Sosevolt, mindiglesz [Emlékezz rám]

Üdítő volt Robert Pattinsont sárga kontaktlencse és egy bután pislogó lány nélkül látni. Az arca ugyan végül is ugyanolyan fájdalmas volt a film nagy részében, és ezúttal is volt rá oka, de valamiért ebben a filmben nagyon is szimpatikus volt. Amúgy sincs vele semmi problémám, csak a hatalmas rajongást nem értem, ami övezi, mármint ami a külsejét illeti. Szerintem nem egy hűdenagyon helyes pasas, viszont színészileg annál jobb. Ebben a filmben azért többet mutatott meg, mint a Twilight Saga részeiben, viszont itt sem adott eleget ahhoz, hogy biztosan lehessen állítani róla, hogy nagy színész lesz. Ennek ellenére én megelőlegezem neki ezt a címet. A film keserédes történet, a végén olyan "csavarral", amitől liftezett egyet a gyomrom, az egész film hangulatát megváltoztatta, és számomra a lényeget is átfestette. Az Emlékezz rám valóban arról szól, hogy ne felejtsünk el semmit és senkit, akivel és amivel valaha kapcsolatunk volt. Ezek alakítanak minket, formálják a jelenünket és jövőnket.

A történet röviden: Tyler egy 21 éves fiatalember. Szülei elváltak, anyja szociális munkás, és újraházasodott, apja egy nagy cég vezetője, aki úgy tűnik sem vele, sem 11 éves húgával nem nagyon foglalkozik. Tyler egyetemen tanul, de ennek ellenére nem egy elit alak. Lepukkant lakásban él a lepukkant barátjával, ő maga is eléggé lestrapált, nemtörődöm. Ennek azonban megvan a maga oka, és az nem az apa ridegsége, hanem bátyja, Michael öngyilkossága. Michael 22-dik születésnapján, hat éve akasztotta fel magát, és öccse, aki mindig felnézett rá, képtelen volt ezen túltenni magát. Majdnem minden reggel ugyanabban a kávézóban reggelizik, ahová régen bátyjával jártak el, és naplót vezet. Pontosabban leveleket ír halott bátyjának egy kopott füzetbe. Egyik nap barátja, hogy kirángassa a letargiából, elviszi bulizni, de az este rosszul végződik: Tyler verekedésbe keveredik, ahol ugyan jogos volt a beavatkozása, de a kiérkező nyomozó nem veszi jó néven, hogy a fiatal srác kioktatja, ezért lecsukja. Tylert apja hozza ki a sittről, de a fia nem túl hálás neki. Másnap a haverja lája a rendőrt, aki lecsukatta őket a lányával, és azt tervezi, hogy rajta keresztül vág vissza neki. Ráveszi Tylert, hogy szédítse magába a csajt. Tyler eleinte ódzkodik ettől, végül viszont a szép Allynek sikerül igazából is magába bolondítania. Eközben mindkét családban olyan dolgok történnek, amik bármelyik olyan családban megeshetnek, ahol kemény tragédiák is megestek: Ally elköltözik az apjától, miután az egy kimaradt éjszaka után felpofozza, és aki ennek ellenére rettenetesen félti. Ally anyja ugyanis gyilkosság áldozata lett a metróban 10 éve. Tyler húgát az iskolában nem hagyják békén, kiközösítik, amiért gyönyörűen rajzol, és gyakran elkalandozik a figyelme. Odáig mennek, hogy egy házibulin levágják a haját. Ráadásul Ally rájön, hogy Tyler csak az apja iránti bosszúból kezdett el vele randizni. Szóval minden összejön mindenhol, és furcsa módon Caroline, Tyler húgának balhéja kell ahhoz, hogy mindenki újra összejöjjön. Úgy látszik, minden helyreáll, Tyler és apja megint beszélőviszonyban vannak, Ally megbocsát a fiúnak és barátjának, Caroline zaklatóit kirúgják az iskolából. Sajnos azonban van, amiről nem lehet dönteni. A nap ugyanis, mikor a családban minden helyrerázódik, az a nap, ami egyben az amerikai történelemben az eddigi legnagyobb terrormerénylet is: 2001. szeptember 11-e. Tyler apjának irodája pedig, ahol a fiú az apját várja, hogy beszélgessenek végre egyet, az ikertornyok egyikében van. Azt hiszem nem kell magyaráznom, mi lesz a történet vége.
