Ha az én szememmel láthatnád... [The Ultimate Gift]

Az utóbbi időben hanyagoltam a blogot megint, pedig gondolok ám rá, ahányszor csak látok egy jó vagy rossz filmet, csak épp energiám és időm nincs rá. Ha filmekről írok, általában a magazinnak, és akkor sem sűrűn véleményeket, hanem ilyen-olyan, más témájú összefoglalót, sajtóanyagból készült cikkeket, ilyesmit, ha pedig még emellett is marad időm írásra, akkor azt RPG-be ölöm (lefogadom, hogy sokan nem tudják, mi az, nem is baj, ez Vampka Titkos Élete). Mostanában viszont láttam pár nagyon jó filmet, és most épp egy olyanról szeretnék beszélni, amit a fent említett RPG okán az egyik saját karakteren keresztül találtam. (Aki nem tudja, mi az RPG, mondom: ne firtassa. Igazából nem is tudom, akkor miért szajkózom… Na mindegy.) Egy könyv feldolgozása a dolog, magyar címet nem ismerek hozzá, lehet, hogy van, de nem merültem bele nagyon, én úgyis feliratos filmnéző vagyok, az eredeti hangot jobban szeretem, főleg, ha angol nyelvű a film. Ez pedig az.

A történet röviden: adott egy burzsuj, sznob család, és annak a feje. Na, már most, ha egy ilyen „fej” meghal, és van neki nem tudom, hány hektár ilyen földje, nem tudom, hány részből álló olyan cége, a hatalma szinte korlátlan, a vagyona pedig több, mint egy milliárd dollárra rúg, akkor ott nem kevés cápa gyűlik a vérre, ha meghal. Márpedig egyszer mindenki meghal, a Red becenévre hallgató öregúr azonban mindig is kilógott a családból, és halála után is megbotránkoztatja a népet: senkire nem hagy semmit, mindent feltételekhez köt, és végrendeletében mindenkit jól ki is oszt. Kivéve az unokáját, Jasont, aki azonban látszólag semmiben sem különbözik a pénzben fürdő, kapzsi, kiállhatatlan család többi tagjától. Meg is lepődik, mikor megtudja, hogy nagyapja rá mégis hagyott valamit, egy ajándékot – persze nem „ingyen”: meg kell tennie pár dolgot, hogy megkapja az örökségét, ami feltehetőleg nem kevés, és ha menet közben abbahagyja a dolgot, a végén nem kap semmit. Végig kell hát csinálnia, bármiről szól is a titokzatos alku, ha meg akarja kapni a pénzét. Barátnője kevés rábeszélése után elfogadja az ajánlatot. Az első dolga, hogy elutazzon Texasba, de már az odaút is katasztrofális, ugyanis a turistaosztályon kell utaznia. Hát nem felháborító? Aztán ott meg munkára fogják. Elképesztő. De azt mondják, hogy ha megcsinálja, amit meg kell, megkapja az ajándékát, tehát a fogát szívva, savanyú képpel, de elvégzi a dolgát. És üres kézzel hazaküldik. Otthon azonban nagyapja barátjától, akire Red az örökösödési dolgok elrendezését hagyta, megtudja, hogy megkapta ő az ajándékot, csak az nem kézzel fogható: a munka megbecsülésének ajándékát. A srác ezen persze felkapja a vizet, de hamar kiderül, hogy tényleg több van benne, mint a rokonaiban. Hetek, hónapok alatt nem csak azt tanulja meg, hogyan becsülje meg más és saját munkáját, de megismerkedik az élet valódi értékeivel, a küzdelemmel, az igaz barátsággal és szerelemmel, valamint a nehezen gyógyuló sebek fájdalmával is, a végén pedig rádöbben, hogy sokkal többet kapott a nagyapjától, mint egy tíz számjegyű csekket.
Összességében egyetlen egy gond van a filmmel: a két órás játékidő ellenére is nagyon-nagyon rövid. Ebből sorozatot kellett volna csinálni, vagy bátrabbnak lenni, és még hosszabbra csinálni. Így is rengeteg olyan jelenet volt, ahol az ember szíve összeszorult; jól átjöttek a lassan kialakuló, törékeny kapcsolatok, és a drámai téma ellenére humor is akadt bőven, de nem volt elég idő a sztori vonalára. Több hónapnyi időt próbáltak meg beletömöríteni 117 percbe úgy, hogy nagyon fontos cselekményrészletek elvesztek a semmiben. Huss – átsiklottunk rajtuk, ami nagy kár.
