Elmúlás van a levegőben [Séta a múltba]

Az utóbbi időben állandóan romantikus filmekbe botlom. Sok köztük az úgy nevezett szutyok, akadnak viccesek meg iszonyatosan nyálasak is. Van, ami komolyan közelíti meg a témát, néhány csak mindennapi közhelyként kezeli magát a szerelmet. Ezt a filmet először csak hallottam. Igen, csak hallottam, azt sem teljesen, ugyanis egy másik laptopon nézték mellettem, én pedig mást fülhallgatóval. Csak néha kaptam el egy-egy iszonyatosan csöpögősnek, és hatásvadásznak érzett mondatot, úgyhogy forgott a gyomrom tőle... És be kell látnom, hogy tévedtem.

A történet röviden: Landon a suli balhésabb nagymenő csapatába tartozik, sportkocsival száguldozik, bandázik, ilyenek. Egyik akciójuk rosszul sül el, és az igazgató csak azzal a feltétellel nem rúgja ki, ha vállal pluszmunkákat, tanít problémás gyerekeket szombaton, és játszik a suli drámacsoportjában. Ez elég sok dolog, pláne a makacs és vadóc srác számára. Jamie a lelkész lánya. Kardigánban jár, segítőkész, csendes, és abszolút nem érdekli, mit gondolnak róla az emberek. Ott segít, ahol tud. Mikor Landon bekerül a drámacsoportba, meg a szombati suliba, találkoznak, mivel lány önszántából segít mindenütt. Jamie ugyan kis mimózának tűnik, de élesen vág az esze és a nyelve is, nem nagyon kedvelik egymást a sráccal. Mikor Landont a kicsapás veszélyezteti, amiért nem tudja egyedül megtanulni a szövegét, Jamie segítségét kéri, aki persze segít. És természetesen szép lassan egymásba bolondulnak. Landon egyik napról a másikra változik meg, pontosabban lesz igazán önmaga, kinövi a dackorszakát, és megbékél az apjával, aki elhagyta őt és az édesanyját, mikor még kicsi volt. Szép lassan teljesen beleszeret a különc lányba. Egy ideig nagyon jól el is vannak, a régi haverok csak irigykedve és csodálkozva figyelik a nem mindennapi, de kétségkívül boldog párost. De ahogy mondják, semmi sem tart örökké... Jamie ugyanis leukémiás, és nem sok ideje maradt. Landon mikor először hallja a lánytól, teljesen kiborul, nem sokon múlik, hogy összetörjön, de a lánytól tanult hit és bizalom, na meg persze az első és talán egyetlen igazi szerelem segít neki, hogy összeszedhesse magát, és ezáltal segíthessen szerelmének is könnyebben túljutni mindenen. Jamie-nek van egy listája, és Landon szépen sorjában minden pontot segít neki megvalósítani, még az elsőt is: hogy ott legyen Jamie esküvője, ahol a szülei felnőttek. Landon tehát 18 évesen elveszi Jamie-t feleségül, és egy nyarat együtt tudnak tölteni, többre azonban nem marad idejük. De valóban, ahogy a fiú fogalmaz: a pár hónap leforgása alatt több őszinte szeretetben volt részük, mint másoknak egy egész élet alatt.
És a történet itt ér véget. Komolyan mondom, hogy nagyot tévedtem, mikor csak néhány mondat után nyálas amcsi sz*rnak tituláltam, és bánom, hogy nem láttam eddig, mert nagyon szép film. Nem vagyok oda a romantikus filmekért, mert azok vagy nagyon jók, vagy borzasztóan rosszak, és általában az utóbbiakba futok bele (mivel abból van több). Néhány kivétel akad, mint például a Szerelmünk lapjai vagy az Édes November, ezek például nálam klasszikusnak számítanak, bármikor meg tudom őket nézni, mert tényleg van bennük érzelem, és nem az a fajta, amitől még a hajam is rózsaszín lesz, és megédesedik a nyálam... Hanem tényleg az elsöprő , mélyről jövő, szavakkal leírhatatlan szerelemről szólnak, és nem magyaráznak bele semmit, ami nincs ott.

Ez a film nekem azért is tetszett, mert bár kissé azért sarkított és itt-ott elnagyoltak a különbségek, mégis tökéletesen át lehet érezni. Egyrészt, mert ebben a korban mindenkit megérint ennek az érzelemnek a szele, kit így, kit úgy. Másrészt mert nagyon nagyon jók voltak a betétdalok, a Switchfoot kitett magáért. Mindig is szerettem őket, a Caspian hercegnek is "adtak" egy dalt, és mindig tökéletesen passzol a zenéjük az adott szituációhoz. Ez a dal például akkor szól a filmben, mikor Landon megtudja, hogy Jamie haldoklik. Az egész dal gyönyörű, igazából egy szerelmi vallomás. És a harmadik dolog, ami segít az embernek átélni a sztorit, az a színészi játék. Shane Westet legtöbben biztosan a Vészhelyzetből ismerik mostanság, és tény, hogy nem sok mozifilmje akad, pláne nem nagy sikerűek, de igazából szerintem remekül játszott. Már az elején is lehetett érezni a karaktere kettősségét, és mikor együtt voltak Jamie-vel, minden mozdulatából áradt a gyengédség, pedig az elején még brutális módon viselkedett. Kifejező volt a gesztikulációja, a mimikája és a hangja is. Én eredeti hanggal néztem meg, de hallottam a szinkronos változatot is. Az angol most is sokkal sokkal jobb, a srác hangja iszonyatosan más, mint az eredeti, a csaj pedig egy kekeckedő dögös nőci hangját kapta. Mandy Moore-t annyira nem ismerem, de ebben a visszahúzódó, zárkózott paplány-szerepben ügyes volt, meggyőző és kedves, tényleg az az oltalmazni való, de valójában kemény csaj, aki mindent okkal csinál. Amúgy a filmben énekel a darabban, és gyönyörű hangja van. Két másik betétdalt is ő ad elő.

A film címét mondjuk bevallom, nem egészen értem... Séta a múltba. Hát lehet, hogy én vagyok hülye teljesen, de nem találok elég erős párhuzamot a cím meg a sztori közt. Az, hogy "A walk to remeber" szóval "Egy séta, hogy emlékezz" vagy valami ilyesmi, ha lefordítjuk, annak van értelme, csak gondolom ez hülyén hangzott volna a moziban vagy a tévéújságban. Na mindegy, nekem 'A walk to remember' marad.
Most fejeztem be, és egyből neki is álltam írni róla egyet, mert igenis érdemes megnézni, a lányok, ha nem teljesen romantikaellenesek, akkor nagyon fogják szeretni. Nem az évszázad filmje, az Édes November fiatalított és lightosított változata, de szerintem megmarad az emberben valami belőle, miután megnézte. Ha más nem is, akkor egy könnyes zsepi.

Séta a múltba - A Walk to Remember [2002]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 101 perc
IMDb: 7,1 [36 132 szavazat alapján]
Színészek: Shane West, Mandy Moore, Peter Coyote, Al Thompson, Daryl Hannah, Lauren German
Trailer

Félezer nap és a szerelem [500 nap nyár]

Azon rejtélyes filmek egyike, amiket nem mutattak be nálunk moziban, csak DVD-n lehet megnézni. Talán azért, mert független filmről van szó. Mégsem értem, miért kellett ezt kihagyni nálunk, otthonában hatalmas sikere volt és van, és Magyarországon is imádják. A Vox véleménye szerint 100 százalékos filmről van szó, és a magazin nem sűrűn szokott ennyire szépre értékelni egy filmet. Viszont lehet, hogy bennem hiba van, mert nekem azért annyira nem tetszett, hogy tökéletesnek nevezzem.

A történet röviden: hogy kezdődik, hogy zajlik és hogy ér véget egy szerelem egy romantikus srác szemszögéből. Ennyi. Nincsenek nagy kalandok, nincsenek különösebb fordulatok, semmi extra poén vagy izgalmas akciók. Adott egy srác, Tom, aki képeslapokat tervez, pedig valaha építészmérnök szeretett volna lenni, de ahogy az lenni szokott, közbejött az élet. Főnöke felveszi titkárnőnek Summert, egy csinos és igazán érdekes lányt. Tom azonnal belezúg, úgy érzi Summer az igazi, a nagy Ő. Remekül el is vannak, de Summer már az elején kiköti, hogy nem akar komoly kapcsolatot, és az egész igazából nem is "járás", csak olyan... izé. Tom bólint, és persze esze ágában sincs bevallani Summernek, hogy totálisan szerelmes belé. És ahogy az lenni szokott, a szerelem ha nem volt, akkor nem is lesz: Summer megunja Tomot, és nem állíthatjuk, hogy otthagyja vagy kidobja, egész egyszerűen nem foglalkozik vele már annyit, és eltávolodik tőle, megvonja magát a sráctól gyakorlatilag, aki ettől teljesen kiborul. Nem megy be dolgozni, ha mégis, akkor csak arról mesél, hogy mekkora hazugság, amit csinálnak, hogy szerelem nem létezik. Mikor boltba megy, nem öltözik fel, csak köntöst ránt magára és kész, szóval igen. Összeomlik, Summer pedig éli tovább vadóc és önző életét. Mindez a történet kétszázadik napja körül történik. Azt hinnénk, hogy a végére, azaz az ötszázadik napra minden rendbe jön, megint összejönnek. Ennek csak a fele igaz. Az egész filmben az utolsó öt perc tetszett a legjobban. Summer ugyanis megházasodik, és nem Tommal. Bezony, az a Summer, aki azt hangoztatta, hogy a komoly kapcsolatok halálra vannak ítélve, és hogy neki nem kell olyan, még csak barátnő sem akar lenni, nem hogy feleség. És mégis összeházasodik egy olyan valakivel, akit a film során összesen egyszer látunk, akkor is hátulról két másodpercre, és még a nevét sem tudjuk. Tom ezen már nem különösebben akad ki. Felmond, és a kezébe veszi az életét: jelentkezik több céghez építészmérnöknek. Az utolsó jelenet az egyik állásinterjújára való érkezés. A narrátor, aki sokszor megszólal, arról beszél, hogy Tom mit tanult a Summerrel való kapcsolatából, miszerint nincs Végzet, a tündérmesék pedig tényleg csak mesék. Ennek ellenére, mikor lehuppan az előtérbe, megismerkedik a másik interjúra érkezett emberrel, egy lánnyal, aki felismeri őt a plázából. Beszélgetni, viccelődni kezdenek, Tomot pedig beszólítják az interjúra. Mielőtt bemegy, elhívja egy kávéra a lányt, és bemutatkozik neki. A lány pedig szintén elmondja a nevét. Úgy hívják, hogy Autumn (Ősz). :D

