Valami mindig elkezdődik [New York, szeretlek!]

Nem igazán tudom hogy bevezetni ezt, valójában egy olyan filmről írok most, ami az utóbbi hónapok legjobb filmje számomra. Simán megverte az egekig magasztalt 500 nap nyarat (amiről szintén készül az "elemzésem") vagy a kedvenc színészem filmjét, a Titánok Harcát. Hasonlít az Igazából szerelemre, mert itt is fontos szerepet kap a szerelem és a kapcsolatok, de igazából minden arról szól az emberek életében, nem?
A történet röviden: az élet pillanatai New Yorkban élők tündöklő szempárjain keresztül. Nem tűnik valami soknak, az tény, de meg kell nézni, hogy lássuk: sokkal többről van itt szó egy összefércelt független filmnél.
A szereplőgárda amúgy parádés, és nem csak a neveikkel tűnnek ki, hanem azzal is, ahogy játszanak... Orlando Bloomot például sosem tartottam túl nagy színésznek, de ezúttal valami hihetetlen, ahogy játszik. Igaz, nem túl bonyolult a szerepe, mégis jól csinálja. A sok sok sztár nem tűnik túlzásnak, fel sem tűnik az embernek, hogy éppen Andy Garciát látja besétálni egy kávézóba, vagy hogy Robin Wright Penn cigizik a járdán. Csak azt lehet észlelni, hogy mindennapi emberek élik a mindennapi életüket, és egy nem mindennapi filmbe ezt betették. A zenék tökéletesen passzolnak egy-egy jelenethez. Hol vidám, hol komoly. Van, hogy külföldi, azaz nem angol nyelvű a zene, és minden kis részletnek jelentősége van. Az ember nem is figyel oda, csak szívja magába a filmet, ahogy a film is a nézőt. Szó szerint magával ragad minden perc. Én végignéztem és hallgattam a stáblistát is, rengeteg a név, a helyszín, de csak üldögéltem, és gondolkoztam, miután vége volt. Aztán arra gondoltam, mekkora szívás, hogy ilyen filmeket még letölteni is kínkeserv, nem hogy DVD-n megszerezni, vagy ne adj isten moziban megnézni... A mozik manapság kizárólag a látványos vagy erőltetett vicces filmeket adják le. Vagy a másik végletet, ami annyira elvont, hogy nem is tudod, mit néztél, miután kijössz a teremből. Ez a film viszont tökéletes, szerintem legalábbis.
Fantasztikus. Minden kis történet maximum nyolc perces, és mégis, annyira jó, annyira részletes és jellegzetes, hogy az alatt az ötszáz másodperc alatt egy egész történet elevenedik meg előttünk, egy vagy két főszereplővel, akiknek nem is volt sok munkájuk. Mindenki tökéletesen hiteles. A rendezés mindegyik kis filmben egyszerűen tökéletes, és egyben egyedi. Apró kis képek a városról, a helyszínekről, az épp központban álló emberekről, egy hajtincs, egy szempár, egy meggyulladó cigi, egy tükör, egy fénykép, egy szín kiemelése, pár ismerősen csengő szó, jellegzetes gesztus, és máris benne vagyunk a filmben, magába szippant, és nem is enged el. A történetek közti váltás észrevétlen, alig feltűnő. Egymásba siklik minden, és talán azt várjuk, mikor futnak össze a szálak, ami néha megtörténik, néha nem, akárcsak az életben. Tragédiák, csodák, megtört életek és valóra vált álmok, ez mind-mind New York, és a film végére kiderül, hogy nem is lehetne más város. Egy érintés, egy szó, és máris úgy érezzük, mindez körülöttünk is történhet, pedig nem: New York valóban az a hely, ahová mindenki máshonnan érkezik, és mindenkinek megvan a maga története, de nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy találjunk egy idegent, akivel ezt megoszthatjuk. Más amúgy sem alkalmas rá.
Egy idős hölgy, egy jóképű tolvaj, egy lusta zeneszerző, egy csalódott kamasz, egy luxus kurva, egy kamerás utazó, egy ismeretlen pár, egy elvált apa és a kislánya, egy bizonytalan szerető, egy egy friss zsidó házaspár, egy lecsúszott festő, és egy kínai eladó mutatja meg nekünk Amerika legnépszerűbb városának különböző arcait. Rávilágít a nemzetiségek közti különbségekre, az idő múlására, a lehetőségekre, amiket legtöbben elszalasztunk, és még jó pár tanulságra. Nem akarok semmit sem belemagyarázni a filmbe, mert valószínűleg mindenkinek másról szól, de szerintem nagyon jó. Úgy értem, nagyon. Nem voltam sírás közeli állapotban, mikor és miután megnéztem, de hatott rám, sokkal jobban, mint mondjuk a fent említett 500 nap nyár.
A New York, szeretlek! nem romantikus, nem drámai, nem pörög, és nem ríkat meg. Olyan, mintha valaki fogott volna egy kamerát, és felvette volna az életben adódó érdekesebb pillanatokat, habár még ez sem teljesen igaz. Mert mi rendkívüli van abban, hogy leáll az ember beszélgetni valakivel, akinek tüzet ad? Mi olyan különleges abban, hogy egy szállodában kedves a kiszolgálás a vendéggel? Hogy a gyógyszertáros, akit évek óta ismersz, segít a szalagavatódra párt találni? Semmi. Akármikor folytathatnánk a filmet, temérdek olyan perc van bárki életében, ami helyet kaphatna ebben a filmben. És éppen ettől lett olyan gyönyörű film: hogy akár igaz is lehetne.
Érdemes megnézni. Minimum egyszer.