Viszont aminek én személy szerint örültem, hogy egyetlen Brad Pitt-kalibrű szupersztár sem szerepel benne, amitől olyan lett az egész, mintha tényleg kiragadták volna az amerikai felsőosztály egy kis szeletét, és felboncolták volna. A főszereplő srácot (Drew Fuller névre hallgat) ugyan ismerhetjük több helyről, leginkább a Bűbájos Boszorkákból, zenei klippekből és a Katonafeleségekből, de nem számít A-kategóriás színészóriásnak, amit én itt és most egy rossz ügynöknek tulajdonítok, esetleg saját butaságának, amiért nem foglalkozik többet a karrierjével, mert ebben a filmben minden percben nyomon követhető rajta, hogy fejlődik a karaktere. Először azt hittem, szar színész, és kész, (már bocsánat a kifejezésért) ezért olyan Jason, amilyen. De a végére egészen más emberré vált, egészen más karakterré, ebből pedig – számomra – egyértelmű, hogy a színész vagy nagyon jó, vagy nagyon szerencsés, amiért valamiért, véletlenül így megváltozott a film alatt az elviselhetetlen, jellegtelen, flegma pasasból a figyelmes, elszánt férfivá. Ma megnéztem egy másik filmjét is, és az előbbi az igaz. Jó színész. Pluszban nem véletlen, hogy klippekben is mutogatják: nem tudom, jó szót használok-e azzal, hogy azt mondom, jóképű, de hogy van benne valami, amitől megbámulod, az is biztos. Nem is jóképű… ez már inkább a szép kategória.
A film másik főszereplője egy kislány, Abigail Breslin, aki viszont Drewval ellentétben nem szép, viszont már most szupersztár, nem is véletlenül. Itt is bűbájos volt, nagyszájú, talpraesett, és tragikus sorsú lány, akiért az egész film alatt izgulhatunk, és akinek a karaktere katalizátor-hatással van Jasonre. A két színész közt egyébként megvolt a kémia, és ezt ne értse félre senki. Egyszerűen édesek voltak együtt, és látszott, hogy tényleg jól elvannak.
De persze, mint mondtam, az előzetes mellett (az alapján meg nem néztem volna) a film sem tökéletes, és ezt még a magamfajta hozzá nem értő is észreveszi. Sok a pontatlan vágás, kimaradnak pillanatok, kissé amatőr hatást keltve ezzel. Mert még ha úgy lettek volna ezek a helyzetek megszerkesztve, hogy úgy tűnjön, direkt és hatásos, azt mondanám, rendben, de nem. Ezek inkább a felületességre, és nem művészi vénára utalnak. Mindemellett viszont tényleg könnyen élvezhető, nyugis, mégis tanulságos és sajnos elég életszagú filmről van itt szó, a dúsgazdag család ellenére is. Minden szereplőnek megvan a maga gyenge pontja, még az apró kislánynak és a pénzes rokonoknak is. Az élet már csak ilyen, senki sem tökéletes.
A történet, tehát ha nem is izgalmas különösebben, de leköti az embert, és egy kicsit talán tanít is, de nem erőszakosan, vagy különösebben szájbarágósan. Aki nem akarja, az nem érti a konzekvenciát, amit a poszteren is megtalálunk: „life is how you live it not how you spend it” azaz az életet élni, nem eltölteni kell, nem üres idő, amit csak úgy el kell ütni valamivel. Ezt az időt meg kell tölteni azzal, amivel csak tudod. Jensen megtanulta ezt, de sokkal többen vagyunk, akiket emlékeztetni kellene erre több ilyen filmmel, mint azt hinnénk.
Ó, és még egy jó pont: több kellemes zene mellett ez. Passzolt.

