Egymás ellen, egymásért [Warrior]

Van nekem az a rossz, de mások számára lehet, hogy ismeretlen szokásom, hogy... hát... mondjuk ki, rajongok. Ezt nem csinálom ugyan olyan feltűnően, mint a legtöbb ember, sőt, nagyon is csendben nyáladzom, értsd: nem aggatom tele a falamat mindenféle képpel, nem tetováltatok magamra feliratokat, nálam a rajongás többnyire azt jelenti, hogy egy dolgot egyszerűen nem tudok kiverni a fejemből, méghozzá tartósan. Ha egy bizonyos filmet, színészt, vagy bármi mást több, mint egy napig képes vagyok a fejemben tartani, és aktívan "dolgozni" vele, akkor az ott is marad. Mondhatni ha túléli a kritikus huszonnégy órát, akkor az be is tokosodik szépen, onnantól kezdve pedig folytonos figyelmet követel ki magának. Még szerencse, hogy egy-egy ilyen rajongás csak kb két-három havonta tör rám, máskülönben már elmegyógyintézetben kezelnének. Így viszont mindig van min törnöm a fejem, kombinálnom, ilyesmiket csinálnom, mert van alapanyag, de még nincs tumultus. És akkor most jelentkezzen, aki felfogta, miről beszélek.

Miért nem látom a kezeket? O_o
De komolyra fordítva a szót... Az utóbbi hetek, sőt, hónapok legemlékezetesebb filmélményéről írnék most egy kicsit; egy olyan filmről, amit már régóta várok, de mivel a hazai mozik szarnak betenni a műsorba (bocsánat a kifejezésért, de baromira bosszantó, hogy ilyenek kimaradnak), szépen-lassan feledésbe merült, és csak az Eredet ismételt megnézése emlékeztetett rá, hogy engem érdekelt ez a film is. A kapocs a két film közt egy elképesztően jó színész, akinek szerintem - legalábbis remélem - elmondhatom, hogy teljesen sínen van a karrierje, és akit Tom Hardynak hívnak.
A történet röviden: van egy család. Azaz csak volt, egy apa, egy anya, és két fiú. Az apából alkoholista lesz, a fiatalabb fiú az anyjával lelép, az idősebb fiú az apjával, aztán a barátnőjével marad és fizika tanár lesz belőle, az anya korán meghal, a fiatalabb fiúból pedig tengerészgyalogos válik. Aztán egy nap a fiatalabb fiú (mostantól hívjuk Tommynak) beállít az apjához, aki anno, még tiszta időszakában egyengette kicsi fia ígéretes birkózó karrierjét, és alaposan felzaklatja az immár ezer napja ismét tiszta apját. Eközben az idősebb fivér (neve legyen Brendan) anyagi gondokkal küszködik, ráadásul az egyik kislánya szívbetegsége is sokat kivesz a kasszából. A két testvér nem beszél egymással, egészen addig a pillanatig, amíg össze nem találkoznak ugyanazon a világméretű MMA bajnokságon - mint ellenfelek.
A sztori nem ilyen csupasz, mint amilyennek leírtam, ez tényleg egy nagyon rövidített változat, de nem szeretném lelőni a poénokat. Annak, hogy végre megszereztem, szintén története van. Mint mondtam, az Eredetet néztem meg megint, franc tudja, hányadszor (és még mindig nem unom), szokás szerint imádtam Arthur és Eames kettősét, mikor beugrott, hogy hé, hát ezt a Tom Hardyt én anno megnéztem magamnak, és kiszúrtam a bunyós filmjét, mint megnézendőt. És most rákerestem. Nincs jobb bizonyítéka annak, milyen mocsokgyorsan rohan az idő, hogy az akkor még forgatás alatt álló Warrior DVD minőségben megszerezhető idehaza is, kis szépséghiba, hogy nincs hozzá felirat magyarul. Mindegy, a lényeg, hogy a szombat estémet rászántam. Gondoltam elütöm azt a két és fél órát, fejlesztem az angoltudásom, és nézek egy jó véres-brutális, klisészerű eszméket hangoztató kis filmet. Viszont már az IMDb oldalon megcsapott a gyanú, hogy itt valami egészen másról van szó, mint egy egyszerű péppé verős, inkább pasis, mint nőcis filmről. Maga az értékelés is meglepett, mivel azt hittem, tudom, miről szól a dolog. Nem merültem nagyon bele a spoilerekbe, elég volt az értékelések címét kicsit jobban megfigyelnem, utána megnövekedett érdeklődéssel álltam neki. Hát gőzöm nem volt róla, hogy egy ilyen témára épülő film ilyen mennyiségű érzelmet hurcolhat a hátán úgy, hogy nekem egyetlen percig sem volt az az érzésem, hogy nyálas vagy erőltetett. A Warrior egész egyszerűen lenyűgöző kívül, belül. De főleg belül.
Már az, ahogy kezdődik... Aki pár posztomat olvasta már, vagy akármi, az jól tudja, hogy zenemániákus vagyok. A Warrior első perceiben bele lehet esni, sőt, zuhanni a film légkörébe. Magába szippant úgy, ahogy vagy, pár kép és egy dal segítségével. Itt már tudtam, hogy ezt a filmet látatlanban eléggé alábecsültem. Utána megjelent Nick Nolte, a nagy öreg, akinek csak a karaktere létezett, Mr Nolte a kezdetektől fogva csak egy név volt a stáblistán. Ha valaki nem értené, mire célzok, elmagyarázom: egy csomó mozinál vagyok úgy, hogy élvezem ugyan a filmet, de nem látok mást, csak a színészkedő színészeket, a karaktert mint egy maszkot magukra húzó embereket. Hát a Warrior aztán nem ilyen. A Nick Nolte által megszemélyesített exalkoholista, magányos, kissé megkeseredett apa él és mozog. A fő attrakció viszont nem az ő karaktere, hanem Tom Hardyé, akiért szombattól hivatalosan is oda vagyok meg vissza. Annyi minden múlt a színészeken, hogy azt elmondani nem lehet. A történet összefoglalásából látszik, mennyire elcsépelt, unalmas, sablonos filmet lehetett volna összehozni, ha a szereplőgárda csak egy hajszállal kevesebb profizmussal rendelkezik, de szerencsére nem így történt. Tom Hardy nem csak testileg volt borzalmasan erős (komolyan olyan érzésem volt, mintha egy embert kereszteztek volna egy bikával, pedig Tom sem volt mindig ilyen kigyúrt... hát, mondjuk ki: állat), hanem lelkileg is. Sugárzott belőle az elfojtott indulat, képernyőn keresztül is izzott körülötte a levegő, vagy talán inkább megfagyott, nem is tudom, melyik írja le jobban azt a feszültséget, amit ontott magából, de az biztos, hogy ahányszor csak megjelent, egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy ez a fickó még valami nagyon durvát fog csinálni. Fizikailag vagy mentálisan, vagy mind a két módon. Ez már csak azért is volt döbbenetes számomra, mert az Eredetben Tom egy halál laza hamisítót, egy kellemesen cinikus férfit játszott, aki nem volt több 80-90 kilónál a megjegyzéseivel csípett összevissza, és ismerjük be, egy ilyen típust nem lehet túl nehéz megformálni, most viszont legalább 115 kilóra saccolom még akkor is uralta a vásznat (esetemben képernyőt, de olyan mindegy), mikor jelen sem volt. Hihetetlen, hogy képes valaki csak a szemével, az arcával ennyit mondani. Tom egyszerre volt kemény és sérülékeny. Természetesen a testvérét játszó Joel Edgertonra sem lehet panasz, sőt, az exbunyós fizika tanár, aki a családja és az otthona megóvása érdekében kénytelen visszaszállni a ketrecbe, életét kockáztatva ezzel, ösztönösen is szimpátiát keltene az emberben. Hab a tortán, hogy olyan ember kapta a szerepet, aki képes volt megőrizni a karakter méltóságát és bizonyos szintű vagányságát anélkül, hogy összeszirupozta volna a nézőt némi eltúlzott, erőltetett színészkedéssel. Totálisan átlagos férfi volt egy nem átlagos szituációban, minden, amit csinált, amit mondott, ahogy csinálta és ahogy mondta, száz százalékig hiteles volt. Őt is imádtam, mert egészen másféle érzelmi töltetet adott a filmnek. Ugyanúgy nagy volt számára a tét, mégis egyfajta pozitív fékezőerőként hatott a robbanásig feszült Tom Hardy mellett. Kiegészítették egymást, és a pillanat, mikor először beszélnek a tengerparton az éjszakában... Hát akkor az ember már tövig rágja a körmét, hogy ennek mi lesz a vége. A Warrior történetvezetés szempontjából is zseniálisan van megszerkesztve, ez a beszélgetős jelenet több mindenről lerántja a fátylat, beláthatunk a Tom által megformált karakter haragja és fájdalma mögé; megtudjuk, miért gyűlöli úgy a testvérét, és az miért hagyta cserben. Nekem mégis olyan érzésem volt, mikor szétváltak az útjaik, hogy Tommy nem csak a testvérét és az apját, hanem valamilyen szinten saját magát is gyűlöli, aztán a kaszinós rész csak rátett erre egy lapáttal. Az a jelenet iszonyatosan nehéz, nem tudok erre jobb szót. Addigra már ismered az apát, a két fiút, a múltjukat, a jelenüket, és a lehetséges jövőjüket, aztán azon kapod magad, hogy elkerekedett szemmel várod, mi fog történni, de nem tudod, kinek adj igazat. Legszívesebben felpofoznád mind a kettőt, a szerencsétlen apát és a kegyetlen fiút, de akkora kín van mind a két férfiben, hogy inkább csak csendben rágod a szád, nehogy elsírd magad ennyi tömény fájdalom láttán. És ez nem csak nőkre érvényes, egy nagy rakás kommentben olvastam, hogy bizony rengeteg férfi néző számára volt történelmi pillanat a Warrior, mivel ezen sírtak először. Ennek szerintem egyszerű oka van: a Warrior szereplői hús-vér emberek, nincs bennük semmi túlzás. A jelenetek hibátlanul egyensúlyoznak az elviselhetetlen erejű érzelmek és fizikai tűréshatár közt. A film kicsit talán metaforikus is, de nem annyira, mint amennyire gondolnánk. Nincs itt olyan nagy átvitt értelem, minden ott van az orrunk előtt, nem kell erőltetni az agyunkat, hogy na most vajon mit akarnak mondani ezzel az alkotók. A Warrior három férfi harcáról szól, egy olyan háborúról, amit egymás ellen vívnak, és amit egyikük sem nyerhet meg, kivéve, ha feladják a küzdelmet. Kérdés csak az, ki a jó harcos? Aki addig küzd, amíg bele nem pusztul akár, vagy aki tudja, hol kell megállni, tiszteli az ellenfelét, és elismeri, ha vesztett?
Így végén akár ki is mondhatom: az év egyik legjobb filmje, és a magyar mozik és kiadók szimplán vadbarmok, mert iszonyú nagyot buktak azzal, hogy nem tűzték műsorra. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, és lassan egy hete volt, de megnéztem egyszer, aztán másnap még egyszer, és most még egyszer... Tudom, mi a vége, megismertem a szereplőket, mégsem tudom megunni. Kevés filmmel vagyok úgy, hogy egymás után ugyanolyan lelkesedéssel meg tudjam nézni, de a Warrior felírta magát erre a listára.
Legszívesebben zengnék még róla pár ódát, mert lenne miről (a mellékszereplőkről is lehetne mesélni), de inkább azt mondom, aki tudja, nézze meg. Száz százalék, hogy Oscar-jelölt, és a három pasi is valószínűleg minimum egy jelöléssel a zsebében megy majd haza az átadóról. Remélem, legalább egyikük a szobrocskát is szorongathatja, mert komolyan, megérdemelné bármelyikük főleg Tom Hardy.

Warrior [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 139 perc
IMDb: 8.3 [14 919 szavazat alapján]
Színészek: Tom Hardy, Joel Edgerton, Nick Nolte, Jennifer Morrison, Frank Grillo, Kevin Dunn
Trailert nem linkelek, mert csak elmegy a filmtől a kedved, olyan rossz. -.-

Bestia az 51-esből VS kölykök a kisvárosból [Super 8]