Igazából jó film, nagyon is. A történet kicsit zavaros volt ugyan az elején, mivel az időben ugrálva ismerjük meg a sztorit, de könnyen belejön az ember. A színészi alakítások egytől egyig remekek. Joseph Gordon-Levitt mindig is valami különös bájjal játszotta a szerepeit (ezért is örültem, mikor a G.I. Joe esetében nem láttuk az arcát, mikor gonoszkodott), Zoe Deschanel is hozta a formáját, habár bevallom, a karaktere kifejezetten unszimpatikus volt. Ami pedig szörnyű, az a szinkron. TILOS szinkronosan megnézni. Iszonyatos. Az eredeti hangok viszont isteniek.
Ez nem az a fajta film, amin nem kell gondolkodni, meg nem kell megérteni, szóval nem Titánok Harca kategória, hanem kicsit tényleg művészfilmes beütése van, csak sokkal jobb a rengeteg elvont hülyeségnél. Lehetne nyári limonádénak titulálni, de inkább nem tenném, mert az kevés. Inkább egy egyszerű, de ütős hűsítő koktélhoz hasonlítanám, ami egy cseppet az ember fejébe száll, de nem üli meg a gyomrát. És a Halottnak a csókhoz.

500 nap nyár - 500 days (of) Summer [2010]
Besorolás: PG 13
Játékidő: 95 perc
IMDb: 8,0 [60 835 szavazat alapján]
Színészek: Joseph Gordon-Levitt, Zoe Deschanel, Geoffrey Arend, Chloe Moretz
Trailer

Valami mindig elkezdődik [New York, szeretlek!]

Nem igazán tudom hogy bevezetni ezt, valójában egy olyan filmről írok most, ami az utóbbi hónapok legjobb filmje számomra. Simán megverte az egekig magasztalt 500 nap nyarat (amiről szintén készül az "elemzésem") vagy a kedvenc színészem filmjét, a Titánok Harcát. Hasonlít az Igazából szerelemre, mert itt is fontos szerepet kap a szerelem és a kapcsolatok, de igazából minden arról szól az emberek életében, nem?
A történet röviden: az élet pillanatai New Yorkban élők tündöklő szempárjain keresztül. Nem tűnik valami soknak, az tény, de meg kell nézni, hogy lássuk: sokkal többről van itt szó egy összefércelt független filmnél.
A szereplőgárda amúgy parádés, és nem csak a neveikkel tűnnek ki, hanem azzal is, ahogy játszanak... Orlando Bloomot például sosem tartottam túl nagy színésznek, de ezúttal valami hihetetlen, ahogy játszik. Igaz, nem túl bonyolult a szerepe, mégis jól csinálja. A sok sok sztár nem tűnik túlzásnak, fel sem tűnik az embernek, hogy éppen Andy Garciát látja besétálni egy kávézóba, vagy hogy Robin Wright Penn cigizik a járdán. Csak azt lehet észlelni, hogy mindennapi emberek élik a mindennapi életüket, és egy nem mindennapi filmbe ezt betették. A zenék tökéletesen passzolnak egy-egy jelenethez. Hol vidám, hol komoly. Van, hogy külföldi, azaz nem angol nyelvű a zene, és minden kis részletnek jelentősége van. Az ember nem is figyel oda, csak szívja magába a filmet, ahogy a film is a nézőt. Szó szerint magával ragad minden perc. Én végignéztem és hallgattam a stáblistát is, rengeteg a név, a helyszín, de csak üldögéltem, és gondolkoztam, miután vége volt. Aztán arra gondoltam, mekkora szívás, hogy ilyen filmeket még letölteni is kínkeserv, nem hogy DVD-n megszerezni, vagy ne adj isten moziban megnézni... A mozik manapság kizárólag a látványos vagy erőltetett vicces filmeket adják le. Vagy a másik végletet, ami annyira elvont, hogy nem is tudod, mit néztél, miután kijössz a teremből. Ez a film viszont tökéletes, szerintem legalábbis.
Fantasztikus. Minden kis történet maximum nyolc perces, és mégis, annyira jó, annyira részletes és jellegzetes, hogy az alatt az ötszáz másodperc alatt egy egész történet elevenedik meg előttünk, egy vagy két főszereplővel, akiknek nem is volt sok munkájuk. Mindenki tökéletesen hiteles. A rendezés mindegyik kis filmben egyszerűen tökéletes, és egyben egyedi. Apró kis képek a városról, a helyszínekről, az épp központban álló emberekről, egy hajtincs, egy szempár, egy meggyulladó cigi, egy tükör, egy fénykép, egy szín kiemelése, pár ismerősen csengő szó, jellegzetes gesztus, és máris benne vagyunk a filmben, magába szippant, és nem is enged el. A történetek közti váltás észrevétlen, alig feltűnő. Egymásba siklik minden, és talán azt várjuk, mikor futnak össze a szálak, ami néha megtörténik, néha nem, akárcsak az életben. Tragédiák, csodák, megtört életek és valóra vált álmok, ez mind-mind New York, és a film végére kiderül, hogy nem is lehetne más város. Egy érintés, egy szó, és máris úgy érezzük, mindez körülöttünk is történhet, pedig nem: New York valóban az a hely, ahová mindenki máshonnan érkezik, és mindenkinek megvan a maga története, de nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy találjunk egy idegent, akivel ezt megoszthatjuk. Más amúgy sem alkalmas rá.
Egy idős hölgy, egy jóképű tolvaj, egy lusta zeneszerző, egy csalódott kamasz, egy luxus kurva, egy kamerás utazó, egy ismeretlen pár, egy elvált apa és a kislánya, egy bizonytalan szerető, egy egy friss zsidó házaspár, egy lecsúszott festő, és egy kínai eladó mutatja meg nekünk Amerika legnépszerűbb városának különböző arcait. Rávilágít a nemzetiségek közti különbségekre, az idő múlására, a lehetőségekre, amiket legtöbben elszalasztunk, és még jó pár tanulságra. Nem akarok semmit sem belemagyarázni a filmbe, mert valószínűleg mindenkinek másról szól, de szerintem nagyon jó. Úgy értem, nagyon. Nem voltam sírás közeli állapotban, mikor és miután megnéztem, de hatott rám, sokkal jobban, mint mondjuk a fent említett 500 nap nyár.
A New York, szeretlek! nem romantikus, nem drámai, nem pörög, és nem ríkat meg. Olyan, mintha valaki fogott volna egy kamerát, és felvette volna az életben adódó érdekesebb pillanatokat, habár még ez sem teljesen igaz. Mert mi rendkívüli van abban, hogy leáll az ember beszélgetni valakivel, akinek tüzet ad? Mi olyan különleges abban, hogy egy szállodában kedves a kiszolgálás a vendéggel? Hogy a gyógyszertáros, akit évek óta ismersz, segít a szalagavatódra párt találni? Semmi. Akármikor folytathatnánk a filmet, temérdek olyan perc van bárki életében, ami helyet kaphatna ebben a filmben. És éppen ettől lett olyan gyönyörű film: hogy akár igaz is lehetne.
Érdemes megnézni. Minimum egyszer.