Robert Pattinson, mint a történetből kiderül, megint egy búbánatos fiatalt játszik, ezúttal viszont (persze) sokkal emberibb a karaktere, és nem olyan kis szende. Nekem szimpatikus volt, és hiteles. Emily De Ravin, akit a Lostból ismerhetünk elsősorban, szintén, habár nekem valamiért sokkal idősebbnek tűnt Tylernél, habár a filmben egyidősek... Amúgy öregebb? Mindegy is. Ettől még jól elvoltak a vásznon.
Amúgy viszont nem sokat tudok mondani a filmről. Valójában nem volt az a tipikus világmegváltó darab, és még csak halálosan meghatónak sem tituláltam volna soha, ha nem az a vége, ami. Ettől ugyanis minden megváltozott, amit a filmben láttam, és szerintem ezzel mindenki így van. Őszintén szólva szinte végig úgy éreztem, hogy jaj, hát igen, ez tragikus, meghalt a bátyád, neked az anyád, szörnyű, de hát istenem, mással is történnek szar dolgok, lépjetek túl rajta... Mikor pedig kiírták a dátumot, és felhangzott halkan a gépek turbináinak a hangja, aztán mutatták az ikertornyokat, megfagyott bennem a vér egy pillanatra. Én ugyanis valamiért nagyon emlékeszem arra a napra. Emlékszem, hogy itthon voltam, és a konyhában matattam, mikor valami sorozat közé beszúrták a híreket, és leközölték a videókat, amiket csináltak a szemtanúk. Eddigi életem egyik legszörnyűbb élménye. 10 éves voltam csak, több száz, ezer kilométerrel arrébb a világban, mégis elborzadtam. Valahogy annyira más volt, mint a filmek, amikben láttam ezeket, meg a mindenféle "kis" terrormerényletek, autós bombák... Több ezer ember halt meg akkor, és ez azonnal tudatosult bennem. Ráadásul később összeomlott az egész épület... Mind a mai napig iszonyatos, ha visszagondolok rá, és hiába állítják, hogy az egész kamu volt, hogy az amcsik rendezték így, hogy ürügyük legyen megtámadni az arabokat, nem érdekel, hogy milyen származású a felelős, csak remélem, hogy megkapja a méltó büntetését. Az Emlékezz rám megmutatta, mik szakadtak meg emiatt, mi minden veszett el.
De a film azt is megmutatta egyben, hogy nem szabad az ilyenek miatt feladni a reményt. Elvégre ahogy mondják, ha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik. A tragédiák könnyen elindíthatnak olyan dolgokat, amiket amúgy sosem tettünk volna; eszünkbe juttatnak olyan dolgokat, amikről nem szabadott volna elfeledkezni; olyan tettekre vesznek rá, amikhez nem volt bátorságunk.
Az Emlékezz rám gyakorlatilag egy morzsányi történet az élet nagy tortájából, ami hol édes, hol keserű, néha tömény, néha könnyű, de mindenkinek meg kell kóstolnia akkor is, ha végül nem jut belőle sok. Igazából csak ajánlani tudom mindenkinek, akkor is, ha nem szeretik Robert Pattinsont a sok fanatikus rajongó miatt, ugyanis itt cseppet sem ő a lényeg, igaz, erre csak a végén jövünk rá.
Emlékezz rám - Remember me [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 113 perc
IMDb: 6.8 [10 203 szavazat alapján]
Színészek: Robert Pattinson, Emilie de Ravin, Tate Ellington, Pierce Brosnan, Ruby Jerins
Trailer

