2009. júl. 24.

Harry Potter - hatodszor

Tegnap volt szerencsém (?) megtekinteni a Harry Potter és a félvér herceg című legújabb Hollywood-szuperprodukciót, amit körülbelül olyan mértékben vettek a szájukra az emberek, mint a közeledő világvégét vagy Micheal Jackson halálát (R.I.P.). Amerikában bejutott már első napján a történelem 5 legjobban nyitó filmje közé, olyan művek mellé, mint pl a Titanic, a Sötét Lovag vagy a Gyűrűk Ura harmadik része, amik - ismerjük be - valóban jó filmnek és adaptációnak is számítanak. Nyitó napján azonnal a legjobb bevételt tudhatta magáénak nem csak a HP-filmek között, hanem minden idők filmjeinek listáján is előkelő helyet szerzett ezzel. Ennek ellenére én nem voltam megelégedve... Cseppet sem.
Arra számítottam, hogy beülök jó két és fél órára a terembe, meenkülve a 45 fokos hőség elől, és utána azonnal váltok egy jegyet egy második körre. Aztán eszemben sem volt.
A történet röviden (annak, aki nem ismerné, és nem olvasta, mert ez most a KÖNYV története nagy vonalakban, amiből még így is sikerült egy csomó mindent kihagyni, vagy elértelmetleníteni, és amit kiegészítek,mert wikipédiás, és a filmhez viszonyítom a dőlt betűkkel): Sirius meghalt, Voldemort megjelenik a nagyközönség előtt, véletlenül. Mágiaügyi minisztert váltanak. A filmben erről említés sem esik. Dumbledore elrángatja Harryt egy vadidegenhez, akiről kiderül, hogy Harry tanára lesz idén - némi segítséggel Harry részéről -, majd közli Harryvel, hogy ebben az évben különórákat szeretne tartani neki. Mármint Dumbledore. Az órák során régi emlékekbe tekintenek be, és Harry képet alkot Voldemort múltjáról. Megtudja, hogy a Sötét Nagyúr hétfelé szakította lelkét, hála a bizonyos új tanárnak: hat horcruxot készített, hogy így nyerje el a halhatatlanságot. Voldemort tehát mindaddig elpusztíthatatlan, amíg az összes horcruxát meg nem semmisítették, és hogy hol vannak meg mik ezek, az persze rejtély a köbön. Mindeközben zajlik az élet a Roxfortban, dúlnak a hormonok, hőseink megízlelik a szerelmet, amiből persze nem kis bonyodalmak születnek, és nem is elhanyagolható következényekkel járnak. Harry aztán – aki a titokzatos „Félvér Herceg” régi tankönyvének segítségével zseniális bájitalfőzővé válik,( akárcsak hajdan édesanyja, ami a filmből nem igazán derül ki, maximum a szirmos-halas történetből,) valamint felhasznál egy zsigerelésre is használható, házikészítésű átkot Malfoyon – gyanakodni kezd, hogy Draco valójában halálfaló, és Piton segít neki titkos célja elérésében. Dumbledore ismételten leszögezi, hogy feltétel nélkül megbízik Pitonban. Végül kiderül, hogy Malfoy terve – Voldemort parancsára – Dumbledore meggyilkolása volt. Malfoy azonban képtelen elkövetni a gyilkosságot (ami szinte meghatja a végén a Harry-Hermione-Ron triót, annak ellenére, hogy Malfoy a történet elején széttapossa Harry arcát), így Piton – számos halálfaló, valamint a láthatatlanul jelen levő, filmben szimplán elrejtőzött Harry szeme láttára – gyilkos átokkal megöli Dumbledore-t. (A filmben ez a jelenet kb 5 perc, míg a könyvben azért bő lére eresztett csata-szerűség itt egy 4 fős halálfaló-megszállás, aminek értelmét itt sem láthatjuk. Jönnek-mennek.) A gyilkosságot követő csatában (hoppá, itt is van!) Harry számára kiderül, hogy valójában Piton a Félvér Herceg. Harry elhatározza, hogy utolsó évére nem tér vissza a Roxfortba, hanem teljesíti a Dumbledore-tól ráhagyott küldetést: felkutatja a és elpusztítja a horcruxokat, és ha sikerül, bosszút áll Pitonon is. Ron és Hermione természetesen vele tartanak, Ginnyt meg nem hagyják menni, mivel Harry ugye élete szerelmének tartja. Szóval a (HP-)világ rendje felborul.