The Ultimate Gift [2007]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 117 perc
IMDb: 7,2 [6 634 szavazat alapján]
Színészek: Drew Fuller, Abigail Breslin, James Garner, Ali Hillis, Bill Cobbs, Lee Meriwether
Trailer

Bestia az 51-esből VS kölykök a kisvárosból [Super 8]

Hát aztamindenit, és hű és ha. Mikor láttam az első előzetest, arra gondoltam, hogy hűű, valami jó kis szörnyes film, ami jóóó látványos, erre kaptam egy tökéletesen összerakott, egy percig sem unalmas, édes kis karakterekkel megtömött, félelmetes szörnnyel fűszerezett filmet. A legelső spot teljesen beizzított, és szerencsére most nem az történt, hogy feleolyan jó lett a film, mint a reklámja. A Super 8 szerény véleményem szerint az év eddigi legjobb mozis élménye. Igen, túlszárnyalja az X-Ment, a Thort, és bármelyik másik filmet, még akkor is, ha egyetlen helyes pasi vagy jó csaj sem szerepel benne, nincsenek világmegváltó hősök, mélyreható kérdéseket boncolgató feltevések, csak egy csapat kis tinédzser, egy szürke ohio-i kisváros, és egy rejtélyes szörnyeteg.
A történet röviden: a tizenéves Joe-nak és barátainak hobbija a filmkészítés. Éppen egy zombis projecten dolgoznak, és úgy döntenek, éjszaka forgatják le az egyik jelenetet, az állomás mellett. El is kezdik a dolgot, érkezik a vonat is, minden klappol, egészen addig, amíg a vonat ki nem siklik, a kocsik egymásra nem torlódnak, fel nem robbannak, és darabjaikra nem hullanak körülöttük. Nem tudják, mi történik, de egy figyelmeztetést követően inkább gyorsan lelépnek, mielőtt nagyon beleártanák magukat, és ezt nagyon jól is teszik. A szerelvény ugyanis az Amerikai Légierő tulajdonát képezi. A szerencsétlenséget követően rejtélyes eltűnések, áramkimaradások jellemzik a városkát, rövid időn belül minden kutya elszökik, a mikróknak, rengeteg kocsi motorjának és minden villanyvezetéknek nyoma vész, a hadsereg pedig továbbra is titkolózik. Nem tudják, hogy a gyerekek kamerája felvette az említett balesetet, és hogy mind a hat srác tanúja volt a félelmetes lény kiszabadulásának, ami a környékbeli furcsa eseményekért felelős. Mikor egyiküket elrabolja a titokzatos szörny, a légierő pedig evakuálja a települést, nem tétováznak, és önállósítják magukat: visszaszöknek a városba, és megmentik a barátjukat, kerül, amibe kerül. Persze csak ha még nem késő...
A történet maga nem túl bonyolult, viszont izgalmas, és a "ki tudja?" hangulat végig uralkodik. Mert hogy ugyebár a vonat, ami felrobban-borul-perdül-fordul, az abból a titkos körzetből jön, ahol elviekben az amcsik ufo-kat dugdosnak, szóval az, hogy a titokzatos szökevény, aminek nyolc lábszerű izéje van, és nagyon rusnya feje, lehet, hogy tényleg létezik. Vagy nem. A film viszont kifejezetten félelmetes lesz ettől a bestiától, plusz attól, hogy J.J. Abrams annyira mesterien rejti el az ember elől sokáig, hogy a közepe táján kezdtem azt hinni, hogy nem is fogom megtudni, mi ez a cucc, hogy élőlény-e egyáltalán, esetleg valami gép, vagy csak egy lila ködfelhő... Persze megtudtam, és váó, hát szerintem elég rusnyára sikerült szerencsétlen. A jó értelemben véve rusnyára, annyira groteszk lett, hogy csak néztem, hogy most biztos, hogy jó dolgot bámulok, EZ az, ami kiszabadult? Szerencsére nem csak, hogy látjuk a "szörnyet" (amiről kiderül, hogy csak egy honvágytól szenvedő, érzékeny lelkű behemót, aki azért szeret emberlábakat rágcsálni vacsora gyanánt, megbántottságát gyógyítván a gusztustalan nasival), de még azt is megtudjuk, hogy kerül az ohio-i városba, és miért mennek bele szándékosan kocsival az idegent szállító tehervonatba.
