Ha az álom a valóság... [Eredet]

Tegnap döbbenten olvastam, hogy az Eredet már most (pontosabban még most, mert úgysem marad ott) az IMDb minden idők legjobb filmjeinek a listáján a dobogó harmadik helyén terpeszkedik. Már nagyon vártam a filmet, az adat láttán mégis kicsit elbizonytalanodtam... Nem hittem abban, hogy ennyire jó lehet, pedig ha valaminek, akkor ennek a sikernek igazán hihettem volna, hiszen az Eredet körül - ami mellesleg szerintem iszonyatosan nagy baromság címnek, nem tudom, miért nem lehetett volna Incepció vagy akár Beültetés, na mindegy - nem volt akkora felhajtás, mint pl az Avatar körül, amit még mindig játszanak a haza mozik, fél évvel a premier után. Így tehát ma délelőtt csökkent lelkesedéssel csüccsentem be a piros székbe, karmaim közt egy friss Inception-plakáttal, és vártam, hogy elkezdődjön a film. Olyannyira koncentráltam arra, hogy ne várjak el semmit tőle, hogy nem is emlékszem, milyen előzetesek voltak, pedig nálam azokat majdnem akkora lelkesedés fogadja, mint magát a filmet. Csak ültem, ráztam a lábam, nagy kíváncsian meredtem a vászonra, és vártam... Majd felzúgott a tenger, és valamiért azonnal tudtam, hogy Nolan megint nem hibázott.

A történet röviden: képzeljük el, hogy kitalálnak egy szerkezetet, amivel emberek képesek a velük összekötött emberek álmaiba belépni, vagy a sajátjukba bevinni a másikat, és szétnézni a tudatalattiban. Hogy ez mire jó? Első sorban titkok leleplezésére, információk megszerzésére, hiszen mikor álmodunk, nem vagyunk vele tisztában, hogy nem a valóság, ahol járunk. Cobb, akinek ez volt a munkája, mára körözött bűnözőnek számít, mivel felesége halálát rákenték. Nincs más választása, mint a fekete piacon felajánlani a szolgálatait Arthurral, a barátjával és munkatársával. Egy nap azonban kudarcot vall, de Saito, akinek az álmában jártak, felajánl nekik egy alkut: segít Cobbnak visszaszerezni a szabadságát és a gyerekeit, ha hajlandó a rivális cég fiában elültetni egy incepciót. Az incepcióban az a fontos, hogy a személy, akin "végrehajtják" a végén azt higgye, neki jutott eszébe az adott gondolat, ötlet. Csakhogy akármilyen könnyűnek tűnik valakit rávenni, hogy darabolja fel a cégét, rengeteg olyan tényező akadályozza ezt, ami miatt egy egyszerű álom nem elég: a tudatalatti legmélyebb rétegeit kell felkaparni, és elültetni a magot, hogy aztán kihajtson. Cobb mégis vállalkozik rá, Arthur pedig fanyalogva bár, de vele megy, és kénytelenek összeszedni egy csapatot, hogy a dolog sikerüljön. Cobb feleségének apjától kér segítséget, aki egyetemen tanít, és aki beajánl neki egy diákot ahelyett, aki feldobta Cobbékat Saitonál. Ariadne lesz tehát a csapat építésze, azaz ő tervezi meg az adott álmok helyszínét részletesen. Cobb egy régi barátja tanácsát és véleményét is kikéri. Eamsnek annyira tetszik a dolog, hogy beszáll, és segítségével egy ötödik embert, Yusuf-ot is bevonják, aki az elalvás stabilizálásában játszik majd fontos szerepet. Megkezdődik tehát a tervezés, gondolkozás, pedig mindössze pár órára van szükségük, hogy elültessék a gondolatot, de az álmok nagyon instabil dolgok, könnyen összeomlanak akkor is, ha egy gondolat elég, hogy városok szülessenek a semmiből, és minél mélyebbek, annál kevésbé biztonságosak. Ami a valóságban egy másodperc, az egy álomban húsz, de egy álombeli álomban már húsz a másodikon, és ez így megy tovább. A harmadik szinten, ami már elég mély, tíz évet is eltölthet valaki, miközben a valóságban csak egy pillanat telt el. Mindezzel tisztában is van a csapat, ahogy azzal