Nos, a film összességében egy sötét giccs lett. A romantikus Ginny-Harry szálat húzták, és Ginnyt úgy állították be, mintha valami kis csábító vörös démon lenne... Már csak a csoki nyalogatása az ujjról hiányzott a képből, komolyan. Ron és Lavender és Hermione háromszöge okés volt, habár Lavender szegény egy flúgos cicababának tűnt, és aki olvasta, az tudhatja, hogy azért nem ennyire ostoba. Mindazonáltal ez jó volt így is. A temetést viszont, ami hatott volna az érzelmekre, ahogy volt, kihagyták. Dumbledore mindössze egy össznépi "pálcákat-az-égre-és-a-fényünk-együtt-eloszlatja-majd-a-gonoszt" jelenetet kapott. Moziban pedig orrfújás halk nesze hallatszik a néma csöndben...
Az értelmetlenséget nálam fokozta az Odú felgyújtása és a kergetőzés a mocsárban. Az minek? Semmi értelme nem volt, és még a vérfarkas Greyback-ről sem tudtunk meg semmit, azon kívül, hogy csúnya és egy vadállat (de még mindig nem tudja lekörözni a tébolyult Bellatrixot, aki viszont jó, csak nem elég szép, ahogy Sirius sem volt elég jóképű szerintem).
Amik hiányoztak, na arról nem is kezdek el írni. Több jó dolog is kimaradt, még több, mint a Tűz Serlegéből. Az esküvő (Bill és Fleur) például szerintem igazán feldobta volna a sztorit, de még csak meg sem említették. Ezen kívül (tudom, hogy véges a játékidő, de a Gyűrűk Uránál sem fukarkodtak) olyannyira gyorsan változtak az események, hogy aki nem olvasta vagy nem olvasott utána a történetnek, nem is tudom, mennyit értett meg.
Pozitívum, hogy a színészek egyre jobbak, és egyre jobbak kerülnek be a történetbe. A fiatal Tom Denem és a gyerek is nagyon jól hozták a gonoszt. Tom Felton alias Malfoy úrfi is felfejlődött elég rendesen, habár válla szegénynek még mindeig nincs a nyurga 180akárhány centijéhez. :D Mondjuk azzal sehogy sem voltam kibékülve, hogy a 20 év alattiak nem tudják használni a kezüket színészkedésre! Mert figyeljük csak meg például azt a jelenetet, mikor mindenki odagyűl a halott Dumbledore köré. Mintha valaki felkiáltott volna: Ví-gyáázzz! Senki nem kulcsolja össze a kezét, nem dől más nyakába, nem görnyed össze, nem öleli át saját magát, nem fogja a fejét. Megértem én, hogy nagy a döbbenet és a gyász, de ennyire? Na de vissza a pozitívumokhoz...
Humor. Az van. Kellemes, néhol gyermeteg, de azért ne feledjük, még csak 16 évesek ám a gyerkőcök! Az már más, hogy nem annyinak néznek ki. :D A zene és a kezdő képsorok még mindig megdobogtatják a fanok szívét, de én hiányoltam Hedviget. :D Tudom, tudom, de hát mégiscsak most látjuk utoljára.
Ezek után rettegek a hetedik rész megfilmesítésétől, amit ugyan két részben oldanak meg, de ha ebből így lecsaptak, nem tudom, mennyire lesz élvezhető annak, aki olvasta is, és nem csak nézi.
Azt ajánlom minden film-fannak, hogy ha még nem tette volna meg, olvassa el. nem viccelek, nem túlzok, 100x jobb, mint a filmek, amik közül talán az első 3 volt olyan szinten adaptáció terén, mint a könyvek, mivel könnyebb volt benn tartani a filmben az információt, tekintve, hogy jóval rövidebb a könyv is.
A hithű fanoknak azonban nem okozhat gondot 700 oldal kiolvasása sem 3 napon belül. Bevallom, nekem nem okozott. :D Valószínűleg azért is húztam most le a filmet, mert annyira szeretem a könyvet, hogy nem tudtam megbocsátani a kis hibákat. Persze a film maga remek, önállóan kitűnő és a HP-fanok sem fognak (nagyot) csalódni, csak többet vártam. Ja és hát 12es, de kisgyerekeket azért ne vigyünk el rá... A hullák a vízben ugyan durvábban is lehettek volna ábrázolva, de a hatások meg a hangok és az egész hangulat nem kisgyereknek való. De egyszer azért (minimum xD ) érdemes megnézni. :) Jó szórakozást!