Ami a legjobban tetszett a filmben, az viszont korántsem a pókszabású ufo - ami egyébként kísértetiesen emlékeztetett a rendező haverja által rendezett Cloverfield című, szintén szörnyes film főszereplő gyilkos rondaságára - , hanem a főszereplő gyerekek. Olvastam sokat a filmről, még írtam is, de nem gondoltam volna, hogy ennyire jó kis színészpalántákat össze tudnak válogatni. Iszonyú jól játszottak, és még a magyarhangokkal sem volt gondom. Annyira hitelesek voltak, hogy volt pillanat, mikor majdnem megríkattam az eseményeket, de legtöbbször prüszkölve nevettem fel a szövegeiken, mivel teljesen életszerű dumáik voltak. Tökéletes összhang volt köztük, és a felnőtt színészekkel sem döcögött a dolog. Sokszor látom, hogy szülő-gyerek kapcsolatot elbagatellizálnak, itt viszont hihető volt a megözvegyült, tanácstalan apa és fia közti konfliktus, majd természetesen a Nagy Békülés, és a többieknek sem volt szürreális az alakítása, mikor mondjuk katonák körül sürögtek-forogtak. Nagyon jó kis gárdát sikerült összehozni.
Most gondolkozom, gondolkozom, hogy miért is merem állítani, hogy ez volt eddig idén a legjobb moziélmény (és nem film! csak élmény), de nem nagyon tudom ezt megmagyarázni. Az alkotók azt ígérték, hogy egyszerre lesz nosztalgikus, és teljesen új. Teljesítették az ígéretüket, az idő nagy részében mosolyogtam a bicajos bandázásokon, a baráti csipkelődéseken, merengtem, hogy nem túlozták-e el a gyerekek reakcióit, nem lettek-e túl heroikusak a végére, és dehogynem, egy cseppet igen, de talán ez volt a filmben az, amitől egy ilyen sci-fi igazán nézhető. Az aranyos, szerethető karakterektől, az izgalmas, egy pillanatig sem unalmas cselekménytől, és a klisé- de szinte szabályszerű, rózsaszín befejezéstől. Kicsit olyan, mint az E.T. modernebb, véresebb, ijesztőbb kiadása. Még az idegen kommunikációja, és a végén a gyerekekhez való hozzáállása is meglepően hasonló volt az öreg, ráncos, de kedvesebb ufoéhoz, bár E.T. minden bizonnyal nem rejtegetett hullákat a föld alatti bunkerében.
J.J. Abrams és Steven Spielberg keze nyoma egyértelműen meglátszik a Super 8-on (amit valamiért nem tudok szuper nyolcnak mondani, és a jegyet is szuper eight-ként kértem automatikusan XD), együtt tényleg sikerült megalkotniuk egy mozit, amit kicsi és nagy is élvez. Nagyon pici gyerekeket mondjuk ne vigyen rá senki, nem véletlenül tizenhatos karikával van ám ellátva, és akinek olyan érzékeny a hallása, mint nekem, az füldugóval is készüljön. Egyszer muszáj volt befognom a fülem, annyira hangos volt a jelenet, ami nem baj igazából. Ez inkább újabb pozitívum, és érv a film mellett: semmit sem apróztak el, a hangokat sem. Utóbbi meglátásomat úgy láttam, más is osztja, de ez nem mindenkinek jelent egyértelműen jót. Hát én azt mondom, a látvány nem volt túladagolva, néhol hihetetlenül durva dolgok történtek, amikre nem számítottam, de alapjában véve nem tömték meg túlzottan a fejem robbantgatásokkal, véleményem szerint megvolt az egyensúly a vizuális és tartalmi részek közt.
Összefoglalva tehát ez az a film, amit bárkinek ajánlok. A legfiatalabbaknak a szereplők miatt, korombelieknek a látvány, a szövegek és a légkör miatt, a nálunk valamivel idősebbek pedig átadhatják magukat a teljes nosztalgiának, elvégre a film a hetvenes években játszódik, hitelesen adva vissza az adott időszak hangulatát. Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani, de most, pár órával a film után ez bizony nekem 10/10. Sci-fi, akció, dráma, humor... Minden van, ami egy jó nyári mozihoz kell. Így kell ezt csinálni.