Hát aztamindenit, és hű és ha. Mikor láttam az első előzetest, arra gondoltam, hogy hűű, valami jó kis szörnyes film, ami jóóó látványos, erre kaptam egy tökéletesen összerakott, egy percig sem unalmas, édes kis karakterekkel megtömött, félelmetes szörnnyel fűszerezett filmet. A legelső spot teljesen beizzított, és szerencsére most nem az történt, hogy feleolyan jó lett a film, mint a reklámja. A Super 8 szerény véleményem szerint az év eddigi legjobb mozis élménye. Igen, túlszárnyalja az X-Ment, a Thort, és bármelyik másik filmet, még akkor is, ha egyetlen helyes pasi vagy jó csaj sem szerepel benne, nincsenek világmegváltó hősök, mélyreható kérdéseket boncolgató feltevések, csak egy csapat kis tinédzser, egy szürke ohio-i kisváros, és egy rejtélyes szörnyeteg.
A történet röviden: a tizenéves Joe-nak és barátainak hobbija a filmkészítés. Éppen egy zombis projecten dolgoznak, és úgy döntenek, éjszaka forgatják le az egyik jelenetet, az állomás mellett. El is kezdik a dolgot, érkezik a vonat is, minden klappol, egészen addig, amíg a vonat ki nem siklik, a kocsik egymásra nem torlódnak, fel nem robbannak, és darabjaikra nem hullanak körülöttük. Nem tudják, mi történik, de egy figyelmeztetést követően inkább gyorsan lelépnek, mielőtt nagyon beleártanák magukat, és ezt nagyon jól is teszik. A szerelvény ugyanis az Amerikai Légierő tulajdonát képezi. A szerencsétlenséget követően rejtélyes eltűnések, áramkimaradások jellemzik a városkát, rövid időn belül minden kutya elszökik, a mikróknak, rengeteg kocsi motorjának és minden villanyvezetéknek nyoma vész, a hadsereg pedig továbbra is titkolózik. Nem tudják, hogy a gyerekek kamerája felvette az említett balesetet, és hogy mind a hat srác tanúja volt a félelmetes lény kiszabadulásának, ami a környékbeli furcsa eseményekért felelős. Mikor egyiküket elrabolja a titokzatos szörny, a légierő pedig evakuálja a települést, nem tétováznak, és önállósítják magukat: visszaszöknek a városba, és megmentik a barátjukat, kerül, amibe kerül. Persze csak ha még nem késő...
A történet maga nem túl bonyolult, viszont izgalmas, és a "ki tudja?" hangulat végig uralkodik. Mert hogy ugyebár a vonat, ami felrobban-borul-perdül-fordul, az abból a titkos körzetből jön, ahol elviekben az amcsik ufo-kat dugdosnak, szóval az, hogy a titokzatos szökevény, aminek nyolc lábszerű izéje van, és nagyon rusnya feje, lehet, hogy tényleg létezik. Vagy nem. A film viszont kifejezetten félelmetes lesz ettől a bestiától, plusz attól, hogy J.J. Abrams annyira mesterien rejti el az ember elől sokáig, hogy a közepe táján kezdtem azt hinni, hogy nem is fogom megtudni, mi ez a cucc, hogy élőlény-e egyáltalán, esetleg valami gép, vagy csak egy lila ködfelhő... Persze megtudtam, és váó, hát szerintem elég rusnyára sikerült szerencsétlen. A jó értelemben véve rusnyára, annyira groteszk lett, hogy csak néztem, hogy most biztos, hogy jó dolgot bámulok, EZ az, ami kiszabadult? Szerencsére nem csak, hogy látjuk a "szörnyet" (amiről kiderül, hogy csak egy honvágytól szenvedő, érzékeny lelkű behemót, aki azért szeret emberlábakat rágcsálni vacsora gyanánt, megbántottságát gyógyítván a gusztustalan nasival), de még azt is megtudjuk, hogy kerül az ohio-i városba, és miért mennek bele szándékosan kocsival az idegent szállító tehervonatba.
Ami a legjobban tetszett a filmben, az viszont korántsem a pókszabású ufo - ami egyébként kísértetiesen emlékeztetett a rendező haverja által rendezett Cloverfield című, szintén szörnyes film főszereplő gyilkos rondaságára - , hanem a főszereplő gyerekek. Olvastam sokat a filmről, még írtam is, de nem gondoltam volna, hogy ennyire jó kis színészpalántákat össze tudnak válogatni. Iszonyú jól játszottak, és még a magyarhangokkal sem volt gondom. Annyira hitelesek voltak, hogy volt pillanat, mikor majdnem megríkattam az eseményeket, de legtöbbször prüszkölve nevettem fel a szövegeiken, mivel teljesen életszerű dumáik voltak. Tökéletes összhang volt köztük, és a felnőtt színészekkel sem döcögött a dolog. Sokszor látom, hogy szülő-gyerek kapcsolatot elbagatellizálnak, itt viszont hihető volt a megözvegyült, tanácstalan apa és fia közti konfliktus, majd természetesen a Nagy Békülés, és a többieknek sem volt szürreális az alakítása, mikor mondjuk katonák körül sürögtek-forogtak. Nagyon jó kis gárdát sikerült összehozni.
Most gondolkozom, gondolkozom, hogy miért is merem állítani, hogy ez volt eddig idén a legjobb moziélmény (és nem film! csak élmény), de nem nagyon tudom ezt megmagyarázni. Az alkotók azt ígérték, hogy egyszerre lesz nosztalgikus, és teljesen új. Teljesítették az ígéretüket, az idő nagy részében mosolyogtam a bicajos bandázásokon, a baráti csipkelődéseken, merengtem, hogy nem túlozták-e el a gyerekek reakcióit, nem lettek-e túl heroikusak a végére, és dehogynem, egy cseppet igen, de talán ez volt a filmben az, amitől egy ilyen sci-fi igazán nézhető. Az aranyos, szerethető karakterektől, az izgalmas, egy pillanatig sem unalmas cselekménytől, és a klisé- de szinte szabályszerű, rózsaszín befejezéstől. Kicsit olyan, mint az E.T. modernebb, véresebb, ijesztőbb kiadása. Még az idegen kommunikációja, és a végén a gyerekekhez való hozzáállása is meglepően hasonló volt az öreg, ráncos, de kedvesebb ufoéhoz, bár E.T. minden bizonnyal nem rejtegetett hullákat a föld alatti bunkerében.
J.J. Abrams és Steven Spielberg keze nyoma egyértelműen meglátszik a Super 8-on (amit valamiért nem tudok szuper nyolcnak mondani, és a jegyet is szuper eight-ként kértem automatikusan XD), együtt tényleg sikerült megalkotniuk egy mozit, amit kicsi és nagy is élvez. Nagyon pici gyerekeket mondjuk ne vigyen rá senki, nem véletlenül tizenhatos karikával van ám ellátva, és akinek olyan érzékeny a hallása, mint nekem, az füldugóval is készüljön. Egyszer muszáj volt befognom a fülem, annyira hangos volt a jelenet, ami nem baj igazából. Ez inkább újabb pozitívum, és érv a film mellett: semmit sem apróztak el, a hangokat sem. Utóbbi meglátásomat úgy láttam, más is osztja, de ez nem mindenkinek jelent egyértelműen jót. Hát én azt mondom, a látvány nem volt túladagolva, néhol hihetetlenül durva dolgok történtek, amikre nem számítottam, de alapjában véve nem tömték meg túlzottan a fejem robbantgatásokkal, véleményem szerint megvolt az egyensúly a vizuális és tartalmi részek közt.
Összefoglalva tehát ez az a film, amit bárkinek ajánlok. A legfiatalabbaknak a szereplők miatt, korombelieknek a látvány, a szövegek és a légkör miatt, a nálunk valamivel idősebbek pedig átadhatják magukat a teljes nosztalgiának, elvégre a film a hetvenes években játszódik, hitelesen adva vissza az adott időszak hangulatát. Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de most, pár órával a film után ez bizony nekem 10/10. Sci-fi, akció, dráma, humor... Minden van, ami egy jó nyári mozihoz kell. Így kell ezt csinálni.

Super 8 [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 108 perc
IMDb: 8,0 [11 210 szavazat alapján]

Színészek: Joel Courtney, Ryan Lee, Zach Mills, Riley Griffiths, Gabriel Basso, Elle Fanning, Kyle Chandler, Ron Eldard

Trailer

A legenda nem is fontos [A kilencedik légió]

Nem vagyok oda a háborús filmekért... Sosem értettem a háborúk lényegét, főleg a rengeteg emberáldozatot, amit minden ország önként bedob a közösbe. Lehet, hogy ez valami természetes kiválasztódás, mármint mindenkiben megvan, hogy ha nem halnának meg időnként jóóóó sokan, akkor bajok lennének itt, vagy én nem tudom. Minden esetre az biztos, hogy szemét dolog, én legalábbis így gondolom, és tartom is magam ehhez. Éppen ezért nem szoktam szeretni a tömény háborúról szóló filmeket, mivel engem nem köt le, ha már háború, akkor szóljon azokról, akik megvívják, és így esett (és esik még mindig), hogy kedvenc filmjeim közé tartozik például a Vágy és vezeklés, aminek a központjában áll a katona és szerelme, vagy a Gladiátor, ami ugyan nem egy nemzet harcáról szól, hanem értelemmel bíró célért küzd a hős. A most kivesézendő filmhez utóbbi áll közelebb. Egyszer már akartam írni róla, de valamiért elmaradt, most pedig eljutottam ide, mivel X-Men: First Class - Magneto - Michael Fassbender, aki ennek a filmnek is a főszereplője. Tudtam én, hogy láttam már ezt a cápavigyort máshol is, nem csak a Becstelen Brigantikban... De miért felejtettem el, hogy ebben? Ez egy jó film! Habár igaz, nem olyan, amire az ember évtizedek múlva is emlékszik, de egyszer-kétszer simán meg lehet nézni.
A történet röviden: időszámításunk kezdete után nem sokkal a rómaiak még mindig a brit szigetvilágot ostromolták, mert természetesen nem volt nekik elég egész Európa, sőt, gyakorlatilag a fél világ, nem, nekik a nagy sziget északi csücskére is fájt a foga. A rettentő időjárást a katonák zöme ki nem állhatta, akárcsak a bennszülött pikteket, akiknek megvolt a magukhoz való eszük, és fűtötte őket a gyűlölet is rendesen. Na persze, ki ne utálná az fennhéjázó megszállókat, és támadna rájuk minden egyes adandó alkalommal? Hát senki. Quintus Dias, az egyik római csapat katonája tanúja lesz, és egyetlen túlélője egy pikt támadásnak, majd csodával határos módon túléli a szökést fogvatartóitól, és egyenesen a kilencedik légió karjaiba rohan. Szó szerint. A légió azonban parancsot kapott, hogy megkeressék, és megküzdjenek a piktek vezetőjével, Quintus Dias pedig nem is akar mást tenni, mint jó katonaként visszatérni oda, ahol megkínozták, és harcolni. A légió saját nyomkövetője, Etain azonban árulónak bizonyul (mit is vártunk egy pikttől, aki ráadásul NŐ?), és a piktek kis híján mindenkit lemészárolnak. A maroknyi túlélő közt Quintus Dias is ott van, a légió vezetőjét azonban elhurcolják. A megmaradt katonák úgy döntenek, megpróbálják kiszabadítani, elvégre a becsület ezt diktálja. Majdnem sikerül nekik az akció, de végül kudarcot vallanak, ráadásul egyikük óriási hibát vét: megöli a pikt uralkodó fiát. Ezzel a piktek első számú célpontjává válnak, nyomukba Etaint küldik, aki állítólag sosem vall kudarcot, hihetetlen bosszúszomjának és csalhatatlan ösztöneinek köszönhetően. Quintus Diasnak és társainak el kell érniük a délebbre húzódott római helyőrséget, ha életben akarnak maradni, mielőtt a könyörtelen és néma Etain rájuk talál.
A film, ha úgy vesszük, a legendásnak mondható kilencedik légióról is mesél, de nem túl sokat. Sokkal több benne a hangsúly a megmaradt férfiakon, különösen Quintus Diason, akiről nem sokat tudunk meg, de éppen eleget, hogy megértsük. Gladiátor fia, jó katona, hűséges a hazájához, de nem esztelenül veti alá magát az ország akaratának, ezért képes túlélni, és segíteni másnak is a túlélésben, akkor is, ha utóbbi nehezebbnek tűnik, mint a saját élete megóvása. Nem fél megbízni a társaiban, és nincs benne egy cseppnyi arrogancia sem, a kapcsolata mindenkivel jó, társai megbíznak benne. Jól is teszik. Quintus Dias tényleg mindent megtett, de Etain elől valóban nincs menekvés. Nincs, mert Etain vérszomja évekkel a történet előtti időkre nyúlik vissza. A lányt római katonák erőszakolták meg, majd vágták ki a nyelvét, hogy senkit se ócsárolhasson. Így máris kevésbé lehet utálni a tökéletes vadászt, nem? Ó, és nézzünk oda - egy újabb szörny, amit a háború alkotott.
A filmben a tájakon kívül (gyönyörű, hideg, rideg vidék) a történet is tetszett, pedig aztán nem nagy sztori. Semmi eget rengető nincs benne, de a háború sokak számára értelmetlen voltát is hangsúlyozzák, főleg a végén. Ezt mondjuk könnyebb egy emberen keresztül megmutatni, mint egy egész sereg segítségével. Nem szájbarágós, mint a Pearl Harbor esetén, nem is romantikus, mint a Vágy és Vezeklésben, hanem egyszerű. A háború szívás, nincsenek jó döntések, és nincs annál elkeserítőbb, fájdalmasabb és dühítőbb, ha kiderül, hogy a semmiért veszítetted el a barátaid, akiknek családja, múltja, jövője volt. Michael Fassbender a főszereplő karaktert úgy formálta, hogy már az elejétől szimpatikus, és végig figyeled, hogy mi lesz vele, milyen döntések hatnak ki rá, és milyeneket hoz ő maga. A végére azért izgultam, hogy ne csalódjak benne, mint karakterben, aminek az okát nem tudom megmagyarázni. Szerencsére nem is kellett.
Egyébként a filmet nem a színészek és nem is a sztorija miatt néztem meg először, hanem mert egy nagyon durva, véres filmnek volt beharangozva. Ez így is van. Borzalmasan sok benne a vér, a vagdalkozás, az ordítozás, vannak benne érdekes megmozdulások, a szó nem éppen pozitív értelmében. A felfokozott érzelmi állapotban lévő emberek élvezni fogják, de akinek érzékeny a gyomra, az ne vacsoraidőre ütemezze be... Fejek, karok repkednek, ömlenek a testnedvek, szóval van itt minden, mi abszolút nem szem-szájnak ingere. Én bírom az ilyen filmeket, legtöbbször zombi fejtépések alkalmával látni ennyi vért, meg ilyen Fűrész-típusú horroroknál, történelmi-szerű mozinál nem várna az ember ennyi vért. Ez már azért szürreális, szerintem. De attól még szórakoztató. (NEM vagyok pszichopata.)
Igazából ez egy meglepően jó film, nincs benne semmi különös, de pár percig azért elgondolkozol utána, hogy na igen. Már megint a hódítgatások, a háborúskodás... de minek?! Hogy étlen-szomjan, minden nap a farkasoktól, fejvadászoktól és fagyhaláltól rettegve aludj el, és azért imádkozz, hogy átadhasd az üzenetet egy elhízott katonai vezetőnek, aki még csak nem is látott kardot évek óta? És hogy aztán hátba veregessenek, hogy ügyes vagy, de ez a szitu nekünk ciki, inkább leölünk téged is? Taktikázás, az emberi életek megbecsülésének teljes hiánya, ez a háború, és a háborúban nincsenek nyertesek. A Kilencedik légió ezt meséli el egy emberen keresztül, hitelesen, egyszerűen, érthetően, még akkor is, ha ezzel a filmmel nem ez volt az elsődleges cél. Úgy látszik, néha véletlenül is beletrafálhatnak Hollywoodban.