Harry Potter és a félvér herceg - Harry Potter and the Half-Blood Prince [2009]
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 154 perc
IMDB értékelés: 7,3 [68 041 szavazat alapján]
Színészek: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint, Michael Gambon, Tom Felton, Maggie Smith, Helena Bonham Carter, Alan Rickman
Trailer

2009. júl. 15.

Nem kellesz eléggé - vagy mégis?

Az ember, (legalábbis a leánygyermek) körülbelül 10 éves korában kezdi el a "tiniregényeket" miután kinövi a barbizást, aztán jönnek a romantikus vígjátékok eleinte barátokkal, aztán meg a nagy betűs Baráttal. És hogy mi a helyzet élesben, mikor már minden nőnemű komoly kapcsolatra vágyik? Megtudhatjuk ebből a komédiának szánt filmből.
Sok ember szemszögéből láthatjuk a párkapcsolat kutatásának, fenntartásának vagy épp megszakításának hosszadalmas procedúráját minden bájos lépésével vagy hatalmas bukásával együtt. Megmutatja, hogy menyire félreértik egymást az emberek - olyannyira, hogy a nagy félreértésben ugyanazt értik félre, ebből kifolyólag végülis közös nevezőre jutnak. :D Haverok, testvérek, munkatársak, mind hétköznapi ember hétköznapi problémákkal, amiket jó amcsi filmhez hűen a végén több-kevesebb sikerrel megoldanak.
A történetet nem lehet röviden leírni, hiszen a filmben vagy 5-6 kisebb sztori tárul fel, amik mind összefutnak valahol és mellékszálakra is bomlanak. Eleinte azt hittem, kénytelen leszek keríteni egy papírt meg egy tollat, összeírni a neveket meg hogy ki kivel van/volt/lesz, hogy figyelni tudjak és ne zavarodjak össze, de nem volt rá szükség. A szereplőgárda parádés, ezt el kell ismernem, és mindenki hozza is a formáját. Ennek ellenére maga a film nem volt elég vicces, hogy vígjáték legyen, és nem is volt elég mélyenszántó, hogy drámának nevezhessük. Inkább amolyan ismertető a civilizált, tápláléklánc csúcsán csücsülő ember tévedéseiről némileg meglágyítva a jóképű pasikkal és csinos nőkkel. Bárki is nézi meg (valószínűleg nők lesznek többségben), ne számítson se könnyekre, se hasfogó nevetésre. Nem ajánlatos azoknak megnézni, akik nem ismerik az öniróniát. Egy forró délután vagy esős este elütésére tökéletesen alkalmas, akár egyedül, már csak a színészek miatt is. Mert azért az alábbiak neve csak jelent valamit... Ha mást nem, hát hogy jól játsszák el, amit el kell, legyen az bizonytalan férj, kapcsolatfüggő szingli, tapasztalt vadász vagy romantikus álmodozó. Mindenki magára ismer majd.

Nem kellesz eléggé - He's just not that into you [2009]
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 129 perc
IMDB értékelés: 6,5 (18 167 szavazat alapján)
Színészek:
Ben Affleck, Scarlett Johansson, Jeniffer Conelly, Bradley Cooper, Jennifer Aniston, Justin Long, Drew Barrymore

Trailer

2009. júl. 4.

Történet egy kicsinek nagy dolgokról [Zuhanás]