Dííj *-*

Höh, hát, kaptam egy ilyet, amit nagyon szépen köszönök Carsonnak. :D Némi kötelezettséggel jár, többek közt 7 embernek tovább kell adnom, úgyhogy most töröm a fejem, de addig is:
És most írnom kell hét dolgot magamról. Nem tudom, ki találta ki ezt, de biztos szereti a számmisztikát. :D És ha már filmes a blog, akkor filmes dolgokat is írok. :P
1: A jövőben filmekkel szeretnék foglalkozni, mégpedig "nagy filmekkel", szóval nem ilyen Barátok közt-szintűvel. Akármit. Írni, forgatni, rendezni, ...
2: Egy csomószor elképzelem a könyveket, amiket olvasok, filmként. Az egyik szórakozásom, így szoktam például elaludni is. xD Az olvasott könyv pereg a szemem előtt filmként.
3: Ki nem állom az anime-ot és a mangát. Bocs.
4: Mivel annyi zsír akciójelenetet láttam már, elhatároztam, hogy hamarosan valami olyan sport után nézek, ami kemény. Ez alatt a küzdősportokat, extrém sportokat értem. Ja és akár kaszkadőr is lennék, ha meglenne hozzá a fizikumom. xDD De... hát az nincs. És akkor nem mondtam még semmit.
5: Ha sook-soook pénzem lesz, akkor felébredek akkor veszek egy lakókocsit, és elindulok a nagyvilágba, és csinálnék valami kis videóblogot, hátha bekerülök a Fókuszba, vagy a Magellánba. (x'DDDD)
6: Sok színészt/színésznőt vernék meg, de nagyon. Többek közt Kristen Stewartot, amiért képtelen színészkedni. Mármint normálisan. Szájat tátani, és kétségbeesetten pislogni, esetlen totálisan jelentéktelennek tűnni bárki tud.
7: Annak ellenére, hogy imádom a filmeket, a filmzenéket, egyetlen olyan színész/színésznő sincs, akit ha meglátnék, sikítva magam alá pisilek.

És asszem ennyi. A többieknek, akiknek adom a díjat, le fogom írni a nevét ide hamarosan. ^^

Egy írónőről [Jane Austin magánélete]

Jane Austin regényei közül a Büszkeség és balítélet címűt biztos, hogy mindenki ismeri, ha nem is a könyvváltozatot, akkor a filmet vagy a filmsorozatot. Jane Austin kora egyik különös egyénisége volt, csendes lázadó, egy szeretni való különc. Ez a film pedig nem egyik érzelemgazdag művét mutatja be, hanem az írónő (regényeihez nagyon is hasonlító) életének állít emléket, mégpedig, amennyire tudom, hiteles adatok alapján.