A kilencedik légió - Centurion [2009]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 97 perc
IMDb: 6,4 [20 260 szavazat alapján]
Színészek: Michael Fassbender, Olga Kurylenko, Dominic West, David Morrissey, JJ Feild, Imogen Poots, Liam Cunningham
Trailer

A farkasfalka kiütve - megint [Másnaposok 2.]

Szinte biztos, hogy ha egy baráti társaságban megemlíted a Phil, Stu és Alan neveket, lesz valaki, aki felnevet. Todd Philips egy olyan filmmel ajándékozta meg az embereket két éve, amit azóta is sokan a történelem egyik legjobb vígjátékaként tartanak számon - köztük én is. A második ugyan "csak" egy második rész marad, de azért méltó folytatása a mára klasszissá vált filmnek.
A történet röviden: Ugye emlékszünk még arra a legendás legénybúcsúra Las Vegasban? Klasszikus helyszín, klasszikus végkimenetel, amit végül a vőlegény elvesztése, és más egyéb kalandok kissé felturbóztak, az egész sztori izgalmassá vált, többek közt a remek karakterek miatt. Szerencsére a srácok, vagy nevezhetjük őket akár farkasfalkának is, mit sem változtak az alatt a két év alatt, amióta Doug megházasodott. A történet egy újabb házassággal folytatódik, ezúttal viszont Stu - persze, hogy nem Alan - a vőlegény, aki egy thaiföldi lányt készül feleségül venni, csak hogy tanult a két évvel ezelőtti esetből, és esze ágában sincs még egyszer olyen gázos legénybuliba keveredni. Hogyne, de nem számol Alannel, és a ténnyel, hogy az említett falkatag rettentő féltékeny a menyasszony öccsére, Teddyre, akit Stu, Phil és Doug viszont örömmel lát maguk közt. Hogy kipöccintse a csapatból a kisöcsit, akcióba kezd, de - ki gondolná? - a dolog kissé balul sül el. Kissé nagyon, hőseink ugyanis Thaiföld veszélyes fővárosának, Bangkoknak sötét szívében találják magukat, egy elveszett testrész, egy mellényes majom, és a megint meztelen Chow társaságában, de hogy miképp kerültek oda, mikor és egyáltalán miért, mikor csak egy tábortüzes sörözésnek indult az este, az rejtély. A falka ezúttal nem csak egy pezsgő nagyvárossal találja szemben magát, de nem kevés maffiózóval, néma papokkal, sőt, még az Interpollal is, Stu-t pedig várják az esküvőn, Teddy-vel együtt, aki az éjszaka során köddé vált, és csak egy gyűrűsujjat hagyott maga mögött.
Sok vígjátékot láttam már, de nekem abszolút dobogós a Másnaposok, méghozzá azért, mert a helyzetek, bármilyen elszálltak, de elképzelhetőek, a karakterek reakciói pedig nagyon is életszerűek. A rendező elképesztően jól mutatta be az első részben a három főszereplőt, akik szerintem bármilyen helyzetben megnevettették volna az embereket, nem hogy egy ilyen elvetemült kalandban, és mind magukat adták a folytatásban is. Stu, az alapvetően higgadt és cinikus, Phil, a kissé bunkó, de talpraesett, és Alan, az agyilag totálisan elszállt srác együtt biztos, hogy kasszasiker, tehát garantálom, hogy ha valaki beül a folytatásra, nevetni fog. De előre szólok, hogy ez nem az első rész, sőt, bár ez gyakorlatilag az alap teljesen megegyezik, és a fordulatok is ugyanazok, mégis más. A filmben igazából nem sok olyan pillanat van, mikor az ember nagyon meglepődne, de rengeteg olyan helyzet adódik, ahol bizony fogni fogod a fejed. A film durvább az előzőnél, minden szempontból. Az érzékenyebb hallást már ott is zavarhatta egy-két káromkodás, de most senki sem fogta vissza magát, és meztelenségből is kapunk éppen eleget (nem lövöm le a poént, csak annyit mondok: Stunak megint meggyűlik a baja a lányokkal), sőt, még vér is lesz itt-ott.
Rengeteget lehet nevetni a filmen, de nem lesz olyan üdítő élmény, mint az egy, több okból. Először is: vannak elvárások, amiket lehetetlen lett volna teljesíteni, ha csak nem egészen újfajta történettel állnak elő az alkotók, márpedig miért írjanak más sztorit, ha az első bevált? Másodszor: a film némileg durvább, a poénok egyszerűbbek, de talán csak mert legtöbben úgy ismerjük már a karaktereket, mint a tenyerünket. Harmadszor: ez nem Vegas. Bangkok izgalmas, nyüzsgő, de sötét, a helyszín nem köti le az embert, így viszont máris jobban tudunk figyelni a falkára, amit viszont már ismerünk, ergo nem lesz sokkoló a sok iszonyat, ami körülöttük történik.
Nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze újra és újra az elsővel, mert tényleg hasonlóak. Filmlieg most is teljes a dolog, a színészek és a körítés tökéletes. Már a mocskos hotelszobának is, ahonnan az egész indul, baljós a hangulata, nem vidám és őrült, mint Vegas volt, csak hogy egy példát említsek. Remekül el van találva a hangulat, a helyzet komolysága, most ugyanis nem egy elhagyott barátot kell megkeresniük, hanem egy tizenhat éves srácot, akit lehet, hogy már el is adtak szervenként, ami egyáltalán nem gyerekjáték, és nem is vicces. Csak a nézőknek, bár nekik nagyon. Ennek az alapszituációnak köszönhetően a film veszélyesebb, mégis őrültebb, mivel a három pasas nem arról híres, hogy gyorsan és egyszerűen oldja meg a stresszes helyzeteket, ami akad most is bőven. Lesz itt lövöldözés, autós üldözés, hulla, és jópár olyan dolog, ami az első részből kimaradt, viszont igazából nem hiányzott. Elismerem, kellett valami új is, teljesen ugyanazt nem lehetett eladni az embereknek, ugye. Viszont az a kérdés: kit mennyire fog bántani vagy feldobni, megérte-e a változás? Engem szórakoztatott, nagyon is, de ha választani kell, én maradok az eredeti verziónál, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül.

A véleményt elolvashatjátok a júniusi FilmMagazinban is, ahol többek közt az idei nyár egyik legnagyobb durranásának ígérkező, Super 8 című akcióban gazdag sci-firől, vagy az érzelmes és elgondolkoztató, Hanna című thrillerről is tájékozódhattok; valamint a friss infókkal szolgáló Mozihírek weboldalán is megtaláltok.

Másnaposok 2. - Hangover Part 2. [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 102 perc
IMDb: 7,0 [28 414 szavazat alapján]
Színészek: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha, Ken Jeong, Paul Giamatti, Mike Tyson
Trailer

Miből lesz a mutáns? [X-Men: Az Elsők]

Mutánsok, hősök, szuperképességek, ennél jobb alapanyag egy nyári mozifilmhez nem sok van (hacsak nem idegen robotok vagy földönkívüliek a téma), ennek köszönhetően idén nem is egy, hanem mindjárt három szuperhősös filmet kapunk, Thorral együtt négyet. Az X-Men annyiban más, hogy nem első darab, legalábbis ami egy filmsorozatot illet, hanem egy nulladik. Amihez szép lassan egy új sorozatot fognak írni, de nem ez a lényeg, hanem hogy a film szereplőit, ha nem is mindet, de nagyon sokan nagyon régről ismertük, és szerintem nem vagyok egyedül, mikor azt mondom, voltak elképzeléseim és elvárásaim, amiket sikerült teljesíteni. Különösebben felülmúlni mondjuk sajnos nem nagyon.

A történet röviden: Nagyon röviden? Az X-Men sorozat prequel darabja, azaz egy eredetsztori. Hogy lett Charles és Erik később X Professzor és Magneto, kik voltak az első-első-első mutánsok a csapatban, ééés... körülbelül ennyi. Ki gondolta volna?
A legfontosabb kérdés, amire választ akartam, hogy miért is lett a két férfiből ellenség, ha egyszer valaha jó barátok voltak, amit meg is válaszoltak, köszönöm szépen. Tartalmilag nem volt ezzel a filmmel az ég világon semmi gond, egy kicsit talán unalmas volt, de valószínűleg csak nekem, mivel a történelem sosem kötött le különösebben. Ha viszont nem lett volna a történelem, akkor nem lett volna Erik a nácizmus áldozata, és nem lett volna belőle később az, aki gyakorlatilag megmenti a világot egy harmadik nagy háborútól. Szóval ha a kubai rakétaválság unalmas téma is, mutánsokkal mindent fel lehet javítani, némi számítógépes effekttel pedig még többet ki lehet hozni egy csatahajók, rakéták, és sortüzek csinos kis csapatából. Engem kicsit zavart egyébként, hogy itt-ott nem volt igazán elsőosztályú a grafika, nem figyeltek eléggé a kivitelezésre, vagy nem tudom. Minden esetre ez egy apró gyengéje volt a filmnek, mintha csak a nagy akciójelenetek érdemeltek volna gondosabb kivitelezést.
Én szeretem az "eredeti" X-Men sorozatot is, de ha megkérdeznék, hogy az ebből készülő új sorozat a jobb (mert hogy ezért prequel ÉS reboot egyszerre a film), akkor viszont már most erre voksolnék, és nem csak James McAvoy miatt, akiről köztudott, hogy nagy kedvencem, és aki képes volt ellőni pár poént a hajával kapcsolatban. Ez volt az egyik kikötése ugyanis, mikor a szerep kérdéses lett: meg kell-e válnia a hajától. Fontos kérdés is, főleg annak, aki látta már James McAvoy haját. Nem kell annak eltűnnie...
Színészileg viszont pozitív csalódás volt a film. Most persze nem Michael Fassbenderre gondolok, mert őt például most konkrétan a Becstelen Brigantykból tudnám felidézni, de neki nem is kellett itt bizonyítania. Akikre gondolok, azok a manapság népszerű, és számomra irgalmatlanul borzalmas modern Disney világ és sorozatok, meg hasonló kaliberű filmecskék sztárjai, Nicholas Hoult és Lucas Till. Remekül játszottak, eszembe nem jutott volna lehúzni őket vagy hurrogni, nagyon jól hozták a karaktereiket, pedig egyik sem volt buta tini, vagy magányos farkas. Még úgy is látszott, hogy összetett karakterekről volt szó, hogy az ő kisgyerekkorukról nem is tudtunk semmit. Lefogadom, hogy egy csomószor megnézték a régebbi X-Meneket, hogy hitelesen alakítsák a későbbi alakokat... Ami nem is baj, legalább alaposak. A női karakterek viszont szerintem kicsit érdekesre sikerültek, bár Mystic (az a szép kis kékség) egészen... hogy is mondjam... tini. January Jones viszont most sem nyűgözött le különösebben, az Ismeretlen férfiben sem mutatott fel túl sok mindent, pedig most Emma Frost karakterét simán feldobhatta volna, ezzel szemben egy nyűgös, unalmas szőke nővé redukálta, ráadásul láttam vele interjút, és elnézést a JJ-rajongóktól, de a színésznő nem csak a vásznon tűnik butuskának...
A két főszereplő viszont tényleg remek volt, James és Michael közt megvolt a "kémia" (remélem nem érti félre senki), totál elhittem, hogy jó barátok, és elnézegetve pár interjút, látszik, hogy nem is tévedek. Nagyon jóban vannak, egy hullámhosszon, ami ha nem is ritka, de nem fordul elő túl gyakran. Megesik, hogy egy-két filmben az istenért nem tudják úgy összehozni az embereket, hogy hihető legyen a pozitív, erős kapcsolat a karakterek közt, most viszont erről szó sincs. Egy informátorom szerint a válogatáson előbb James volt kiválasztva, és úgy keresték Erik szerepére a színészt, hogy megnézték, mennyire jönnek ki jól egymással. Azt kell mondanom, hogy Michael Fassbendernél jobb embert nem is találhattak volna Magneto szerepére. James pedig James - szerintem az ég világon bármit el tudna játszani.
Végezetül pedig természetesen a zene... ami ezúttal tök jó volt. Még mindig a Transformers zenei világa az, ami az ilyen sci-fi féle filmek közül a favoritom, de az X-Men sem okozott csalódást, legfeljebb pozitív irányban ez is. Kellemes, fülbemászó dallamokra emlékszem egy hallgatás után, nem unalmas dübörgésre vagy vonónyektetésre.
Összességében az egész egy pozitív csalódás számomra, mint azt már szerintem párszor mondtam, csak azt nem tudom, miért. Talán mert az eredeti trilógia nem áll olyan nagyon közel hozzám, bár szeretem azt is. Sokkal többet kaptam, mint amit vártam. Egy látványos akciófilmre számítottam, és kaptam egy épkézláb karakterekkel teletűzdelt, érdekes és tényleg informatív mozit, ami nincs híján humornak sem.