Super 8 [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 108 perc
IMDb: 8,0 [11 210 szavazat alapján]

Színészek: Joel Courtney, Ryan Lee, Zach Mills, Riley Griffiths, Gabriel Basso, Elle Fanning, Kyle Chandler, Ron Eldard

Trailer

A legenda nem is fontos [A kilencedik légió]

Nem vagyok oda a háborús filmekért... Sosem értettem a háborúk lényegét, főleg a rengeteg emberáldozatot, amit minden ország önként bedob a közösbe. Lehet, hogy ez valami természetes kiválasztódás, mármint mindenkiben megvan, hogy ha nem halnának meg időnként jóóóó sokan, akkor bajok lennének itt, vagy én nem tudom. Minden esetre az biztos, hogy szemét dolog, én legalábbis így gondolom, és tartom is magam ehhez. Éppen ezért nem szoktam szeretni a tömény háborúról szóló filmeket, mivel engem nem köt le, ha már háború, akkor szóljon azokról, akik megvívják, és így esett (és esik még mindig), hogy kedvenc filmjeim közé tartozik például a Vágy és vezeklés, aminek a központjában áll a katona és szerelme, vagy a Gladiátor, ami ugyan nem egy nemzet harcáról szól, hanem értelemmel bíró célért küzd a hős. A most kivesézendő filmhez utóbbi áll közelebb. Egyszer már akartam írni róla, de valamiért elmaradt, most pedig eljutottam ide, mivel X-Men: First Class - Magneto - Michael Fassbender, aki ennek a filmnek is a főszereplője. Tudtam én, hogy láttam már ezt a cápavigyort máshol is, nem csak a Becstelen Brigantikban... De miért felejtettem el, hogy ebben? Ez egy jó film! Habár igaz, nem olyan, amire az ember évtizedek múlva is emlékszik, de egyszer-kétszer simán meg lehet nézni.
A történet röviden: időszámításunk kezdete után nem sokkal a rómaiak még mindig a brit szigetvilágot ostromolták, mert természetesen nem volt nekik elég egész Európa, sőt, gyakorlatilag a fél világ, nem, nekik a nagy sziget északi csücskére is fájt a foga. A rettentő időjárást a katonák zöme ki nem állhatta, akárcsak a bennszülött pikteket, akiknek megvolt a magukhoz való eszük, és fűtötte őket a gyűlölet is rendesen. Na persze, ki ne utálná az fennhéjázó megszállókat, és támadna rájuk minden egyes adandó alkalommal? Hát senki. Quintus Dias, az egyik római csapat katonája tanúja lesz, és egyetlen túlélője egy pikt támadásnak, majd csodával határos módon túléli a szökést fogvatartóitól, és egyenesen a kilencedik légió karjaiba rohan. Szó szerint. A légió azonban parancsot kapott, hogy megkeressék, és megküzdjenek a piktek vezetőjével, Quintus Dias pedig nem is akar mást tenni, mint jó katonaként visszatérni oda, ahol megkínozták, és harcolni. A légió saját nyomkövetője, Etain azonban árulónak bizonyul (mit is vártunk egy pikttől, aki ráadásul NŐ?), és a piktek kis híján mindenkit lemészárolnak. A maroknyi túlélő közt Quintus Dias is ott van, a légió vezetőjét azonban elhurcolják. A megmaradt katonák úgy döntenek, megpróbálják kiszabadítani, elvégre a becsület ezt diktálja. Majdnem sikerül nekik az akció, de végül kudarcot vallanak, ráadásul egyikük óriási hibát vét: megöli a pikt uralkodó fiát. Ezzel a piktek első számú célpontjává válnak, nyomukba Etaint küldik, aki állítólag sosem vall kudarcot, hihetetlen bosszúszomjának és csalhatatlan ösztöneinek köszönhetően. Quintus Diasnak és társainak el kell érniük a délebbre húzódott római helyőrséget, ha életben akarnak maradni, mielőtt a könyörtelen és néma Etain rájuk talál.