A történet röviden: Jane Austin egy viszonylag szegény család fiatalabbik lánygyermeke. Bátyja friss diplomás, nővére egy parókia leendő vezetőjének (? angolul néztem, lehet, hogy van, amit nem jól értettem) menyasszonya, édesapja pap. A vidék nemesasszonyának unokaöccse kezd érdeklődést mutatni Jane irányába, akit azonban cseppet sem köt le a csendes, ügyetlen fiatal férfi, és inkább saját kitalált férfi alakjai, női karakterei közé bújik. Jane szenvedélye ugyanis az írás, ami azonban ebben a korban nem volt éppenséggel elfogadott elfoglaltság egy nő számára. Jane nem törődik ezzel, a családja meg a barátok amúgy is élvezik, mikor felolvas a szellemes, humoros és fordulatos történeteiből. Bár, ahogy ez lenni szokott, édesanyja egyre a házasságon töri a fejét kétségbeesetten, Jane jól elvan egyedül is, és nem hajlandó érdekből férjhez menni. Egy nap persze, mikor bátyja hazatér Londonból, vele érkezik Tom Lefroy, egy ismerősük jogász rokona, akit nagybátyja küld vidékre. A célja ezzel, hogy illemet és mértéktartást tanuljon a neveletlen unokaöcs. Tom ugyanis nem a tipikus békés, higgadt nemesember, inkább boxol, élvezi az életet, egy igazi tűzről pattant figura, akinek sikerül Jane csendes világát élettel megtöltenie gúnyos, ironikus humorával, intelligens csipkelődésével, csakhogy rá is befolyással lesz a fiatal lány vonzó személyisége, különc magatartása. Jane beleszeret az egykor csapongó fiatal férfibe, és több alkalommal is megszöknek a pénztelenség, az ítélkező rokonság, a lehetetlen életvitel elől, csakhogy az élet mindenhol rájuk talál, és bár bizony majd' megszakad a szívük, de kénytelenek beismerni, hogy sosem élhetnek együtt. Az üde és mindig derűs lány otthagyja a megkomolyodott férfit, mivel maradásával megfosztaná egy ígéretes karrier lehetőségétől, hiszen neki nincs vagyona, és az írónői ambíciókkal Lefroy jóhírét is tönkretenné. Jane Austin élete tehát, regényeivel ellentétben, keserű véget ér. Évekkel később, mikor már elismert író, újra találkozik Lefroyyal, akin tisztán látszik, hogy ugyanolyan szerelmes Jane-be, mint több, mint egy évtizede, és bemutatja az írónőnek legidősebb lányát. Jane-t.
Elég érdekes a "kulisszák mögé" pillantani, és megismerni egy ilyen híres ember, pláne nő múltjának azt a részét, ami olyan nagy befolyással lett a műveire. Én tőle két regényt olvastam el: az Értelem és érzelem meg a Büszkeség és balítélet címűt, utóbbiból a régebbi filmváltozatot is láttam, és ahhoz képest, hogy ezeknek mennyire boldog, már-már eufórikus végük van, saját élete kissé kilátástalan és szomorú volt. Persze akadtak megindító, gyönyörű pillanatok is, ezek nélkül biztos nem tudta volna a regényeit olyanra írni, amilyenek lettek, de hát a vége a lényeges, az pedig az ő esetében inkább keserű volt, mint édes.
Anne Hathaway szerintem az első perctől fogva teljesen jól hozza az elvarázsolt, öntudatos írónőpalántát. Visszafogott volt, mégis erős, határozott. Szimpatikussá tette az amúgy elvakult, mondhatni elborult lányt, aki képes volt kora hajnalban zongorajátékba kezdeni, amíg mindenki más aludt - volna, vagy a Lady látogatásakor minden átmenet nélkül elvonulni, és írni. A mellékszereplők közt Julie Waters és Maggie Grace mellett sok ismerős arc tűnik fel, akik csak színesítik a filmet azzal, hogy számomra elég ismeretlen neveik ellenére remekül játsszák a kor karaktereit. Ez segít abban, hogy ne csak Anne-nel legyünk elfoglalva a játékidő alatt, és karakterével, Jane-nel, na meg persze a férfi főszereplőről, akiről még nem szóltam, és aki nem más, mint Lefroy bőrébe bújt *dobpergés* James McAvoy! :D
Az elmúlt héten két olyan filmjét is láttam, amit még sosem, mivel nem volt rá alkalmam. Hála az internet nyújtotta korlátlan lehetőségeknek, most sikerült. Az egyik ugye a Penelope (lásd lejjebb), a másik meg persze ez. Anne miatt ezt már régebben is terveztem, mivel a filmjeit szeretem, és jó színésznőnek tartom, de a Penelope felébresztette régi rajongásom, ez pedig jelentősen felgyorsította a beszerzési folyamatot. :D És hát most sem csalódtam. Nincs is sok értelme ömlengeni. James McAvoy nem tartozik a jóképű, sármos színészek táborába, nem magas, nem kigyúrt, szóval a tipikus hálivúdi csillagok közé nem sorolnám, annál is inkább, mivel nem emlékszem olyan pletykára, ami róla szólt volna. Mégis van benne, és abban, ahogy a karaktereivel bánik valami, amitől az ember egyszerűen megszereti. Egyszerűen tehetséges. Lefroy alakja elég ellentmondásos, egyszerre van benne a humoros, kicsapongó, cinikus rosszfiú, és a gyengéd, törődő férfi, potenciális férj lehetősége. Mint kiderül, az utóbbi kerekedik felül, de Jane Austin csak a végeredménnyel szembesülhet, magával a férjjé válással nem.
Maga a film elég egyszerű. Nincs túlcicomázva, ahogy az emberek sem. Valamiért én arra számítottam, hogy bár nem tűnik valószínűnek, hogy ez lehetséges lett volna akkor, de mindenki szépséges ruhákban fog tombolni a képernyőn. Hála az égnek ez nem így történt, sőt, talán túlzottan is visszafogták magukat az alkotók. De lehet, hogy végülis csak a letöltött anyag minősége volt gyatra... Fene tudja .xD
Összességében már csak azért is érdemes megnézni, mert érdekes betekintést nyerni a világ egyik legelismertebb és legkedveltebb írójának életébe, és felfedezni, mennyi párhuzam és mennyi fájó ellentét húzódik hősei és saját életének története közt. A zenék, ha néha felcsendüülnek, kellemesek és visszafogottak (kivéve, mikor Lefroy szerelmes kis unokahúga próbál énekelni), a tájak természetesen gyönyörűek, tipikus angol vidék, és hamar belefeledkezünk a filmbe, nem gondolva rá, hogy valódi, igaz történetet látunk, amíg a végén meg nem pillantjuk az idősödő embereket, akiknek be nem teljesedett szerelme olyan hatással volt az irodalomra, amit még ma is újra meg újra felelevenítenek. Jane Austin példa és ellenpélda egyszerre, amiben mindenki megtalálja saját, szerelemre és elkötelezettségre feltett kérdéseire a választ, miközben figyelheti egy élet olyan mozzanatait, amik végülis mondhatjuk, hogy megváltoztatták a világot. A végén meg kiderül, hogy a nők gyakorlatilag kétfélék: vagy kedvelik és tisztelik Jane Austint (ha ismernék), vagy pont olyanok, mint ő.
Ezzel a végszóval megyek is olvasni. Talán egy kis Értelem és érzelmet...