X-Men: Az Elsők - X-Men: First Class [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 132 perc
IMDb: 8,2 [24 645 szavazat alapján]
Színészek: James McAvoy, Michael Fassbender, Kavin Bacon, January Jones, Jennifer Lawrence, Lucas Till, Rose Byrne, Nicholas Hoult, James Flyming, Caleb Landry Jones
Trailer

Maradt mese... [A lány és a farkas]

Ezt a filmet egy napon néztem meg a Thorral, és szerencsére előbb ezt ütemeztem be, hogy úgymond rákészüljek a második, nagyobb durranásnak beharangozott szuperhősös mozira. Úgy gondoltam, hogy ez majd megalapozza a hangulatomat, lesz benne egy kis izgalom, egy kis romantika, bla bla bla, egy szóval feltuningolja az agyam, és majd élesebben látom majd a második filmet. Tudtam én, hogy az a nőszemély rendezi, aki a Twilight sorozat első részéért felelős. (Igen, felelős, mert meggyőződésem, hogyha nem ő rendezi az első részt, akkor a sorozat ma nem örvend ilyen eltérő véleményeknek, hanem sokkal normálisabb reakciókat válthatott volna ki a nézőközönségből. Na de ez most nem ide tartozik.) Catherine kedves keze nyomán azonban úgy tűnik, amiben vérfarkas vagy vámpír van, abból normális film nem sülhet ki.

A történet röviden: egészen biztos, hogy a mozis közönség száz százaléka ismeri az eredeti Piroska és a farkas történetet. Maga a sztori nem sokat változott a filmben, ugyanúgy van nagymama, aki a falun kívül, az erdőben él, ugyanúgy van a butus lány, aki a nagymamájától kapott vörös kabátkában mászkál, de nincs vadász, helyette egy elvetemül bíborost kaptunk. A pap azért kell, mert a falut egy vérfarkas fenyegeti, ami minden teliholdkor állatáldozatot követel, majd egy gikszernek köszönhetően kissé bevadul, és megfenyegeti a lakosságot: ha Piroska (nevezzük így a lányt, a történet szempontjából mindegy is, bár itt Valerie-nak hívják, lehetett volna akkor már mondjuk Scarlette, nem?) nem tart vele, és hagyja el örökre a falut, folyamatosan ölni fog. Az érkező bíboros elárulja a falubelieknek azt, amit valamiért eddig nem tudtak: hogy a vérfarkas bizony bárki lehet. A szomszédjuk, a barátjuk, de akár a tulajdon férjük vagy feleségük is. Ekkor megkezdődik a találgatás, a gyanúsítgatás, hogy ki lehet a falut rettegésben tartó szörnyeteg, majd az eszeveszett hajtóvadászat is kezdetét veszi, aminek sokkal több a hátulütője, mint a haszna, de hát ez senkit sem foglalkoztat.
A film alapvetően nem lenne rossz, ha... Igen, most jön a ha, nem is egy, mert túl sok olyan pillanat és mozzanat volt, aminél fogtam a fejem. Az első, ami talán a legfontosabb, a színészi játék. Amanda Seyfrieddel nekem semmi gondom, bár nem lesz belőle legenda, az biztos. A másik főszereplő, bizonyos Shiloh Fernandez, akit leginkább sorozatokból ismerhettünk, ha egyáltalán, talán megütötte az elfogadható szintet, és nála sokáig nem is tudtam, hogy most akkor jófiú, vagy nem. De tényleg, mindenki más úgy játszott, mintha a rendezőnő ráordított volna, hogy nem, nem szabad színészkedni, kivéve, mikor vérszomjas vagy, vagy nagyon-nagyon szerelmes. Mondom én, hogy megártott neki a sok vámpír téma.
De ha már a színészek, köztük olyan nevek, mint Gary Oldman, vagy Julie Christie, akik azért köztudottan tudnak színészkedni, mégsem voltak hajlandóak rendesen játszani, akkor lehetett volna maga a történet csavaros és tényleg izgalmas, de nem. Lehet, hogy tényleg túl sok filmet néztem már, de nem kellett eltelnie sok időnek, hogy leessen, ki a vérfarkas, csak egy kicsit kellett gondolkozni, és egyértelművé vált. Az viszont idegesítő volt, hogy lépten-nyomon próbálták félrevezetni szerencsétlen nézőt, aki amúgy is el lehetett kenődve, hogy micsoda film ez, és még akkor hülye is vagyok, amiért nem jövök rá? Nem, mindenkit megnyugtatok, hogy rá fog jönni, ki a farkas, csak nem szabad elhinni a mindenféle utalásokat, amik már túl nyilvánvalóvá tennék a dolgot.
És a negatívumok még mindig nem értek véget. A vérfarkas kifejezetten rusnya volt, és kissé igénytelen. Ugyanolyan furán mozgott, mint a Twilight animált kutyusai, pedig mikor előbukkantak a második részben, Catherine Hardwicke már messze járt... Ez engem igazából csak azért dühít, mert meggyőződésem, hogy ha az első, debütáló része az Alkonyat sorozatnak egy jobb, normálisabb felfogású, kevésbé szentimentális ember kezébe kerül, akkor a visszajelzések sem lettek volna ennyire szélsőségesek. Persze tudom, hogy egy vámpír és ember közti szerelem alapvetően nyálas téma, de ettől még nem kellett volna mindjárt el is butítani a sztorit, és belefojtani a mozizót a nyáltengerbe és izzadságszagú "akciójelenetekbe", ahogy A lány és a farkas esetében is történt.
Az egyetlen jó dolog a filmben a látvány, konkrétan a stúdió volt. Egyáltalán nem volt élethű, ne értsen félre senki, de hangulatos volt, sőt, kifejezetten aranyos. A színek, a hatások is mind kellemesek voltak, csak hát a megoldások megint... Kinn fagy, fél méteres hó, persze semmi pára, mikor levegőt vesznek és kifújják az emberek, de akkor bent, a tágas, sőt, hatalmas házakban mindössze egy kis tűz ég, és mindenki vidáman mászkál kis semmi ruhákban? Lehet, hogy nem figyeltem, és eszkimó faluról volt szó?
Tehát a film számomra nagy csalódás volt, Catherine Hardwicke pedig elérte, hogy ha lesz is filmje mostanában, ne nézzem meg, moziban semmiképp... Nem szeretek negatív véleményt mondani, mindig próbálom a jó oldaláról megközelíteni a dolgokat, de A lány és a farkas nem sok pozitívumot tudott felmutatni, és mikor kijöttünk a moziból, a szokásos hallgatózásom során azt vettem észre, hogy ezzel nem voltam egyedül. Túl sok erőltetett romantika, túl kevés izgalom, túl sablonos karakterek jellemzik a filmet. Csak annak ajánlom, aki... Nem, igazából senkinek sem ajánlom.

A lány és a farkas - Red Riding Hood [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 100 perc
IMDb: 4,6 [6 817 szavazat alapján]

Színészek: Amanda Seyfried, Gary Oldman, Billy Burke, Shiloh Fernandez, Max Irons, Lukas Haas

Trailer

Egy újabb isteni szuperhős [Thor]

Tudni kell rólam, hogy a valóságtól minél elrugaszkodottabb egy történet, minél több benne a fantasy elem, én annál jobban szeretem. A szuperhősös-mutánsos sztorik épp ezért kötnek le szinte kivétel nélkül, de a Thor most valamilyen szinten új eleme a „gyűjteményemnek”: most nem egy génkezelt, fertőzött vagy szuperintelligens csodabogár, hanem egyenesen egy isten csöppen az emberek közé, majd menti meg látványosan és bölcsebbé válva a világot. Még ha ezúttal nem is a miénket.

A történet röviden – elég bonyolult, mivel annak ellenére, hogy nem egy mély cselekményről van szó, elég sok minden történik benne, de nagy vonalakban azért menni fog. Végeredményben leginkább talán a hamarosan a mozikba kerülő Zöld Lámpás sztorijához hasonlít, mivel itt sem egy földi halandóból válik hős, ugyebár, hanem mindjárt egy egész univerzum ismeri meg Thort, már ha eddig nem hallottak róla.
Valószínűleg sok embernek hangzik ismerősen a Loki vagy az Odin név, akiket mi, az egyszerű földi halandók ma már csak legendáknak és skandináv meséknek hiszünk, és eszünkbe sem jut, hogy egy másik dimenzióban, univerzumban, nevezzük, aminek akarjuk, bizony még mindig élnek ezek a legendás alakok, akik egykor megmentették a Föld népét egy másik, Jégóriásoknak nevezett fajtól. Persze attól, hogy istenek, ezáltal pedig jóval többek fizikailag, mint a halandók, nekik is megvannak a maguk bajai, mint például az utódlás kérdése. Odinnak, Thor és Loki apjának is eljön az ideje, és nagyobbik, forrófejű, makacs és harcias fiára, Thorra szeretné hagyni a trónt, aki azonban apja egyik parancsának ellenszegülve megtámad egy másik világot, a legyőzött Jégóriásokét, akik épp királlyá koronázása napján döntenek úgy, hogy megtorolják Odin egy régi háborús lépését, és meglopják Odint. Thor viszont ezzel az akciójával csak azt éri el, hogy apjánál betelik a pohár, és száműzi a Földre, legendás kalapácsával együtt, így esik – szó szerint - Thor halandóvá válva egy fizikus egyetemista, Jane kocsija elé az új-mexikói sivatagba, ahol Tony Stark filmje végén megtalálják Thor kalapácsát is, remélem mindenki emlékszik. Ettől kezdve Thorra rögös út vár, amin megismerkedik a felelősség, a bölcsesség és a szerelem fogalmával is, hogy a végén méltó utódja lehessen Odinnak. Ehhez elég sok mindenen kell keresztülmennie, többek közt rájön, hogy öccse, Loki egy áruló, és egyszer meg is hal, hogy aztán feltámadva, istenként megmentse szerelmét, aztán a Jégóriások bolygóját, és bár semmi sincs ingyen, Thor megtanulja, hogy van, ami megéri az árát.
Ehhez a filmhez őszintén szólva nem fűztem nagy reményeket, amúgy sem vagyok képregény olvasó, csak a megfilmesített változatokat szeretem, de azokat általában nagyon. Chris Hemsworth a Star Trekben már feltűnt, de akkor csak pár percet kapott, nem igazán tudtam eldönteni, milyen színész, csak azt, hogy szőke létére szimpatikus (igen, vannak előítéleteim). Kicsit féltem, hogy olyan lesz, mint a képeken és megjelenéséneken: túl visszafogott, túl semleges, de csalódnom kellett. Thor élettel teli, lendületes figuráját száz százalékosan hozta, és alaposan ki is gyúrta magát, nem beszélve az akciójelenetekről, amiket sokszor ő maga csinált, tisztán látszott. Minden tiszteletem az övé, tényleg. Ráadásul végeztem egy kis kutatást személyét illetően, és sejtéseim igaznak bizonyultak, Chris ausztrál. Nem tudom, miért, de az ausztrál színészekben van valami, amitől a karaktereik tényleg életre tudnak kelni, vegyük például Sam Worthingtont, vagy Hugh Jackmant.
Natalie Portman volt a másik fő-főszereplő. Nem volt eddig a szívem csücske, de a Black Swan óta csökkentek az ellenérzéseim, és a karaktere is egészen jó fej volt, épp eléggé ahhoz, hogy ne Natalie-t, hanem a Jane-t lássam. A mellékszereplők is szimpatikusak voltak, az egész film dinamikus volt, bár nem annyira, mint a Vasember esetében, de hát valljuk be, Tony Starkot nehéz lekörözni… Viszont Thornak majdnem sikerült behoznia, azt kell mondanom. Sokszor kellett nevetnem a film alatt, és a meglepően sok ember velem kacarászott, szóval nem csak nekem volt vicces például a kávézós jelenet, és sok másik. Értékeltem még, hogy nem vitték túlzásba a romantikát, és nem csak egy női karakterben volt „élet” (kösz, alkotók), meg az apró átfedéseket, amik egyre csak felcsigázzák azokat, akik az Avangers filmet várják türelmetlenül. Szó esett Tony Starkról, és aki elég fanatikus, annak feltűnhetett a pár percre megjelenő Hawkeye is, aki elméletben szintén nagy szerepet kap majd a Bosszúállókban.
Ami még pozitívum volt, az a mozis élmény maga. Csak 3D-ben lehetett megnézni, én meg el nem tudtam képzelni, mi lesz ebben olyan, amit muszáj térhatással nézni, de a végén bántam volna, ha lemondok a szemüvegről. Látványos, és ami talán még jobb, végre egy igazán hangos film! A Dolby majdnem levitte a fejem, szerintem kicsit károsult a hallásom a robbantások miatt, de maximálisan megérte. Remegett a kóla az üvegben, a telefon a zsebemben… Ami viszont most nem volt rám nagy hatással, de amit mindig figyelek, a zene. Egy taktust nem tudnék felidézni, ami nem tudom, negatívum-e, mert olyan jellegtelen volt, vagy pozitívum, mert annyira lekötött a film, hogy ilyesmire nem figyeltem. De ezernyi más dolog volt, ami kárpótolt, például Thor otthonának a látványvilága, főleg a három dimenziónak köszönhetően. Csodálatos színek és formák uralták a vásznat, ahányszor csak "hazatértünk", és az egész egyáltalán nem tűnt műnek, sőt, nagyon szépen és igényesen meg volt oldva a dolog.
Szóval még ha a zene hiányzik is a filmből, minden más megvan: látvány, humor, történet, színészi játék, úgyhogy a nyár első szuperhősös filmjét mindenképp érdemes moziban, a vászonhoz közel megnézni, mert szó szerint ütős. És ne felejtsünk el benn maradni, és megvárni, amíg elő nem bukkan Nick Fury a sok-sok név után, akkor is, ha a mozi dolgozói kihessegetnének. Megint csak egy érdekes extra jelenet lesz a jutalma a kitartó ellenállóknak.