A film, ha úgy vesszük, a legendásnak mondható kilencedik légióról is mesél, de nem túl sokat. Sokkal több benne a hangsúly a megmaradt férfiakon, különösen Quintus Diason, akiről nem sokat tudunk meg, de éppen eleget, hogy megértsük. Gladiátor fia, jó katona, hűséges a hazájához, de nem esztelenül veti alá magát az ország akaratának, ezért képes túlélni, és segíteni másnak is a túlélésben, akkor is, ha utóbbi nehezebbnek tűnik, mint a saját élete megóvása. Nem fél megbízni a társaiban, és nincs benne egy cseppnyi arrogancia sem, a kapcsolata mindenkivel jó, társai megbíznak benne. Jól is teszik. Quintus Dias tényleg mindent megtett, de Etain elől valóban nincs menekvés. Nincs, mert Etain vérszomja évekkel a történet előtti időkre nyúlik vissza. A lányt római katonák erőszakolták meg, majd vágták ki a nyelvét, hogy senkit se ócsárolhasson. Így máris kevésbé lehet utálni a tökéletes vadászt, nem? Ó, és nézzünk oda - egy újabb szörny, amit a háború alkotott.
A filmben a tájakon kívül (gyönyörű, hideg, rideg vidék) a történet is tetszett, pedig aztán nem nagy sztori. Semmi eget rengető nincs benne, de a háború sokak számára értelmetlen voltát is hangsúlyozzák, főleg a végén. Ezt mondjuk könnyebb egy emberen keresztül megmutatni, mint egy egész sereg segítségével. Nem szájbarágós, mint a Pearl Harbor esetén, nem is romantikus, mint a Vágy és Vezeklésben, hanem egyszerű. A háború szívás, nincsenek jó döntések, és nincs annál elkeserítőbb, fájdalmasabb és dühítőbb, ha kiderül, hogy a semmiért veszítetted el a barátaid, akiknek családja, múltja, jövője volt. Michael Fassbender a főszereplő karaktert úgy formálta, hogy már az elejétől szimpatikus, és végig figyeled, hogy mi lesz vele, milyen döntések hatnak ki rá, és milyeneket hoz ő maga. A végére azért izgultam, hogy ne csalódjak benne, mint karakterben, aminek az okát nem tudom megmagyarázni. Szerencsére nem is kellett.
Egyébként a filmet nem a színészek és nem is a sztorija miatt néztem meg először, hanem mert egy nagyon durva, véres filmnek volt beharangozva. Ez így is van. Borzalmasan sok benne a vér, a vagdalkozás, az ordítozás, vannak benne érdekes megmozdulások, a szó nem éppen pozitív értelmében. A felfokozott érzelmi állapotban lévő emberek élvezni fogják, de akinek érzékeny a gyomra, az ne vacsoraidőre ütemezze be... Fejek, karok repkednek, ömlenek a testnedvek, szóval van itt minden, mi abszolút nem szem-szájnak ingere. Én bírom az ilyen filmeket, legtöbbször zombi fejtépések alkalmával látni ennyi vért, meg ilyen Fűrész-típusú horroroknál, történelmi-szerű mozinál nem várna az ember ennyi vért. Ez már azért szürreális, szerintem. De attól még szórakoztató. (NEM vagyok pszichopata.)
Igazából ez egy meglepően jó film, nincs benne semmi különös, de pár percig azért elgondolkozol utána, hogy na igen. Már megint a hódítgatások, a háborúskodás... de minek?! Hogy étlen-szomjan, minden nap a farkasoktól, fejvadászoktól és fagyhaláltól rettegve aludj el, és azért imádkozz, hogy átadhasd az üzenetet egy elhízott katonai vezetőnek, aki még csak nem is látott kardot évek óta? És hogy aztán hátba veregessenek, hogy ügyes vagy, de ez a szitu nekünk ciki, inkább leölünk téged is? Taktikázás, az emberi életek megbecsülésének teljes hiánya, ez a háború, és a háborúban nincsenek nyertesek. A Kilencedik légió ezt meséli el egy emberen keresztül, hitelesen, egyszerűen, érthetően, még akkor is, ha ezzel a filmmel nem ez volt az elsődleges cél. Úgy látszik, néha véletlenül is beletrafálhatnak Hollywoodban.