Jane Austin magánélete - Becoming Jane [2007]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 120 perc
IMDb: 7,0 [14 732 szavazat alapján]
Színészek: Anne Hathaway, James McAvoy, Maggie Grace, Julie Waters, Anna Maxwell Martin, Laurence Fox, James Cromwell, Joe Anderson
Trailer

A szépség a szörnyetegben [Penelope]

Kedves társoldalam szerkesztője írt nemrégiben erről a filmről, és ezzel emlékeztetett rá, hogy én is meg akartam nézni még akkor, amikor elkapott először a James McAvoy-láz. Ez elég régen volt, konkrétan a Narnia első részekor, ahol James szerepe szerint félig kecske volt, de még így is elbűvölt. Akkoriban készült ez a film, és tökéletesen emlékszem a pillanatra, mikor a kóterban megnéztem az előzetest. Már akkor is a klasszikus Disney történetre emlékeztetett (ami az egyik kedvenc mesém, megjegyzem), és nagyon meg akartam nézni, csak akkoriban még nem volt ennyi lehetőségem netezni. De most végre eljött a pillanat, és nagyon örültem, hogy Carson eszembe juttatta.

A történet röviden: Penelope gazdag, "kékvérű" családja súlyos átokkal küzd nemzedékek óta, ugyanis egyik felmenője beleszeretett egy cselédbe, teherbe ejtette, de végül nem vette el, és a cselédlány öngyilkos lett. A város boszorkája ezért átkot szórt a családra: az első lány, aki megszületik, malac arccal jön a világra, és addig úgy marad, amíg valaki az ő saját fajtájából össze nem köti vele az életét. Az átkot lassan elfelejtik, ugyanis sokáig csak fiúk születnek. Mikor megszületik Penelope, azzal minden remény szertefoszlik. A kislányt elzárják a külvilágtól, még temetését is eljátsszák, ugyanis nem lehet műteni az orrát. A nyaki artéria ugyanis áthalad rajta, és belehalna a műtétbe. Szülei, pontosabban anyja ezért 18 éves korától keresi a kérőket neki, hogy valaki megtörje a varázst. Csakhogy aki meglátja a lányt, azonnal elmenekül. Titoktartási szerződés köti a férj jelölteket, amit a megpillantás után kell aláírniuk, így nem tudódik ki, hogy Penelope még él. Egy nap azonban egyikük megszökik, és nem írja alá a szerződést, ezzel pedig veszélybe kerül a család hírneve és Penelope nyugalma. Penelope családja rendíthetetlenül keresi továbbra is azt, aki megtörheti az átkot, és mikor a lány találkozik Maxxel, aki nem rohan el előle, és akit megkedvel, végül ő is eltűnik. Penelope ezért bánatában megszökik otthonról, és elküldi az újságoknak a képét, hogy igenis létezik. Végül a város megbarátkozik vele, mi több, imádni kezdi, Edward, a megszökött kérő ráadásul feleségül akarja venni, csakhogy Penelope nem rajongásra vágyik, hanem igazi életre. Végül Edward (aki váltig állította az újságoknak, hogy Penelope egy bestia agyarakkal, és akit végül az apja kényszerített bele a házasságba, hogy a cége visszanyerje a befolyását) mégsem lesz Penelope férje, a disznóorrú lány ugyanis nem hajlandó Edwardhoz menni csak azért, hogy eltűnjön az orra, mert ő szereti magát, ahogy van. És az átok ekkor törik csak meg, Penelope pedig "eltűnik", hiszen ha nincs disznó orr, nincs Penelope sem. Új néven új életet kezd, valóra váltja az álmait, mégsem érzi magát teljesnek. És a végén rájön, hogy ami hiányzik, az Max, aki még csak nem is a "saját fajtája", hiszen kiderül, hogy igazából Johnny a neve, és egy vízvezeték-szerelő fia. De megtalálja egy Holloween parti alkalmával, ahol a sok más emberhez hasonlóan ő is Penelope-nak öltözik, és ahol Johnny rájön, hogy a maszk alatt Penelope van, de ekkor még nem tudja, hogy a maszk alatt már nem a malacorrú csúfság rejtőzik, mégis megcsókolja...
Hepi end.
Kezdem a negatív részével, mert abból nincs sok.