Thor [2011]
12 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 114 perc
IMDb: 7,5 [31 661 szavazat alapján]
Szereplők: Chris Hemsworth, Natalie Portman, Anthony Hopkins, Tom Hiddleston, Kat Dannings, Stellan Skrasgard, Idris Elba
Trailer

Csak egy kis bosszú... [Halálos ítélet]

Vannak filmek, amiket csak azért ül le megnézni az ember, mert van benne egy-két színész, akik miatt már kötelességének érzi a filmet. Számomra ilyen színész Garrett Hedlund, akinek ezen filmje kivételével már az összes megvolt, akinek a munkásságát szerény véleményem szerint érdemes lesz figyelni, és mivel a TRONt nemrég láttam moziban, eszembe jutott, hogy ez kimaradt, pedig már akkor meg akartam nézni, mikor elkészült, csak hát nálunk nem került a mozikba. Legalábbis ha jól emlékszem... De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy az utóbbi időben olyan filmek kápráztatnak el, amiktől az ellenkezőjét vártam. Ilyen volt az egyszemélyes thriller, a Buried, a Devil című noname színészekkel ellátott horror, és most a Death Sentence, azaz a Halálos ítélet is.

A történet röviden: Nick Hume (akit Kevin Bacon játszik) boldog, kertvárosi életet él két fiával és gyönyörű feleségével, cégigazgatóként. Egy este a nagy hokireménység fiával tart hazafelé egy győztes meccsükről, amikor is két kivilágítatlan kocsi jön velük szembe. Nick jó szándéktól, na meg persze jópolgári kötelességből rájuk villant, hogy kapcsolják fel a lámpáikat, hiszen ez mégiscsak veszélyes... Fogalma sincs - honnan is volna - hogy a két kocsiban ülő csapat épp egy beavatási rituáléhoz keres áldozatot, és hogy a lámpás akcióval magára haragította őket, sikeresen felhívva magukra a figyelmet. A benzinkútnál, ahová muszáj betérniük, megtörténik a tragédia: Nick fiát, Brandont halálosan megsebesítik. Nick látja az elkövető arcát, de később ahelyett, hogy ezt a bíróságon is elmondaná, saját kezébe veszi az ügyet, legalábbis ő így hiszi: megkeresi és meg is öli a fia gyilkosát, de nem számol azzal, hogy a helyi falkavezér öccsét kivégezni nem a legokosabb húzás, ha van még, akit féltenie kell. Ettől kezdve senki sincs biztonságban, mindkét oldalon hullanak az emberek, a rendőrség vallomások, tanuk és bizonyítékok híján tehetetlen, Nick pedig a végére mindent elveszít, és bár valamilyen isteni csoda folytán ő nem hal bele a sérüléseibe, de lelkileg kikészül, és a lecke ezúttal a bandavezérnek szól: az a legveszélyesebb ellenséged, akinek már nincs vesztenivalója.
Hát először is, amiért elsősorban megnéztem (Garrett Hedlund színészi tehetsége), az nem okozott csalódást. Garrettet eddig bárhol láttam, bármilyen típusú szerepben (és sajnos túl sokszor nyúl mellé filmileg, egy nagyobb sikerfilmje sincs még), mindig hitelesen és őszintén játszott. A kopasz, tetovált, bagós rosszfiú keménysége és a nagyobb fivér érzelmei mind benne voltak, akármilyen jelenetről volt is szó, száz százalékosan teljesített, nem játszott túl, nem volt lapos. Le a kalappal. Különösen az utolsó jelenete volt kifejezetten szívhezszóló, még ha túlzásnak tűnik is. Belegondolva nem volt az.
Kevin Baconnel kapcsolatban nincs semmi extra hozzáfűznivalóm, őt annyira nem ismerem, és talán egy cseppet túljátszotta a sokkos, mégis elszánt apát, de még nem láttam szerencsére ilyet (sem gengsztert, ha már itt tartunk), szóval lehet, hogy így reagálnék én is, fene tudja...
Ami még a történeten kívül nagyon bejött, az a rendezés és a zene. Nagyon jól voltak összerakva a jelenetek, hatásosak és tényleg fárasztóak lehettek a hosszú, vágás nélküli üldözések rohanva, és az akciójelenetek is elég életszerűek voltak, nem "lájtositották" őket, de nem is volt eltúlozva. Értsd: ha egy sörétes puskával 6 méterről fejbe küldenek, nem kis lyukacska lesz a fejeden, de azért a felsőtested megmarad. (Oo Jaj, ezt miért E/2-ben mondom?! xDD) A zenék is jók voltak, mint azt mondtam, a szövegük is érdekesen igazodott a filmhez. Aztán a többiek színészi munkája is jó volt, egy két kivételtől eltekintve, pl Billy (aka Garrett Hedlund) apja már túl kattant volt, azon gondolkoztam, hogy miképp lehetett még életben, miért nem csinálta még ki senki...
És mi még fontos nekem nagyon egy filmben maga a sztori. A bosszúállós-lövöldözős filmek nem szoktak rosszak lenni, de nekem ez különösen tetszik, mivel rávilágit arra az egyszerű tényre, hogy édes ugyan a bosszú, de semmi értelme, mert ahogy a bölcs rendőr is megmondta, mindenki csak veszít. De hát ki az, aki szó nélkül üldögél, ha megölik a gyerekét? Vagy az öccsét? Vagy a feleségét? Vagy a barátait? És aztán már nincs megállás... A film csak erről szól, ezért talán unalmasnak is tűnhet, mivel akciójelenetből olyan 4-5 van talán összesen. Nem is ez a leglényegesebb benne, hanem az, hogy a két központi alak egy szintre kerül, és az a pillanat is érdekes, mikor erre rájönnek: az egyik világa pokollá változik, míg a másik megszokott, szépen, stabilan álló közössége darabjaira hullik, és mind a ketten csak magukat okolhatják érte. Az utolsó (előtti) jelenet ezért is szép a maga módján; a háborúnk vége, és talán van, aki megkönnyebbül, és megbánja, amit tett. Persze ekkor már mindenki számára késő. Ráadásul akármilyen hihetetlen, én a gengszterbandát is meg tudtam bizonyos szinten érteni, és néha még sajnáltam is őket egy kicsit, forgott a gyomrom, mert nem önszántukból választották ezt, egyszerűen ebbe születtek és haltak bele.
A maga műfajában az egyik legjobb film, újra meg tudnám nézni, ami nagy szó, mivel akciófilmeket az ember csak akkor néz újra, ha már nincs más, de a Halálos ítéletben annyi a dráma, az érzelem(ből néha kicsit sok?), és az ember orr alá dörgölt igazság, hogy pár ismerősömmel csak ezt nézetném egy hétig. És persze mellettük ülnék, és nézném én is.

Halálos ítélet - Death Sentence [2007]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 111 perc
IMDb: 6,8 [30 930 szavazat alapján]
Színészek: Kevin Bacon, Kelly Preston, Jordan Garrett, Stuart Lafferty, Garrett Hedlund, Aisha Tyler, John Goodman, Matt O'Leary
Trailer

A jó, a rossz és Ben Affleck [Tolvajok városa]

Hosszú kihagyás után visszatérek kis időre a mozi világába.

Ezt akár egy kiégett, hollywoodi színész is mondhatta volna, de csak én vagyok, és a bejelentés igaz: mostantól megint több időt szentelek a blognak. Mivel már hónapok óta nem rittyentettem ide semmi érdemlegeset, nézzétek el nekem, ha kijöttem a lendületből...
Az első film, amit a 2011-es évben minősíteni és boncolgatni fogok, az a Ben Affleck által rendezett Tolvajok városa. Azt a filmjét, amit Matt Damonnal rendezett, és amiért Oscart is kaptak, egyelőre nem láttam, mivel bevallom, nem vagyok egy nagy Ben Affleck-fan. Viszont ez a film nem csak azt érte el, hogy teljesen lekössön több, mint két órán keresztül, hanem azt is, hogy az ellenszenvem Blake Lively-val, Ben Affleck-kel és a Bombák földjén (eddig azt hittem, méltatlanul) nagyra tartott színészével, Jeremy Rennerrel szemben jelentősen csökkenjen. Ugyanis mindegyikük remekül, hitelesen és teljes átéléssel játszotta a szerepét, és a mellékszereplőket is dicséret illeti, mivel amikor csak megjelentek, nem szorultak háttérbe, hanem teljes értékű tagjai voltak az adott jelenetnek. Ben Affleck ügyes főnök, ez az igazság.
A történet röviden: Boston, Charlestown, a maffia egyik melegágya. Kis bandák, drogok, fű, alkohol, minden megvan a tökéletes bűnözéshez. Itt éldegél Doug, három barátjával, akikkel főállásban bankokat rabolnak és páncélautókat törnek fel, néha elagyabugyálják azt, aki nem szimpatikus nekik. A kemény kvartettből Doug a legbékésebb, legmegfontoltabb tag, míg Jem, a barátja meggondolatlan, veszélyes fickó, aki már 9 évet ült emberölésért. Egy bankrablásuk alkalmával túszul magukkal visznek egy nőt, a bankfiók vezetőjét, Claire-t, akit később elengednek. Csak hogy kiderül, a nő alig pár utcányira lakik tőlük, és félő, hogy a hangjukról vagy valami másból egy nap felismeri majd őket. Doug vállalja, hogy ellenőrzi a nőt, figyeli, mit akarnak tőle a zsaruk. Ez szépen megy is, olyannyira, hogy szépen lassan egymásba szeretnek Claire-rel. Doug haverjai, főleg Jem ezt cseppet sem nézik jó szemmel, főleg, hogy egyre nagyobb bulikra készülnek, Doug pedig egyre erősebb késztetést érez kiszakadni ebből a közegből. Csak hogy azt nem olyan könnyű... A "charlstowni keresztapa" megfenyegeti, hogy kinyírja a nőjét, Jem az orra alá dörgöli, hogy miatta ült 9 évet a sitten, Jem húga pedig azt állítja, a lánya Doug gyereke. Így a pasasnak nincs más választása: bele kell mennie az utolsó, nagy melóba, ami után végleg el akar tűnni a környékről, Claire-rel együtt. Közben viszont az FBI sem tétlenkedik, keveri azt a bizonyos végterméket, közlik Claire-rel, hogy kivel épp összefekszik, az ejtette túszul a bankban és rabolta ki, és megfenyegetik Jem húgát is, hogy az elárulja nekik, mire készül Doug. Egy szóval mindenki keresztbe akar tenni a másiknak, ki akarja használni a többieket, mindezt úgy, hogy közben valójában mindenki összetartozik, és a betyárbecsület is dolgozik. Hogy mi lesz az egész vége? Hát érdemes megnézni a filmet...
Ami azt illeti, a film az első perctől kezdve teljesen lekötött. Mindig is szerettem az izgalmas maffia-sztorikat, főleg, ha van bennük némi érzelem is. Nőből vagyok, szóval ezen nem lehet csodálkozni. Viszont amennyire a romantika, úgy a fegyverropogás és a bunyók is kellenek nekem egy ilyen típusú filmbe, a Tolvajok városában pedig - ami egyébként egy könyv alapján készült - tökéletes az egyensúly. Nem zuhan rózsaszín nyáltengerbe, és nem is fröcsög minden pillanatban a vér. Életszagú párbeszédek, szép képek, jó zene, és remek színészi játék jellemzi az egész filmet. A szereplők akcentusát elképesztően jó volt hallgatni. Mivel nem értek ehhez annyira, hogy hallás után felismerjem, melyik ország vagy állam fiairól van szó, így konkrétumot nem mondhatok, de kicsit angolosnak, kicsit íresnek tűnt néhányuk beszéde, és ez elég kellemes az olyan fülnek, aki ugyan ebből hallás után hirtelen nem sokat ért, de már csömöre van a keményen hangzó amerikai dumából.
Nem csak a film "külsője" volt jó, hanem a történet vezetése is, nem voltak zökkenések, nem bukdácsolt a sztori egyszer sem, a film nem tűnt hosszúnak, de rövidnek sem, hogy hiányoljak belőle valamit. Minden szépen el volt magyarázva, nem maradtak fekete foltok, és a vége sem hihetetlen, vagy rosszul befejezett. Azt mondanám, lehetne akár folytatást is csinálni neki, de az olyan hiba volna, mint mondjuk a Füstölgő Ászok második része... Vannak filmek, amiket egyszerűen hagyni kell úgy és annyiban, ahogy vannak. A tolvajok városa néhol már irritálóan izgalmas, de csak pár percig, tehát a film végére azért még marad ujjunk, legfeljebb a körmünk tűnik el nyomtalanul. Értékeltem azt is, mint említettem már, hogy a romantikus szál sem lett túl finom és kiemelkedő. A történek egyik alappillére a túsz és túszul ejtő szerelme, de csak az egyik, és Ben Affleck szerencsére nem is akarta erre az egyre helyezni a filmet. Ott volt még a bajtársiasság, a közös gyerekkori traumák, a hasonlóan életvitel, mint összekötő kapocs, és ettől volt a végére az egész dinamikus és érthető, mégsem kiszámítható. Persze azért érezni, hogy a Tolvajok városa az álomgyárban készült, nem is tagadhatják, de ahhoz képest véleményem szerint egy egészen ütős, pörgős és értelmes lövöldözős film lett, már csak azért is, mert amennyire tudom, a dolgok arrafelé tényleg így működnek. Ezek után, ha véletlenül Boston környékén járok, ezt a területet messze elkerülöm...

Tolvajok városa - The Town [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 7,8 [39 214 szavazat alapján]
Színészek: Ben Affleck, Rebeca Hall, Blake Lively, Jeremy Renner, Titus Welliver, Jon Hamm, Pete Postlethwaite, Chris Cooper
Trailer

Kész rémálom [Alan Wake]

Megint egy új típusú bejegyzés következik.

Hölgyeim és uraim, hadd mutassam be a "játék" címke első tagját, Alan Wake-et! Úgy gondolom, mivel manapság valami félelmetes, milyen minőségű cuccokat csinálnak PCre, Play Station-re, Xbox-ra és hasonló kütyükre, ezért érdemes róluk is pár szót ejtenem, ha már előzetesekről is ódákat zengek. Ráadásul az Alan Wake az első nekem... *-* xD XBoxon kezdtem vele játszani pár napja, és az ok, amiért most ajánlom, az a következő: teljesen filmszerű.

A történet röviden: Alan Wake egy 30-as évei elején járó író, aki két éve kiadott könyvének sikere óta képtelen normális történetet papírra vetni, és kezd ideges lenni az ihlethiánytól. Így aztán feleségével úgy döntenek, kikapcsolódnak, és elutaznak Bright Fallsba, egy hegyek közt húzódó kisvárosba. Az első nap körbenéznek, és Alan máris összefut egy idegborzoló nyanyával, mikor át akarnák venni a kulcsot az erdei bungallóhoz. A fekete cuccos nénike megígéri Alannek, hogy hamarosan látják egymást, írónk pedig (aki amúgy horrortörténetek írásával keresi a kenyerét), nem parázik különösebben. Mivel nagyvárosból való, azt hiszi, csak egy kattant banya a faluból... De mekkorát téved! Mikor végre elfoglalják a kis házikót egy tó közepén, és kipakolnak, már sötét van. Alice, Alan fiatal felesége meg akarja lepni Alant egy írógéppel, de a srác, mikor meglátja, teljesen berág a csajra, amiért még ő sem hagyja békén, nem elég a sok rajongó és a menedzsere. Így kirohan a házból az éjszakába, tudván, Alice nem fogja követni, mivel retteg a sötétségtől. Pár perc múlva azonban iszonyú sikítás és kiabálás hallatszik a házból, Alice segítségért kiállt, de Alan beérve a házba nem találja, csak egy, a tóra néző törött ablakot. Abban a hitben, hogy Alice ott esett ki (vagy lökték, az ember egy idő után mindig a rosszabbik eshetőségre gondol), utána ugrik - a játék pedig gyakorlatilag itt indul el igazán. Alan ugyanis hirtelen a szétzúzott kocsijában ébred, az út szélén, és nem emlékszik, hogy kerül oda az éjszaka közepén. Nincs más nála, csak egy zseblámpa, és hirtelen beugrik neki egy visszatérő rémálma, amiről anno könyvet is akart írni; amiben a sötétben rejtőző, valami gonosz által megszállt emberek, madarak, sőt gyakran tárgyak lesnek rá, és próbálják megölni. Fogalma sincs, mi van, de mikor csörög a telefonja, és kiderül, hogy a feleségét elrabolták, kiakad, és elindul, hogy segítséget szerezzen. Az ám, ha ez ilyen könnyen menne... De az a bizonyos álom egyszer csak mintha megelevenedne: üvöltő, hörgő, sötét árnyékokkal körülvett emberek törnek rá minden ok nélkül az erdőben, akik a fény hatására ugyan megszabadulnak a sötétségtől, de ugyanúgy ki akarják nyírni hősünket, akinek nincs sok választása még azután sem, hogy elér a benzinkúthoz: fel kell magát fegyvereznie ellenük, ugyanis senki sem hiszi el, hogy a felesége eltűnt, mivel még a sziget sem létezik, ahol elméletben voltak. Mindenki azt hiszi, megkattant, egyedül a menedzserét és egyben barátját sikerül meggyőznie a dolgokról. Kicsit persze kételkedik a saját épelméjűségében, de mikor találkozik az emberrablóval az erdőben, aki szintén látja a baltával, kaszával, láncfűrésszel és egyéb klasszikus fegyverekkel felszerelt gyilkosokat, rájön, hogy bizony valami nem stimmel Bright Fallssal... És Alice-t sem kapja vissza, mert az emberrabló cserét ajánl: megírja a könyv utolsó fejezetét (ami alapján a dolgok történnek ugyebár), vagy Alice meghal. Alannek nincs sok választása. Egyszerre kell megküzdenie az ihlethiánnyal; a város lakóival, akiknek meggyőződésük, hogy a híres író becsavarodott és veszélyes, ezért üldözni kezdik; na meg saját rémálmával, ami tárt karokkal fogadja minden sötét zugban.
Ez az első olyan játék, amit nem PC-n játszom, és mit ne mondjak, az élmény hatalmas. Minden este lekuporodom a tévé elé (persze éjszaka, mikor sötét van, hehe), és már nyomom is. Igazság szerint a játék szerintem meglehetősen félelmetes. A sötétből előbukkanó fószereknek nem habzik a szája vagy ilyesmi, de elég jól tudok angolul ahhoz, hogy értsem, milyen idiótaságokat vágnak Alan fejéhez (akivel játszunk, és akinek a szemszögéből az egészet látjuk), ki is van írva, mindezt pedig elvetemült, őrülten hörgő hangon adják elő, sötét pofával, és ez azért ijesztő. De remekül fel van építve nem csak a történet, hanem a grafika és maga a játéktér is (nem tudom, hogy mondják ezt, egyelőre nem vagyok otthon a témában xD), ahol igazán oda megy az ember, ahová csak akar, megvizsgálhat minden fűcsomót és követ, ha akar, csak éjszaka kell vigyázni: ha letérünk az útról, egyből lesz jelentkező, aki le akarja majd csapni a fejünket, a muníció pedig véges, nem is beszélve a lámpák elemeiről, amik nélkül semmi esély túlélni egy-egy éjszakát. Mindezek alatt pedig sejtelmes zene megy, tényleg tiszta horror, habár a zenei téma amúgy nagyon szép, kicsit szomorkás, kicsit nyomasztó, mint az egész történet.
A Max Payne, a Perzsia Hercege és számtalan másik játékból lett film általában kisebb-nagyobb sikert arat, de mindig van valami kis bibi. Példának okáért a Max Payne annak, aki nem játszott vele *magára mutogat*, annak tök érthetetlen, zavaros és semmitmondó volt. Nem is emlékszem semmire belőle Mark Wahlbergen kívül, akit amúgy nagyon szeretek. A Perzsia Hercege meg a ló másik oldala volt: semmi köze nem volt az ég világon a játékhoz a neveken és a kinézeten kívül, olyannyira, hogy a filmből csinálnak játékot. Nem a fordítottja volt a cél?

Ezek a filmek általában tényleg látványosak, és igyekeznek visszaadni az adott játék hangulatát. Ezt csak azért mondom, mert ha az Alan Wake-et valaha megfilmesítik (márpedig a jobb kezem gyűrűsujjának a körmehegyét tenném rá, hogy meg fogják, mivel hat részes "előzményfilm" is készült, és ami szintén meglehetősen hátborzongatóra sikerült), akkor ez lehetne az eddigi legjobb játék-film adaptáció. A történet ugyanis csavaros és izgalmas, a karakterekben van élet, személyiség és egyediség, és még csak változtatni sem kéne a sztorin, aminek a végét ugyan még nem tudom, mert nem végeztem vele és eszem ágában sincs megnézni, de így is egy csomóan megnéznék, köztük én. Mert igen, egy cseppet durva, manapság mi nem az? De csak úgy száguldanak az események, gyakran agyalni is kell, és nem hagyni magunkat átverni, és ha valakinek sikerül is "meghalás" nélkül végigrohannia egy-egy epizódon, akkor is sokáig tart, méghozzá nagyon, összesen 12 óra kijátszani, ha valaki nagyon profi, és így egy 100 perces filmet simán össze lehetne hozni, vágva mondjuk 85. És ki ne nézne meg egy jó kis eredeti thrillert, amivel ráadásul utána, otthon még játszhat is?
Alan Wake [2010]
Típus: akció, thriller
Kiadja: a Microsoft és a Remedy
Mire: XBox
IMDb: 9.1 [353 szavazat alapján]

Ha az álom a valóság... [Eredet]

Tegnap döbbenten olvastam, hogy az Eredet már most (pontosabban még most, mert úgysem marad ott) az IMDb minden idők legjobb filmjeinek a listáján a dobogó harmadik helyén terpeszkedik. Már nagyon vártam a filmet, az adat láttán mégis kicsit elbizonytalanodtam... Nem hittem abban, hogy ennyire jó lehet, pedig ha valaminek, akkor ennek a sikernek igazán hihettem volna, hiszen az Eredet körül - ami mellesleg szerintem iszonyatosan nagy baromság címnek, nem tudom, miért nem lehetett volna Incepció vagy akár Beültetés, na mindegy - nem volt akkora felhajtás, mint pl az Avatar körül, amit még mindig játszanak a haza mozik, fél évvel a premier után. Így tehát ma délelőtt csökkent lelkesedéssel csüccsentem be a piros székbe, karmaim közt egy friss Inception-plakáttal, és vártam, hogy elkezdődjön a film. Olyannyira koncentráltam arra, hogy ne várjak el semmit tőle, hogy nem is emlékszem, milyen előzetesek voltak, pedig nálam azokat majdnem akkora lelkesedés fogadja, mint magát a filmet. Csak ültem, ráztam a lábam, nagy kíváncsian meredtem a vászonra, és vártam... Majd felzúgott a tenger, és valamiért azonnal tudtam, hogy Nolan megint nem hibázott.