is, hogy csak egy lehetőségük van. A tervbe viszont hiba csúszik, pontosabban titok, ugyanis Yusuf szere miatt, nem ébrednek fel csak úgy, és ha meghalnak az álomban (ami egy egyszerű álomban csupán felébredéshez vezet, mint tudjuk), akkor bennragadtnak a tudatalattiban egészen addig, amíg el nem múlik a szer hatása. És tudjuk, hogy ha egy harmadik szinten tíz év egy pillanat, akkor a legmélyebb tudat rengeteg idő... Elég ahhoz, hogy mikor valaki végre felébred, ne higgye el, hogy az a valóság. De ez hagyján, hiszen mindenki tudna magára vigyázni - ha Fischer, az üzletember nem kapott volna "kiképzést" az agyában turkálók ellen, amiről nekik nem volt tudomásuk. Így aztán hőseink Cobbsra dühösen, amiért titkolózott, és Arthurra, amiért nem volt elég alapos, és nem közölte velük, hogy Fischernek tudatalatti testőrsége van, nekiállnak a melónak. Azt hinnénk, ez így már elég bonyolult, de nem. Közbejön Cobbs múltjának szelleme, Mal, a feleség emléke. Tudni kell, hogy ha valaki a másik álmában turkál, akkor a tudat automatikusan ellenáll a behatolónak, minél nagyobb feltűnést kelt, és ha többen vannak összekapcsolva, akkor akarva-akaratlanul beszivárog pár dolog. A tudatalatti legnagyobb ellenségének azt tekinti, aki megváltoztat az álomban dolgokat, tehát általában az építészt, de van, hogy egyes gondolatok annyira erősek, hogy mindenki ellen irányulnak. Mal pedig Cobbs bűntudatából erősödik, és szabotálni akarja a tervet. A nő ugyanis valóban Cobbs hibájából lett öngyilkos: mindketten bennragadtak egy álomban, leéltek egy életet együtt, és Cobbs rajta végezte el az első incepciót: elhitette Mallel, hogy az a valóság. Arra viszont nem számított, hogy Mal felébredve is ezt fogja gondolni, és mivel az álomból akkor ébredünk fel, ha meghalunk, így Mal abban a hitben ugrott le az emeletről, hogy így visszatér a valóságba. Cobbs nem tudott magának megbocsátani, és Mal szelleme megkeseríti az életét, a többiekét pedig veszélybe sodorja. Egyedül Ariadne tudja Cobbs titkát, és ő figyel rá, hogy ne legyen gond, de egy fiatal lány nem elég a bűntudat leküzdéséhez... Hogy végül sikerül-e az incepció, ki szenved károkat, milyen mértékben, és hogy végződik a történet, azt itt nem árulom el, csak megemlítem kicsit lejjebb. Christopher Nolan által írt és rendezett filmről van szó, így gyakorlatilag nem is lehet eldönteni, marad a találgatás, a bizonytalanság, az agymunka.
Ez nem minden idők legjobb filmje. Ez minden idők egyik olyan filmje, amire mindenki emlékszik majd, aki látta, az pedig nem ugyanaz. Vannak emészthetőbb, megragadóbb, szórakoztatóbb, mozifilmek, de az Eredet olyan, ami beférkőzik az ember agyába, akárcsak a történetben az incepció, és belegondol a cselekménybe, és a történet mögött húzódó érzelmek kibogozásába, a kapcsolatokba. Eleinte nem is volt olyan bonyolult, de ahogy haladtunk előre-hátra, fel-le a szintek közt, egyre jobban összezavarodtam, és még mindig emlékszem a görcsös koncentrálásra, hogy a helyén tudjam tartani, kinek az álmában vagyunk, mit is kell csinálniuk, és pláne, hogy miért. Ha nem lett volna elég maga az álomstruktúra megértése, még arra is figyelni kellett, hogy Fischerrel való manipulálás hol tart éppen, ki kivetülés, ki a beépített ember, és hasonlók.
Nekem viszont vannak kérdéseim, csak az a baj, hogy alig négy órája láttam, és még mindig kavarog a fejem. Lehet, hogy holnapra megértem, de például egy álomban, ha abban is mélyebbre akarunk menni, akkor az hogy lehetséges? Egyszerűen a tudat elhiszi, hogy rákötötték a gépre? Vagy hogy van ez?