New York, szeretlek! - New York, I love you! [2009]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 103 perc (ebből 11 a stáblista)
IMDb: 6,8 [7765 szavazat alapján]

Színészek: Hayden Christensen, Christina Ricci, Andy Garcia, Justin Bartha, Bradley Cooper, Rachel Bilson, Natalie Portman (rendezett és írt is egy részt, nem a sajátját), Shia LaBeouf, Julie Kristie, Orlando Bloom, Ethan Hawke, Maggie Q, Chris Cooper, Robin Wright Penn, Blake Lively, Anton Yelchin, James Caan, Drea De Matteo, John Hurt, Carlos Acosta, Ugur Yucel, Shu Qi, Elli Wallach, Cloris Leachman, Emilie Ohana, Eva Amurri

Winchester Powa [Odaát]

Megint egy sorozattal jövök, méghozzá a szívemnek egyik legkedvesebbel. Azon gondolkoztam, hogy minden részt elemeznem kéne, de akkor nagyon-nagyon hosszúra nyúlna egy-egy írásom, meg nemsokára jön az évad vége amúgy is, és akkor senki sem olvasná el az ömlengésem... Maximum a nagyon nagy fanatikusok, mint én. Így is rengeteget írok róla, de még így is úgy érzem, korántsem eleget. Nekem ugyanis ez az egyik kedvenc sorozatom, egy azon kevesek közül, amit már a kezdetektől néztem, és töretlen lelkesedéssel falom a részeket mind a mai napig. A két srác szinte a szemem előtt "nőtt fel", minden egyes részt legalább egyszer láttam, de a kedvenceket többször is. Még anno videóra is felvettem az első évadot, mikor nem volt netem és lehetőségem letölteni, és rosszabb napjaimon vagy inkább éjszakáimon azt néztem. Szóval teljes az imádat. Hogy miért, azt később kifejtem, ha lesz elég helyem. Előbb viszont jöjjön...

