Ha az álom a valóság... [Eredet]

Tegnap döbbenten olvastam, hogy az Eredet már most (pontosabban még most, mert úgysem marad ott) az IMDb minden idők legjobb filmjeinek a listáján a dobogó harmadik helyén terpeszkedik. Már nagyon vártam a filmet, az adat láttán mégis kicsit elbizonytalanodtam... Nem hittem abban, hogy ennyire jó lehet, pedig ha valaminek, akkor ennek a sikernek igazán hihettem volna, hiszen az Eredet körül - ami mellesleg szerintem iszonyatosan nagy baromság címnek, nem tudom, miért nem lehetett volna Incepció vagy akár Beültetés, na mindegy - nem volt akkora felhajtás, mint pl az Avatar körül, amit még mindig játszanak a haza mozik, fél évvel a premier után. Így tehát ma délelőtt csökkent lelkesedéssel csüccsentem be a piros székbe, karmaim közt egy friss Inception-plakáttal, és vártam, hogy elkezdődjön a film. Olyannyira koncentráltam arra, hogy ne várjak el semmit tőle, hogy nem is emlékszem, milyen előzetesek voltak, pedig nálam azokat majdnem akkora lelkesedés fogadja, mint magát a filmet. Csak ültem, ráztam a lábam, nagy kíváncsian meredtem a vászonra, és vártam... Majd felzúgott a tenger, és valamiért azonnal tudtam, hogy Nolan megint nem hibázott.

A történet röviden: képzeljük el, hogy kitalálnak egy szerkezetet, amivel emberek képesek a velük összekötött emberek álmaiba belépni, vagy a sajátjukba bevinni a másikat, és szétnézni a tudatalattiban. Hogy ez mire jó? Első sorban titkok leleplezésére, információk megszerzésére, hiszen mikor álmodunk, nem vagyunk vele tisztában, hogy nem a valóság, ahol járunk. Cobb, akinek ez volt a munkája, mára körözött bűnözőnek számít, mivel felesége halálát rákenték. Nincs más választása, mint a fekete piacon felajánlani a szolgálatait Arthurral, a barátjával és munkatársával. Egy nap azonban kudarcot vall, de Saito, akinek az álmában jártak, felajánl nekik egy alkut: segít Cobbnak visszaszerezni a szabadságát és a gyerekeit, ha hajlandó a rivális cég fiában elültetni egy incepciót. Az incepcióban az a fontos, hogy a személy, akin "végrehajtják" a végén azt higgye, neki jutott eszébe az adott gondolat, ötlet. Csakhogy akármilyen könnyűnek tűnik valakit rávenni, hogy darabolja fel a cégét, rengeteg olyan tényező akadályozza ezt, ami miatt egy egyszerű álom nem elég: a tudatalatti legmélyebb rétegeit kell felkaparni, és elültetni a magot, hogy aztán kihajtson. Cobb mégis vállalkozik rá, Arthur pedig fanyalogva bár, de vele megy, és kénytelenek összeszedni egy csapatot, hogy a dolog sikerüljön. Cobb feleségének apjától kér segítséget, aki egyetemen tanít, és aki beajánl neki egy diákot ahelyett, aki feldobta Cobbékat Saitonál. Ariadne lesz tehát a csapat építésze, azaz ő tervezi meg az adott álmok helyszínét részletesen. Cobb egy régi barátja tanácsát és véleményét is kikéri. Eamsnek annyira tetszik a dolog, hogy beszáll, és segítségével egy ötödik embert, Yusuf-ot is bevonják, aki az elalvás stabilizálásában játszik majd fontos szerepet. Megkezdődik tehát a tervezés, gondolkozás, pedig mindössze pár órára van szükségük, hogy elültessék a gondolatot, de az álmok nagyon instabil dolgok, könnyen összeomlanak akkor is, ha egy gondolat elég, hogy városok szülessenek a semmiből, és minél mélyebbek, annál kevésbé biztonságosak. Ami a valóságban egy másodperc, az egy álomban húsz, de egy álombeli álomban már húsz a másodikon, és ez így megy tovább. A harmadik szinten, ami már elég mély, tíz évet is eltölthet valaki, miközben a valóságban csak egy pillanat telt el. Mindezzel tisztában is van a csapat, ahogy azzal