Nos, első bejegyzésem a legutóbbi filmélményem lészen. Azaz nem is, mert az a Jégkorszak 3 volt... De azt hiszem, azt mindenki ismeri, vagy ha nem, az első kettő részről biztos hallott már. Viszont a Zuhanásról valószínűleg a filmezők zöme nem. Sajnos.
Nekem volt szerencsém megnézni tegnap előtt - először. A rátalálásának története annyi, hogy a port.hu (általam igencsak kedvelt) fórumán cikáztam, mikor eltévedtem a Mrs Pettigrew nagy napja című angol vígjátékhoz, amit egyik ismerősöm kért le tőlem, és végigböngésztem a színészlistát. Megláttam Amy Adamset, őt ismerem, oké. Tovább, tovább, igen... Lee Pace. Hijj, de ismerős, de honnan? Ja igen, az a gagyesznak tűnő színes sorozat a viasaton! Katt rá. Filmjei: ... Zuhanás ... És akkor leesett, hogy én azt mennyire meg akartam nézni anno. Hogy miért? Rejtély, de meg akartam. Felfrissítettem emlékeim, és milyen jól tettem!
Már a trailer alatt elfogja az embert az az érzés, ami végül is becsábítja a fotelbe egy adag rágcsálnivalóval meg nagy adag innivel. Gyorsan le is töltöttem, ahogy a gép bírta. Megnézésére mégis csak éjjel 11-kor jutott időm, gondoltam az előzetes alapján, hogy valami mesébe szőtt akármi lesz, szép szép, elpihenni épp alkalmas, utána jót alszom. Hát a fenét.
Már ahogy a film kezdődik, csodálatos (lassított, fekete-fehér) képek, gyönyörű zene (Beethowen). Már itt megállt a kezem a szotyi felett, aztán egyből belecsapva a lényegbe jött a film története, és mint kiderült, a kezdő képsor volt az egész alapja.
A történet röviden: Roy, a kaszkadőr szíve hölgye iránti csalódottságában leveti magát egy hídról, rosszul esik, és ugyanabban a körházban landol, ahol Alexandria, a bevándorló kislány, akinek narancsszedés közben eltört a karja. 1920-as évek, Los Angeles, nyár. Roy deréktól lefelé lebénul, plusz sajog ugyebár a szíve rendesen, de ez csak később derül ki. A kislány egyik eltévedt levele beszáll hozzá az ablakon, aki visszaköveteli azt. Így ismerkednek meg. A férfi végülis Alexandria nevének eredetével kezdi a mesélést, Nagy Sándor kalandjai, hasonlók, de magához édesgeti egy izgalmas epikus történet ígéretével, így az öt éves kislány minden nap visszamegy hozzá. De nem tudja, hogy a játék csak arra megy ki, hogy Roy gyógyszert lopasson el vele, és öngyilkos legyen. A mese, ami bár elég gyermeteg (lényegében 5 bosszúállóról szól, mind különböző figura, egy gonosz kormányzó ellen indulnak), gyönyörű színekben pompázik, csodálatos tájakon játszódik (mind létező táj, semmi számgépes grafika!), egyre lendületesebbé, egyre személyesebbé válik, ahogy a két ember végül is barátságot köt. Mindeközben betekintést nyerhetünk mind Alexandria, mind a kaszkadőr múltjába, és a mese szereplőinek sorsa is párhuzamba állítódik a film során előbukkanó személyekkel, akik ismerősek lesznek innen-onnan már, és ahogy komolyodik a valóságban a helyzet, úgy lesz egyre zaklatottabb a történet, és végül levonhatjuk a következtetést arról a bizonyos könnyebbik útról.
A Zuhanás lényegében a barátság, a kitartás, a ragaszkodás és a hazugságok meséje. Meg hogy nem minden történet végződhet végződik happy end-del. Attól függ csak, ki meséli.
Én egy tizes skálán kilencet adtam neki, mert én komolyan rövidnek találtam annak ellenére, hogy 117 perces. Egy percig sem unatkoztam. A színészek fantasztikusak, és bár szinkronosan nem láttam, Lee Pace hangja olyannyira kifejező és kellemes, hogy vétek lenne elrontani a szinkronnal (ami M.O.-on elsőosztályú, jól tudom mert tényleg), és a kislány akcentusát sem szabad elnyomni. Nagyon édes. :)
Mindenkinek ajánlom, aki szereti a "vegyes" sztorikat, ahol megcsillan némi humor, van igényes színészi játék, szemet gyötrő színek és helyek, meg lelket gyötrő helyzetek. Annak nem,aki nem szereti átélni és átérezni a filmeket. Dehát van ilyen?:D
A Zuhanás nekem annyira tetszett, hogy másnap használhatóbb állapotomban még egyszer megnéztem, még inkább megfogott és csak azon tudtam bosszankodni, hogy miért nem láttam én ezt moziban...
Ajánlott zene: Rob Costlow - Down the road Szerintem passzol hozzá, patetikus, dallamos.

Zuhanás - The Fall [2006]
12 éven aluliaknak nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 117 perc
IMDB értékelés: 8,0 (24 239 szavazat alapján)
Színészek: Lee Pace, Catinca Untaru, Justine Wadell

Trailer