A történet "röviden": Nem olyan könnyű leírni, annál is inkább, mivel a sorozat gyakorlatilag két külön egységre bontható. Jelenleg az ötödik évadban járunk, ezért aztán részekre bontva mesélem el a fivérek kalandjait, mert hogy abból van bőven...
Első évad: megismerjük a Winchester testvéreket, múltjukat, munkájukat. Ők ugyanis gyakorlatilag régen "szellemírtók" voltak. Vámpírokat, mumusokat, kísérteteket, minden mocskos gonoszt megöltek, amivel összeakadtak. Minderre apjuk, John tanította őket, aki édesanyjuk gyilkosa után kutat. Maryt ugyanis egy rejtélyes gonosz ölte meg, mikor Sam (Jared Padalecki) csupán hat hónapos volt, Dean (Jensen Ackles) pedig négy éves. A gyerekek a vadászok közt nőnek fel, ők maguk is ügyes vadászokká cseperednek, de Sam kiszáll a buliból. Ő normális életre vágyik, ezért egyetemre megy. Dean és John nem tudják visszatartani. Minden zajlik tovább a megszokott kerékvágásban, míg egy nap John szó és nyom nélkül eltűnik. Maga a sorozat itt veszi kezdetét. Dean elmegy Samhez, hogy a segítségét kérje apjuk megtalálásában. A fiatalabb tesvér nagy nehezen belemegy egy feltétellel: hogy akkor megy vissza az egyetemre, amikor szeretne. És bár nem találják meg Johnt, találnak helyette egy különösen vad szellemet, és sikeresen elpusztítják. Samnek ekkor lesz elege, és hazamegy, ahol azonban barátnője és egyben már majdnem menyasszonya ugyanúgy van a plafonhoz szegezve, vérző hassal, tágra nyílt szemekkel, mint egykor édesanyjuk. A lakás kigyullad, a lány meghal, Dean pedig megmenti az öccsét, akit ez indítja arra, hogy visszaálljon a vadászok közé, és bátyjával együtt megkeresse apjukat, és segítsen az öreg Winchesternek megtalálni a rejtélyes fenevadat, aki a számukra kedves nőket megölte. Az első évad elég epizódos. Minden részben van valami csúfság, szörnyeteg, akiket a srácok általában kiiktatnak, és minden részben közelebb kerülnek az apjukhoz, aki egy naplóban vezetgeti őket tovább. Végül a srácok ráakadnak az apjukra, aki végig figyelte őket. Természetesen azért bevadulnak a dolgok, és rusnya démonok erednek a Winchesterek nyomába. Az évad egy nagyon csúnya balesettel zárul.
Második évad: mindenki kórházba kerül. Sam és John túlélik az autóbalesetet, de Dean kómába kerül. Végül ez-az történik, és John eladja a lelkét Deanért cserébe. A démon azonban, akivel az alkut köti, nem csak a lelkét akarja, hanem egy különleges fegyvert is: egy coltot, ami mindent elpusztít. De szó szerint mindent, egyetlen lövéssel. John ezt a fegyvert kereste, amíg távol volt, hogy később ezzel ölhesse meg a bestiát, aki Maryt elpusztította. Az évadban megismerkedhetünk egy csomó új szereplővel, akik később is felbukkannak majd, és sokan nagy jelentőségre tesznek szert, ami csak később derül ki. Az évad lényegében arról szól, hogy a fiúk hogy teszik túl magukat apjuk halálán, és hogy boldogulnak egyedül, miközben igyekeznek apjuk démonját és anyjuk gyilkosát is elkapni. Az évad végén kinyílik az Pokol Kapuja, és rengeteg démon kerül ki az emberek közé. De a jó része az a dolognak, hogy megtalálják a démont, aki megölte az apjukat, és mint kiderült, az anyjukat is. Persze elpusztítják. De marad a sok kicsinálni való démon, ami szétszóródott a világban, ráadásul a Winchestereknek köszönhetően, mivel elbaltáztak ezt-azt, és ez nem tűnteti fel őket a legjobb színben a többi vadász közt. Itt még mindig voltak epizodikus részek, de elég nagy hangsúlyt kapott a keresés és bosszúállás. Megismerkedhetünk Ellennel, akinek a férje vadász volt, Joval, a lányával, Ash-sel, aki velük lakik, és hát szépen fogalmazva is egy fura alak; Bobbyval, aki apjuk helyett apjuk lett, és pár démonnal. Később kiderül, hogy Mary nem véletlenül akkor halt meg, mikor Sam fél éves volt: a démon ugyanis gyerekeket válogatott ki, hogy a végén valamiféle hadsereg élére állítsa a legerősebb, démonvérrel táplált embert. Nem derül ki, hogy minek és kinek kell ez a sereg, de az évad vége meglehetősen durvára sikerül: Sam ugyanis meghal. És mikor visszatér - mert persze visszatér - már nem ugyanaz lesz, aki volt. Itt kezdődnek a bonyodalmak. Dean eladja a lelkét, ahogy apja tette, Samért cserébe. Az alkuk általában ilyen esetben 10 évet adnak az alkut kötőnek, de mivel ezúttal a démonok közt elég rossz hírnévnek örvendő Winchesterekről van szó, ezért Dean csak egy évet kap. Sam, mikor feltámad, nem tudja, mi van, és mikor értesül az akcióról, eléggé kiakad a bátyja miatt, aki végül is pozitívan fogja fel a dolgot.
