2010. márc. 9.

Az istenek Hollywoodba estek [Percy Jackson és az olimposziak]

Istenem, milyen jól esik néhanap olyan filmre beülni moziba, ami nem igényel mindenféle fejtörést...
Ez a film pont olyan volt, és nem rossz értelemben véve. Az elejétől fogva élvezhető, cseppet sem komoly,inkább felszínes, de némi kis értelmet vitt bele az a kevés mitológia, amit beleszőttek. Lehet figyelni közben, és igazából a karakterek is igazán szerethetőek, még ha nem is túl bonyolultak. Nem kellett sokat agyalni azon, mi miért történik, és valójában azt hiszem ez volt az egyetlen gondom. Mert ugyan nem volt a sztori annyira bonyolult, de én még pár perccel megtoldottam volna, hogy mindent részletesen kifejtsek. Lehet, hogy én voltam nagyon letompulva, de az elején nem vágtam pár dolgot, például, hogy miért is Percy-t gyanúsítják Zeusz villámának ellopásával.
A történet röviden: Percy Jacksont egyedül neveli az édesanyja. A srác kábé 17 éves lehet. Különlegessége, hogy baromi sokáig vissza tudja tartani a lélegzetét a víz alatt, de vannak hibái is: diszlexiás és hiperaktív. Egyik nap egy múzeumi körút során az irodalomtanárnője megtámadja, miután szárnyas csúfsággá válik. Ekkor megjelenik az tolószékes töritanár valamint Percy mankós barátja, és elkergetik a hirtelenharagú tanerőt, akiről kiderül, hogy egy fúria. Persze Percy haverja sem mindennapi fickó: szatír, akit a srác védelmével bíztak meg, és aki ezután elviszi őt (elég kalandos úton) a félvérek táborába. Percy ugyanis Poseidon, a tenger istenének fia, ennél fogva különleges képességei vannak, akárcsak sok más társának. A táborban összehaverkodik pár emberrel, és megtudja, miért is akarják kinyiffantani őt, és miért rabolták el időközben az édesanyját, és tartják fogva az Alvilágban. Minden isten azt hiszi, hogy ő lopta el a nagy erejű villámokat Zeusztól, ez pedig háborúval fenyeget, amit az emberiség nagy valószínűséggel nem élne túl. Percy felkerekedik szatír testőrével és újdonsült barátjával, Athéné lányával Annabeth-szel az oldalán, hogy visszaszerezzék az édesanyját, és közöljék Hádésszal (aki a villámért cserébe akarja csak kiadni az anyukát), hogy az nincs náluk. Lucastól, Hermész fiától kapnak egy különleges pajzsot, egy repülő cipellőt Hermész örökségéből és egy térképet, ami elvezeti őket az Alvilágba, aztán útnak indulnak. Jó sok hercehurca után végülis eltalálnak az USA csillogó szívébe, Hollywoodba, aminek felirata alatt bejutnak a Pokolba, visszaszerzik anyucit, és megtalálják a villámot - a Lucastól kapott pajzsban. Mikor épp el akarnák vinni az Olymposra a frissen talált értékes cuccot, ami megszüntetheti a viszályt az istenek közt, megjelenik Lucas, és kijelenti, hogy ő lopta el a villámot, és azonnal kéri is vissza. Micsoda fordulat, mi? Ennek oka pedig csupán a gyermeki sértettség, magyarán szólva, hogy sosem látogatta meg apukája a félvér Lucast Zeusz törvényének engedelmeskedve, így pedig elérné, hogy az istenek végezzenek egymással, ezáltal félvér gyermekeik kerülnének a világ képzeletbeli trónjára. A végén - természetesen - minden jóra fordul, és érezhető a második rész előszele.
Mennyire voltam érthető? Nem nagyon gondolom, valószínűleg azért, mert a film is kábé ilyen szinten jött át legelőször, mert valamilyen oknál fogva én kicsit rágósabb sztorira számítottam, és meglepett, hogy ennyire durván csiszolt a történet. Bőszen kerestem is a fogót. De nincs.
Ami hiányzott nekem, az a Cerberus volt. De komolyan! A háromfejű bestiális kutyát vétek volt kihagyni, ha már fúria, hidra és minotaurusz is ott bulizott...
A film különben pont elég szépen meg volt csinálva, és jó kis szörnyek kerültek elő a poros mitológiai lexikonokból. Az már más kérdés, hogy az alig egy hónap múlva mozikba kerülő Titánok harcában (ami némileg nagyobb költségvetéssel és magasabb korhatárral készült) mindezeket hogy fogják előadni, de a Villámtolvaj jó kis bevezetés volt a komolyabb legendákhoz. Én élveztem ezt is, meseszerű volt, elég fiatal színészekkel, de jó dumákkal és épp elég eléggé keménynek mondható harci jelenetekkel. Ahhoz képest nagyon is durva ütések és pofonok repkedtek, hogy gyakorlatilag csak gyerekek voltak a szereplők. Viszont nekem tetszett pár ötlet, pláne a kivitelezésük és a modern világba való átültetésük.
Ilyen volt például Persephone három gyöngyének megtalálása, amikhez át kellett vágni az USA-n. Ezek a gyöngyök segítik ki a látogató halandókat a marasztaló Hádész karmai közül. Az egyik például Las Vegasban volt, egy tuti kis kecóban, amiben csini csajok osztogatták a lótuszvirágot, és aki belekóstolt a kajcsiba, könnyen elfeledkezhetett a külvilágról. Mi sem bizonyította ezt jobban, mint a flipperező csávó, aki 1971 óta játszott a géppel, miközben tömte a fejét a virág alakú finomsággal és legeltette a szemét a felszolgálókon. Na, kik lehettek az édes és kedves hölgyemények? Naná, hogy a szirének, akik már letettek a dalok általi megbűvölésről, mivel gondolom rájöttek, hogy Miley Cyrussal nem vehetik fel a versenyt. Vagy ott volt Hermész cipője, ami nem az ógörög szandálszerű lábbeliként jelent meg, hanem fekete Converse-dorkóként. Vagy maga a Pokol, meg ahogy kinézett. Sajnos elég rövid ideig mutatták, de látványos és ötletes megoldás volt.
Szóval voltak ebben vicces és mutatós pillanatok, szívhez szóló és megragadó annál kevesebb, de nem is ez volt a lényeg. Ez egy kellemes kis kalandfilm, két óra elütésére egy fárasztó nap után tökéletesen alkalmas (és nem is tűnik annyinak).
Na jó, őszintén szólva felnőtteknek nem ajánlom mozizni, csak ha tényleg agykikapcsolásra vágynak és görög neveket akarnak hallani 110 percen keresztül, miközben Pierce Brosnan ló altesttel vágtat be a vászonra, esetleg jó napot akarnak szerezni a 10 éves fiúknak, aki él-hal a kardokért. Korombelieknek (16-22) akkor, ha szeretik a vagdalkozást, esetleg figyelemmel szeretnék kísérni a jövő ígéretesnek titulált színészpalántáit, akik itt elég jól teljesítettek, esetleg emlékeznek még Boromirra, azaz Sean Beanre, és hiányolják a mozivászonról. És Uma Thurman is emlékezetes, mint Medúza. Az ennél fiatalabb korosztály nagyra értékelheti a sok tüzet, robbantást, ütést-vágást, a szépszemű fiúkat és jó alakú csaj(oka)t. Mondjuk annak, akivel megnéztem, a szatír jött be. Hát van ilyen...
A moziban mellesleg összesen hárman voltunk. Egyikünk a jegyszedő. És ennyire azért nem mondanám rossznak a filmet. Én adnék neki egy hetest a tízes skálán. Voltak benne elég butus dolgok is, valamiért az ilyeneket nem lehet kihagyni egy gyerekeknek szánt akciófilmből, ezt sajnos el kell ismerni, meg néha ratyik és erőltetettek voltak a poénok is.
A film különben egy Rick Riordan könyvön alapszik, ahol a főszereplő - kapaszkodni! - 12 éves. Gondolom ezért csapott le a sztori megfilmesítésére Chris Colombus, a HP filmek első részének atyja is. Bukik a gyerkőc-sztorikra. De a filmben? Egy fél évtizeddel "öregebb" a srác, gondolom hogy a kiscsajoknak is legyen valami jó a vásznon... A főszereplőt a Gamerben láthattuk mostanában, ahol tetszett az alakítása, az előtt pedig a Jack és Bobby című sorozatban játszotta a fiatalabb testvért. Azóta eltelt 6 évnyi, több filmszerepnyi és kábé negyven centinyi idő.
Öregszünk...

Villámtolvaj:Percy Jackson és az olimposziak - Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief [2010]
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő:
121 perc
IMDb: 5,9 [12 661 szavazat alapján]
Színészek: Logan Lerman, Brandon T. Jackson, Alexandra Daddario, Jake Abel, Sean Bean, Uma Thurman, Pierce Brosnan, Rosario Dawson, Melina Kanakaredes
Trailer

1 megjegyzés:

  1. Elárulom, hogy ez egy könyv alapján készült. Abban részletesen le van írva, hogy miért Percyt gyanúsítják a villám ellopásával, és tényleg minden kérdésre megadja a választ. Sajnos én hiányoltam a filmből a könyv végén levő csattanót :), de hát ezeket a mai filmekből, amik könyv alapján készülnek, mindig kimaradnak... Pedig úgy viccesebb lett volna a lezárás XD
    Egyébként a filmet tényleg jól összehozták, és egyetértek veled :)
    Ez egy sorozat első kötete... Talán a folytatást is leforgatják :)

    VálaszTörlés