Na és a vége...! Nolan megint játszik a szerencsétlen nézővel. A pesszimisták és a kombinálók, akik szeretik dramatizálni a dolgokat (pl: ÉN), azok szerint a csiga csak forgott, forgott tovább. Az optimisták, akik szeretik, ha egy történetnek megnyugtató a vége, azok meg azt, hogy a pörgettyű leállt. Hát nem tudom. Ha lenne második rész, abból kiderülne, de Nolan a Tökéletes Trükköt is meghagyta tökéletesnek, mikor nem csinált hozzá folytatást. Remélem az Eredet is így marad, ahogy van, max a DVD-re csinálnak valami alternatív befejezést.
A színészgárda meg kifejezetten zseniális volt. Minden egyes ember, még a mellékszereplők is fantasztikusak voltak. Mindig is szerettem Leonardo DiCapriot, és nem a Titanic beli ömlengése miatt. Habár szerintem ott is jól játszott, de nem. Rengeteg filmjét láttam, és mindig kifogástalanul alakít, bármilyen karaktert is kell hoznia, ráadásul igényesen válogatja meg a szerepeit. Azzal meg nem értek egyet, hogy helyes pasas. Sőt. De a színészi teljesítménye vitathatatlan, akárcsak a csinos Marion Cotillardnak, akit még a Taxiban ismert meg a világ, aztán tovább fejlődött, és pár éve már Oscart is nyert, vagy a szintén mindig lenyűgöző Joseph Gordon-Lewittnek, aki általában függetlenebb, kisebb költségvetésű filmekben szerepel, és ugyan itt nem túl komplikált karaktert játszott, mégis sikerült életet csempésznie bele, ami sok más színésznek nem ment volna, és a végén Arthur karaktere egy unalmas, kifejezetten szürke, néha szarkasztikus másodhegedűssé vált volna. Ellen Page-re sem lehet panasz, a fiatal tehetségre, aki a Juno-ban már megmutatta, hogy bizony Hollywood felkészülhet egy újabb sztárra, vagy Cillian Murphy, aki legyen szó pszihopatáról, atomfizikusról, identitászavarral küzdő fiatalról vagy világméretű cég örököséről, mindig tudja, hogyan ragadja magával a nézőt. A legérdekesebb, hogy hiába a rengeteg elismert vagy közismert sztár, akik nem sűrűn dolgoztak még együtt, és eddig mindenki más típusú filmben játszott, mégis sikerült kerek egészet alkotniuk. Sokszor vagyok úgy egy-egy olyan filmnél, ami túl sok sztárt vonultat fel, hogy csak a színészeket látom, ahogy dolgoznak, és nem a karaktereket. Az Eredet csapatának viszont elhittem, hogy évek óta álomban mászkálnak, és ismerik egymást, egyetemisták, elgyötört gyerekek, és hasonló. Christopher Nolan története gyakorlatilag magában is megállná a helyét az eredetiségével, a rengeteg hihető elemmel és a fordulatos csavarokkal, de egy ilyen cast birtokában képtelenség lett volna rossz filmet csinálni. Ráadásul a látvány is elképesztő volt, nem beszélve a zenéről. Hans Zimmer hozta a formáját, benne sem csalódtam semmit, ráadásul a trailer zenéjéhez elég hasonló a score is. Dallamos, finom, egy csomószor mégis a hideg rázott a feszültségkeltéstől, pláne, mikor egy ijesztő jelenetben a zene is felbőgött. Hát jaj. Zimmernek viszont az érzelmes jelenetekhez íródott dalait szeretem igazán. Leírhatatlan, mennyire zseniálisan bánik a benyomások, a képek hangszerekkel való kifejezésével.
Az Eredet tehát valószínűleg benne marad a top 50-ben, és biztos, hogy az év legmaradandóbb filmélménye. Érdemes minimum egyszer megnézni, és bár én mikor kijöttem a moziból, arra gondoltam, hogy ezt még egyszer megnézni nem érdemes, mert nem lesz olyan izgalmas, amúgy ugyanis már csak azért sem tud rendesen koncentrálni az ember az elméletre, mert szétrobban az adrenalintól, de szívesen megnézném még egyszer. Csak hogy gondolkodjak és érezzek egyszerre. Az Eredetben ugyanis ez a lényeg: együtt izgulunk, gondolkozunk, mérlegelünk, érzünk és álmodunk a szereplőkkel, márpedig a mozifilmeknek ez a lényege.

Eredet - Inception [2010]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 148 perc
IMDb: 9,2 [131 426 szavazat alapján]
Színészek: Leonardo DiCaprio, Joseph Gordon-Levitt, Ellen Page, Tom Hardy, Ken Watanabe, Dileep Rao, Cillian Murphy, Tom Berenger, Marion Cotillard, Michael Caine
Trailer

Mission:Impossible diákmódra [Halálos vizsga]

Nem vagyok oda az ilyen Amerikai pite vagy Jay és Néma Bob típusú állatságokért, és bár azt hittem, hogy ez a film is valami ilyesmi lesz, mégis beraktam (a DVD lejátszóba), mert ez volt az egyetlen a DVD-tokban, amit még nem láttam, és gondoltam: na, valahogy azért elütünk másfél órát, még ha szenvedés is lesz. Végül is gondolhattam volna, hogy nem rossz, mert vígjáték, és az imdb-n elég gyenge osztályzatot kapott, ami azt jelenti, hogy nem elég nagy ökörség, hogy jobbat kapjon. Végül aztán a 90 percnyi agyzsibbasztás helyett egy kellemes vígjátékot sikerült kifognom. Nem mai darab, nem is túl népszerű, de szerintem kifejezetten aranyos és szórakoztató film.

A történet röviden: Kyle álma, hogy mérnők legyen, barátja, Matt pedig szeretne barátnője, Sandy mellett tanulni az egyetemen. De hogy mindketten megkapják, amit szeretnének, el kell érniük az egyetemek által megszabott ponthatárokat a SAT elnevezésű teszten. Mivel egyiküknek sem sikerült, ezért kétségbeesett tettre szánják el magukat: eltervezik, hogy ellopják a tesztek megoldásait, hogy a két hét múlva esedékes újabb teszten ezúttal jól szerepeljenek. Sem Kyle, sem Matt nem mozog olyan körökben, hogy ez könnyen menjen, így kénytelenek bevonni másokat is. Francesca, a netguru, akinek az apja mellesleg ott dolgozik, ahol a teszteket tárolják, tökéletes partnernek tűnik, és a fiúk szerencséjére be is száll. Kyle valami belső késztetésnek engedve meghívja Anna-t, is a buliba, aki viszont szól Desmondnak, a suli sztárkosarasának, akinek viszont, hogy esélyes legyen később az NBA-re, jó egyetemen kell sportolnia, a pontjai alapján pedig ez nem lehetséges. Mialatt Kyle közli Mattel a vécében a létszámbővülést, hallja őket Roy is, a suli "szelleme", aki mindent lát és hall, de őt (eddig legalábbis) soha senki. Ja és állandóan fű kellemes befolyásolása alatt áll... Így kénytelenek őt is bevenni az akcióba. A fél tucat elkeseredett diákra duzzadt kis csoport eltervezi lépésről lépésre, hogy fogják ellopni a megoldásokat, és a dolog kisebb döccenőkkel, de sikerül. Igaz, kénytelenek ők maguk két óra alatt, felosztva megoldani a feladatlapot, mert a válaszok jelszóval vannak védve, de kiderül, hogy a kis csapat tagjai cseppet sem olyan buták, mint hitték magukról. Az izgis éjszaka azonban kellemetlen véget ér: Mattet elkapják, és lecsukják. Másnap ugyan kiengedik, hála Francescának, aki gazdag apja pénzéből hozta ki a srácot, mi több, még egymásba is habarodnak, de mikor mindenki összejön, hogy a másolatokat megkapják, rájönnek, hogy nincs szükségük csalásra, ahhoz, hogy elérjék, amit akarnak. Végül is nyertek egy izgalmas estét, ami összekovácsolta őket, ennél többre pedig az életben nincs is szükség... Mégis kapnak pluszt. Mindegyiküknek sikerül a vizsgája, sőt! Roy, aki nem hagyta veszendőbe az éjszaka gyümölcsét, pár olyan embernek is lehetőséget adott, akik soha az életben nem írtak volna jó tesztet...
Összességében egy remek kis film volt ez. Szerintem mindenki, aki jár iskolába, átérzi azt, mikor egy vizsga vagy dolgozat rosszul sikerül, és elönt az a fajta kétségbeesés, ami után sötét folttá válik a jövő... Hát ez a film észrevétlenül csúszik át ebből az érzésből az új barátság és az élet örömeinek felfedezésével járó izgalomba. Nem azt mondom, hogy korszakalkotó cucc lenne, de így érettségi után valamiért különösen tetszett, és azt kell mondanom, hogy bizony az egész.
Aranyosak voltak a színészek, látszott, hogy átélik az átlagos, de jól megformált karaktereket, és biztos vagyok benne, hogy jókat röhögtek egy-egy érdekesebb jelenet forgatásakor. Ebben a filmben még Scarlette Johansonnal is megbékéltem, akit nem tartok nagy színésznőnek, és megkévésbé szimpatikus embernek, de a gazdag, különc lány szerepe, aki nem hord alsóneműt, passzolt hozzá. Chris Evans is szokás szerint hiteles volt. Vele az az egy gondom, hogy nem csinál elég sok jó filmet. A Fantasztikus Négyes egy elég elfuserált képregény-adaptáció, ahol Chrisen kívül szerintem senki sem volt eltalálva a szerepére, és ettől az egész film erőltetett lett. Kettőjükön kívül viszont csupa kevésbé híres színész játszik, és a Royt alakító srác irtózatosan viccesen hozza a figurát. Majdnem minden jelenetén elnevettem magam, pedig még életemben nem láttam máshol. Azaz lehet, de mivel kis vágott szemű ficsúrról van szó... Nem, nem vagyok rasszista, csak hát valljuk be: eléggé hasonlóak.
Szóval nem is szaporítom tovább a szót: jó kis nyári szórakoztató filmecske ez, semmi komoly, de nem is teljesen üres. Jó egyszer megnézni, aztán pár év múlva, mikor már valószínűleg a hátam közepére sem fogom képzelni a vizsgákat, és szerencsémre nem is kell többet letennem, akkor majd megint megnézem, és megint jót röhögök azon, mennyire görcsölünk mi, diákok egy vizsgán, mikor az élet igazából nem is ezen múlik...

Halálos vizsga - Perfect Score [2004]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 93 perc IMDb: 5,3 [8 907 szavazat alapján]
Színészek: Chris Evans, Bryan Greenberg, Scarlett Johansson, Leonardo Nam, Erika Christensen, Darius Miles
Trailer

Harmadik vér [Eclipse]

Tisztán emlékszem, mikor a kezembe vettem a könyvet a kórházban, és elkezdtem olvasni. (Nem, nem a könyv miatt kerültem kórházba. xD) Arra is tisztán emlékszem, hogy Edwardot még mindig nem bírtam, de megkönnyebbülés volt, hogy Bella már nem sír folyton. Sőt, nagyon is izgalmasnak találtam, és tetszett, hogy voltak új szereplők. Természetesen vártam a filmet is, és nem lepődtem meg, mikor a Nagy Filmes Portálon már második nap 3/10-es értékelést kapott. Mióta Catherine Hardwick az Edward iránti nyílt szerelmétől hajtva összenyálazta a Saga mozis imidzsét, minden szkeptikus így áll a történethez: egy unalmas, túlromantikus, zagyva akármi, amiben semmi élvezet nincs. Sokan csak "divatból" és csökönyösségből nem hajlandóak megnézni vagy elolvasni, mert csak azért sem fognak a rajongók közé vegyülni, és látatlanban lepontozzák a filmet. Őszintén szólva szánom az ilyen embereket, mert aki ismer, tudja jól, hogy én pl minden vagyok, csak nem hisztérikus fan. Ennek ellenére nagyon szeretem a történetet, és akár hiszitek, akár nem, azelőtt olvastam az első részt, hogy megfilmesítették, és igen, az első részt én magam is elég pocséknak találtam, hogy őszinte legyek, viszont minden filmben vannak hibák. Tény. Ebben is, és most nem az elsőről akarok beszélni, hanem a harmadik részről, az Eclipse-ről, ami a második legjobb könyvben, és filmben... Hát arról később. Amúgy a New Moonról is írtam már. Itt ni.
A történet röviden: Edward az Újholdban magára hagyja szerelmét, azzal az ürüggyel, hogy nem jó neki a halandó lány, miközben valójában csak meg akarja védeni. Ennek hatására Bella kiborul, sálálá... New Moon. Ez a rész békésnek indul. Edward belement, hogy Bellából is vámpír legyen, egy feltétellel: ha előbb hozzámegy feleségül. Bella ezt nem tartja épp reális mértékű kikötésnek, ezért nem is mond igent. Egyelőre. Eközben azonban Jacob, az alakváltónak (mert nem vérfarkas, olvasd el a Breaking Dawnt), aki az Edward mentes, szenvedésteljes időkben Bella mellett ült, vállát ajánlva a könnyeknek, bevallja a lánynak az érzéseit, és szerelme Bella iránt még erősebb lesz. Csak hogy a lány őt barátként szereti, úgy viszont nagyon. És természetesen ha szerencsétlen halandó csajnak nem lenne elég a természetfeletti szörnyekkel csúcsozott szerelmi háromszög, Victoria, egy bosszúszomjas vámpír is a nyomában van, és sikerül újra meg újra közel kerülnie a sérülékeny lányhoz, hiába a Cullenek és az indián farkastörzs védelme. A Culleneknek pedig emellett még valamiért főhet a fejük. Seatle-ben, a Forkhoz legközelebbi nagyvárosban egyre több furcsa, brutális haláleset történik, emberek tűnnek el, és rájönnek, hogy a tettesek vámpírok, méghozzá a legveszélyesebb fajtából: újszülöttek, akik még a saját embervérüktől nagyon erősek, és friss vérszomjuk csillapíthatatlan. A Culleneket nem is zavarná különösebben a dolog, ha a túlzott vérfürdő nem hívná fel a figyelmet szerte a világon; többek közt Olaszországba is eljuthatott a hír, ezáltal pedig a Volturi, a vámpírok fajának császári családja is hallhatta. Ez azért nem túl jó a békés Culleneknek, mert legutóbbi találkozásukkor azt ígérték a veszedelmes vámpíroknak, hogy legközelebb, mikor látják Bellát, már vámpír lesz. Bellának nem szabadna élnie, mivel ismeri a vámpírok titkát, a Volturi pedig csak ezzel a kikötéssel engedte el, a vérfürdő pedig Seattle-be csábíthatja a Volturit, és ki tudja... Talán beugranak egy teára Bellához, hogy megnézzék, vajon dobog-e még a szíve. Ha nem, arról gondoskodnának. Úgyhogy a Culleneknek sürgősen véget kell vetniük a városi mészárlásnak. Nem részletezem nagyon: az akció sikeres, habár kiderül, hogy az egészet Victoria szervezte meg, és Alice jövőbelátó képessége azért nem látta, hogy ő, mert Victoria nem tervezett. Megharapott egy Riley nevű srácot, és megbízta, hogy egy egész vámpírsereget hozzon létre neki. Szegény srác meg bedőlt a szép macskaszemeknek. Ez lett a veszte, akárcsak Victoriának, akinek a története itt véget is ér. Ha azt hisszük, hogy akkor nem marad semmi izgalom a negyedik (és filmben ötödik) részre, nagyot tévedünk...
Nos, én azért jobbra értékelném a filmet egy négyesnél (lásd lent). Tény, hogy eddig szerintem filmileg a második volt a legjobb. Ez a darab jobb lett volna, ha hosszabb, akkor is, ha még így is több, mint két órás lett. A könyv hosszú, és bár a filmben igazából minden lényeges benne van, ezzel ki is merült a dolog. Olyan érzésem volt, mikor néztem, hogy csak a fontos részeket darálták bele a filmbe, és nem kapkodták el ugyan, de valami mégis hiányzott... Már-már túl gyors volt az egész.
A rendező ezúttal a horrorszakmában ismert David Slade. A rendezéssel nem volt gondom, sőt, kifejezetten tetszett. Az a jelenet, mikor Riley és a csapat megérkezik a tó vizén keresztül (az előzetesben is benne van egy kis része sajnos), hát ott kirázott a hideg... Sok volt az arcra közelítés, ez Bella esetében nem volt túl szerencsés. Nem szeretem őt valami nagyon, sem a színésznőt, de amúgy egészen jó volt minden, kivéve a hegyes jelenetet... Bella vacog a sátorban, de kint egy szál ingben még csak a lehelete sem látszik, a műhó meg úgy porzott, mint a habszivacs. *fejcsóva*
A külsőről... Vicces. Minden filmben TÖKRE máshogy néznek ki a szereplők. De teljesen. Jasper frizkója volt most a legszembetűnőbb. Ez a lenyalt valami, hát nem tudom... És Emmett a bilire nyírt hajával! Jesszus... Mindenkinek olyan semmilyen volt a feje, túl átlagos és mégis túl szembetűnően. Lehet, hogy ez csak azért zavar, mert az első két részben meg ehhez képest túl voltak cicomázva. Az egyetlen, akinek jót tett ez a fajta változás, Kristen Stewart, alias Bella, aki ebben a részben mintha eljárt volna egy színésztanfolyamra, vagy lehet, hogy csak lyukas egy foga, mert nem tátogott. Annyit. És szemcseppet is kaphatott, mert nem pislogott. Annyit.
Amit hiányoltam, az Paul. Oké, tudom, nem főszereplő, de én szeretem, mert egy bunkó, igggazi nagypofájú srác, és olyan jó kis párbeszédek szoktak lenni Jacobbal meg a falka többi tagjával nála. Most összesen két megnyilvánulása volt, a farkasalakkal együtt talán három. Helyette viszont kaptam egy másik figurát, akit szerethettem: Riley-t. Őszinte leszek: nem emlékeztem rá a könyvből. Szinte semmire vele kapcsolatban, de szerencsés volt rá építeni a filmet (az első jelenet is az övé). Nagyon szimpatikus volt, ahogy a színész előadta a karaktert, pedig még életemben nem hallottam róla. Xavier Samuel a neve, és remek Riley volt. Béke poraira. (Mármint Riley-éra, Xavier még él.) Seth is aranyos volt, ő egy új alak a falkában, egy 15 éves fiú. Aranyos kissrác. Leah viszont teljesen elütött attól, amilyennek képzeltem, de ennek örömére alig láttam. Robert Pattinson szerintem még mindig kicsit túljátssza Edwardot, de Taylor Lautner remekül alakít. Véleményem szerint. De lehet, hogy csak a karakterek iránti szimpátia szól belőlem? Á nem. Nem vagyok én ilyen elfogult.
A zene. Howard Shore, nagy név, de ezúttal kis teljesítmény. Nem emlékszem semmire a zenék közül, pedig általában fülbemászó, igényes zenékkel kápráztatja el a közönséget. Ezúttal egy hang nem sok, annyi sem maradt meg bennem, csak az emlék, hogy mikor valami szólt, akkor az passzolt az adott szituhoz, de ezen kívül semmit sem tudok mondani. Nagy kár, mert nem erre számítottam.
Összegezve: eleget kaptam ahhoz, hogy elhiggyem, lesz ez még jobb is, és elégedett legyek azzal is, amit most láthattam. A színészek szerintem határozottan fejlődnek, talán kezdenek beleszokni a felhajtásba, egyre több másik filmben is szerepelnek, meglovagolva a hihetetlen népszerűséget. Okos döntés. Én csak annyit tudok ehhez hozzáfűzni, hogy hajrá! A Breaking Dawn szerintem könyvben a legjobb darab, utána a listámon az Eclipse áll, aztán az első rész, végül a New Moon. Viszont filmben talán épp a második volt a leghűbb a könyv hangulatához... Nem tudom. Még két évet várnom kell, hogy összehasonlíthassam a filmsorozatot a kultikus könyvekkel.
Fenébe.

Napfogyatkozás - Eclipse [2010]
12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott
Játékidő: 124 perc
IMDb: 4.6 [18 111 szavazat alapján]
Színészek: Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner, Xavier Samuel, Bryce Dallas Howard, Billy Burke, Jackson Rathboone, Ashley Greene, Kellan Lutz, Nikki Reed, Peter Facinelli, Elizabeth Reaser, Sarah Clarke, Chaske Spencer, Alex Meraz

Trailer Trailer 2