Harmadik évad: ez a kapocs gyakorlatilag a sorozat első és második része közt, a forgatókönyvírók sztrájkja miatt rövidebb is lett a többinél pár résszel. Ez az évad már elég össze-vissza, úgy tűnik, mintha a démonvadászatra koncentrálna, de sok apró kis dolog, elköpött mondatok, néhány talált fegyver utal arra, hogy valami nagy készül. Az évad igazából arról szól, hogy Sam és Dean hogyan akarják megoldani az üzlet felbontását, hogy az alkut megtörjék, vagy csak hogy időt nyerjenek. Az évad vége felé egyre elkeseredettebben keresik a megoldást, minden kilátás egyre reménytelenebb. Ezen kívül fény derül arra is, hogy Sam miféle csapat potenciális vezére is volt, és Dean háta mögött megismerkedik az erejével, amit a démonvér szolgáltat neki. Mindezt egy Ruby nevű démon segítségével, aki melléjük áll, habár Dean ki nem állja. Sam bízik benne, hogy Ruby képes lesz segíteni nekik kiutat találni az alkuból (a csaj utalgat is erre párszor, és a végén természetesen kiderül, hogy hazudott), de az évad szomorúan ér véget: Dean végül meghal Sam karjaiban.
Negyedik évad: mit ad Isten (ezt érthetjük szó szerint, később kiderül, miért), Dean feltámad. Ez az évad a kapu az utolsóhoz, és elég sok minden történik benne. Visszatérnek régi szereplők, akikről azt hittük, csak futó "kalandok" a történet során. Bobby sokkal nagyobb szerepet kap, mint addig bármikor, és végre viszonylag tisztán láthatjuk az egész képet az elejétől fogva. Deant angyalok, azaz egy angyal hozta vissza a Pokolból. Az illető neve Castiel, és innentől fogva főszereplőként tekinthetünk rá is. Az angyalokról is elég sok minden kiderül az évadban, és az epizodikus szerkesztés is gyakorlatilag megszűnik, a részek kapcsolódni kezdenek egymáshoz. Alig-alig vannak már boszorkák és vámpírok, már semmi ijesztő nincs a sorozatban, inkább dráma, mint horror, ami nem is baj. Sokkal több az érzelem, mint addig, nagy hangsúlyt kap a két testvér közt egyre hangsúlyosabb ellentét. Sam démonvérből merített ereje nem nagyon tetszik a bátyjának, sem az angyaloknak, akik kifejezetten gyűlölik a fiatalabb testvért. Megismerkedhetünk egy bukott angyallal, Anna-val is. Dean szerepe megnő, mert Castiel végül elárulja neki, hogy mekkora jelentősége van egy olyan harcban, aminek a vége az egész világ sorsát eldöntheti. A harcot nevezzük Apokalipszisnek, ami végül el is érkezik az évad végén, hála Samnek. Legalábbis látszólag. Sam volt ugyanis az, aki az Ördög Ketrecének utolsó pecsétjét feltörte, Dean viszont az elsőt törte fel, miután meghalt, és más lelkeket kezdett kínozni a Pokolban.
Ötödik évad: az eddigi legérzelmesebb, legbonyolultabb fejezete a sorozatnak, és egyben ennek az elég bonyolult cselekményszálnak a vége, állítólag... Sam és Dean kapcsolata csupa hullámvölgy, mindketten a saját elveik és döntéseik után mennek. Castiel még az előző évadban megtagad egy parancsot Istentől, ezért menekülnie kell, ő is bukott angyallá válik, és a Winchesterek mellett marad. Csakhogy immár nem csak a démonok, hanem az angyalok is üldözik őket, miután Dean megtagad egy elég fontos dolgot, ami a kulcsa lenne a győzelemnek. Ő ugyanis Mihály arkangyal tökéletes porhüvelye, míg Sam Luciferé. Márpedig egy angyal nem szállhat meg addig embert, amíg az nem mond igent erre. Most felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem egyezik bele, és hagyja kitombolni magukat? Mert abba rengeteg ember halna bele, márpedig az ő dolguk mindig is az volt, hogy a legkevesebb áldozattal járó megoldást találják meg. Lucifer eközben kiszabadul, mivel Sam megöli az első démont, amivel viszont feltöri az utolsó pecsétet "Lucifer celláján", és a gonosz angyal talál egy másik testet magának, ami korántsem olyan tökéletes, de egy időre megfelel. Előhívja az Apokalipszis lovasait, rengeteg nagy hatalmú démont, és más szörnyeket. És ha ez nem lenne elég, az angyalok is lázadozni kezdenek, megtagadják a parancsokat, és az a pletyka terjed, hogy Isten elhagyta az embereket és az angyalokat is, és magukra lettek utalva. Elég nagy pech, mikor kiderül, hogy tényleg így van. A két Winchester viszont még mindig a leghatásosabb módszert keresi, amivel megállíthatják az ördögöt. Gyerekjáték. És el is érünk "napjainkba", amikor is Dean feladni látszik a harcot, és hajlik a nagybetűs Igenre Mihálynak. Ezúttal viszont Sam az eltökéltebb, és nem hagyja, hogy bátyja feladja a harcot, és Castiel is nagy segítségnek bizonyul makacsságával és a testvérekbe vetett hitének utolsó maradványaival.Hogy miért szeretem ezt a sorozatot? Lássuk csak...