A történet röviden: képzeljük el, hogy kitalálnak egy szerkezetet, amivel emberek képesek a velük összekötött emberek álmaiba belépni, vagy a sajátjukba bevinni a másikat, és szétnézni a tudatalattiban. Hogy ez mire jó? Első sorban titkok leleplezésére, információk megszerzésére, hiszen mikor álmodunk, nem vagyunk vele tisztában, hogy nem a valóság, ahol járunk. Cobb, akinek ez volt a munkája, mára körözött bűnözőnek számít, mivel felesége halálát rákenték. Nincs más választása, mint a fekete piacon felajánlani a szolgálatait Arthurral, a barátjával és munkatársával. Egy nap azonban kudarcot vall, de Saito, akinek az álmában jártak, felajánl nekik egy alkut: segít Cobbnak visszaszerezni a szabadságát és a gyerekeit, ha hajlandó a rivális cég fiában elültetni egy incepciót. Az incepcióban az a fontos, hogy a személy, akin "végrehajtják" a végén azt higgye, neki jutott eszébe az adott gondolat, ötlet. Csakhogy akármilyen könnyűnek tűnik valakit rávenni, hogy darabolja fel a cégét, rengeteg olyan tényező akadályozza ezt, ami miatt egy egyszerű álom nem elég: a tudatalatti legmélyebb rétegeit kell felkaparni, és elültetni a magot, hogy aztán kihajtson. Cobb mégis vállalkozik rá, Arthur pedig fanyalogva bár, de vele megy, és kénytelenek összeszedni egy csapatot, hogy a dolog sikerüljön. Cobb feleségének apjától kér segítséget, aki egyetemen tanít, és aki beajánl neki egy diákot ahelyett, aki feldobta Cobbékat Saitonál. Ariadne lesz tehát a csapat építésze, azaz ő tervezi meg az adott álmok helyszínét részletesen. Cobb egy régi barátja tanácsát és véleményét is kikéri. Eamsnek annyira tetszik a dolog, hogy beszáll, és segítségével egy ötödik embert, Yusuf-ot is bevonják, aki az elalvás stabilizálásában játszik majd fontos szerepet. Megkezdődik tehát a tervezés, gondolkozás, pedig mindössze pár órára van szükségük, hogy elültessék a gondolatot, de az álmok nagyon instabil dolgok, könnyen összeomlanak akkor is, ha egy gondolat elég, hogy városok szülessenek a semmiből, és minél mélyebbek, annál kevésbé biztonságosak. Ami a valóságban egy másodperc, az egy álomban húsz, de egy álombeli álomban már húsz a másodikon, és ez így megy tovább. A harmadik szinten, ami már elég mély, tíz évet is eltölthet valaki, miközben a valóságban csak egy pillanat telt el. Mindezzel tisztában is van a csapat, ahogy azzal is, hogy csak egy lehetőségük van. A tervbe viszont hiba csúszik, pontosabban titok, ugyanis Yusuf szere miatt, nem ébrednek fel csak úgy, és ha meghalnak az álomban (ami egy egyszerű álomban csupán felébredéshez vezet, mint tudjuk), akkor bennragadtnak a tudatalattiban egészen addig, amíg el nem múlik a szer hatása. És tudjuk, hogy ha egy harmadik szinten tíz év egy pillanat, akkor a legmélyebb tudat rengeteg idő... Elég ahhoz, hogy mikor valaki végre felébred, ne higgye el, hogy az a valóság. De ez hagyján, hiszen mindenki tudna magára vigyázni - ha Fischer, az üzletember nem kapott volna "kiképzést" az agyában turkálók ellen, amiről nekik nem volt tudomásuk. Így aztán hőseink Cobbsra dühösen, amiért titkolózott, és Arthurra, amiért nem volt elég alapos, és nem közölte velük, hogy Fischernek tudatalatti testőrsége van, nekiállnak a melónak. Azt hinnénk, ez így már elég bonyolult, de nem. Közbejön Cobbs múltjának szelleme, Mal, a feleség emléke. Tudni kell, hogy ha valaki a másik álmában turkál, akkor a tudat automatikusan ellenáll a behatolónak, minél nagyobb feltűnést kelt, és ha többen vannak összekapcsolva, akkor akarva-akaratlanul beszivárog pár dolog. A tudatalatti legnagyobb ellenségének azt tekinti, aki megváltoztat az álomban dolgokat, tehát általában az építészt, de van, hogy egyes gondolatok annyira erősek, hogy mindenki ellen irányulnak. Mal pedig Cobbs bűntudatából erősödik, és szabotálni akarja a tervet. A nő ugyanis valóban Cobbs hibájából lett öngyilkos: mindketten bennragadtak egy álomban, leéltek egy életet együtt, és Cobbs rajta végezte el az első incepciót: elhitette Mallel, hogy az a valóság. Arra viszont nem számított, hogy Mal felébredve is ezt fogja gondolni, és mivel az álomból akkor ébredünk fel, ha meghalunk, így Mal abban a hitben ugrott le az emeletről, hogy így visszatér a valóságba. Cobbs nem tudott magának megbocsátani, és Mal szelleme megkeseríti az életét, a többiekét pedig veszélybe sodorja. Egyedül Ariadne tudja Cobbs titkát, és ő figyel rá, hogy ne legyen gond, de egy fiatal lány nem elég a bűntudat leküzdéséhez... Hogy végül sikerül-e az incepció, ki szenved károkat, milyen mértékben, és hogy végződik a történet, azt itt nem árulom el, csak megemlítem kicsit lejjebb. Christopher Nolan által írt és rendezett filmről van szó, így gyakorlatilag nem is lehet eldönteni, marad a találgatás, a bizonytalanság, az agymunka.
Ez nem minden idők legjobb filmje. Ez minden idők egyik olyan filmje, amire mindenki emlékszik majd, aki látta, az pedig nem ugyanaz. Vannak emészthetőbb, megragadóbb, szórakoztatóbb, mozifilmek, de az Eredet olyan, ami beférkőzik az ember agyába, akárcsak a történetben az incepció, és belegondol a cselekménybe, és a történet mögött húzódó érzelmek kibogozásába, a kapcsolatokba. Eleinte nem is volt olyan bonyolult, de ahogy haladtunk előre-hátra, fel-le a szintek közt, egyre jobban összezavarodtam, és még mindig emlékszem a görcsös koncentrálásra, hogy a helyén tudjam tartani, kinek az álmában vagyunk, mit is kell csinálniuk, és pláne, hogy miért. Ha nem lett volna elég maga az álomstruktúra megértése, még arra is figyelni kellett, hogy Fischerrel való manipulálás hol tart éppen, ki kivetülés, ki a beépített ember, és hasonlók.
Nekem viszont vannak kérdéseim, csak az a baj, hogy alig négy órája láttam, és még mindig kavarog a fejem. Lehet, hogy holnapra megértem, de például egy álomban, ha abban is mélyebbre akarunk menni, akkor az hogy lehetséges? Egyszerűen a tudat elhiszi, hogy rákötötték a gépre? Vagy hogy van ez?
Na és a vége...! Nolan megint játszik a szerencsétlen nézővel. A pesszimisták és a kombinálók, akik szeretik dramatizálni a dolgokat (pl: ÉN), azok szerint a csiga csak forgott, forgott tovább. Az optimisták, akik szeretik, ha egy történetnek megnyugtató a vége, azok meg azt, hogy a pörgettyű leállt. Hát nem tudom. Ha lenne második rész, abból kiderülne, de Nolan a Tökéletes Trükköt is meghagyta tökéletesnek, mikor nem csinált hozzá folytatást. Remélem az Eredet is így marad, ahogy van, max a DVD-re csinálnak valami alternatív befejezést.
A színészgárda meg kifejezetten zseniális volt. Minden egyes ember, még a mellékszereplők is fantasztikusak voltak. Mindig is szerettem Leonardo DiCapriot, és nem a Titanic beli ömlengése miatt. Habár szerintem ott is jól játszott, de nem. Rengeteg filmjét láttam, és mindig kifogástalanul alakít, bármilyen karaktert is kell hoznia, ráadásul igényesen válogatja meg a szerepeit. Azzal meg nem értek egyet, hogy helyes pasas. Sőt. De a színészi teljesítménye vitathatatlan, akárcsak a csinos Marion Cotillardnak, akit még a Taxiban ismert meg a világ, aztán tovább fejlődött, és pár éve már Oscart is nyert, vagy a szintén mindig lenyűgöző Joseph Gordon-Lewittnek, aki általában függetlenebb, kisebb költségvetésű filmekben szerepel, és ugyan itt nem túl komplikált karaktert játszott, mégis sikerült életet csempésznie bele, ami sok más színésznek nem ment volna, és a végén Arthur karaktere egy unalmas, kifejezetten szürke, néha szarkasztikus másodhegedűssé vált volna. Ellen Page-re sem lehet panasz, a fiatal tehetségre, aki a Juno-ban már megmutatta, hogy bizony Hollywood felkészülhet egy újabb sztárra, vagy Cillian Murphy, aki legyen szó pszihopatáról, atomfizikusról, identitászavarral küzdő fiatalról vagy világméretű cég örököséről, mindig tudja, hogyan ragadja magával a nézőt. A legérdekesebb, hogy hiába a rengeteg elismert vagy közismert sztár, akik nem sűrűn dolgoztak még együtt, és eddig mindenki más típusú filmben játszott, mégis sikerült kerek egészet alkotniuk. Sokszor vagyok úgy egy-egy olyan filmnél, ami túl sok sztárt vonultat fel, hogy csak a színészeket látom, ahogy dolgoznak, és nem a karaktereket. Az Eredet csapatának viszont elhittem, hogy évek óta álomban mászkálnak, és ismerik egymást, egyetemisták, elgyötört gyerekek, és hasonló. Christopher Nolan története gyakorlatilag magában is megállná a helyét az eredetiségével, a rengeteg hihető elemmel és a fordulatos csavarokkal, de egy ilyen cast birtokában képtelenség lett volna rossz filmet csinálni. Ráadásul a látvány is elképesztő volt, nem beszélve a zenéről. Hans Zimmer hozta a formáját, benne sem csalódtam semmit, ráadásul a trailer zenéjéhez elég hasonló a score is. Dallamos, finom, egy csomószor mégis a hideg rázott a feszültségkeltéstől, pláne, mikor egy ijesztő jelenetben a zene is felbőgött. Hát jaj. Zimmernek viszont az érzelmes jelenetekhez íródott dalait szeretem igazán. Leírhatatlan, mennyire zseniálisan bánik a benyomások, a képek hangszerekkel való kifejezésével.
Az Eredet tehát valószínűleg benne marad a top 50-ben, és biztos, hogy az év legmaradandóbb filmélménye. Érdemes minimum egyszer megnézni, és bár én mikor kijöttem a moziból, arra gondoltam, hogy ezt még egyszer megnézni nem érdemes, mert nem lesz olyan izgalmas, amúgy ugyanis már csak azért sem tud rendesen koncentrálni az ember az elméletre, mert szétrobban az adrenalintól, de szívesen megnézném még egyszer. Csak hogy gondolkodjak és érezzek egyszerre. Az Eredetben ugyanis ez a lényeg: együtt izgulunk, gondolkozunk, mérlegelünk, érzünk és álmodunk a szereplőkkel, márpedig a mozifilmeknek ez a lényege.

Eredet - Inception [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 148 perc
IMDb: 9,2 [131 426 szavazat alapján]
Színészek: Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Tom Hardy, Ken Watanabe, Dileep Rao, Cillian Murphy, Tom Berenger, Marion Cotillard, Michael Caine
Trailer

Harmadik vér [Eclipse]

Tisztán emlékszem, mikor a kezembe vettem a könyvet a kórházban, és elkezdtem olvasni. (Nem, nem a könyv miatt kerültem kórházba. xD) Arra is tisztán emlékszem, hogy Edwardot még mindig nem bírtam, de megkönnyebbülés volt, hogy Bella már nem sír folyton. Sőt, nagyon is izgalmasnak találtam, és tetszett, hogy voltak új szereplők. Természetesen vártam a filmet is, és nem lepődtem meg, mikor a Nagy Filmes Portálon már második nap 3/10-es értékelést kapott. Mióta Catherine Hardwick az Edward iránti nyílt szerelmétől hajtva összenyálazta a Saga mozis imidzsét, minden szkeptikus így áll a történethez: egy unalmas, túlromantikus, zagyva akármi, amiben semmi élvezet nincs. Sokan csak "divatból" és csökönyösségből nem hajlandóak megnézni vagy elolvasni, mert csak azért sem fognak a rajongók közé vegyülni, és látatlanban lepontozzák a filmet. Őszintén szólva szánom az ilyen embereket, mert aki ismer, tudja jól, hogy én pl minden vagyok, csak nem hisztérikus fan. Ennek ellenére nagyon szeretem a történetet, és akár hiszitek, akár nem, azelőtt olvastam az első részt, hogy megfilmesítették, és igen, az első részt én magam is elég pocséknak találtam, hogy őszinte legyek, viszont minden filmben vannak hibák. Tény. Ebben is, és most nem az elsőről akarok beszélni, hanem a harmadik részről, az Eclipse-ről, ami a második legjobb könyvben, és filmben... Hát arról később. Amúgy a New Moonról is írtam már. Itt ni.
A történet röviden: Edward az Újholdban magára hagyja szerelmét, azzal az ürüggyel, hogy nem jó neki a halandó lány, miközben valójában csak meg akarja védeni. Ennek hatására Bella kiborul, sálálá... New Moon. Ez a rész békésnek indul. Edward belement, hogy Bellából is vámpír legyen, egy feltétellel: ha előbb hozzámegy feleségül. Bella ezt nem tartja épp reális mértékű kikötésnek, ezért nem is mond igent. Egyelőre. Eközben azonban Jacob, az alakváltónak (mert nem vérfarkas, olvasd el a Breaking Dawnt), aki az Edward mentes, szenvedésteljes időkben Bella mellett ült, vállát ajánlva a könnyeknek, bevallja a lánynak az érzéseit, és szerelme Bella iránt még erősebb lesz. Csak hogy a lány őt barátként szereti, úgy viszont nagyon. És természetesen ha szerencsétlen halandó csajnak nem lenne elég a természetfeletti szörnyekkel csúcsozott szerelmi háromszög, Victoria, egy bosszúszomjas vámpír is a nyomában van, és sikerül újra meg újra közel kerülnie a sérülékeny lányhoz, hiába a Cullenek és az indián farkastörzs védelme. A Culleneknek pedig emellett még valamiért főhet a fejük. Seatle-ben, a Forkhoz legközelebbi nagyvárosban egyre több furcsa, brutális haláleset történik, emberek tűnnek el, és rájönnek, hogy a tettesek vámpírok, méghozzá a legveszélyesebb fajtából: újszülöttek, akik még a saját embervérüktől nagyon erősek, és friss vérszomjuk csillapíthatatlan. A Culleneket nem is zavarná különösebben a dolog, ha a túlzott vérfürdő nem hívná fel a figyelmet szerte a világon; többek közt Olaszországba is eljuthatott a hír, ezáltal pedig a Volturi, a vámpírok fajának császári családja is hallhatta. Ez azért nem túl jó a békés Culleneknek, mert legutóbbi találkozásukkor azt ígérték a veszedelmes vámpíroknak, hogy legközelebb, mikor látják Bellát, már vámpír lesz. Bellának nem szabadna élnie, mivel ismeri a vámpírok titkát, a Volturi pedig csak ezzel a kikötéssel engedte el, a vérfürdő pedig Seattle-be csábíthatja a Volturit, és ki tudja... Talán beugranak egy teára Bellához, hogy megnézzék, vajon dobog-e még a szíve. Ha nem, arról gondoskodnának. Úgyhogy a Culleneknek sürgősen véget kell vetniük a városi mészárlásnak. Nem részletezem nagyon: az akció sikeres, habár kiderül, hogy az egészet Victoria szervezte meg, és Alice jövőbelátó képessége azért nem látta, hogy ő, mert Victoria nem tervezett. Megharapott egy Riley nevű srácot, és megbízta, hogy egy egész vámpírsereget hozzon létre neki. Szegény srác meg bedőlt a szép macskaszemeknek. Ez lett a veszte, akárcsak Victoriának, akinek a története itt véget is ér. Ha azt hisszük, hogy akkor nem marad semmi izgalom a negyedik (és filmben ötödik) részre, nagyot tévedünk...
Nos, én azért jobbra értékelném a filmet egy négyesnél (lásd lent). Tény, hogy eddig szerintem filmileg a második volt a legjobb. Ez a darab jobb lett volna, ha hosszabb, akkor is, ha még így is több, mint két órás lett. A könyv hosszú, és bár a filmben igazából minden lényeges benne van, ezzel ki is merült a dolog. Olyan érzésem volt, mikor néztem, hogy csak a fontos részeket darálták bele a filmbe, és nem kapkodták el ugyan, de valami mégis hiányzott... Már-már túl gyors volt az egész.
A rendező ezúttal a horrorszakmában ismert David Slade. A rendezéssel nem volt gondom, sőt, kifejezetten tetszett. Az a jelenet, mikor Riley és a csapat megérkezik a tó vizén keresztül (az előzetesben is benne van egy kis része sajnos), hát ott kirázott a hideg... Sok volt az arcra közelítés, ez Bella esetében nem volt túl szerencsés. Nem szeretem őt valami nagyon, sem a színésznőt, de amúgy egészen jó volt minden, kivéve a hegyes jelenetet... Bella vacog a sátorban, de kint egy szál ingben még csak a lehelete sem látszik, a műhó meg úgy porzott, mint a habszivacs. *fejcsóva*
A külsőről... Vicces. Minden filmben TÖKRE máshogy néznek ki a szereplők. De teljesen. Jasper frizkója volt most a legszembetűnőbb. Ez a lenyalt valami, hát nem tudom... És Emmett a bilire nyírt hajával! Jesszus... Mindenkinek olyan semmilyen volt a feje, túl átlagos és mégis túl szembetűnően. Lehet, hogy ez csak azért zavar, mert az első két részben meg ehhez képest túl voltak cicomázva. Az egyetlen, akinek jót tett ez a fajta változás, Kristen Stewart, alias Bella, aki ebben a részben mintha eljárt volna egy színésztanfolyamra, vagy lehet, hogy csak lyukas egy foga, mert nem tátogott. Annyit. És szemcseppet is kaphatott, mert nem pislogott. Annyit.
Amit hiányoltam, az Paul. Oké, tudom, nem főszereplő, de én szeretem, mert egy bunkó, igggazi nagypofájú srác, és olyan jó kis párbeszédek szoktak lenni Jacobbal meg a falka többi tagjával nála. Most összesen két megnyilvánulása volt, a farkasalakkal együtt talán három. Helyette viszont kaptam egy másik figurát, akit szerethettem: Riley-t. Őszinte leszek: nem emlékeztem rá a könyvből. Szinte semmire vele kapcsolatban, de szerencsés volt rá építeni a filmet (az első jelenet is az övé). Nagyon szimpatikus volt, ahogy a színész előadta a karaktert, pedig még életemben nem hallottam róla. Xavier Samuel a neve, és remek Riley volt. Béke poraira. (Mármint Riley-éra, Xavier még él.) Seth is aranyos volt, ő egy új alak a falkában, egy 15 éves fiú. Aranyos kissrác. Leah viszont teljesen elütött attól, amilyennek képzeltem, de ennek örömére alig láttam. Robert Pattinson szerintem még mindig kicsit túljátssza Edwardot, de Taylor Lautner remekül alakít. Véleményem szerint. De lehet, hogy csak a karakterek iránti szimpátia szól belőlem? Á nem. Nem vagyok én ilyen elfogult.
A zene. Howard Shore, nagy név, de ezúttal kis teljesítmény. Nem emlékszem semmire a zenék közül, pedig általában fülbemászó, igényes zenékkel kápráztatja el a közönséget. Ezúttal egy hang nem sok, annyi sem maradt meg bennem, csak az emlék, hogy mikor valami szólt, akkor az passzolt az adott szituhoz, de ezen kívül semmit sem tudok mondani. Nagy kár, mert nem erre számítottam.
Összegezve: eleget kaptam ahhoz, hogy elhiggyem, lesz ez még jobb is, és elégedett legyek azzal is, amit most láthattam. A színészek szerintem határozottan fejlődnek, talán kezdenek beleszokni a felhajtásba, egyre több másik filmben is szerepelnek, meglovagolva a hihetetlen népszerűséget. Okos döntés. Én csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy hajrá! A Breaking Dawn szerintem könyvben a legjobb darab, utána a listámon az Eclipse áll, aztán az első rész, végül a New Moon. Viszont filmben talán épp a második volt a leghűbb a könyv hangulatához... Nem tudom. Még két évet várnom kell, hogy összehasonlíthassam a filmsorozatot a kultikus könyvekkel.
Fenébe.

