Ezer meg egy éve volt...

Bizony, én vagyok az, a blogtulaj, aki piszokrégen nem tolta ide a képét, mert menő újságíró lett azóta. Se.

Mindenesetre tény, hogy nem jártam erre sok-sok ideje, töbek közt azért, mert grafománságomat és filmbuziságomat is máshol éltem ki, de ma valamiért (a sok tanulnivaló? a cikkek, amiket írnom kéne? közeledő karácsony és nagytakarítás? új telefon, amit fel kéne térképezni? ááá, nem tudom) eszembe jutott, hogy csinálhatnék valamit, aminek semmi értelme, de örömet okoz. És beugrott, hogy én mennyire imádtam ezt a blogot, és ontani magamból a hülyeséget, amit kábé senki sem olvasott. Úgyhogy feljöttem ide, és most írok. Leginkább azt hiszem, hogy azért, mert valóban új telefont kaptam ma kézhez, és az olyan funkciókkal rukkolt elő, hogy az én A.I. filmeken kialakult jövőképem hirtelen előttem termett, paranoid, ám nyíltan sci-fi rajongó lelkem pedig egyszerre sikított a rettegéstől és az elragadtatástól látván, hogy ma már valóban minden mindennel valós időben össze van kötve. És nekem ezt az eufórikus pánikot ki kell írnom magamból. Nincs mese, még azt is tudni lehet, mikor nálam ez a rémisztő kütyü, hogy hogyan végzem a dolgom a vécén, és hogyan sikerül. Akinek szintén OKOS telefonja van, az tudja, hogy most még csak nem is túlzok. A szerkentyű - és most egy mezei, még csak nem is csúcskategóriás Nokiáról van szó, ami ezekben a percekben is épp szinkronizálja magát a laptoppal - felismeri a hangot, nem engedi, hogy vezetés közben zavarjanak, figyelmeztet, hogy rossz idő lesz pár óra múlva, satöbbi, és mindezt magától, alapfelszereltségként. A többezernyi letölthető alkalmazásról ne is ejtsünk szót. A magam 23 zsenge évével is komolyan meg vagyok ijedve a megfigyelés és nyomonkövetés ilyen mértékétől. Nem mintha a NASA-t akarnám feltörni, vagy terrorakcióra készülnék, de azért na. Az, hogy a laptopomról meg tudom csörgetni a telefonom, ha nem találom, vagy vakkantásra felhívja a kis gépezet az anyámat... Nekem durva. Hogy miért? Hát kérem, azért, mert ez egy filmes blog elsősorban, ezt azért ne felejtsük el, és azért vagyok ledöbbenve, mert még a tíz évvel ezelőtt készült vad sci-fikben is csak álom volt az ilyen menő gép, főleg egy csóró fiatal kezében. Ma meg? "Jaj már, hát milyen telefonod van, nem szól, ha feltöltődött? Nem sötétedik el a fényben? Szar. Nem tudod vele kapcsolgatni a csatornákat az okostévéden? BÉNA." Itt tartunk, valljuk be. Kis túlzással mondhatjuk, hogy utánad dobják az ilyen kütyüket. És ez nem zavarna, ha mindez nem lett volna a fantázia szüleménye nem is olyan régen sok-sok olyan dologgal együtt, ami nem kifejezetten pozitív. Akkor pedig gondoljunk bele, hogy a mai sci-fikből, azon belül is a mesterséges intelligenciákból mi lesz valóság néhány év múlva. Képzeld el, hogy a béna robotos filmek megvalósulnak, csak képzeld el, hogy egy robot ébreszt reggel, csinálja a kajád, vezeti a kocsid, gondoskodik rólad, aztán tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy nem ráz ki a hideg a lehetőségtől, hogy ez be fog következni. Mert be fog. A Google már pilóta nélküli kocsikkal térképez fel, és idén az első olyan robotot is megcsinálták, ami magától tud megoldani olyan problémákat, hogy hogyan menjen fel a lépcsőn vagy kerüljön ki gödröt gyalog, és akkor ott vannak az olyan botok, amik a beszélgetéssel fejlődnek, és lehet velük értelmesen társalogni, sőt van HUMORUK. Nebassz. Persze minden kódolható és beültethető, ha tudjuk, hogyan működik, de elég egy kis hiba, és jöhet a drámai mozifilm, a cím alá mondva mély hangon, hogy igaz történet alapján.
A finom kis bevezetőm után most neki is állok egy olyan listának, ahol összeszedem személyes kedvenceimet ebben a témában.

Ja, egyébként várható egy alapos dizájnváltás is, mert ez igencsak csúf, és nekem személy szerint bántja a szemem. Meg amúgy is egy csomó újdonság van bloggeren is - jaj, hát nem meglepő? -, amiket lehet aktivizálni, hogy menőbb legyen a blog.