Horror, ijesztegetés és vér - ez volt régen. Plusz két (vagy akár mondhatjuk, hogy három) jó pasi, aki ezek után futkos egy állati jó kocsival, és még lövöldöznek is. Mindezek mellé remek zenéket, ütős poénokat és szép tájakat tettek az alkotók. Szórakoztató, és nem bonyolult. Megszerettem a történetet és a karaktereket. Később pedig egyre több, egyre furcsább figura tűnt fel, és mindenkiben volt valami, amiért odafigyelt rá az ember. A démon Ruby, aki úgy látszott, őszintén unja a gonosz oldalt, és szívesen lóg a srácokkal. Vagy Bela, a luxustolvaj, aki bármit ellopott bárhonnan és bárkinek a megfelelő összegért (még a testvérektől is sikerült lenyúlnia a Coltot), mint kiderült azért, mert ő is eladta a lelkét, és utolsó éveit kellemesen, pénzszagban és adrenalinfolyóban akarta tölteni. Vagy Ash, a dilinyós zseni, aki már a frizurájával is a röhögőgörcsöt hozta az emberre, a beszólásairól meg ne is ejtsünk szót... A vendégkarakterek is sokszor voltak érdekesek, és nem egyszer elég elgondolkodtató történetek voltak elrejtve egy-egy részben. Legtöbbször persze az erkölcsi kérdéseket feszegették: mi a jó, mi a rossz? Hol húzódik a határ? Mi a fontosabb: a család vagy minden más? Mennyit áldoznál azért, hogy túléld? Mennyit azért, hogy más túlélje? Minden évadban egyre jobban megismertem a testvéreket, ahogy fény derült a múltjukra, és arra is, hogy ők is milyen keveset tudtak saját magukról, egyre közelebb érzi magát az ember hozzájuk, és mégis egyre távolabb, köszönhetően a képtelenül borzalmas és kemény életüknek. Nem lehet eldönteni, hogy sajnálni vagy irigyeljük őket.
Dean, a nagyobb testvér a család feje még akkor is, mikor John él. Ő kapcsolja össze az öccsét az apjával, ő vigyáz rá, mikor John vadászik, később is Sam inkább rá hallgat, és nem Johnra. Dean remek vadász, előbb lő, aztán kérdez. Irtó jó humora van, és persze nagy nőcsábász, az elején legalábbis. Róla is kiderül, hogy nem olyan kemény legény, mint amilyennek tűnik, csak az élet keményítette meg, ami neki jutott, és amivel amúgy semmi gondja nincsen. A lelke mélyén ő az érzékenyebb testvér, és komoly szabályai vannak, pedig látszólag ő lázadó, az örökké lazuló bátyó, aki elcsavarja minden jó csaj fejét, és szívesen fitogtatja az erejét. Imád enni és imádja a kocsiját, amit az apjától örökölt, és amit - bocsánat, akit - senki más nem vezethet rajta kívül.
Sam a kistestvér, aki szembeszáll a szülővel, ki akar lépni a testvér és a múlt árnyékából, menne a saját feje után. Ezért is lép le többek közt a családtól és kezd saját életbe, ha lehet így fogalmazni. Később pedig ugyanezért megy vissza a "családi bizniszhez". Ő a békésebb megoldásokat keresi, de sokszor látszik, hogy veszélyesebb, mint bátyja. Persze azért ne higgyük, hogy egy vadállat, csak ő könnyebben engedi szabadjára a felgyülemlett indulatait, erősebben és koncentráltabban adja ki, és olyankor nagyon durva tud lenni. Nem hiába ő lett a démonvérű öcsi, és Lucifer porhüvelye. Amúgy rendes srác, udvarias, és barátságos. A kiskutyus szemeivel szinte bárkit levesz a lábáról. Ja és kocka. Imádja a laptopját.
Castiel pedig a triumvirátus új tagja, a bukott angyal. Érdekes jelleme van, de tökéletesen passzol a sztoriba és nem lóg ki a csatasorból. Azt hinnénk, az angyalok mind kedvesek és megértőek, de ez az Odaátban nem így van. Castiel mondjuk a nyugisabbak közé tartozik, nem harcos típus, de mikor valami a testvéreket veszélyezteti, akkor bizony komoly ellenfél, és nem fél önmagát sem feláldozni, vagy saját testvéreit megölni, ami eleinte nagyon nehéz neki. Később viszont szinte szemrebbenés nélkül kész elpusztítani a többi angyalt, és sokat edződik a Winchesterek mellett. Egy alkalommal el is pusztítják, de valaki vagy valami visszahozza az élők (mondhatjuk így egy angyal esetében?) sorába. A végsőkig hűséges Deanhez, és jó barátja lesz, nem hagyja, hogy feladja a harcot. Már csak saját áldozatai miatt sem, amik semmivé válnának, ha Dean megadná magát a Menny akaratának.Igazából nem tudom, ki a kedvencem. Minden karaktert lehet valamiért szeretni. Volt egy idő, amikor Samet nagyon idegesítőnek találtam, valahol a második-harmadik évad környékén. Érdekes módon most kezdtem el igazán megszeretni, mikor egyre komolyabbra fordulnak a dolgok, és rajta is sok múlik. Nem okoz csalódást a bátyjának, és mindent megtesz, hogy enyhítsen a korábbi (megjegyzem: óriási) hibáin.