A kilencedik légió - Centurion [2009]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 97 perc
IMDb: 6,4 [20 260 szavazat alapján]
Színészek: Michael Fassbender, Olga Kurylenko, Dominic West, David Morrissey, JJ Feild, Imogen Poots, Liam Cunningham
Trailer

A farkasfalka kiütve - megint [Másnaposok 2.]

Szinte biztos, hogy ha egy baráti társaságban megemlíted a Phil, Stu és Alan neveket, lesz valaki, aki felnevet. Todd Philips egy olyan filmmel ajándékozta meg az embereket két éve, amit azóta is sokan a történelem egyik legjobb vígjátékaként tartanak számon - köztük én is. A második ugyan "csak" egy második rész marad, de azért méltó folytatása a mára klasszissá vált filmnek.
A történet röviden: Ugye emlékszünk még arra a legendás legénybúcsúra Las Vegasban? Klasszikus helyszín, klasszikus végkimenetel, amit végül a vőlegény elvesztése, és más egyéb kalandok kissé felturbóztak, az egész sztori izgalmassá vált, többek közt a remek karakterek miatt. Szerencsére a srácok, vagy nevezhetjük őket akár farkasfalkának is, mit sem változtak az alatt a két év alatt, amióta Doug megházasodott. A történet egy újabb házassággal folytatódik, ezúttal viszont Stu - persze, hogy nem Alan - a vőlegény, aki egy thaiföldi lányt készül feleségül venni, csak hogy tanult a két évvel ezelőtti esetből, és esze ágában sincs még egyszer olyen gázos legénybuliba keveredni. Hogyne, de nem számol Alannel, és a ténnyel, hogy az említett falkatag rettentő féltékeny a menyasszony öccsére, Teddyre, akit Stu, Phil és Doug viszont örömmel lát maguk közt. Hogy kipöccintse a csapatból a kisöcsit, akcióba kezd, de - ki gondolná? - a dolog kissé balul sül el. Kissé nagyon, hőseink ugyanis Thaiföld veszélyes fővárosának, Bangkoknak sötét szívében találják magukat, egy elveszett testrész, egy mellényes majom, és a megint meztelen Chow társaságában, de hogy miképp kerültek oda, mikor és egyáltalán miért, mikor csak egy tábortüzes sörözésnek indult az este, az rejtély. A falka ezúttal nem csak egy pezsgő nagyvárossal találja szemben magát, de nem kevés maffiózóval, néma papokkal, sőt, még az Interpollal is, Stu-t pedig várják az esküvőn, Teddy-vel együtt, aki az éjszaka során köddé vált, és csak egy gyűrűsujjat hagyott maga mögött.
Sok vígjátékot láttam már, de nekem abszolút dobogós a Másnaposok, méghozzá azért, mert a helyzetek, bármilyen elszálltak, de elképzelhetőek, a karakterek reakciói pedig nagyon is életszerűek. A rendező elképesztően jól mutatta be az első részben a három főszereplőt, akik szerintem bármilyen helyzetben megnevettették volna az embereket, nem hogy egy ilyen elvetemült kalandban, és mind magukat adták a folytatásban is. Stu, az alapvetően higgadt és cinikus, Phil, a kissé bunkó, de talpraesett, és Alan, az agyilag totálisan elszállt srác együtt biztos, hogy kasszasiker, tehát garantálom, hogy ha valaki beül a folytatásra, nevetni fog. De előre szólok, hogy ez nem az első rész, sőt, bár ez gyakorlatilag az alap teljesen