is, hogy csak egy lehetőségük van. A tervbe viszont hiba csúszik, pontosabban titok, ugyanis Yusuf szere miatt, nem ébrednek fel csak úgy, és ha meghalnak az álomban (ami egy egyszerű álomban csupán felébredéshez vezet, mint tudjuk), akkor bennragadtnak a tudatalattiban egészen addig, amíg el nem múlik a szer hatása. És tudjuk, hogy ha egy harmadik szinten tíz év egy pillanat, akkor a legmélyebb tudat rengeteg idő... Elég ahhoz, hogy mikor valaki végre felébred, ne higgye el, hogy az a valóság. De ez hagyján, hiszen mindenki tudna magára vigyázni - ha Fischer, az üzletember nem kapott volna "kiképzést" az agyában turkálók ellen, amiről nekik nem volt tudomásuk. Így aztán hőseink Cobbsra dühösen, amiért titkolózott, és Arthurra, amiért nem volt elég alapos, és nem közölte velük, hogy Fischernek tudatalatti testőrsége van, nekiállnak a melónak. Azt hinnénk, ez így már elég bonyolult, de nem. Közbejön Cobbs múltjának szelleme, Mal, a feleség emléke. Tudni kell, hogy ha valaki a másik álmában turkál, akkor a tudat automatikusan ellenáll a behatolónak, minél nagyobb feltűnést kelt, és ha többen vannak összekapcsolva, akkor akarva-akaratlanul beszivárog pár dolog. A tudatalatti legnagyobb ellenségének azt tekinti, aki megváltoztat az álomban dolgokat, tehát általában az építészt, de van, hogy egyes gondolatok annyira erősek, hogy mindenki ellen irányulnak. Mal pedig Cobbs bűntudatából erősödik, és szabotálni akarja a tervet. A nő ugyanis valóban Cobbs hibájából lett öngyilkos: mindketten bennragadtak egy álomban, leéltek egy életet együtt, és Cobbs rajta végezte el az első incepciót: elhitette Mallel, hogy az a valóság. Arra viszont nem számított, hogy Mal felébredve is ezt fogja gondolni, és mivel az álomból akkor ébredünk fel, ha meghalunk, így Mal abban a hitben ugrott le az emeletről, hogy így visszatér a valóságba. Cobbs nem tudott magának megbocsátani, és Mal szelleme megkeseríti az életét, a többiekét pedig veszélybe sodorja. Egyedül Ariadne tudja Cobbs titkát, és ő figyel rá, hogy ne legyen gond, de egy fiatal lány nem elég a bűntudat leküzdéséhez... Hogy végül sikerül-e az incepció, ki szenved károkat, milyen mértékben, és hogy végződik a történet, azt itt nem árulom el, csak megemlítem kicsit lejjebb. Christopher Nolan által írt és rendezett filmről van szó, így gyakorlatilag nem is lehet eldönteni, marad a találgatás, a bizonytalanság, az agymunka.
Ez nem minden idők legjobb filmje. Ez minden idők egyik olyan filmje, amire mindenki emlékszik majd, aki látta, az pedig nem ugyanaz. Vannak emészthetőbb, megragadóbb, szórakoztatóbb, mozifilmek, de az Eredet olyan, ami beférkőzik az ember agyába, akárcsak a történetben az incepció, és belegondol a cselekménybe, és a történet mögött húzódó érzelmek kibogozásába, a kapcsolatokba. Eleinte nem is volt olyan bonyolult, de ahogy haladtunk előre-hátra, fel-le a szintek közt, egyre jobban összezavarodtam, és még mindig emlékszem a görcsös koncentrálásra, hogy a helyén tudjam tartani, kinek az álmában vagyunk, mit is kell csinálniuk, és pláne, hogy miért. Ha nem lett volna elég maga az álomstruktúra megértése, még arra is figyelni kellett, hogy Fischerrel való manipulálás hol tart éppen, ki kivetülés, ki a beépített ember, és hasonlók.
Nekem viszont vannak kérdéseim, csak az a baj, hogy alig négy órája láttam, és még mindig kavarog a fejem. Lehet, hogy holnapra megértem, de például egy álomban, ha abban is mélyebbre akarunk menni, akkor az hogy lehetséges? Egyszerűen a tudat elhiszi, hogy rákötötték a gépre? Vagy hogy van ez?
Na és a vége...! Nolan megint játszik a szerencsétlen nézővel. A pesszimisták és a kombinálók, akik szeretik dramatizálni a dolgokat (pl: ÉN), azok szerint a csiga csak forgott, forgott tovább. Az optimisták, akik szeretik, ha egy történetnek megnyugtató a vége, azok meg azt, hogy a pörgettyű leállt. Hát nem tudom. Ha lenne második rész, abból kiderülne, de Nolan a Tökéletes Trükköt is meghagyta tökéletesnek, mikor nem csinált hozzá folytatást. Remélem az Eredet is így marad, ahogy van, max a DVD-re csinálnak valami alternatív befejezést.
A színészgárda meg kifejezetten zseniális volt. Minden egyes ember, még a mellékszereplők is fantasztikusak voltak. Mindig is szerettem Leonardo DiCapriot, és nem a Titanic beli ömlengése miatt. Habár szerintem ott is jól játszott, de nem. Rengeteg filmjét láttam, és mindig kifogástalanul alakít, bármilyen karaktert is kell hoznia, ráadásul igényesen válogatja meg a szerepeit. Azzal meg nem értek egyet, hogy helyes pasas. Sőt. De a színészi teljesítménye vitathatatlan, akárcsak a csinos Marion Cotillardnak, akit még a Taxiban ismert meg a világ, aztán tovább fejlődött, és pár éve már Oscart is nyert, vagy a szintén mindig lenyűgöző Joseph Gordon-Lewittnek, aki általában függetlenebb, kisebb költségvetésű filmekben szerepel, és ugyan itt nem túl komplikált karaktert játszott, mégis sikerült életet csempésznie bele, ami sok más színésznek nem ment volna, és a végén Arthur karaktere egy unalmas, kifejezetten szürke, néha szarkasztikus másodhegedűssé vált volna. Ellen Page-re sem lehet panasz, a fiatal tehetségre, aki a Juno-ban már megmutatta, hogy bizony Hollywood felkészülhet egy újabb sztárra, vagy Cillian Murphy, aki legyen szó pszihopatáról, atomfizikusról, identitászavarral küzdő fiatalról vagy világméretű cég örököséről, mindig tudja, hogyan ragadja magával a nézőt. A legérdekesebb, hogy hiába a rengeteg elismert vagy közismert sztár, akik nem sűrűn dolgoztak még együtt, és eddig mindenki más típusú filmben játszott, mégis sikerült kerek egészet alkotniuk. Sokszor vagyok úgy egy-egy olyan filmnél, ami túl sok sztárt vonultat fel, hogy csak a színészeket látom, ahogy dolgoznak, és nem a karaktereket. Az Eredet csapatának viszont elhittem, hogy évek óta álomban mászkálnak, és ismerik egymást, egyetemisták, elgyötört gyerekek, és hasonló. Christopher Nolan története gyakorlatilag magában is megállná a helyét az eredetiségével, a rengeteg hihető elemmel és a fordulatos csavarokkal, de egy ilyen cast birtokában képtelenség lett volna rossz filmet csinálni. Ráadásul a látvány is elképesztő volt, nem beszélve a zenéről. Hans Zimmer hozta a formáját, benne sem csalódtam semmit, ráadásul a trailer zenéjéhez elég hasonló a score is. Dallamos, finom, egy csomószor mégis a hideg rázott a feszültségkeltéstől, pláne, mikor egy ijesztő jelenetben a zene is felbőgött. Hát jaj. Zimmernek viszont az érzelmes jelenetekhez íródott dalait szeretem igazán. Leírhatatlan, mennyire zseniálisan bánik a benyomások, a képek hangszerekkel való kifejezésével.
Az Eredet tehát valószínűleg benne marad a top 50-ben, és biztos, hogy az év legmaradandóbb filmélménye. Érdemes minimum egyszer megnézni, és bár én mikor kijöttem a moziból, arra gondoltam, hogy ezt még egyszer megnézni nem érdemes, mert nem lesz olyan izgalmas, amúgy ugyanis már csak azért sem tud rendesen koncentrálni az ember az elméletre, mert szétrobban az adrenalintól, de szívesen megnézném még egyszer. Csak hogy gondolkodjak és érezzek egyszerre. Az Eredetben ugyanis ez a lényeg: együtt izgulunk, gondolkozunk, mérlegelünk, érzünk és álmodunk a szereplőkkel, márpedig a mozifilmeknek ez a lényege.

Eredet - Inception [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 148 perc
IMDb: 9,2 [131 426 szavazat alapján]
Színészek: Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Tom Hardy, Ken Watanabe, Dileep Rao, Cillian Murphy, Tom Berenger, Marion Cotillard, Michael Caine
Trailer