New York, szeretlek! - New York, I love you! [2009]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 103 perc (ebből 11 a stáblista)
IMDb: 6,8 [7765 szavazat alapján]

Színészek: Hayden Christensen, Christina Ricci, Andy Garcia, Justin Bartha, Bradley Cooper, Rachel Bilson, Natalie Portman (rendezett és írt is egy részt, nem a sajátját), Shia LaBeouf, Julie Kristie, Orlando Bloom, Ethan Hawke, Maggie Q, Chris Cooper, Robin Wright Penn, Blake Lively, Anton Yelchin, James Caan, Drea De Matteo, John Hurt, Carlos Acosta, Ugur Yucel, Shu Qi, Elli Wallach, Cloris Leachman, Emilie Ohana, Eva Amurri

Winchester Powa [Odaát]

Megint egy sorozattal jövök, méghozzá a szívemnek egyik legkedvesebbel. Azon gondolkoztam, hogy minden részt elemeznem kéne, de akkor nagyon-nagyon hosszúra nyúlna egy-egy írásom, meg nemsokára jön az évad vége amúgy is, és akkor senki sem olvasná el az ömlengésem... Maximum a nagyon nagy fanatikusok, mint én. Így is rengeteget írok róla, de még így is úgy érzem, korántsem eleget. Nekem ugyanis ez az egyik kedvenc sorozatom, egy azon kevesek közül, amit már a kezdetektől néztem, és töretlen lelkesedéssel falom a részeket mind a mai napig. A két srác szinte a szemem előtt "nőtt fel", minden egyes részt legalább egyszer láttam, de a kedvenceket többször is. Még anno videóra is felvettem az első évadot, mikor nem volt netem és lehetőségem letölteni, és rosszabb napjaimon vagy inkább éjszakáimon azt néztem. Szóval teljes az imádat. Hogy miért, azt később kifejtem, ha lesz elég helyem. Előbb viszont jöjjön...