Az egyetlen, ami zavart, hogy a történet túl gyors volt, és bár remekül alakított mindenki, nekem mégis olyan érzésem volt, hogy nem ismertük meg eléggé a karaktereket. Kicsit olyan volt, mintha novellát olvasnék regény helyett, gondolom azért, mert elég jellegzetes karakterek voltak. Mégis, szívesen láttam volna valami mélyebbet. Valószínűleg a forgatókönyv hibája.
A magyar cím pedig megint borzalmas. Fájt volna egyszerűen Penelope-nak hagyni? Vajon mennyire fenyegették meg a felelősöket, hogy riasztó címet adjanak egy amúgy nagyon jó kis filmnek? Na mindegy... És ezzel ki is merült a negatív része a mondandómnak.
A színészi alakítás a fenti ellenére nagyon-nagyon jó volt. A filmipar legnépszerűbb törpéje (bocsánat a kifejezésért) fantasztikusan játszott. Egy megszállott újságíró volt szerepe szerint, az a tipikus jegyzetelős, okéokéokéoké-zós típus, és annyira jól játszott, hogy hol röhögtem, hol, meghatódtam. James McAvoyról nem is szólok. Ő minden egyes szerepében tökéletesen hozza a karaktert, és most nem túlzok. Legyen szó akciófilmről, drámáról, vagy épp vígjátékról, sosincs hiba abban, ahogy előadja magát. Minden szerepében belesimul a történetbe, minden karaktere egyedi, nincs két egyforma gesztus, még a hangja is megváltozik. Nagyon jó színésznek tartom. Christina Ricci-t érdekes volt ilyen szerepben látni, valamiért én mindig csak az Adams Family-ben tudom elképzelni. :D Pedig a New York I Love You-ban is aranyos szerepe volt. Itt volt még Reese Witherspoon is, aki Penelope barátját alakította, egy kemény motoros kiszállító csajt, szintén viccesen, de hitelesen. A színészi munkára tehát nem lehet panasz.
A helyszínek elég egyediek voltak, kicsit groteszk, kicsit elvont, de hát a film is ilyen. Penelope szobája csupa zöld, csupa növény, még madarak is vannak. A kastély udvarában hatalmas, csupasz, rémisztő fák, tipikus kúria körüli erdő. A város csupa fény és felhőkarcoló, meg szűk utcák és pubtenger egyben. Engem valamiért a Halottnak a csók című sorozatra emlékeztetett. Egyszerre volt vidám és elvont.
A zenéről nem sokat tudok mondani, mert jobban lekötött a film maga, maximum csak azt, hogy volt benne egy zongora darab, amit James karaktere játszott, és az nagyon szép volt. A főcím alatti zenék tetszettek nagyon, többször meghallgattam, de a filmből nem volt semmi, ami megragadt volna bennem. Mindazonáltal hiába vannak ilyen-olyan apró hibák, maga a történet sem eredeti, a film mégis egyedi lett, megható és egyben vicces. Nagyon kellemes időtöltés néha egy-egy ilyen típusú filmet megnézni a rengeteg Oscar-szagú remekmű és villogó-csattogó akciófilm mellett így nyáron. Nem kell mindig mozizni, hogy találjunk egy jó filmet. Ez a film ugyanis bájos, kedves, vicces, és szórakoztató mindamellett, hogy tanulsággal is szolgál. Felmerül a kérdés az emberben, vajon mit tenne, ha más hibájából kellene szenvednie? Vajon tényleg szörnyeteg az, aki furán néz ki? Érdekes, mert mindenki tudja, mi ezekre a helyes válasz, mégsem foglalkozik vele a legtöbb ember. Talán ha gyakrabban néznénk ilyen szájbarágós filmeket, többen megértenék. Hajh... Na de hagyjuk a lelkizést, nézzük meg a filmet! :D
És ráadásul, ami igazán különlegessé tette számomra a filmet, körülbelül ez volt az első olyan, ahol élveztem az angol akcentust. James valami elképesztően elbűvölő volt, kicsit megint beleszerettem, azt hiszem. *-*
Édes kis malackám - Penelope [2006]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 104 perc
IMDb: 7,1 [15 479 szavazat alapján]
Színészek: James McAvoy, Christina Ricci, Catherine O'Hara, Peter Dinklage, Reese Witherspoon, Richard E. Grant
Trailer