Napfogyatkozás - Eclipse [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 4.6 [18 111 szavazat alapján]
Színészek: Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner, Xavier Samuel, Bryce Dallas Howard, Billy Burke, Jackson Rathboone, Ashley Greene, Kellan Lutz, Nikki Reed, Peter Facinelli, Elizabeth Reaser, Sarah Clarke, Chaske Spencer, Alex Meraz

Trailer Trailer 2

Vámpír vámpír nyakán [Vampire Diaries]

Ezúttal egy olyan sorozatról van szó, ami ugyan kis hazánkba még nem mostanában jut el, mégis minden második 14 és 20 év közti leányzó tudja, miről van szó, mikor azt mondom, Salvatore vagy verbéna. Bizony, felcsillant a szemünk? Nem is csodálom. Esetünkben egy újabb vámpírtörténetről van szó, amiről nem állítanám, hogy jobb, mint a többi, még csak azt sem, hogy sokban különbözik, de azt mindenképpen kijelenthetem, hogy fordulatos, ötletes, érzelmekben gazdag, de nem nyálas, és mondhatjuk, hogy eredeti, már amennyire a vámpírtörténetek reneszánszában lehet ilyet állítani valamiről...

A történet röviden: Elena egy kisvárosban, Mystic Fallsban lakik. Szülei nyáron, egy autóbalesetben meghalnak, így egyedül marad öccsével, Jeremyvel, és nagynénjével, Jennával. Mikor ősszel kezdődik a suli, mindenki nagyon rendes vele, szegény lány, hasonlók, de az ő figyelmét szerencsére egészen más köti le: Stefan Salvatore, a rejtélyes új srác. Bár Stefan elég hallgatag, hamar kiderül róla, hogy udvarias, kedves, barátságos, és elég távolságtartó is egyben. Elena ennek ellenére vonzódni kezd hozzá, és a dolog kölcsönös. Végül összejönnek, de a dolgok ekkor szokás szerint bonyolódni kezdenek, hiszen minden csoda túl kevés ideig tart... Feltűnik Stefan bátyja, a laza és csajozós, megnyerő Damon. A városka környékén emberek tűnnek el, és találják meg a holttesteket vér nélkül az erdőben. Lassacskán kiderül, hogy a két fivér nem egészen olyan jó arc, mint amilyennek kinéz, Damon legalábbis semmiképp: ugyanis mind a ketten vámpírok. Stefan ugyan a "vega" fajta, nem iszik emberből, de Damon bármikor képes megcsapolni bárkit. Ha Elenának nem lenne elég ezzel az infóval megbarátkoznia, akkor fény derül nem egy régebbi balhéra Mystic Fallsban, és a fiúk múltjáról is megtudunk egyet s mást. Többek közt, hogy egy titokzatos, Katherine nevű hölgy változtatta át őket, és hogy ők valaha a város alapítói közé tartoztak. Damon pedig minden erejével azon van, hogy a szeretett nőt, Katherine-t, akit apjuk vetett "börtönbe", kiszabadítsa. A cella, ahol jópár másik vámpír is foglyul van ejtve, Mystic Falls mellett, az erdőben, egy föld alatti járatban van. Mire sikerül kinyitni Bonnie, Elena legjobb barátnője segítségével (aki mellesleg boszorkány), a városban egyre több másik vámpír tűnik fel, és okoz zűröket, ez pedig a városi tanács, mellékállásban vérszívókat hajkurászó bandának is szemet szúr, és ahogy Damon fogalmaz: átkapcsolnak a vámpírvadász üzemmódba. Ráadásul az egész herce-hurca hiába: Katherine nincs a tömegsírban. Viszont kiderül, hogy Elena anyjának van hozzá köze. Mert hogy a lány igazi, vér szerinti anyja a helyi, frissen érkezett, és mellesleg Constantine-éval vetekedő vadász felszereléssel rendelkező töritanár felesége, akit anno Damon változtatott át vámpírra. Aha. Tudtuk követni? Idő közben a felelőtlenül visszazárt barlangból előszivárognak a többszáz éves vámpírok, és gyilkolászni kezdenek. Egyikük belezúg Jeremybe, Elena öccsébe. Ismerős szitu, nem? A sorozat jelenleg az első évadot fejezte be, és még most is képesek az alkotók megtömni a szegény néző fejét mindenféle agysorvasztó információval, többek közt egy halhatatlan nagybácsival, aki mindent tud mindenkiről, de megöli rossz és rejtélyes vámpírleány, vagy hogy Stefan át, azaz visszaáll a setét oldalra, aztán mégse, végül Damon meg kelezd jópofizni. Szóval a szokásos "keverek egyet a vége felé" előadásmódot játsszák.

A tévésorozat egy 1991-es könyvsorozat alapján készül, szóval senki sem foghatja rá, hogy a Twilight Saga koppintása. Amúgy sincs hozzá a vámpír fiú - ember lány szerelmen kívül semmi köze. A vámpírok itt szénné égnek a napon, kivéve, ha van egy speckó ékszerük, ami megvédi őket, míg az Alkonyatban a csillámló bőrön kívül semmi gondjuk nincs a napsugarakkal. Akit ebben a sorozatban megharap egy vámpír, nos... Az nyálas lesz és fáj. De nem lesz belőle is vérszívó, csak abban az esetben, ha vámpírvért iszik, és amíg a vér a szervezetében van, addig meghal. Ez esetben kellemetlen lesz az ébredés. Szóval elég erős különbségek vannak, és itt a külső sem változik meg, nem lesznek csudiszépek, épp ellenkezőleg. Mikor éhesek, és kezd rajtuk eluralkodni a kínzó éhség, eltorzul az arcuk, bármilyen helyesek/szépek amúgy.

Elég nagy kultusza van már idehaza is, pedig ahogy mondtam, még nem is játsszák magyarul. Ez úton is köszönöm a rajongók nevében Voldemortsangelnek, aki rettentő gyorsan és pontosan fordítja a szöveget, és tölti fel a feliratokat minden részhez.

A színészeket, és ezáltal a karaktereket is egytől egyig szeretem. Kevés olyan sorozat van, ahol nincs olyan arcjáték, gesztikuláció vagy hanghordozás, ami ne irritálna, de ide annyira jó embereket válogattak be, hogy nem lehet panasz semmire. Ráadásul az egész légkör, hála a játékuknak, tökéletesen hihető. Nem játsszák túl a szerepeket, nincs pojácáskodás, de nem lapos egyetlen rész sem. Tényleg olyan az egész, mintha csak fogtak volna egy operatőrt, és bedobták volna egy kisvárosba. A jellemrajzok mindennapi embereket takarnak, és a két Salvatore testvéren is látszik, hogy nem manapság születtek, még ha próbálják is lazára venni a figurát. Habár oké, elismerem, Damonnak azért elég jól megy.

Nem tudom, kit nevezzek meg kedvencnek. Eleinte a két testvér közül egyértelműen Stefan volt a szimpatikusabb. Sosem voltam az a tipikus, rosszfiúkra bukó csaj, de a nyámnyila pasiktól is ráz a hideg. Stefan viszont kifejezetten mimózának, és olyan "beszéljükmegadolgot"-típusnak tűnt, mégis szimpi lett. később Damon is belopta magát a szívembe elsősorban a dumáival, a játékával, na és nem utolsó sorban a vakítóan kék szemével... Elena is egészen jó fej, tényleg átlagos lány, nem lehet rá panasz, sok a haverja, de nem a bulis típus, naplót ír, jól tanul, a barátai számíthatnak rá, nem egy szépségkirálynő (szerintem), de azért csinos, szóval mondom: átlagos tini lány. Az öccse a balhés kistesó, drogügyek, temetőben tartott bulik, verekedések, hála a szülők balesetének. Később viszont túlteszi magát a dolgon, Damon "segítségével", és megint a jóarc Jeremy lesz belőle, aki titokban rajzol, és később magától rájön, hogy vámpírok bizony vannak. És hogy ő is az akar lenni. Majd karácsonyra kapsz vámpírvért, kisfiam...

Aztán ott van még a harmadik keménylegény, Alaric Saltzman, Elena igazi anyjának a vőlegénye. Mikor rájött, hogy hogy halt meg a felesége- pontosítok: hogy miért tűnt el - magánháborúba kezdett, és elég komoly felszerelésre tett szert verbénából (ez egy növény, az egyetlen dolog, ami árthat a napfényen, és a szívbe döfött karón kívül a vámpíroknak), nyílpuskából és speciális injekciókból. Meg van egy szuper gyűrűje is, amiről kiderült, hogy megakadályozza, hogy meghaljon vámpír keze által. Állati cucc. Ja és ő azért jött Mystic Fallsba, mert azt kereste, aki megölte a menyasszonyát. Aki ugye Damon. Mondanom sem kell, megtalálta, de még mindketten élnek, habár Damon egy nyaktekeréssel próbálta megoldani a konfliktust, de a gyűrű erősebb volt nála. Azóta egész jól elvannak, szinte baráti a viszonyuk.

És megjelent még egy gonosz fickó a színen: John Gilbert, akiről hamar kiderült, hogy nagyobb szerepe is van azon kívül, hogy a Tanácsot megint a vámpírokra uszítsa: ő Elena igazi-igazi apja (szegény csaj), és hát az évadzáróban csúnya halált hal, mivel Katherine Is Back, hogy klasszikus kifejezésekkel éljek, és az első évad utolsó perceit alaposan összekuszálja. Rátesz egy lapáttal a zárásra hogy kiderül: a polgármester és drága kisfia sem egészen emberi, mivel a verbéna ugyan nem, de a vámpírokat lebénító hanghullám hatott rájuk, és Tyler, azaz a fiú egy karcolás nélkül túlélt egy autóbalesetet. Meg hát a szeme is érdekes színekben pompázott egy pillanatig, mikor belevilágítottak... Én arra tippelek, hogy ezzel feltűntek a színen a vérfarkasok. Örülnék neki, már hiányoztak.

A könyvet elkezdtem olvasni, azaz az első kötetet elolvastam, és nem igazán tudom magam rávenni, hogy a másodikba belekezdjek... Ugyanis nem jó. A sorozat után pedig különösen gyenge és más. A könyvben Elena egy kis ringyó, lássuk be. Egy szőke bálkirálynő, aki minden pasit az ujja köré akar mindenáron csavarni, és Stefanbe első látásra beleszeret, és a nyakába ugrik. Damon egy igazi gonosz, fekete hajjal és fekete szemmel! Katherine egy mimóza, jólnevelt kisasszony volt, aki öngyilkos lett a két testvér vérre menő harcai miatt, Bonnie egy vörös druidaszármazék, Caroline pedig egy számító kis cafka, aki már nem Elena barátnője... Szóval tökéletesen elüt a könyv a sorozattól, és azt kell mondanom, hogy a sorozat ezerszer jobb. Ritkán mondok ilyet, de ezúttal ez az igazság. A könyv kifejezetten unalmas, lassú és sokszor idegesítően egyszerű, míg a sorozat állati zenékkel, szép emberekkel, pörgős sztorival ajándékozza meg az embert, és végre olyan vámpírokat ismerhetünk meg megint, akik képesek használni a túlvilági erejüket anélkül, hogy félnének attól, hogy elveszítik az emberségüket. Anne Rice nyomdokaiba nem léphetnek, de a sorozat feltűnően kilóg a szinte napról napra megjelenő új vámpírtörténetek közül, amiknek a 90%-a vécépapírnak sem lenne alkalmas.

Úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki szereti az eredeti vámpírmítoszokat, a tinisorozatokat, bírja a vért, és nem ijedős. A Vampire Diaries akciódús, érzelemgazdag, véres és izgalmas sorozat, amit júniustól a magyar nézők is megtapasztalhatnak az RTL Klubon.

Vámpírnaplók - Vampire Diaries [2009 - ?]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 8,0 [8 404 szavazat alapján]
Színészek: Nina Dobrev, Paul Wesley, Ian Somerhalder, Steven R. McQueen, Katerina Graham, Candice Accola, Zach Roerig, Matthew Davis