna a vásznon. Egészen hétköznapi emberek, hősmentes érzületű karakterek jelennek meg előttünk, és a végén már arra gondolunk: tényleg ez az ember? És aztán keserűen válaszolunk: sajnos igen.
Vannak kifejezetten megható jelenetek, de inkább brutálisak és megrázóak. A filmnek volt egy olyan pontja, mikor azt hittem átcsap a tipikus hálivúdi nyálba, amit könnyen ki lehet számítani, és így oda a meglepő végkifejlet. Konkrétan akkor volt egy ilyesféle sejtésem, mikor a Chrisopher névre hallgató "rák" és a főszereplő összetalálkoztak. Én azt hittem, Christipher szintén egy valahogy megfertőződött ember, és mindezt csak azért gondoltam, mert intelligens volt és szerette a gyerekét... Elég szörnyű, nem?
A film a dokumentumfilm-szerű jellege, a kézikamerás módszerrel felvett jelenetek miatt is hatásos. Ez a felvétel típus manapság leginkább az ijesztegetős horrorok és thrillerek világában használatos, lásd Ideglelés, Cloverfield vagy a friss Karantén című zombis vérengzés. A District 9 viszont nem horror és nem is igazán thriller, de én egy átlagos sci-finek sem mondanám. A tizennyolcas karikás minősítés az elején értelmetlennek tűnt. Van benne pár ocsmány jelenet, ahol fejek robbannak szét, karok repkednek, emberek hányják össze magukat és a kamerát, de mivel egy egész szexjelenetet végignézhetünk vagy emberek kibelezését figyelhetjük meg tizenhatos besorolás alatt, nem is tudtam, mire számítsak. A végére érthetővé válik a tizennyolc, mert a filmet igenis meg kell érteni, és fel kell dolgozni. Nem pozitív, egyáltalán nem, és kissé elkeserítő. Gondolkozni kell rajta, és nem közben, ezért sok ember valószínűleg azt mondja majd, hogy "jaj ez is egy ufós baromság...". Pedig nem. Végig kell nézni, és ha valaki a film után is azt mondja, hogy a film baromság, és látott már jobb alienes filmet is,akkor az még nem fejlődött fel arra az értelmiségi és érzelmi szintre, amire a film hatni tud, és amiben már nyomot hagy.
És hogy mi az a pozitív konzekvencia, ami végül is levonható? Hát a természetesen az, amit sokszor elfelejtünk: hogy igenis képesek vagyunk megváltozni.
Csak olyannak ajánlom, aki nem lesz rosszul némi vértől, és bírja a gyomra, ha az embereket legcsúnyább arcukkal mutatják be.

Ízlések és pofonok, de nekem nagyon tetszett a film. Megérdemli a 10/10 pontot.

District9 [2009]
18 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 112 perc
iMDb értékelés: 8,3 (135 079 szavazat alapján)

Színészek: Sharlto Copley,Jason Cope,Nathalie Boltt, Sylvaine Strike

Trailer