A történet "röviden": Nem olyan könnyű leírni, annál is inkább, mivel a sorozat gyakorlatilag két külön egységre bontható. Jelenleg az ötödik évadban járunk, ezért aztán részekre bontva mesélem el a fivérek kalandjait, mert hogy abból van bőven...
Első évad: megismerjük a Winchester testvéreket, múltjukat, munkájukat. Ők ugyanis gyakorlatilag régen "szellemírtók" voltak. Vámpírokat, mumusokat, kísérteteket, minden mocskos gonoszt megöltek, amivel összeakadtak. Minderre apjuk, John tanította őket, aki édesanyjuk gyilkosa után kutat. Maryt ugyanis egy rejtélyes gonosz ölte meg, mikor Sam (Jared Padalecki) csupán hat hónapos volt, Dean (Jensen Ackles) pedig négy éves. A gyerekek a vadászok közt nőnek fel, ők maguk is ügyes vadászokká cseperednek, de Sam kiszáll a buliból. Ő normális életre vágyik, ezért egyetemre megy. Dean és John nem tudják visszatartani. Minden zajlik tovább a megszokott kerékvágásban, míg egy nap John szó és nyom nélkül eltűnik. Maga a sorozat itt veszi kezdetét. Dean elmegy Samhez, hogy a segítségét kérje apjuk megtalálásában. A fiatalabb tesvér nagy nehezen belemegy egy feltétellel: hogy akkor megy vissza az egyetemre, amikor szeretne. És bár nem találják meg Johnt, találnak helyette egy különösen vad szellemet, és sikeresen elpusztítják. Samnek ekkor lesz elege, és hazamegy, ahol azonban barátnője és egyben már majdnem menyasszonya ugyanúgy van a plafonhoz szegezve, vérző hassal, tágra nyílt szemekkel, mint egykor édesanyjuk. A lakás kigyullad, a lány meghal, Dean pedig megmenti az öccsét, akit ez indítja arra, hogy visszaálljon a vadászok közé, és bátyjával együtt megkeresse apjukat, és segítsen az öreg Winchesternek megtalálni a rejtélyes fenevadat, aki a számukra kedves nőket megölte. Az első évad elég epizódos. Minden részben van valami csúfság, szörnyeteg, akiket a srácok általában kiiktatnak, és minden részben közelebb kerülnek az apjukhoz, aki egy naplóban vezetgeti őket tovább. Végül a srácok ráakadnak az apjukra, aki végig figyelte őket. Természetesen azért bevadulnak a dolgok, és rusnya démonok erednek a Winchesterek nyomába. Az évad egy nagyon csúnya balesettel zárul.
Második évad: mindenki kórházba kerül. Sam és John túlélik az autóbalesetet, de Dean kómába kerül. Végül ez-az történik, és John eladja a lelkét Deanért cserébe. A démon azonban, akivel az alkut köti, nem csak a lelkét akarja, hanem egy különleges fegyvert is: egy coltot, ami mindent elpusztít. De szó szerint mindent, egyetlen lövéssel. John ezt a fegyvert kereste, amíg távol volt, hogy később ezzel ölhesse meg a bestiát, aki Maryt elpusztította. Az évadban megismerkedhetünk egy csomó új szereplővel, akik később is felbukkannak majd, és sokan nagy jelentőségre tesznek szert, ami csak később derül ki. Az évad lényegében arról szól, hogy a fiúk hogy teszik túl magukat apjuk halálán, és hogy boldogulnak egyedül, miközben igyekeznek apjuk démonját és anyjuk gyilkosát is elkapni. Az évad végén kinyílik az Pokol Kapuja, és rengeteg démon kerül ki az emberek közé. De a jó része az a dolognak, hogy megtalálják a démont, aki megölte az apjukat, és mint kiderült, az anyjukat is. Persze elpusztítják. De marad a sok kicsinálni való démon, ami szétszóródott a világban, ráadásul a Winchestereknek köszönhetően, mivel elbaltáztak ezt-azt, és ez nem tűnteti fel őket a legjobb színben a többi vadász közt. Itt még mindig voltak epizodikus részek, de elég nagy hangsúlyt kapott a keresés és bosszúállás. Megismerkedhetünk Ellennel, akinek a férje vadász volt, Joval, a lányával, Ash-sel, aki velük lakik, és hát szépen fogalmazva is egy fura alak; Bobbyval, aki apjuk helyett apjuk lett, és pár démonnal. Később kiderül, hogy Mary nem véletlenül akkor halt meg, mikor Sam fél éves volt: a démon ugyanis gyerekeket válogatott ki, hogy a végén valamiféle hadsereg élére állítsa a legerősebb, démonvérrel táplált embert. Nem derül ki, hogy minek és kinek kell ez a sereg, de az évad vége meglehetősen durvára sikerül: Sam ugyanis meghal. És mikor visszatér - mert persze visszatér - már nem ugyanaz lesz, aki volt. Itt kezdődnek a bonyodalmak. Dean eladja a lelkét, ahogy apja tette, Samért cserébe. Az alkuk általában ilyen esetben 10 évet adnak az alkut kötőnek, de mivel ezúttal a démonok közt elég rossz hírnévnek örvendő Winchesterekről van szó, ezért Dean csak egy évet kap. Sam, mikor feltámad, nem tudja, mi van, és mikor értesül az akcióról, eléggé kiakad a bátyja miatt, aki végül is pozitívan fogja fel a dolgot.
Harmadik évad: ez a kapocs gyakorlatilag a sorozat első és második része közt, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt rövidebb is lett a többinél pár résszel. Ez az évad már elég össze-vissza, úgy tűnik, mintha a démonvadászatra koncentrálna, de sok apró kis dolog, elköpött mondatok, néhány talált fegyver utal arra, hogy valami nagy készül. Az évad igazából arról szól, hogy Sam és Dean hogyan akarják megoldani az üzlet felbontását, hogy az alkut megtörjék, vagy csak hogy időt nyerjenek. Az évad vége felé egyre elkeseredettebben keresik a megoldást, minden kilátás egyre reménytelenebb. Ezen kívül fény derül arra is, hogy Sam miféle csapat potenciális vezére is volt, és Dean háta mögött megismerkedik az erejével, amit a démonvér szolgáltat neki. Mindezt egy Ruby nevű démon segítségével, aki melléjük áll, habár Dean ki nem állja. Sam bízik benne, hogy Ruby képes lesz segíteni nekik kiutat találni az alkuból (a csaj utalgat is erre párszor, és a végén természetesen kiderül, hogy hazudott), de az évad szomorúan ér véget: Dean végül meghal Sam karjaiban.