Dean úgy, ahogy van, imádni való. Komolyan mondom. Őt szeretik a legtöbben, de ez érthető is, elég pár részt megnézni a sorozatból. Igyekszik felelősségteljes lenni, de közben szórakoztatóan adja elő magát. Profi abban, amit csinál, és mindig azon van, hogy a legjobbat hozzon ki mindenből és mindenkiből. A sorozatban talán ez a legnagyobb csavar, hogy most őt kell noszogatni és biztatni, neki kell támaszt nyújtani, hogy ne zuhanjon össze, és Sam Castiel meg Bobby segítségével derekasan el is látja ezt a feladatot.
Castiel, mikor megjelent, abszolút kedvenccé lépett elő nálam egy időre. És nem, nem a kinézete miatt. xD Meg lettem vádolva, hogy az külső miatt, de nem. Castielben a karaktere az, amit szeretek nagyon, nem igazán tudom elmondani, miért. A lojalitás megtestesítője, és nagyon érdekes volt az a pár rész, mikor a testvérek és személyes meglátásai, valamint a vak parancsok és a saját fajtája közt őrlődött. Végül feladta a sok évszázados múltját, és az emberek mellé állt. Cserébe elvárt pár dolgot, és elég nehezen viselte a kitaszított szerepét, de végül is belejött. Még telefonálni is megtanult.A színészek remekül játszanak, és már össze is nőttek a karakterekkel. Jared Padalecki ugyan pár mozifilmben szerepelget néhanapján, és Jensen Ackles is elvállalt egy főszerepet tavaly (mindketten eléggé a horror felé húznak), de amúgy az Odaát a fő munkájuk. Volt szó arról, hogy vége lesz a sorozatnak ezzel az évaddal, de (hála az égnek) nem, és lesz még rész. Hogy miről fog szólni, az mondjuk rejtély. Csak remélni tudom, hogy Castielt nem dobják ki a kukába, ha lefut ez az Apokalipszis-dolog, mert nagyon sokan szeretik, és már ő is beépült a körbe. Ha valaki a Supernaturalt emlegeti, egyből Castiel is beugrik neki, ahogy csendben a háttérben ácsorog, akárcsak Bobby karaktere, aki tolószékbe került, de így is hatalmas segítség tapasztalataival és atyáskodásával a fiúknak. Ja, a "fiúknak", akik a nézők szeme láttára lettek ifjú színészpalántákból férfias színészek. Jared Padalecki már nem is emlékeztet a régi, kisfiús önmagára a Szívek szállodájából, Jensen Ackles pedig elfelejtheti a borzalmas Smallville-es, hosszú hajas korszakát. Mindketten belenőttek ebbe a durrogtatós szerepkörbe, éjjel-nappal együtt vannak a forgatások miatt, és a valóságban is nagyon jó barátok. Misha Collins, aki Castielt játssza, a sorozatnak köszönhetően tett szert komolyabb hírnévre, és meg is érdemli: nagyon jól játssza a mogorva, bizonytalan bukott angyalt, de volt két rész, ahol a Castiel "porhüvelyét", Jimmyt kellett játszania, akinek elég erősen elüt a a személyisége Castielétől, és ott is remekül alakított. A többi szereplőről nem is beszélnék, nagyon sokan vannak, akik megérdemelnének pár sort, többek közt Jeffrey Dean Morgan, aki Johnt játssza, és akinek a karaktere az elején nagyon is meghatározó eleme volt a sorozatnak.
Szóval szerintem egy remek szériáról van szó. Van benne izgalom, humor, érzelmek, dráma, remek kocsik, remek pasik, remek csajok (habár az utóbbi időben a női karakterek háttérbe szorultak), úgyhogy nincs olyan ember, aki ne találna valamit, ami tetszik neki. Elismerem, nem az a fajta sorozat, amit az ember egy fáradt nap után betesz a DVD lejátszójába, hogy kikapcsolja az agyát vele és lenyugodjon, de jó szórakozás, mikor valamit nézni akar. Értjük, ugye? Nézni, és gondolkozni, és figyelni, mi történik. Ezen felül még maga a sztori is érdekes, a mitológia és a hitvilág, amit beleszőttek a történetbe, egészen egyedi és nagyon ötletes. Azon például nagyot néztem, mikor az Apokalipszis egyik lovasa, a Háború, aki ugye a Biblia szerint vörös lovon érkezik, megjelent egy vérvörös Ford Mustanggal... Szóval vannak itt ötletek bőven, és az alkotók szeretnek játszani a nézőkkel. Nem unalmas egyetlen rész sem, és ha a színészeken múlik, soha nem is lesz az. Szerintem az IMDb-s értékelés is hűen tükrözi, hogy akik szeretik, mennyire szeretik, és azok is értékelik, akik nem szeretik. Mert valljuk be őszintén, profin meg van csinálva, még a látvány is.
Ötcsillagos sorozat, egyszerűen hatalmas kedvenc. Nem tudom, mennyi jött át a rajongásból, mert egyrészt próbáltam objektíven állni a dolgokhoz, másrészt konkrétan éjfél van, és egy órája folyamatosan írok (ami fel sem tűnt Oo), és már össze van zagyválódva az agyam, ezért a fogalmazás kicsit nagyon gyatra, de bekavarnak az érzelmek is, ez van...

Láv jú bojz enivéj! Kiss kiss bang bang!

Odaát - Supernatural [2005 - ? ]
Egy rész hossza: kb 40 perc
IMDb: 9,0 [4990 szavazat alapján]
Színészek: Jensen Ackles, Jared Padalecki, Misha Collins, Jim Beaver
Spot