megegyezik, és a fordulatok is ugyanazok, mégis más. A filmben igazából nem sok olyan pillanat van, mikor az ember nagyon meglepődne, de rengeteg olyan helyzet adódik, ahol bizony fogni fogod a fejed. A film durvább az előzőnél, minden szempontból. Az érzékenyebb hallást már ott is zavarhatta egy-két káromkodás, de most senki sem fogta vissza magát, és meztelenségből is kapunk éppen eleget (nem lövöm le a poént, csak annyit mondok: Stunak megint meggyűlik a baja a lányokkal), sőt, még vér is lesz itt-ott.
Rengeteget lehet nevetni a filmen, de nem lesz olyan üdítő élmény, mint az egy, több okból. Először is: vannak elvárások, amiket lehetetlen lett volna teljesíteni, ha csak nem egészen újfajta történettel állnak elő az alkotók, márpedig miért írjanak más sztorit, ha az első bevált? Másodszor: a film némileg durvább, a poénok egyszerűbbek, de talán csak mert legtöbben úgy ismerjük már a karaktereket, mint a tenyerünket. Harmadszor: ez nem Vegas. Bangkok izgalmas, nyüzsgő, de sötét, a helyszín nem köti le az embert, így viszont máris jobban tudunk figyelni a falkára, amit viszont már ismerünk, ergo nem lesz sokkoló a sok iszonyat, ami körülöttük történik.
Nem tudom megállni, hogy ne hasonlítsam össze újra és újra az elsővel, mert tényleg hasonlóak. Filmlieg most is teljes a dolog, a színészek és a körítés tökéletes. Már a mocskos hotelszobának is, ahonnan az egész indul, baljós a hangulata, nem vidám és őrült, mint Vegas volt, csak hogy egy példát említsek. Remekül el van találva a hangulat, a helyzet komolysága, most ugyanis nem egy elhagyott barátot kell megkeresniük, hanem egy tizenhat éves srácot, akit lehet, hogy már el is adtak szervenként, ami egyáltalán nem gyerekjáték, és nem is vicces. Csak a nézőknek, bár nekik nagyon. Ennek az alapszituációnak köszönhetően a film veszélyesebb, mégis őrültebb, mivel a három pasas nem arról híres, hogy gyorsan és egyszerűen oldja meg a stresszes helyzeteket, ami akad most is bőven. Lesz itt lövöldözés, autós üldözés, hulla, és jópár olyan dolog, ami az első részből kimaradt, viszont igazából nem hiányzott. Elismerem, kellett valami új is, teljesen ugyanazt nem lehetett eladni az embereknek, ugye. Viszont az a kérdés: kit mennyire fog bántani vagy feldobni, megérte-e a változás? Engem szórakoztatott, nagyon is, de ha választani kell, én maradok az eredeti verziónál, és azt hiszem, nem vagyok ezzel egyedül.

A véleményt elolvashatjátok a júniusi FilmMagazinban is, ahol többek közt az idei nyár egyik legnagyobb durranásának ígérkező, Super 8 című akcióban gazdag sci-firől, vagy az érzelmes és elgondolkoztató, Hanna című thrillerről is tájékozódhattok; valamint a friss infókkal szolgáló Mozihírek weboldalán is megtaláltok.

Másnaposok 2. - Hangover Part 2. [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 102 perc
IMDb: 7,0 [28 414 szavazat alapján]
Színészek: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Justin Bartha, Ken Jeong, Paul Giamatti, Mike Tyson
Trailer