Negyedik évad: mit ad Isten (ezt érthetjük szó szerint, később kiderül, miért), Dean feltámad. Ez az évad a kapu az utolsóhoz, és elég sok minden történik benne. Visszatérnek régi szereplők, akikről azt hittük, csak futó "kalandok" a történet során. Bobby sokkal nagyobb szerepet kap, mint addig bármikor, és végre viszonylag tisztán láthatjuk az egész képet az elejétől fogva. Deant angyalok, azaz egy angyal hozta vissza a Pokolból. Az illető neve Castiel, és innentől fogva főszereplőként tekinthetünk rá is. Az angyalokról is elég sok minden kiderül az évadban, és az epizodikus szerkesztés is gyakorlatilag megszűnik, a részek kapcsolódni kezdenek egymáshoz. Alig-alig vannak már boszorkák és vámpírok, már semmi ijesztő nincs a sorozatban, inkább dráma, mint horror, ami nem is baj. Sokkal több az érzelem, mint addig, nagy hangsúlyt kap a két testvér közt egyre hangsúlyosabb ellentét. Sam démonvérből merített ereje nem nagyon tetszik a bátyjának, sem az angyaloknak, akik kifejezetten gyűlölik a fiatalabb testvért. Megismerkedhetünk egy bukott angyallal, Anna-val is. Dean szerepe megnő, mert Castiel végül elárulja neki, hogy mekkora jelentősége van egy olyan harcban, aminek a vége az egész világ sorsát eldöntheti. A harcot nevezzük Apokalipszisnek, ami végül el is érkezik az évad végén, hála Samnek. Legalábbis látszólag. Sam volt ugyanis az, aki az Ördög Ketrecének utolsó pecsétjét feltörte, Dean viszont az elsőt törte fel, miután meghalt, és más lelkeket kezdett kínozni a Pokolban.
Ötödik évad: az eddigi legérzelmesebb, legbonyolultabb fejezete a sorozatnak, és egyben ennek az elég bonyolult cselekményszálnak a vége, állítólag... Sam és Dean kapcsolata csupa hullámvölgy, mindketten a saját elveik és döntéseik után mennek. Castiel még az előző évadban megtagad egy parancsot Istentől, ezért menekülnie kell, ő is bukott angyallá válik, és a Winchesterek mellett marad. Csakhogy immár nem csak a démonok, hanem az angyalok is üldözik őket, miután Dean megtagad egy elég fontos dolgot, ami a kulcsa lenne a győzelemnek. Ő ugyanis Mihály arkangyal tökéletes porhüvelye, míg Sam Luciferé. Márpedig egy angyal nem szállhat meg addig embert, amíg az nem mond igent erre. Most felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem egyezik bele, és hagyja kitombolni magukat? Mert abba rengeteg ember halna bele, márpedig az ő dolguk mindig is az volt, hogy a legkevesebb áldozattal járó megoldást találják meg. Lucifer eközben kiszabadul, mivel Sam megöli az első démont, amivel viszont feltöri az utolsó pecsétet "Lucifer celláján", és a gonosz angyal talál egy másik testet magának, ami korántsem olyan tökéletes, de egy időre megfelel. Előhívja az Apokalipszis lovasait, rengeteg nagy hatalmú démont, és más szörnyeket. És ha ez nem lenne elég, az angyalok is lázadozni kezdenek, megtagadják a parancsokat, és az a pletyka terjed, hogy Isten elhagyta az embereket és az angyalokat is, és magukra lettek utalva. Elég nagy pech, mikor kiderül, hogy tényleg így van. A két Winchester viszont még mindig a leghatásosabb módszert keresi, amivel megállíthatják az ördögöt. Gyerekjáték. És el is érünk "napjainkba", amikor is Dean feladni látszik a harcot, és hajlik a nagybetűs Igenre Mihálynak. Ezúttal viszont Sam az eltökéltebb, és nem hagyja, hogy bátyja feladja a harcot, és Castiel is nagy segítségnek bizonyul makacsságával és a testvérekbe vetett hitének utolsó maradványaival.Hogy miért szeretem ezt a sorozatot? Lássuk csak...
Horror, ijesztegetés és vér - ez volt régen. Plusz két (vagy akár mondhatjuk, hogy három) jó pasi, aki ezek után futkos egy állati jó kocsival, és még lövöldöznek is. Mindezek mellé remek zenéket, ütős poénokat és szép tájakat tettek az alkotók. Szórakoztató, és nem bonyolult. Megszerettem a történetet és a karaktereket. Később pedig egyre több, egyre furcsább figura tűnt fel, és mindenkiben volt valami, amiért odafigyelt rá az ember. A démon Ruby, aki úgy látszott, őszintén unja a gonosz oldalt, és szívesen lóg a srácokkal. Vagy Bela, a luxustolvaj, aki bármit ellopott bárhonnan és bárkinek a megfelelő összegért (még a testvérektől is sikerült lenyúlnia a Coltot), mint kiderült azért, mert ő is eladta a lelkét, és utolsó éveit kellemesen, pénzszagban és adrenalinfolyóban akarta tölteni. Vagy Ash, a dilinyós zseni, aki már a frizurájával is a röhögőgörcsöt hozta az emberre, a beszólásairól meg ne is ejtsünk szót... A vendégkarakterek is sokszor voltak érdekesek, és nem egyszer elég elgondolkodtató történetek voltak elrejtve egy-egy részben. Legtöbbször persze az erkölcsi kérdéseket feszegették: mi a jó, mi a rossz? Hol húzódik a határ? Mi a fontosabb: a család vagy minden más? Mennyit áldoznál azért, hogy túléld? Mennyit azért, hogy más túlélje? Minden évadban egyre jobban megismertem a testvéreket, ahogy fény derült a múltjukra, és arra is, hogy ők is milyen keveset tudtak saját magukról, egyre közelebb érzi magát az ember hozzájuk, és mégis egyre távolabb, köszönhetően a képtelenül borzalmas és kemény életüknek. Nem lehet eldönteni, hogy sajnálni vagy irigyeljük őket.
Dean, a nagyobb testvér a család feje még akkor is, mikor John él. Ő kapcsolja össze az öccsét az apjával, ő vigyáz rá, mikor John vadászik, később is Sam inkább rá hallgat, és nem Johnra. Dean remek vadász, előbb lő, aztán kérdez. Irtó jó humora van, és persze nagy nőcsábász, az elején legalábbis. Róla is kiderül, hogy nem olyan kemény legény, mint amilyennek tűnik, csak az élet keményítette meg, ami neki jutott, és amivel amúgy semmi gondja nincsen. A lelke mélyén ő az érzékenyebb testvér, és komoly szabályai vannak, pedig látszólag ő lázadó, az örökké lazuló bátyó, aki elcsavarja minden jó csaj fejét, és szívesen fitogtatja az erejét. Imád enni és imádja a kocsiját, amit az apjától örökölt, és amit - bocsánat, akit - senki más nem vezethet rajta kívül.
Sam a kistestvér, aki szembeszáll a szülővel, ki akar lépni a testvér és a múlt árnyékából, menne a saját feje után. Ezért is lép le többek közt a családtól és kezd saját életbe, ha lehet így fogalmazni. Később pedig ugyanezért megy vissza a "családi bizniszhez". Ő a békésebb megoldásokat keresi, de sokszor látszik, hogy veszélyesebb, mint bátyja. Persze azért ne higgyük, hogy egy vadállat, csak ő könnyebben engedi szabadjára a felgyülemlett indulatait, erősebben és koncentráltabban adja ki, és olyankor nagyon durva tud lenni. Nem hiába ő lett a démonvérű öcsi, és Lucifer porhüvelye. Amúgy rendes srác, udvarias, és barátságos. A kiskutyus szemeivel szinte bárkit levesz a lábáról. Ja és kocka. Imádja a laptopját.
Castiel pedig a triumvirátus új tagja, a bukott angyal. Érdekes jelleme van, de tökéletesen passzol a sztoriba és nem lóg ki a csatasorból. Azt hinnénk, az angyalok mind kedvesek és megértőek, de ez az Odaátban nem így van. Castiel mondjuk a nyugisabbak közé tartozik, nem harcos típus, de mikor valami a testvéreket veszélyezteti, akkor bizony komoly ellenfél, és nem fél önmagát sem feláldozni, vagy saját testvéreit megölni, ami eleinte nagyon nehéz neki. Később viszont szinte szemrebbenés nélkül kész elpusztítani a többi angyalt, és sokat edződik a Winchesterek mellett. Egy alkalommal el is pusztítják, de valaki vagy valami visszahozza az élők (mondhatjuk így egy angyal esetében?) sorába. A végsőkig hűséges Deanhez, és jó barátja lesz, nem hagyja, hogy feladja a harcot. Már csak saját áldozatai miatt sem, amik semmivé válnának, ha Dean megadná magát a Menny akaratának.Igazából nem tudom, ki a kedvencem. Minden karaktert lehet valamiért szeretni. Volt egy idő, amikor Samet nagyon idegesítőnek találtam, valahol a második-harmadik évad környékén. Érdekes módon most kezdtem el igazán megszeretni, mikor egyre komolyabbra fordulnak a dolgok, és rajta is sok múlik. Nem okoz csalódást a bátyjának, és mindent megtesz, hogy enyhítsen a korábbi (megjegyzem: óriási) hibáin.
Dean úgy, ahogy van, imádni való. Komolyan mondom. Őt szeretik a legtöbben, de ez érthető is, elég pár részt megnézni a sorozatból. Igyekszik felelősségteljes lenni, de közben szórakoztatóan adja elő magát. Profi abban, amit csinál, és mindig azon van, hogy a legjobbat hozzon ki mindenből és mindenkiből. A sorozatban talán ez a legnagyobb csavar, hogy most őt kell noszogatni és biztatni, neki kell támaszt nyújtani, hogy ne zuhanjon össze, és Sam Castiel meg Bobby segítségével derekasan el is látja ezt a feladatot.
Castiel, mikor megjelent, abszolút kedvenccé lépett elő nálam egy időre. És nem, nem a kinézete miatt. xD Meg lettem vádolva, hogy az külső miatt, de nem. Castielben a karaktere az, amit szeretek nagyon, nem igazán tudom elmondani, miért. A lojalitás megtestesítője, és nagyon érdekes volt az a pár rész, mikor a testvérek és személyes meglátásai, valamint a vak parancsok és a saját fajtája közt őrlődött. Végül feladta a sok évszázados múltját, és az emberek mellé állt. Cserébe elvárt pár dolgot, és elég nehezen viselte a kitaszított szerepét, de végül is belejött. Még telefonálni is megtanult.A színészek remekül játszanak, és már össze is nőttek a karakterekkel. Jared Padalecki ugyan pár mozifilmben szerepelget néhanapján, és Jensen Ackles is elvállalt egy főszerepet tavaly (mindketten eléggé a horror felé húznak), de amúgy az Odaát a fő munkájuk. Volt szó arról, hogy vége lesz a sorozatnak ezzel az évaddal, de (hála az égnek) nem, és lesz még rész. Hogy miről fog szólni, az mondjuk rejtély. Csak remélni tudom, hogy Castielt nem dobják ki a kukába, ha lefut ez az Apokalipszis-dolog, mert nagyon sokan szeretik, és már ő is beépült a körbe. Ha valaki a Supernaturalt emlegeti, egyből Castiel is beugrik neki, ahogy csendben a háttérben ácsorog, akárcsak Bobby karaktere, aki tolószékbe került, de így is hatalmas segítség tapasztalataival és atyáskodásával a fiúknak. Ja, a "fiúknak", akik a nézők szeme láttára lettek ifjú színészpalántákból férfias színészek. Jared Padalecki már nem is emlékeztet a régi, kisfiús önmagára a Szívek szállodájából, Jensen Ackles pedig elfelejtheti a borzalmas Smallville-es, hosszú hajas korszakát. Mindketten belenőttek ebbe a durrogtatós szerepkörbe, éjjel-nappal együtt vannak a forgatások miatt, és a valóságban is nagyon jó barátok. Misha Collins, aki Castielt játssza, a sorozatnak köszönhetően tett szert komolyabb hírnévre, és meg is érdemli: nagyon jól játssza a mogorva, bizonytalan bukott angyalt, de volt két rész, ahol a Castiel "porhüvelyét", Jimmyt kellett játszania, akinek elég erősen elüt a a személyisége Castielétől, és ott is remekül alakított. A többi szereplőről nem is beszélnék, nagyon sokan vannak, akik megérdemelnének pár sort, többek közt Jeffrey Dean Morgan, aki Johnt játssza, és akinek a karaktere az elején nagyon is meghatározó eleme volt a sorozatnak.
Szóval szerintem egy remek szériáról van szó. Van benne izgalom, humor, érzelmek, dráma, remek kocsik, remek pasik, remek csajok (habár az utóbbi időben a női karakterek háttérbe szorultak), úgyhogy nincs olyan ember, aki ne találna valamit, ami tetszik neki. Elismerem, nem az a fajta sorozat, amit az ember egy fáradt nap után betesz a DVD lejátszójába, hogy kikapcsolja az agyát vele és lenyugodjon, de jó szórakozás, mikor valamit nézni akar. Értjük, ugye? Nézni, és gondolkozni, és figyelni, mi történik. Ezen felül még maga a sztori is érdekes, a mitológia és a hitvilág, amit beleszőttek a történetbe, egészen egyedi és nagyon ötletes. Azon például nagyot néztem, mikor az Apokalipszis egyik lovasa, a Háború, aki ugye a Biblia szerint vörös lovon érkezik, megjelent egy vérvörös Ford Mustanggal... Szóval vannak itt ötletek bőven, és az alkotók szeretnek játszani a nézőkkel. Nem unalmas egyetlen rész sem, és ha a színészeken múlik, soha nem is lesz az. Szerintem az IMDb-s értékelés is hűen tükrözi, hogy akik szeretik, mennyire szeretik, és azok is értékelik, akik nem szeretik. Mert valljuk be őszintén, profin meg van csinálva, még a látvány is.
Ötcsillagos sorozat, egyszerűen hatalmas kedvenc. Nem tudom, mennyi jött át a rajongásból, mert egyrészt próbáltam objektíven állni a dolgokhoz, másrészt konkrétan éjfél van, és egy órája folyamatosan írok (ami fel sem tűnt Oo), és már össze van zagyválódva az agyam, ezért a fogalmazás kicsit nagyon gyatra, de bekavarnak az érzelmek is, ez van...

Láv jú bojz enivéj! Kiss kiss bang bang!

Odaát - Supernatural [2005 - ? ]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 9,0 [4990 szavazat alapján]
Színészek: Jensen Ackles, Jared Padalecki, Misha Collins, Jim Beaver
Spot

Csak azért se vagyok isten... [A Titánok Harca]

Sam Worthington új filmjét tűkön ülve vártam. A köztudatba tavaly üstökösként berobbanó ausztrál, mára A-listás sztár a Terminátorban tűnt fel 2009-ben (habár már előtte is voltak filmjei, köztük egy nemzetközi díjat elnyerő dráma, a Somersault). Ott egy ember-robot elegyet játszott, remekül. Aztán jött az Avatar, amiben Jake Sullyt, a veteránt alakította, aki inkább három méteres űrlényként képzelte el a jövőjét. Hála a filmek sikerének, Samnek nem kellett sokáig várnia, hogy jobbnál jobb filmszerepekkel halmozzák el. Az egyik ezek közül az 1981-ben készült, akkor igencsak jelentősnek számító Titánok harca remake-jének főszerepe: Perseus.

A történet röviden: valószínűleg ismerősen hangzik a történelemkönyvekből, esetleg az ógörög mítoszokból. Perseus csecsemőként egy ládában sodródik egy halász hajójához. A ládában ott fekszik édesanyja is, holtan. A halász és a felesége örökbe fogadják, és felnevelik. Úgy szeretik, mint a sajátjukat, pedig van egy vér szerinti lányuk is. Egyik nap, mikor a sokszori sikertelen halászat után Zeuszt és az isteneket szidják, tanúi lesznek, hogy az argoszi katonák tönkreteszik Zeusz gigantikus szobrát, amit persze nem csak ők, de maguk az istenek is először tátott szájjal, aztán természetesen éktelen dühvel fogadnak. Hádész hárpiákat küld rájuk, és a katonákkal együtt Perseus családját is megölik. A néhány túlélő katona Perseust magával viszi Argoszba, ahol a király és a királyné mérhetetlen gőggel regél arról, hogy az istenek tőlük függnek, hatalmuk az embereken áll, épp ezért mostantól az emberek az istenek, és nem átallanak a királylány, Andromeda szépségét nagyobbnak titulálni maga Aphrodité bájainál. Persze ez ismét hibának bizonyul, és Hádész megint megjelenik (Zeusz úgy tűnik, nem igazán szeretett imádott halandói közé vegyülni, eltekintve néhány csinos asszonykától), és alkut ajánl: 10 napon belül, a Napfogyatkozásig választhatnak: vagy feláldozzák a király lányát, Andromedát, vagy a Kráken elpusztítja az egész várost. Majd a királynőt elég gyorsan vén banyává változtatja, bizonyítván, a halálnál nincs szebb dolog. Aztán szó szerint köddé válik, de csak miután ő is, és mindenki más rádöbben, hogy a frissen kifogott halászfiú történetesen egy félisten, akire nem hatott Hádész gonosz kis mágiája betoppanásakor. Ennek örömére, mivel az emberek már nem igazán szeretik isteneiket, bebörtönzik. Ekkor ismerkedhetünk meg Drákóval, a király egyik emberével, aki különösen sötét színben lát minden istent és félistent, és nem állíthatjuk, hogy a szíve csücske lenne a mi Perseusunk. Perseus persze semmit sem ért az egészből, nem hiszi el, hogy ő isten fia volna, ráadásul forog a gyomra a gondolattól. A film során még többször kerül bajba csak azért, mert nem hajlandó elfogadni a tényt, hogy az anyját sikerült egy istentől bekapni a legyet. Ionak azonban, a semmiből felbukkanó csinos lánynak más a véleménye. Elmondja Perseusnak, amit csak tud róla és a származásával járó előnyöket, valamint mesél saját magáról is. Io szintén egy félisten. Elutasította egy isten közeledését, aki ezért örök élettel súlytotta, és kénytelen volt végignézni, ahogy mindenkije meghal körülötte, míg őt elkerülte az idő. Io felajánlja a segítségét Perseusnak, aki elhatározza, hogy szembeszáll Hádésszal, és megöli a Krakent, ezzel meggyengítve az alvilág urát, és megmentve a várost. Io mellé kap még pár segítő kezet a megmaradt katonák személyében, akik viszont egyáltalán nem lelkesednek, mikor a félisten az alvilág gyermeke ellen akarja őket vezetni. Végül persze mellé szegődnek (meg két vadász is), és jó pár kisebb-nagyobb galibát követően eljutnak a Párkákhoz, akik elmondják, hogy hogy lehet elpusztítani a lelketlen és agyatlan bestiát: Medúza tekintete az egyetlen, ami véget vethet a szörnyeteg dühöngésének. Szóval irány Medúza kastélya, ahová kissé macerás eljutni. Az Alvilág szélén van ugyanis. Néhány kevésbé acélos szívű ember leválik a csapatból, a többi meg mind elpusztul a kastélyban. Nem marad más, mint Io és Perseus. Történik ez-az velük és köztük (AZ nem), találkoznak csúnyaságokkal, végül Io is eltűnik a képből, hősünk pedig magára marad. A Kraken előbújik, Perseus is felbukkan, és persze Andromeda a várossal együtt megmenekül. Amerikai film görögben. És a legfontosabb, hogy erről egy percre se feledkezzünk meg.
Az alkotók és a színészek is már régen figyelmeztették a rajongókat, hogy bár nem az a céljuk, hogy szétroncsolják a "klasszikus" hatását és nyomát, hanem hogy másfél óra szórakozást nyújtsanak, mindezt amerikai köntösbe bújtatva. Szép nők, sármos és ügyes pasik kaptak helyet a stáblistán, és egyikük játékára sem lehetett panasz. Sőt, szerintem inkább, mint sok más filmben is, túl lett játszva a legtöbb karakter. Sam Worthington nagyon jól alakít minden szerepet. Komolyan átéli őket, legalábbis ezt az érzést nyújtja, és a többi szereplő is látszik, hogy élvezte a forgatást annak ellenére, hogy egy csomó sérülést összeszedtek, még a nők is. Sok negatív kritikát olvastam a filmről, miszerint nem volt cselekménye, a látvány semmitmondó volt, a színészek rosszul és nem elég hitelesen játszottak. Én ezek közül egyikkel sem értek egyet, bár én nem vagyok sem filmipari munkás, sem kritikus...
Először is: a látvány nagyon is profi volt. 3D-ben néztem, de a film az utómunkálatok során lett digitalizálva, ezért ne várjunk el olyan szintű látványvilágot, mint az Avatarnál, mert akkor bizony csalódni fogunk. Az Avatar forradalmian új, csodálatosan kidolgozott film volt, amit több év alatt forgattak le. A Titánok Harca egy évet igényelt, ráadásul egyszerű, mezei kamerákkal lett felvéve, és nem is animációs film, mint a Fel! volt, és nem is ijesztegetős horror, mint a Végső állomás. Itt néhány jelenet látványosabb a térhatásnak köszönhetően, de azon kívül a filmet én szemüveg nélkül néztem egy idő után, és úgy is élveztem.
Másodszor: a színészek. Már említettem, hogy mi lehetett zavaró a legtöbb ember számára. Nem volt idő szépen kialakítani a szereplők köré azt a légkört, és nem ismertük múltjukat sem, amitől elég hitelesek lehettek volna. Drákóról semmit sem tudtunk azon kívül, hogy meghalt a lánya. Perseus gyerekkorát elintézték egy három perces beszélgetéssel, Io mútjáról sem sok derült ki, Adromeda pedig talán összesen szerepelt nyolc percet az egész filmben. Ha nem fukarkodnak a percekkel, és hozzáadnak még fél órát, sokkal hatásosabb lehetett volna az egész szereplőgárda. Hozzá kell tennem, hogy én nem láttam az eredeti verziót, csak a régebbi Perseust láttam, aki valami csini tógában futkosott, és a fejét csodálatos, birkagyapjú-szerű, sűrű sötét haj pompázott. Ez már elég is volt ahhoz, hogy huszonegyedik századi származásom élesen felsikítson, és a borotvált (igen, ókorban borotvált arcú) de kicsit borostás, tüsi haj típusú hősbe vesse a bizalmát, akin volt némi izomzat is azért...
Harmadszor pedig: a történet. Szintén az idő hiányában kell keresni a hibát. Nagyon jó, érdekes kis karakterek és akció jelenetek voltak beletűzdelve a sztoriba, sok lehetőség lett volna kibontani egy-egy szálat, csak egyszerűen nem volt idő szépen kidolgozni őket. Maga a történet nem volt bonyolult, mégis sokszor támadt olyan érzésem, hogy valamit átugrottunk, vagy kimaradt egy perc a filmből. Ez a szakaszosság zavart egyedül, mert az egésznek zanzásított szaga lett tőle.
Ami pozitívum volt számomra, méghozzá elég erősen, hogy nem volt túl nagy a hangsúly a romantikán. Io és Perseus közt voltak szikrák talán, de inkább barátság felé húzott a dolog. Viszont Andromedának elméletben Perseus karjaiba kellett volna roskadnia, ennek ellenére a végén ment ki merre látott, Zeusz pedig visszahozta halottaiból a csinos Iot Perseusnak, mondván: ha már nem megy fel apucival az Olimpuszra, akkor méltó kísérettel folytassa az útját a földön. Röviden: nesze, itt a kis csini, lássák ám elegen! A másik, ami jó volt, a zene. Hangulatos volt, egyedi, nem túl görögös, nem túl tolakodó, pont jó. Belegondolva sokszor szólt valami, és nem tudnám felidézni a dallamot, de tökéletesen passzolt a jelenetekhez. Maguk a hangok is nagyon jóra sikerültek. Mikor a Kraken kitört a vízből, szinte érezni lehetett a becsapódó vízcseppeket. Pegasus hatalmas szárnyának a csapásaitól huppogott a levegő, a hárpiák sikítozása fülsértő volt. Viszont a szinkron... Imádom Széles Tamás hangját, aki úgy tűnik, Sammel össze is nőtt, ami nem baj, mert remekül passzol hozzá. Worthington hangja eredetiben jobb persze (pláne a tipikus, cukker akcentusa miatt), de most Drákón és Ion kívül a többiek hangja kifejezetten nevetséges volt. Hiába játszott Ralph Fiennes jól, ha Voldemort nyűgös hangját akasztották rá, ami abszolút nem passzol az alvilág urához. Liam Neeson, mint Zeusz szintén nem volt hiteles Helyei László hangján, nem értettem, miért nem a megszokott szinkronszínész beszél. A Medúza kislányos effektjeitől meg felállt a hátamon a szőr... A magyar szinkronokkal nem szokott gond lenni, de ezt a filmet javította volna, ha eredeti hanggal nézhetem meg. Tudom, hogy sokan nem szeretik, ha olvasni kell a film alatt, de sokszor megéri szerintem. Ráadásul a nyelvtudásunk is javulhat. :D
Nos, rövidre zárva: mindenkinek, aki még nem látta, üzenem, hogy ne egy második, ógörög Avatart várjanak látványilag, hanem 100 perc kosztümösnek mondható, amcsi humorral tarkított ógörög mítosz-másolatot, ami ha kikapcsoljuk az agyunkat, és csak szürcsöljük a kólát, kellemes is lehet. Aki meg elégedetlenkedik, annak üzenem, hogy olvasson néha háttér-információkat a mozikba kerülő, ígéretes produkciókról, mert akkor nem úgy ültek volna be a filmre, hogy majd maguk alá pisilnek. Sam Worthington a rendezővel a háta mögött már az elején kijelentette: ez egy tipikus popcorn mozi, amiben nem szabad világmegváltó mondanivalóra számítani, és filmtörténelmi mérföldkőként várni rá, hanem hátradőlni, és élvezni. Szinte garantált a második rész (hogy hogy fogják összehozni, az mondjuk rejtély), de én nem bánom. Szívesen elnézegetném egyszer azt a folytatást is.
Ez a Titánok Harca: egy huszonegyedik századi, leülős-kukoricaeszegetős-csaknézős mozifilm parádés szereposztással, és néhol persze butus viccekkel. Semmi vér, semmi szex, semmi különös durvaság, csak a mozivásznon felvillanó harcolós és menekülős jelenetek, látványos effektek, meg a néző 100 kerek percig. Akinek ez nem elég, az nem tehet mást, mint egy másik terembe, egy másik filmre vált jegyet. Én a film után vidáman csapkodtam a szörnnyé korcsosult bodzabokrokat, magam mellé képzelve egy csapatnyi szoknyás harcost, az égre a fekete Pegazust, és egy jó kis kardot a kezembe... :D Élveztem a filmet, és azt az érzést, ami akkor csitult, mikor én is "harcolhattam" a cserjék ellen. Igen, 19 éves vagyok lassan, de még mindig hiszek a mesék erejében. Nem nehéz ám, csak hagyni kell, hogy az agyunk magától építse be azt, amit lát, és olyanná formálja, amilyenné kedve tartja. Ne erőlködjetek a befogadáson és megértésen, mert akkor ezt a filmet is élvezni fogjátok. Higgyétek el. ;)

A Titánok Harca - Clash of the Titians [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 106 perc
IMDb: 6,2 [16 867 szavazat alapján]
Színészek: Sam Worthington, Gemma Arterton, Liam Neeson, Ralph Fiennes, Mads Mikkelsen, Alexa Davalos
Trailer

Jó ez neked? [Meet Bill]

Néha elgondolkozom azon, hogy miért vannak még olyan filmek, amiket a magyarok nem nézhetnek meg sem moziban, sem DVD-n, és miért csak a hiperszuperultra-produkciókat lehet megnézni "legálisan". Én a közelmúltban találtam egy olyan filmet, amiben Logan Lerman, Aaron Eckhart és Timothy Olyphant is játszik, mindhármukat nagyon szeretem. Le is töltöttem, habár nem sokat hallottam róla, és itthon még magyar címe sincs, nem ám esetleg valami DVD lehetőség. Na de a lényeg, hogy megnéztem, és bár nem az a fajta film volt, amit az ember egy életre megjegyez, inkább az a típus, aminek a nyomaival viszont párhuzamot lehet felfedezni a saját életünkben. Nem azt mondom, hogy megindító darab, de hat az emberre.
A történet röviden: Bill apósa bankjában dolgozik egy elméletben magas pozícióban. Van egy szép szőke felesége, nagy háza, terepjárója, ezek mellé sörhasa, csokoládé-függősége és megzabolázhatatlan haja. Az élete összességében egy nagy rakás unalom. Egy nap a régi iskolája mentorprogramot szervez, ő pedig kifog egy érdekes, nagyszájú, pénzes kölyköt, aki úgy viselkedik, mintha legalábbis egy harmincas kiégett pasas volna, de mindenképpen élettel telibb, mint mentora, aki közben egy kamera segítségével rajtakapja feleségét a helyi szépfiú riporterrel hetyegni. Mikor megtámadja a riportert, azt az egész ország látja, mivel a stáb éppen dolgozik. Lecsukják, miközben nála van a kamera, rajta a felvétellel. Az őrök természetesen megnézik, és "rejtélyes" módon az anyag kiszivárog, felkerül a netre, satöbbi. Bill tanítványa (akit végig csak a kölyöknek neveznek, nincs is neve) pedig őrült, mégis kézenfekvő ötleteivel kisegíti mentorát. Kölcsönadja barátnőjét, aki egy alsónemű boltban dolgozik, mindenféle hülyeségbe belerángatja, magyarul megtanítja élni. Bill pedig szépen lassan rátalál önmagára, és rájön, hogy az az élet, amit addig élt, nem is az övé...
A filmben nekem leginkább a karakterek tetszettek, nem is a sztori. Annyira tipizáltak voltak, annyira mindennapiak, hogy az már elképesztő. Ott volt a feleség, aki szereti is meg nem is a lúzer férjet. Ott volt a riporter, aki foggal-körömmel ragaszkodott az imidzséhez és a hajszínéhez. Ott volt az eladó kiscsaj, akiről azt hinnénk, hogy butus, de közben nagyon is jó lélek, és segít a bénácska Billnek meg a tanítványának is. Na és maga a kölyök, aki inkább volt egy tapasztalt életművész, mint 15 éves diák. Így leírva meg elmondva biztosan nem kelti fel az emberek érdeklődését, de gondoljunk csak bele, mennyire ragaszkodnak manapság ahhoz egy filmben, hogy mindenképpen legyen valami hatalmas csavar, a szereplők vagy tragikusak, vagy különcök legyenek, extra helyekkel, izgalmas fordulatokkal akarják feldobni az egész művet.
Ebben a filmben ilyen nincs. Egyik sem. Semmi átlagon felüli. Semmi szokatlan. Csak pár olyan élethelyzet, ami bárkivel előfordulhat. Nem szabad világmegváltó dolgokra számítani, ez egy egyszerű de nagyszerű film.
Sem több, sem kevesebb.

Meet Bill [2007]
Korhatár: R (17 éven felülieknek ajánlott)
Játékidő: 93 perc
IMDb: 6,5 [8017 szavazat alapján]
Színészek: Aaron Eckhart, Logan Lerman, Elizabeth Banks, Jessica Alba, Timothy Olyphant, Holmes Osborne
Trailer

Én szóltam. [Justified]

Kis bűnügyek, kis megoldások, nagy alakítások. Én így jellemezném a Justified, azaz magyarra fordítva "Jogos" című új sorozatot, aminek eddig négy része látta meg a napvilágot, és úgy tűnik, életerős gyermek lett, mert nem tervezik, hogy abbahagyják a forgatást. Ez a bejegyzésem ilyen szempontból rendhagyó lesz, mert nem szoktam sorozatokat leírni. Ma kivételt teszek, és talán nem utoljára.
A Justified-hoz hasonlót még nem nagyon láttam. Kicsit olyan, mintha a Helyszínelőket lájtosították volna, a csapat helyett lenne egy cowboy-stílusú (de nem májer) rendőr bíró, aki éjjel-nappal a westernt idéző kalapjában feszít, ha előveszi a stukkert, akkor öl vele, de különben egy végtelenül higgadt, már-már ijesztő fazon, akit Timothy Olyphant testesít meg. Megjegyzem, tökéletesen. A történet nem idegőrlő, nem véres, nem durva. Akkor meg mitől érdekes?A történet röviden: Adott ez a marshall, aki elég kemény legény, habár első látásra kifejezetten mimóza hatást kelthet. Megfontolt, mégis ragadozó-szerű mozgás, békés tekintet, de látszik rajta, hogy bármelyik pillanatban durranhat a pisztoly, ha okot adsz rá. És tényleg csak akkor, de akkor halálosan pontos a találat. Na szóval ez a rendőrbíró, Raylan Givens Miami-ban dolgozik, egészen addig, amíg a cowboy-stílusa miatt el nem küldik Kentuckyba, szülőhazájába. Mondanom sem kell, bárhová szívesebben menne, mint ide, de a főnök szava sajnos szent, és sehol sem nézik jó szemmel, ha az ember Miamiban egy szálloda medencéjének a partján lepuffant egy rosszfiút a nyaralók szeme láttára. Szóval Ryalan megérkezik "haza". Itt nem olyan pörgős az élet, mint délebbre a tengerparton Horatio Caine-ék környékén (xD), de azért itt is akadnak gengszterek. Mindjárt az elején a régmúlt egyik alakja bukkan fel a marshall egy volt barátjának alakjában. A neonáci beütésű exbányász előszeretettel robbantgat, de ez még a legkisebb gond, és nem az egyetlen. Minden részben feltűnik egy vagy két fura figura, akik nem közveszélyes sorozatgyilkosok, nem pedofil vadállatok, még csak nem is túl veszélyesek, mégis elég gondot okoznak ahhoz, hogy a rendőrbírónak ne legyen ideje unatkozni. Sikerült úgy megcsinálni a sorozatot, hogy a nézőknek sem kell azon görcsölniük, hogy véletlenül elalszanak a kanapéban. Ugyanis ahogy a sorozat reklámszövege mondja: ...law is coming home... és akkor a rosszfiúk futhatnak, amerre látnak.
Én az eddig leadott négy rész mindegyikét élveztem, pedig nem állíthatom, hogy adrenalinbomba volna. Sőt, kifejezetten nyugis az egész, de mégis jó, kellemes háromnegyed órát lehet szerintem eltölteni egy-egy rész megtekintésével. Ha valaha le lesz szinkronizálva, én akkor is az eredeti hangra esküszöm. A színészek remekül játszanak a szavakkal, a kiejtéssel, az apró kis hanglejtésekkel. Jók a zenék, mikor vannak (a főcím kifejezetten remek szám, nekem nagyon tetszik), a hangulat is olyan kis családias, mégis némi feszültség azért van benne, és nem hagy elaludni a tévé előtt. Nekem egy húzós nap után tökéletes kikapcsolódás egy-egy rész, mindenkinek ajánlom, aki nem szereti a fröcsögő vért, de nem veti meg az érdekes bűnügyeket.

Justified [2010-?]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: még nincs lehetőség szavazni
Színészek: Timothy Olyphant, Natalie Zea, Nick Searcy, Joelle Carter, Jacob Pitts
Spot