2009. szept. 11.

Muzsikus kalózok [Rockhajó]

Én szeretem a musicaleket, de csak azokat, amikben vannak jó zenék, amik szólnak valamiről, amik nem unalmasak. Ez a három kikötésem van, és ha mindegyiknek megfelel a cucc, akkor meg is nézem. A musicalek alapja a zene és a színészi játék valamint zenei előadás összhangja. A Rockhajó nem musical. Ettől függetlenül az alapjai ugyanezek, és a film szilárd alapokon nyugszik, biztosíthatok mindenkit.
Nem vagyok kifejezetten brit-párti, sem zenében, sem filmben, sem semmiben. Még az angolnyelvű angolt sem szeretem annyira hallgatni, mint mondjuk az amerikait. Ezt a filmet viszont nem bántam meg, hogy megnéztem, annak ellenére, hogy végig megy a susogó és finom angol akcentus, és még régi rock'n'rollal is elnyomják az ember agyát. Mindezek ellenére nagyon, tényleg nagyon jó a film, bár talán egyeseknek hosszú lesz.
A történet röviden: Nagy-Britanniában az 1960-as években alig-alig nyomták a népnek a rockot és popot, az emberek nagy bánatára. Néhányan azonban, ahogy az lenni szokott, kiszakadtak a kormány elnyomásából, és fittyet hányva a hivatalos adókra megalapították a saját csatornájukat. A Rockhajó a Rádió Rock nevű középhullámú csatorna történetét meséli el. A hajó tele van furábbnál furább figurákkal, változatosabbnál változatosabb bakelitekkel és tömve van élettel, valamint humorral. Így aztán aérthető, hogy az emberek odaáig vannak minden egyes DJ-ért, éjjel-nappal őket hallgatják, és imádják őket heves kis szívük minden dobbanásával. De minden csoda három napig - esetünkben kábé három évig - tart. Néhány elszántan prüd és konzervatív ember a kormányban, aztán lassacskán minden "fejes" arra az álláspontra jut, hogy a kalózrádiók, élükön a Rádió Rock-kal, csak terjesztik a züllést, hitvány életmódjukkal csak rossz útra térítik a fiatalságot. Ennek következtében kitör a háború a hajó és a kalózrádiók ellen törvényt hozó kormány közt. Hős kalózaink azonban nem adják fel. Életük árán is adják tovább a világnak amire szükségük van: a vidámságot, a híreket, a zenét és önmagukat. A végén pedig, feláldozzák, amilyük van, hogy másnak ne kelljen hiányt szenvednie belőle... Meglepő a végkifejlet. Hogy megnyerik-e a háborút a tenger lázadó ördögei? Hát mivel manapság csak Nagy-Britanniában
Mindezen események közepette tanúi lehetünk az élet apróbb "csodáinak", például, hogy hogy talál rá egy fiatal srác az apjára a tenger közepén. Tanulhatunk egyet s mást a nagybetűs Életről, a lojalitásról és természetesen a barátságról. Na meg persze a hatvanas évek rocklegendáiról...
Az angol filmek kedvelőinek nem lesznek ismeretlenek az akkori divat szerint nyírt színészek, de a hollywoodi Philip Seymur Hoffman is a főszereplők közt van, akit jó volt végre valami könnyedebb, kedvesebb szerepben is látni. Az egész film alatt nagyon jól éreztem magam. Remek karakterek, mindannyian annyira különbözőek, hogy egyszerűen elképesztő, hogy képesek voltak egy hajón élni évekig, csak hogy tehessék, amit tenniük kell, történetesen, hogy szórakoztassák a világot. Barátságok szövődnek, szerelmek születnek, csaták és háborúk dúlnak és közben szívszaggató vagy épp adrenalin pumpaként szolgáló zenék másznak a fülünkbe, és benne is ragadnak. Ezt mondom én, aki igazán nem vagyok egy rock'n'roll vagy brit-pop rajongó, igen.
Az egész film életszagú, ha fogalmazhatok így, ezért aztán egy percig sem lehet unatkozni rajta. Vidám hangvétele ellenére komoly dolgokról mesél, fordulatokban gazdag, és (számomra) felejthetetlen élményt nyújtó film a Rockhajó. Az egyik legemlékezetesebb zenés (mármint zenével foglalkozó) film, amit valaha láttam. Emlékeztet rá, hogy abban, amiben hiszünk és ami jó, azt nem szabad feladni, semmi áron, akkor sem, ha olyan akadályba ütközünk, ami hatalmasabb nálunk. Elég néhány hasonlóan elvetemült őrült, mint mi, és a siker így vagy úgy, de garantált. Mert, ahogy a Báró mondta volt: "Évek jönnek, évek mennek, politikusok b*sszák a rezet, hogy jobb legyen a világ, de szerte a világon fiatal férfiak és nők mindig fognak álmodni, és álmaikat dalba öntik. Ma semmi fontos nem hal meg, csak pár ronda pasi egy szaros hajón... Egyedül az a szomorú ebben, hogy a jövendő években annyi fantasztikus dal születik, amiket mi nem fogunk lejátszani. De higgyétek el, meg fogják írni őket, eladják őket és a csodájukra jár majd a világ!" Szóval bármi történjék, az élet mindig megy tovább, és ha ilyen kalózok uralják az élet vizeit, akkor nincs mit tenni, csatlakozni kell hozzájuk, és velük sodródni tovább. Ki tart velem? :)

Rockhajó - The Boat That Rocked [2009]
1
6 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 130 perc
IMDB értékelés: 7,5 (21 248 szavazat alapján)
Színészek: Philip Seymour Hoffman, Bill Nighy, Kenneth Brannagh, Nick Frost, Chris O'Dowd, Tom Sturrigde, Rhys Ifans, Emma Thompson
Trailer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése