2009. júl. 15.

Nem kellesz eléggé - vagy mégis?

Az ember, (legalábbis a leánygyermek) körülbelül 10 éves korában kezdi el a "tiniregényeket" miután kinövi a barbizást, aztán jönnek a romantikus vígjátékok eleinte barátokkal, aztán meg a nagy betűs Baráttal. És hogy mi a helyzet élesben, mikor már minden nőnemű komoly kapcsolatra vágyik? Megtudhatjuk ebből a komédiának szánt filmből.
Sok ember szemszögéből láthatjuk a párkapcsolat kutatásának, fenntartásának vagy épp megszakításának hosszadalmas procedúráját minden bájos lépésével vagy hatalmas bukásával együtt. Megmutatja, hogy menyire félreértik egymást az emberek - olyannyira, hogy a nagy félreértésben ugyanazt értik félre, ebből kifolyólag végülis közös nevezőre jutnak. :D Haverok, testvérek, munkatársak, mind hétköznapi ember hétköznapi problémákkal, amiket jó amcsi filmhez hűen a végén több-kevesebb sikerrel megoldanak.
A történetet nem lehet röviden leírni, hiszen a filmben vagy 5-6 kisebb sztori tárul fel, amik mind összefutnak valahol és mellékszálakra is bomlanak. Eleinte azt hittem, kénytelen leszek keríteni egy papírt meg egy tollat, összeírni a neveket meg hogy ki kivel van/volt/lesz, hogy figyelni tudjak és ne zavarodjak össze, de nem volt rá szükség. A szereplőgárda parádés, ezt el kell ismernem, és mindenki hozza is a formáját. Ennek ellenére maga a film nem volt elég vicces, hogy vígjáték legyen, és nem is volt elég mélyenszántó, hogy drámának nevezhessük. Inkább amolyan ismertető a civilizált, tápláléklánc csúcsán csücsülő ember tévedéseiről némileg meglágyítva a jóképű pasikkal és csinos nőkkel. Bárki is nézi meg (valószínűleg nők lesznek többségben), ne számítson se könnyekre, se hasfogó nevetésre. Nem ajánlatos azoknak megnézni, akik nem ismerik az öniróniát. Egy forró délután vagy esős este elütésére tökéletesen alkalmas, akár egyedül, már csak a színészek miatt is. Mert azért az alábbiak neve csak jelent valamit... Ha mást nem, hát hogy jól játsszák el, amit el kell, legyen az bizonytalan férj, kapcsolatfüggő szingli, tapasztalt vadász vagy romantikus álmodozó. Mindenki magára ismer majd.

Nem kellesz eléggé - He's just not that into you [2009]
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 129 perc
IMDB értékelés: 6,5 (18 167 szavazat alapján)
Színészek:
Ben Affleck, Scarlett Johansson, Jeniffer Conelly, Bradley Cooper, Jennifer Aniston, Justin Long, Drew Barrymore

Trailer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése