2010. ápr. 12.

Én szóltam. [Justified]

Kis bűnügyek, kis megoldások, nagy alakítások. Én így jellemezném a Justified, azaz magyarra fordítva "Jogos" című új sorozatot, aminek eddig négy része látta meg a napvilágot, és úgy tűnik, életerős gyermek lett, mert nem tervezik, hogy abbahagyják a forgatást. Ez a bejegyzésem ilyen szempontból rendhagyó lesz, mert nem szoktam sorozatokat leírni. Ma kivételt teszek, és talán nem utoljára.
A Justified-hoz hasonlót még nem nagyon láttam. Kicsit olyan, mintha a Helyszínelőket lájtosították volna, a csapat helyett lenne egy cowboy-stílusú (de nem májer) rendőr bíró, aki éjjel-nappal a westernt idéző kalapjában feszít, ha előveszi a stukkert, akkor öl vele, de különben egy végtelenül higgadt, már-már ijesztő fazon, akit Timothy Olyphant testesít meg. Megjegyzem, tökéletesen. A történet nem idegőrlő, nem véres, nem durva. Akkor meg mitől érdekes?A történet röviden: Adott ez a marshall, aki elég kemény legény, habár első látásra kifejezetten mimóza hatást kelthet. Megfontolt, mégis ragadozó-szerű mozgás, békés tekintet, de látszik rajta, hogy bármelyik pillanatban durranhat a pisztoly, ha okot adsz rá. És tényleg csak akkor, de akkor halálosan pontos a találat. Na szóval ez a rendőrbíró, Raylan Givens Miami-ban dolgozik, egészen addig, amíg a cowboy-stílusa miatt el nem küldik Kentuckyba, szülőhazájába. Mondanom sem kell, bárhová szívesebben menne, mint ide, de a főnök szava sajnos szent, és sehol sem nézik jó szemmel, ha az ember Miamiban egy szálloda medencéjének a partján lepuffant egy rosszfiút a nyaralók szeme láttára. Szóval Ryalan megérkezik "haza". Itt nem olyan pörgős az élet, mint délebbre a tengerparton Horatio Caine-ék környékén (xD), de azért itt is akadnak gengszterek. Mindjárt az elején a régmúlt egyik alakja bukkan fel a marshall egy volt barátjának alakjában. A neonáci beütésű exbányász előszeretettel robbantgat, de ez még a legkisebb gond, és nem az egyetlen. Minden részben feltűnik egy vagy két fura figura, akik nem közveszélyes sorozatgyilkosok, nem pedofil vadállatok, még csak nem is túl veszélyesek, mégis elég gondot okoznak ahhoz, hogy a rendőrbírónak ne legyen ideje unatkozni. Sikerült úgy megcsinálni a sorozatot, hogy a nézőknek sem kell azon görcsölniük, hogy véletlenül elalszanak a kanapéban. Ugyanis ahogy a sorozat reklámszövege mondja: ...law is coming home... és akkor a rosszfiúk futhatnak, amerre látnak.
Én az eddig leadott négy rész mindegyikét élveztem, pedig nem állíthatom, hogy adrenalinbomba volna. Sőt, kifejezetten nyugis az egész, de mégis jó, kellemes háromnegyed órát lehet szerintem eltölteni egy-egy rész megtekintésével. Ha valaha le lesz szinkronizálva, én akkor is az eredeti hangra esküszöm. A színészek remekül játszanak a szavakkal, a kiejtéssel, az apró kis hanglejtésekkel. Jók a zenék, mikor vannak (a főcím kifejezetten remek szám, nekem nagyon tetszik), a hangulat is olyan kis családias, mégis némi feszültség azért van benne, és nem hagy elaludni a tévé előtt. Nekem egy húzós nap után tökéletes kikapcsolódás egy-egy rész, mindenkinek ajánlom, aki nem szereti a fröcsögő vért, de nem veti meg az érdekes bűnügyeket.

Justified [2010-?]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: még nincs lehetőség szavazni

Színészek: Timothy Olyphant, Natalie Zea, Nick Searcy, Joelle Carter, Jacob Pitts

Spot

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése