Van nekem az a rossz, de mások számára lehet, hogy ismeretlen szokásom, hogy... hát... mondjuk ki, rajongok. Ezt nem csinálom ugyan olyan feltűnően, mint a legtöbb ember, sőt, nagyon is csendben nyáladzom, értsd: nem aggatom tele a falamat mindenféle képpel, nem tetováltatok magamra feliratokat, nálam a rajongás többnyire azt jelenti, hogy egy dolgot egyszerűen nem tudok kiverni a fejemből, méghozzá tartósan. Ha egy bizonyos filmet, színészt, vagy bármi mást több, mint egy napig képes vagyok a fejemben tartani, és aktívan "dolgozni" vele, akkor az ott is marad. Mondhatni ha túléli a kritikus huszonnégy órát, akkor az be is tokosodik szépen, onnantól kezdve pedig folytonos figyelmet követel ki magának. Még szerencse, hogy egy-egy ilyen rajongás csak kb két-három havonta tör rám, máskülönben már elmegyógyintézetben kezelnének. Így viszont mindig van min törnöm a fejem, kombinálnom, ilyesmiket csinálnom, mert van alapanyag, de még nincs tumultus. És akkor most jelentkezzen, aki felfogta, miről beszélek.
Miért nem látom a kezeket? O_o
De komolyra fordítva a szót... Az utóbbi hetek, sőt, hónapok legemlékezetesebb filmélményéről írnék most egy kicsit; egy olyan filmről, amit már régóta várok, de mivel a hazai mozik szarnak betenni a műsorba (bocsánat a kifejezésért, de baromira bosszantó, hogy ilyenek kimaradnak), szépen-lassan feledésbe merült, és csak az Eredet ismételt megnézése emlékeztetett rá, hogy engem érdekelt ez a film is. A kapocs a két film közt egy elképesztően jó színész, akinek szerintem - legalábbis remélem - elmondhatom, hogy teljesen sínen van a karrierje, és akit Tom Hardynak hívnak.
A történet röviden: van egy család. Azaz csak volt, egy apa, egy anya, és két fiú. Az apából alkoholista lesz, a fiatalabb fiú az anyjával lelép, az idősebb fiú az apjával, aztán a barátnőjével marad és fizika tanár lesz belőle, az anya korán meghal, a fiatalabb fiúból pedig tengerészgyalogos válik. Aztán egy nap a fiatalabb fiú (mostantól hívjuk Tommynak) beállít az apjához, aki anno, még tiszta időszakában egyengette kicsi fia ígéretes birkózó karrierjét, és alaposan felzaklatja az immár ezer napja ismét tiszta apját. Eközben az idősebb fivér (neve legyen Brendan) anyagi gondokkal küszködik, ráadásul az egyik kislánya szívbetegsége is sokat kivesz a kasszából. A két testvér nem beszél egymással, egészen addig a pillanatig, amíg össze nem találkoznak ugyanazon a világméretű MMA bajnokságon - mint ellenfelek.
A sztori nem ilyen csupasz, mint amilyennek leírtam, ez tényleg egy nagyon rövidített változat, de nem szeretném lelőni a poénokat. Annak, hogy végre megszereztem, szintén története van. Mint mondtam, az Eredetet néztem meg megint, franc tudja, hányadszor (és még mindig nem unom), szokás szerint imádtam Arthur és Eames kettősét, mikor beugrott, hogy hé, hát ezt a Tom Hardyt én anno megnéztem magamnak, és kiszúrtam a bunyós filmjét, mint megnézendőt. És most rákerestem. Nincs jobb bizonyítéka annak, milyen mocsokgyorsan rohan az idő, hogy az akkor még forgatás alatt álló Warrior DVD minőségben megszerezhető idehaza is, kis szépséghiba, hogy nincs hozzá felirat magyarul. Mindegy, a lényeg, hogy a szombat estémet rászántam. Gondoltam elütöm azt a két és fél órát, fejlesztem az angoltudásom, és nézek egy jó véres-brutális, klisészerű eszméket hangoztató kis filmet. Viszont már az IMDb oldalon megcsapott a gyanú, hogy itt valami egészen másról van szó, mint egy egyszerű péppé verős, inkább pasis, mint nőcis filmről. Maga az értékelés is meglepett, mivel azt hittem, tudom, miről szól a dolog. Nem merültem nagyon bele a spoilerekbe, elég volt az értékelések címét kicsit jobban megfigyelnem, utána megnövekedett érdeklődéssel álltam neki. Hát gőzöm nem volt róla, hogy egy ilyen témára épülő film ilyen mennyiségű érzelmet hurcolhat a hátán úgy, hogy nekem egyetlen percig sem volt az az érzésem, hogy nyálas vagy erőltetett. A Warrior egész egyszerűen lenyűgöző kívül, belül. De főleg belül.
Már az, ahogy kezdődik... Aki pár posztomat olvasta már, vagy akármi, az jól tudja, hogy zenemániákus vagyok. A Warrior első perceiben bele lehet esni, sőt, zuhanni a film légkörébe. Magába szippant úgy, ahogy vagy, pár kép és egy dal segítségével. Itt már tudtam, hogy ezt a filmet látatlanban eléggé alábecsültem. Utána megjelent Nick Nolte, a nagy öreg, akinek csak a karaktere létezett, Mr Nolte a kezdetektől fogva csak egy név volt a stáblistán. Ha valaki nem értené, mire célzok, elmagyarázom: egy csomó mozinál vagyok úgy, hogy élvezem ugyan a filmet, de nem látok mást, csak a színészkedő színészeket, a karaktert mint egy maszkot magukra húzó embereket. Hát a Warrior aztán nem ilyen. A Nick Nolte által megszemélyesített exalkoholista, magányos, kissé megkeseredett apa él és mozog. A fő attrakció viszont nem az ő karaktere, hanem Tom Hardyé, akiért szombattól hivatalosan is oda vagyok meg vissza. Annyi minden múlt a színészeken, hogy azt elmondani nem lehet. A történet összefoglalásából látszik, mennyire elcsépelt, unalmas, sablonos filmet lehetett volna összehozni, ha a szereplőgárda csak egy hajszállal kevesebb profizmussal rendelkezik, de szerencsére nem így történt. Tom Hardy nem csak testileg volt borzalmasan erős (komolyan olyan érzésem volt, mintha egy embert kereszteztek volna egy bikával, pedig Tom sem volt mindig ilyen kigyúrt... hát, mondjuk ki: állat), hanem lelkileg is. Sugárzott belőle az elfojtott indulat, képernyőn keresztül is izzott körülötte a levegő, vagy talán inkább megfagyott, nem is tudom, melyik írja le jobban azt a feszültséget, amit ontott magából, de az biztos, hogy ahányszor csak megjelent, egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy ez a fickó még valami nagyon durvát fog csinálni. Fizikailag vagy mentálisan, vagy mind a két módon. Ez már csak azért is volt döbbenetes számomra, mert az Eredetben Tom egy halál laza hamisítót, egy kellemesen cinikus férfit játszott, akinem volt több 80-90 kilónál a megjegyzéseivel csípett összevissza, és ismerjük be, egy ilyen típust nem lehet túl nehéz megformálni, most viszont legalább 115 kilóra saccolom még akkor is uralta a vásznat (esetemben képernyőt, de olyan mindegy), mikor jelen sem volt. Hihetetlen, hogy képes valaki csak a szemével, az arcával ennyit mondani. Tom egyszerre volt kemény és sérülékeny. Természetesen a testvérét játszó Joel Edgertonra sem lehet panasz, sőt, az exbunyós fizika tanár, aki a családja és az otthona megóvása érdekében kénytelen visszaszállni a ketrecbe, életét kockáztatva ezzel, ösztönösen is szimpátiát keltene az emberben. Hab a tortán, hogy olyan ember kapta a szerepet, aki képes volt megőrizni a karakter méltóságát és bizonyos szintű vagányságát anélkül, hogy összeszirupozta volna a nézőt némi eltúlzott, erőltetett színészkedéssel. Totálisan átlagos férfi volt egy nem átlagos szituációban, minden, amit csinált, amit mondott, ahogy csinálta és ahogy mondta, száz százalékig hiteles volt. Őt is imádtam, mert egészen másféle érzelmi töltetet adott a filmnek. Ugyanúgy nagy volt számára a tét, mégis egyfajta pozitív fékezőerőként hatott a robbanásig feszült Tom Hardy mellett. Kiegészítették egymást, és a pillanat, mikor először beszélnek a tengerparton az éjszakában... Hát akkor az ember már tövig rágja a körmét, hogy ennek mi lesz a vége. A Warrior történetvezetés szempontjából is zseniálisan van megszerkesztve, ez a beszélgetős jelenet több mindenről lerántja a fátylat, beláthatunk a Tom által megformált karakter haragja és fájdalma mögé; megtudjuk, miért gyűlöli úgy a testvérét, és az miért hagyta cserben. Nekem mégis olyan érzésem volt, mikor szétváltak az útjaik, hogy Tommy nem csak a testvérét és az apját, hanem valamilyen szinten saját magát is gyűlöli, aztán a kaszinós rész csak rátett erre egy lapáttal. Az a jelenet iszonyatosan nehéz, nem tudok erre jobb szót. Addigra már ismered az apát, a két fiút, a múltjukat, a jelenüket, és a lehetséges jövőjüket, aztán azon kapod magad, hogy elkerekedett szemmel várod, mi fog történni, de nem tudod, kinek adj igazat. Legszívesebben felpofoznád mind a kettőt, a szerencsétlen apát és a kegyetlen fiút, de akkora kín van mind a két férfiben, hogy inkább csak csendben rágod a szád, nehogy elsírd magad ennyi tömény fájdalom láttán. És ez nem csak nőkre érvényes, egy nagy rakás kommentben olvastam, hogy bizony rengeteg férfi néző számára volt történelmi pillanat a Warrior, mivel ezen sírtak először. Ennek szerintem egyszerű oka van: a Warrior szereplői hús-vér emberek, nincs bennük semmi túlzás. A jelenetek hibátlanul egyensúlyoznak az elviselhetetlen erejű érzelmek és fizikai tűréshatár közt. A film kicsit talán metaforikus is, de nem annyira, mint amennyire gondolnánk. Nincs itt olyan nagy átvitt értelem, minden ott van az orrunk előtt, nem kell erőltetni az agyunkat, hogy na most vajon mit akarnak mondani ezzel az alkotók. A Warrior három férfi harcáról szól, egy olyan háborúról, amit egymás ellen vívnak, és amit egyikük sem nyerhet meg, kivéve, ha feladják a küzdelmet. Kérdés csak az, ki a jó harcos? Aki addig küzd, amíg bele nem pusztul akár, vagy aki tudja, hol kell megállni, tiszteli az ellenfelét, és elismeri, ha vesztett?
Így végén akár ki is mondhatom: az év egyik legjobb filmje, és a magyar mozik és kiadók szimplán vadbarmok, mert iszonyú nagyot buktak azzal, hogy nem tűzték műsorra. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, és lassan egy hete volt, de megnéztem egyszer, aztán másnap még egyszer, és most még egyszer... Tudom, mi a vége, megismertem a szereplőket, mégsem tudom megunni. Kevés filmmel vagyok úgy, hogy egymás után ugyanolyan lelkesedéssel meg tudjam nézni, de a Warrior felírta magát erre a listára.
Legszívesebben zengnék még róla pár ódát, mert lenne miről (a mellékszereplőkről is lehetne mesélni), de inkább azt mondom, aki tudja, nézze meg. Száz százalék, hogy Oscar-jelölt, és a három pasi is valószínűleg minimum egy jelöléssel a zsebében megy majd haza az átadóról. Remélem, legalább egyikük a szobrocskát is szorongathatja, mert komolyan, megérdemelné bármelyikükfőleg Tom Hardy.
Warrior [2011]
16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 139 perc
IMDb: 8.3 [14 919 szavazat alapján]
Színészek: Tom Hardy, Joel Edgerton, Nick Nolte, Jennifer Morrison, Frank Grillo, Kevin Dunn
Trailert nem linkelek, mert csak elmegy a filmtől a kedved, olyan rossz. -.-
De komolyra fordítva a szót... Az utóbbi hetek, sőt, hónapok legemlékezetesebb filmélményéről írnék most egy kicsit; egy olyan filmről, amit már régóta várok, de mivel a hazai mozik szarnak betenni a műsorba (bocsánat a kifejezésért, de baromira bosszantó, hogy ilyenek kimaradnak), szépen-lassan feledésbe merült, és csak az Eredet ismételt megnézése emlékeztetett rá, hogy engem érdekelt ez a film is. A kapocs a két film közt egy elképesztően jó színész, akinek szerintem - legalábbis remélem - elmondhatom, hogy teljesen sínen van a karrierje, és akit Tom Hardynak hívnak.
A történet röviden: van egy család. Azaz csak volt, egy apa, egy anya, és két fiú. Az apából alkoholista lesz, a fiatalabb fiú az anyjával lelép, az idősebb fiú az apjával, aztán a barátnőjével marad és fizika tanár lesz belőle, az anya korán meghal, a fiatalabb fiúból pedig tengerészgyalogos válik. Aztán egy nap a fiatalabb fiú (mostantól hívjuk Tommynak) beállít az apjához, aki anno, még tiszta időszakában egyengette kicsi fia ígéretes birkózó karrierjét, és alaposan felzaklatja az immár ezer napja ismét tiszta apját. Eközben az idősebb fivér (neve legyen Brendan) anyagi gondokkal küszködik, ráadásul az egyik kislánya szívbetegsége is sokat kivesz a kasszából. A két testvér nem beszél egymással, egészen addig a pillanatig, amíg össze nem találkoznak ugyanazon a világméretű MMA bajnokságon - mint ellenfelek.
A sztori nem ilyen csupasz, mint amilyennek leírtam, ez tényleg egy nagyon rövidített változat, de nem szeretném lelőni a poénokat. Annak, hogy végre megszereztem, szintén története van. Mint mondtam, az Eredetet néztem meg megint, franc tudja, hányadszor (és még mindig nem unom), szokás szerint imádtam Arthur és Eames kettősét, mikor beugrott, hogy hé, hát ezt a Tom Hardyt én anno megnéztem magamnak, és kiszúrtam a bunyós filmjét, mint megnézendőt. És most rákerestem. Nincs jobb bizonyítéka annak, milyen mocsokgyorsan rohan az idő, hogy az akkor még forgatás alatt álló Warrior DVD minőségben megszerezhető idehaza is, kis szépséghiba, hogy nincs hozzá felirat magyarul. Mindegy, a lényeg, hogy a szombat estémet rászántam. Gondoltam elütöm azt a két és fél órát, fejlesztem az angoltudásom, és nézek egy jó véres-brutális, klisészerű eszméket hangoztató kis filmet. Viszont már az IMDb oldalon megcsapott a gyanú, hogy itt valami egészen másról van szó, mint egy egyszerű péppé verős, inkább pasis, mint nőcis filmről. Maga az értékelés is meglepett, mivel azt hittem, tudom, miről szól a dolog. Nem merültem nagyon bele a spoilerekbe, elég volt az értékelések címét kicsit jobban megfigyelnem, utána megnövekedett érdeklődéssel álltam neki. Hát gőzöm nem volt róla, hogy egy ilyen témára épülő film ilyen mennyiségű érzelmet hurcolhat a hátán úgy, hogy nekem egyetlen percig sem volt az az érzésem, hogy nyálas vagy erőltetett. A Warrior egész egyszerűen lenyűgöző kívül, belül. De főleg belül.
Már az, ahogy kezdődik... Aki pár posztomat olvasta már, vagy akármi, az jól tudja, hogy zenemániákus vagyok. A Warrior első perceiben bele lehet esni, sőt, zuhanni a film légkörébe. Magába szippant úgy, ahogy vagy, pár kép és egy dal segítségével. Itt már tudtam, hogy ezt a filmet látatlanban eléggé alábecsültem. Utána megjelent Nick Nolte, a nagy öreg, akinek csak a karaktere létezett, Mr Nolte a kezdetektől fogva csak egy név volt a stáblistán. Ha valaki nem értené, mire célzok, elmagyarázom: egy csomó mozinál vagyok úgy, hogy élvezem ugyan a filmet, de nem látok mást, csak a színészkedő színészeket, a karaktert mint egy maszkot magukra húzó embereket. Hát a Warrior aztán nem ilyen. A Nick Nolte által megszemélyesített exalkoholista, magányos, kissé megkeseredett apa él és mozog. A fő attrakció viszont nem az ő karaktere, hanem Tom Hardyé, akiért szombattól hivatalosan is oda vagyok meg vissza. Annyi minden múlt a színészeken, hogy azt elmondani nem lehet. A történet összefoglalásából látszik, mennyire elcsépelt, unalmas, sablonos filmet lehetett volna összehozni, ha a szereplőgárda csak egy hajszállal kevesebb profizmussal rendelkezik, de szerencsére nem így történt. Tom Hardy nem csak testileg volt borzalmasan erős (komolyan olyan érzésem volt, mintha egy embert kereszteztek volna egy bikával, pedig Tom sem volt mindig ilyen kigyúrt... hát, mondjuk ki: állat), hanem lelkileg is. Sugárzott belőle az elfojtott indulat, képernyőn keresztül is izzott körülötte a levegő, vagy talán inkább megfagyott, nem is tudom, melyik írja le jobban azt a feszültséget, amit ontott magából, de az biztos, hogy ahányszor csak megjelent, egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy ez a fickó még valami nagyon durvát fog csinálni. Fizikailag vagy mentálisan, vagy mind a két módon. Ez már csak azért is volt döbbenetes számomra, mert az Eredetben Tom egy halál laza hamisítót, egy kellemesen cinikus férfit játszott, aki
Így végén akár ki is mondhatom: az év egyik legjobb filmje, és a magyar mozik és kiadók szimplán vadbarmok, mert iszonyú nagyot buktak azzal, hogy nem tűzték műsorra. Csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni, és lassan egy hete volt, de megnéztem egyszer, aztán másnap még egyszer, és most még egyszer... Tudom, mi a vége, megismertem a szereplőket, mégsem tudom megunni. Kevés filmmel vagyok úgy, hogy egymás után ugyanolyan lelkesedéssel meg tudjam nézni, de a Warrior felírta magát erre a listára.
Legszívesebben zengnék még róla pár ódát, mert lenne miről (a mellékszereplőkről is lehetne mesélni), de inkább azt mondom, aki tudja, nézze meg. Száz százalék, hogy Oscar-jelölt, és a három pasi is valószínűleg minimum egy jelöléssel a zsebében megy majd haza az átadóról. Remélem, legalább egyikük a szobrocskát is szorongathatja, mert komolyan, megérdemelné bármelyikük
Warrior [2011] 16 éven aluliak számára nem ajánlott
Játékidő: 139 perc
IMDb: 8.3 [14 919 szavazat alapján]
Színészek: Tom Hardy, Joel Edgerton, Nick Nolte, Jennifer Morrison, Frank Grillo, Kevin Dunn
Trailert nem linkelek, mert csak elmegy a filmtől a kedved, olyan rossz. -.-
